Beszélgetés (rap)

2015 október 18. vasárnap  18:00

Ez a beszélgetés az Áldás alázatosságon keresztül & Tartsd meg magad Isten szeretetében! c. üzenethez kapcsolódik. (2015.  október 18. vasárnap 16:00)

Pirger István: Ma reggel jöttem meg Ománból. Egy héttel ezelőtt érkeztem oda. Ahogy leszállt a repülő Dubaiban, beültem egy taxiba, ami átvitt a város másik felébe. A taxisofőr bangladesi volt. Elkezdtünk beszélgetni, aztán Istenre terelődött a téma. Mondta, hogy ő muzulmán. Ebben nőtt fel, és nem ismer mást. Amennyit ismer más dolgokból, abból azt gondolja, hogy minden ugyanahhoz az Istenhez vezet. Már az elejétől fogva imádkoztam: Uram, mit tudnék mondani ennek a srácnak? Elkezdtem beszélni neki a kegyelemről és az irgalomról, elmondtam a definíciókat, és a rendőrautós példát, amit sokan ismerünk. Mindent, amit mondtam, ő elismételte. Csak hogy meggyőződjön, jól értette-e. 🙂 Aztán valahogy előkerült egy autós példa: „Ha nagyon erősen elképzeled, hogy otthon a garázsban van egy álomautó, akkor csak azért, mert nagyon erősen hiszel benne, az ott van-e?”

Aztán kicsit tovább léptem. Volt neki egy fia, így azt mondtam neki, hogy képzelje el, a fiának kicsi kora óta arról beszél, hogy van egy álomautó a garázsban, képeket, videókat mutat neki egy ilyen autóról, hogy hogyan néz ki, hogyan megy, az autó minden apró részletéről mesél neki éveken keresztül, ahogy a fiú nő fel. Aztán a végén rákérdeztem: Szerinted, ha tinédzser lesz a fiad, és megkérdezed, hogy van-e ilyen autó a garázsban, akkor mit fog válaszolni? Azt felelte: Persze, hogy azt fogja mondani, hogy van. Aztán megkérdeztem: Lehet, hogy Isten, Akiben hiszünk, az ilyen Isten? Csöndben volt. Erre annyit mondtam: Tyű, de meleg van ma! 🙂 Láttam rajta, hogy ez a példa ült nála. Nem tudom, hogyan lehet ilyen emberekhez beszélni, akik gyerekkoruk óta hallanak valamiről, és benne élnek. Aztán megérkeztünk a másik reptérre, és mondtam neki: Soha többet az életben nem fogjuk látni egymást. Ezek nagy szavak. A taxisofőröknek lehet nagy szavakat mondani. Tényleg soha többet az életben nem látjátok egymást. Akik mellett a repülőn ülsz, velük ugyanez a helyzet. Szeretem a bátorságomat gyakorolni ezeken a helyeken.

Aztán megérkeztem p. Matti házába. Egy finn sráccal együtt – akinek a neve Arto – kijött elém a reptérre. Ez a fiú ott van most a családjával, van egy felesége, és három lánya. Ez a finn bátorság csúcspontja, amikor egy finn család arab országba költözik. Miközben ott voltam, megérkezett B. Zsolti is, és egy pásztor Svédországból. Ilyenkor nagyon jó, amikor csapat van. Amikor egyedül vagy egy országban, akkor nagyon gyorsan rájössz, hogy mit jelent a csapat. Amikor csapattal vagy, akkor nem biztos, hogy mindig érzed.

Van néhány fontos dolog, azokat elmondom előbb. Van egy park nem messze a háztól. Valamelyik este p. Matti mondta, hogy mindenki menjen oda találkozni emberekkel. Zsolti és én együtt mentünk, út közben még valamit elintéztünk, úgyhogy mire odaértünk, folyt rólunk a víz. Este hét körül volt, a Nap lement fél öt körül, de még mindig 35°C volt.

Leültünk, kicsit próbáltam lehűlni. Közben a szemem sarkából észrevettem, hogy ott ül egy ománi ember egy padon. Mondtam Zsoltinak: Menj oda, és beszélj vele! „Te nem jössz?” „Ó, nem! Legyen csak meg a saját ománi élményed. Menj csak egyedül.” Zsolti ment. Én csak játszottam a telefonommal, mert az olyan bután nézne ki, hogy te bámulod az ő beszélgetésüket.

Láttam, hogy Zsolti elment az ománi mellett, aztán vissza hozzá. Én meg azt gondoltam, sétálok ott a tó körül, és megkeresem a saját ománi emberem. Valahogy furcsa módon aznap este senki nem volt hajlandó velem beszélgetni. Mire körbeértem a tó körül, Zsolti körül ott állt négy ománi. Ez még inkább aláásta az önbizalmamat. 🙂 Arra gondoltam, hogy nekem kellett volna a sráchoz odamenni. Aztán eszembe jutott: Ha már itt vagyok, veszek vizet, Zsoltnak is, magamnak is, mert abban a melegben olyan könnyű kiszáradni. Visszaértem a vízzel, leültem a padra, ahol előbb is ültem, és Zsolti indult felém a négy ománival.

Vége az lett, hogy beültünk az autójukba hatan, és körbejártuk a várost autókat váltva egymás után. Már nem is tudtuk számon tartani, hogy hányadik autót váltjuk, de közben beszélgettünk velük. Az egyik neve az volt: Mubarak, a másiké: Gate, a harmadiknak: Abdullah Man, a negyedik nevét elfelejtettem. Mubarak mellett ültem hosszabb ideig, és megkérdeztem, hogy mi újság a lányokkal.

– Milyen szempontok fontosak ahhoz, hogy egy fiú, mint te, feleséget találjon?
– Az első az, hogy hogyan viselkedik. A második az, hogy mennyire iskolázott. A harmadik pedig az, hogy milyen a családja.
– És mi van a szépséggel?
– Az az utolsó a listán.
– Ezt nem hiszem el! Állítsátok meg az autót, ki akarok szállni! 🙂

Nekem meglepő volt a lista, amit adott, mert egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen meggyőződéseik lehetnek. Mert olvashatunk arról az újságokban, hogy az arab emberek hogy vannak a nőkkel.

Aztán elmentünk egy kávézóba, ittunk kávét, ettünk ománi kenyeret sajttal és mézzel, és csak úgy beszélgettünk. Rövidre véve a történetet, Mubarakkal ma este Zsolt együtt van valahol a sivatagban egy kinn alvásos kalandon. Van egy sátruk, és valószínű, mások is velük tartottak.

Idáig úgy tűnik, hogy arról szól a történet, hogy ománi barátokat szerezzünk, minél többet. A szellemi része az ottlétemnek arról szólt, hogy nem lehet szeretni kierőszakolt szeretettel. Ha nekem úgy kell szeretnem valakit, hogy muszáj, akkor az nem szeretet. A szabad akaratból származó szeretet igazán a szeretet. Az iszlámnak ezzel gondja van. Az ő életükben annyi szabály van! „Ezt kell csinálni! Azt kell csinálni!”

A másik érdekes, hogy p. Matti olvasott egy újságcikket arról, hogy mik a fontos szükségei az embernek. Az egyik fontos az volt, hogy kell csinálni olyan dolgot, amit önként vállalva tehetek. Nem azért, mert muszáj csinálni. Ez érdekes gondolat, hogy az egyik fontos szükség az életemben az, hogy olyan dolgokat csináljak, amit én szeretnék csinálni. Mindkettő, a szeretet is, és ez a ténykedés is a szabad akaratról szól. Isten mennyire tiszteli a szabad akaratunkat! Igazából, ha Sátán valamit tönkre akar tenni, akkor ez az első, amihez hozzányúl.

Omán érdekes hely, mert ők az iszlámot szerethetővé teszik. Már majdnem elgondolkodtam azon, hogy felvegyem az iszlámot. 🙂 Az omániak miatt. Elképesztően vendégszeretőek. Annyi látszólagosan jó dolog van az életünkben! Még a feleségről is tudják, hogy mi a fontos. 🙂 Viszont e mögött van valami. Nagyon szeretnék beszélgetni egy ománival, hogy miért úgy gondolja, és mik a magyarázatai azokról a dolgokról, amikben ő hisz. A legtöbbjük nem igazán tudja. Amikor megkérdezem, hogy miért, akkor nincs igazi válasz.

Van egy Ibra nevű hely két órányira Muszkattól. Ott van egy barátunk, a neve Badir. Vele nem sikerült találkozni, úgyhogy továbbálltunk, és találkoztunk máshol egy Ahmed nevű sráccal. Ez a név Ománban nagyon gyakori. Vele nagyon jót beszélgettünk. Egyetemre jár, könyvelő akar lenni, gyakorló szinten beszéli az angolt. Bekísért minket a vendégszobába, volt ott a datolya, narancs, ománi kávé, hogy együnk, igyunk, beszélgessünk. Meddig lehet elmenni ezekkel a beszélgetésekkel? Ő azt mondta: „Omán milyen nagyszerű hely! Itt nincs semmi probléma.” Erre p. Matti: „Dehogy nincs probléma! Minden országnak megvan a maga problémája.” Ezzel egyetértett. Jó lenne visszamenni, és megint beszélgetni vele.

Ománban meleg van. Két napig felhős volt. Olyan fajta felhők, mintha nagy vattacsomók lennének. Ez olyan mintha másik országban lennél, mert háromszázhatvanöt napból kb. ötször felhős. A szultán jól van. Ez azért fontos, mert a szultán miatt olyan az ország, amilyen. Ha nem ez a szultán lenne, akkor valószínűleg szaúd-arábia-szerű ország lenne Omán. Van egy magyar barátom, aki a szultán zenekarában zenél. Az iszlámban egyébként nem lehet zenélni, nem szabad énekelni. A szultánnak viszont van saját zenekara. Aminek az egyik tagja egy magyar srác. Ő mesélte, hogy a szultán sokat foglalkozik most ezzel, sokat utazik is emiatt, és ezért mentek más nemzetekből profi zenészek, hogy kiképezzék Omán saját zenekarát. Nem tudjuk, mi lesz az országgal, ha a szultán meghal. Könnyen lehet, hogy egy zárt szaúdi országgá válik. Azért fontos, hogy most ott vagyunk. Nem tudjuk, hogy meddig lehetünk ott. Nagyon homályos a jövő. Hazafelé az jutott eszembe, hogy ha még zárt országgá is válik Omán, azért, mert mi ennyit járunk oda, és megismerjük az embereket és az országot, ezek ajtókat nyithatnak arra az időszakra, amikor már zárva lesz. A másik az, hogy Szaúd-Arábia teljesen zárt ország most. Ott egyáltalán nem szabad kereszténynek lenni. Bibliát nem lehet bevinni az országba.

Úgyhogy imádkozzatok Ománért, p. Mattiért és a csapatért! A legnagyobb segítség az, ha meglátogatod őket. Egy hét. Lakhatsz nála. Ételért alig kell fizetni. Egy szabály van, hogy ami a konyhában van, azt mind megeheted, teljesen mindegy, hogy ki vette. Volt, hogy vettem huszonöt darab tojást, és akkor láttam utoljára, amikor betettem a hűtőbe. Aztán ők is vettek… 🙂

A repülőjegy Dubaiig kb. háromszáz dollár. Ha van ott ismerősöd, nála elalhatsz, és másnap felülsz a buszra, és az tizenkét dollárért elvisz Ománba. Visszafelé ugyanez. Az a jó, hogy a busz a házunk előtt megy el. Ha mondod a sofőrnek, hogy tegyen ki, akkor megáll. Nem kell taxira költeni. Ha nincs ismerősöd Dubaiban, akkor kicsit drágább. Akkor vagy kifizetsz nyolcvan dollárt, hogy elrepülj Muszkatba, vagy fizetsz hatvan dollárt, hogy ott alhass Dubaiban, és másnap buszozol. Ha nem alszol, akkor ugyan ülhetsz kinn, de az nem jó, mert nagyon meleg van – jobb, ha alszol, és ki vagy pihenve valamennyire.

Kérdés: Ománban sokan vannak az iszlámból, akárcsak Azerbajdzsánban. Most látjuk, hogy Szíriából, Afganisztánból… jönnek az emberek. Mennyire élik azokon a helyeken az iszlámot, ahonnan jöttetek?

P. Elshan: Van szunnita és a síita muszlim. Azerbajdzsánban az emberek többsége síita, és ők nagyon tradicionálisak. Ez azt jelenti, hogy nem tanulmányozzák a Koránt, és az iszlám teológiájában sem túl mélyek, de nagyobb keményen követik a szabályokat és a hagyományokat, aminek lehet, hogy semmi köze az iszlámhoz.

Én is ilyen névleges muzulmán voltam. El nem tudtam volna képzelni, hogy valaha is keresztény leszek. Az én elmémben, mint névleges muzulmán, elképzelhetetlen volt, hogy egy azerbajdzsán férfi keresztény legyen. Ha találkoztunk volna Bakuban az utcán, és azt kérdezted volna, hogy hiszek-e Istenben, azt feleltem volna: „Aki nem hisz Istenben, az idegen (pogány). Persze, hogy hiszek Istenben, és a prófétám persze Mohamed, és a könyvem nyilván a Korán.” Ha kérdeztél volna Istenről, akkor persze egy kérdésedre sem tudtam volna válaszolni, és valahogy próbáltam volna megszabadulni ettől a beszélgetéstől. Mert nem igazán érdekelt.

Azerbajdzsánban nagyon sok ember él így. Nagyon tradicionálisak. Nagyon népszerű böjtölni egyszer egy évben negyven napig. Az emberek egész nap nem esznek, este azonban megnyitják az étkezés idejét. Nagyon közkedvelt. Mert ezáltal ők muzulmánok. Vannak, akik más szokásokat is megtartanak, de nincs kapcsolatuk Istennel, persze.

Van néhány szunnita muzulmán is Azerbajdzsánban török iszlám hittérítők miatt. A kormányunk egyébként üldözi őket, mert iszlám filozófiát és tanítást is hoznak, és ezáltal az embereket gondolkodásra ösztönzik, hogy mi muzulmán ország vagyunk, és az iszlám útját kell követnünk, és a kormánynak ezt és ezt kéne csinálnia. Úgyhogy emiatt nem szereti kormány. A kormánynak az a jobb, ha megtartod a tradíciókat, élvezed a materiális életedet, és: „Persze, hogy muzulmánok vagyunk – ez nem kérdés –, ne gondolkozz másképp.”

Persze Istennek az emberei jelen vannak minden országban.

P. Alekszij: Miközben hallgattam, ez a gondolat jött az elmémbe. Írországban ültünk, és találkoztunk egy emberrel Marokkóból. Nagyon kedves, rendes ember, és kérdeztük: Mit csinálsz itt? Azt felelte, hogy segít hajléktalan embereknek a dublini szervezettel.

Meghívtuk őt, merthogy volt nálunk egy keresztény család, és ebédeljen velünk. Egy gondolat, amit mondott, nagyon megrázott. Nekik, az iszlámban nincs meg a Megváltó fogalma, gondolatrendszere. Úgy gondolkozik, hogy neki meg kell felelnie, jónak kell lennie. Hallott már a keresztény gondolkodásról, de még nem hozott döntést mellette.

Mi próbáltunk segíteni neki, próbáltunk példát adni arról, hogy mi a különbség, hogy ez nem önerő, amivel jónak kell lennie. Ő azt gondolja, hogy neki jónak kell lennie, össze kell szednie magát, és egyben tartani az életét, és ez segít neki is ahhoz, hogy a mennybe menjen, és a kultúráját is ez tartja egybe. Elképesztő, hogy nekünk pedig van Megváltónk!

Pirger István: Tudod-e, mi a különbség a síita és a szunnita iszlám között? Ománban mindkettő jelen van, a síiták és a szunniták is. Meg lehet különböztetni őket, mert máshogy öltöznek. Ők tudják egymásról, hogy ki hova tartozik. Azt hiszem, hogy Omán az egyetlen ország, ahol síiták és szunniták békében jól megvannak.

Röviden a különbség annyi, hogy az egyik azt gondolja, hogy Mohamed volt az utolsó próféta, a másik pedig azt gondolja, hogy Mohamed után volt még valaki, aki azt gondolta magáról, hogy ő az utolsó próféta. Azt hiszem, hogy ezek a síiták, akik kicsit agresszívebbek, és verik magukat, amikor imádkoznak. Vannak ilyen véres szokásaik. Azért lehet ez érdekes, mert más országokban egyáltalán nem szeretik egymást. Elkülönülnek.

Érdekes volt a bevándorlókkal kapcsolatban, hogy voltak fotók a médiában, ahogy a férfiak ott vannak a bozótban és készülnek valamire. Egyik újságban sem olvastam azonban arról, hogy a muszlim férfiak és nők, ha sokan vannak együtt, akkor nemekre szétválnak. A focimeccsen külön ülnek a férfiak és a nők. Ha ezt az újságcikk megemlítette volna, akkor lehet, hogy másképp néz ki a kép. Néha mondják: Jé, muzulmán! Mögötte viszont ott a történet, hogy melyik a két csoport közül. Számít, vagy nem számít?

P. Elshan: Szeretném elmondani, hogy gyönyörű és fantasztikus ez a gyülekezet. Egyfelől ez egy csoda, hogy Pirgi elmehet Ománba, és egy másik értelemben ez egy hitbeli lépés. És aztán vannak misszionáriusaink az egész világban. Ez engem személyesen nagyon bátorít. Ez nem csak a tettekről szól, hanem arról, hogy mindez mögött Istennek a szeretete van. Amiről ma is hallottunk.

Van elképesztő alázat, hogy mi mint gyülekezet, mint Isten emberei szeretnénk Isten Igéjét elfogadni, és ez hitet eredményez bennünk, és aztán ezeket az elképesztő hitbeli döntéseket hozzuk. Aztán elmegyünk valahova, aztán látunk azeri embereket itt: oroszokat, és mindenféle nemzetből valókat. Mert Isten gyülekezete annyira vonzó!

Ma csodálatos üzeneteket hallottunk. P. Shane beszélt az alázatról, p. Brian pedig Isten szeretetéről. Van-e ezzel kapcsolatban kérdésed?

P. Alekszij: Nagyszerű, hogy a gyülekezetben van ez a lehetőség a beszélgetésre. Ez az az alkalom, amikor bárki tehet megjegyzést, hozzászólhat, kérdezhet. Szeretnénk ezt hallani.

P. Elshan: Nekem van egy kérdésem mindnyájunk számára, gondolkozzunk ezen. Az alázatról szól. P. Shane említette Róm 12:3-at, és ez a vers beszél a hit mértékéről. Szeretnék a hit mértékéről többet hallani. Mert hiszem, hogy az alázatunk mértéke a hitünk mértékén múlik. Szeretném, ha ehhez hozzászólnátok.

P. Alekszij: Ez nagyon jó gondolat. Róm 10:17-ben összefoglalásként mondja, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. A görögben a „beszéde által” tényleg a kimondott szóról beszél. Teljesen biztos vagyok abban, hogy amíg mi itt beszélünk, aközben annyi gondolat jön a szívedbe és az elmédbe. Nem tudom, hogy mik, de hogy sok van, az biztos. Ezek közül van bármi, amit meg szeretnél osztani?

Kérdés: Azért ültem be a beszélgetésre, hogy az előbb p. Elshantól elhangzott kérdést feltegyem. Köszönöm! Róm 12:3 végén olvassuk: az Istentől neki adott hit mértéke szerint. Ez valahogy nekem úgy tűnik, mintha azt mondaná, hogy le van osztva előre a hitnek a mértéke. Vagy – ahogy mondtad is – a hit hallásból van, mégpedig Isten Igéjének a hallásából?

P. Alekszij: A hit hallásból, de a beszédből van. Tehát ez arról szól, hogy valami megnyílik neked, és azt mondod: „Aha! Na, mostmár értem!”

Kérdés folytatása: Tehát hogy van ez? Az Úr adta nekem, kimérte a hit mértékét kinek-kinek?

P. Elshan: A következő a személyes véleményem, és azt hiszem, hogy a Biblia ezt alátámasztja.

Isten az Atyánk, Ő szerető Atya, és mi az Ő gyermekei vagyunk, Ő mindenét, egész lényét odaadta nekünk, 100%-ig. Odaadta nekünk Isten teljes tanácsát. A teljes akarata benne van ebben a Könyvben. Kiváltságosak vagyunk, hogy az Ő Igéjét prédikálhatjuk. Először is Istentől fogadunk el. Úgy hiszem, hogy ez a mérték nem korlátozott mennyiség. Nekünk azonban, mint Isten gyermekei, vannak saját korlátaink. Van adott mennyiségű kapacitásunk. Az Atyánk akarata az, hogy felnövekedjünk gyerekből felnőtté, hogy ne csak tejet igyunk, hanem kemény húst is tudjunk enni. Ehhez jó fogak kellenek, hogy meg tudjuk ezt rágni. Ez az Atyánknak az akarata, úgy gondolom.

Úgyhogy ez egy folyamat, és Isten – ahogy Pirgitől is hallottuk – nem fog erőltetni semmit, nem fogja azt mondani: „Itt a nagyon jó füstölt hús neked. Nincsenek ugyan fogaid, nem baj, de egyed csak!” Hanem Ő szerető Atya, és nagyon türelmes. Amikor én gyermek vagyok, akkor Ő csak egy adott mennyiségű és típusú ételt ad. Aztán növekszem hitről hitre, erőből erőbe. Az Ő forrása végtelen. Jézus azt mondta: Bárcsak többet mondhatnék, de ennyi kapacitásotok van most! Úgyhogy a ti kapacitásotokhoz mért kijelentése Isten Igéjének a Könyvben van.

P. Alekszij: Hadd adjak egy példát, mert ez nagyon érdekes! A görögben van két szó: a rhéma és a logosz. Luk 5:1-3-at nézzük meg.

Luk 5:1 Egyszer, amikor a Genezáreti-tó partján állt, és a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét,

Itt a logosz szót használja. Éhség volt rá, de nem hiszem, hogy sokan személyes kijelentést kaptak volna.

Nézzük meg, amikor Péterrel beszélt. Péter érdekes helyzetben volt éppen, profi halász, és nagyon sok időt töltött aznap azzal, hogy próbált halászni, és nagyon fáradt volt már. Azt gondolom, hogy az ő elméjében az volt: Na, menjünk haza, és pihenjünk.

Luk 5:4 Amikor befejezte beszédét, azt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!

Ez személyes kijelentés volt. Elképesztő!  Péter ott állt – gondold el, csak fessünk egy valós képet –, és abban a pillanatban Péter büszkeségben is válaszolhatott volna. „Ó, Uram, hát egész este dolgoztam! Te pedig most azt mondod, hogy menjek vissza, amikor alig állok a lábamon? Semmi nincs ott! Megyek haza.” Ennyi! Lehetett volna így. Lehet azonban másik válasz is, ahogy válaszolt: Mivel személyesen hívsz, úgy teszek, ahogy mondtad. Ismerjük a sztorit, amikor ezt megtette, az elképesztő volt, annyi halat fogtak!

Úgy hiszem, hogy kell, hogy személyesen halljuk Istent. Ez lehetséges. Mert Isten mindig beszél. Mindig! Lehet, hogy néhányan nem hisszük ezt – néha én sem hiszem –, de ez a személyes járásunk kérdése. Ő beszél, és kell, hogy felismerjük a hangját. Amikor ezt a szívünkre vesszük, és Hozzá megyünk, és időt töltünk Vele, és engedelmeskedünk annak, amit mond, akkor ugyanezeket az eredményeket fogjuk megtapasztalni. Ez nagyon érdekes. Nagyon izgalmas. A Biblia azt mondja, hogy hit által kellene, hogy járjunk Isten Igéjében.

P. Elshan: Szeretnék adni egy házi feladatot. Tanulmányozzátok az Írást otthon. Itt egy kép. Ábrahám a hitünk atyja. Neki ugye nagyon nagy mértékű hite van, ő a hitünk atyja. És a hitünk Jézus Krisztustól jön, mert Jézusnak 100% hite van. Ő a kezdője és bevégzője a hitünknek. Ő a forrása a hitünknek.

Amikor Mózes 1. könyvében Ábrahámról olvasunk, akkor próbáld követni azt a vonalat, ahogy az ő hite nő. Például 1Móz 12-ben van az első találkozása Istennel. Isten azt mondja neki: Gyere ki az országodból, fogd a feleséged és a családod, és gyertek el onnan. Ábrahám hallotta ezt, Isten hangját, és engedelmeskedett. Hitt, és hit által elment.

Aztán Isten megint jött Ábrahámhoz. Nagyon sok ilyen találkozásuk van, de az egyik alkalmával Isten azt mondta: „Elpusztítom Sodomát és Gomorát. Ábrahám, te a barátom vagy. Ez egy titok, de veled megosztom.” Tehát ez egy személyes beszélgetés volt. Ábrahám azt felelte: Istenem, kérlek, ne tedd.

Nézd Ábrahám hitét! Azt mondja Istennek: Ne tedd! Ez nem olyan, mint az iszlámban. Ott én szolga vagyok. Amit Allah mond, az van. Én nem beszélhetek vissza neki. Én semmi vagyok. Viszont Isten, a mi barátunk. Ő jár velünk, és megosztja a titkait velünk. Ábrahám azt mondja: „Mi van, ha van ott ötven, aki igaz? Mi van, ha negyven? Harminc? Lehet, hogy van tíz.” Isten azt mondja: Ó, ha van tíz, akkor nem pusztítom el. Aztán tudjuk, mi történt.

Egy másik találkozás alkalmával Isten azt mondta Ábrahámnak: Ábrahám, hozd a te egyetlened, és áldozd fel ezen a hegyen. Amikor Lóttal volt a helyzet, Ábrahámnak olyan bátorsága volt, hogy Istennel vitatkozott. „Kérlek, ne tedd!” – ezt vagy négyszer, ötször elmondta. Lót Ábrahámnak a rokona, a rokonáért közbenjárt.

Aztán ott van az egyetlen fia, Izsák, a csoda gyereke, az egyetlen gyermek, a megígért gyermek. Jézus Krisztusnak a képe. Ott Isten csak ennyit mondott: Ábrahám, hozd és áldozd fel a fiad! Azt hiszem, Ábrahámnak itt legalább tízszer kellett volna alkudoznia Istennel: „De hát őt Te ígérted! Csoda, hogy van. Te mondtad. Isten beszélt hozzám.” Ábrahám felismerte Isten hangját konkrétan, mert ő Isten barátja volt. Nem volt semmi megjegyzése, csak vitte a fiát, hogy feláldozza.

P. Alekszij: Csak két verset szeretnék veletek hagyni, hogy gondolkozzatok rajta. Itt Jézus beszél:

Ján 5:39-40 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot, de ti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!

Érdekes, nem? Van ez a drága Könyvünk, a Biblia, ami bátorít, hogy forduljunk Hozzá, és halljuk meg az Ő hangját. Ő él, Ő itt van most ebben a pillanatban. Gondolkozz el ezen! Nem vagyunk tudatában, de itt van. Velünk van, figyel. Ha Őrá összpontosítunk, az elménk Vele van, az elképesztő. Ő tud beszélni, és Ő beszél is. Ő szeret minket. Úgyhogy a figyelmünket fordítsuk Őfelé, és töltsük meg a szívünket az Ő szeretetével és az Ő szándékaival!

Ámen.

Kategória: Egyéb