Egy dolog a fontos

2012 március 14. szerda  18:30

P. Kende

Volt egy nagyszerű konferenciánk, halleluja. Tegnap este hallottam róla egy bizonyságot. Valaki mesélte, hogy ő mindig szeretett beszélni hit-kérdésekről, hátha meg tudja változtatni a másik ember véleményét. Eljött a konferenciára és ugyanígy gondolkodott, hogy mennyi mindennel nem ért egyet. Aztán Isten kicsavarta ezt az egészet a kezéből, és olyan békességet adott neki, és annyira bátorította a szívét. Nagyon megáldott ez a gondolat. Isten annyira szolgált felénk, annyira bátorított ezen a héten és annyit kaptunk Tőle.

Aztán van egy másik barátom itt a gyüliben, aki úgy vonszolta ide magát a konferencia minden napján. Annyira megáldott, mert Isten persze szolgált felé is. Ez nagyszerű, hogy a meggyőződésem sokszor úgy működik, hogy kicsit szívtelenül csinálom, amit kell, megesik, van ilyen, de aztán Isten szolgál felénk. Ez a várakozásunk, mindegy hogyan érezzük magunkat. Szólt-e hozzád Isten a konferencián nagyon személyesen? Nagyon bátorító volt.

A konferencia után mindig van egy támadás, elképesztő látni. P. Scibelli azt mondta a konferencia alatt az egyik beszélgetésen, hogy számítsunk rá, lesz támadás, ne érjen váratlanul. Amit prédikáltak a pulpitusról, az meg lesz próbálva, az meg lesz támadva.

Isten nagy munkát végzett a szívünkben. Még sosem hallottam így a kegyelemről és az egyházról, mint ezen a héten, de az ellenség szeretné kivenni ezt a munkát. Az ő hazugsága egyből ott van, és szeretne megrabolni minket. P. Scibelli azt mondta: nem jövök le a falról, az építkezésről, és nem futok el. Csak ragaszkodjunk ahhoz, amit kaptunk.

Szerettem volna, ha néhány pásztor mond bizonyságot arról, hogy milyen volt nekik ez a konferencia. Ahogy hívogattam őket, hetet számoltam, aki betegség miatt nem tud itt lenni, vagy valaki beteg a családjában, és emiatt nem tud jönni. Találtam azonban kettőt: P. Borci és P. Bendegúz.

P. Borci

Én is beteg vagyok, csak engem ezek a kispolgári csökevények már nem tartanak vissza attól, hogy itt legyek. Mondjuk azt, hogy nagyon jó volt a konferencia. Mondjuk azt, hogy szólt hozzánk a konferencia. Mondjuk azt, hogy megváltoztatott bennünket a konferencia. Velem tényleg ez történt.

Ültem itt, hallgattam egy darabig, gyakran imádkoztam. Mindig az jutott eszembe, hogy az Apostolok cselekedeteiben imádkoztak és megremegett a terem. Lehet, ez a terem már nem annyira jó, mint az volt.

Az én általam leggyakrabban hallott mondat, amit kihallottam: ne bántsátok magatokat, hagyjátok ezt abba! Legalább öt üzenetben hallottam. Lehet, az Úr akar nekünk mondani erről valamit? Tudjuk magunkat bántani, nem? Nekem ebből két doktorátusom van, és most csinálom a harmadikat.  Pedig azt gondolom, hogy én nem bántom túl sokat magamat.

Éne 1:16a Íme, te is szép vagy én szerelmesem, gyönyörűséges

Ezt mondja az Úr rólad. A kérdés az, hogy te hogyan látod magadat. Ha te nem látod magadat szépnek, akkor ennek egy magyarázata lehet: nem jó tükörben nézed magad. A probléma nem az, hogy te nem vagy szép. Vagy lehet, hogy valaki másra hallgatunk? Volt erről egy üzenet: Ki mondta neked, Ádám?

Az Úr azt mondja nekünk az Énekek énekében 12-ször, hogy szépek vagyunk, és egyszer pedig azt mondja, hogy igen szépek vagyunk. Azt hiszem, hogy ez magyarra lefordítva azt jelentené, hogy nagyon szépek vagyunk.

A tükör. Jak 1:23-25 de ha valaki belenéz a szabadság tökéletes tükrébe. Annyira szeretném, ha néznénk magunkat ebben a tükörben. Van egy ilyen szívbetegségem, hogy fáj a szívem emberekért. Ránézek emberekre, és azt mondom: bántja magát, nem tud elfogadni szeretetet, nem szereti saját magát. Mindenféle butaságban hisz. Itt a tükör. Belenézhetünk, és elámulhatunk azon: ki vagyok én.

Ahogy Dávid is odamegy az Úr jelenlétébe és megkérdezi az Úrtól: kicsoda vagyok én, Uram? Te kérdezed ezt az Úrtól? Csak kérdezd meg Tőle: ki vagyok én, Uram, hogy ilyen magasra emeltél engem?

Szeretném elmondani még ezt neked: hagyd abba, hogy bántod magad. Ez nem segít, annál többet árt, és – ahogy P. Matti találta mondani – nem biblikus. 🙂

P. Bendegúz

Talán két dolgot emelnék ki a konferenciából. P. Scibelli azt mondta, hogy itt mindenkinek egy saját üzenet szól igazából. Jó volt hallani ezt P. Borcitól, mert én egyáltalán nem ezeket hallottam a konferenciából.

Az egyik dolog a közösségünkről szól. Volt egy nagyon hosszú beszélgetésem P. Grünwalddal és Stefan Steinnel. Arra gondoltam közben, hogy ismerem-e ezeket az embereket. Nem ismerem őket, de ismerem az ő szellemüket, az ő szellemiségüket, és ismerem az ő szívüket. Úgy tűnik, mintha száz éve barátok lennénk. Úgy beszélünk, úgy hülyéskedünk, és úgy vagyunk közösségben, mintha világ-életünkben mély barátok lettünk volna. Nyíltan beszélünk, pedig nem is ismerjük egymást igazából, de mégis annyival inkább minőségi kapcsolatunk van.

A másik dolog a hallásról szól. Nekem az egész konferencia az elhívásról beszélt. Ez a vers nekem nagyon sokszor ott remegett:

Kol 4:17 És mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!

Kaptunk egy szolgálatot. Én személyesen kaptam Istentől egyet. Személyesen van egy elhívásom Istentől. Nekem azért volt nagyszerű ez a dolog, mert Isten emlékeztetett engem erre nagyon is. Azért is merem megosztani veletek, mert mindannyinknak van ilyen elhívása, hogy embereket vigyünk Krisztushoz, hogy tanítvánnyá tegyünk minden népeket, hogy eljussunk Magyarországon minden faluba, minden városba, minden házba, és hogy hirdessük Krisztust és kirángassuk onnan az embereket.

„Ég a házad! Gyere ki! Gyere Krisztushoz!” Holnap kezdjük. Ha fiatal felnőtt vagy, 18 és 30 között, holnap missziós kirándulásra megyünk. Beszélhetünk holnap a szabadságról, milyen nagyszerű lehetőség március 15-én. Krisztusban van szabadságunk.

P. Kende

Azon gondolkodtam, hogy mennyi olyan dolog van, amiről azt gondoljuk, hogy a szükségünk. Az ember mond ilyeneket: egy feleség, két gyerek, három szoba, négy kerék, stb. Ez majdnem úgy hangzik, mint egy politikai beszéd. Rémlik valami. 🙂 Az ember ezen gondolkodik: mi kellene nekem; és valahogy így határozzuk meg.

Igazán, ha mélyebbre ásunk, akkor valami mást találunk. „Valami másra van szükségem. Meglehet a megfelelő számú gyerek, szoba, autó, és mégsem vagyok elégedett.” Erről elég sokat beszélünk, mert ilyen a szívünk, hogy elkap minket a dolog és megyünk arrafelé: ha megvan a megfelelő számú házastárs, akkor biztosan rendben lesz az életem. Tényleg úgy lesz-e?

Tényleg elégedett leszek-e attól, hogy van egy házastársam? Én hiszek az intézményben, ennek okán házas is vagyok, és nagyszerű, de nem elég. Nem minden. Ha tőle várnám, hogy elég legyen, szegény feleségem milyen nyomorult lenne. Neki kéne elégedetté tenni engem, az rettenetes lenne.

Igazán valami mélyebbet keresünk. Mit szoktunk mondani? Fontosság és biztonság. Jelentősség és bizonyosság afelől, hogy rendben lesznek a dolgok.

A fontosságunk a kapcsolatoktól függ. 1Móz 2:18 kapcsolat nélkül hogyan érezhetném magam jelentősnek? Hogyan mondhatnám, hogy számít az életem? Faraghatok valami nagy szobrot, de ettől még nem lesz fontos az életem, mert amikor beszélek azzal a szoborral, akkor az a szobor nem beszél vissza nekem. Az a szobor nem válaszol nekem. Amikor elesett vagyok, akkor hiába nézek a szoborra, nem fog átölelni, és nem fogja mondani: menjünk tovább, érdemes továbbmenni. Nincs kapcsolat, nincs jelentősség.

Ez nagyon fontos, hogy a kapcsolataink lehetnek valósak vagy személytelenek. Ez fura dolog nálunk. Lehet kapcsolatunk valamivel, ami személytelen, például egy pozícióval. Dolgozik valaki egy irodában, az ajtaján van egy aranyszínű névtábla, és a neve alatt valami hosszú kifejezés van sok hosszú szóból összerakva. Akkor ő azt mondja: számítok, mert én vagyok ez és ez a menedzser. Tényleg? Érdekes. Lehet kapcsolatunk valami személytelennel. Ez egy fura emberi stikli. Az ember képes szeretni az autóját. Hallottam olyanról, hogy egy nő képes szeretni egy konyhát. 🙂 Ez soha nem lesz elég, mert személytelen, ezért nem valós. Csak egy személlyel lehet valós kapcsolatom.

A kapcsolatom közeli kell, hogy legyen ahhoz, hogy jelentősségem legyen. Ezen azt értem, hogy a kapcsolatom lehet távoli. Például nagyon elfoglalt vagyok, mert napi 18 órát dolgozom, és nagyon szeretem a fiamat. Hogyan? Úgy, hogy pénzt dobálok az irányába minden nap, és azt mondom neki: látod, hogy szeretlek?  A fiam nem lesz túl elégedett, és én azt kérdezem: „Mit akarsz még tőlem? Nem elég? Ennyire szeretlek téged! Ne hülyéskedj!” Mégis a fiamnak van igaza. Ez a kapcsolat távoli, mert valamilyen közvetítőn keresztül történik. Pénzzel vagy ajándékkal mutatom ki neki. Neki nem erre van szüksége, hanem személyes kommunikációra. Tehát szükségünk van jelentősségre.

Ahol viszont igazán elrontjuk – ha ez nem lett volna elég –, az a biztonság kérdése, mert tudom, hogy a világ milyen bizonytalan. A világ annyira bizonytalan! Egyszerűen nem tudhatom, hogy mi lesz holnap. Tényleg. Lehet, holnap forradalom lesz. Bocs, holnap március 15. van, nem úgy értettem, de lehet. 🙂 Reméljük, hogy nem.

Nem tudom, mi jön holnap. Tényleg nem tudom. Emiatt kapaszkodom abba a dologba, amiről úgy érzem, hogy fontossá tesz. Úgy érzem, hogy ha az a dolog, ami fontossá tesz engem, az a kezemben van, ha én irányítom, akkor biztonságban vagyok. „A világ felől nem tudok mit csinálni, de ha ezt a dolgot a kezemben tartom, akkor biztonságban vagyok.” Ez az, amit sokszor csinálnak emberek. Például amikor a feleség manipulálni próbálja a férjét az érzelmein keresztül. Ez rossz jel, azt jelenti, hogy a férjében van a fontossága, ami nem helyes, ami nem működik.

Viszont a férj is lehet így. „Ha elveszítem a munkám, akkor öngyilkos leszek, mert elveszítettem az irányítást afölött, ami fontosságot adott nekem. Most mi fog történni? Elfúj a szél, súlytalan vagyok.” Ha jelentéktelen vagyok, akkor súlytalannak érzem magam. Úgy érzem, hogy bármi történik, csak elvisz, nem tudok megállni, nem tudok biztos lenni. Nem tudom azt mondani: én ide tartozom, vagy oda tartozom. Nem tudom azt mondani, hogy tartok valahova, mert nem vagyok jelentős. Lehet, nagy képességeim vannak, de ha nincs igazi kapcsolatom, amiben szeretet van, akkor súlytalannak érzem magam és csak elfúj bármi. Kétségbeesem, mert hogyan lehetnék biztonságban. Ez azonban egy nagy csapda, nagy veszély mindannyinknak.

Asa az egyik király. 1Kir 15-ben azt olvassuk róla, hogy jó király volt. Idős korában annyira vágyott a biztonságra, hogy megépíttette az északi városokat. Erődítményeket, véd rendszert építtetett, és ráadásul lefizette az ellenséget, hogy ne támadják meg. Hogyan fizette le az ellenséget? Bement Isten házába és kihozta az összes arany, ezüst és más edényeket – mindazt, ami Istené –, és elvitte az ellenségnek. Azt mondta: ezt azért adom, hogy ne támadjon meg senki. „Asa, mit csinálsz? Nem Isten a biztonságod?”

Ez nagy csapda az életemben, hogy bízom Istenben, tanítvány vagyok 20-25-30 évesen – annyira tetszik, ahogy P. Bendegúz beszél a fiatal felnőttekről, és ahogy múlnak az évek, a fiatal felnőttek már nem 18-től 25-ig, hanem 18-tól 30-ig tartanak neki, és ha még várunk 10 évet, akkor a fiatal felnőttekről úgy fog beszélni, hogy 18-tól 40-ig –, mi történik? Tanítvány vagyok, de 35 éves, és most el kezdek gondolkodni: lehet, hogy elszúrtam az egészet? Fogom azt, amit Isten házában kaptam, és kidobom az életemből, és azt mondom: „Nem érdekel, hogy hogyan, de adj nekem biztonságot. Hol érdekel engem, hogy mi az, ami volt nekem, adj nekem biztonságot.”

Salamon a legbölcsebb ember volt valaha. 1Kir 11-ben leírja, hogy volt neki 300 felesége és 700 ágyasa. Nekem nem tűnik túl bölcs embernek. Bárki, akinek egynél több felesége van, az…

Mi a bigámia büntetése? Két anyós. 🙂 Hála Istennek, nekem hívő anyósom van. Annyira jó fej! Imádkozik értem, és tényleg jó barátok vagyunk. Ez lehetséges, sose hittem volna, annyi rosszat hallottam.

Képesek vagyunk rá, hogy biztonságra vágyunk. Salamon biztonságra vágyott. Azt gondolta, hogy így találja meg, hogy elvette az összes királylányt, aki a környéken található volt. Minden király a szomszédságban az apósa volt. Ki fogja megtámadni? Nyílván minden rendben lesz.

Vigyázat, hölgyek, egyedülálló lányok! Úgy érzitek: akkor fogom magam biztonságban tudni, ha házas leszek. Ne házasodj meg csak akárkivel! Az Írás világos: ne légy felemás igában, vedd komolyan és tényleg járj Istennel ebben is.

Sokszor azt gondoljuk, hogy a vágyaink a szükségeink, de nem. Hadd mondjak csak egy példát. Ján 11-ben Jézus késlekedett. Ez azt jelentette, hogy Lázár meghalt. Ez szörnyű dolog volt. Mária és Márta Lázár testvérei. Volt egy ki nem mondott kérdésük: miért nem jöttél? Vágytak rá, hogy megértsék. Úgy szerették volna érteni: miért nem jöttél? Jézus azonban tudta, hogy nem erre van szükségük, hanem amire szükségük volt, az Isten szeretete volt az életükben, és Isten munkája és Isten közbeavatkozása. Valami másra volt szükségük.

Sokszor én is így vagyok: érteni akarom. „Uram, magyarázd meg nekem! Magyarázd meg, hogy ő miért kapja meg és én miért nem. Én miért kaptam meg és ő miért nem? Magyarázd meg, Uram!” Isten azt mondja: „Figyelj! A szükséged nem az, hogy megértsd, hanem másra van szükséged. Valami többre, valami mélyebbre.”

Ha olvasol listákat, amiket emberek írnak, hogy mire van az embernek szüksége, akkor nagyon vicces dolgokat találhatsz rajta. Egyszer olvastam egy listát erről: Az ember alapvető szükségei; és felsorolt néhány dolgot, köztük a bulit, a szórakozást. Gondolkodtam, hogy vajon ki írta. Egy tizenéves, akit nem engedtek el a buliba? Nem, hanem egy nyugati pszichológus írta semmit nem értve az egészből.

Egy másik lista, amit olvastam, azt írta, hogy az embernek alapvetően szüksége van arra, hogy áldozzon. Mit gondolsz, ezt ki írta? Valaki, akinek nagy bűntudata van. Nevetséges.

Mindnyájuknak megvan a maga listája és lengetjük Istennek: „Uram, itt a több száz pontos listám a szükségeimről. Uram, kérlek! Nekem erre mind szükségem van.” Mindannyinknak van ilyen listánk. Lehet, hogy van köztük különbség. Isten azt feleli: „Annyi listátok van, Nekem csak egy válaszom van, a kegyelem. Neked erre van szükséged. Belecsomagolom a Fiamba az Én kegyelmemet.” Mellesleg – azért, hogy értsd, mi a kegyelem – a kegyelem miatt élsz még.

Ján 1:14-ben Jézus eljött kegyelemmel és igazsággal telve. Isten azt mondja: Nekem egy válaszom van csak, és az Jézus. Lobogtathatod a listádat, ameddig akarod, hogy neked ez meg amaz kell, Isten pedig azt feleli: „Nekem van egy válaszom, csak egy. Neked az Én kegyelmemre van szükséged. Az Én kegyelmem elég neked a legnagyobb gyengeségben. Az Én kegyelmem elég neked a legnagyobb kihívásban. A legnagyobb bukás után tovább tudsz menni Velem. Neked erre van szükséged.”

Ha ezt megkapod, akkor annyid van! Ki beszél így nekünk? Ki mondana ilyeneket nekünk?

Mózes helyesen gondolkodott. 2Móz 33 Mózes vezeti ki a népet Egyiptomból. Egy értelemben azt gondolhatnánk, hogy a nehezén már túlvannak, már kijöttek Egyiptomból, már megálltak fáraó haragjával szemben, már megvolt a tíz csapás, már átkeltek a Vörös tengeren és az ellenség serege odaveszett, már megvolt  a szombat, már annyi minden megtörtént, és mégis

2Móz 33:15 Monda neki Mózes: Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.

„Hova mennénk? Miért mennénk Nélküled? Nekünk a Te jelenlétedre van szükségünk, Istenünk.” Mert honnan jönne az én jelentősségem? „Megnyertem a lottó 5-öst, mostmár biztos nem fog elfújni az első probléma. Mostmár biztosan rendben lesz az életem.” Nem. Ez nem válasz az életre. Okos emberek házassága is tönkremegy. Gazdag emberek tudnak nyomorultak lenni, nagyon is. Sikeres emberek lehetnek nyomorultul alkoholisták. Elfújhatja őket valami. Igazán súlytalanok, mert ez nem ad súlyt az életnek.

Nekem valami több kell, nekem Jézusra van szükségem. Másként mondva, Isten kegyelmére van szükségem. Istennek csak egy válasza van a szükségeimre. Nekem hosszú felsorolásaim vannak, Neki csak egy válasza. Azt mondja: „Neked az Én kegyelmem kell, mert az Én kegyelmemben benne van a kapcsolatunk, benne van a fontosságod, benne van a biztonságod. Tudhatod, hogy örökre veled vagyok.”

Luk 9:56 Jézus azt mondta: nem azért jött el az embernek Fia, hogy elveszítse az embereket. „Nem azért jöttem, hogy kárhoztassalak, nem azért jöttem, hogy elítéljelek, hanem azért jöttem, hogy megmentselek téged.” Jézus nem azért jött, hogy megmutassa, mit nem tudunk megcsinálni. Hanem azért jött el, hogy szeressen bennünket, hogy közel legyen hozzánk.

Isten azt mondta: „Valamikor régen adtam egy kőtáblát és arra leírtam, hogy hogyan érdemes, hogy miként kell, de az egy közvetett kapcsolat volt. Valamit a kezedbe nyomtam. Nem, hagyjuk ezt. Én egy valós kapcsolatra vágyom, ahol közel vagyunk. Én ezt szeretném. Nem csak valami közvetítőt, hanem valódi közelséget. Erre van szükséged, és Én ezért jöttem.” Jézus ezért jött.

Zsid 7:25 Jézus képes, hogy mindenkor üdvözítsen bennünket, hogy végig megtartson bennünket. Zsid 13:5-ben azt ígéri: soha el nem hagylak, soha el nem távozom tőled. Mi következik ebből? Az, hogy megváltoznak dolgok a számunkra. Azelőtt céljaim voltak, most elhívásom van. Azelőtt dolgaim voltak, most hálát adok dolgokért. Azelőtt igyekeztem fenntartani a barátságaimat, ma – ahogy P. Bendegúz beszélt a pásztorokról – élvezem a közösséget.

Megváltoztak a dolgok, mert megértettem ezt, hogy Krisztusban vagyok biztonságban. Nem arról szól, hogy én kapaszkodom Ő bele, hanem Ő tart engem. Nem csak tart engem, hanem azt mondja, én Őbenne vagyok. Én Jézusban vagyok és biztonságban vagyok. Bármi történhet velem – ebben a világban ki tudja, mi lesz velem holnap –, de egyet tudok, hogy Krisztusban vagyok és biztonságban vagyok. Megkaptam Isten kegyelmét és a szükségem választ talált, az egyetlen igazi választ.

Mi történik ebből? Ha megnézed az Írást, olyan hívőket találunk, akik hatalmas biztonságban tudják magukat. 1Móz 22-ben Ábrahám készen áll feláldozni az egyetlen fiát. „Várj! Mi lesz, ha Izsák meghal? Hogyan mernéd Istennek adni őt? Ő a folytatása a te vérvonaladnak. Ő Isten ígérete. Hogyan adhatnád őt Istennek ezen a módon? Ez nem lehetséges.” Ábrahám azt mondja: „Még mindig meglesz nekem a mindenható Isten, és Ő tudja, hogy mit csinál. Ő nem véletlenül mondta, amit mondott.”

Aztán Dávid. Rettenetes bűnt követett el, és a gyermek, aki abból a bűnből származott, az meghalt, 2Sám 12. Imádkozik Dávid és böjtöl, és amikor megtudja, hogy meghalt a gyerek, akkor felkel, megmosakszik, eszik és éli az életét. „Dávid! Mit csinálsz? Nem most kéne gyászolni? Dávid azt feleli: „Én egy nap majd látom őt. Az örökkévalóságban majd találkozni fogok azzal a gyerekkel, de a mai nap Isten kegyelme velem van.”

Aztán Péter hatalmas méretű bukása. „Nem tudom, ki az. Nem ismerem Őt, esküszöm.” Aztán Apcsel 2-ben nagyszerűen prédikál. „Péter! Nem te vagy az, aki megtagadta Jézust? Nem ciki ez? Nem gondolod, hogy Jézus szégyell téged?” Péter azt mondja: nekem megvan Isten kegyelme, és szolgálhatok, és járhatok. Miért tudta biztonságban magát? Mert Jézus közeljött hozzánk, és Péter tudta, hogy valós kapcsolata van, ami soha nem fog megváltozni. Örökkön örökké megmarad.

Akár itt élek a „nyócker”-ben, akár az USA-ban, akár Tibetben, bárhol legyek, Isten kegyelme velem van, biztonságban vagyok és jelentős vagyok. Nem magam miatt, hanem Őmiatta. Utána elképesztő dolgokat tehetek meg. Lehetek én az, aki békét hoz a családba. Lehetek én az, aki szeret, amikor senki más. Lehetek én az, aki odaül a haldokló mellé. Mindenki fél, mert „mit lehet mondani?”; és én nem félek ettől. Csak tudom, hogy Isten kegyelme az enyém, és bízom benne, hogy Isten használni fog. Ámen.

Kategória: Egyéb