Ez a beszélgetés a Jósafát csendessége & Akarjuk tudni, ki Isten igazán? c. üzenetekhez kapcsolódik. (2016. augusztus 14. vasárnap 16:30)
Kálmán Ernő: P. Bendegúz beszélt arról, hogy csendességre van szükségünk ahhoz, hogy meghalljuk Istennek a hangját, és így tudjon tanítani bennünket. Állandó zaj vesz körül minket a világban. A gyülekezetben is. 🙂 Ha bárhova beülsz, pl. egy kávézóba, vagy bemész egy bevásárlóközpontba vagy más nyilvános helyre, biztos, hogy zene fog szólni a háttérből. Megakadályozzák azt, hogy egyedül maradhass a gondolataiddal. Megszokjuk, hogy ahogy hazaérünk, bekapcsoljuk a TV-t. Nekem nincs, mert kidobtam, de sokunknál megy háttérzajként valami.
Hívőkként történik egy csoda, amikor kikapcsoljuk a zajt. Először fura lesz. Ott vagyok a gondolataimmal, és nem tudok imádkozni. Mert a gondolataim már kondicionálva vannak, és zavarnak engem. Elkezdek imádkozni, és elkalandoznak a gondolataim. Nem tudok fókuszálni. Kell idő, amíg lesz kapacitásunk arra, hogy tudjunk koncentrálni a csöndre.
Amikor imádkozunk Istenhez ebben a csöndben, akkor elkövethetünk egy hibát, azt, hogy állandóan mi beszélünk. Az imának a jelentése baráti beszélgetés. Ha beszélgetni szeretnék Istennel, akkor hagynom kell szóhoz jutni Őt. Sanyi mondta, hogy 30%-ban kellene beszélnünk, és 70%-ban hallgatni. Imádkozom, elmondom Istennek, amit szeretnék, kiöntöm Neki a szívemet, és aztán csöndben vagyok. Élvezem ezt a csöndet Istennel. Isten szelíd, halk, és aztán a Szent Szellem által belép az imába. Lehet, hogy tovább imádkozom, mert Ő vezet onnantól. Ám lehet, hogy csak hallgatok, és beúszik egy Igevers az elmémbe. Vagy ahogy Isten veled szokott beszélni. Ő tanít ebben a csendességben.
Az elmélkedés része az életünknek. Semmi sem pótolja az egyedül való elmélkedést. Ott vagyok Istennel, ez nem egy buddhista meditáció, nem kapcsoltam ki a tudatomat, hanem éppen ellenkezőleg, feszülten figyelek ebben a csendességben Isten hangjára, megnyitom a Könyvet ima közben. Olvasom a Szentírást lassan ebben a csöndességben, és Isten tanítani fog belőle. Meg fog szólalni a Szentírás.
Aztán így vagyunk mi ketten ebben a csöndben, Ő és én. Elolvasok két-három verset, lehet, hogy nem többet, és gondolkodom róla. Azt mondom Istennek: „Uram, gondolkodjunk róla együtt! Taníts engem! Bontsd ki a jelentését! Tisztelj meg a gondolataiddal!” Aztán csöndben vagyok, és hallgatom Őt. Ahogy p. Bende is mondta, ebben a csöndben épülünk a legtöbbet Istennel.
Takács Lajos: Gondolkodtál-e már azon, hogy maga a gondolat, a gondolkodás képessége mennyire különleges? A gondolatot nem tudod megfogni e világi eszközökkel. Nem mérhető, nincs súlya, térfogata, hossza. Nem megfogható, merthogy nem e világi, hanem szellemi, isteni ajándék. A teremtett lények közül egyedül az ember képes gondolkozni, és együtt gondolkozni Istennel, merthogy ettől lettünk az Ő képére formáltatva, hogy tudjuk, az Ő gondolatait gondolni. Rajtunk kívül más nem tudja Isten gondolatait gondolni. Persze, megfelelő csendességben, alázatban, és én azt is hozzátenném, hogy imádatban.
Én is úgy voltam, amikor elkezdtem imádkozni, hogy én beszéltem. Meg kell tanulnunk hallgatni, figyelni Őrá. Azt tapasztaltam, hogy ebben az imádatban én már nem vagyok. Ott vagyok 0%-ban. Nincs szavam, nincs véleményem, csak hallgatok, és engedem az Ő gondolatait a szívembe, hogy kicserélje az én gondolataimat, hogy eltüntesse onnan az én hibás, a világ által beleplántált véleményeimet, érzéseimet, gondolataimat.
Aztán van egy harmadik lépcsője ennek. Tehát nagyon fontos, hogy halljuk Őt, hogy meghalljuk Őt, és aztán az, hogy hallgassunk Őrá. Itt jön az engedelmesség, ahol én tudok dönteni, hogy amit elfogadtam, amit meghallottam Tőle, azt az életemben alkalmazom-e. Ha belegondolunk, ha csak a felét, 10%-át tudnánk alkalmazni annak, amit már tudunk az elménkben, nagy minőségi változás állna be az életünkben. Ha tudnánk mindig minden helyzetben szeretni az embereket, szolgálni az ellenségünk felé, ha Krisztus szemével látnánk egymást mindig. Ez az út, ezen járunk, ezt tanuljuk. Ez csodálatos!
Csak még egy gondolat ehhez. A hit az egyfajta látás. Isten lát jól egyedül. Ő látja jól a dolgokat, nem utolsó sorban azért, mert Ő a jót látja. Látja a végét, látja, hogy mi lesz belőle, hova fog Ő elvinni téged. Bevisz az Ő dicsőségébe, és neked adta mindenét tulajdonképpen. Ezt az ezeréves birodalomban már fogjuk használni, alkalmazni. Elképesztő ebbe még belegondolni is, hogy irgalmat, kegyelmet gyakorolhatunk emberek felé!
Csepregi Balázs: Én most alkalmazom, amit hallottam, hallgatok. 🙂
Igazából még ott tartok, amit Ernő mondott, hogy mennyire jó lelassulni az Igéhez. Van egy kép a fejemben. P. Graham mesélte a történetet p. Schaller-ről. Biztos hallottátok már többen, különböző utakon többekhez eljutott már. Még a korai magyarországi idejükből való, a pontos helyszínt nem tudom. P. Graham hivatalos volt p. Schaller-hez, és csak benyitott hozzá. A Bibliája az ágyán volt nyitva, és ő térdelt a Biblia fölött. Ahogy p. Graham belépett, sugárzó arccal fordult felé p. Schaller, és azt mondta: Mennyire szeretem ezt a Könyvet!
Amikor ezt a történetet mesélte p. Graham, én akkor hallottam először arról, hogy az Igével imádkozni. Aztán hallottam valamelyik órán is a bibliaiskolában, hogy a korai gyülekezetben ezt csinálták együtt, hogy halkan, nyugalomban olvasták az Igét lassan. Csak próbálták követni, ahogy a Szellem megy. Ez mennyire nagyszerű!
Tegnap Pécsett voltunk. Lídiát ismeri a budapesti gyülekezet is. A dicsőítés annyira nagyszerű volt! Mert ilyen, amikor a dalok között a dicsőítésvezető csak megy a Szellemmel imában, és aztán az elvezeti a következő dalhoz. Lehet, hogy ez Budapesten nem mindig van meg, mert nagy a csapat, de ahogy Lídia gitározik és énekel, és a fia zongorázik, ők ezt hatalmas szabadsággal meg tudják csinálni. Nem biztos, hogy előre el van döntve, hogy merre mennek, mert a Szellem vezeti őket. Csak úgy mennek a dalok között, amerre vezetve vannak.
Arra gondolok, hogy mennyire jó, hogy ezt egyedül is csinálhatjuk reggel! Nem csak reggel, de nekem az jut eszembe erről. Szoktál énekelni az Úrnak, vagy az Úrral? Néha? Nem kell ennek hangosnak lennie. Az is mennyire jó!
Ernő: Én szeretem a szomszédjaimat. 🙂
Hogy mondtad? „Jó lelassulni az Igéhez.” Nem ilyen gyors életre lettünk tervezve, nem ennyi információra. Összezavarja az elménket, mindenféle idegrendszeri problémához vezet. Rengeteg gyors hír, gyorsra vágott filmek… elpusztítják a kapacitásunkat a fókuszálásra, ami hosszan tart. Magamon vettem észre, hogy hosszú szövegre nehezen tudok fókuszálni. Mennyire szükségünk van lelassulni!
Mi tagadás, az Igénél kénytelenek vagyunk lelassulni. Merthogy ez nem pusztán egy könyv. Ezen nem lehet átszaladni. Persze, át lehet szaladni, csak nem érdemes. Nem is tudom, ki mondta, hogy meg kell rágni; aztán gondolkodni rajta.
P. Kende beszélt szabadságról. A kereszt felszabadít bennünket. Luther is írt a keresztény ember szabadságáról. Lehet, hogy nem élünk abban a szabadságban, amit a bevégzett munka biztosít számunkra. Szerinted szabadon élünk? Annyira, amennyire csak lehetséges? Galata levél is beszél erről. Vonzódunk a kötöttségekhez, a törvényhez. „Mit szabad? Mit nem szabad? Hogyan lehetnék jó keresztény? Milyen véleménnyel vannak rólam az emberek?…” Ezernyi a megkötözöttség. Aztán a Biblia beszél a mi szabadságunkról, és nem értjük. Amikor megértjük, akkor nem merjük elhinni. „Isten tényleg ekkora szabadságot adott nekünk?” „P. Kende hogy mer elutazni két hónapra Baltimore-ba? Mi lesz a gyülekezettel?” Isten azt mondja: „Nem vagytok kontroll alatt. Nem vagyok Én mikro-menedzser. Elvégeztetett! Megtérsz Krisztusban, de egyszer véget ér a gyermekkor. Szeretném, ha felnőnél! Nem szeretném még idős korodban is azt magyarázni, hogy miért ne nyúlj bele a konnektorba.”
Hatalmas téren jársz, miközben a keskeny úton mész. „Mindent szabad nekem, de nem minden válik a javamra.” – ezt mondja Pál. Aztán a kegyelemnek van egy „mellékterméke”: nem akarok visszaélni vele. A szeretet indít engem arra, hogy szabadon éljek, de nem szabadosan.
Csak néhány mondat a következőről. Mi az, ami valóban felszabadít egy embert? Egy szeretet-kapcsolatban mi az, ami felszabadít engem? Nagyon sokszor nem tudjuk megismerni egymást egy kapcsolatban. Mert nem érzem, hogy a másik elfogad engem. Nem vagyok biztos benne, hogyha megtudná, ki vagyok, akkor is elfogadott lennék a szemében. Ha viszont ő mondja nekem: „Szeretlek! Szeretnélek megismerni.”; és nem csak mondja, hanem látom az életén, hogy elfogadott engem, akkor bizalmam van az irányában. Leveszem az álarcot, és az lehetek, aki vagyok.
Isten ezt tette a kereszten, teljesen elfogadott minket. Ez az ember legnagyobb szüksége. Nem pusztán vágyunk, ez szükségünk ahhoz, hogy jól tudjunk működni. Teljes elfogadottság a vágyunk, a szükségünk. Mivel teljesen elfogadottak vagyunk Krisztusban, így felszabadulnak az energiáink. Pál mondja, hogy semmi nem tud elszakítani minket Krisztus szerelmétől. Elvégeztetett. Szabad vagyok.
Isten nem tud jobban szeretni, mint ahogy ebben a pillanatban szeret. Amikor megértem ezt, akkor többé nem abban gondolkodom, hogy mit szabad, és mit nem szabad, hanem a szeretet fog indítani engem dolgokra, vagy fog lebeszélni dolgokról. Mit tenne Krisztus a helyemben? Nem törvényről és cselekedetekről beszélek, hanem a szívem indítékáról. Isten a szíveket vizsgálja. Gal 5:13 szabadságra hívattunk el. Ján 3:17 Isten nem azért küldte a Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot Ő általa.
Lajos: Megérkeztünk a szeretethez, de egy picit még a szabadságról. Szabad az, akinek van választása. Mielőtt megtértünk volna, nyilvánvalóan nem volt választásunk. Meg voltunk kötözve, és kényszerpályán mozogtunk. Isten nagyon bölcs, és tudja, hogy a szabadsághoz bölcsesség is kell. Tudja, hogy a szabadság felelősséggel jár, merthogy döntök. A szabadság az, hogy dönthetek. A döntésemnek következménye van. Itt már belép a felelősség, amit nagyon nem szeretünk. Felelős vagyok a döntéseimért.
Viszont azt tapasztaltam, hogy amikor a szívem telve van Isten szeretetével, akkor nem tudok rossz döntést hozni, nem tudok hibázni. A szeretet nem tud hibázni. Sőt, a szeretet nem is lát hibát. Igazából efelé megyünk. Ám Isten adja a bölcsességet is. Csak kérni kell, Jak 1:5. Csak kérni kell, és Ő adja, és szükségünk van rá.
A másik az, hogy ebben a szabadságban, a szeretet szabadságában nagyon oda kell és tudunk figyelni másokra. Másoknak az áldására lettünk teremtve, nem a kárára. Törődünk-e másoknak a hasznával, azzal, hogy mi a jó neki? Áldást örököltünk. Azért vagyunk, hogy áldást adjunk, hogy áldás legyünk azok számára, akikkel kapcsolatba kerülünk.
Ha jól értem a görögöt, az áldás azt jelenti, hogy jót adni jókor és jól. Nagyon nagy bajban lennénk magunkban. Azt sem tudom, mi a jó neked. Nem tudom konkrétan. Nem tudom jól adni. Van egy ilyen mondás: A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Sokszor jót akarunk, és rosszul sül el; rosszul adjuk. A kairosz idő, a kellő idő megint csak Istennél van. Hányszor vagyunk úgy: „Már késő! Már minden elmúlt! Ez már elúszott! Ez a hajó már elment!” Nem! Ez sokszor azért van tapasztalataim szerint, mert amikor elment az emberileg racionális idő, akkor elengedem azt a dolgot. Szabad a kezem, és Isten oda tudja adni időn túl. Volt egy-két ilyen az életemben.
Ebben a szabadságban lehet csak növekedni – ide akartam kilyukadni. Növekszünk szeretet által az igazságban. Növekszünk Isten megismerésében ebben a kapcsolatban. Ahogy mondta Ernő. Ez a legfontosabb kapcsolatunk. Meghatározó ez a kapcsolatunk. Ebben növekedünk. Isten nagyon kegyelmes, nagyon kegyes! Engem az én kapacitásom szerint vezet, és adja a növekedést. Nem rugdos előre: „Menj már! Ezt már rég értened kéne! Menjünk tovább!” Hanem akkor egy másik oldalról megmutatja, harmadik oldalról is, ha kell. Türelmes, szelíden vezet – ahogy az Ige mondja. Egyszer csak lehull az a bizonyos papír.
Ján 17:3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.
Ez a növekedésünk. Ez személyes. Ez nem gnózis, nem tudás. Nem annyi: Ó, én tudom!; hanem személyes tapasztalat. Megélem. Ezért vagyunk itt a Földön tulajdonképpen. Ezen csodálkoznak az angyalok, és gyönyörködnek: Mi ez a csoda, amit ezek az emberek átélnek? A kegyelmet nem értik. Nagyon nem, és ez elképesztő. Meg nem érdemelt jó tétemény.
Ehhez még annyit, hogy Isten tökéletes harmónia, teljes egység. Amit szintén nem értünk, mert mi rész szerint valók vagyunk. Ő pedig nem bontható részeire. Ezért Ő nem tudott kicsi részt adni a szeretetéből vagy a kegyelméből. Nem azt tette: „Na, adok neked egy kis kegyelmet!”; hanem mindent odaadott. Tulajdonképpen ezt a mindent tapasztaljuk meg. Apró pici részletekben, eseményekben ezt éljük meg, hogy mink van.
Ernő: Sokszor azon tűnődöm, miközben ülök az istentiszteleten vagy a bibliaiskolában, hogy valójában ugyanazt a dolgot járjuk körül újra és újra, rengeteg oldalról. Azon gondolkodtam, hogy ez miért van így, hogy ennyiszer kell hallanunk. Annyira meg vagyunk tanítva arra: Nem lehetsz szabad!
Szükségünk van arra, hogy megismerjük Istennek a jellemét. Hogyan lehetnék szabad, hogyan járhatnék szabadon Istennel, ha nem tudom, hogyan gondolkodik rólam? Féljek Tőle? Minden okunk meglenne rá. Három dolog miatt minimum. Az egyik az, hogy látjuk, milyen hatalmas. Az Univerzum bizonyítja. Hatalmas erejű. És szent – ez még rémisztőbb. És én nem vagyok az. Úgy értem, nagyon nem. Hatalmas és szent Isten, és a véges és nyomorult ember, aki nem érhet fel Hozzá. Ha eddig nem féltem, akkor ideje, hogy félni kezdjek. Hacsak…
Hacsak nem állt ott a kereszt! Mindnyájan – bocsánat, hogy ezt mondom – unalomig ismerjük a történetet. Viszont hiába, mert holnap megint nyomorultul kelünk. Na, jó, lehet, hogy holnapután. Lehet, hogy te nem, de én biztosan. Felkelek, és: Megint egy ilyen nap! Azon gondolkodom, mi lenne, ha nem járnék istentiszteletre és bibliaiskolába. Akkor milyen napjaim lennének!
Mit eredményezne az, ha végre megértenénk, hogy kik vagyunk valójában, ha megértenénk a helyzetünket Krisztusban? Úgy értem, az örökkévaló helyzetünket. Mert most csak tudjuk, van sejtésünk róla. Jó teológiánk van, persze, és tudjuk, hogy örök életünk van, de ha tényleg megértenénk, zsigerből, ha ez lüktetne az ereinkben, a szívünkben, ha igazi integritásban élnénk, összekapcsolódva azzal a tudással, amit itt összeszedtünk, akkor a leglehangolóbb, legnyomorultabb napon azt tudnánk mondani: „Micsoda szép nap! A felhők felett mindig kék az ég! Örök életem van. Isten barátja vagyok. Szabad vagyok. Rendben vagyok Istennel. Megbocsátott nekem. Nem kell bujkálnom.” Követhetem Őt, amikor azt mondja: Gyere, és kövess Engem!
Akkor nem egy kullogó figura megy Ő utána, mint egy megtűrt alak a királyi palotában, hanem – ahogy Lajos mondta – az angyalok vigyázz állásba vágják magukat. Mert az angyalok tudják, hogy ki vagy. Sátán is tudja, hogy ki vagy, és ez nagyon dühíti őt. Sátán megpróbálja megakadályozni, hogy te is megtudd, hogy ki vagy. Éppen ezért, mert egy győztes életet élő keresztény életveszélyes, mert felül tud emelkedni a körülményein.
Mindig? Persze, hogy nem, de van felismerésünk. Az élet nehéz, nem? Ki mondta, hogy könnyű lesz? Ez a Könyv azt mondta, hogy az élet nehéz. Sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk, ApCsel 14:22. Aztán Jézus Maga is azt mondta: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: Én meggyőztem a világot.”; Ján 16:33. Ennyit a bővelkedés evangéliumáról. 🙂
Az apostoloknak könnyű volt? Nagy karrier volt? Nagyobb vesztest nem tudok elképzelni Saul rabbinál. Elindult egy tekintélyes rabbiként Damaszkuszba, és megérkezett szakadt Pál apostolként. „Mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek. … Ennek a világnak a söpredékévé lettem.” Ha nem írta volna: ezt nem a ti megszégyenítésetekre mondom; akkor nem tudtam volna elhordozni ezeket a sorokat.
Valami történt azonban ezekkel az emberekkel. Valami történt Pállal, mert dacára a körülményeinek, ő azt mondta: Mindent hátrahagytam! „Egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” A görögben úgy mondja: Amik előttem vannak, azok felé kinyújtom a kezemet, és úgy futok.
Aztán a kedvenc versem:
ApCsel 20:24 De semmivel sem gondolok, még az életem sem drága nekem, csak hogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
„Pál! Te egy acélember vagy!” Tudod, hogy nem az, ha elolvasod Róm 7-et. Pál élet-halál harcot vívott saját magával, a régi természetével. Viszont szabad volt tőle. Igazán szabad volt! Biztos vagyok abban, hogy amikor fellépett az utolsó lépcsőfokon, hogy lefejezzék, nem remegett. Hanem valószínűleg azt mondta: „Remélem, ügyes leszel. Küldj haza gyorsan! Köszönöm, eléggé elfáradtam. Hazamegyek.” A legrosszabb dolog történt vele, ami emberi lénnyel megtörténhet, meghalt, de ő még szabad volt a haláltól is.
Az ember egész életében rab a haláltól való félelem miatt, azt mondja az Írás. Kimondhatatlan, elképzelhetetlen szabadságunk van, és ezt újra és újra hallanunk kell. Mert gravitálunk, a lelkünk a porhoz tapad, és nem hisszük el. „Hiszek, Uram. Segíts az én hitetlenségemen!” Úgyhogy csodálatos életünk van. Nem azt mondtam, hogy könnyű, hanem azt, hogy rejtélyes és csodálatos. És soha, de soha nem ér véget.
Kérdés: Miért van kétely?
Balázs: Csak kérdezek valamit én is. Lenne-e értelme azt mondani, hogy hitem van, ha nem lenne olyan, hogy kételyem van?
Lajos: A világ két pólusú. Van a jó és van a gonosz. Mindkettőre van antennánk. Van a gonoszra is, ez a régi bűnös természetünk. Mindkettő szól, kommunikál felénk, mindkettőt halljuk. Az egyik a hitedet erősíti az által, hogy Ő kijelenti Magát neked: „Én vagyok a te szerető Istened. A megmentőd. Fontos vagy Nekem. Te vagy a szemem fénye.” Ezt halljuk, szükségünk van rá, hogy ennyiszer halljuk, mert dolgozik a másik oldal is. „Éppen te? Hát a múlt héten is mit csináltál?! Tegnap is, ma is! Már ma is hányszor elbuktál! Miről beszélsz? Te komolyan gondolod, hogy te Isten szeme fénye vagy?” Susog a másik. Ez a kettő harcol bennem, és kinek hiszek?
Ráadásul még nagyon könnyen becsaphatóak is vagyunk. Nagyon könnyen! Sátán a sok százas IQ-jával sokszor becsalogat, elcsalogat minket. Ha nem vagyunk erősen megalapozva az igazságban, akkor van az, hogy mutat valamit: „Aj, de szép! Hú, de jó!”; és hiszünk neki, mert nem látjuk a végét. Mert arról még nem hallgattuk Istent. „Figyelj! Erre ne menj, mert ennek halál a vége!”
Beugrott most egy tapasztalatom, ami nagyon érdekes volt! Jött egy kijelentés, és megértettem szellemileg, és abban a pillanatban támadt egy negatív gondolat, és majdnem fölnevettem: „Hát, ezzel már nem tudsz becsapni! Ezt már nem eszem meg többet!” Betámadott, csak késett egy pillanatot. Nem vagyunk tökéletesek. Ahogy mondta Ernő is: „Hiszek, de segíts a hitetlenségemen!” Ez a kétely. Semmi baj! Keresni kell az igazságot folyamatosan, és alá kell magunkat vetni. Kinek hiszel? Ismered-e mindkettőt?
Ami engem szokott segíteni, az az, hogy az igazság és a szeretet elválaszthatatlan. Beszéltünk itt a gondolatokról. Jön egy gondolat, nagyon jónak tűnik, nagyon szép, de van-e benne szeretet? Ártok-e vele valakinek? Ha igen, már nem Istentől van. Üzlet, vagy akármi … nem Istentől van. Ugyanígy, ha egy csoporton belül egyetlenegynek is rossz. Én azt látom az áldásban, hogy Istennek a megoldása olyan, hogy az mindenkinek jó abban az adott helyzetben. Nincs olyan: „A 90% jó arány! Te meg így jártál.” Ilyen nincs.
Semmi baj a kételkedéssel. Amikor kételyed van, akkor szerezz bizonyosságot. És itt a másik dolog, hogy korunk embere olyan felszínes, amennyire csak lehetséges. Nem jár utána. Hallott valami a médiában, és: Hát az úgy van! Drága nagymamám szokta mondani: Megírta az újság! „Tényleg, nagyi? És attól az már úgy is van?” Ez hat ránk. Ha sokat hallunk valamit, elfogadjuk, és esetleg el is indulunk abba az irányba, ami rossz irány. Ezért kell olyan sokat hallgatni az Igét, az igazságot, mert az véd meg, semmi más. Az a védelmünk, a védő várunk.
Úgyhogy, ha kételkedünk, keressük a szeretetet. Keressük először Isten országát, az Ő igazságát. Itt vagyunk bajban természetileg, mert nagyon sokszor a magunk igazát keressük. „Ugye megmondtam! Itt van!” Nem így kell olvasni az Igét! Hanem: Mit akarsz Te mondani most nekem? Tulajdonképpen csak az igaz teljesen, 100%-osan, amit Isten Szent Szelleme itt most nekem kijelent. Az a valóság. Mert van egy szituáció is. Ha holnap ugyanebben a szituációban leszek, lehet, hogy mást fog akkor mondani. Dávid: „Menjek utánuk?” „Menj!” Utánuk megy, lekaszabolja őket, győzött. Egy hét múlva: Menjek utánuk? A szituáció ugyanaz. „Ne menj!” „Rendben, nem megyek.”
Mi nem látunk a dolgok mögé. Icipici a tudásunk. Magabiztosságunk van, de tudásunk semmi. Jobb, ha így gondolkodunk: Uram, Te tudod! Ezék 37-ben: „Embernek fia! Megelevenedhetnek ezek a csontok?” „Uram, Te tudod!” Mi vagyunk – megelevenedtek a holtak.
Ernő: Az ó- és új-ember harcára gondolok, amiről már beszéltem. Az ó-ember hitetlen, önmagában hisz, vagy bármi másban, de nem Istenben. Talán ezért van az, hogy egyszer csak van kételyem.
Ébredtem úgy, hogy nem hiszek Istenben. Ültem az ágy szélén – akkor már tanítottam itt –, és azt mondtam: Rosszabb vagyok, mint egy hallgató, mert még tanítom is ezt a sületlenséget. (Most a hitetlenek nyelvén beszélek. Kérlek, ne botránkozz meg!) Valódi kétségbeesésem volt. Igazi hitetlenség. Ültem, és azt mondtam magamban: „Te jó ég! Hát Isten nem létezik. Ez az egész csak bolondság.”
Aztán az első, ami eszembe jutott, az p. Matti volt. Volt egy hasonló története. P. Matti felhívta Finnországból p. Schallert, hogy már nem hisz Istenben. Az USA-ban még hajnal volt, és p. Schallert még aludt. Felvette a telefont, és p. Matti elmondta: „P. Schaller, én már nem hiszek Istenben. Bajban vagyok!” „Aj, p. Matti! Még csak most fordult elő veled először? Aludj tovább!”; és letette a telefont. 🙂 Valahogy így történt. Ez nagyon p. Schaller-es.
Én apologéta (hitvédő) vagyok. Mi logikai úton, filozófiai, természettudományos oldalról igazoljuk Istennek a létezését. Megnézzük, mik a tények, a bizonyítékok.
A következőt tettem. Leültem az asztalhoz, kétségbeesetten fogtam egy üres A4-es papírlapot, egy vonallal két részre osztottam, az egyik oldalon: Mi szól Isten létezése mellett?; a másikon: Mi szól ellene? Elkezdtem írni, hogy mi szól mellette. Még nem értem a lap végére, de abba kellett hagynom, mert iszonyatos volt a felsorolás. „Rendben, várjunk kicsit! Nézzük meg a másik oldalt!” Nagyon sokáig habozott a tollam. Úgy értem semmi épkézláb ellenérv nem jutott eszembe. Akkor mondtam: „Ügyes vagy, ördög! Majdnem megettem. … Bocsáss meg, Uram! Minden rendben. Megyünk tovább. Nem történt semmi, ezt senkinek se mondjuk el! Maradjon ez köztünk!” 🙂 Ezt csak bátorításnak meséltem, hogy ez valószínűleg mindenkivel előfordul.
Sokszor elfelejtjük keresztényként, hogy mi testben éljük az életünket. És megvan az ó-ember, a régi bűnös természetünk, a test, a világ, ami úgy lett berendezve, hogy minden ízében tagadja az Urat. Ott van e világ fejedelme, a bukott angyal, ott vannak a démonok, és ezek az erők összeesküdnek a te új embered ellen. Minden erejükkel azt sulykolják, hogy te egy őrült vagy, hogy gyenge vagy, hogy méltatlan vagy… Az új-embered viszont a leghatalmasabb Uralkodó szövetségese. Nem egy távollevő istenségé, hanem a bennünk lakozó Istené. Nagyobb, Aki bennünk van, mint az, aki ellenünk van. Isten és te = legyőzhetetlen.
Egyszer Napóleonnak volt egy ütközete, volt egy fiatal szárnysegédje, aki mondta a császárnak: „Felség, kétszeres túlerőben van az ellenség, Mi csak ötvenezren vagyunk, de az egy százezres hadsereg.” Napóleon ránézett: Fiam, ötvenezer meg én, az százötvenezer. Isten és te = legyőzhetetlen. Összeesküvés van az új-ember ellen, de Isten Szelleme ad felismerést, és Ő bátorít. „Azok csak szalmabábuk.”
Ez olyan, mint egy szellemvasút. Voltál már? Mész, sötét van, csörögnek a csontvázak, ijesztgetnek, de valójában sértetlenül jössz ki. Hit által élem az életem, és az ilyen. Persze nem ennyire vidám. Róm 1:17 – ez gyújtott világosságot Luther szívében ott a toronyban, ahol tanulmányozott: Az igaz ember pedig hitből él. Van, amikor hitetlen vagyok, de akkor Róm 12. megújul a gondolkodásom, és meggyőzőm magam, meggyőz a Szent Szellem engem: „Minden rendben van. Ez a Könyv igaz, gyermekem. Nyugodt lehetsz, hátra dőlhetsz.” Úgyhogy Istent nem állítja meg a mi hitetlenségünk. Ez az én bizonyságom is.
Lajos: Egy gondolat még ennek a végére. Sátán el akar bizonytalanítani „valóban” kezdetű kérdésekkel. „Valóban azt mondta Isten, hogy…?” Hajlamosak vagyunk néha bedőlni ennek. Nagyon érdekes, csak így eszembe jutott, hogy amikor megtértem, persze jött a támadás egyből: „Valóban meg vagy térve? Biztosan?” Mire azt gondoltam: „Tényleg! Most mi bizonyítja?” Tudod, mit mondott a Szent Szellem? Azt mondta: „Ha nem lennél megtérve, ez e kérdés felmerülne? Fel sem merülne ez a kérdés, ha nem lennél megtérve!”
Ennyire veszélyes ez! „Hát most tényleg! Miért lennék? Hogyhogy meg vagyok térve?” Pedig majd kiugrott a szívem, amikor megtörtént. Sátán viszont el akar minket bizonytalanítani. És megint mondom, ha meg vagyunk alapozva, és abba a csendességbe vissza tudunk vonulni kellő gyorsasággal, akkor a Szent Szellem adja az igazságot, a valóságot.
Még a Bibliáról annyit, hogy elképesztő, hogy nem lehet benne csalódni. Nem téved. Az igazság soha nem téved. Annyira jó egy férfinak! Racionálisak vagyunk, és ez ilyen dolog. Ebben meg lehet bízni, sosem téved. Egy kérdés van, az, hogy én jól értem-e. „Értem-e? Jól értem-e?” – ez a kérdés csupán. Ez annyira lenyűgöző, és olyan biztonságot ad, hogy futok oda, ha baj van! Lehet, hogy egy óra múlva, lehet, hogy egy nap múlva, de előbb-utóbb futni fogok, ha ki akarok jönni abból, amiben vagyok.
Ernő: Áldottak vagyunk – ez az utolsó gondolat. Sokszor imádkozunk így: Uram, áldd meg az életemet. Persze ilyenkor gondolunk valamire konkrétan. „Legyen munkám!”; vagy egy kapcsolat, stb. Isten azt mondja: „Inkább valakire kéne gondolni! Mondjuk Rám! Nem vetted észre, hogy áldott vagy? Áldásért imádkozol? Rég áldott vagy!” Kérhetünk Istentől. Szereti, ha számon kérik az ígéreteit. Mert ha számon kérem Istentől az ígéreteit, az azt jelenti, hogy tudok róluk.
P. Jukka: Az elmúlt néhány napban azon gondolkoztam – igazából ez a gondolat már három éve kering a fejemben, és szeretek gyakran beszélni róla, és p. Chris Moore beszélt erről a konferencián –, Isten lassan munkálkodik. Néha nincs elég türelmem ehhez. Mindent most akarok megtenni. Isten azt mondja erre: „Mi lenne, ha csak csöndben maradnál és várnál? Engedd, hogy a szívedben munkálkodjak!”
Mennyire fontos ez! Várni Istenre! Másrészt pedig annyira nehéz! Ki akar várni: Ki akar sorban állni, vagy forgalmi dugóban lenni? Állsz a pénztárnál, egy valami van a kezedben, és az előtted álló megvette a fél üzletet. Ez velem már sokszor előfordult. Egy valami a kezemben, és csak várok és várok és várok. Isten lassan munkálkodik. Türelemre tanít minket. Hosszútűrést tanít.
Gal 5:22-23-at olvastad már lassan? Azok mind a Szent Szellem gyümölcsei. Azok nem csak így hirtelen felbukkannak, hanem nagyon lassan érnek be. A kertünkben van egyfajta virág. Néztem ezt a virágot. Már egy hónapja látszik, hogy virágozni fog. Nagyon lassan nyílt ki. Odamentem beszélni ezzel a virággal: „Miért nem gyorsítasz kicsit a tempón? Nőj fel ma!”; és lefényképeztem. Ma kinyílt, és csak úgy ragyogott! Időre volt szüksége ehhez. Azt hiszem, hogy ugyanez történik bennünk is.
A dolgok, amiket Isten munkál a szívünkben, az Ő időzítésében fognak megtörténni. Türelem… hosszútűrés… „Ó, Istenem, nekem ezek nincsenek meg. Annyira önző vagyok. Olyan büszke vagyok!” Isten azt feleli: „Igen, tudom. Én vagyok a te Atyád. Munkálkodom benned.”
Édesanyám sokszor mondta nekem: „Ne zavard az apukádat! Dolgozik.” Az édesapám építészmérnök volt, mindent kézzel rajzolt meg. Minden apró részletet. Arra gondoltam ma, hogy a mi Istenünk ugyanilyen, mindent megcsinál a kezével. Akkor nekem mit kell tenni? „Itt vagyok, Isten! Nem akarlak zavarni. Nem zavarlak, csak bízom abban, amit Te teszel.” Aztán felnövekednek ezek a gyümölcsök a maguk idejében. Hosszútűrés, jóság, kedvesség…
Isten ezt témát tanítja nekem, különösen a kedvességet. Isten Magyarországon ebbe az iskolapadba ültetett engem :-), szükségem van erre a magyar iskolára az életemben. Amit a sofőrök miatt érzek az autópályán, az nagyon távol áll a kedvességtől. Forrongok belül. Olyan szörnyű sofőrök vannak itt! Azt gondolják, hogy övék az út. A gyülekezet előtt majdnem elütött egy autó. Mondom: kedvesség és jóság!
Adjatok időt Istennek! Engedjétek, hogy munkálkodjon bennetek! És egy nap gyönyörű virággá fogsz növekedni. Mint egy gyönyörű rózsa, amelynek jó illata van.
Ámen.