Ez a beszélgetés A növekvő szeretet és a csökkenő félelem (Félelem – 2) c. üzenethez kapcsolódik. (2015. október 4. vasárnap 16:00)
Kérdés: Hogyan tudom felemelni a Bibliát az életemben? A másik kérdésem: Hogyan tudom alázatban tartani a szívemet?
P. Kende: Ha majd a második kérdésre tudom a választ, akkor mondom :-), de az sokára lesz, attól félek. Az alázatról eléggé keveset tudunk, és azt is főleg elméletileg tudjuk. Van egy viccünk is erről. Megtaláltuk a legalázatosabb embert a gyülekezetben, adtunk neki egy kitűzőt jutalomból, amire az volt írva: A legalázatosabb ember; de aztán el kellett vennünk tőle, mert viselte. 🙂
Egy nagyon fontos gondolat. Amikor tudom, hogy alázatos vagyok, amikor tudatában vagyok, hogy én most alázatos vagyok, akkor jó kérdés az, hogy még alázatos vagyok-e. Szerintem az alázat kulcsa, hogy nem én vagyok a középpontban. P. Stevens ezt úgy fogalmazta meg, hogy alázatosnak lenni nem azt jelenti, hogy túl keveset gondolok magamról, vagy túl sokat gondolok magamról, hanem alázatosnak lenni azt jelenti, hogy nem gondolkodom magamról. Az egyetlen lehetőség erre az, hogy a Szent Szellemben járok, a keresztnél élek, szabad vagyok önmagamtól. Ez az egyetlen lehetőség, hogy alázatban legyek.
P. Elshan: Azt gondolom, hogy egy másik nagyszerű dolog az, hogy követjük olyan embereknek a példáját, akik alázatosak. Az életemben voltak, vannak olyan emberek, akiknek nézhetem az életét, és követhetem a példáját. A kérdés mögött ezt a szükséget érzem: Igen, akarok alázatos lenni, de hogyan tudom elérni? A gyakorlati életben ott vannak a pásztoraink, a vezetők, akiknek követhetem a példáját ebben.
P. Jukka: Aztán néha Isten is beletesz olyan helyzetbe, ami megaláz téged. Például Finnországból Magyarországra költözni, vagy az USA-ba. Amikor elmentem oda, az nagyon alázatra vezető hely volt. Mert más a kultúra, mások az emberek, és a pénz is más. Sok minden van, ami valóban alázatra vezet. Ezek jó dolgok.
Mert végül is azt gondolom, hogy amikor Isten megtör téged, annak van egy célja, és ez az, hogy lágy legyen a szíved, ne pedig kemény. Van szépsége ennek a folyamatnak, mert személyes akar lenni veled. Ő szeret téged. Ő szereti a szívedet, és tanítja azt. A legjobb, amit tehetünk, ez az: „Itt vagyok, Uram. Szólj hozzám!” Lehet, hogy Isten akar adni neked egy szolgálatot. „Nekem ez nem tetszik. Én nem akarok semmit sem csinálni. Én egy lázadó tizenéves akarok lenni. Meg akarok maradni a játszótéren.” Isten sokkal mélyebbre akar vinni minket, úgyhogy Ő megaláz minket, tanít minket alázatra, edz minket, és változtat minket. Sok minden kapcsolódik ehhez.
A zeneszolgálat nagyon jó hely arra, hogy ezt tanulja az ember. Emlékszem, amikor az USA-ban voltam, készültem arra: Most én fogok énekelni! Egész nap gyakoroltam. Aztán megtörtént az, ami itt is megtörténik időnként. A pásztor megváltoztatta a programot. Kicsit úgy voltam ezzel: Ez így nem helyes! Aztán arra gondoltam, hogy ez mégis jó nekem. „Köszönöm, Istenem! Te megalázol engem.” Kit érdekel a produkció? Nem az a lényeg. A szív a kérdés, nem pedig a szórakoztatásunk. A szívnek halottnak kell lennie.
Egy hete említettük: A kereszténység a halál által megy előre. Isten bánik a szíveddel, és helyrerakja a motivációkat, a gyökereit a dolgoknak.
P. Kende: Ez nagyon jó, hogy példákat látok, embereknek az alázatát látom helyzetekben. A gyülekezet erre egyébként nagyszerű hely, mert itt nagyon sokszor ütközünk egymásba. Ahogy p. Jukka is leírta. A pásztor megváltoztat valamit, vagy valaki nem jött el, akinek itt kellett volna lennie; akkor mit mondok? A tolmács mondhatná: Ez nem az én napom a fordításra!; vagy mondhatja örömmel: „Rendben, szolgáljuk az Urat együtt. Tolmácsolni fogok.”; és aztán örömmel csinálja. Tehát látunk példákat.
Van egy jó hír ebben, egy jó tanács: minél inkább aktív vagyok a szolgálatban, annál többször fogok látni példákat az alázatra, annál többször fogok látni csodákat. Egyszer a feleségem azt mondta nekem, hogy ha azóta, amióta megházasodtunk, semmi más bizonyíték nem lenne arra, hogy Isten személyes velünk, csak azt látná, ahogy én próbálok felkészülni, és aztán nem vagyok kész, és utána amit prédikálok, az elég lenne neki bizonyítéknak Isten létezésére. Mert ő közel van hozzám, és látja ezt.
A Krisztus Testében azonban lehetünk így egymással, hogy látom a testvérem kiborulását, aztán látom az örömét is, és a kettő között természetfeletti módon kicsi az idő, ami eltelik. Erre azt mondom: „Tyű! Isten benne van ebben.” Ez gyönyörű.
Aztán amit p. Jukka mondott, az annyira jó! A szolgálatban rá vagyok kényszerítve az alázatra sokszor. Kénytelen vagyok. Még akkor is, ha én tudom a dolgokat, és aztán nem úgy vannak. A gyülekezet nagyszerű hely erre. Vagy alázatot tanulok, vagy kiakadok és elmegyek. Ez az alternatíva. A kettő között nincs opció.
Volt egy másik kérdés, hogy hogyan emelem fel a Bibliát az életemben. Hadd mondjak három egyszerű dolgot. Az első:
Zsolt 119:11 Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.
Elrejtem a szívembe. Az Igét tanulni akarom. Neked nehéz megtanulni bibliaverseket? Nekem nagyon nehéz. Nem vagyok igazán jó ebben. Nem vagyok jó a számokkal, a nevekkel, a dátumokkal… Még nem találtam meg, hogy miben vagyok jó, de ezekkel a dolgokkal nem.
Azt viszont tudom csinálni, hogy veszem az Igét, és a szívemre teszem. Veszem az Igét, és forgatom a szívemben. Attól függően, hogy milyen, adok rá egy érzelmi választ, örvendek benne, megráz esetleg; vagy adok rá egy akarati választ, engedelmes vagyok neki, amikor kihív. Adok rá válaszokat, és ez által tanulom elrejteni a szívemben. Alávetem magam neki, és azáltal megtöltöm vele a szívem.
Olvastam egy testvérről, azt hiszem, hogy kínai volt. A történet róla úgy szólt, hogy valamilyen helyzetben idézte a Hegyi beszédet, végigment rajta. Akkor valaki megjegyezte:
– Neked mennyire jó memóriád van!
– Nem! Nekem nincs jó memóriám. – felelte.
– Akkor hogyan tudtad?
– Úgy csináltam, hogy elolvastam egy verset, és vittem magammal egész nap. Aztán, ahogy éltem az életem a különböző helyzetekben, csak azzal a verssel gondolkodtam. Kérdeztem azt a verset: Mit mondasz ehhez a helyzethez?
Nem emlékszem szó szerint a történetre, de erről beszélt, hogy így forgatta a szívében, és minden helyzetben nézte, hogy az a vers hogyan beszél arról, hol igen, és hol nem. Addig csinálta ezt egy verssel, amíg tényleg úgy nem érezte, hogy már átjárta teljesen. Aztán ment a következőre. Aztán ezt csinálta nap nap után, ameddig kellett. Aztán így valóban a szívébe íródott. Ez az első gondolat: Szívembe rejtettem beszédedet.
Lehet, hogy nem vagyok elég jó az elmémben, hogy meg tudjam tanulni… Luther mondta ezt: A Római levél annyira nagyszerű, annyira fontos, hogy meg vagyok győződve arról, hogy minden hívőnek tudnia kéne fejből az egészet. Aha! 🙂 Bocsánat! Nem hitetlenkedni akarok, de nekem ez tényleg nagyon nehéz. Sokan ezt megcsinálták. Nem rossz ez, de ami még fontosabb, hogy a szívemben válaszolni rá, és megtölteni vele a szívemet. Péld 24:4-5 a szívünk megtelik ezzel az ismerettel, és a lelkem tele lesz. Erre van szükségem.
A második gondolat:
Zsolt 119:52 Megemlékezem öröktől fogva való ítéleteidről, URam, és megvigasztalódom.
Azt mondja: A régi ítéleteidről megemlékeztem. Ez azért érdekes nekünk, mert szükségem van arra, hogy vissza-visszatérjek dolgokhoz. Azt mondanám, hogy a Biblia egy értelemben olyan, mint a Balaton. Vannak határai, de sokat pancsolhatok benne, nem térek vissza ugyanarra a helyre egyhamar. Úgyhogy szükségem van arra, hogy időnként visszatérjek bizonyos alapigazságokra, hogy előhozzam azokat, hogy forgassam a szívemben, hogy megemlékezzek.
Arra bátorítalak, hogy legyen egy füzeted, az évek alatt sok füzeted azért, hogy leírj dolgokat magadnak. Ahogy olvasod az Igét, nagyon-nagyon hasznos, hogyha a gondolataidat az Igéről írásban rögzíted, írásba öntöd. Mert abban, ahogy írásba foglalod, van egy nagyon komoly elmei rész, amikor megfogalmazol gondolatokat, és összeraksz gondolatokat. Nagyon hasznos benne, hogy jól megfogalmazd a gondolataidat. Lehetnek ezek nagyon egyszerűek, nincs semmi baj ezzel. Jó azonban leírni ezeket, és utóbb vissza lehet térni hozzájuk.
Időnként előveszek egy régi jegyzetfüzetet, csak olvasom és olvasom, és néha úgy vagyok: „Tyű! Ezt meg ki írta?! Benézett hozzám Oswald Chambers? Mi történt?” 🙂 Olyan gondolatok! Értettem én ezt akkor, hogy mit írok? Csak visszatérni!
Tehát az első az, hogy a szívembe rejteni, a második, hogy visszatérni rá, és még egy:
2Kir 22:8 … Ezt a törvénykönyvet találtam az ÚR házában! …
A Bibliánk tele van olyan dolgokkal – talán éppen az előző üzenetben mondtam –, hogy megtörténik, esküdni mernék, hogy egy vers nem volt ott, amikor előzőleg olvastam. Fontos, hogy folyton találjunk így dolgokat, amik újak, amik mások, amik érdekesek. Mert a Bibliának ez az egyik nagy áldása az életemben, hogy olyan területekre viszi el a gondolataimat, ahova én magamtól nem mennék.
Ez a három:
– elrejteni a szívemben,
– emlékeztetni magam, újra és újra visszatérni, és aztán
– találni új dolgokat, és ez felkavarja a szívem.
Szerintem, ahogy ilyen módon elmélkedem az Igében, növekszik az Ige az életemben.
P. Elshan: Ugyanakkor a második kérdés kapcsolódik is az elsőhöz. Képzeljük el, hogy az ember szíve olyan, mint a termőtalaj, és Isten Igéje a mag. Isten csak szórja a magjait, Isten örök Igéjét a szívünkbe. Alázatos-e a szívem? Kész-e arra, hogy befogadja azt az Igét? Mert előfordulhat, hogy megkeményedett a szívem, és még mindig fel akarom emelni Isten Igéjét az életemben. Isten bőségesen adja az Ő Igéjét különböző módokon, de a szívemnek nincsen meg a képessége arra, hogy elfogadja.
Úgy gondolom, hogy mindkét kérdés nagy vágyunk keresztényekként. Akarom, hogy Isten munkálkodjon a szívemben, hogy meglágyítsa azt, hogy jó talajjá tegye. Próbálom én magam megtenni ezt, de ez emberi erőfeszítés. P. Jukka mondta, hogy Isten betör az életembe különböző helyzetekben, amik nem tetszenek nekem. Istennek azonban megvan az oka erre, megvan a célja ezzel, mert azt akarja, hogy a szívem bővelkedjen az Ő Igéjében.
Egy másik dolog, hogy én nem vagyok jó olvasó. Nagy kihívás számomra, hogy leüljek és olvassak. Én a füleimen keresztül tudok elfogadni. Szeretek leülni és hallgatni. Úgyhogy ez feladat a számomra, hogy fegyelmezett legyek Isten Igéjének az olvasásában. Ezt tanulom, ahogy jövök gyülekezetbe, ahogy megyek bibliaiskolába, és ahogy követem Isten emberének a példáját.
Ugyanakkor jó képességem van arra, hogy hallás által befogadjam Isten Igéjét, és ezt élvezem. Sok verset fel tudok idézni, amit hallottam a pásztoromtól, és ugye a Szent Szellem is munkálkodik ebben, segít visszaidézni azokat a dolgokat, de aztán fegyelmezettnek kell lennem abban is, hogy olvasom Isten Igéjét. Lehet, hogy imádkozom.
A lánytestvéremmel beszélgettünk néhány napja. Ő hívő, és járt néhány szemesztert bibliaiskolába is. Mégis azt mondta: Elshan, én nem akarok gyülekezetbe járni – néhány éve már nem jár gyülekezetbe –, és nem akarom olvasni a Bibliát. Mit mondhatok neki? „Nem! Jana, neked el kell menned, és kényszerítsd maga arra, hogy olvasd a Bibliát!” – ez nem fog segíteni.
Úgyhogy azt mondtam neki: „Imádkozz, hogy legyen kapcsolatod Istennel az életedben, és kérd arra, hogy adja meg neked ezt a vágyat. „Istenem, kérlek! Ha létezel, akkor kérlek, adj nekem vágyat a szívembe, hogy örömmel járjak gyülekezetbe, hogy megnyissam a Te könyvedet, és olvassak legalább egy verset, és gondolkodjak Veled arról.” Csak így őszintén imádkozz a szívedben! Mert ez Isten munkája, nem pedig a miénk. Igen, hozunk döntéseket, hogy jövünk a gyülekezetbe, hogy járunk bibliaiskolába, de ez Isten vágya, és mi Istenben vagyunk, egyetértünk Vele, aztán élvezzük ezt.” Nem tudom, hogy ő hogyan döntött, mit választott, de legalább megérti.
Kényszeríthetsz arra, hogy kinyissam a Bibliát és olvassam, de mi van a szívemmel? Az készen áll arra, hogy elfogadja? Van-e éhség a szívemben? Enni akarok?
P. Jukka: Ez nagyon jó kérdés volt, hogy hogyan emeljük fel a Bibliát. Milyen nehéz a Bibliád? „Az attól függ!” Azt gondolom, hogy ugyanilyen a személyes elhívás, a személyes kiválasztás, az, hogy mi a motivációm, milyen irányba tartok. Holnap hétfő lesz. Van bibliaiskola. Elmegyek szórakozni inkább? Nem! Én a Bibliát akarom felemelni. Nem fizikai értelemben, hanem a szívemben. Megyek és hallgatok, ahogy teszitek ti is. Ez nagyszerű.
Vannak emberek, akiknek rosszak a motivációik, amikkel a döntéseiket meghozzák. Nem értik az elhívásukat, hogy kik ők Krisztusban. Aztán más dolgokat követnek. Ez nagyon is jellemző mostanság.
Mindig azt mondom, hogy Isten nagyon komolyan veszi az életedet. Elküldte az egyetlen Fiát miattad. Gondoltál már erre? „Miattam?” Miattad! Ő eljött, és szeret engem. Értem-e ezt? Mert van egy személyes elhívásom. Hogyan válaszolok erre? Jobban akarom ismerni Istent, mint az érzéseimet. „Ó, az én drága érzelmeim! Mennyire szeretem azokat!” Mi lenne, ha Istent jobban ismerném, mélyebben? A mindennapi dolgaim közepette. (Pontosan tudom, hogy miről beszélek most.)
Felemelni a Bibliát a szívünkben, a kiválasztásodat, a te elhívásodat Krisztusban. Soha ne add fel Krisztus követését! Ne állj meg! Hanem menj végig. Mert az az irányunk egyébként is. Menj végig előre!
Kérdés:
Fil 4:7 És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Beszélnétek erről a békességről, illetve az alázat és a szelídség összefüggéséről? Összefügg-e egyáltalán?
P. Elshan: Hallgattam, ahogy p. Kende prédikált. Néha magyarul hallgatom. Rájöttem, hogy a „királyság” szó az ország. Azon gondolkodtam, hogy ismerem azt a szót, hogy Magyarország, és különböző országok nevében is ott van ez a szó, ami országot jelent. Nekem a királyság az más, az a királyról szól. Azt gondoltam, tanultam még egy szót. Tudom, hogy a paradicsomnak is két jelentése van, és az országnak is. Tehát Isten királysága Isten országa.
A Római levélben azt olvassuk, hogy Isten országa békesség, igazság és a Szent Szellemben való öröm. Zsolt 85:10 az igazság és a békesség megcsókolja egymást. Amikor arról a békességről van szó, ami meghaladja az értelmünket, nekem ez azt jelenti, hogy van egy nagyon bensőséges kapcsolatom Istennel, ahol nekem megvan Isten igazsága, ezért jöhetek Isten jelenlétébe, és elküldi az Ő békességét odafentről, és megcsókolják egymást.
Úgy értem, hogy van egy csodálatos bensőséges életünk egymással. Ennek a bensőséges kapcsolatnak az eredményeként csodálatos örömünk van a Szent Szellemben. Ebben az örömben nem akarok, és nincs is szükségem, hogy tudjak bármit is, hanem élvezem az Uramnak a jelenlétét. Ő az én Szerelemesem, és én Hozzá tartozom, az Övé vagyok. És igen, vannak problémák is az életemben, igen, vannak kérdések, sok mindent nem értek, de az most nem számít, mert Isten királysága itt van, én benne vagyok, és csodálatos kapcsolatom van Istennel.
Ez nem történik mindig így, ezért teszünk fel kérdéseket, mint ez is: Miről szól ez a békesség? Mert sok mindent nem értek. Megint csak Isten ismeri a szívünket, és az Ő igazsága mindig rendelkezésünkre áll. És hitből hitbe fogadjuk el azt az igazságot. És a hit hallás által jön. Mert minél többet halljuk Isten Igéjét, annál inkább növekszünk a hitben, és annál jobban élvezzük a mindennapjainkban Istennek az igazságát, és annál inkább megtanuljuk, hogy hogyan lehet ilyen bensőséges kapcsolatunk Istennel. Isten a Maga idejében választ ad a kérdéseinkre, és akkor azt mondjuk: Köszönöm, Uram!
Nekem személyesen volt egy kérdésem: Miért halt meg az édesapám egy autóbalesetben? Sok kérdés volt, amit nem értettem. Ő egy gyülekezet elöljárója volt, csodálatos evangélista, nagyszerű apa, bibliaiskolai tanító. Miért történt meg mégis? Úgy hét-kilenc hónappal később jöttek Isten szavai a prédikáción keresztül, és csodálatos békességem lett, az egész szívem megtelt hálával, és örömöm lett.
P. Kende: Amikor a békességre gondolunk, akkor igazából az János 1. levelében van egy nagyszerű ígéret nekünk. Arról beszél nekünk, hogy Isten szeretete és valósága mennyivel nagyobb, mint a mi félelmeink, aggályaink és a vádak ellenünk. Mi a legnagyobb félelme az embereknek? Halál. Mi kéne, hogy a legnagyobb félelme legyen az embereknek? Erről Mát 10-ben olvasunk.
Mát 10:28 És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elveszítheti a gyehennában.
Azt mondja, hogy ne félj a haláltól, ha félni akarsz valamitől, akkor félj Istentől. Az emberek legnagyobb félelme az a végítélet kellene, hogy legyen. A nagy fehér trón ítélete kellene, hogy a legnagyobb félelmünk legyen. Mivel az emberek nem hisznek Istenben, nem hisznek a Bibliában, ezért a haláltól félnek, és attól próbálnak megmenekülni. Mivel nem hisznek Istenben, ezért nincs semmilyen válasz erre a félelmükre. Úgyhogy ez egy tökéletes csapda. Nekünk azonban:
1Ján 4:17 Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
Mi tudunk az ítéletről, de nekünk bizalmunk van arra nézve. Tehát amikor én előre nézek, a legnagyobb félelmem az ítélet napja kéne, hogy legyen, de nincs félelmem, mert van egy bizalmam Krisztusban, és erről beszél itt. Bátorságunk van Krisztusban. Mert ahogy Ő volt, mi is úgy vagyunk ebben a világban. Ez lenyűgöző gondolat, hogy mi itt az Ő helyében lennénk, és olyan igazak lennénk Isten előtt, mint ahogy Ő igaz. Lenyűgöző, és így van. És azt mondja nekünk, hogy az ítélet, amitől a legnagyobb félelmünk kéne, hogy legyen, az nem ok a félelemre, mert Krisztusban vagyunk, és Őbenne vagyunk biztonságban.
Vannak a kisebb dolgok: 1Ján 3:20 a szívünk vádol minket; a bukásaink, 1Ján 2:2; és 1Ján 1:7 a bukásaink, amik vádolnának minket; és azt mondja, hogy mindre Krisztus a válasz. Úgyhogy igazán a békesség azt gondolom, hogy így néz ki, hogy van egy kérdés a szívemben: Mi van, ha egyedül maradok, és van félelmem? Várj! Van egy ígéretem a mennyre nézve; nem leszek egyedül. Amíg itt vagyok, itt van a gyülekezetem, itt van a Szent Szellem; nem vagyok egyedül.
Félelmem bármi lehet igazából. János 1. levele arról beszél nekünk, hogy a legnagyobb félelmeinkre nézve bizonyosságunk lehet Isten Igéje miatt, a Szent Szellem miatt, Krisztus munkája miatt, az Atya természete miatt. Igazán bizonyosságom lehet, bátorságom lehet. Úgyhogy azt mondhatnám, hogy ez a békesség egy értelemben olyan, mint bátorság az elmémben és a szívemben.
Bátran meg merek állni azon, amit Isten mond. Nem a szubjektív magyarázatomon, hanem az Igén. Az megőriz engem. Fil 4:7 az a békesség megőriz engem. Megőrzi az elmémet és a szívemet. Megőrzi a gondolkodásomat és a motivációimat. Ami nagyon fontos mindkettő, mert nem járok mindennapi aggályokban, és a másik oldalról nem a félelmeim űznek valami felé, hanem lehet bátorságom.
Péld 28:1 Minden istentelen elfut, még ha nem is üldözik, az igazak pedig bátrak, mint az ifjú oroszlán.
Zseniális. Mert ez is a békességről szól. Sokszor úgy érezzük, hogy a bátorság a nehéz helyzetben a hívő számára valamiféle vakmerőség lenne, vagy valamiféle nagyképűség lenne. Igazából arról szól, hogy ragaszkodom az Igéhez. Ahogy teszem ezt, valójában bátorsággal cselekszem annak ellenére, hogy lehet, nem vagyok nagyon az, vagy nem tudom, hogy az vagyok-e, és nyugalmam van benne.
A bemerítkezésen történt. Valaki eldöntötte, hogy bemerítkezik, és kikérte magát a munkahelyéről, ami egy étterem, aztán aznap reggel azt mondták neki: „Nem mehetsz. Valamilyen parti van, úgyhogy nem engedhetünk el.”
– Nem lehet! Én megyek.
– Nem! Nem mész, dolgoznod kell.
– Jó, akkor rúgjatok ki! Én megyek és kész. Ma bemerítkezem.
– Rendben, akkor elmehetsz egy órát, de gyere vissza.
Mondhatná valaki: Felelőtlen vagy! Mi nem mondanánk. Igazából ez a békességnek a másik oldala, hogy tudom, ez Isten akarata, és kész. Fontos dolog megállni benne. Sokszor olyan őrültségnek néz ki.
Nem tudom, hogy ezzel tudtunk-e válaszolni az alázatra, a szelídségre és a kapcsolatra kettő között. Isten mindkettőre bátorít minket. Isten mindkettőt tanítja. Ezek gyümölcsök.
P. Jukka: A szelídség egy gyümölcs, és jó íze van. 🙂 A kertünkben van egy almafa, szerettem volna egy almát, de még nem volt érett. Én akkor is akartam egy almát. Nem volt alma, mert időbe telik. Aztán egy nap ott volt az alma. Ugyanez a jóság, a mértékletesség, a kedvesség, a hosszútűrés és a szelídség. Természetileg nincsenek meg nekem ezek.
Természetileg nekem másom van. Gal 5:19-21-ben vannak a természeti gyümölcseink. Kinek tetszenek azok? Nekem nem. A szelídség és a többi a Szent Szellem gyümölcsei. Neked megvannak, ha hívő vagy. Isten tanította a szívedet, és ez jön az életedből. Nem kell kipréselni magadból ilyen módon: „Szelíd akarok lenni! Szelíd akarok lenni!” Nem, ez nem így működik. Hanem ezek a gyümölcsök a folyamaton keresztül jönnek.
Isten tudja, hogy mire van szükséged. Lehet, hogy belekerülsz egy nehéz helyzetbe, mert Ő beletesz, lehet, hogy együtt dolgozol bizonyos emberekkel, és a vas élesíti a vasat. Azt aztán nem szeretjük! Nagyon nem. Zsid 12. Istennek a fenyítését nem kedvelem, de az hozza létre a gyümölcsöt. Az nagyszerű számunkra. Ezért vagyunk bibliaiskolában. Ezért vagy Isten kiképzőtáborában, Ő tanít téged, hogy mélyebben megismerd Krisztust. Ez a menü. Nem a hústest, hanem Krisztus, hogy jó legyél, és tartsd meg mindazt, amit eszel.
P. Elshan: Egy rövidke hozzászólás abból, amit a bibliaiskolában tanultam.
Az alázat az emberekkel való kapcsolatunkra vonatkozik. Ahogy p. Kende is mondta már, Róm 12:3 nem gondolok túl sokat vagy túl keveset magamról, hanem aszerint a kegyelem szerint gondolok magamra, amit Isten adott nekem. A szelídség pedig az Istennel való kapcsolatunkra vonatkozik. Gondoljunk például Mózesre, ő volt a legszelídebb személy a világon. Amiatt, hogy megvolt a kapcsolata Istennel.
Az azeriben néha felcseréljük ezt a két szót, mert nagyon közel vannak egymáshoz. A szelídség szó azt jelenti, hogy a képre nézel, és nem látod magad rajta, hanem beleolvadtál, eltűntél. Ilyen az Istennel való kapcsolatunk, hogy beleolvadok az Ő természetébe, Őbenne vagyok. Amikor az alázatról van szó, azt Istentől tanulom az emberekkel való kapcsolatban. (Ezt tanultam.)