Beszélgetés (rap)

2016 október 2. vasárnap  18:30

Ez a beszélgetés az A Jó Pásztor hangját hallgasd! c. üzenethez kapcsolódik. (2016. október 2. vasárnap 16:30)

Kérdés: Van ez az Igevers: félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből; Fil 2:12-13. Miben különbözik ez a félelem és az, ami elől Jézushoz kell, hogy meneküljünk.

P. Bartha Atti: Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor egyszerűen csak annyit mondanék, hogy nem tudom. Most nem szeretnék kitalálni valamit. Tehát nem tudom a választ.

Montvai Zoli: Amikor Istennel találkozunk – és ezt történt Izraellel is, amikor ott voltak a Hóreb hegyénél –, akkor szembesülünk Istennek a szentségével. Ugyanez történt Ézsaiással, amikor ott volt az Úr jelenlétében. Csak annyit tudott mondani: Tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Amikor találkozunk Istennel, az első, ami szembejön velünk: Ő szent, én pedig bűnös vagyok. Szembesülök azzal, hogy egyszerűen nem lehet más az én sorsom, mint az, hogy meghaljak. Úgy hiszem, hogy itt erről a fajta félelemről és rettegésről van szó.

Ez annyira felemeli aztán Jézusnak az áldozatát! Mert pontosan arról van szó, hogy a vér kifizette az árat, és ma már nem kell ebben az értelemben félelemmel és rettegéssel mennem, hanem azt írja Zsidókhoz írt levél, hogy járuljunk bátran a kegyelem királyi trónszéke elé. A Biblia figyelmeztet azonban arra, hogy én önmagamban alkalmatlan vagyok. Félelemmel és rettegéssel menjek Isten elé, mert az egyetlen, ami lehetővé teszi számomra, hogy odamenjek elé, az Jézusnak a vére.

P. Duló Atti: Igazából Zoli elmondta a lényeget. Talán még annyi, hogy itt meg kell különböztetni azt a fajta félelmet, amikor valamitől félek, és azt a fajta félelmet, amiről a Biblia úgy ír, hogy istenfélelem.

Mi félünk Istentől? Nem. Ő a mi szerető Édesatyánk. Nem félünk Tőle, de mégsem kezelem Őt úgy, mint egy kispajtást. Félem Őt. Jó példa erre talán a vonat. Félünk a vonattól. Abban az értelemben, hogy utazunk rajta, nem félek a vonattól, de abban az értelemben igen, hogy nem állnék elé, hogy megállítsak egy százhússzal robogó szerelvényt. Félem azt a nagy tömeget, félem azt a nagy sebességet, félem azt az erőt, ami rejlik a vonatban, ezért nem fogok elé állni, de abban az értelemben nem félek tőle, hogy amikor megáll, felszállok rá, és utazom vele.

Talán ugyanígy lehet különbséget tenni az istenfélelem és más dolgoktól való félelem között. Félem Istent. Azt hiszem, hogy a görögben az istenfélelemre a szó azt jelenti, hogy mélységesen tisztel. Így vagyunk Istennel. A szövegben – Fil 2:12-13 – azt írja: félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert az Úr az, Aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést tetszése szerint. Ez olyasmiről beszél, hogy vedd komolyan, ez nem kicsi dolog, hanem igenis, ez nagyon súlyos dolog. Mert Jézus meghalt azért, hogy nekünk üdvösségünk lehessen. Úgyhogy tekints erre bizonyos fajta félelemmel. Ne vedd ezt könnyedén, ne vedd ezt félvállról. Ne csinálj ebből hétköznapi dolgot. Talán ez lehet a különbség a két fajta félelem között.

Kérdés: Kicsit hasonló a kérdés. Pál egyik helyen azt mondja: Nem gondolom, hogy már elértem volna, de ami mögöttem van, elfelejtem, az előttem valóknak nekifeszülök, és célegyenest futok. Egy másik helyen azt mondja Pál: nem azt teszem, amit tenni akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok. Miben különbözik ez az elégedetlenség – nem azt teszem… – attól, ami az üzenetben elhangzott?

P. Bartha Atti: Ezt Róm 7-ben olvassuk: nem azt eszem, amit tenni akarok… a testemben bűn lakik. Az egész üzenet is arról szólt volna, hogy két fáról tudok táplálkozni: a jó és gonosz tudásának fájáról és az élet fájáról. Amikor Pál azon van, hogy jobb legyen, akkor elégedetlen. Szoktuk mondani, hogy Római levél 8. fejezete egy áttörés, válasz erre a dilemmára, és az pedig a szellemiről beszél. Ha megnézed, Róm 8-ban nem említi Pál: Mostmár azt tudom tenni, amit akarok tenni. Én úgy hiszem, hogy ez nem sokat változott, hanem a fókusza változott, vagy a vonatkoztatási rendszer változott meg.

Kérdés: Mi volt az oka annak, hogy Pál jobb akart lenni?

P. Bartha Atti: Illés is jobb akart lenni. „Meg akarok halni, mert nem vagyok jobb, mint az atyáim.” Ezt mondta Illés 1Kir 19-ben. Egyszerűen csak annyi történik, hogy visszacsúszunk a másik rendszerbe. A gondolkozásunkban csúszunk vissza, a jó és gonosz tudásának a fájához. Amikor azt nézem, hogy én jobb akarok lenni, akkor én vagyok a fókuszban. A másik rendszer Istenről szól: Isten szeret, Isten gondoskodik, hogyan gondolkodik Isten a bűnösről.

– …

Nem fontos Pálnál mindkét fókusz, hanem említi, hogy van másik fókusz. Olyan értelemben biztos nem fontos, hogy kell lennünk a másikban is.

Tehát van felelősségünk, a döntéseinkben van felelősségünk. Viszont sokkal inkább azon van a felelősségem, hogy Istennel legyek, hogy Istenhez húzódjak közel, mintsem abban, hogy mit kell tennem.

Képzeljük el, hogy egy férj elviszi a feleségét vacsorázni. Általában ez nem megerőltető. „Jaj, már megint mennünk kell! És éppen vele?” – nem ilyen normális esetben. Ha viszont valakiből hiányzik a szociális érzék, és azt hallja: Jó, ha elviszed a feleségedet!; akkor egy listán megy át. „Jó, elviszem. És akkor most mi történt?” Az egyik a cselekedetre fókuszál, a másik a személyre fókuszál.

Ha a kapcsolatra fókuszálok, akkor a cselekedet jönni fog. Ha a cselekedetre fókuszálok, akkor a kapcsolat jó eséllyel nem történik meg.

Montvai Zoli: Nagyon nehéz szétválasztani ezt a kérdést. Mert a cselekedet ugyanaz. Pl. előveszem a Bibliámat és olvasom. A kérdés az, hogy miért veszem elő, és miért olvasom. Azért, mert félek Istentől vagy tetszeni szeretnék Istennek, vagy azért, mert tudom, hogy kicsoda Ő – Ő az, Aki megváltott engem, Aki meghalt értem, Aki szeret engem –, és azért veszem elő, mert Vele akarok lenni? Én úgy gondolom, hogy tagadhatatlan, hogy az Ige beszél buzgóságról. „Változzatok el az elmétek megújulása által.” A másik az, amit te is említettél Fil 3-ban: igyekszem, cselekszem, elfelejtem, nekifeszülök… Odateszem magam, de nem félelem vagy megfelelési vágy miatt, hanem azért, mert szerelmes vagyok Istenbe, és Vele akarok lenni.

P. Duló Atti: Azt mondja ott: de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért. Ez beszél arról, hogy van egy elhívásom, van egy hozzáállásom. Ez nagyon fontos a keresztény életben, hogy milyen a hozzáállásunk. Amikor azt olvasod, hogy Isten a szívek vizsgálója, akkor kap ez igazán értelmet, hogy mi az a hozzáállás. Mert Isten nem a cselekedeteinket nézi, hanem a szívbeli hozzáállásunkat. Milyen vágy uralkodik a szívemben? Mi az, ami hajt? Mi az, ami mozgat? Itt van a különbség, amiről beszélünk.

Zoli példája nagyon jó, hogy kinyitom a Bibliámat, de miért. „Hát azért, mert a Biblia Szólban ez a szokás. A pásztor minden istentiszteleten elmondja, már a könyökömön jön ki. Mindig mondja: Olvasd az Írást! Úgyhogy szót fogadok, és olvasom.” Vagy azért nyitom ki, mert 1Kor 1:9 Krisztussal való közösségre vagyok elhívva. Vágyom Rá. Szeretnék Vele közösségben lenni.

Ez éppen olyan, mint a szerelmes házaspárok. Ha szeretem a feleségemet, ha szerelmes vagyok, akkor vágyom arra, hogy vele lehessek. Azért, mert van egy házasságlevelünk, miközben nincs szeretet, azért nem akarok vele lenni. Azért akarok vele lenni, mert szeretem. A szeretet miatt, a kapcsolat miatt, az ő személye miatt. Elképesztően nagy a különbség a kettő között.

Amit említettél Róm 7-ben, ott Pál azt próbálja elmagyarázni, hogy úgy hagyott itt Isten minket a Földön, hogy van két természetünk. Van az új, ami Ef 4. szerint igazságban és szentségben teremtetett, és van a régi, az ádámi, ami az 51. zsoltár szerint bűnben fogant, és a kettő között folyamatos tusakodás van. Róm 8. elején is erről beszél, hogy a szellem tusakodik a testtel folyamatosan. Ezt írja le ott Pál. Azt mondja: „Én szellemi ember vagyok, de felfedeztem valamit. Azt, hogy van bennem egy másik törvény, a bűn törvénye, ami időnként félrevisz, olyan cselekedetekre, amit nem is akarnék megtenni. A szellemem tudja, hogy mit kellene csinálni, tudja, hogyan kellene élni, de aztán egyszer csak jön „Ádám”, és átveszi az irányítást az életem fölött, és már rögtön azt teszem, amit nem szeretnék tenni.”

Én úgy gondolom, hogy Pál itt azt akarja elmagyarázni nekünk, hogy nem tudjuk az életünket 100%-ig szellemben élni, hogy igenis az életünk olyan, mint egy hullámvasút. Szellemben vagyok… testben vagyok… szellemben vagyok… testben vagyok… Maximum csak annyi lehet, hogy amint növekszünk szellemileg, egyre kisebbek és egyre rövidebb ideig tartanak a hullámvölgyek. Viszont meglesznek egészen végig.

Amíg ebben, a bűn alá rekesztett testben élünk, addig ez a hullámzás mindig meglesz. Éppen ezért fontos a szívbeli hozzáállásunk, hogy a szívemben őszintén akarjam és vágyjam azt, hogy Isten akaratát tegyem, hogy a szívemben őszintén akarjam és vágyjam, hogy az újban járjak. Ez nem azt jelenti, hogy mindig ott fogok járni, de a szívemnek ez a vágya, és ez fog motiválni, ez fog indítani cselekedetekre. Aztán Ef 2:10 jó cselekedetekre vagyunk teremtve, de ezeket Isten készítette el számunkra.

Kérdés: Hogyan lehet megkülönböztetni, hogy valaki szeretetből, az Istennel való kapcsolatából cselekszik valamit, vagy azért tesz valamit, mert meg akar felelni? Például azért prédikál valaki, mert elfogadott Istentől, vagy azért mert meg akar felelni Neki, és azért?

P. Bartha Atti: Zoli mondta ezt, hogy nagyon nehéz megkülönböztetni, mert a cselekedet ugyanaz, vagy lehet, hogy a szavak ugyanazok. Az én hozzáállásom az, hogy ha én hallgatok egy üzenetet, azt keresem: Uram, mi az, amit Te szeretnél nekem mondani? Az pedig a prédikátor felelőssége, hogy ő hogyan prédikál.

1Ján 2:12-14 Írok nektek, gyermekek, mert bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért. Írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írtam nektek, gyermekek, mert megismertétek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt.

Van itt egy folyamat, és azt gondolom, hogy egyrészt ez a szellemi érettségről szól. A szellemi kisgyermek arra fókuszál, hogy mi az, amit ő kap Istentől: megbocsáttattak a bűneim. Aztán az ifjak azt nézik, hogy mit tehetnek Istenért.  „Legyőztétek a gonoszt… Isten Igéje megmarad bennetek.” Az atyák: megismertétek azt, Aki mindig van. Szerintem ebben növekszik mindenki.

P. Duló Atti: Ha jól értem, azt a kérdést feszegeted, hogy te, aki hallgatod az üzenetet, hogyan tudsz különbséget tenni aközött, hogy a prédikátor kenet alatt prédikál, Istentől fogad el, Vele jár, Vele gondolkodik; vagy testben prédikál, saját magától.

Próbálok röviden válaszolni. Amikor testben prédikálok, és nem kenet alatt, akkor tartalmilag tudok szenzációs üzenetet prédikálni, olyat, amibe nem tud senki belekötni, de te, mint hallgató ebből az üzenetből csak információt kapsz. A szellemed helyett az elmédet, az intellektusodat táplálom csak. Úgyhogy mehetsz innen haza úgy: „Milyen jókat mondott a pásztor! Milyen jó volt! Tényleg, ez igaz.” Amikor kenet alatt prédikálok, akkor nem az intellektusodat táplálom, hanem a szellemed van megérintve.

A kettő között a hatalmas különbség az, hogy amikor kenet alatt prédikálok, az életet ad, az szellemi növekedést ad, az Istennel való kapcsolatot erősíti, Istenre mutat, a Szellem meg tudja érinteni a szellemedet, felismerést ad… hadd ne soroljam tovább, hogy mi mindent ad, addig a másik csak ismeretet ad. Ezt fogod érezni, amikor hallasz egy üzenetet. Amikor intellektuális üzenetet hallasz, akkor fogod tudni, hogy az nem laktat, nem táplál, nem szólt a szívedhez.

Montvai Zoli: Először is azzal kezdeném, hogy p. Atti nyilván teoretikus módon beszélt arról, hogy milyen az, amikor valaki testből prédikál, mert neki fogalma sincs arról, hogy mi az. 🙂

Gal 5:19-23-ban beszél a test cselekedeteiről, és a Szellem gyümölcseiről. Amikor hallok egy üzenetet, akkor annak lesz „gyümölcse” az életemben. Különösen igaz az, hogy ha ez nem egyszer fordul elő, hanem esetleg huzamosabban történik, akkor ebben az értelemben ez mérhető, megfigyelhető, és el lehet dönteni: amit hallok, az a test cselekedeteit erősíti az életemben, vagy a Szellem gyümölcsét termi meg.

P. Duló Atti: Ez nagyon jó!

Prédikátor oldalról. Honnan tudom prédikátorként, hogy most Szellemben vagy testben prédikálok? – ez egy nagyon jó kérdés. Azt hiszem, hogy ezt az Istennel való kapcsolatom határozza meg. Milyen kapcsolatom van Istennel a felkészülésben, abban, ahogy Isten szól hozzám, és ahogy aztán az üzenet közben vezet?

Én az a fajta prédikátor vagyok, aki nagyon készül. Szeretem felépíteni az üzenetet, alaposan átgondolni, részletes jegyzetet készítek, de Isten már nagyon sokszor megtréfált. Elkezdtem az üzenetet, ahogy a jegyzetemben volt, aztán Isten megfogta a grabancomat, és vitt összevissza. Ám akkor azt kellett hallania a gyülekezetnek. Egészen biztos, hogy az Isten vezetése alatt volt.

Ahogy Zoli mondta, a másikról nem tudok beszélni, fogalmam sincs, hogy az hogyan van. 🙂 Milyen testből prédikálni? – ezt el sem tudom képzelni!

P. Bartha Atti: Jó kérdés, hogy az öröm megvan-e? Ján 7:37-38 amikor szolgálok, az nem csak mást, de engem is épít. Még ha nehéz is a cselekedet, vagy fárasztó, akkor is építő-e? Ha az a benyomásom, hogy ez a szolgálat kifáraszt, akkor ott feltennék kérdéseket magamnak. Mert Jézus igája könnyű. Tehát lehet nehéz, de élet.

Montvai Zoli: Az sem árt, ha az embernek vannak jó barátai, és van egy olyan bizalmi kapcsolat velük, hogy odajönnek hozzám és megkérdezik: „Figyelj, ez mi volt? Ezt hogyan értetted?” Vagy odajön, és azt mondja: „Ez csapni való volt. Ezt ne csináld még egyszer!” Akkor meg kell vizsgálni, hogy ő van rossz passzban, vagy tényleg én csináltam valamit, amit nem kellett volna. Úgyhogy szerintem az, hogy legyenek ilyen típusú barátaink, az elengedhetetlen, különösen akkor, ha vezető valaki.

Kategória: Egyéb