Félelem és csodálat Jézus követésében

2012 július 29. vasárnap  10:30

Márk 10:32 Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nekik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek

Ebben a versben igazából nagyszerűen leírja az egész hívő életünket egy bizonyos szempontból. Nem kimerítően, de jelez dolgokat. Ezt szeretném megnézni.

„Útban valának” Ez az egyik dolog, ami nagyon tetszik a kereszténységben. Nem vegetálunk, nem egyszerűen csak passzívak vagyunk, hanem tartunk valahová. Útban vagyunk Krisztusban, útban vagyunk valahová.

ApCsel-ben újra meg újra megtaláljuk ezt a kifejezést: az út. Ez a kereszténységre vonatkozik. A kereszténység nem megálló, nem pihenő, nem vakvágány, hanem ez az út, amin járok és élem az életemet. Ők útban voltak fel, Jeruzsálembe, és egy értelemben mi is így vagyunk. Mi is tartunk valahová. Mi is tartunk egy bizonyos Jeruzsálem felé.

Nem a földi Jeruzsálem felé. Habár az különleges hely a számunkra, de nem élünk álomvilágban. Nem képzeljük, hogy minden rendben van ott. Nem gondoljuk, hogy ott más anyagból van a talaj, mint itt. Nem gondoljuk, hogy Jeruzsálemben mindent jól csinálnak. Mát 23:37-ben Jézus nézte Jeruzsálemet, és azt mondta: Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat …

Nem élünk álomvilágban, tudjuk, hogy Izrael is egy állam. Ott is politika van, hoznak jó döntéseket, és rosszakat, de a másik oldalról okosak akarunk lenni. Mert 1Móz 12-ben – ha hívő vagy, akkor ostoba vagy, ha antiszemita vagy, akkor valószínűleg nem hiszed a bibliádat – azt mondja Isten Ábrámnak:

1Móz 12:3 És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt

(Egyszerű, sunyi önérdekből nagy bolondság átkozni őket.) Lehet-e áldott egy olyan ország, ami ellenük van? Én nem hiszem, mert az Írásban benne van, hogy abban van egy átok. Nem ez az egyetlen átok, és nem ez az egyetlen áldás ígéret az Írásban, nem is ez a legfontosabb talán, de hívőkként ezért is áldjuk őket és imádkozunk értük. Mert komolyan vesszük az Írást.

A lényeg az, hogy tartunk valahova. Az a hely különleges. Ján 13-ban Jézusról azt mondja:

Ján 13:1a  … tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához,

A következő fejezet első három verse:

Ján 14:1 Ne nyugtalankodjék a ti szívetek:…

Különösen, amikor a halállal nézünk szembe mi, hívők, akkor hogyan gondolkodunk? Mit látunk? Jézus azt mondja nekünk: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek

Ján 14:1-2 … higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.

Ez a bátorítás. Van helyed a mennyben!

Ján 14:3 És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

Tartunk valahová. Hová? A menny az úti célunk. Úton vagyunk valahova. Átutazók vagyunk ezen a helyen. Mint zarándokok. Nem itt van az otthonunk. Tudjuk, hogy megyünk valahová, és emiatt másként gondolkodunk az életről. Emiatt másként gondolkodunk a z értékekről, a tervekről, az irányokról, mert van egy nagy úti célunk, van egy irányunk. Megyünk valahova. „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel.” Mi is így vagyunk. Útban vagyunk Jeruzsálembe menve fel.

Jel 21 a következő Jeruzsálem.

Jel 21:2  És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.

Miről szól ez? Azt mondja, hogy az szent hely lesz, különleges hely lesz. Ott nem lesz semmi, ami mocskos, semmi, ami tisztátalan, semmi, ami helytelen. Az szent hely lesz.

Felkészített hely lesz, mint a menyasszony. A menyasszony, amikor a vőlegényéhez készül hozzámenni feleségül, akkor loncsosan lógott a haja, kialvatlan volt a szeme, épp csak magára kapott egy lyukas farmert és elfelejtett fogat mosni? 🙂 Persze, hogy nem! Melyik menyasszony csinálná ezt? Fel van készülve minden téren.

Ugyanígy van az új Jeruzsálem, a mi mennyei otthonunk. Miért? Az Úr előkészíti nekünk. Emberek ostobán hit nélkül: „Mit fogsz ott csinálni? Pengeted a hülye hárfádat?” „Jaj!!! Te menj máshova! Én oda megyek.” Miért? Mert az az én otthonom. Sokkal inkább, mint ez. Nem is értjük, hogy mennyire be fogunk oda illeni, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Mert Ján 14:1-3 az Úr előkészíti nekünk azt. Az a mi helyünk. Oda tartozunk.

Jel 21: 3-4 És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Íme az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

Mit mond ez? Azt, hogy Isten jelenléte letöröl minden könnyet a szemünkről. Isten jelenléte kiveszi a félelmet, a szomorúságot, a szégyent, a gyászt, a gyűlöletet ki fogja venni. Ezek nem lesznek az életünkben, mert Ő jelen lesz velünk. Aztán így folytatja:

Jel 21:5  És monda az, aki a királyi széken ül vala: Íme mindent újjá teszek.

Azt kérdezném erre: várj csak, 2Kor 5:17 azt mondja: íme, minden újjá lett. Igen, ez megtörtént, Isten elvégezte a munkát az életünkben. Isten mindent újjá tett, de 1Ján 3:1-2 még nem látszik, hogy mivé leszünk. Akkor lesz nyilvánvaló, amikor ott leszünk az Ő jelenlétében. Amikor ott leszünk a mennyben, akkor annyira nyilvánvaló lesz, hogy minden újjá lett. Még sokkal nyilvánvalóbb, mint most.

Az evangelizáción kérdezte valaki: honnan tudtad, hogy ez valós? Azt feleltem neki: letagadhatatlan volt. Néhány hónap, egy év után észrevettem, hogy valami történik a szívemben, ami nem tőlem jön, hanem Isten munkája. Ez lenyűgözött. Viszont ez kicsi dolog ahhoz képest, ami nyilvánvaló lesz a mennyben.

Az első gondolatunk most az, hogy tartunk valahová. Nem vagyunk egy helyben, a menny az otthonunk, és amikor szembenézünk a halállal, akkor tartunk valahová. Amikor szembenézünk a kihívásokkal, akkor tartunk valahová. Amikor szembenézünk egy tartós betegséggel, akkor nem ez a végső otthonunk, hanem tartunk valahová. Amikor szembenézünk a reménytelenséggel, akkor tartunk valahova. Ez fontos igazság a számunkra.

„előttük megy vala Jézus” Jézus előttük megy. Mit jelent ez? Jézus előttünk megy, Zsid 6:20. Bement a mennybe. Vannak kételyeink? Magunkkal kapcsolatban? Naná! Ha nincsenek, valami baj van, valószínűleg. Ez viszont nem az én erőmről szól, nem az én képességemről szól. Nem az én jóságomról szól, nem az én szentségemről szól, hanem arról, hogy az én előfutárom előttem bement, és megnyitotta az utat. Megnyitotta előttem az utat. Jézus bement előttem a mennybe.

Zsid 2:9 minden emberért az Isten kegyelméből megízlelte a halált. Érted és értem. Jézus megízlelte a halált miértünk. Ezért tanította, amikor itt élt. Ján 8:29-ben azt mondta az embereknek: aki Bennem hisz, az nem ízlel halált. Miért? Mert Ő megízlelte értünk. Jézus előttünk ment és előttünk megy.

Meghalok egy nap? Igen. Ha nem jön az elragadtatás, akkor igen, de Jézus megízlelte helyettem a halált. Ő előttem ment ebben, és azt mondom: „Rendben, Uram, ahova Te mentél, oda merek én is menni. Ha Te kitapostad az ösvényt nekem, ha utat törtél nekem, akkor tudom, hogy járhatok ezen az úton.” Ez egész más, mintha csak magamban próbálnék menni, mintha én próbálnék lenni az úttörő, aki elöl megy. Nem! Jézus az, Aki elöl ment.

Zsid 4:15 Aki mindenekben megkísértetett hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Jézus előttünk ment a kísértésekben. Ő mindenekben megkísértetett. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy Sátán hozzávágott mindent, amit csak tudott. Megpróbált Ővele mindent. Az összes dolgot, biztos vagyok benne. A paráznaságot, a kapzsiságot, a gyűlöletet, a csalódottságot, a haragot, …, mindent. Biztos vagyok benne, hogy mindennel megpróbálkozott. Azt mondja: Ő előttünk ment ebben. Jézus ebben is előttünk ment.

Olyan sokan mondják: senki nem tudja, hogy milyen az, amin keresztülmegyek. Nem igaz! Jézus tudja, hogy milyen. Ő keresztülment rajta. Ő átélte azt a kísértést, Ő meg lett próbálva benne. Abban a pár évben, amit itt élt, az ellenség mindent megpróbált Vele. Amikor Mát 4-ben olvasunk a három kísértésről, akkor ott úgy tűnik a végéből, hogy nem csak három volt, hanem jóval többet próbálkozott Vele, csak arról nem ír az evangélium. Ő meg lett próbálva azokban a dolgokban.

Lehet, hogy nincs veled senki az úton, amikor éppen meg vagy próbálva, lehet, hogy senki nem mondja neked, hogy ne csináld, vagy azt, hogy merre menj, lehet, hogy senki nem mondja neked, hogy ne add fel, de figyelj, van valaki, Aki előtted ment ebben, és tudhatod, még ha egyedül is érzed magad, hogy az Úr előtted ment ebben a dologban és megkóstolta érted ezt az egészet. Ez nagyszerű, én annyira szeretem ezt!

Vannak karkötők WWJD – „Mit tenne Jézus…?” – felirattal. Tudom, van, akinek nem tetszik, de nekem tetszik egy értelemben. Melyik értelemben? 5Móz 6-ban azt tanítja a zsidóknak az Igéről:

5Móz 6:6 És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben.

Az Igének ez a célja – Kol 3:16 –, hogy legyen a szívünkbe írva! Miért idézünk annyi bibliaverset minden istentiszteleten? Azért, mert az Ige legyen a szívünkbe írva. Halljuk azt! Ezért bátorítunk, hogy jegyzetelj, és olvasd át legalább a verseket. Gondold át őket és írd a szívedbe! Azt mondja, hogy van ebben segítség:

5Móz 6:8  És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között.

Írd egy papírra Isten Igéjét, kösd a homlokodra és a kezedre.

5Móz 6:9  És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.

Ne azt írd fel, hogy a házalók maradjanak távol :-), hanem írd fel Ján 3:36-ot, Ján 5:24-et,  vagy Ján 3:16-ot. Írd fel valamelyiket ezek közül az ajtófélfádra, a kapudra. Azért, hogy valaki elolvassa, és azt mondhassa: micsoda?!; és megtérhessen. Írd fel! Miért? Azért, hogy legyen emlékeztető. Ezért tetszenek nekem a WWJD karkötők, mert ez jó kérdés.

Van azonban egy fontos kitétel. Az, hogy kit kérdezek meg arról, hogy vajon mit tenne Jézus? Mert ha magamat kérdezem: „Vajon mit tenne Jézus? Szerintem Ő is inna egy pohárral.” 🙁

Abban bátorítalak, hogy gondolj erre, Jézus előtted ment. Jézus előttünk megy folyamatosan. „Uram, Te mit tennél?” Kit kérdezek? Először a bibliámat kérdezem, először az Igét kérdezem: mit tenne Jézus ebben a helyzetben? Ez fontos kérdés és megkérdezem a bibliámat. Vagy imában megkérdezem Istent: Uram, mit tennél ebben a helyzetben? Vagy a gyülekezetemet megkérdezem: szerinted mit tenne Jézus ebben a helyzetben?

Megkérdezem a vezetőmet, a pásztoromat, vagy valamelyik elöljárómat: „Mit tenne Jézus ebben a helyzetben? Tudom, hogy Ő előttem ment, de adj nekem tanácsot.” Ezért vannak lelkipásztoraink – nemcsak én, hanem sokan mások is –, hogy lehessen kérdezni, lehessen hozzájuk fordulni.

Tartunk valahova, Jézus előttünk megy, és „ők pedig álmélkodának”. Miért voltak elámulva? Miért voltak elcsodálkozva? Azt gondolom, hogy az egyik ok – amiért el voltak álmélkodva, amiért csodálkoztak – az, amit Ő tanított. Mert Jézus tanította őket, és a tanítása lenyűgözte őket. Elámultak rajta. „Micsoda? Hogy mondod? Komolyan, így gondolod?”

A tanítása sokszor egyenesen szembement mindennel, amit ők gondoltak. Amit nekik vallási oktatás alatt tanítottak, azzal szembement. Amiről a rabbik beszéltek, azzal egyszerűen szembement. Ezért nem idézgetjük annyit a rabbikat. Amit a farizeusok tanítottak, azzal Jézus szembement nagyon sokszor. Azt mondták: micsoda?! A kultúrájukkal sokszor Jézus szembement. „Micsoda?!” Álmélkodtak azon.

A gondolatom az – hallottam egy nagyon jó gondolatot erről P. Schallertől nemrég –, hogy az elálmélkodás, az ámulat fontos része a hitünknek. Van a keresztény hitünkben valami, ami nagyobb nálunk, mert egy nálunk nagyobb Istennel vagyunk kapcsolatban. Isten nem a mi felnagyított képünk, ahogy előző alkalommal erről szó volt (2012.07.25. P. Kende: Jézus egyszerűen nem fér bele!), hanem Ő csodálatos, Ő nagyobb, Ő lenyűgöző. Elámulunk Rajta, ha kapcsolatba lépünk Vele.

Részlet egy cikkből:

„Minden vallásos hit lényegében vannak rejtélyek, de a keresztény hagyomány egyedien kényelmes azzal, hogy olyan tanításokat hirdet, amelyek találós kérdésnek tűnhetnek. Olyan válaszokat kínál, amelyek hamar további kérdésekhez vezetnek, és szembeállítja a hívőket annak a lehetőségével, hogy az Istenről szóló igazság túlmegy a megértésünkön. Így az ortodox keresztények azt erősítik meg, hogy Jézus Krisztus Isten és ember is volt egyszerre. Az egyetlen abszolút nem csak egy, hanem három is valamiként. Isten mindenható, mindentudó, és mégis valamilyen módon meghagyja nekünk a szabad döntést, hogy válasszunk a jó és a gonosz között.

Azt bocsájtják előre, hogy a világunkat megrontotta az eredeti bűn, és mégis valamiképpen van benne valami lényegi jó, és hogy a Teremtőjének a pecsétje látható minden csillagon és minden idegszálon. Az a kitételük, hogy ugyanez az Isten lehetetlen erkölcsi mércéket szab, és mégis megbocsájt minden bűnt. Azt tartják, hogy egyedül a hit menthet meg minket, és mégis a hit cselekedetek nélkül halott.”

Miről szól ez? Arról, hogy van rejtély a hitünkben, van elálmélkodás. Az eretnekségek egyik jellemzője az, hogy megpróbálják leegyszerűsíteni a hitünket arra, ami jó és könnyen megérthető. Ebben a cikkben is benne van ez a gondolat:

„A nagy kereszténységgel kapcsolatos eretnekségek jelentősen különböznek a teológiai tartalmukban, de szinte mindannyiban megvan a közös vágy arra, hogy feloldják a kereszténység ellentmondásnak tűnő tanításait, hogy kicsomózzák az összebogozott paradoxonokat, és hogy tisztább és egyszerűbb hitet hozzanak létre.”

Ezt csinálják, nem? Amikor kiveszik a Szentháromságot, az eretnekség, de érthetőbb, úgyhogy sokaknak jobban tetszik; vagy kiveszik az emberi szabad akaratot, vagy kiveszik Isten mindenhatóságát, vagy kivesznek ezt vagy azt.

A tanítványokról azt mondja: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának”. Az, hogy elámulunk, az, hogy nem értünk mindent, az belefér hívőként. Az, hogy vannak dolgok a hitünkben, amik nagyobbak, és nem tudjuk befogni őket, ez rendben van. Nem is várnám másként.

Fontos viszont, hogy nem tagadjuk a logikát, csak a logikánk nem visz elég messzire. Ha nincs csodálat az életünkben, ha nincs ámulat az életünkben, akkor szükségünk van valamire. Akkor kutatnunk kell Istent az Írásban, akkor kérnünk kell egy bizonyságot a testvérünktől, akkor szükségünk van arra, hogy szolgáljunk valaki felé, és elálmélkodjunk azon, hogy Isten élete kiárad rajtunk keresztül, bármilyen haszontalanok, és nevetségesen gyengék is vagyunk.

Azt próbálom mondani, hogy ne maradjon ki az életünkből ez a jelentős dolog: a csodálat, az elálmélkodás; ahol azt mondjuk Istennek: „Ez hogy van? Ez hogy lehetséges?” Néha, amikor imádkozom, azt mondom: „Uram, hogy lehetséges? Hogy lehet, hogy szeretsz engem? Hogy lehet, hogy mellettem állsz? Hogy lehet, hogy szeretettel beszélsz rólam? Hogy lehet, hogy terved van velem az örökkévalóságra nézve? Hogy lehet, hogy énnekem lenne reményem Veled? Hogy lehet, hogy ígéretet teszel nekem a mennyre nézve?”; és elálmélkodom rajta. Nem kell sok hozzá, mert ismerjük ezt. Ez nagyobb nálunk. Ez csodálatos nekünk.

„Hogy lehet, hogy vannak testvéreink, akikkel közösségünk van? Hogy lehet, hogy lehet saját bibliám, pedig több mint ezer éven át nem lehetett bibliájuk az embereknek. Nekem lehet, halleluja! Köszönöm Uram a Te kegyelmedet! Hogy lehet, hogy a Szent Szellem itt él velem? Hogyan lehetséges?”; és elálmélkodom rajta.

Vannak dolgok, amiket nem értek, amik túl nagyok nekem, és azt mondom: „Te jó ég! Hogy tudnék szembenézni ezzel? Hogy bírnám el?” Figyelj azonban! Ne mulaszd el a lényeget! Azt mondja Márk 10:32-ben: „álmélkodának, és követvén őt”. Álmélkodtak, és követték Őt. Nem értettek mindent, de követték Őt. Ez a lényeg, hogy követték Őt. Ez nagyon fontos dolog, hogy álmélkodtak, de követték Őt. Nem értek mindent, de megyek Őutána, és megyek Vele tovább, és azt mondom: „Uram, vezess engem. Tudom, hogy lesz, amit megtanítasz és megmagyarázol nekem itt a Földön, és lesz, amit nem, de bízom Benned, és szeretnék Te utánad menni, és szeretnék tanulni Tőled.”

Még egy szó: „félnek vala”. „Micsoda ?! Követték Jézust, és mégis volt egy félelmük?” A válasz az, hogy igen. Miért? Azért, mert ez nagyobb nálunk. Ez az egész nagyobb nálunk. Mi nem azért megyünk a betonfalnak, mert ostobák vagyunk. Erre gondoltam ma. Nem azért megyünk ebbe az irányba, mert valami nincs rendben a fejünkben. Nem azért követjük Krisztust, mert nem vagyunk magunknál.

Ahogy gondolkodtam erről, ez volt a gondolatom. A hívők ott voltak az I. században. Az első nagy keresztényüldözés az ApCsel után Kr.u. 90 környékén volt az egész birodalomra kiterjedően, és aztán 303-311-ig tartott az utolsó. Több mint kétszáz éven keresztül a keresztények mennek Krisztus után és megölik őket ezért. Lemészárolják őket.

Nem csoda, hogy karikatúrákat rajzoltak róluk. Szamaraknak rajzolták őket. „Ezek idióták. Ezek az ateisták. Hülyék vagytok? Miért vagytok bolondok? Miért vagytok ostobák?” A válaszunk az: „Nem vagyunk bolondok. Tudjuk, hogy a római császárok soha nem hajolnak meg Krisztusnak – tudjuk, nem azért megyünk ebbe az irányba, mert azt hisszük, hogy ez meg fog változni, hanem követjük Jézust, mert tudjuk, hogy ez nagyobb –, kivéve, hogy megtörtént.”

Kétszázegynéhány év után a Római Birodalom meghajolt a kereszténység előtt. Ez lenyűgöző, csodálatos, elképesztő! Megtörtént. Ugyanerre gondolok. Utána jött az államegyház, és aztán jöttek a sötét korok, és nem lehetett olvasni a Bibliát, nem is volt meg a saját nyelveden. Egy olyan nyelven beszéltek belőle, amit a kutya sem értett. Televolt babonával, pénzsóvársággal és politikával.  A keresztények újra és újra megpróbáltak visszatérni az Íráshoz, megpróbáltak visszatérni a bibliájukhoz. Feltették őket egy máglyára és elégették őket ezért a könyveikkel együtt újra meg újra.

Nem azért csinálták, nem azért csináljuk, mert meg vagyunk bolondulva. Nem azért csináljuk, mert azt képzeljük, hogy nem lesz baj belőle, hogy ez rendben lesz. Nem azért csináljuk, mert ne lenne némi félelem a szívünkben. Nem azért csináljuk, mert azt gondoljuk: majd mi rendbe rakjuk ezt, majd mi megoldjuk ezt! Nem. Mi tudjuk, hogy kicsik vagyunk. Mi tudjuk, hogy jelentéktelenek vagyunk, mi tudjuk, hogy politikailag nem számítunk. Mi tudjuk, hogy gazdaságilag nem számítunk, mi tudjuk, hogy nem tudjuk simán megfogni országot, aztán megfordítani az egészet. Tudjuk. Persze, hogy tudjuk. Nem vagyunk ostobák, kivéve, hogy megtörtént!

Jópár-száz év után megint lett olvasható Biblia, és megint lett szabad kereszténység, és megint lettek országok, ahol lehet menni a hitünk után szabadon.  Ez a csoda benne: mi kicsik vagyunk, de mekkora a mi Istenünk. Az a Jézus, Akit mi követünk, Ő hatalmas. Van, hogy félelem van a szívünkben, mert látjuk, hogy ez túl nagy? Na, és?

Nem ostobák vagyunk. Tudjuk, merre tart a világ. Tudjuk, hova megy a világ. Tudjuk, hogy sokan zártak az evangéliumra. Tudjuk, hogy a világ szembefordul az egésszel, de minden héten találunk embereket, akik nyitottak, akiknek szívük van erre, akik éhesek erre. Minden héten.

Az evangelizációs fesztivál milyen nagyszerű volt tegnap! Azt láttam ott, hogy hatalma van, ha Krisztus Testeként megmozdulunk. Ebben neked is részed van. Ha imádkoztál, vagy hallgattad a zenét, részed volt benne. Neked részed van benne. Gyere, legyél ott valakivel, aki tudja, hogy kell csinálni, és csak figyelj, élvezd, ne aggódj! Hatalma van, amikor a Krisztus Teste együtt mozdul.

Aztán annyi adnivalónk van! Annyi mindenünk van, amit adhatunk! Túl sok programunk volt, nem fért bele az időnkbe, a 8-10 órába. Annyi adnivalónk van! Annyi minden van, amit adhatunk az embereknek!

Azt találtam, ahogy beszélgettem emberekkel, hogy rengeteg éhes szív van. Rengeteg éhes szív van. Rengeteg ember van, aki éhezik, és keresi. Valahányszor kimegyünk evangelizációra, egy értelemben csak nekiszaladunk a betonfalnak. Valaki mondta nekem ezt a kifejezést, nem tudom, hogy mire, csak erre gondoltam, hogy igen, egy értelemben így van. Nem ostobák akarunk lenni, nem bolondok akarunk lenni, hanem bölcsek szeretnénk lenni ebben. Van ebben valami nagyobb nálunk, és azért csináljuk, mert van valaki, Aki nagyobb nálunk.

Tehát

–          tartunk valahová,

–          Jézus előttünk megy,

–          van csodálat az életünkben, elámulunk rajta, hogy mi történik,

–          van kis félelmünk, és

–          Jézus beszél hozzájuk, tanítja őket:

„És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nekik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történne.” Jézus tanítja őket. Jézus beszél hozzánk. Túl nagy falat nekünk. Az egész túl nagy falat.

Néha mondjuk ezt, néha kicsit viccesen: a Sátán elküldi a legutolsó, sánta, ronda, félszemű, megnyomorodott démont hozzád, hogy megkísértsen, és az nagyobb, okosabb és jobb nálad. Ez van! Intelligensebb nálad, nem tudunk szembeállni vele. Nem vagyunk erre képesek.

A nehézségek, amik jönnek, sokszor túl nagy kihívásnak tűnnek, de Jézus előttünk megy, velünk van, vezet bennünket és beszél hozzánk. Amit mond nekünk, az olyan életet ad, az annyira felbátorít, az annyira felkavar, az annyira vezet minket!

Erre gondolok, hogy megyek a mennybe, de szeretnék sokakat vinni magammal. Megyek a mennybe, de szeretnék csodákat látni addig is, amíg odaérek. Jézus előttem megy. Ha Ő előttem ment, akkor mi lehetne túl nagy falat? Akkor mi lehetne túl nehéz? Elámulok dolgokon és gyermeki vagyok egy értelemben. Ránézek dolgokra: tényleg? Amikor egy hívő elmondja nekem a bizonyságát, akkor azt mondom: „Tényleg? Ismételd el! Szeretném még hallani, hadd ámuljak ezen, hadd örvendezzek ebben. Köszönöm, hogy elmondtad.”

Van néha kis félelem a szívemben: ez túl nagy falat nekem.

F. Ági kérte, hogy mondjam el. „Kérlek, mondd el a gyülekezetben! Bár vannak nehéz óráink, napjaink, amikor csak lélegezni van erőnk, de az örömünk is megvan ebben a helyzetben, amit eddig még nem éreztünk. Nem tudnánk Orsit jobban szeretni, ha egészséges kisbaba lenne. Nagyon köszönjük az imákat! Az orvosok szerint már így is csoda, nem értik azt sem, hogy maradhatott életben eddig is. Nem tudom, hogy mennyi időt kaptunk vele, de hálásak vagyunk Istennek minden napért!” Ránézek erre és azt mondom: „Ez túl nagy nekem! Én ezt nem tudnám csinálni. Te jó ég!”

Jézus előttünk megy, és beszél hozzánk. Isten adott Áginak egy verset erre az egészre elejétől fogva. Az a vers, amivel el merték kezdeni ezt az egészet, ugyanaz a vers bátorítja most őket. Isten beszél hozzájuk. Jézus beszél hozzájuk.

Azt mondták a tanítványok: hová mehetnénk, örökéletnek beszédei vannak Tenálad; Ján 6:68. „Csak Nálad vannak, senki nem beszél így. Jézus, csak te beszélsz így hozzánk. Ezért akarunk Téged követni. Nem a sértettségünket, nem a saját utunkat, nem valaki másnak a tervét az életünkre, hanem Téged, Jézus.” – ez az imánk, ez a vágyunk. Erre akarunk menni. Ámen.

csatolmányjel_0  Rejtély – a hitünk szerves része

Kategória: Egyéb