Most rólad szeretnék beszélni. Két írásrészt szeretnék elolvasni a Bibliából. (A papír alapú Bibliák a legjobbak. Ez egy kutatásra alapuló kijelentés.) Az első a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szól:
Ján 15:1-8 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt lemetsz, amely nem terem bennem gyümölcsöt, mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok a beszéd által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megadatik nektek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és a tanítványaim lesztek.
Nézzük meg, milyen sokszor használja azt a szót, hogy maradni, megmaradni! Hétszer. A lényege ennek az írásrésznek az, hogy Jézus a szőlőtő, de először is az, hogy Istennek van egy szőlőskertje, Ő a szőlőműves. Egy szőlőskertben vannak szőlőtövek, és itt Jézus a szőlőtő. Ami azt jelenti, hogy Jézus az életét az Atyából meríti, és aztán az Ő élete jut el az vesszőkhöz. A Fiún keresztül jut el.
Tehát ott az Atya, aztán a Fiú, és mi pedig vesszők vagyunk, és mi is ugyanazt az életet vesszük. A végkövetkeztetés: ennek az eredménye az, hogy gyümölcsöt fogunk teremni. Ugye, nem a szőlőtő termi a gyümölcsöt, hanem a vesszőkön terem a gyümölcs. Azok mi vagyunk, és Isten munkálkodik azon, hogy mi több gyümölcsöt teremjünk, hogy Ő több gyümölcsöt teremjen rajtunk keresztül.
Azzal a feltételezéssel szeretnék most élni, hogy a hely, ahol kapcsolódunk a szőlőtőhöz, az az a hely, ami megvan mindnyájunknak. Mát 6-ban az imáról beszél:
Mát 6:5 És amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik a zsinagógákban és az utcák szegletein állva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: elnyerték jutalmukat.
A jutalmuk az, hogy az emberek észreveszik, hogy ők imádkoznak, és azt mondják: „Tyű! Ott egy lelki ember.” Ennyi! Ez a jutalmuk. Semmi örökkévaló, semmi természetfeletti.
Mát 6:6 Te pedig …
Te – egyes szám második személy. Isten hozzád szól személyesen. Nagyon személyesen. Mintha az ujjával éppen rád mutatna: Te! Nem ti, mint csoport, hogy azt mondhatnád: Biztos valaki máshoz szólt. Nem! Hanem téged szólít meg személyesen.
Mát 6:6 … amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és titkon, ajtódat bezárva imádkozz a te Atyádhoz. Atyád pedig, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked.
Azt mondom, hogy a kapcsolódási pont a keresztény életünkben, ahol a vessző kapcsolódik a szőlőtőhöz, az ez a belső szoba. Ez az a hely, ahol te kapcsolódsz Krisztushoz. Tudjuk, hogy ez természetfölötti kapcsolódás, mert egy ember sem kapcsolódhat Istenhez. Ez az, amiről Jézus azt mondta: Nélkülem semmit sem cselekedhettek, Ján 15:5. Ugyanakkor Ő odakapcsolt minket. A Szent Szellem minket Krisztushoz kapcsol. Aztán hív minket egy helyre egyedül.
Érdekes, hogy a nyugati világban, ahol mindenhol ott van internet, az okos telefon – és látjuk ezt a jelenséget megtörténni szerte a világban –, az emberek egyre magányosabbak lesznek. Ennek az oka az, hogy egyre kevesebb élő kapcsolatuk van az emberekkel. Miért van egyre kevesebb kapcsolatuk? Azért, mert az internethez kapcsolódnak. Az internet a kapcsolódás hasonlóságát adja neked, úgy érzed, hogy kapcsolódsz, de igazából nincs kapcsolat. Mert az igazi kapcsolat szemtől szemben történik, személy és személy között, személyes jelenlétben. Hallom a hangodat, látom az arckifejezésedet. Ilyen kapcsolatokat tervezett Isten számunkra.
Az internet elrabolja ezt tőlünk, és az emberi lények egyre kevésbé képesek más emberi lényekkel kapcsolódni, együtt lenni. A villamoson vagy az utcán lehet kapcsolatom, de nem a körülöttem lévőkkel. Igazából senkivel nem vagyok kapcsolatban körülöttem. Lehetek egy teremben ugyanígy, ahol több ezer ember van jelen. A modern család együtt ül a nappaliban, és mindenki a maga telefonját nézegeti. Nem csoda, hiszen az ördög tolvaj, és megrabol minket a legalapvetőbb szükségünktől. A világunk kitermelte a történelem legmagányosabb nemzedékét. Isten azt mondta: Nem jó az embernek egyedül lenni.
Szeretnék most magunkra, mint hívőkre gondolni. Isten újra megalapozott minket, újra Magához kapcsolt, az Ő Személyéhez. Mert Isten úgy szerette a világot, hogy nem hagyott csak magunkban. Isten úgy szerette a világot, hogy elküldött egy embert, az Isten-embert azért, hogy kapcsolódhassunk Őhozzá a Szent Szellem által, és hogy ez a kapcsolat legyen a forrása az életünknek. Mi kell ahhoz, hogy kapcsolódjak?
Mát 14:23 Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.
Egyedül volt ott – ez annyira nagyszerű! Ezt akarja a mi életünkben is, az elsődleges kapcsolatot. Úgyhogy a kérdés a következő: Gondolod, hogy Jézus azért ment fel a hegyre, mert annyira feszült volt? Vagy azért, mert annyira megterhelte Őt a nyilvános szolgálata? Vagy pedig azért ment az Atyához, hogy megteljen? Igazából a nyilvános szolgálata ennek a túlcsordulása volt. Én úgy gondolom, hogy ez az utóbbi az igazság.
Jézus soha nem fáradt bele a szolgálatba. Nem volt úgy: „Olyan sok ember van itt. Szabadítsatok ki, el akarok menni a hegyre.” Hanem Ő vágyott arra, hogy együtt legyen az Atyával. Az Atyjával való közössége volt az, ami az Ő közösségi életét eredményezte.
Előző vasárnap p. Schaller azt mondta: A léleknyerés az Istennel való életünk túlcsordulása. Az emberek az életünkben az Istennel való életünk túláradása. Azt gondolom, hogy sok keresztény van – magamat is beleértve gyakran –, hogy bajba kerülünk, üressé válunk a közösségi életünkben. Mert nincsen meg a közösség élete Istennel.
A belső szoba annyira csodálatos! Mert ha nem vagy benne, akkor üres. Ha te nem vagy benne, akkor üres, mert ez a te belső szobád. Isten vár rád ott.
Mát 6:7 Amikor imádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy a sok beszéd nyer meghallgattatást.
Ez a vers benne van a Bibliában. Nem tudom ezek után, hogy a katolikusok hogyan tudják a rózsafüzért imádkozni. Ájtatosság, mantra ismételgetése. Isten azt mondja: „Ne ismételgessetek Nekem dolgokat! Mit gondoltok, milyen isten vagyok? Azt gondoljátok, hogy Én ugyanazt az imát akarom tőletek hallani egyfolytában? Hagyd abba! Ehelyett gyere, és beszélj Velem személyesen. Szemtől szemben. Négyszemközt.” Aztán azt mondja:
Mát 6:8 Ne legyetek hát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.
Amikor Jézus a szőlőtőről beszélt, akkor megmutatta nekünk, hogy milyen nedv áramlik a vesszők felé.
Ján 15:9 Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Az első parancsolat: Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel. A második pedig ehhez hasonló: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Azt mondja: ehhez hasonló; de igazából egyáltalán nem hasonlít rá. Isten viszont összekapcsolva látja ezeket, hogy szereted a felebarátodat, ahogy szereted magadat.
Az emberek azért szeretnek elfoglaltak lenni, mert nem szeretnek magukkal lenni. Inkább teszünk dolgokat, újra és újra. Amikor nincs körülöttünk senki és nincs semmi tennivalónk, akkor azt mondjuk: „Unatkozom. Magányosnak érzem magam.” Az „unatkozom” azt jelenti, hogy nincs semmi tennivaló, a „magányosnak érzem magam” azt jelenti, hogy nincs senki, akivel beszélhetnék. Az embereknek nincsenek mély beszélgetéseik.
– Beszéljünk a fociról!
– Meddig fogunk róla beszélni?
– Akár két órát is.
– Utána mit csinálunk?
– Utána megnézünk egy focimeccset.
– Meddig?
– Még két óráig.
– És utána mit csinálunk?
– Hát hazamegyünk. Együtt voltunk, nem?
– Na, jó, de nem is beszéltünk.
Nem kommunikáltunk igazán egymással, én nem meséltem neked magamról, és te sem meséltél nekem magadról. Hanem rajtunk kívülálló dologról beszéltünk. Ám ha szeretjük magunkat… és itt a kihívás számunkra: Tudsz-e egyedül lenni magadban úgy, hogy szereted a személyt, akivel együtt vagy, és az a személy szeret-e téged? Nem is tudom pontosan, hogy hogyan beszélgetünk magunkkal. Amikor megyünk az utcán, és magunkban beszélünk, akkor vannak, akik azt gondolják, hogy ez az őrültség jele. Amikor valaki magában motyog, miközben az utcán megy, azt mondják: „Hát ennek valami baja van! Kihúzták a dugót? Nincs ki mind a négy kereke!”
Ha megyünk az utcán és beszélünk magunkkal és halljuk magunkat – ez csodálatos dolog, hogy beszélünk magunkhoz. Ha szeretem az embert, akihez beszélek, akkor mit mondanék magamnak? Ha megmaradunk Jézus szeretetében, akkor kedves szavakat szólunk magunkhoz, bátorítjuk magunkat, és megalapozzuk azt, hogy kik vagyunk kegyelemből, szeretjük magunkat.
Azután szeretünk másokat, úgy, ahogy szeretjük magunkat, és van mondanivalónk a másik embernek, még akkor is, ha idegen egyébként. Tudjuk, hogy mit kell hallania. Tudjuk, mi építő a számára. Aztán látjuk, hogy a közösségi életünk az emberekkel az az Istennel való közösségünkből fakad. Ez szellemi fegyelem.
Ne a telefonunkhoz kapcsolódjunk, hogy olvasunk és olvasunk, vagy üldözzük a nyuszit. Ezt csinálja az internet. Valami elkezd villogni, ráviszed az egeret, és egész más világba visz téged. Aztán megint találsz valamit, és így tovább… Órákat eltöltöttél ezzel, de magaddal nem töltöttél időt. Tehát ez a szellemi fegyelem, ha ki tudjuk ezt kapcsolni, és tudunk egyedül lenni. Nem magányosnak lenni, hanem egyedül a belső szobánkban.
Ez a belső szoba egy olyan szobát jelent, ami annyira kicsi, hogy oda csak egy ember fér be. Úgyhogy Jézus azt mondta a sokaságnak: Menjetek el!; és utána Ő is elment a hegyre, és ott egyedül volt az Atyjával és Magával.
P. Kende mutatta ezt a kifejezést: magamban vagyok. Ez egy nagyszerű kifejezés. Magammal vagyok, azzal, akit szeretek. Együtt vagyunk azzal, Aki szeret minket. Szeretjük egymást, ez a közösség. Aztán kimegyünk, és aztán van életünk, amit másoknak adhatunk. Ezt úgy hívják, hogy gyümölcs: béketűrés, hosszútűrés, türelem… Ez mind a belső szobából jön. Szavak, helyén mondott Ige a megfáradtaknak – ez is a belső szobából jön. A belső szoba az erőnk forrása. Jézus a belső szobájából ment az emberekhez, az emberektől a belső szobájába, aztán újra az emberekhez.
Tetszik, hogy miután Jézus azt mondta: menj a te belső szobádba; azután azt mondta: „És így imádkozz: Mi Atyánk!…” Elhív engem az én belső szobámba, becsukom az én ajtómat, és imádkozom az én Atyámhoz. „Ám amikor imádkoztok, így imádkozzatok: Mi Atyánk!…” Rájövök arra, hogy kapcsolódom. Isten nem csak az én Atyám, hanem a mi Atyánk. Mi vagyunk Krisztus Teste.
1Kor 12:27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.
Ti vagytok az Atya szőlőskertjének részei. Ti vagytok Krisztus Teste, és tagjai rész szerint. Ez azt jelenti, hogy minden tag bele van oltva a szőlőtőbe. A szeretet, ami ott árad, az nem csak az irántam való szeretet, hanem a mi Atyánktól van, és ez a mi szeretetünk. Ez a mi Megváltónk, a mi üdvösségünk, a mi Szellemünk, a Szent Szellem. Amikor bemegyünk az imaszobánkba, hirtelen kapcsolódunk minden más hívőhöz. A szőlőtőn keresztül.
Úgyhogy ez a kihívásunk 2016-ban, hogy elküldjük a sokaságot, és elmenjünk a hegyre. Menj a te belső szobádba, és csukd be a te ajtódat, és ott imádkozz a te Atyádhoz. Tölts Vele időt! Mert onnan árad minden, ami az életre való. Ezt adta nekünk a kereszt, ez a kapcsolódás pontja. Ez a te kapcsolódásod Istenhez a Fiún keresztül. Szeretet árad a belső szobában. Árad Tőle felénk, aztán felőlünk Hozzá, és aztán tőlünk mások felé. Ez nagyon személyes, és nagyon egyedül való, de nem magányos.
Ha házas vagy, akkor legyél úgy, mintha nem lennél. A házasoknak nem azt mondja: Menj be a belső szobátokba, és a ti Atyátokhoz imádkozz. Nem! Mindegyikünknek megvan a saját kapcsolata Krisztussal, és ezt őriznünk, védenünk kell, dolgoznunk kell rajta céllal. Legyen helyünk és időnk, amikor benn vagyunk a belső szobánkban. Az én személyes helyemen vagyok, ahol senki más nincs. Az én nevem van rajta. Ha nem vagyok benne, akkor az üres.
Nincsen sor. Nem olyan, mint a fogorvosnál vagy a kardiológián a kórházban. Ott az összes szívbeteg, és mind azt reméli, hogy következőnek ő kerül sorra az orvosnál. A kórházban, ahova járok, akkora őrület van a sürgősségin! Arra az emberre emlékeztet, aki a vízparton várta, hogy a víz felkavarodjon. Kijön a nővér, és az első, aki oda tudja adni neki a papírját, az a következő. Úgyhogy mindenki startra készen várja. Elvesz egyet, a többiek pedig csalódottan visszaülnek, és várnak tovább. Elég őrült rendszer!
A belső szobádban nincsen senki más. Bármikor ott vár rád. Tölthetsz ott öt percet, vagy egy órát. Néha Jézus az egész éjszakát ott töltötte. Ez olyan hely, amit kimunkálunk a keresztény életünkben. Egyre drágábbá válik számunkra. Nem egy tevékeny hely, nem termékeny hely. Hanem az annak a helye, hogy nincs semmim, és nem is csinálok semmit. Csak vagyok. Az Atyámmal. És ott döbbenünk rá, hogy a Test részei vagyunk.
Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved...