Zsolt 84:5-7 (6-8) Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, és akinek a te ösvényeid vannak a szívében. Ha a Siralom völgyén mennek át, forrássá teszik azt. Az őszi eső is áldással borítja el azt. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.
Ez a járásunk ebben az életben hívőként. Először is azt olvassuk: Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége, és akinek a Te ösvényeid vannak a szívében. Egy értelemben azt lehetne mondani, hogy ez a nagy dolog velünk kapcsolatban. Nem vagyunk szebbek, mint mások, nem vagyunk gazdagabbak, mint mások; megesik, hogy a cselekedeteinkkel nem vagyunk elégedettek, megesik, hogy a szavaink nem olyanok, amilyennek kéne lenniük, de nagyszerű, hogy a szívünkben az az út, az az ösvény van, hogy tartunk valahova Istennel.
Ebben a zsoltárban arról beszél, amikor megy valaki ünnepre Jeruzsálembe. Mentek fel Jeruzsálembe. Nekünk ez kicsit más. Mi nem Jeruzsálemre nézünk, hanem mi a mennyre nézünk. Nekünk az van a szívünkben. Ha egy üres szatyorral a kezemben megyek vásárolni, és valaki megkérdezi: Hova mész?; azt fogom válaszolni: A mennybe! Ez is igaz. Egy üzletbe megyek, de igazából a mennybe megyek. Azért ez a válaszom, mert a menny van a szívemben. Arrafelé tartok. Ez van a szívünkben. Nem tökéletes az életem, de a szívemben ott van a mennybe vezető ösvény. Ez a nagyszerű hír.
Most jön a nem annyira jó rész: Ha a Siralom völgyén mennek át, forrássá teszik azt. Ez az életünk. Ez az, ahol élünk. Itt élünk, itt járunk, ilyen az életünk. Van benne könny, van benne sírás, van benne nehézség. Egyenesen azt mondja Zsolt 23:4-ben: Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól… Miért? „Mert Te velem vagy, Uram.” Úgyhogy itt vagyok a siralom völgyében, igen, a sírás völgyében, lehet, hogy a halál völgyében – úgy értem, vannak temetéseink, nem csak esküvőink, és ez fájdalmas –, ugyanakkor: Te, Uram, velem vagy, úgyhogy nem félek. Krisztus az én nagy Pásztorom, és Ő az, Aki vezet engem, velem van még a könnyek között is, még a nehézségben is. Ez az életünk igazából.
A következő vers az ígéretekről szól. Azt olvassuk, hogy forrássá tesszük azt a helyet. Ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy amint a hívő Krisztussal jár, áldás a világnak. Áldások vagyunk a világnak, és ez nagy dolog az életünkben. Ez egy ígéret arról, hogy Isten használ minket, kitölti az életét rajtunk keresztül, szolgál az emberek felé, vigasztal, törődik, szeret rajtunk keresztül, sokszor.
Egyszer laktunk a feleségemmel a város egy „illusztrisabb” környékén. Ott született a gyermekünk is. A ház, ahol laktunk, egy nagy lepusztult bérház volt. A környező utcák tele voltak kocsmákkal. Ilyen volt ez az egész terület. Emlékszem, amikor elköltöztünk onnan néhány év után, ez a vers jutott eszembe. A folyosónak azon a kis részén, ahol mi laktunk, az a három lakás, ott minden fel volt újítva, ki volt festve (nem mi csináltuk), és a szomszédunk megtért. Amikor kipakoltunk, utoljára visszanéztem, és arra gondoltam: „Jé! Mennyire más!”
Ez az életed, Isten használni akar ebben a világban téged, hogy áldássá legyél. Használni akar arra, hogy forrássá tegyük a siralom völgyét, hogy az élet helyévé tegyük. Olyan hellyé, ahol források fakadnak, ahonnan élet jön.
Aztán azt olvassuk: Erőről erőre jutnak. Micsoda ígéret! Ez nagyszerű ígéret! Erőről erőre jutnak. Ez nagyszerű lenne az életemben. Ez nem olyan, amiről álmodnánk? Nem bajról bajra, nem gyengeségről gyengeségre, nem kiborulásról kiborulásra, nem jajgatásról jajgatásra, nem fizetésről fizetésre; hanem erőről erőre menne az életünk. Mennyire tudja Isten, hogy mire van szükségünk! Ez az ígéret az, hogy Isten fog adni nekünk új erőt, friss erőt, ahogy megyünk tovább.
Tegnap az Alapok kurzuson beszélgettünk erről, hogy azt mondja Isten nekünk: Gyere ide! Mire azt felelhetem: „Ó, nem! Nekem ehhez van elég hitem, ahol most vagyok, de ha odamennék, arra nem látom, hogy lenne hitem.” Isten azt mondja: „Ez az! Higgy Nekem! Lépj! Neked most nem kell elég hit ahhoz, hogy itt legyél. Neked csak ahhoz kell elég hit, hogy tegyél egy lépést. Hitben.” Aztán teszel egy lépést, és azt találod, hogy Isten erőt ad hozzá. Aztán teszel még egyet, aztán még egyet, és aztán ott találod magad. Aztán azt mondja az ember: Jé, Isten itt is itt volt! Istennek erre is van terve. „Jé! Erőről erőre ment az életem.”
Amint Istennel hitben járunk, friss erő vár minket a következő kereszteződésnél, aztán megint. Micsoda ígéret! Nem azt mondja nekünk, hogy soha nem gyengülünk el. Soha nem mondja azt, hogy az erőnk nem csökken időnként, de azt mondja, hogy az Ő akaratában vár engem friss erő. Mint Ézs 40:31-ben, hogy megújul az erőnk.
Ábrahám életére gondoltam. Ábrahám élete ilyen volt. Azt látjuk, hogy bizonyos dolgokra szüksége volt ahhoz, hogy erőről erőre tudjon menni. Szeretném ezt most gyorsan átnézni.
1Móz 12-ben Isten elhívja Abrámot, és azt mondja neki:
1Móz 12:1-2 … Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked. Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel.
Ez az első, amire szükségünk van. Mit kapott Ábrahám? Célt és ígéret. Ábrahámnak volt választása. A város, ahol élt, Úr városa elég fejlett hely volt. Ezt tudjuk róla. Onnan neki el kellett költöznie, ki a pusztába, a semmibe. Isten kihívta őt, és neki el kellett döntenie, hogy mit választ.
Ez történt velünk is, Isten adott nekünk egy célt és egy ígéretet. Elsősorban adott neked személyes célt. Azt mondta: Adok neked személyes célt. A menny a tiéd, és van célod, amíg itt vagy. Mi az? „Az, hogy megismerj Engem! – azt mondja Isten. – Az, hogy közösségben legyél Velem, hogy növekedj Bennem.” Ez a cél, amíg itt vagy. Személyesen mindnyájunknak. Minden hívőnek. Fil 3:10-ben azt mondja Pál: Hogy megismerjem Őt, ez a vágyam. Ezért van az, hogy beáldozok dolgokat. Ezért van, hogy nyomulok előre. Ugyanúgy, ahogy Abrám tette.
Ez az első, hogy van személyes célom Istennel. Aztán van egy másik a Krisztus Testében. A gyülekezetben van egy másik fajta célunk. Itt is úgy élünk és járunk, hogy az Urat akarjuk megismerni, nyilván, de ugyanakkor, a másik oldalról van itt még valami. Az, amit 2Móz 17:12-ben olvasunk. Volt egy csata, és amíg Mózes fenn tartotta a kezét, addig győztek. Mózesnek azonban elnehezedett a keze. Akkor jött két fiatal, követ hoztak, és alája tették, hogy arra üljön. Aztán tartották a karjait egészen a végéig, és Józsué leverte az ellenséget. Ez történik a Krisztus Testében. Felemeljük egymás kezét. Van egy másik cél is, nem csak az, hogy én megismerjem Krisztust, hanem az is, hogy együtt járjunk. Krisztus Testében ez történik.
Lehet, hogy elveszítem a célt a szemem elől, lehet, hogy elveszítem a szeretetet a szemem elől a házasságomban, és akkor kell nekem egy testvér, aki mondja nekem azokat a szavakat, amiket a világ sosem mondana. Egy testvér nem azt fogja mondani: Válj el, annyi másik van még a világon!; hanem azt mondja nekem: „Harcolj a házasságodért! Szeresd a házastársad, még ha kihívás is. Imádkozz érte! Imádkozni fogok én is veled.” Olyasvalaki lesz, aki felemeli a karomat, amikor elfárad.
A Krisztus Testében együtt, egymás által óriási dolgokat végzünk el. Magunkban nem vagyunk olyan nagy szám, de együtt, Krisztus Testeként tulajdonképpen – Mát 16:18 – legyőzhetetlenek vagyunk. Együtt Krisztus Testeként nagy dolgokat végzünk el. Úgy értem, van itt egy egész világ, akiket el kell érni az evangéliummal. Van egy evangéliumunk, amit prédikálhatunk. Vannak gyerekek, fiatalok odakinn az iskolákban, akik örök cél után éheznek és szomjaznak. Vannak idős emberek, akiknek vigaszra és bátorításra van szükségük. Csodálatos örök célunk van személyesen, és gyülekezeteként is.
Az első volt a cél és az ígéret; és lépjünk eggyel tovább!
1Móz 15:1 Ezek után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én pajzsod vagyok neked, jutalmad felette igen bőséges.
Ez a második. Szerintem ahhoz, hogy erőről erőre menjek az életemben, szükséges, hogy tudjak arról, hogy Isten mellettem áll, hogy Ő az én védelmem, Ő az én pajzsom, és Ő az én biztos jutalmam. Megingathatatlan, garantált. Nincs kérdés. Megnézem Péter leveleit, tele vannak ezzel az ígérettel: a mennyben el van készítve neked egy örökség. Az a tiéd, arra jogod van. Az a tiéd, ha hívő vagy Jézusban. Szükségem van arra, hogy halljam ezt.
Az egyik fajta motiváció úgy néz ki, hogy meglóbálok egy répát egy szamár előtt, és így csalogatom. Isten más. Ő azt mondja nekünk: „Szeretlek téged. Ott, ahol vagy. Én vagyok a te pajzsod, a te védelmed. Van egy ígéretem. Garantált ígéretem van. Gyere, menjünk együtt, és nagyon jó lesz! Gyere Velem, veled leszek. Garantálom neked.”
Sokszor gondolkodtam azon, hogy Eszter könyvében Mordokaj miért nem hajolt meg Hámán előtt. Nyilván erre van több válasz is, de arra gondoltam, hogy az egyik lehetőség az, hogy Mordokaj azt mondta: „Nekem nem kell a te védelmed. Nekem van másik védelmem. Isten van az én oldalamon.” Ezt fontos tudnom.
Amikor a főnököd hoz egy rossz döntést, és tudod, hogy szét fog esni a cég, el fogod veszíteni az állásodat, és hajlamos vagy továbbgondolni a dolgokat, ezért már tudod, hogy az árokszélen fog éhen halni a családod. Itt a kérdésem: Ki az én pajzsom? A főnököm? Nem! Az Úr az én pajzsom. Ő az én pajzsom, Ő az én védelmem. Ha tudom ezt, akkor lehet, hogy szólok a főnöknek: „Főnök! Ebből probléma lesz.” A másik oldalról rendben van, mert ez nem tudja tönkretenni az életem. Amikor politikusok rossz döntéseket hoznak, akkor az mit jelent? „Összezuhantam. Amiatt, amit az a politikus mondott!” Várj csak! Mikor lett ő az én pajzsom? (Mindegy, kiről beszélünk.) Mikor lett ő az én jutalmam? Mikor lett? Nyilván nem ő az! Nem! Nekem az Úr a pajzsom. Úgyhogy nem kell kiborulnom.
Amikor próbákon megyünk keresztül, akkor annyira jelentős számunkra tudni, hogy az Ő karjában bízhatok, hogy bízhatok az Ő erejében, bízhatok az Ő védelmében. Ahogy 1Kor 10:13-ban mondja: Nem enged minket feljebb kísérteni, semhogy elhordozhatnánk. Ez a mi ígéretünk, hogy Isten a mi védelmünk. Ehhez ragaszkodunk. Azt mondom a szívemben: „Igen, Uram. Néha azt kívánom, hogy bár ne bíznál abban, hogy én ennyit elbírok, de bízom Benned, Uram. Bízom Benned, Uram.”
Ez a másik dolog, hogy Isten az én pajzsom, az én jutalmam.
Még egy rész 1Móz 17. Megtörtént, ami megtörtént. Abrám elbukott. Isten azt ígérte neki, hogy nagy néppé teszi, mire ő nemzett egy gyermeket nem a megfelelő asszonnyal. Mi történt? Isten megsemmisítette a szövetséget, kitépte a lapokat Mózes 1. könyvéből, vagy átírta a neveket? Nem! Isten nem ezt csinálta, és ez lenyűgöző. Abrám elbukott, de Isten azt mondta neki:
1Móz 17:1 Mikor Abrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelent neki az ÚR, és azt mondta: Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem, és légy tökéletes.
Abrám teljesen logikusan azt mondja: „Ígérted, hogy nagy nemzetté teszel engem, és nincs igazi, vér szerinti gyermekem. Miről beszélünk?” Egészen addig ment, hogy ő már a szívében azt mondta 1Móz 17:18-ban: Bárcsak Izmael – a nem megfelelő gyermek – élne Teelőtted! Nem ő volt az ígéret fia, hanem Abrám bukásának volt a fia. Abrám viszont már teljesen átállította a szívét. Azt mondta: „Ez lehetetlen. Mindegy, hogy mit ígért Isten. Mindegy, hogy elhittem-e. Mindegy, hogy feltettem rá az egész életemet, ebből már nem lesz semmi! Ennek már vége van. Elbuktam.” Mi történt mégis? Isten megbékítette őt, és helyreállította őt.
Isten megteszi ezt velünk, amikor elbukunk. Ez az egyik forrása annak, hogy erőről erőre megy az életünk. Nem erőről zsákutcába, nem erőről szakadékba, nem erőről kétségbeesésbe, nem erőről feladásba, hanem erőről erőre. Mert Isten helyreállít minket, Isten megbékít bennünket, Isten megfordít minket. Még akkor is, amikor én a bukásom eredményére nézek, és azt mondom: Hát, ez az életem!; Isten azt feleli: „Nem! Én többet tartogatok neked.”
1Móz 25-ben megszületik Izsák, az ígéret fia. Ábrahám száz éves! És a felesége sem sokkal fiatalabb. Született egy gyermekük! Lenyűgöző! Isten megígérte, és megszületett Izsák. Isten időnként megengedi, hogy lássam az Ő csodáját az életemben.
Nézzük, mi volt eddig: ígéret, cél, biztonság, jutalom, helyreállítás, megbékítés. Talán van még egy fontos. Ez nagyon fontos! 1Móz 18-ban látjuk. Van még egy fontos, amiről Isten akarja, hogy Ábrahám megélje. Ez az, hogy Isten közösségben van vele, és aztán:
1Móz 18:17-18 Ezt mondta az ÚR: Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok? Hiszen Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz, és megáldatik benne a föld minden nemzetsége.
Mire emlékeztet ez? Ján 15:15-ben Jézus azt mondta a tanítványoknak: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak. Titeket barátaimnak mondtalak, mert mindazt, amit az Én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek. Semmit nem rejtegettem előttetek.” Isten ugyanezt mondja Ábrahámnak. „Figyelj! Eltitkoljam Ábrahámtól? Nem titkolom el tőle, ő a barátom.” Isten akarta, hogy Ábrahám megélje az Ő barátságát. Mekkora dolog ez!
Ábrahám elbukott, és Isten utána azt mondta neki: Én a barátod vagyok. Ahogy Jézus mondta Ján 21-ben Péternek: „Az elhívásod nem változott meg, Péter! Ugyanaz, mint volt. Nem számít a bukásod. Én ugyanaz vagyok ma is. Nem változott az elhívásod. Ugyanaz a cél. Péter! Elhiszed Nekem? Még mindig ott van a szívedben az az út. A mennybe vezető út még mindig ott van a szívedben. Kelj fel! Nem kell itt ülnöd tovább. Én adok neked erőt, gyere, menjünk tovább!”
Isten ugyanezt mondja Ábrahámnak: „Te a barátom vagy. Gyere, menjünk tovább!” Ha jól tudom, tizenhárom év volt, amikor nem beszélt Ábrahám Istennel, legalábbis nincs feljegyzésünk róla. Ez után Isten azt mondja neki: Én a barátod vagyok. Ábrahám megragadta ezt.
A következő versekben arról olvasunk, hogy Ábrahám – azt hiszem, nincs erre jobb szó – alkudozik Istennel. Nem pénzről van szó, hanem Ábrahám szeretne megmenteni egy várost, és erről alkudoznak. Mondhatná valaki: Olyan az egész, mint egy piaci alku! Figyelj azonban! Mi történik itt? Ez az ima. Mert Ábrahám beszél Istenhez, és Ő felel neki. Ez az imádság. Ez olyan imádság, ami számít, ami megérinti Isten szívét, ami Ábrahámnak jelent valamit, kap válaszokat, kap feleleteket. Nem olyan ima, amikor felolvasom a kéréseimet, vagy felmondom fejből Istennek, hanem az, ahol birkózás, ahol alkudozás van. (Tudom, nem ez a legjobb szó erre.)
Ez olyan ima, ami számít. „Könyörgöm, Istenem! Addig nem nyugszom. Kérlek Téged, add meg, amire szükségünk van! Felelj meg nekünk! Gyógyítsd meg őt! Adj neki megtérést! Változtasd meg ezt a helyzetet! Adj szabadulást ott! Kérlek, Istenem!” Nem csak felolvasom, hanem benne van az, hogy Isten az én barátom, és én csinálhatom ezt Vele. Ahhoz, hogy legyen friss erőm, ahhoz meg kell ragadnom Istennek a barátságát. Ahhoz pedig szükségem van imára. Ahhoz szükségem van az imára!
Végül, 1Móz 22-ben már ott az ígéret fia, Izsák. Isten azt mondja Ábrahámnak: Hajlandó vagy-e bízni Bennem azért, amit ajándékba kaptál? Isten ad nekünk ajándékokat, merünk-e bízni Benne azért? Egy értelemben lenyűgöző, amit Ábrahám csinált 1Móz 22-ben. Amikor azt olvasom Róma 4-ben, hogy ő hitem atyja, akkor azon gondolkodom: Én ezt nem tudnám megcsinálni!
Mi előzte meg 1Móz 22-t? Ez az, amit láttunk most: cél, biztonság, helyreállítás, barátság Istennel… Amikor ezek megvannak, akkor igazán más az életem. Akkor értem: Isten látja, Isten gondoskodik. Megértem, hogy ez nem az én hűségemről szól, hanem az Övéről. 1Móz 17:7-ben Isten volt, Aki azt mondta Ábrahámnak: örökkévaló szövetséget kötök veled. Nem Ábrahám volt, aki azt mondta: „Csak kétezer év? Lehetne négy? Lehetne nyolc?…” Nem! Isten volt, Aki azt mondta: „Örök szövetséget kötök veled. Soha nem fog változni. Ez az Én ígértem.” Ez Isten hűsége.
Amikor megragadom ezeket, amikor ezek valósággá válnak az életemben, akkor valós, amit az elején olvastunk. Zsolt 84:7-ben: Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon. Ez Isten ígérete nekünk, hívőknek, hogy egy nap mind megjelenünk Őelőtte. Erőről erőre jutunk, amíg egy nap megjelenünk Őelőtte. Ha ez a valóság, ha Isten ilyen velünk, ha ezeket adja nekünk, akkor nem csoda, hogy merünk bevállalni dolgokat.
Amikor Lótot, az unokaöccsét elrabolták, akkor Abrám nem gondolkodott semmit. 1Móz 14:14 összekapta magát és a szolgáit, összeszedte a szövetségeseit, a katonákat, és nem számolta, hogy hány királlyal néz szembe, hanem megtámadta őket, és visszaszerezte az unokaöccsét. Bátor volt.
Ez történik a mi életünkben is, Isten ad nekünk bátorságot, ad valamit, ami lehet, azelőtt nem volt meg. Mert van bizonyosságom. Mert ismerem a Vele való kapcsolatom erejét. Ahogy azt megismerem egyre inkább, ahogy megismerem a Vele való kapcsolatom erejét újra is újra, úgy friss erőm van újra és újra. Mert ez az én erőm: a Vele való kapcsolatom.
Ez a szív meglátszik mindenhol a Bibliában Isten embereinél. Dávid mondta ezt: „Pásztor voltam juhok mellett. Ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyájból, utánamentem, leütöttem, kiszabadítottam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem.” Miért nem aggódott rajta? Miért volt meg ez a bátorsága? Mert megvolt ez az életében, hogy erőről erőre jutott, amint Isten akaratában járt azon az úton.
Ámen.