P. Barry
Most értünk vissza, a 2014-ben végző diákokkal voltunk úton. Kilenc éve, hogy a KETA ideiglenesen megbízott igazgatója vagyok. Azt hiszem, idén véglegesen elveszítem ezt az átmeneti pozíciót. Ez a tizennyolcadik végzős osztály, ők tényleg különlegesek. Mert az utolsó osztályom. Rendkívüli élmény volt az út, a velük töltött idő.
Arról gondolkodtam, mit jelent az, hogy a világ világossága és sója vagyunk? Mát 5:13-14
Tudjuk, hogy Isten tesz minket a világ világosságává. Ahogy felemeljük Krisztust, ahogy Ő fel lesz magasztalva, úgy Magához vonzza az embereket. Ez az osztály csodálatos példája ennek. Aztán arra is elhívott minket Isten, hogy só legyünk. A sóra olyan értelemben gondolunk, hogy az tartósít, megőriz. Ha jártál a Holt-tengernél, akkor azt is tudod, hogy a só néha irritálja is az embert. Kis csepp a Holt-tenger vizéből a szádban, és csupa só minden. A sótól megszomjaznak az emberek.
Erről szól a bibliaiskola. Arról, hogy felneveljünk embereket, akik a világ világosságai lesznek, akiknek megújult az elméjük, akiknek megvan Krisztus elméje, akiknek a lába meg van alapozva az evangéliumban, és a szíve az Úrra összpontosít, az Úrban gyökerezik. Emiatt aztán más emberek is szomjasak lesznek az igazság után miattuk.
Tanárként nagyszerű kiváltságnak számítom, és tényleg csodálatos sáfárság ez, hogy bátoríthatjuk a só- és a világosság „termékeket”. Mindig mondjuk, hogy nálunk az egyik láb tanulmányilag készül fel, a másik pedig gyakorlatban bátorodik. Ennek a gyümölcse nagyon különleges, minőségi emberek. Tényleg láttam ebben a néhány napban, hogy mennyire csodálatos a bibliaiskolánk gyümölcse. Érett, Isten szerint való, minőségi emberek.
Úgyhogy, nem csak úgy megyünk el innen: Nem nagy ügy ez az egész! Hanem nagy hálával a szívünkben megyünk el, hogy sáfárai lehettünk ennek a lehetőségnek. Ahogy elmegyünk, arra gondolunk: Uram, kit hoznál ide, aki a következő szintre tudná ezt vinni? Én személyesen úgy hiszem, hogy Isten pontosan ezt cselekedte. Egy minőségi embert emelt fel, akinek a szíve telve van kegyelemmel, irgalommal és meggyőződéssel az igazságról. Szilárd, érett, bátorító ember lesz a bibliaiskola következő igazgatója: P. Duló Attila.
Isten nem úgy csinálja a dolgokat, hogy valakit kivesz a képből, de nem tesz a helyére senkit. Annyira nagyszerű látni, amit Isten tesz. Nagy áldás, és nagy izgatottsággal tölt el tudni azt, hogy a bibliaiskola jövője biztos kezekben van.
P. Shane
P. Kende üzenetsorozatára szerettem volna felhívni a figyelmet. Ez az Új élet sorozat 1-6. Nagyszerű üzenetek!
Amióta újjászülettünk, sok dolog egyforma. Még mindig megbetegszem, még mindig naponta többször megéhezem; lehet, hogy időnként adódnak problémáim emberekkel is, és még mindig ki kell fizetnem a számlákat. Sok dolog nem változott, de ugyanakkor sok dolog már más. Jézus Ján 10:10-ben azt mondta: azért jöttem, hogy életetek legyen, és bővölködjetek.
Az igazság az, hogy nem sok keresztény él bővölködő életet. Viszont ebben a sorozatban sok csodálatos üzenetet hallottunk arról, hogy hogyan bánjunk a szükségekkel. Voltak szükségeim azelőtt is, hogy hívő lettem volna, és még mindig vannak, de Krisztusban megtanuljuk, hogy Isten hogyan tölti be azokat a szükségeket. Megtanuljuk, hogy új forrása van az életünknek: van Bibliánk, a bölcsesség új forrása, van gyülekezet… Sok minden áll a rendelkezésünkre, új életünk van, és nem kell a régi módon élni.
Azt gondolom, hogy csodálatosak voltak azok az üzenetek. Mondhatnád: „Ezek új hívőknek szólnak! Akkor volt szükségem erre, amikor még friss hívő voltam.” Igazából soha nem öregszünk meg. Ezek olyan elvek, amik által egyfolytában éljük az életünket. Újra és újra hallanunk kell ezeket. Nagyon felfrissítőek. Csodálatos életet élünk, de az ördög szeretne megrabolni minket ettől. Szeretne kivenni minket ebből az egyszerűségből. Úgy gondolom, hogy ezek az üzenetek ezzel is elbántak. Dicsőség az Úrnak értük!
P. Kende
Egyszerű, de nagyon fontos üzenetünk van.
Ján 17:18 Úgy, amint te elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba.
Ezt Jézus mondja az Atyának rólunk: Úgy, amint Te elküldtél Engem – mondja Jézus – a világba, Én is elküldtem őket – mármint a hívőket – a világba. Ugyanúgy vagyunk elküldve ebbe a világba, ahogy Ő el lett küldve: az Atyának a tekintélye alatt, az Ő szolgálatában, az Ő életében, az Ő hitében, az Ő valóságában, Őt képviselve.
Van egy jó hírünk, Jézus azt mondja az Atyának:
Ján 17:11 … én pedig tehozzád megyek. …
Jézus szolgálatának egyszer vége lett, és aztán ment az Atyához. Mi úgy vagyunk elküldve, mint Ő. Egy nap mi is megyünk az Atyához. Halleluja. Ez nem csak az apostolokról szólt, hanem Ján 17:20-ban: mindenki, aki hinni fog az ő szavuk miatt – és ezek mi vagyunk. Ez jó hír. Mi egy időre vagyunk itt, aztán megyünk az Atyához. Ami örömteli hír.
Ebben a néhány gondolatban benne van az is, amikor Péter így beszél hozzánk:
1Pét 2:11a Szeretteim, kérlek titeket mint jövevényeket és idegeneket,…
… mint átutazókat, zarándokokat, embereket, akik itt vannak, de tartanak valahova.
Nem azért vagyunk itt, hogy itt maradjunk, hanem azért, hogy menjünk tovább. Ez a cél. Nem azért vagyunk itt, hogy letelepedjünk, hogy betelepedjünk, nem azért, hogy itt gyökeret eresszünk, hanem a célunk a menny, Istennek a valós jelenléte. Ez azt jelenti – igazán ez az üzenet –, hogy itt nincs semmi, ami haszontalan lenne. Nincs semmi itt, ami haszontalan lenne, mert Isten jelenléte a célunk.
Amikor a zsidók kijöttek Egyiptomból, akkor Istennek az volt a terve velük, hogy bevigye őket az Ígéret földjére. Amely kép nekünk igazából a hitbeli nyugalomról szól. Amikor kijöttek Egyiptomból, és átmentek a Vörös-tengeren, az nekünk az üdvösség, a megtérés képe: amikor Jézushoz fordultunk, amikor megismertük Őt. Aztán Tit 3:5 Isten elvégezte a munkáját, amit mi nem tudtunk elvégezni.
Azután a Jordán. Istennek nem az volt a célja, hogy ott maradjanak a pusztában, hanem az, hogy bevigye őket a Jordánon keresztül az Ígéret földjére. Ami nekünk az érettségről szól, és arról, hogy belépünk-e a hitbeli nyugalomba. Igazából erről olvasunk Zsid 3-ban sokat. Nem fogjuk most mindet megnézni, de a lényeg az, hogy az egész nemzedék ott ragadt a pusztában.
Zsid 3:10-11 „Nem mennek be az Én nyugalmamba.” Miért? Nem fogunk most belemenni, mert nem ez az üzenet, de Zsid 3:19 a hitetlenségük miatt nem mentek be. Úgyhogy egy egész nemzedék ottmaradt a pusztában. Ott éltek, és haltak meg. Isten várt negyven évet, hogy Izrael bemehessen az Ígéret földjére. Mert azt mondta, hogy azok nem mehetnek be. Nem ez a témánk, úgyhogy ebbe nem megyünk bele.
Hanem a témánk az, hogy 5Móz 6-ban van egy nagyon építő vers. Istennek volt célja:
5Móz 6:23 Minket pedig kihozott onnan, hogy bevigyen minket, és nekünk adja azt a földet, amelyet esküvel ígért atyáinknak.
Ez volt Istennek a terve. Ez volt Istennek az akarata számukra. Nem csak az, hogy kivigye őket a pusztába, aztán ott kóboroljanak, és ott maradjanak, hanem volt egy további célja. El akarta őket vinni valahova. Azért hozta ki őket Egyiptomból, hogy bevigye őket az Ígéret földjére. Nem ejtette el őket félúton. Nem az volt: „Kihozlak titeket Egyiptomból, és ennyi. Többet nem foglalkozom veletek.”
Ez nagy bátorítás nekünk is, mert Isten kihozott bennünket, elvégzett bennünk valamennyi munkát, de itt a kérdés: Véget ért-e a dolog? Vagy tart még tovább? A válasz az, hogy tart tovább. Isten be akar minket vinni. Isten szeretne nekünk győzelmet adni.
Nagyon sokszor hívők elkeserednek, amikor azt látják, hogy a régi bűnös természet még megvan, és még mindig folyik vele a birkózás. Ez nem könnyű dolog. Még mindig jönnek a kísértések, még mindig jönnek a támadások, még mindig megvannak a problémák, amiről P. Shane beszélt. Viszont itt a kérdésem: Van-e Istennek terve? Akar-e továbbvinni minket? Akar-e megszabadítani minket? A válasz az, hogy igen.
A Bibliánkban ott van Róma 7. fejezete, ahol Pál birkózik a bűnével, a régi bűnös természettel. Ami sajnos nem pusztult el, amikor megtértünk, legalábbis az Újszövetség tanúsága szerint. Mindnyájunknak ez a bizonysága, hogy sajnos, még mindig megvan. Pál birkózik vele, de utána Róma 8. fejezetében szabadság van és a Szellemnek a győzelme az életünkben a régi természet fölött. Lehet, hogy nem tartasz ott, de nem céltalan, amire Isten hívott. Nem céltalan!
A nemzedéknek, akik kijöttek Egyiptomból, számukra hiába volt Isten terve az, hogy bemenjenek. Azért az életük ez lett: pusztaság, pusztaság,… pusztaság. Pusztaság negyven éven át! Gondolj bele egy pillanatra! Melyik a legidegesítőbb fajta érvelés? A körkörös érvelés. Az a legidegesítőbb, mert sehova nem jutsz vele. Mindig csak ugyanoda jutsz vissza.
Mellesleg, minden istentelen filozófiával ez a baj. Mert mindig csak ugyanoda jutsz vissza. Figyelj! Az emberek elhiszik az istentelen filozófiákat, mert egy „nagy név” van hozzácsatolva. Valaki, aki ismert: Nietzsche, Hawking… Azt mondják: „Akkor biztos igaza van, mert ő okosabb volt nálam.” Igen, lehet okosabb, de attól az érvelés még körkörös. Mert kell, hogy legyen valaki, Aki teremtett. Kellett egy ok, ahonnan elindult az egész. Minden más érvelés körkörössé válik.
Milyen a legidegesítőbb házasság, vagy épp kapcsolat? A stagnáló. Az olyan, amiben mindig ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolni. Szörnyű lenne így élni! Nem menni előre, nem növekedni, nem lépni tovább, nem tanulni új dolgokat, nem szabadulni meg dolgoktól, amikkel küzdöttünk.
Tudtad?! Isten nem körkörös érvelést, nem stagnáló kapcsolatokat akar adni nekünk, hanem azt mondja: „Gyere előre Velem. Te személyesen gyere előre Velem, és legyen növekedés az életedben.”
Melyik a legidegesítőbb haladás? Az a haladás, ami mindig ugyanoda ér vissza. Körbe-körbe. Miért? Azért, mert céltalan, nem? Megy, csak megy, elfárad, de sehova nem jutott. Ez történt a zsidókkal. A pusztában voltak, és kb. tizenegy nap lett volna az egész út. Meddig tartott nekik? „Kicsit” tovább: negyven évig. Jóval tovább tartott. Te jó ég! Mit csináltak?
– Hé, Izsák! Nem ismerős az a kő?
– De, Jakub! Láttuk tavaly is, tavalyelőtt is. Az elmúlt évtizedben láttuk néhányszor. Nézd, nőtt rajta egy új bokor!
– Tyű, a mindenit! Az izgalomtól majd’ kiugrik a szívem. Nem tudom, hogy elbírok-e ennyi változással.
🙂 Valószínűleg, ha álmukból keltik is őket, tudtak volna térképet rajzolni a területről. Viccelünk, de gondolj bele, céltalanság volt a dologban. Mert Isten azt mondta nekik: Nem fogtok bemenni. Ez szörnyű hír. Ez céltalanság volt. Ha céltalan vagyok, akkor tudod, hogy mi történik? Hadd mondjak egy-két ilyet.
Az egyik dolog a fáradság. Sokkal hamarabb elfáradok, ha nincs célom. Ha van célom, akkor az hajt tovább. 1911-ben volt két expedíció a Déli-sarkra, az egyiket Scott, a másikat Amundsen vezette. Mindkét csapat elsőként akart odaérni, de Scottéknak nem sikerült. A norvégok értek oda először. Scott és emberei a visszafelé úton meghaltak.
Nyolc hónappal később találták meg őket. A naplóikban ott volt a csalódottság hangja, a céltalanság és a megfáradás, ami abból következett, hogy elveszítették a célt. „Hazamegyünk, és mi vár ránk? Az, hogy mi veszítettünk. Nem mi értünk a célhoz először. Azzal a tudattal kell élnünk, hogy legyőztek, hogy megelőztek minket.” Nem mondom azt, hogy ezért haltak meg, de rettenetes volt a csalódásuk. Nagy áldozatot hoztak, de elveszítették a céljukat. Ez az, ami megtörténik.
A zsidókkal ez történt. Isten megmondta nekik:
Zsid 3:11 Úgyhogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba.
Istennek nagyon konkrét célja volt, szerette volna bevinni őket, de ők úgy döntöttek, hogy nem. A hitetlenségük eldöntötte a dolgot. Isten azt mondja: Én bármit meg tudok oldani, de a hitetlenségeddel nem tudok mit kezdeni. Ez a döntésünk, hogy bízunk, hogy hitben járunk, hogy Ő belé vetjük a bizalmunkat újra meg újra, Őhozzá fordulunk és Őrá támaszkodunk az életünk dolgaiban. Isten azt mondja: „Bízz Bennem! Én tovább akarlak vinni.”
Ez a hibánk sokszor, a rettenetes fáradság, ami eluralkodik rajtunk. Tudod, hogy honnan fakad? Onnan, hogy elveszítem, hogy szem elől tévesztem a mennyei célomat, hogy elfelejtem, hova tartok, hogy Isten jelenlétében leszek, hogy Ővele leszek közösségben, hogy Ő fog beszélni hozzám, hogy Ő fog szolgálni felém. Ott leszünk, örök öröm lesz, és dicsőséges lesz. Valószínűleg még énekelni is fogok tudni. 🙂 Ritmusra. Talán még tapsolni is tudok majd! Az már nagyon nagy dolog lesz. 🙂 Ez elképesztő lenne.
Én hiszem, meg vagyok győződve, hogy nagyon sok hívő azért fárad meg, mert nem látja a célt, mert nem néz előre. Mert az ismerős foltot látja az oszlopon minden héten.
– Hé! Ez nem ugyanaz a folt, amit láttunk a múlt héten is?
– De, igen. Ugyanaz a folt!
– Hé, ez nem ugyanaz a testvér, akit a múlt héten is láttunk?
– De! Ugyanaz.
– Hé! Ez nem ugyanaz a … ? Nem ugyanolyan minden?
A kérdésem: Van-e valami az életünkben, ami nagyobb? Tartunk-e valahova? Miért hozott ki minket Isten? Azért, hogy itt töppedjünk, hogy passzívak legyünk, és stagnáljon az életünk? Valahogy csak elverjük az időt, amíg hazamehetünk a mennybe? Nem! Ennek itt célja van, és tartunk valahova. Van irányunk.
Még egy dolog, ami történt velük. Ez az unalom. Miért? Azért, mert a dolgok ismétlődnek. „Megunom. Mert a dolgok ugyanolyanok. A dolgok ugyanolyanok.” Egy értelemben igen. Úgy értem, hogy az istentisztelet elején már megint ott állt dicsőítés vezetője, már megint énekelt. Ott állt a dicsőítő csapat, mögöttük a zenészek, ők is zenéltek. Minden ugyanolyan. Nem tudom, te hogy voltál, de én itt voltam, és akkora öröm volt a szívemben! Fel voltam kavarodva, dicsértem az Urat, és friss volt. Az egész friss volt. Miért? Mert ez többről szól. Ez a mennyről szól. Ez az Úr céljáról szól. Ez Jézusról szól. Ez az, amiről szól.
Ismétlődő volt a zsidóknak az egész vándorlásuk? Egy értelemben igen, de volt, akinek nem: Józsué és Káleb. Úgy ötven évvel később Józs 14-ben Káleb odamegy Józsuéhoz – ők voltak a kivétel, nem haltak meg a pusztában, mert volt hitük, és azt mondták: Igen, Isten be tud vinni minket!; gyakorlati dologban bíztak Istenben –, és azt mondja neki: „Ugyanolyan erős vagyok, ugyanolyan vagyok, mint akkor. És te is. Add nekem azt a hegyet!” Józs 14:11.
„Ugyanolyan vagyok, mint voltam. Add nekem azt a hegyet! Ide nekem az óriásokat! Megesszük őket reggelire. Add nekem azt a hegyet!” Miért van még mindig ereje? Miért nem unta magát halálra a pusztában? Azért, mert célja volt. Célja volt, úgyhogy van ereje a harcra. Van ereje arra, hogy előre törjön. Miért? Azért, mert egész végig hittel nézett az Ígéret földjére: Az az enyém! A dolgok ismétlődő és unalmas természete nem tette tönkre az életét.
Úgy értem, ha megnézed a történelmet, nem ugyanaz ismétlődik? Nem ugyanaz történik? Ugyanazok történnek. Ami azért eléggé frászos! Ugyanazok ismétlődnek, és az ember ebbe beleunhat. „Mindig csak háborúk, az ember szíve mindig ugyanolyan, mindig csak jönnek a pénzügyi gondok, mindig kipukkannak a pénzügyi buborékok… Mindig ez történik.”
Az ember megházasodik. Gondjai lesznek. Elválik. Talál valaki mást. Megint megházasodik. Ugyanazok a problémák, és megint elválik… Aztán az ötödik után azt mondja: Ezek mind ugyanolyanok. Mi is ezt mondjuk: mind ugyanolyanok vagyunk! Van azonban valami több az életünkben. Úgyhogy nem válunk el, hanem azt mondjuk: „Inkább keressünk megoldást a problémára. Bárki mással is ugyanilyen gondokkal küzdenénk.”
Nem hagyom, hogy halálra untasson engem az élet. Hanem látom a nagyobb célt. Látjuk a nagyobb célt? Mert ha nem, akkor „Mindig ugyanaz a kőszikla! Már megint ugyan az a bokor. Ez ugyanaz a gyík, vagy már másik? Ugyanaz a tájkép.” – és az ember megunja a dolgot.
Próbáltunk rögzíteni egyszer egy bibliaiskolás szemesztert. Egyszer csak észrevettük, hogy három óra nem volt felvéve. Kérdeztük az embert: Mi történt? „Nemt’om, én megnyomtam a gombot.” „És nem vetted észre, hogy nem jelzi a felvételt?” „Neeem. Én megnyomtam.” Miért mondom ezt? Ha így csinálom a dolgokat, akkor nagyon hamar dögunalmas lesz, és nagyon hamar nagyon fáradt leszek.
Mi lenne a másik hozzáállás? Az, hogy ami történik a gyülekezetünkben, ami történik a szívemben, amikor Isten szól hozzám, ez micsoda áldás lenne valaki másnak is! Ez átformálhatná valaki másnak az életét is. Ez megmenthetné valaki másnak a házasságát is. Ez lehetséges. Ha hallaná, akkor lehet, hogy az ő életében is lenne megszabadulás. Lehet, hogy ő sem követne le öngyilkosságot. Lehet, hogy az ő gyereke is teljes családban nőhetne fel.
Azt mondom: Ez lehetne áldás valakinek! Mert ha csak a gombot nézem… Persze, más és más képességünk van, de amikor a gombot nyomom, akkor is tudhatom, hogy ez miről szól. Tudhatom, hogy ez Isten akaratáról szól, hogy ez a mennyről szól, hogy ez emberekről szól, akiket megáldhat ez az egész. Erre van szükségünk, hogy legyen ez több. Legyen ez több!
Nem véletlen mondja: bármit cselekedtek, Isten dicsőségére tegyétek. Miért mondja ezt? Azért, mert ez arról szól. Az Úr dicsőségéről szól. Akár a padlót takarítom, akár tolmácsolok, akár kémiát tanítok, akár nevelem a gyerekeimet,… bármelyik Isten dicsőségéről szól. Miért? Mert mindben van egy nagyobb célunk. Isten azért hozott ki minket, hogy bevigyen minket. Először a hitbeli nyugalomnak a helyére, aztán a mennybe. Addig is, ne legyünk passzívak. Miért lennénk? Ha nincs célom, akkor elvesztett vagyok.
Lehet valaki hívő Jézus Krisztusban, lehet, hogy egy nap a mennyben lesz, de mégis élheti úgy az életet, mintha ki lenne zárva ebből az egészből. Ha nincs nagyobb cél, akkor így élhetem az életem. Ha így ülsz itt: „Ó, Pásztor, köszönöm! Leírtál engem. Biztos Isten rólam is mondta már: Megesküdtem haragomban, hogy nem megy be!”; ha így gondolkodsz, egyáltalán miről beszélsz? Ha erre gondoltál, ébreszd fel magad egy pofonnal! 🙂 Hagyd ezt abba! Ugorj ki ebből a vágányból! Nem így működik. Nem Isten mondja ezt.
Nekünk nagyon más ígéreteket tett. Örökké tartó ígéreteket tett nekünk. Nem megyünk most bele ebbe, de nincs elveszettség a hitünkben. Nincs elveszettség az életünkben. Nem kell, hogy legyen. Tudod, miért? Ez rólunk, pogányokról szól:
Kol 1:27 akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen nagy a pogányok között e titok dicsőségének a gazdagsága, hogy bennetek van Krisztus, a dicsőség reménysége.
Jézus benned van. Ő a dicsőség reménysége. Ami azt jelenti, hogy tartok valahova. Ez nem hiábavaló. Egy nap ez a dicsőség nagyon nyilvánvaló lesz. Ma nem az, de egy nap nyilvánvaló lesz. Nem, Isten nem írt le téged. Ha úgy lenne, akkor már hazavitt volna. A mai nap nekünk van egy döntésünk, nekünk van egy járásunk, és nekünk Isten azt mondja: „Tebenned van Krisztus, a dicsőség reménysége. Egy nap nyilvánvaló lesz, de a mai nap azt akarom, hogy hitben járj ebben.”
Ne járj az emberek idióta tanácsaiban, véleményeiben! Ne járj abban, hogy valaki tart eléd egy rossz fajta tükröt, és azt mondja: „Milyen rossz keresztény vagy! Miért nincsenek jó meggyőződéseid? Így meg így kéne csinálni!” – és ad egy képet. Figyelj! Benned van Krisztus, a dicsőség reménysége. Isten azt mondja nekünk:
Zsid 3:13 hanem intsétek egymást mindennap, amíg tart a ma, hogy egyikőtök se keményedjék meg a bűn csalárdsága által.
Mivel intjük egymást? Van örök célunk? Van örök célunk. Ezzel intjük egymást. Ezzel bátorítjuk egymást. Erről szól az életünk. Ezért szeretjük a gyülekezetet. Ezért szeretünk bibliatanulmányra, ima-összejövetelre menni. Miért? Mert az örök célomra mutat. Mert rengeteg gombot kell megnyomnom az életemben, és nagyon unalmassá válhat, és elveszíthetem a céltudatosságomat, az irányomat, és elveszíthetem a szívet, mert már belefáradok ebbe. Isten ments, hogy ez történjen. Szükségem van buzdításra.
Itt azt mondja: intsétek egymást mindennap! Ha hívő házastársad van, ha hívő lakótársad van, ha hívő munkatársad van, ha van egy hívő barátod – remélem –, akkor mindennap intsétek, bátorítsátok egymást az örök célban. Nem azt mondja, hogy minden szökőévben egyszer, hanem azt mondja, hogy minden nap.
Minden nap! Miért? Mert megtörténhet, hogy hitetlenné válok, Zsid 3:12, és gonosszá válhat a szívem, és a bűn becsap engem. Mert van egy hamis ígérete, és azt mondja nekem: „Majd! Majd menni fog!” Itt viszont azt mondja, hogy inkább bátorítsuk egymást, intsük egymást. A törvénykezés ugyanezt mondja: Ne élj a bűnben! Ebben történetesen egyetértünk. Viszont abban, hogy miért ne élj bűnben, és hogyan ne élj bűnben, abban nem értünk egyet. Mert mi azt mondjuk, hogy azért ne élj bűnben…
Zsid 3:14a Mert részeseivé lettünk Krisztusnak,
Ezért ne éljünk bűnben, mert részeseivé lettünk Krisztusnak. Mert Őbenne vagyunk, és Ő mibennünk, azért ne éljünk a bűnben. Hanem éljünk a szabadságban, amit kaptunk, és éljünk a célban. Szeretnélek építeni ebben. Tudom, mennyire fáradtak lehetünk, mennyire unottak lehetünk, mennyire úgy érezhetjük, hogy el vagyunk veszve. Nem! Krisztus benned a dicsőség reménysége! Gondolj ebbe bele! Örök célunk van. Ne veszítsük szem elől! Ámen.
Atyánk, köszönjük a célt, amit adtál nekünk, hogy megelevenítesz minket. Köszönjük ezeket a gondolatok, Igéket, és imádkozunk, hogy használd ezeket az életünkben, a gyülekezetünkben, a családjainkban, és eleveníts meg minket az úton. Rád tekintünk, Jézus! Hálát adunk Neked, és dicsérünk Téged mindazért, amit az életünkben elvégeztél, és azért a csodálatos elhívásért, ami az életünkön van.
Ámen.