Ez a beszélgetés a Jézus az oszthatatlan c. üzenethez kapcsolódik. (2016. július 24. vasárnap 16:30)
P. Duló Attila: Az Úr megint adott p. Kendének egy jó gondolatot. Jó kérdés ez az „és”. Amikor Istennek a tulajdonságait nézzük, az is tele van és-sel. Ahogy p. Kende említette, hogy kegyelem és szeretet, de ugyanúgy igazság és szeretet. A szeretete már rég megbocsátott az embernek, de mivel Ő szeretet és igazság, nem lehet kettéválasztani, ezért amíg az igazsága nem volt megelégítve, nem áraszthatta ki a kegyelmét, nem áraszthatta ki a szeretetét. Együtt jár a kettő.
Ugyanígy a jósága és a szigora. A jóság és a szigor együtt van. Nem lehet kettéválasztani. Főleg a kegyelmi hívők szeretik hangsúlyozni csak a jóságát. Azt mondják: Isten jóságos. Vagy a szeretetét hangsúlyozzák: „Isten szerető. Isten a szeretet.” Igen, Ő a szeretet, de Ő az igazság is. „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Isten jóságos, de szigorú is. Nem szabad ezt különválasztani.
Amikor Istentől beszélünk, akkor minden, ami Isten, az teljes egészében Ő. Nem úgy van, hogy Ő 10%-ban szeretet, 10%-ban jóság, 10%-ban igazságosság… és egyszer majdcsak összejön a 100%, és az Isten. Ő egyszerre mindaz, ami. Ő 100%-ban szeretet és 100%-ban igazság. 100%-ban jóság és 100%-ban szigor. Lehet, hogy a magyarban a szigor kicsit erős, de azért, ha megnézed az Írást, Istennek voltak szigorú megnyilvánulásai. Nemcsak az Ószövetségben, hanem az Újszövetségben is. Úgyhogy fontos az „és”, mert mi hajlamosak vagyunk arra, hogy csak ezt, csak azt, vagy csak amazt nézzük, miközben Isten „és”.
Van-e kérdés, hozzászólás? … Amikor szerdán az ebédidőben a beszélgetés után megkérdezem: „Kérdés? Hozzászólás?”; és senki nem szólal meg, akkor mindig eltölt a jó érzés: Lám, lám, milyen ügyes vagyok! Félórában mindent elmondtam. Mindent tudnak az emberek, nincs több kérdésük. Úgyhogy most p. Kende is büszke lehet, hogy mindent elmondott az üzenetben. Nem maradt fenn egyetlenegy kérdés sem. Minden gondolatról mondott valamit.
P. Musztafa: Ahogy az Újszövetségben kerestem azokat a helyeket, ahol mások mondtak valamit Krisztusról, hogy Ő kicsoda, azt vettem észre, hogy tényleg csak Tamás mondta: Én Uram és én Istenem. Senki más nem mondott ilyet.
Mindenkinek más volt az állítása, és azért azok is nagyon erősek voltak. Péter azt mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, Mát 16:16-ban. A szamáriai asszony Krisztusnak nevezte Őt, Ján 4:29. Nátánaél mondta: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!; Ján 1:49. Márta azt mondta, hogy Ő Krisztus, az Isten Fia. Nagyon sok embernek voltak erős kijelentései voltak Róla.
Soha eddig nem gondoltam bele, hogy Tamás azt mondta: Én Uram és én Istenem. Ez megérintett téged, szólt hozzád? Mert hozzám szólt. Mert Ő lehet az én Uram, és én lehetek egy vallásos ember. Sokan mondják: Ó, én keresztény vagyok, én hívő vagyok. Hány ilyen hívővel találkozunk nap mint nap? „Igen, ismerem Őt. Hallottam már Róla.” Mondhatom az Ő nevét, és azt, hogy keresztény vagyok, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Ő tényleg az én Istenem.
Mert ha azt mondom, hogy az én Istenem, akkor ez azt jelenti, hogy bármit megtehet az életemben, amit Ő szeretne. Ha csak az én Uram, akkor lehet, hogy egy ponton azt fogom mondani: „Ennyi elég! Nem tetszik a Te vezetőséged. Nem tetszik a Te terved, és nem tetszik az, ahogy vezetsz engem, és hogy hova vezetsz egyáltalán. Nem tetszenek az útjaid.” Ha viszont elismerem, hogy Ő az én Istenem, akkor onnan kezdve már nincs visszaút. Akkor nem tudod elválasztani magad Tőle, mert akkor megérted, hogy Ő az, Aki adott neked életet és mindent, amid van. Akkor többé már nem tudod elválasztani magadat Tőle, bármennyire szeretnéd is. Mert már elismerted, hogy Ő Isten, a legmagasabb személy, aki létezik. Nincs senki, aki Nála magasabban lenne.
Van, ami az üzenetben megérintett? Akár csak egy gondolat is? Én ezt a gondolatot kaptam, amikor p. Kende beszélt, és ezért kezdtem el keresni, hogy ki mit mondott Jézusról. Arra jutottam, hogy egyedül Tamás volt, aki azt mondta: Én Uram és én Istenem. Aki előtte azt mondta: „Hiszem, ha látom. Nem igazán hiszem, amíg meg nem látom, és meg nem érintem.”
Megérintetted már valaha Jézus sebeit? Nem szó szerint, hanem úgy, mint Tamás. „Nem hiszek, hacsak ez és ez meg nem fog történni.” Jártál már Tamás cipőjében? Meg szeretnéd osztani esetleg a te Tamás-történetedet? Ez nem olyan, amit szégyellnünk kellene.
Ő, az, Aki elmegy, és azt mondja: „Itt vagyok. Tedd bele a piszkos ujjaidat a sebeimbe. Gyere, hogy ne legyél hitetlen, hanem legyél hívő.” Ez nem Isten jóságáról beszél? Ezt mondta Jézus Tamásnak. Ezért tartja Jézus a Gyülekezetét itt a Földön. Mert Jézus nevében a Gyülekezet elmegy és megérinti az embereket. Olyan sok sebünk van, de még mindig hiszünk és bízunk. Az emberek azt mondják: Ó, ez nem valós. Mi meg azt mondjuk: Gyertek, és tegyétek oda az ujjaitokat a sebeinkre, a Gyülekezet sebeibe. Mert a Gyülekezet az Krisztusnak a Teste.
„Tedd oda az ujjaidat, vizsgáld meg, hogy mi valós emberek vagyunk, nem csak álmodozók, hogy nincs kihívás az életünkben, hogy nincs nehézség az életünkben. Persze, hogy van egy rakat belőle. Gyere, és csak üsd bele az orrodat az életünkbe. Tényleg nézz bele, hogy hogyan is működik, hogyan hiszünk.” Valakinek halálos betegsége van, és az az illető csak Istent imádja, és van reménye. Amikor ezt egy kívülálló látja, az az, amikor az ujjait beleteszi ennek az illetőnek a sebeibe. Csak ezt a bizonyítékot fogadja el. Ez igaz, és ez működik. Ezek az emberek nem képmutatók. Krisztus Teste nem képmutató. Krisztus Teste valós a világban.
Nagyon tetszik, amikor Jézus a három tanítványával volt, és megkérte őket, hogy imádkozzanak a Gecsemáné kertben, és Ő sírt előttük. Nagyon sokan nem sírnak mások előtt, mert úgy gondolják, hogy ez gyengeség, és nem szeretnék megmutatni a gyengeségüket, de Isten, a Messiás sírt. Ha ez emberi gondolkodás lenne, ha ez csak rólam szólna, akkor elrejteném a könnyeimet, hogy senki ne lássa. Mert ha mások látják a vezetőt ebben az állapotban, ebben a körülményben, akkor azt mondanák: „Ne már! Akkor nincs semmi remény.” Ő azonban nem ilyen volt. Nem rejtette el Magát, hanem megmutatta.
Nekem nagyon tetszik, hogy a gyülekezetnek nem úgy kell bemutatkoznia, mint valami, ami tökéletes, ahol nincs semmi probléma, hogy mi soha nem követünk el hibákat. Egyszer az egyik közösségi oldalon az interneten olvastam, hogy emberek azt írták a gyülekezetünkről, hogy mennyire nem tökéletes, és az emberek otthagyják, elmennek a gyülekezetből. Azon gondolkoztam akkor: „Csak a Biblia Szól gyülekezet ilyen? Más gyülekezetekből soha senki nem megy el? Komolyan? Ez csak a mi problémánk? Vagy tényleg rosszat teszünk?” Ez mindenhol megtörténik.
Ez csak azt mutatja meg, hogy emberek vagyunk, és nem játszunk istenesdit, hanem Isten az Isten. Mi nem a másik miatt vagyunk itt, hanem Krisztus miatt. Amikor én idejöttem, egyiketeket sem ismertem. Nem miattatok jöttem, és senki nem jött miattam, remélem, hanem mindenki Krisztus miatt jött. Tökéletlen gyülekezetbe tökéletlen emberek közé egy tökéletes Istennel, Aki a vezetője, a feje mindennek.
Krisztus Testében megvannak a sebek, és ugyanakkor a csoda is megvan. Milyen csodálatos ez a kép! Csodálatos dolog, ami működik. Nem ember, hanem Krisztus találta ki, és működik. Kétezer év után is működik. 21. század – a Biblia a kütyükben van, nem csak papíron. E-mail-ek jönnek-mennek, hamarosan bibliatanulmányokat kezdünk a Holdon is, és lehet, hogy más bolygón is. „Látogassátok meg gyülekezetet a Holdon!” 🙂 Ezek a dolgok megtörténnek, a világ ugyanaz, de az üzenet is ugyanaz. Krisztus Teste is ugyanaz. Ez csodálatos!
P. Kiss Laci: Én a gyerekekkel voltam, és most lett vége a gyerekprogramnak. Nem tudom, hogy az istentiszteleten mi volt a téma, de nálunk az egyik sarokpont a figyelem volt. Csak nagyon röviden: azt mondtuk, hogy a figyelem Istentől való képesség, minden ember rendelkezik vele. A gyerekeknek nagyon sok van belőle. Nem mindegy azonban, hogy mire adom oda a figyelmem. Mert amire odaadom a figyelmem, az teljesen lefoglalja az életemet. Ahhoz, hogy Istennel kapcsolatban legyünk, összpontosítanunk kell a figyelmünket Őrá.
Miközben szolgáltatják nekem az Úrvacsorát, nem túl hasznos mobiltelefonnal játszani, vagy beszélgetni a barátommal, aki mellettem ül, de amint eljön a pillanat, megeszem a kenyeret, és megiszom a kis szőlőlevet. Vajon mennyire fogja megérinteni ez az Úr Jézust? Mire szentelem oda a figyelmemet? Mire adom a figyelmemet? A szívünkben meg kell szentelni az Urat. Tényleg Neki kéne az első helyen lenni.
Én személy szerint kíváncsi vagyok, hogy mi volt itt a téma, úgyhogy érezd szabadnak magad abban, hogy elmondd nekem, illetve kérdezz.
Kérdés: P. Kende beszélt arról, hogy Jézus Krisztus összekapcsol dolgokat, embert Istennel, a mennyel. Ahogy látom Tamás életét, nagyon sok mindent megtudott Jézusról, nagyon sok oldalát ismerte, csak épp valami még hiányzott valószínűleg, és éppen ez, hogy megtapasztalja Őt, megtapasztalja az Ő istenségét ebben. A megtapasztalás abban volt, amikor megérintette a sebeit.
Tudnátok-e gyakorlati módon beszélni arról, hogy hogyan juthatunk ennyire közel Istenhez, hogy megtapasztaljuk a mennyet, megtapasztaljuk Isten személyességét?
P. Duló Atti: Azt hiszem, hogy a hívő életünkben, amint növekszünk a hitben, lesznek ilyen megtapasztalásaink, lesznek ilyen felismeréseink, és eljutunk odáig, hogy azt mondjuk: … és Istenem!
Miközben a kérdésedet fogalmaztad, Péter jutott eszembe. Mát 16-ban, amikor Jézus megkérdezi a tanítványokat: Kinek mondanak Engem az emberek?; és azt válaszolják: Illésnek, prófétának,… utána megkérdezi Jézus: És ti kinek gondoltok? Péternek ott ugyanolyan felismerése volt, mint Tamásnak. „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” – ez volt a felismerés.
Azt hiszem, hogy a kulcs a kapcsolatban rejlik, abban, hogy milyen kapcsolatban vagyok Istennel. Ez nagyon sok színű. Azt hiszem, ahányan vagyunk, annyiféle kapcsolatot ápolunk Istennel. Ha megnézzük, hogy milyen elemekből áll az Istennel való kapcsolatunk, hogyan tudunk Vele kapcsolatot tartani, akkor eljutunk a Bibliához. Úgy olvasom a Bibliát, mintha Isten szava lenne, mert az. Amikor olvasom az Írást, akkor közösséget ápolok Istennel. Kiteszem magam azoknak a hatásoknak, amik el tudnak végezni egy munkát az életemben. Azt mondom: „Ímhol vagyok, taníts engem! Szólj hozzám! Ó, Uram, itt ez a kérdés, már hónapok óta foglalkoztat. Kérlek, adj nekem választ!” Ahogy közösségben vagy az Íráson keresztül Istennel, Ő tud hozzád szólni.
Ugyanígy az imában. Amikor Jézus azt mondja: Menj be a belső szobádba, és ott imádkozz!; akkor tulajdonképpen egy nagyon intim kapcsolatra hív meg. Ezt a kapcsolatot ahhoz lehet hasonlítani, amikor a férj és a feleség szeretkeznek. Az nagyon intim dolog. Onnan ki van zárva mindenki, csak a férj és a feleség van ott. Isten ilyen kapcsolatra hív. Azt mondja: „Zárj ki mindent! Zárj ki mindent, ami közénk állhat, és legyél Velem közösségben. Nagyon sok mondandóm van számodra, úgyhogy gyere, csak hallgass.”
Aztán az istentisztelet is ilyen. Ezek azok a kapcsolódási formák, lehetőségek, amikor kapcsolatba tudok kerülni Istennel, ahol Isten szólni tud hozzám, és ahol erősödik, növekszik a hitem. Mert a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.
Aztán jönnek a felismerések. Beszélhetnénk a Szent Szellem munkájáról is, de vannak ezek a felismerések. Nem tudom, ki hogyan van ezzel, de azt hiszem, hogy ez úgy van, hogy mindenegyes felismerés közelebb visz Istenhez. Még közelebb kerülök Hozzá, és aztán megint van egy felismerésem. Gyakorlatilag így ápoljuk a kapcsolatunkat, és ebből lesznek a felismerések.
P. Musztafa: Tetszett Kitti bizonysága. Azt mondta, hogy bűntudata volt, hogy kárhoztatta magát amiatt, hogy nem volt várakozása. Valaki megkérdezi: MI a te várakozásod? Voltál már ilyen helyzetben, hogy nem tudtad, mit mondjál, mert minden sötét volt? Annyira szeretnél szellemi lenni, de abban a pillanatban nincs semmi, amit mondani tudnál.
Ehhez egy másik kép, egy másik oldalról. Ugyanúgy, mint Tamás: „Én nem fogok hinni. Hogyan lehet izgalmas életem? Hogyan lehet életem?” Nem volt világos várakozása, nem tudta volna elmondani, de hol volt? Ment éppen missziós útra Krisztus Testével együtt.
Mint a Biblia megnyitása, az ima is lehet ugyanúgy közösség. Ez tetszik nekem. Lehet, hogy nem tudod világosan kifejezni, lehet, hogy olyan vagy, mint Mózes, aki nem tudott rendesen beszélni, de hol vagy ebben a pillanatban?
Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt p. Schaller prédikált egy prófétáról, aki bement a vízbe, ami bokáig ért, aztán térdig, aztán derékig és így tovább, aztán úsznia kellett. Nagyon tetszik, amit mondott: Vannak emberek, akik már annyira érettek szellemileg, hogy már úszkálnak, de vannak olyan emberek is, akik éppen most léptek bele a vízbe, és csak a bokájukig ér.
Aztán azt kérdezte: „Mi a legfontosabb dolog? A víz szintje, vagy az a tény, hogy mindnyájan a vízben vannak?” A legfontosabb az, hogy hitben vannak. Lehet, hogy valaki érettebb, és valaki kevésbé érett, de ez nem az én dolgom, hogy valakinek a szellemi életét méregessem. A legfontosabb az, hogy mind hitben vagyunk, és mind Krisztusban vagyunk.
1Pét 1:8a Őt, noha nem láttátok, szeretitek, és noha most sem látjátok, de hisztek benne,
Ez csodálatos. Nem látod, de szereted. Lehet, hogy nincs mindig nagyszerű napod, és lehet, hogy nem vagy mindig a szellemi életednek a csúcsán, de még mindig lehetsz szellemi, és még mindig járhatsz hitben. Lehet, hogy a hited szintje csak a bokádig ér, de hitben vagy. Nem látod, és hiszel Benne.
P. Kiss Laci: Azt gondolom, hogy a hívő életünknek ez egy központi kérdése: találkozni Jézussal. Személyesen leborulni a lába elé. Az emberi mivoltunk olyan, hogy nagyon könnyen elmegy a cél mellett. Szelektív a hallásunk, a felfogásunk, de Istent ez nem korlátozza.
Tamás ott volt három éven keresztül a többi tanítvánnyal, és mindez után – amiket látott, amiket tapasztalt, amiket mondtak neki a hívő testvérei – azt mondta: Nem hiszem el, hogy feltámadt. P. Zoli is mondta, hogy hitben megmaradni lényeges, hogy egy ilyen találkozás megtörténjen. Amikor Jézus megjelent azon a helyen, azt mondta neki: „Ne legyél tovább hitetlen. Hidd el, amit mondtam neked, hidd el, hogy Én vagyok az.” Ha ebben a hitben maradsz, akkor előbb-utóbb meg fog történni ez a találkozás. Remélhetőleg többször is.
Nem gondolom, hogy teológusnak kéne lenni, vagy nagyon jól képzettnek, hogy ez a találkozás megtörténjen. Egyszerű gyermeki hit elegendő. Viszont szükséges a hitnek a tartalma, ami az Istennek a beszéde kell, hogy legyen. Mi valóban abban a helyzetben vagyunk, hogy nem látjuk úgy Jézust, mint a tanítványok. Nem tudom, mennyire érzed magad boldognak, de elvileg mi boldogabbak vagyunk, hogy nem látunk, de hiszünk.
Én azt gondolom, hogy hívőként folyamatos Jézus-tudatban, Isten-tudatban éljük az életünket. Igaznak tartjuk Istennek a beszédét, tudjuk, hogy Jézus velünk van minden nap, akár érezzük ezt, akár nem, Jézusban vagyunk. Mindig. Előfordulhat, hogy ennél többet is kapsz Jézusból.
Amikor először találkoztam Jézussal, az nagyon különleges alkalom volt, de mielőtt találkoztam volna Vele, jöttek az információk, hogy Ő Isten Fia, hogy Ő szeretett engem, hogy meghalt a bűneimért, hogy feltámadt a halálból, és a legfontosabb talán, hogy mindezek után azt várja, hogy én kövessem Őt, hogy menjek Ő utána, higgyek Benne. Az első reakció az volt, miután ezt így tisztáztam az agyamban: „Jézus, Te vagy a legkiválóbb személy, akit ismerek a világon, de én nem térhetek meg, mert akkor meg kell változnom, és én nem akarok. Te nagyszerű vagy, de én nem akarok a térdeimen imádkozni, nem akarom meggyóni a bűneimet, egyszerűen csak élni akarom az életemet úgy, ahogy eddig.”
Ám ez egy idő után megváltozott bennem, és tényleg vágytam arra, hogy ne csak ismeretem legyen, tudásom legyen Róla, hanem találkozzak Vele. Igazából meghívtam Őt. Azt sem tudtam, hogy imádkozom. Csak megszólítottam. Azt mondtam Neki: „Engem nem érdekel, ha vallásosnak kell lennem, akkor leszek vallásos. Nem érdekes mostmár. Egyszerűen túl vonzóak azok a dolgok, amiket adni akarsz nekem.”
Most gondolok arra, hogy örök élet – én élet párti vagyok, nem gyönyörködöm a halálban –, Isten előtt való bűnbocsánat. Nem voltam bűnöző típus, de nagyon sok minden volt a lelkemben, amit csak Isten tudott, és Jézus az igazságot kínálta. Azt mondtam Neki: Rendben, Jézus, nem tudom, mit hoz a jövő, ha vallásosnak kell lenni, leszek vallásos, nem érdekel, de szeretnélek behívni az életembe.
Mit ad Isten, letérdeltem. Azt gondoltam, hogy azt úgy kell. Lehet térdelés nélkül is, szerintem. Fejen állva is megteheted. Meghívtam Őt. Azt kértem: „Úr Jézus, gyere be az életembe. Szeretném mindazt, amit nekem akarsz adni.” A legnagyobb megdöbbenésemre ott volt, bejött. Először bejött a szobába, ahol voltam – nem láttam a szememmel, de nyilvánvaló volt a jelenléte –, és nem állt meg, hanem jött tovább be, és bennem lakik, bennem él. És nem voltam kiképzett biblia-tanító. Olyan végtelen biztonság, nyugalom, békesség töltötte be a lelkemet, amit nem tudok elmondani. Ennek több mint húsz éve már, de Jézus ugyanúgy bennem van azóta is.
Amikor eljutottam a gyülekezetbe, akkor is mindig Jézussal akartam találkozni. Nagyon szerettem a hívőket. Kezdetben nem, de később nagyon megszerettem őket. Kedvelem az embereket, de mindig Jézus miatt jövök a gyülekezetbe. Fantasztikus közösségem volt, van Jézussal. A kezdet kezdetén azonban egy idő után nagy hiányérzetem volt.
Csodálatos kapcsolatom volt Jézussal, olvastam minden nap a Bibliámat, és nagyon örültem mindennek, de volt hiányérzetem is. Ezt elmondtam Neki. „Jézus, szeretnék legalább egy olyan emberrel találkozni, aki hasonló, mint én, szeret Téged, szereti a Bibliát.” A gyülekezetről nem tudtam semmit, nem jártam gyülekezetbe. A templomokat láttam, templomban voltam, de ők más emberek voltak. Ők nem abban a szellemben voltak, mint én. Ezután találkoztam néhány hívővel ebből a gyülekezetből.
Jézussal találkozom az Igében, Jézussal találkozom az imában, amikor meghívom Őt, amikor hiszek az Igének. Egy idő után rájöttem, hogy a testvéremben Jézussal találkozom, és a gyülekezetbe is azért jövök, és azért akarok veletek találkozni, mert Jézussal akarok bennetek találkozni. Ezért nagyon szeretek a gyülekezetbe jönni. Nem mondom, hogy sok Jézussal találkozom, mert egy van, de itt sokan vagyunk.
Azt gondolom, hogy nem kell egy ilyen misztikus élmény, de mindenképpen természetfeletti, amikor találkozol Jézussal, és minden az ellen dolgozik, hogy megtörténjen ez a találkozás. Ha viszont tudatában vagyok az Igének, és van hitem Istentől, és tudom azt, hogy Jézus azonosítja Magát a hívővel, akkor nagyon gazdag vagyok Jézus Krisztussal való találkozásokban. Nap mint nap. Ebben a gyülekezetben, egy másik gyülekezetben. Jézusnak világra szóló családja van.
Szerintem, te is tudod mindazt, amiről beszéltünk. Jó beszélni róla.
P. Duló Attila: Még egy gondolat ehhez. Ki nekem Jézus? Fantasztikus volt, amit p. Laci mondott. Jó volt hallani, bátorító. Visszatérve Mát 16-ra, amikor Jézus felteszi a tanítványoknak a kérdést: Ti kinek mondotok Engem? Ezt a kérdést nekem szegezi, ezt tőlem kérdezi: P: Atti, te kinek mondasz Engem? Erre egyből tudjuk a választ: „Te vagy az emberiség Megváltója. Te vagy Isten Fia. Te vagy a Messiás.” Csak ennyi? „Ez mind igaz, de neked személy szerint ki vagyok Én?” – kérdezi Jézus.
Ján 15:15-ben – p. Kende beszélt is róla néhány szót – azt mondja: Többé nem mondalak titeket szolgáknak, barátaimnak mondalak titeket. Merem-e a barátomnak nevezni Jézust? Mert Ő a barátjának nevez. Jézus tényleg a barátom? Tényleg úgy viszonyulok Hozzá, mint a barátomhoz? Tényleg megbeszélek Vele mindent? Tényleg bízom Benne?
Vagy: Zsid 2:11 nem szégyell minket a testvéreinek nevezni. Én szégyellem Őt a testvéremnek nevezni? El sem tudod képzelni, hogy hány keresztény van, aki szégyelli Jézust, aki titkolja, hogy keresztény. Mert fél attól, hogy mit fog szólni ehhez az szomszédja. „Majd bolondnak fog tartani. Majd meg fog szólni.” Merem-e Őt a testvéremnek nevezni? Létkérdés, hogy én kinek mondom Jézust, hogyan viszonyulok Hozzá a szívemben.
Kérdés: Igazából azért is tettem fel ezt a kérdést, mert mindig foglalkoztat, hogy emberekben hogyan lehet felébreszteni úgymond ezt a fajta vágyódást Istenre, ami elvezet odáig, hogy valóban megtapasztalja Őt. Nagyon tetszettek a válaszok, mert ébresztettek bennem gondolatokat, elvezetett egy még nagyobb válaszhoz.
Tetszik az, ahogy Tamásnak nem volt meg a hite, de mégis eljutott odáig, hogy megtapasztalja Istent. Mert Ő gondoskodott róla. Tényleg, ez annyira nem rajtunk múlik! Láttam egyszer egy filmet Tamásról, és annyira tetszik, ahogy bemutatják ezek a filmek, hogy mi zajlik le bennük, amíg eljutnak odáig, a megtapasztalásig. Tamásban nem volt meg semmi más, csak a vágy. Tehát ő vágyódott Isten után, vágyódott Jézus után, mindaz után, amit megtapasztalt Belőle, aztán Jézus Maga jött el oda hozzá, hogy megtapasztalhassa Őt. A kulcs ebben talán ez a vágyódás.
Jak 4:8 Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti, bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti, kétszívűek!
Közeledni Istenhez – ez a vágyódás, vágyom Istenre az életemben. Aztán ahhoz, hogy megtapasztaljam Őt, szükség van szentségre az életemben. Isten pontosan ezt végezte el Jézus Krisztus által, hogy szentté tett engem.
A szentségről beszéltem most Németországban. A szentség az a helyzet, ahol találkozhatom Istennel. Isten mindent megadott ehhez. Mindent a rendelkezésünkre bocsátott ahhoz, hogy itt a Földön megtapasztaljuk már ezt. Vágyom Istenre, felismerem, hogy Jézus mit tett értem, elfogadom az Ő ajándékát, és ez által ebben a szentségben valóban megtapasztalhatom Isten jelenlétét.
Ámen.