Családi óra – gyermeknevelés, kapcsolatod tizenéveseddel (Nyári Bibliaiskola)

2015 augusztus 13. csütörtök  18:00

A családról, a házasságról és a gyermeknevelésről fogunk beszélni. Mindig azt mondjuk a szülőknek, hogy meg kell tanulnunk, mit jelent szülőnek lenni. Mielőtt elmennél tanácsot kérni ebben a témában, előtte kell megtudnod, hogy mi a feladatod valójában. Mindig jó megtanulni, hogy hogyan kell harcolni, és ezt azelőtt tedd meg, mielőtt belekerülnél a csatába. Sokkal jobb, mint amikor benne vagy.

A legtöbb szülő akkor válik érdekeltté a témában, akkor akarja megtanulni, hogyan kell gyermeket nevelni, amikor kezd elbukni a gyermeknevelésben. Akkor persze bajban van, az otthonuk őrültek háza, a gyermekeket nem lehet kordában tartani, és akkor mennek tanácsért.

Az első tanácsom az, hogy ha szülő vagy, akkor tanulj ezzel kapcsolatban, tanulmányozz. Kérdezz meg embereket. Igazából a feleségem emlékszik, hogy amikor a fiammal, Brian-nel gondok voltak – Magyarországon éltünk akkoriban –, felhívtuk p. Love-ot Baltimore-ban, adjon tanácsot, hogy mégis mihez kezdjünk. Persze olvastunk könyveket, és tanulmányoztuk az Írásokat.

Úgyhogy mindannyitoknak ez az első tanács, hogy bármilyen állapotban vagy – családos vagy… –, tanulmányozd a témát. Ha tervezed, hogy megházasodsz, akkor tanulmányozd, hogy mi a házasság, mielőtt megházasodnál. Mielőtt hozzákezdesz, tudnod kell, hogy micsoda. Ne várj addig, hogy már házas legyél. Tehát ez az első pont, hogy képezd magad a témában. Tanulj róla, hogy kicsoda vagy, és arról, hogy a gyerekek kicsodák.

Isten az Atya. Az apák nagyon fontosak. A férj és a feleség, a házasság nagyon fontos. Az életünket a gyermekeink szeme láttára éljük. A gyermekeink előtt éljük az életünket, ők figyelik és olvassák az életünket. Abból, ahogy figyelnek bennünket, abból tanulnak. Tanulnak önmagukról, arról, hogy milyen elképzelésük lesz saját magukkal kapcsolatban, hogy mennyire fontosak, mennyire értékesek, mennyire elfogadottak. Ezek mind a szülőktől jönnek. Igazából a házasságból fakadnak ezek. Azért, mert a gyermekek is a házasságból jönnek. Úgyhogy a házasság az otthon középpontja.

Az nem jó, ha a szülők arra koncentrálnak csupán, hogy a gyermekükkel legyen jó a kapcsolat, és az egymással való kapcsolatukat pedig elhanyagolják. Amitől a legboldogabb lesz egy gyermek, az az, amikor az édesapja és az édesanyja szerelmesek egymásba. Láthatják ezt, és ők kapnak, elfogadnak ebből. Amikor nagyon fiatalok, akkor azt hiszik, hogy miattuk van ez. Mert amikor picik, akkor azt hiszik, hogy minden miattuk van. 🙂 Mert annyira önzőek. Igazából ez a hasznukra van. Amikor az otthonban békesség van, akkor ők is békességben vannak.

Ef 4-ben látjuk a célját mindenegyes embernek. Nem számít, hogy gyermek vagy felnőtt. Igazából a szülő és gyermek, mindkettő ugyanabban a folyamatban vesz részt.

Ef 4:11-12 És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére,

Tehát a gyülekezeti vezetőket, szolgálókat Isten azért adta, hogy felkészítse az Ő népét.

Ef 4:13-15 míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda dobál és hajt bármiféle tanítás szele az emberek megtévesztése és a tévelygés ravaszsága és csalárdsága által. Ellenkezőleg: az igazságot követve szeretetben, mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban.

Tehát látjuk azt, hogy a szülőnek és a gyermeknek ugyanaz a célja. Ugyanaz a célunk, ugyanazon az ösvényen járunk. Mi, szülők nem jobbak vagyunk náluk, hanem más a helyünk. Nem vagyunk fontosabbak náluk, és nincs is mindig jobban igazunk, mint a gyermekeinknek. Mindnyájan ugyanazon az ösvényen járunk. Amikor így látjuk őket, így tekintünk rájuk, akkor ez meg fogja változtatni azt a módot, ahogy bánunk velünk.

Én nem állatkerti gondozó vagyok, aki próbálom az állatokat kontroll alatt tartani az otthonomban, és megpróbálom rávenni őket, hogy engedelmeskedjenek, és azt csinálják, amit mondok. 🙂 Van ezek fölött egy nagyobb cél. Ez nem más, mint az, hogy szeretném, ha érett emberekké cseperednének. Minél hamarabb érjük ezt el, annál jobb.

Kicsi korában minden gyermek felnőttként olyan szeretne lenni, mint a szülei. A fiúk olyanok akarnak lenni, mint az apukájuk, és a lányok olyanok, mint az anyukájuk. Mi is szeretnénk, hogy olyanok legyenek, mint mi, szeretnénk, hogy felnőjenek. Így nézünk rájuk, mint nagy emberekre. Még akkor is, amikor kicsik. Látom, hogy kicsoda az a személy. Fontos a véleménye. Az, ahogy látja a dolgokat, az fontos számomra. Tudjuk, hogy a gyermekek nem úgy látják a dolgokat, ahogy mi. Mert gyermekek. Viszont igazán érdekel minket, törődünk azzal, hogy hogyan látják a dolgokat. Mellesleg lenyűgöző, ahogy látják.

Tehát felnőttként tekintünk rájuk, beszélgetünk velük, és tisztelettel szólunk hozzájuk. Úgy beszélünk, hogy mindig a lehetőségeikről beszélünk nekik. „Miért nem fogjuk engedni, hogy megüss embereket? Azért, mert te királyfi / királylány vagy. Sokkal értékesebb vagy ennél, hogy csak mész és ütögeted az embereket. Mert egy királyfi / királylány nem így viselkedik.”

Amikor elmegy otthonról, akkor szeretnénk, ha éretten menne el. Mitől lesz egy gyermek érett? A felelősségtől. Ha felelősséget adsz a gyermekednek, akkor ez elvezeti az érettségre, és a felelősség nagyon építő dolog, mert egy gyermek része lehet ezáltal a valós életnek. Lehet valós hatása a valós életben. Nemcsak a játék világában, hanem a valódi világban, ahol mindenki él. A gyermek a felnőttek világában szeretne élni.

Azt hiszem, Sátán hozta létre a gyermekek világát. Ez ott van valahol aközött, hogy nagyon picikék, és aközött, hogy elvégzik az egyetemet. Ez nagy időtartam, ahol a gyermekek nagyon is képesek a felelősségre, de általában nem biztosítjuk ezt számukra. Mindig azt mondjuk nekik: „Az egyedüli felelősséged az, hogy csináld meg a házi feladatodat. Ha megcsinálod a házi feladatot, akkor jó gyermek vagy.”

Hogyan ábrázolhatnánk ezt?

20150813_pBrian

Az ábrán a vízszintes tengelyen tüntetjük fel az éveket 0-18-ig, a függőleges tengelyen pedig a felelősség nagyságát 100%-ig. Amikor megszületik a gyermek, akkor 0 éves és 0 a felelőssége – nincs kora és nincs felelőssége, csak van. Aztán, ahogy korosodik, egyre képesebb lesz.

Szülőkként az a felelősségünk, hogy ellátjuk őket valós felelősségekkel a képességeik szerint. Nekünk tisztában kell lennünk a gyermekeink képességeivel, és valós felelősségeket kell adnunk nekik. Mit tud megtenni gyermekem? Mi az, amit már meg tudna csinálni? Be tudja kötni a saját cipőjét? Ha be tudja, akkor neki egyedül kéne ezt csinálnia. Fel tud öltözni egyedül? Ha fel tud, akkor ez lenne a dolga, akkor tegye. Tud-e egyedül enni? Be tudja tenni a ruháit a mosógépbe? Be tud csatlakozni a csapatunkba?

Mert minden otthon egy csapat. Ez nem két szülő, akik mindent megcsinálnak a gyermekeikért. Mert a gyermekek a csapat része. „Rendben, csapat! Amikor három éves vagy, akkor még nem tudtál sokat csinálni, de mostmár négy éves vagy. Úgyhogy valamit rád fogunk bízni, és az nagyon fontos. Azért, mert mi egy csapat vagyunk. A te szobád, a te ágyad, a te ruháid…” Mi az, amit rájuk tudunk bízni, amit meg tudnak tenni? A felelősség érettségre viszi őket.

Olyan sok szülő mondja: Amikor a gyermekem huszonöt éves lett, végre kimondta, hogy köszönöm szépen. „Köszönöm, hogy olyan keményen dolgoztál értem. Mostmár én is értem.” Ez már nagyon későn van! Nagyon-nagyon késő, hogy akkor értsék meg, hogy milyen felelősségek vannak a családban.

Felelősségük van a saját szellemi életüket illetően, hogy gyülekezetbe járjanak. Baltimore-ban reggel van vasárnapi iskola, de esténként szeretnénk, ha istentiszteletre járnának a gyermekek. Reggel vasárnapi iskola, este istentisztelet, mert szeretnénk, ha a gyerekeink kezdenének saját maguk hallani, és kezdenének részt venni a saját szellemi életükben. Ez az ő felelősségük. Minél hamarabb felelősek, annál hamarabb lesznek érettek.

Vannak olyan gyerekek, akik úgy érzik, hogy a szüleik kontrollálják őket. Ez azért van, mert a szüleik nem mutatták meg a végső pontjukat. Tudniuk kell. Mert felteszik az ilyesfajta kérdéseket tíz évesen, tizennégy évesen… A tizennégy éves már csak négyre van a tizennyolctól. Az USA-ban tizennyolc évesen tudnak szavazni, és a törvény szerint akkor már felnőttek, és már aláírhatnak saját szerződéseket is.  Magyarországon ugyanígy. Tizennyolc évesen már lehet hadseregbe menni, és ölni is.

Ez azt jelenti, hogy ha a gyermeked tizennégy évesen úgy érzi, hogy megmondod neki, hogyan kell csinálnia, meg kell mutatni neki: „Nézd meg! Idáig eljutsz (18 év), az már nem sok idő, és elérsz a 100%-os felelősség határáig. Oda mész, ahova akarsz, azt csinálsz, amit akarsz, elmész dolgozni, elmész iskolába, amit szeretnél. Én megcsináltam a munkát, nullától elvittelek 100%-ig.” Mire tizennyolc éves lesz a gyermek, kell, hogy érezze az élet súlyát a vállain. Minél nehezebb ez a súly, annál értettebb lesz. Minél jobban érzi az életnek a terhét, annál gyorsabban fog érni. Ez fontos folyamat. Mert mindkettő a célunk. Mi is érettek akarunk lenni.

Nincs jobb dolog, ami egy fiatalembert érettségre visz, mint ha gyereke lesz. Mert az olyan hatalmas felelősség! A gyermek nem megy el, hanem ott van az otthonomban, az én felelősségem, és az élet sokkal komolyabb lesz. Nagyon sok fiatalember érett lesz, miután gyermekük születik. Azért, mert a felelősség érettséget hoz létre. Ezért van az, hogy amikor szenvedünk, akkor az érettségre visz bennünket. Azért, mert a szenvedés az felelősség. Mert érezzük az életnek a terhét ilyenkor, és ez rávesz bennünket a növekedésre.

Úgyhogy ez fontos dolog. Próbáljunk választ találni arra, hogy a gyermekeknek hány éves korban milyen fajta felelőssége lehetne? A következőkben kellene gondolkodni: TV, telefon, hűtő, gyülekezet, iskola… (A tankötelezettség kora Magyarországon tizenhat év.) Próbálj adni pontokat, hogy melyik hova kerülhet a grafikonunkra!

Érdekes ez az ábra! Mire jutottál?

–  TV, telefon – mindkettővel kapcsolatban arra jutottunk, hogy kell, hogy legyen valamiféle szűrő és elszámoltathatóság. Egyetértettünk abban, hogy egy bizonyos ponton megengedheted a gyereknek, hogy nézzen dolgokat, de mindig legyen meg a lehetőséged, a jogod arra, hogy belenéz abba, amit néz. Ugyanígy az internet. Például a mi családunkban a képernyő mindig az ajtó felé néz, és az ajtót sosem szabad bezárni. Tehát bármikor megmarad a lehetőség, hogy valaki belép, és látja, amit néz a gyerek. Ugyanez a telefonnal. Tudjuk a belépő kódokat, és az a megállapodásunk, hogy nem baj, ha belenézek a fiam telefonjába, vagy az internetes közösségi oldalon a fiókjába. Általában nem teszem meg, de megtehetném. Ebben megegyeztünk korábban, hogy van egy ilyen fajta szűrő és elszámoltathatóság.

Mit gondolsz, hány éves korában lehet megengedni egy gyereknek, hogy online legyen?

– Nekünk az volt a döntésünk, hogy tizenöt év, de ez az én gyermekemre vonatkozott. Nem tudom, hogy más gyermeknek is ugyanekkor engedném-e meg. Nálunk ez tizenöt év volt, akkor lehetett közösségi oldalon fiókja az interneten.

Minden szülő felelős a saját korlátainak felállítására. Mert az tényleg igaz, hogy egy érett személyt, gyermeket Isten vezet, és benne van ez az érzés: „Isten figyel engem. Felnőtt vagyok, bármit megnézhetek az interneten. Igazán senki nem mondhatja azt, hogy én ezt nem csinálhatom meg. Isten az, Aki vezet engem, hogy hova megyek, és hova nem megyek.” Hány éves korában jut el egy gyermek oda, hogy ezt tudja irányítani saját maga? Mennyire korán lehetséges ez? Lehet ez a tinédzser éveik előtt? Nem hiszem.

Én nem mondanám azt: Ó, én bízom a tizenkét éves gyermekemben. A tizenöt évesben igen? Úgy, hogy ott van a szobájában egyedül, és ott az internet is neki, és nincs igazából szűrő rajta? Én ezzel kapcsolatban nem érezném jól magam. Még akkor sem, ha a gyermekem tizenöt éves. Lehet, hogy a te gyermeked elég érett ahhoz, hogy tényleg megbízhass benne. Tudjuk, hogy ez minden családnál más.

Aztán van a TV. Mikor van a gyermekednek teljes szabadsága a TV-hez hozzáférni, hogy nézhesse? Hány évesen hagyod abba azt, hogy megmondod a gyermekednek, mit nézhet. Hány évesen van az, hogy azt néz, amit akar? Amikor kiköltözik otthonról. 🙂 Tényleg, nem ez a válasz? „Ez az én házam! Nem akarom, hogy az én házamban olyan dolgok történjenek, amit nem akarok.” Ezért van az, hogy a gyermeknek a tizennyolcadik év ennyire kardinális. A mi gyermekeink úgy nőttek fel, hogy hitték azt, hogy amikor tizennyolc évesek, akkor lelépnek. Mert akkor már felnőtt. „Két év múlva szabad leszek. Teljesen szabad!” – gondolhatta. „Igen, ott élsz majd az egyetemi kampuszon, és azt csinálsz, amit akarsz. Viszont az én házamban ez nem így van.”

Számítógép – lányoknak a közösségi oldalak, fiúknak a videojátékok. A fiúk is rá tudnak kapni a közösségi oldalakra, de számukra nem annyira izgalmas, mint egy lánynak. A fiúknak sokkal izgalmasabb megölni embereket. 🙁 Ez már csak így van. Mit gondolsz, a gyereknek kell a saját szobájába saját számítógép? Gondolod-e, hogy tizenöt évesen a gyermeknek legyen saját számítógépe a saját szobájában?

– Finnországban már tíz évesen okos-telefonjuk van a gyermekeknek, ami ugye számítógép is. Az nem azt jelenti, hogy ez jó.

– Magyarországon is!

A gyerekeink elmennek az iskolába, és az iskola minden gyermeknek számítógépet akar biztosítani, és minden diákot arra bátorítanak, hogy számítógépen dolgozzanak. El is várják, hogy a gyerekek utánanézzenek dolgoknak az interneten. Úgyhogy elképesztő nyomás, energia van ezzel kapcsolatban, hogy gyerekeink kapcsolódjanak az internethez. Jó-e ez így? Helyén való?

P. Kende azt mondta, hogy az ő fia képernyője mindig az ajtó felé néz, hogy mindig lehessen látni, hogy mi megy benne. A technológia hatásait tanulmányoztam a gyermekekre napjainkban. Az egyik dolog ezzel kapcsolatban, hogy a marketingesek legnagyobb része a tizenhárom-tizennégy éveseket célozza meg. Azért, mert nagyon hiszékenyek. Könnyen becsaphatók, könnyen meg lehet őket várásrolni. A legtöbb gyereknek ennyi idős korában már van internet hozzáférése, de közülük nagyon kevés bír olyan bölcsességgel, hogy tudja is használni azt, hogy ilyen fajta szabadsággal bír. A marketingesek tudják ezt. Egész csoport figyeli azokat, akik nem bölcsek, úgyhogy átverhetők. Utána el lehet adni a szüleiknek dolgokat.

P. Jukka említette az okos-telefonokat. A mai mobiltelefonok nagyon okosak. Hány éves korában kell a gyermeknek saját telefon?

– Tizenöt.

– Tizenkettő.

– Amikor egyedül közlekedik.

Tizenhárom éves korukban adtunk a gyermekeinknek buszbérletet. A mi családunkban ez nagy dolog volt, hogy mikor kapnak bérletet. Mert ez olyan, mintha jogosítványt adnál nekik, mindenhova mehettek vele. Aztán a buszbérlethez járt a telefon is. Felelősek voltak ezzel. Mindig el kellett mondaniuk, hogy hol vannak. Ha nem mondták el, akkor ezt a fajta szabadságukat elveszítették. Mert volt telefonjuk. Mert ha kinn vannak valahol, akkor tudnom kell, hogy hol vannak. Mindig. Mert van náluk telefon.

A telefonnal tud telefonálni, tud SMS-t küldeni. Az okos telefon képeket csinál és képeket küld, és az internetre is tud csatlakozni. A te gyerekednek mire van szüksége a biztonsága érdekében? Adok a gyerekemnek egy telefont azért, mert biztonságban akarom tudni, akarom, hogy el tudjam érni, és azt is akarom, hogy ő el tudjon engem érni, ha arról van szó. Kell-e neki internet? Nem, arra nincs szükségük! Úgyhogy az okos-telefon nagy dolog.

Ifi-pásztor vagyok egy koreai gyülekezetben. A szülők könyörögnek, hogy tiltsam meg a fiataloknak, hogy mobiltelefonjukat használják a gyülekezetben vagy a bibliatanulmányon egy lakásban. Mert nem akarják, hogy a gyerekeik használják a mobiltelefonjukat. Mert otthon állandóan azt „masszírozzák”. Nem beszélgetnek, hanem csak nézik a telefont. A szülők megőrülnek ettől.

Mit csinálhat egy szülő?

– Van négy testvérem. Szüleim ezt nagyon bölcsen megoldották. Az okos-telefon új dolog. Mi igazából az összes régi telefonjukat kaptuk meg. Nem volt semmi más lehetőség, csak telefonálni és SMS-ezni. Igazából a felelősséget tizennégy-tizenöt évesen kaptuk meg. Úgy kezdődött, hogy ajándékba kaptunk egy telefont újratölthető SIM kártyával. Ha csak hívni szerettem volna édesanyámat, gazdálkodni kellett azzal a pénzzel, ami rajta volt. Aztán amikor kezdődött a szülőkkel az alkudozás, hogy szeretnék okos-telefont, akkor mindig ez volt a kérdésük: Mit csinálnál vele? A válasz az, hogy semmit, mert bármit mondok, tudtam, hogy biztos nem jó nekik. Tizenöt évesen kaptam egy telefont, amíg iskolába jártam, de kellett még négy év, hogy az okos-telefonnal felelősen tudtam bánni.

Az egyik dolog, amiről a feleségemmel beszéltünk, hogy a szülők hozzák a döntéseket azzal kapcsolatban, hogy milyen szabadságot adnak a gyermeknek. Igazán a szabadság az hatalom. Szabadság arra, hogy nézze a TV-t, szabadság arra, hogy elvigye a biciklimet, és a környéken biciklizzen… Sokkal könnyebb nem megadni a szabadságot, mint megadni és utána visszavenni. Tehát a szülők legyenek lassúak abban, hogy milyen fajta szabadságot adnak a gyermeknek. Persze a kettő együtt jár.

Egyévesen a gyermek tud járni, mozgékony lesz. Mert előtte csak csúszott-mászott a földön, és mostmár két lábra áll. Kétévesen már futni is tud. Isten adta ezt neki. Én azt mondanám: „Uram, sokkal jobb lenne, ha az első öt évben csak csúsznak-másznak a földön. Kicsit lassabban haladjunk ezekben a dolgokban!” Az Úr azt mondja: „Nem! Egy éves, és két lábra áll! És következő év végére már profin műveli ezt a mozgás-dolgot, és futni fog. Négyévesen már biciklizni tud…” Ez a szabadság a képesség. Isten adta ezeket.

Tizenkét évesen már gyereke is lehet. „Tizenkettő?! Uram, ez nevetséges! Az én gyerekem nem áll készen arra, hogy szülő legyen. A fiam nem áll készen arra, hogy apa legyen.” Isten mit mond erre? „Szabadsága van, és nála van a hatalom is.” Mindenféle kütyükkel előálltunk (a társadalom), hogy próbáljuk ezt kontroll alatt tartani, erényövet nagy lakattal :-), fogamzásgátlókat adunk nekik. Azért, mert van szabadságuk, de nincs bölcsességük hozzá. Úgyhogy szülőkként próbáljuk tartani az iramot Istennel. 🙂

Persze a szex az külön téma. Mikor beszélsz a gyerekeddel a szexről?

– Amikor kérdez.

Én soha nem kérdeztem meg az anyukámat. Amikor végül ő megkérdezett engem, akkor megdöbbent, hogy mennyi mindent tudtam már. A legtöbb gyerek nyolc éves korára már látott szexuális tartalmú képet, és hallott már ezzel kapcsolatos szavakat. Kell, hogy beszéljünk nekik erről. A szülők lehetnek nagyon szégyenlősek ezzel kapcsolatban. „Hát, nem akarom túl korán elkezdeni ezt a témát a gyerekeimmel. Ez zavarba ejtő.” Mi a kínos ezzel kapcsolatban? A világnak nincs gondja ezzel, hogy beszéljen róla.

A világ viszont úgy beszél, ahogy ő akar. Úgyhogy a szülőknek tervezni kell, hogy beszéljenek erről. Utána lehet kutatni. Hallottam ezt korábban, hogy akkor kell elkezdeni tanítani, amikor kérdéseket tesznek fel, de a gyerekek az iskolában is elkezdhetnek erről beszélni. Ha a gyereked úgy érzi, hogy nem kéne erről beszélni, akkor nem fog beszélni veled, hanem a barátaival fogja ezt a témát megbeszélni, és akkor nem a megfelelő módon lesz képezve.

A konferencián tartottunk egy egész műhelyelőadást erről. Ha beszélsz angolul, a weboldalon fenn van. Azt hiszem, hogy ott nyolc éves kort mondtak ezzel kapcsolatban, hogy akkor már el lehet kezdeni beszélni erről, pl. a nemiséggel kezdve. Amikor a családban csak lányok vannak, és megszületik az első kisfiú, akkor ott magyarázkodni kell, ugye? 🙂 „Mami, az mi?” Te mit felelsz erre? „Ó, az semmi! Ne nézz oda!” 🙂

„Van kisfiú és kislány. Amikor összeházasodnak, akkor gyerekeik születnek. Mint anyu és apu. Mi is szeretjük egymást.” A szeretetnek a fizikai kifejeződése nem lehet tabu téma. Hanem kell erről beszélni úgy, ahogy van. A világ a házasságon kívül beszél a szexről. Mi pedig csak a házasság keretein belül beszélünk a szexről, ez a keresztény szövegkörnyezete az egésznek. A szex nem különálló téma, hanem olyan téma, ami a házassággal szorosan összefügg. Szülőkként nagyon sok példát tudunk mutatni a gyermekeinknek azzal kapcsolatban, hogy a házasságon kívüli szex milyen nagy kudarcokkal jár. A lélek tönkremegy, a test tönkremegy, az emberek is tönkremennek, például az abortusz miatt.

Úgyhogy örömmel beszélünk erről, mert a házasságról szól igazán, azzal kapcsolatos, attól lett a gyermek maga. Ha nem beszélünk róla, akkor lehet, hogy amikor a gyerekednek megjön az első menstruációja, nem tudja, hogy mi történik. Mert sosem mondtad el neki. Képzeld el ezt! A lány ott van egyedül, és nem tudja, hogy mi történik, és lehet, hogy szégyelli, nem meri elmondani senkinek. Nem lenne szabad, hogy egyetlen lány is ilyen helyzetbe kerüljön. Mondd el neki! Miért tabu ez, amikor az életnek olyan nagy részét képezi? Az életnek nagy részét képezi! Ez érdekes téma.

Tizenkét éves kor. Isten megoldása erre az, hogy bölcsességet adj a gyermekeidnek, a képességeihez mért bölcsességet, a szabadságukhoz mért bölcsességet. Az imént a csoportunkban azt mondtuk, hogy egyetlen gyerek sem tanulja meg, hogy mit jelent a forró csak az által, hogy azt mondod neki, hogy forró. Soha! A szót megtanulja, de a meghatározást nem. Csak akkor tudja, amikor megérintette a forrót, és érzi. „Aúúú!” Utána, mindenki ott van, hogy mondja: Vigyázz, ez forró! Új szót tanult a gyerek. Már régóta mondogatjuk, hogy ne érjen hozzá, de így tanulja meg. Kell, hogy legyen bölcsességük a szabadságukhoz mérten!

Aztán az utolsó dolog következményekkel kapcsolatos. A szülő felelőssége eldönteni, hogy mik a dolgok következményei. A pozitív következményeket és a negatív, következményeket is.

John Rosemond azt mondja, hogy a gyerekek a csapatnak a része. Olyan, mint az állampolgárok egy királyságban, ahol a szülők a vezetőség. Ez Istennek a vezetősége. Isten Szelleme és Isten szíve vezeti ezt az egészet, de ez a szülők királysága igazán. Isten alatt a szülők királysága.

Először is, tudniuk kell a gyermekeknek, hogy Isten alatt van ez az egész. Nem azért csinálunk dolgokat, mert így akarjuk csinálni. Hanem Isten miatt csinálunk dolgokat. „Apa és anya Isten miatt tesz dolgokat. Ti ugyanolyanok vagytok, mint mi. Ti is Isten miatt csináltok dolgokat. Istennek benne kell lenni a képben. Ez nem csak rólam szól, hanem Istenről. Én a szülőd vagyok, nem csinálhatom csupán azt, amit én akarok. Isten miatt! Gyülekezetbe járok Isten miatt. És miattad is járok gyülekezetbe. Azért, mert neked is jó, ha én járok gyülekezetbe. Te is jársz gyülekezetbe Isten miatt. Ugyanaz az ok. Én ugyanolyan vagyok, mint te.”

Nekem mindig ez volt a filozófiám: Amiket apa mond, azt te is mondhatod. Nincsenek felnőtt szavak és gyermek szavak. Ugyanúgy beszélünk. Ugyanaz a szótárunk, ugyanazokat a szavakat használjuk. Nem úgy van, hogy a felnőttek beszélhetnek csúnyán, és a gyermekek pedig nem. Persze vannak filmek, amikben vannak erőszakos jelenetek, de általában, ahogy a gyermekeim növekedtek, ha nekem jó valami, akkor az jó nekik is. Ez volt az elv. És ha jó nekik, akkor nekem is jó.

Mert ők is, és én is ugyanaz az Isten alatt vagyunk, ugyanazt az életet éljük. „Csak én vagyok a felelős értetek, mert én vagyok apa. Ti még nem vagytok annyira felelősségteljesek, de majd lesztek. Mert ahogy meg tudok szabadulni a felelősségtől, meg is fogok. Mert azt akarom, hogy te is olyan legyél, mint én.”

Az, hogy a dolgoknak következményei legyenek, az fontos. TV, telefon… mindenfajta szabadság nem jog, hanem kiváltság. A rossz állampolgároknak nincs kiváltságuk, a jó állampolgároknak vannak kiváltságaik. Úgyhogy annak, hogy ők a csapat része, és hogy igazán csapat, család vagyunk, annak az a következménye, hogy a gyermekeinknek lesznek kiváltságaik.

Ezek a kiváltságok viszont tényleg legyenek kiváltságok, és soha nem jár nekik alapjáraton, mert ez egy királyság. „Teszik, nem tetszik, én vagyok a király és a feleségem a királyné, mi házasok vagyunk, és mi vagyunk a főnökök a királyságban. Azért vagyunk itt, hogy nektek kiváltságokat adjunk. Azért vagyunk itt, hogy szabadságot adjunk nektek, és bölcsességet adjunk nektek, ami ezzel párosul, és a kettő együtt jár.”

Nem adsz a gyermeknek mobiltelefont azért, mert mindenkinek van mobiltelefonja, miközben nem vagy biztos abban, hogy van elég bölcsessége ahhoz, hogy tudjon bánni vele. Mert a te felelősséged lesz. Nem teheted őt felelőssé. Ha hibázol – „Soha nem lett volna szabad okos telefont adni neki!” –, akkor lehet, hogy csak el kell venni. Ez egy csata. El kell döntened, hogy ez elég fontos-e ahhoz, hogy megvívd a csatát. Ha fontos, akkor vívd meg a csatát a szeretet miatt és a gyermeked lelke miatt. Lehet, hogy rugdalózik, mert nem tetszik neki.

Egy szülő egyszer azt mondta: „Az én gyerekem mindig sci-fit akar olvasni, és nem akarja soha a Bibliát. Úgyhogy mostmár nem olvassa.” (Tizenhárom éves a gyerek.) Ezzel a képpel probléma van. Azért, mert a gyerek az én királyságom részét képezi, és az emberek az én királyságomban kell, hogy hallgassák, amit apa beszél a Bibliáról. Az én királyságomban ezt mi így csináljuk. Ha okos apa vagyok, akkor izgalmassá teszem, és minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy tényleg megragadjam a gyerekeimet ezzel, és nem azt mondom: Hát, a gyerekem nem engedi, hogy többet beszéljek neki a Bibliáról. Ez lehetetlen!

„Én az apátok vagyok! Adjatok nekem öt percet. Az életetek legizgalmasabb öt perce lesz. Öt percet kérek.” „Jól van, apa, öt perc.” A következő alkalommal már tízet akarnak. Mert megcsináltam a házi feladatot, és találtam egy jó sztorit, és bátorító és izgalmas. Aztán mehet, és olvashatja a sci-fit. „Ez az én királyságom! Én vagyok a király, te pedig a herceg. Nem a herceg vezeti az én királyságomat. Isten majd ad neked saját királyságot egy nap, és ott azt csinálsz, amit akarsz.” Ez lenyűgöző. És a hercegnek mostmár tényleg van saját királysága. Csodálatos!

Ámen.

Kérdés: Mi a megfelelő egyensúly aközött, hogy képviseljük az igazságot, a meggyőződéseket és a szellemi irányt, és aközött, hogy fenntartjuk a kapcsolatot a tinédzser gyerekkel.

A tizenévesek különleges emberek. Mert igazából ők felnőttek, de a házunkban élnek, mint gyerekek. Azért mondom, hogy felnőttek, mert a tizenévesek is lehetnek már szülők. Isten a tizenéveseket is már felnőttnek tette. Mi szeretnénk őket meggyőzni arról, hogy ők csak gyerekek, emiatt van konfliktushelyzet.

Mindig felteszem ezt a kérdést: Egy cica mikor lesz macska? Egy kiskutya mikor válik kutyává? Egy csibe mikor lesz csirke? A válasz az, hogy amikor a csibének lehet kiscsibéje, akkor már csirke. Amikor egy kiskutyának lehet kiskutyája, akkor az már kutya. A kiskutyának nem lehet kiskutyája, csak a kutyáknak. Úgyhogy mikor válik egy gyerek felnőtté? A gyerek akkor válik felnőtté, amikor már szülővé válhat. Ez milyen korban van? Már tizenegy évesen lehetséges. Mostmár egyre korábban.

Ez mit mond nekünk? A társadalmunk azt mondja a felnőtt gyermekeinknek, hogy ők gyerekek. „Nem tudsz semmit, én pedig mindent tudok.” Igazából azt gondolom, hogy valószínű, tizenkét éves korában Jézusról szülei elfeledkeztek Jeruzsálemben. Elfeledkeztek Róla három napra. Azt gondolták, hogy valaki mással van. Ez nem semmi! Ő volt Isten Fia, de nem gondolom, hogy emiatt történt, mert Ő Isten Fia. Szerintem azért történt, mert tizenkét éves korában nagyon sok felelősséget kapott, és abban a kultúrában a tizenévesek felnőttnek számítottak.

A primitív kultúrákban amikor a lány menstruálni kezd, akkor már alkalmas a házasságra. A mi kultúránkban még csak azt sem tudjuk, hogy mikor jön el ez az idő, amikor valaki felnőtté válik. Amikor megkérdeztem tizenéveseket: Mikor válsz te felnőtté?; azt felelték: Talán huszonkettő? „Huszonkettő! Már tíz éve tudnál gyermeket szülni, de még csak most váltál felnőtté?” Úgyhogy a tizenévesek tényleg különlegesek.

Amikor a gyereked tizenkét-tizenhárom éves, akkor már egy fiatal emberhez beszélsz. Fiatal ember, aki ki tud menni a világba, és apa / anya lehet. Ez az igazság. Ez változtat azon, ahogy beszélünk velük. „A te tested nem az én testem. A te tested a te tested. Úgyhogy, ha szexuális kapcsolatba kerülsz valakivel, akkor elkaphatsz egy betegséget, ami lehet, hogy az életed hátralévő részére nyomot hagy. Nem nekem lesz, de neked meglehet. A tied lehet.” Mutathatsz neki képeket arról, hogy hogyan néz ki ez a betegség. „Ez a következmény a te életedre. Én pedig azt szeretném, ha a legcsodálatosabb életet élnéd.”

Emlékszem, amikor ezt a tizenéves fiaimnak azt mondtam: „Ha a füvezés királyi dolog lenne, akkor én csinálnám! De az nem csodálatos! Megmutatom, hogy miért.” Elvittem őket egy metróállomásra, és mutattam nekik embereket, akik drogoznak. Az alkoholista ember arca tiszta vér volt, mert az emberek rugdosták. Mondtam nekik: „Én ezért gyűlölöm az alkoholt. Nem azért, mert nem szeretem a focit. Szeretem a focit, de a focinak semmi köze nincs az alkoholhoz. Az alkohol tönkre tud tenni, el tud pusztítani. Én nem engedem, hogy akár egy csepp is érintse a számat. Mert elpusztította a testvéremet, a nagynénémet, a barátaimat. Őket tönkretette, de ez a te életed. Nem tudom befolyásolni, hogy hova mész vagy mit csinálsz. Nem tudom, hogy mit fogsz inni, vagy mit fogsz szívni. Nagyfiú vagy már, de ez tönkre tud tenni téged.  Igen, kell, hogy próbáljak segíteni, de ez a te életed.”

Tehát hangsúlyozni kell azt a részt, hogy ez az ő élete. Nem játszhatsz vele! Ez bámulatos. Az élet, amit nekünk adott Isten szülőkként, ez csodálatos. „Szeretjük Istent, szeretjük egymást, örömünk és békességünk van, de neked is lesz-e? Ez nem a mi döntésünk, hanem a te döntésed. Nem akarok uralkodni rajtad, de ha rám hallgatsz, akkor tudok segíteni. Tudok segíteni abban, hogy sikerüljön.”

A gyerekek azonban nem szeretnek a szüleikkel beszélni. Én hiszem, hogy ha a szülő akar beszélni a gyerekkel, csak beszélni, és rájönni arra, hogy mit gondolnak, része lenni az ő életüknek, akkor nem szükségszerű, hogy utálják a gyerekek a szüleiket. Viszont ha a szülők állandóan csak az akarják, hogy a gyerek azt csinálja, amit ők csinálnak, akkor a gyerek azt gondolja: Igazából csak saját maguk érdekli őket, nem pedig én!; és akkor elveszítik a kapcsolatot. Persze később majd visszakapják, mert a gyerekek érettek lesznek.

Az egyensúlyra ez lehet a válasz.

A gyerek szerethet olyan zenét, amit én nem szeretek, lehetnek olyan barátai, akiket én nem szeretek, rajzolhat olyan képeket, amik nekem nem tetszenek. Tizenöt-tizenhat évesen egy férfihez / nőhöz beszélsz. Ha az erő helyzetéből szólítod meg, akkor ugyanazt az erőt kapod vissza. Akkor ez egy hatalmi harc. A tizenöt-tizenhat évesnek nagy ereje van. Az apukám próbálta belőlem kiverni ezt, de igazából nem hozott helyre engem azzal. Nagyon stresszes életet élt, mert ez hatalmi harc, küzdelem volt köztünk. Ugyanolyan erős voltam, mint ő. Lehet, hogy még erősebb is.

Mi történik, ha a gyereked nem abba az irányba megy, amerre te szeretnéd? Az egyik az ima. Az imában beszélhetek Istennel a gyerekemről, és Isten is tud beszélni velem az én gyerekemről. Igazából Isten az Ő gyermekéről tud beszélni nekem, hogy Ő kit lát, hogy mi az Ő terve vele, hogy Ő mit szeretne, hogy mit mutassak meg neki.

A szabadság annyira fontos! Mert amikor szabadságot adsz, akkor bízol is, és ez az egyensúly. Ha szabadon engedem a kisgyereket, és bízom benne, de nem elég bölcs, akkor a szabadság, amit adtam neki, tönkreteszi a gyermekemet. Ahogy felnőnek, ha próbálok ragaszkodni hozzájuk, akkor a szabadság hiánya is elpusztítja, tönkreteszi a gyerekemet. Éreznie kell a szabadságot. Mert a szabadság az, ami érettséget ad neki. Ez az ő élete. Ezért kell Istenhez könyörögnünk, és a gyerekeinkért könyörögnünk.

Ezt csináltuk sokszor a feleségemmel. „Rendben, gyerekek, figyeljetek! Tudom, hogy mi vagyunk a szülők, és ti vagytok a gyerekek, de mi soha nem voltunk szülők ezelőtt. Úgyhogy nem tudjuk igazából, hogy mit csinálunk. Ha valamit rosszul csinálunk, vagy helytelen, amit csinálunk, akkor ti fogtok szenvedni emiatt, és mi nagy bajban vagyunk. És mert hárman vagytok, szükségünk van segítségre. Mit gondoltok? Szerintetek mikor vagytok képesek arra, hogy egyedül bemenjetek Budapesten a városba? Mit gondoltok erről? Brian, szerinted a kistestvéred hány éves korában mehet egyedül a városba? Mert én aggódom. Szeretem a lányomat, de amerikai, és néhányan azt gondolhatják, hogy ő külföldi, biztos van pénze. Ha csak így elengedem, és valaki megüti, vagy valami történik vele, akkor az az én felelősségem. Mit gondoltok?” Voltak ilyen beszélgetéseink, és ez segített nekünk, de valójában nekik segített, hogy látták azt, mit jelent szülőnek lenni.

Mi azt mondtuk: „Addig, amíg nem leszel végzős a középiskolában, addig a Lange-ék mennek gyülekezetbe. Mindig, amikor istentisztelet van, akkor mi megyünk. Amikor leérettségizel, elmész egyetemre, és azt csinálsz, amit akarsz. Úgyhogy amikor végzős leszel, amikor az utolsó éved van, eldöntheted, hogy akarsz-e jönni, vagy sem. Addig a pontig viszont Lange-ék mennek gyülekezetbe.” Minden gyermekem, amikor végzős volt, jött a gyülekezetbe. Néha azt mondta valamelyik, hogy fáradt, akkor ő otthon maradt, de a kisebbek jöttek. Fontos volt nekik az az utolsó év, mert a következő évben teljesen szabadok lettek. Úgyhogy az utolsó évben így szabadon engedtük őket. Nem mi választottuk a barátaikat, és egyáltalán nem kontrolláltuk őket. Hagytuk, hogy éljék az életüket. Persze, erről lehetne beszélni sokat.

A kérdésre, hogy hol van az egyensúly, mi a válasz? A feleségem és én felnőtt életet élünk a gyerekeink előtt, szeretjük a felnőtt életünket, és ők tudják, hogy szeretjük a felnőtt életünket. Mi szeretnénk, ha a részei lennének. Úgyhogy ha nincs meg nekik mindaz a meggyőződés, ami nekünk megvan, azt nem tudom befolyásolni. Nem tudom befolyásolni az elméjüket, hanem csakis kapcsolaton keresztül.

Úgyhogy a legfontosabb dolog egy tizenéves számára a kapcsolat. Amikor hajlandóak veled időt tölteni, akkor tölts velük időt. Sok időt töltök azzal, hogy beszélgetek a fiaimmal. Teljesen mindegy hogy miről, akár a zenéről is. „Na, hallgassuk meg, hogy milyen zenét szeretsz.”; és feltették a legvadabb zenét. „Komolyan? Tényleg tetszik neked ez a zene?”

Aztán rajzoltam nekik egy képet. „A hanghullámok, amiket Isten alkotott, az annyira gyönyörű! Mindenhol annyira gyönyörű! Tökéletes csodálatos hullám. Ha egy akusztikus gitáron megpengetsz egy húrt, akkor az a hullám csodálatos lesz. Annyira tökéletes! Ám ha fogod, rárakod az erősítőre, és eltorzítod, akkor azt a csodálatos hullámot is eltorzítod. Olyan mintha, tüskéi lennének. Mint egy szögesdrót. Aztán fogod a szögesdrótot, berakod a füledbe, és végighúzod a lelkeden… Érted, hogy ez miért probléma? Hagyd, hogy a hang olyan legyen, amilyenné Isten tette! Amikor hozzárakod ezeket a hegyeseket, az nem tesz jót a lelkednek.”

A lányomnak mondtam: Hallgassuk a zenéidet! Azt felelte: Hát, tudod, a te zenéid túlságosan finomak. Erre azt válaszoltam: „Van egy ilyen bibliavers, hogy a felülről való bölcsesség először is tiszta, aztán békességes. Ez az a fajta zene, amit én szeretek: tiszta és békességes.” Aztán a lányom egy nap odajött hozzám, és azt mondta: „Apa, többé már nem hallgatom azt a zenét. Azért, mert ott ültem az autómban – tizenhét éves volt –, hallgattam ezt a zenét, és eszembe jutott, amit akkor mondtál, és eldöntöttem, hogy nem akarom tovább hallgatni.”

Úgyhogy csak azért, mert nem értenek egyet… ha van kapcsolatod velük, akkor meghallgatnak. Meghallgatnak és nem ostobák. Isten az ő Istenük. Ám ha nem hallanak téged, hogyha nincs kapcsolat, akkor még mindig Isten az ő Istenük, és minden, amit tehetsz, az az ima. Mert még csak nem is vagy benne a folyamatban. Viszont ha a gyermeked hajlandó veled időt tölteni, akkor csináld azt, amit ők szeretnének. Azért, hogy velük lehess. A gyerekednek tudnia kell, hogy vele akarsz lenni. „Azt akarom csinálni, amit te csinálsz, hogyha ez azt jelenti, hogy veled lehetek. Mert fontos vagy nekem.” Ez szólni fog hozzájuk, és azt gondolják: Az apukám megőrül értem.

Emlékszem, egyszer este tízkor szóltam a gyerekeimnek: „Hé, keljetek fel! – fenn laktunk a hegyen – Ide jönnek a focisták a házhoz. Játszhatunk velük.” Feleségem azt mondta: „Ugyan már! Holnap iskola van. Már alszanak.” „Jaj, hagyd már! Most én azt akarom, hogy velem játsszanak a csapatomban a fiaim. Azt akarom, hogy ott legyenek fenn velem.” Ez nem volt túl szellemi. Viszont igazából az volt, mert szeretet volt és kapcsolat. Isten ad bölcsességet, hogy ezt az egyensúlyt megtaláljuk.

A fiam, Brian nagyon szereti a videojátékokat, mert jó bennük. A videojátékok olyanok, hogy kezded érezni, ha nagyon jó vagy benne. Lehetsz jó benne, de igazából nem használ semmit. Persze, „megölhetsz” embereket vele. Viszont a fiam minél többet játszott, annál agresszívabb lett, és annál érzékenyebb a testvérei felé, különösen az anyukája felé. Azt mondtam, hogy ez háború, vége. „Nincs három hétig! Nincs több videojáték!” Ez csata volt, de megváltoztatta a fiamat. Igazából a család végkövetkeztetése az volt, hogy a számítógépes játék a fiamat rossz emberré változtatta, és megérte a harc. Lehet, hogy megmentette az életét, nem tudom.

Kérdés: Mennyire engedhetek annak, amit a tizenéves akar, elképzel? Esetleg veszélybe kerülne, ha megengednénk. Hogyan kommunikáljam, hogy ne legyen túl nagy a konfliktus?

Én nem nagyon aggódnék a konfliktus miatt. Ha a szülő fél a konfliktustól, akkor a gyermek túszként tudja tartani. Először is, a szülő ne féljen a konfliktustól. Valójában azt is mondhatnánk, hogy a szeretet érdekében én szeretem a konfliktust. Ha valami tönkretenné a gyermekemet, akkor ez olyan harc, amit én meg akarok harcolni, bármi legyen is az. Ha még szeretik azt, amit én gyűlölök – azért, mert az a dolog gyűlöli őket –, akkor a gyerekem végig fogja nézni, ahogy ezt megharcolom.

Azt mondanám erre, hogy élj a gyerekeddel a tudásod szerint. Ez alatt azt értem, hogy legyen jó indokod arra, amit csinálsz. Az az ok legyen megalapozva az igazságban. „Tudom, hogy ez nem fog tetszeni, de azért teszem, mert ez fog történni, ha folytatod, és én nem fogom engedni, hogy ez megtörténjen. Mert szeretlek téged, és tudod, hogy szeretlek téged. Úgyhogy igen, lesz konfliktus, és azt fogod gondolni, hogy nem szeretlek, és mindenféle neveken fogsz hívni engem: rossz apa, utálsz engem, bárcsak ne lennék a fiad…; mindenféléket fogsz mondani, de azért teszem ezt, mert ez a te ellenséged, csak te ezt nem látod.” A megértéssel az fogják mondani: Az apám őrült, de azért teszi ezt, mert szeret. Úgyhogy ez nem csupán erő, hanem ismeret szerinti is. Az igazság fontos dolog, és mindketten ismerjük az igazságot, és én szülőként amellett állok ki. Ha jön egy hazugság, ami becsapja a gyerekemet, akkor én harcolni fogok ellene.

Ahogy idősebbek lesznek, és egyre keményebbekké válnak, akkor Isten kell, hogy adjon neked bölcsességet. Mert ez nem könnyű. Azért, mert ők felnőtt emberek. Viszont te fizeted a számlákat, ez fontos, és ez azt jelenti, hogy igazából te kontrollálod az ő szabadságuk nagy részét; és egy privilégiumuk sem jog. Ők úgy érezhetik, hogy az joguk, de igazából az nem az ő joguk addig, amíg nem keresik meg a saját pénzüket, amíg saját munkahelyük nem lesz, és nem gondoskodnak saját magukról. Onnan kezdve ez az ő élete.

Azelőtt viszont sok természeti hatalmunk van. Ha csak a hatalmat használod, akkor nem fogod elérni a szívüket. Mert kell, hogy legyen igazi szeretet feléjük, de nem a saját szabályaid felé való szeretet. Hanem Isten az, Aki uralja a házunkat, Isten szereti őket, és Isten szeret engem.

Lehetnek segítségünkre tapasztalt emberek. Ha azt gondolod, hogy a gyereked füvet szív, akkor hívjál valakit, aki volt már ott, aki menő és hívő Krisztusban, és aki tud kapcsolódni a fiaddal. Aztán vidd el a fiadat focimeccsre. Tehát beszélj vele róla. És lehet, hogy valaki más be tud jutni oda őbenne, ahova te nem. Ha számodra zárva van az „ajtó”, lehet, hogy az másnak nincs zárva.

A gyülekezet a legjobb hely a gyerekeinknek. Minél korábban belevonódnak a felnőtt életbe, annál jobb. Minél előbb, annál jobb. Építsétek fel őket. Mert amikor tizenhárom éves, akkor ő már fiatal ember. Nagyon sok minden változik, amikor tizenhárom éves, és ez eggyé tesz őt közöttünk, felnőttek között. Persze, hogy a tizenévesek még fiatalok, de azt gondolom, hogy nagyon sok része az éretlenségnek azért van, mert mi azt mondjuk, hogy ők gyerekek. Nem azért mert nem képesek felnőttnek lenni. Mert nagyon is képesek!

Valószínűleg nagyon sok tinédzser már tanítvány tizennégy-tizenöt-tizenhat évesen. Jézus nem harmincéves embereket hívott áll, legtöbb tanítványa tizenéves volt. Ez reményt ad nekünk, hogy a gyermekeink is lehetnek tanítványok.

Kérdés: Hogyan nyerhetek felelősséget a szüleim szemében?

Amikor az egész társadalmunk úgy tekint a fiatalokra, hogy nem képesek, akkor nehéz, hogy úgy lássák őket, mint ami más.

Ha én lennék, aki felelősséget szeretne nyerni a szülei szemében, akkor azzal kezdeném, hogy felelősséget vállalok. „Anyu, szeretnéd, ha bevásárolnék? Add, ide a bevásárló listát!” „Apu, van valami, amit szeretnéd, hogy megcsináljak? Nagyon sok mindent meg tudok csinálni. Elvihetem a szervizbe az autódat.” „Tudok segíteni bármiben, amiben szeretnéd, mert képes vagyok rá. Ki tudom takarítani a házat. Mi lenne, ha egész hónapban én mosogatnék? És neked nem kell mosogatnod egyáltalán.” Így nyerhetsz felelősséget. Úgy, hogy magadra veszed.

Általában azt gondoljuk, hogy a felelősséggel szabadság jár, de igazából a felelősség azt jelenti, hogy elveszíted a szabadságodat. Mert felelős vagy. Ha szeretnél felelősséget, általában nagyon könnyen megkaphatod. „Anyu, szeretnéd, ha kiporszívóznék?” Általában az anyuka nem mondaná azt, hogy nem. „Lehetnék én a felelős azért, hogy ki legyen takarítva a ház? Lehetne az, hogy ha a ház koszos, az az én hibám?” Az anyuka valószínűleg azt fogja mondani: Persze! Ha szeretnél felelős lenni, akkor legyél. Aztán rájössz, hogy minél több felelősséged van, annál inkább úgy kezelnek, mint egy felnőttet.

Ha a szüleid azt hiszik, hogy gyerek vagy, az nehéz a szülőknek. Mert te a gyerekük vagy. Elég nehéz nekik úgy rád nézni, mint egy felnőttre. Idővel azonban tudni fogják, hogy felnőtt vagy. Lehet, hogy akkor, amikor te cseréled le az ő pelenkájukat. Lehet, hogy akkor végre azt mondják: Te annyira felnőtt vagy! 🙂

Kategória: Egyéb