Ez a beszélgetés az Isten győzelemre játszik & Az igaz meggondolja szívében, mit szóljon c. üzenethez kapcsolódik. (2015 május 10. vasárnap 16:00)
P. Kende: Beszélhetnénk kicsit a gonosz kommunikációról. A Példabeszédekben olvasunk erről is. Az első Péld 6-ban a csapdába ejtő kommunikáció.
Péld 6:12-13 Haszontalan ember, hamis férfi az, aki álnok szájjal jár. Aki kacsingat a szemével, lábával is üzen, és ujjával jelt ad.
Ez arról szól, hogy nincs egyenesség a kommunikációjában. Olyan ember, aki sugall dolgokat, benyomásokat tesz egy helyzetben, de nem mondja ki igazán. Soha nem kötelezi el magát a szavaival. Úgyhogy amikor később baj van, és számon kérik: Kinek az ötlete volt ez a félresikerült dolog?; akkor ő csak ül, és néz ártatlan szemekkel. Ő nem mondott semmit! Ő nem tett semmit! Ez gonosz kommunikációs mód. Beetetni, csapdába ejteni valakit, elhitetni, hogy mellette áll, de valójában a szívében nem.
Ennek a leírásnak a végén, Péld 6:19-ben azt mondja, hogy az ilyen ember megoszlást szít. Mert elidegenít egymástól embereket. Ez nagyon veszélyes dolog. Nagyon könnyen lehet ezt tenni. Vannak emberek, akik vadásznak azokra, akik sérültek, vadásznak azokra, akiknek valamilyen problémájuk van. Kifigyelik, hogy ki az, aki gyenge, ki az, aki sérült, ki az, aki haragszik, aztán bátorítják a haragjában, a gyengeségében, a sértődöttségében, és aztán elidegenítik ezt az embert a tekintélytől. Aztán az az ember nem tud tovább elfogadni. Ez gonosz kommunikáció.
Van még sok másféle is, amit lehetne mondani.
Kérdés: Hogyan lehet növekedni az elkötelezettségben, hogy ez ne történjen meg?
P. Kende: Nekem egy rövid gondolatom lenne ehhez.
Róm 5:3-5a nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg,
Ebben a három versben a felsorolásban van egy tanítás számunkra, és ez az, hogy a próbatétel, ahogy Istennel járok azokban, az ad nekem valamit: türelmet és tapasztalatot. Igazából ez jellemről beszél nekünk. A jellemem növekszik, ha Istennel megyek keresztül a próbatételen.
Ha nem, akkor nem hiszem, hogy lesz növekedés – legfeljebb a keserűségben. Viszont ha Istennel megyek keresztül a próbán, akkor az jellemet ad nekem. Az ad nekem valamit belül, remélhetőleg gerincességet, és aztán adni fog nekem célt, és – itt azt mondja – reményt kapunk. Igazából ez az, hogy amint tanulunk hűnek, elkötelezettnek lenni: céllal járunk, és ezzel a szívvel járunk. Így tanulunk elkötelezettek lenni.
P. Knight: Ezen gondolkodtam:
Préd 5:2 Ne légy gyors a szólásra, és ne elhamarkodottan szólj szívedből Isten előtt, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön. Azért hát kevés beszédű légy.
Az egyik dolog az, hogy óvatosak vagyunk, lelassítunk, és Istennel gondolkodunk, mielőtt szólnánk. Tudom, hogy ez nem mindig lehetséges. Ennek a másik oldala talán az, hogy amikor valamit elrontunk a szavainkkal, akkor gyorsan térjünk vissza hozzá, és hozzuk rendbe. Például, ha széthúzást, megoszlást okoztál – hacsak nem ez volt a célod, ami elfordulhat bizonyos emberekkel bizonyos alkalmakkor, de ezt inkább csak amiatt tesszük, hogy nem gondolkodunk, mielőtt beszélnénk –, akkor menj vissza, és mondd azt: Bocsánat, ezt nem kellett volna mondanom! Vagy: Sajnálom, de nem gondolkodtam, mielőtt szóltam. Vagy: Amit mondtam, nem volt túlságosan Isten szerint való, elnézést kérek ezért.
Isten a mennyben van, mi pedig a Földön.
P. Kende: Nekem azért tetszik nagyon az, amit p. Knight mondott, mert az egyik mód, ahogy tanulok hűséget, ez az, hogy helyre kell hoznom a hibáimat. Ha nincs következménye annak, amit csinálok, akkor nem tanulom, hogy felelősségem van, hogy számít, amit mondok. Ez az, ami megtörténik sokszor.
Úgy hiszem, sok gyermek nincs tanítva arra, hogy legyen felelős a szavaival, és nincs következménye annak, ha mond valamit, ami nem megfelelő. Ha van gyermeked, az egyik ilyen nehéz dolog azt mondani neki: Most szépen odamész, bocsánatot kérsz, és elmondod, hogy mennyire sajnálod, amit csináltál, amit mondtál. Ez nagyon nehéz dolog egy gyerekkel, de fontos neki, hogy megtegye, mert így növekszik a felelősségben.
Hadd említsek még egy gonosz kommunikációt!
Péld 12:6 (5) Az istentelenek beszédei vér után leselkednek, az igazakat azonban megszabadítja szájuk.
Van olyan kommunikáció, amikor azért beszél valaki, hogy tönkretegyen.
Péld 11:9 Szájával rontja meg a képmutató a felebarátját, de az igazakat tudásuk megmenti.
Miről szól ez? Ha sikerül lejáratnia a másikat, akkor egy versenyzővel kevesebb marad versenyben. Van ilyen kommunikáció, ahol azzal próbál előrejutni valaki, hogy lejáratja a másikat. Ez pusztító kommunikáció, hibás mód. A legnagyszerűbb, Jézus azt mondta nekünk: Keresd az Urat, Őt tedd előre! Szeressük és tiszteljük a testvéreinket.
Pál elképesztőeket mondott a szívről Fil 2:3-ban. Azt mondta, hogy tiszteljük egymást, és emeljük fel egymást. Aztán 1Kor 8:13-ban azt mondta: Ha az, amit teszek, megbotránkoztatja a testvéremet, akkor inkább nem teszem. Miért? Azért, mert szeretem őt, mert tisztelem őt, mert a javát akarom. Isten épp az ellenkezőjére tanít minket, mint ahogy természetszerűleg kommunikálnánk. Mert mi természetszerűleg próbálnánk lehúzni egymást.
Isten azt mondja: Tanulj felemelni, tanulj áldani. Ez az, amit kaptunk. Nem arra kaptunk tekintélyt, hogy átkozzunk, hanem arra, hogy áldjunk. Mekkora dolog ez! A világ azt mondja: „Ha te mindenkit áldasz, akkor neked nem marad semmi. Akkor mindenedet odaadod, és mindenki vissza fog élni veled. Mindenki ki fog használni téged, és nem marad semmid.” Isten azonban azt mondja: „Áldj, és Nekem van erőforrásom, ígérem. Úgyhogy merj áldani! És aztán Én felépítem az életed.”
Ernő: Talán kapcsolódik az, hogy mennyire fontos az, hogy hogyan gondolkodunk. Istennel gondolkodom-e, vagy csak a saját elmém tanácsait követem? Olyan könnyen lehet véleményem egy másik emberről! Ebben annyira jók vagyunk! Ha a saját rendszeremben gondolkodom egy másik emberről, akkor biztos, hogy könnyen találok benne hibát. Pál azt mondja: Krisztusban keresem az igazságomat, nem pedig a saját igazságomat keresem.
Rendkívüli tudásnak vagyunk a birtokában. Jogot kaptunk az evangélium hirdetésére. Ján 1:12 Isten felhatalmazott minket arra, hogy az Ő gyermekeinek hívjuk magunkat. Itt van egy intés a számunkra:
1Kor 8:1b Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.
Hogyan kommunikálom a hitemet mások felé? Hogyan beszélgetek egy testvéremmel? Ma te buktál el, holnap valószínűleg én fogok. Ismerjük az igazságot, látjuk, ahogy Róm 7-ben küszködik Pál. Kegyelemben járunk, de könnyen gondolkodhatunk a törvény alapján a testvérünkről. Ez megmérgezheti a kapcsolatunkat.
Amikor egy kívülálló felé szolgálunk, sokszor elfordul, hogy egy értelemben visszaélünk a tudásunkkal. Remek válaszaink vannak, ugye? Azt vettem észre, hogy nem az érveink fognak meggyőzni egy embert elsősorban, hanem az, hogy szeretettel kommunikálom-e. Nyilván Isten hatalmában van a meggyőzés is, ha jó a szívem állapota, és nem legyőzni szeretnék valakit egy vitában, hanem arra gondolok: Milyen nagyszerű lehetőség, hogy Isten megmentse ezt a lelket! Mekkora dolog, hogy ebben kaptunk egy szerepet Istentől! Aztán szeretettel kommunikálok felé.
Ugyanezt tehetem itt a gyülekezetben. Milyen jó, hogy a szavak hatalmában nem csak a megbántás van! P. Kende egyszer így beszélt erről: Nem az a kérdés, hogy meg foglak-e bántani, hanem az, hogy ez mikor fog megtörténni. Csak idő kérdése, hogy én mikor bántok meg valakit. Milyen nagyszerű azonban, hogy nem csak a megbántás van a szavaink hatalmában, hanem mondhatom: „Bocsánat, ezt elszúrtam. Szeretlek.” Isten lát téged valakinek, és kicsoda vagyok én, hogy másként nézzek rád?
Kérdés: Az imént beszéltünk arról, hogy vannak emberek, akik vadásszák a gyülekezetben azokat, akik gyengék, akik meg vannak sérülve, akik haragszanak, akiknek van valami bajuk, azért, hogy bátorítsák őket a gyengeségükben, bátorítsák őket a sértődöttségükben, bátorítsák őket a csalódottságukban. A kérdés az, hogy mit lehet tenni, a gyülekezetnek mi a felelőssége ebben, mi tehet egy pásztor egy vezető ebben? Kinek a dolga ez és hogyan?
P. Kende: Ez egy jó nagy kérdéskör. Igazából látunk erre rossz példát sokat. Sokszor megtörténik. Én azt mondanám erre, hogy a legnagyobb felelősségünk ebben gyülekezetként az, hogy hirdessük az Igét, hogy elérhetőek legyünk a kommunikációra. Nyilván nem tökéletes egyetlen pásztor sem, egyetlen gyülekezet sem. Úgyhogy az biztos, hogy nem tudunk mindenkinek az életében ott lenni teljes mértékben. A jó hírem azonban az, hogy nem is dolgunk. Mert minden hívőnek a maga felelőssége, hogy ő járjon az igazságban, hogy hű legyen, hogy közel legyen az Úrhoz. Úgyhogy igazából azt mondanám, hogy a hívőnek felelőssége van abban, hogy ne fogadja el, amikor jön egy ilyen kivetítés, egy ilyen támadás.
Egy barátom mesélte – akkor p. Walsh volt a bibliaiskola igazgatója –, hogy támadt egy ilyen gondolata – arra már nem emlékszem, hogy kívülről jött, vagy a saját gondolata volt-e – „Ezek az amerikaiak! Gazdagok, jól állnak. Esznek minden nap háromszor. Csak azért vannak itt, hogy…”Aztán ez növekedett a szívében. Azt is mondta, hogy ez visszafogta őt. Aztán egyszer p. Walsh prédikált – nagyon lendületesen prédikált mindig –, csak mondta és mondta, és amint a dobogó szélén megállt, előrelógott a cipője, és látszott a lyuk a talpán. „Annyira elszégyelltem magam!” – mondta a barátom. P. Walshnak semmije nem volt. Tényleg! Egy jó cipője nem volt neki. Itt volt a missziós mezőn, mindent odahagyott. Nem volt semmije, valóban!
2Sám 15-ben Absolon, a király fia, aki a trónt akarta, hízelgett a népnek. Ő volt a herceg. Amikor egy közönséges izraelita jött az apjához, hogy igazságot tegyen neki, ő felkelt, odament hozzá, megcsókolta jobbról, megcsókolta balról, meghallgatta az ügyét, és azt mondta: „A te ügyed igaz és jó –előző nap persze az ellenségének mondta ugyanezt –, de nincs senki a királynál, hogy meghallgasson téged. A királynak nincs ideje rád. A király nem törődik veled, neki te nem számítasz.” Mi történt? Eltelt egy év, két év… sok év, és egész Izrael meg volt győződve, hogy Absolon nagyon jó ember, és az apja pedig gazember, aki nem törődik velük.
Mi lett volna a megoldás? Az lett volna a megoldás, ha az izraelita azt mondja: Köszönöm, herceg, nagyon jó, hogy elmondtad, akkor most megyek tovább az apádhoz. Ha továbbment volna, akkor azt találta volna, hogy Dávid nincs távol, hogy Dávid jó király, hogy Dávid törődik vele. Viszont megállt, és ez volt a hiba. A felelősségünk az, hogy azt mondom: A szívemben megvan ez a gondolat nekem is, hogy a pásztorom nem törődik velem, a pásztoromnak nem vagyok fontos, de a szívemben azt kell mondanom, hogy nem igaz, aztán továbblépni, felhívni őt, és azt mondani: „Hogy vagy? Mi van veled?” Aztán beszélgetünk, és kiderül, hogy az egész csak félreértés volt.
P. Zoli: ApCsel 19-ből gondoltam néhány versre. Érdekes a helyzet ott, Pál tanít.
ApCsel 19:8-9 A zsinagógába is elment, és három hónapon át bátran szólt, vitatkozott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országára tartozó dolgokról. De amikor egyesek megkeményítették magukat, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját a sokaság előtt, otthagyta őket, és a tanítványokat is elkülönítette tőlük, és mindennap egy bizonyos Tirannosz iskolájában tanított.
Minden nap a Bibliát tanulmányozták. Elkülönültek, és Isten Igéjével foglalták el magukat.
ApCsel 19:10 Ez két esztendeig tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, mind zsidók, mind görögök, meghallották az Úr igéjét.
Azon gondolkodtam, hogy mit lehetne csinálni a gonosz kommunikáció, gonosz beszéd ellen. Az egyetlen dolog, ami ezt legyőzheti, az az igazság. Minél többet beszélünk az igazságról, annál erősebbé lesz, és minél inkább benne vagyunk az Igében, a kommunikációnk annál inkább Isten szerinti lesz, és meg fogjuk érteni azt a felelősséget, ami együtt jár a kommunikációval.
Aztán Préd 5:2 – amit p. Kende is említett az üzenetben, és p. Rick is az előbb – kevés szavad legyen. Tetszik ez a kép: Isten a mennyben van, te pedig a földön. Isten olyan helyzetben van, hogy Ő mindent lát, és Ő az egyetlen, aki valóban objektív lehet. Ő tud mindent. Ezért van az, hogy Ő az egyetlen, aki objektív. Mi itt vagyunk a földön, és sokat nem tudunk. Úgyhogy mindig szubjektívak vagyunk. Tudva ezt, a Biblia arra bátorít minket, hogy keveset szóljunk. Ez is nagyszerű kép:
Péld 25:11 Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige.
Megnéztem ezt: helyén mondott. Úgy lehetne meghatározni, hogy olyasmi, ami körbeforog, mint egy kerék. Gyorsan körbefordul, és nem akadályozza semmi. Egy szó, ami ott van a keréken, ami jól fut. Ami beleillik a helyzetbe, amit helyes motivációval szólnak, tiszta szándékkal. Amikor mondok valamit, jobban teszem, ha elgondolkozom azon, hogy mit akarok tenni ezekkel a szavakkal, mi a célja, és aztán mi a felelősségem, miután kimondtam azokat.
Hallottuk az üzenetben, hogy tudunk ígéreteket tenni, amiket lehet, hogy nem tudunk megtartani, vagy mondunk valamit azért, mert az emberek elvárják, hogy mondjuk. Mondom, de üresség van mögötte, és soha nem történik meg.
A prédikáció alatt eszembe jutott egy beszélgetésem tegnap Debrecenben. Volt egy komoly helyzet. Meséltek nekem valakiről, aki nincs igazán könnyű helyzetben. Nagyon magányosnak érzi magát. Azon gondolkodtam: Na, jó, akkor kezdjünk ezzel valamit. Aztán, miközben beszéltem, ez jutott eszembe: Nem akarom, hogy ez csak szó legyen. Most bátorítom az illetőt, és azt mondom: „Tegyünk valamit ezzel kapcsolatban. Imádkozzunk, és menjünk előre.” Aztán arra gondoltam, hogy ezt tényleg meg akarom csinálni. Szeretnék erőfeszítéseket tenni ez ügyben. Értem, hogy én nem vagyok Isten, nem tudom megoldani a problémákat, de Isten képes rá. Legyen helyes motiváció, helyes szándék. Krisztus azt mondta:
Ján 8:38 Én azt mondom el, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.
Ezt azoknak a zsidóknak mondta, akik hittek Őbenne. „Én azt mondom el, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Érdekes. Ezek a zsidók hittek Őbenne. Még mi, hívők is lehetünk becsapva, és tehetünk dolgokat, amik nem a mi mennyei Atyánktól vannak. Lehet bármi más. Ez szólt hozzám, tényleg, hogy Jézus azt tette, amit hallott és látott az Ő Atyjától. Arra gondoltam, hogy én is szeretnék ragaszkodni a mennyei Atyához, és csak Őt figyelni. Ez bátorított engem arra, hogy így gondolkodjam.
P. Kende: Hadd kérdezzek most én! Ha a nyelv bűneire gondolunk, hibás kommunikáció, nyelv bűne, mik lennének ezek? Kinek mi jut eszébe? Miről lehetne beszélni?
— Pletyka. Kommunikáció saját magammal. Mások negatív minősítése. A hízelgés és a bátorítás között hol a határ? Kéretlen tanács.
P. Kende: Amikor jön hozzám egy ifjú pár, hogy érdeklődjenek a házasság felől, az első dolog, amit mondok nekik: „Amikor valaki odamegy hozzátok, és nekiáll, hogy kéretlenül tanácsokat adjon, akkor kérlek, mondjátok neki: Jé, p. Kende éppen rólad beszélt nekünk az első alkalommal, és az a mázlid, hogy nem tudja a nevedet.” 🙂
Kéretlen tanács – ez tényleg fontos téma. Mert nagyon nehéz. A gyülekezetben közel vagyunk egymáshoz, és lehet, hogy látunk egymás életéből. Mi tart engem távol attól, hogy beleszóljak a testvérem életében olyan helyen, ahol semmi jogom hozzá. A válasz egyszerű egyébként. Már emlegettük Fil 2:3-at, hogy tisztelem a másikat, ő egy pap Isten előtt, és nekem nincs jogom, hogy belenyúljak az életébe. Milyen alapon tehetném? Úgy értem, a másik Istennel jár, és milyen jogon szólnék bele az életébe?
Nyilván lelkipásztorként mi érdekes helyzetben vagyunk. Mert természetszerűleg úgy lennék, hogy semmi kedvem, de ha látok valamit az életében, ami tönkreteheti a hitét, akkor lépnem kell. Láttam egyik nap, hogy online valaki feltett egy törvényeskedő prédikátortól egy videoklipet, és azonnal beszéltem vele: „Figyelj! Az az ember törvényeskedő, ne hallgasd!” Azt felelte: „Érdekes. Nem vettem észre.” „Ebben a klipben lehet, hogy nem az, de ha hallgatod a tanítását, meg fogja mérgezni a szívedet, és előbb-utóbb te is azt fogod mondani: A Biblia Szól-ban túl sok a kegyelem! Aztán el fogsz menni olyan irányba, ahol nagyon egyedül leszel.”
Van-e még valami, amit nem lenne szabad kihagyni a hibás kommunikációk között?
— Panaszkodás. „Intsétek egymást” – mit kezdjünk ezzel az Igével?
P. Kende: Ebben van egy nehéz egyensúly, mert ha van tisztelet és szeretet, akkor lehet tenni. Viszont lehetek megszokott is a testvéremmel, kezelhetem értéktelenként, és akkor lehet, hogy úgy hiszem: én csak intem őt, mert ez a helyes!; de valójában éppen fölébe helyezem magam a testvéremnek. Lehet, hogy a megfelelő szavakkal adom elő, de lefelé beszélek vele, és az intésből beolvasás lesz. Igazából így nagyon hamar egy gyülekezeti rendőrré léptetném elő magam, amire nem vagyok elhívva. Azért beszélek erről így, mert emlékszem, odajött hozzám egyszer egy testvér, és azt mondta:
– Pásztor, ebben a gyülekezetben annyi ember van, aki tudja, hogy kéne élnem!
– És hányat kérdeztél közülük?
– Egyet sem, de mindenki odajön hozzám és megmondja.
– Figyelj! Nem ez a szívünk, hogy beleszóljunk egymás életébe. Én nem mentem oda hozzád, mert én nem látok semmit, amiért oda kellett volna mennem.
Van-e még téma, amit nem szabadna kihagyni, ha még egyszer beszélnék a kommunikációról?
— Vád. Kegyes hazugság. Aggodalom. Ha muszáj megbeszélni valakivel egy problémát, akkor hogyan kommunikáljak úgy, hogy ne legyen vádoló, elítélő, de ne legyen a szőnyeg alá se söpörve?
P. Kende: Mát 18-ban arról olvasunk, hogy az elsődleges az, hogy négyszemközt beszéljünk az illetővel. Egy értelemben unalomig ismerjük ezt a verset – Mát 18:15 –, de néha elfeledkezünk a jelentőségéről. Az, hogy valakivel gondom van, akkor ez mit jelent, hogy négyszemközt beszélek vele? Ez azt jelenti, hogy először nem a barátjával, a társával beszélek erről az emberről. Mert ha ezt teszem, akkor már nem négyszemközt beszélünk. Úgyhogy kizárólagos dolog az, hogy először csak mi ketten beszélünk. Ez privát.
Aztán amint odamegyek hozzá, vagy énhozzám odajön valaki, akkor Gal 6:1-2 szerint azt keresem, hogy hogyan lehetne helyreállni. Egyszer egy barátom odajött hozzám, leüvöltötte a fejem, és utána azt kérdeztem: Ezt most miért így mondtad? Azt felelte: „Csak muszáj volt kiadni magamból. Ki kellett engednem a gőzt.” Ez helytelen cél. Ha ki kell engedned magadból, akkor menj oda Istenhez, engedd ki Nála. Utána odamegyek a testvéremhez, és vele az a célom, hogy helyreálljunk. A szívemben legyen tisztelet.
Aztán hajlandó vagyok tanulni én is. Mert lehet, hogy van egy másik oldal, amiről én nem tudok semmit. Lehet, hogy egyszerűen nem is tudom, hogy mi történt a másikban, és én is hajlandó vagyok tanulni. Szeretnék beszélni vele komolyan erről.
P. Knight:
Jak 4:1-2a Honnan vannak a háborúk és harcok köztetek? Nemde bűnös vágyaitokból származnak, amelyek tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek,
Honnan jön mindez? A kívánságból. Legyen akár kicsi vagy nagy dolog, különböző vágymintákból származik az életünkben, és annyi idős, mint az Éden kertje. Azt gondolom, azt tenni, amit most teszünk, ez a megelőzés ehhez. P. Stevens úgy mondta ezt, hogy szükségünk van hitmezőkre. (Az egyik népszerű film mintájára, ahol erőmezők voltak.)
Én tudom, hogy mit mond Isten rólam, és tudom, hogy amit mond rólam, az igaz. Tudom, hogy egyfolytában az én érdekeimet tartja szem előtt. A látás nem felel meg ennek, de nem látás által járok, hanem azáltal, amiről hitben tudom, hogy igaz. Amikor látás által járok, akkor frusztrált vagyok. Csak őrizzük meg ennek az egyszerűségét. Ha frusztrált vagyok, akkor goromba szavakat fogok szólni, és vitatkozni fogok, panaszkodni fogok. Mindezek a dolgok a frusztrációból erednek.
Lehet, hogy éppen egész jól megy az Istennel való járásom az életemben, aztán elbukom. Van egy kis bukás az életemben, amiről nem csak én tudok, hanem mindenki látta. Akkor vissza kell mennem a hithez. Mert a látás azt mondja nekem: „Látod, megmondtam neked, hogy te vesztes vagy. Megmondtam neked, hogy semmirekellő vagy. Az egész csak játék számodra, látod? Még csak nem is hiszed azt, amiről azt gondolod, hogy hiszed.”
Én azt gondolom, hogy néha elfelejtjük, kinek a hátsóudvarában játszunk. Az az ördög udvara. Miért ne lennének háborúságok és küzdelmek közöttünk, ha nincs hitünk? Viszont hit által győzzük le azokat a dolgokat, nem? Azáltal, hogy itt vagyunk, hogy táplál minket az Ige, halljuk, és van személyes áhítatos életünk, és be vagyunk töltekezve az Igével, és hittel teljesek vagyunk. Akkor az intelmeink egymás felé ilyenek lesznek egyszerűen: „Én tudom, hogy hiszed, amit most mondtál nekem, de hadd mondjam el neked, hogy ez nem igaz. Tudom, hogy úgy gondolod, hogy az az ember utál téged, vagy üldöz, de én azért vagyok itt, hogy azt mondjam neked, hogy ez nem igaz. Azért vagyok itt, hogy elmondjam neked, Isten örökkévaló szeretettel szeret téged. Bár úgy tűnik, hogy az egész világ ellened van. Azért van, mert tényleg úgy van. Isten azonban melletted van.”
Úgyhogy betöltekezünk a Szellemmel, betöltekezünk az Igével, fanatikusak leszünk a Bibliával kapcsolatban. Olvassuk a Bibliát. Remélem, ez tényleg ennyire könnyű, ahogy hangzik. A háborúságok és a viták azonban a vágyainkból jönnek, hogy meg akarjuk kapni azt, amiről úgy gondoljuk, hogy nincs meg.
Ernő: Ján 1:14b jutott eszembe, hogy Jézus teljes volt kegyelemmel és igazsággal. Milyen érdekes a sorrend, hogy az első a kegyelem volt! Az életünk a kegyelem körül forog a kereszt miatt. Aztán sokszor elfelejtjük. Úgy értem, tudjuk, mi az, hogy kegyelem, de aztán elfelejtjük alkalmazni.
Amikor valakihez oda kell mennem, hogy beszéljek vele, akkor kétféle beszélgetés, kétféle helyzet lehet. A szerencsésebb az, ha olyan emberrel kell beszélnem, akinek már befektettem az életébe. Szerettem, időt töltöttem vele, tudom, hogy kicsoda, ő is tudja, hogy ki vagyok, és jó esetben kevésbé fogja félreérteni a szándékomat. Az fogja mondani magában: „Tudom, hogy miért mondod. Azért, mert szeretsz.”
Aztán egészen más odamenni valakihez, akit nem ismersz. Persze, valamennyire ismered, egymás mellett ültök a gyülekezetben, de nem tudsz róla semmit, nem ismered őt, ő sem ismer téged. „Odamegyek, és jól megmondom neki.” 🙂 Lehet, hogy igazad van. Viszont azt hiszem, sok kapcsolatom fennmaradt volna, vagy nem sérült volna a kapcsolat, ha nem lett volna igazam. 🙂 Helye van az igazságnak, csak nem mindegy, hogyan mondjuk meg. Ez annyira fontos, hogy kegyelemmel és igazsággal!
P. Kende: A megbocsátásnak nagyon nagy a fontossága. Ez olyasvalami, amit tanulnunk kell. P. Schaller mondta ezt, hogy egyszer odament valakihez: Kérlek, bocsáss meg! Az illető azt felelte: Nem! Akkor még nem volt pásztor, „csak” Tom. Annyit mondott erről, hogy csak nevetett ezen, és azt válaszolta neki: „Nem érted. Ha jót akarsz magadnak, akkor megbocsátasz.” Igaza volt! Ha jót akarok magamnak, akkor megbocsájtok. Mert különben a sérüléseim tönkre fognak tenni.
Ef 4:32b bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.
Ez a csoda az életünkben, hogy ilyen alapunk van a megbocsátásra.
P. Zoli: Tegnap Debrecenben azt csináltuk, amit most. Ott volt egy csapat ember, és közösségben voltunk tizenegytől kezdve. Volt evangelizáció, aztán istentisztelet, aztán esküvő, és közösség. A végén senki nem akart hazamenni. Este hét volt ekkor. Úgyhogy kimentünk a teremből, és leültünk. Énekeltünk, beszélgettünk, sztoriztunk… Együtt az egész csapat. Volt valaki, aki aznap az evangelizáción csatlakozott hozzánk. Azt mondta: „Miféle gyülekezet vagytok ti? Ez az első alkalom, hogy veletek vagyok, és úgy érzem magam, mintha a mennyben lennék.” Annyira élvezte!
Ezen gondolkodtam, hogy csodálatos életünk van. Kicsi dolgokat teszünk hit által, szeretjük a Bibliát, szeretjük az üzeneteket, és szeretünk együtt lenni. Ha utazunk, szeretünk együtt utazni, szeretünk sok időt együtt tölteni. Látjuk, hogy Isten hogyan használja ezt. Számomra ez nagy bizonyság. Tegnap csapat ember ült együtt, voltak közöttünk valóban fiatalok, tizenévesek is, és volt valaki, aki hetven év felett van már.
Volt egy pillanat, amikor ránéztem a csapatra, éppen nevettek valakinek a viccén, mindenki nagyon viccesnek találta, nem számított, milyen idősek, és együtt, egy testként voltak. Szeretem a gyülekezetet, és szeretem, ahogy Isten használja. Bámulatos, ahogy különböző háttérből, különböző képzettséggel, különböző ízléssel ott voltunk valamennyien, és együtt hallgattuk az Igét. Annyira hasznosnak és annyira gyógyítónak találjuk! Ez táplál minket. Nagyon tetszett.
Befejezésképpen:
ApCsel 18:9-10 Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadni, hogy neked ártson, mert nekem sok népem van ebben a városban.
Micsoda bátorítás ez! Hányan vannak ebben a városban! Isten rájuk néz, és az a terve, hogy szolgál feléjük, és minket használ erre Krisztus Testeként. Azt mondja: „Ne félj! Ne maradj csendben, hanem szólj. Szóld az evangéliumot. Akár szóld azokat az Igéket, amiket ma tanultál. Olyan sokat tanultunk igazán! Annyira gazdag volt a közösség, csodálatos üzenetek, aztán a közösség. Annyira gazdagok vagyunk! Van, mit adjunk. Úgyhogy adjunk!