Ez a beszélgetés az Új perspektíva, amiben a távolságok összezsugorodnak c. üzenethez kapcsolódik. (2015. szeptember 27. vasárnap 16:00)
P. Bendegúz: Nekem lenne egy kérdésem. P. Kende beszélt arról – ez nagyon tetszett, nagyon jó volt –, hogy lehet nagyon pici a világom, ahol csak én számítok, mindig csak a saját érzelmeimmel, a saját vágyaimmal foglalkozom, és ha ilyen ember vagyok, akkor más ember oda már nem fér bele. Nagy lesz így a távolság. Kicsit beszélt erről p. Kende.
A kérdésem az lenne, hogy mit mondanál egy olyan embernek, aki a másik oldalon van? Mit mondanál annak, aki elszenvedi, hogy a másik embert igazán csak saját maga érdekli. Olyan ember, hogy amikor a közelében vagy, mindig őróla van szó, mindig arra figyelsz, hogy nehogy megbántsd az ő világát. Ha véletlenül mégis megbántod, akkor nem néz rád egy ideig. Lehet, hogy neked kell próbálkozni azzal is, hogy ezt helyrerakd. Milyen tanács adható annak, aki a túloldalán van egy ilyen jellegű kapcsolatnak?
Ez nagyon jó a kérdés! Életszagú.
P. Bartha Attila: Van néhány gondolatom ezzel kapcsolatban. Az egyik talán a kreativitás. Tehát úgy közeledem az ilyen ember felé, hogy megpróbálom a figyelmét valaki vagy valami másra irányítani. Ez együtt jár azzal, hogy bevonom a szolgálatba, húzom a gyülekezetbe. Nyilván ez attól is függ, hogy kiről van szó, hívő-e, jár-e a gyülekezetbe, mert hívőként is lehet valaki ugyanígy, hogy csak magával foglalkozik. Egy értelemben, ha hívő és van kapacitásom, akkor csak húzom magammal, aztán együtt szolgálunk, látja az életet, hallja a tanácsot.
Feltehetek neki kérdéseket: Mit szólsz ehhez? Mi a gondolatod erről a dologról, vagy arról, amit láttál, vagy az üzenetről? Amikor van egy helyzet, megkérdezem: Te hogyan oldanád meg ezt a helyzetet? Vagy amikor van egy kérdés, akkor: Te mit válaszolnál erre a kérdésre? Olyan jellegű kérdések ezek, amire elkezdhet gondolkodni valamin, ami rajta kívül áll.
Nagyon tetszett, ahogy p. Kende befejezte az üzenetet. Azt mondta, hogy mi azt hisszük, hogy az irányításban van a hatalom, de igazából a szeretetben van a hatalom. Úgyhogy lehet, hogy megvan a másik oldalon álló embernek az a kísértése, vagy inkább a nyomás: Nekem mindenképpen át kell vinnem ezt az embert arra az oldalra, hogy ne mindig csak magára gondoljon, ezért megpróbálom valahogy irányítani, hogy mozduljon ki abból a helyzetéből. Miközben lehet, hogy Isten igazán engem akar tanítani arról, hogy szeressem ezt az embert úgy, amilyen. Ha úgy elfogadom, amilyen ő, ez sok esetben az előremozdulását jelentheti.
Aztán van a másik oldal, amikor egy ember nem mozdul évek óta egy picit sem, mindig csak saját magáról beszél, saját magával van elfoglalva. Nagyon tetszett Jézus hozzáállása. Kövess Engem! Ő nem nyaggatta az embert, hogy kövesse. Azt mondta: Kövess! Ha az ember nem ment, azért Ő ment tovább. Tehát egy értelemben nem az én felelősségem, hogy a másik ember kövesse Istent. Az tud tanítvány lenni, aki jön és követi Istent. Nyilván nem feledkezünk el róluk, szeretjük őket, befektetünk.
Tehát az egyik oldalról megpróbálom bevonni a közösségbe, a szolgálatba, akár kérdésekkel. A lényeg, hogy a figyelme kifelé irányuljon. Ugyanakkor nekem el kell fogadnom a tényt, hogy nekem szeretnem kell őt úgy, amilyen. Nem feltétlenül van meg bennem az erő, hogy megváltoztassam a személyt. Harmadik oldalról – de egyébként ezt én sem tudom megcsinálni – azt mondom neki: Ha te nem jössz is, én megyek tovább. Ahogy Jézus mondta: Gyere!; és aki jött, azokat szerette.
Kérdés: Én már voltam ilyen, vagy nagyon hasonló helyzetben. Valaki leuralta az agyamat. Folyton konfliktusba keveredtem, bocsánatot kellett kérnem azért, hogy megbántott engem. Folyton rosszul éreztem magam miatta. Aztán egyszer csak valaki rávilágított, hogy nem feltétlenül az én készülékemben van a hiba.
Szerintem egy ilyen helyzetben, amikor valaki ennyire domináns, valaki pedig elszenvedi ezt a helyzetet, már az nagy előrelépés, hogy ezt látom, ha kívülről tudok ránézni. Nem kellett semmit megoldanom, csak rá kellett jönni: Ja, ez így működik? Csak az kellett, hogy ne vegyem magamra ezt a felelősséget, vagy terhet, vagy hibát (nem tudom, minek nevezzem).
Szerintem az nagy segítség, ha valaki ezt kívülről látja, mert belülről az ember gyakran észre sem veszi, csak azt, hogy elnyomás alatt él. Szerintem, ha valaki ezt kívülről tudja látni, akkor kívülről tud segítséget nyújtani, és ez nagy segítség. Nekem az volt.
P. Bendegúz: Inkább azt mondanám, hogy az illető érzelmi orientációját átadja nekem is egy módon, vagy bevon ebbe. Azt veszem észre, hogy én is érzelmivé válok vele kapcsolatban. Merthogy a kapcsolatunkba ő érzelmeket visz be. Most ilyenekre gondolok, hogy nyomásgyakorlás, mert ez is érzelmi dolog. Lehet ez még zsarolás is.
Igazából, amikor rájön az ember, hogy függetlenítheti magát ettől az érzelmi befolyásolástól, az egy nagyon jó hely. Ezt azért is mondom, mert ez egy olyan ügy, amit elég gyakran kell, hogy gyakoroljunk. Mert sokan vannak, akik szeretnének érzelmi befolyásolással lenni ránk. Olyan nagyszerű dolog az életünkben, amikor van egy felismerésünk erről, tehát érzékeljük ezt az ügyet, ezt az érzelmi kezdeményezést el tudjuk vágni, és aztán pedig objektív módon nézhetjük kívülről. Akkor ott lehet jófajta szeretetem, és mellette függetlenségem is.
Mert az érzelmi zsarolások által a függetlenségedet veszíted el. Mert kezdesz úgy döntéseket hozni, hogy figyelembe veszed a másik embert, de nem egészséges módon, hanem már egészen beteges módon. Arra jössz rá, hogy az időd jelentős részét töltheted azzal, hogy ezen gondolkozol, hogy hogyan oldd meg ezt, hogy neki is rendben legyen.
Azt is észrevettem, hogy sokszor az ilyen embereknek nem sok kapacitása van Istenre, nyilvánvalóan. Persze lehet, hogy teljességgel jelen van a gyülekezetben, de mégis az ő járása sokkal inkább gyakorlati, mint szellemi. Az ilyen embernek még lehet egy olyan fajtája, akiknél azt látom, hogy habár istentudatos, de Istenből a legfontosabb tulajdonság számára az, hogy Ő gondot visel róla. Ha Istenről gondolkodik, akkor az ez: Ő gondoskodik Rólam; vagy pedig ezt a részt keresi. Pedig Isten sokkal többről szól.
Sőt, Isten azt szeretné, ha inkább el is felejtkeznénk erről az oldaláról. Mert ha így gondolkodom, akkor még mindig magamról gondolkodom, csak Isten segít ebben. Pedig lehetne az, hogy Istennel járok, szemlélem az Ő dicsőségét, és Ő teljesen mellesleg gondoskodik rólam. Ezek fontos dolgok. Lehet, hogy saját magam helyretétele miatt is.
Nagyon fontos, hogy Kol 1. Isten átvitt minket ebből az országból az Ő szerelmes Fiának országába. Ez nagyon fontos, hogy az Ő országában nem ugyanúgy működnek a dolgok. (Amikor a működni szót használtam, már elrontottam.) Az a lényeg, hogy nem az a cél, hogy megőrizzem az eddigi gondolkodásomat, csak Isten belekerüljön. Hanem egészen új dologra hívott el. Ami nem azt jelenti, hogy egész nap a megélhetésemen kell, hogy gondolkodjak.
Ján 4-ben látjuk az asszonyt a kútnál. Nagyon érdekes, ahogy Jézus beszél vele. Beszél a szükségéről az ő gondolkodásában: Hogyan szerezhetnénk meg az innivalót? Aztán kiderül, hogy van szellemi víz. Akkor azon gondolkozik a nő: Add nekem azt, hogy ne szomjazzak meg, és ne kelljen idejárnom. Ez még mindig a fizikai részről szól.
Aztán rájön arra, hogy itt valamilyen vallási ügyről van szó. Megkérdezi: „Akkor hogyan kéne, hogy csináljuk? Hol imádkozzunk?”; és ebben van vallásosság. Persze az elején rögtön szóba kerül: én szamáriai vagyok, Te pedig zsidó. Tehát van egyfajta társadalmi vagy neveltetési különbség. Ezek – hogyan kapom meg azt, amire szükségem van, honnan jövök én, milyen a hátterem, milyen az én vallási felfogásom – mind olyan dolgok, amik az emberhez kötődnek.
Mindemellett Jézus valami egészen másról beszélt, egy szellemi valóságról, ahol az én szellemem és a lelkem elégszik meg, ahol nem az a lényeges, hogy mi hol van, hanem az, hogy én Kiben vagyok. Nem arra lettünk elhívva, hogy a mi mindennapi életünket keresztény ízesítésűvé tegyük, hanem egészen másra, aminek semmi köze az előbbihez.
Azt mondod erre: Jó, jó, de hát dolgozol te is, nem? Igen, de az én elmém és az én életem nem arról a részről szól. Lehet, hogy mindent beleadok a munkámba – ne értsd félre –, de azt is azért tudom megtenni, mert a fejem máshol van. Másik országban vagyok. Azért dolgozom, mert tudom, hogy Istennek ez az akarata az életemben. Azért tanulok, mert ez Isten akarata az életemben. Amint tudom azt, hogy Istennek más az akarata, akkor mindenféle arcrezdülés nélkül a másikat fogom csinálni. Ám az egészben nem ez a lényeg, hanem az, hogy én másik királyságban vagyok.
Miben kell felépülnöd igazán az életedben? Abban, hogy te másik királyságban vagy. Abban, hogy a másik királyság szerint gondolkodj. Ezt p. Stevens és p. Schaller is így fogalmazta meg, hogy ez másik gazdaság, másik rendszer. Egészen más rendszer. Előtte bizonyos dolgokban gondolkodom, de Isten átvitt engem, és Ő minden egyes dologgal kapcsolatban teljesen más módon gondolkodik.
Zsolt 25:4 Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!
Azt mondja-e ez a vers, hogy Istennek van egy bizonyos útja, és aztán azt mondja, hogy én a saját utamon hogyan módosítsak dolgokat, hogy úgy legyen jó? Nem! Itt azt mondja: Azt az utat mutasd meg, ami a Tiéd, ami a Te utad. Isten nem arra hívott el minket, hogy a saját utunkon továbbmenjünk, maximum kicsi módosulást hajtsunk végre, hanem Neki van egy útja, és a versben azt mondja: én oda megyek, és az Ő útja lesz az én utam. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Teljesen más gondolatok, teljesen más minden. Semmi nem ugyanaz. Semmi! Azt mondja Isten: „Én azt szeretném, ha te ebben járnál. Az Én utamon.” Aztán persze rá fogsz jönni, hogy nagyon sok minden hasonló. Ugyanúgy fogsz rágni, étkezni… de mégis az egész más.
Az igazság az, hogy ehhez idő kell. Mert annyira belenőttünk az előbbibe. Mostanában rájöttem, hogy csinálok valamit, de csak azért, mert emberként ezt tanultam meg. Elgondolkozom rajta: Egyébként ez így Istennek a gondolata? Aztán rájövök, hogy nem, Ő egészen másként gondolkodik erről. Annyira az előbbiben vagyok, hogy rendkívüli változást jelent számomra az, ahogy azt elhagyjam.
Egy nagyon egyszerű példa. Mindenki számára egyértelmű, hogy amikor munkát keres, olyat keressen, ahol többet keres. Számunkra nem ez a cél. Mi lehet inkább számunkra? „Isten hol akar látni engem?” Számomra azt jelenti – mindegy, hogy dolgozom-e vagy sem egy módon –, hogy nem az én választásom, és mondhatom: „Nekem mindegy, mert a Te kezedben vagyok. A Te kezedben vagyok. El akarsz vinni dolgozni? Rendben, nagyszerű! Hova szeretnél vezetni engem? A bányában dolgozzak? De hát én pilóta vagyok, és repülni szoktam.” A barátom erre azt mondja: „Ember, te pilóta vagy! Annyival többet keres egy pilóta!” Azt felelem: „Engem az nem érdekel. Mert – habár az éghez vagyok szokva – valamiért Isten azt mondja nekem, hogy a föld alá menjek.”
Itt mindenki számára ez az egész egy teljesen őrült ügy. Itt, Isten oldalán egyrészt teljesen mindegy, mert úgyis Istentől van az egész, másfelől milyen nagy öröm az, hogy a fejem Isten országában lehet, és közösségem lehet Istennel. Olyannyira, hogy lehetővé teszem számára, hogy ebben az egész dologban is Ő vezessen, és ne a magam gondolatai után menjek, hanem az igazságban és szellemben, Ján 4.
Isten valóságos számomra, és Ő lépésről lépésre vezet. Az esetek nagy részében nem tudom igazából, hogy mi a következő lépés. Amikor Ábrahámot kihívta, soha nem mondta meg neki, hogy hova vezeti. Észrevetted? Csak mindig mondta, hogy menjen tovább. Ez nagyon jó, mert megtanulom azt, hogy Őbenne bízzak, és hogy az életemet istentudatos bizalomban éljem.
Kérdés: P. Kende beszélt az üzenetben arról, hogy Isten összekapcsolja Önmagát az emberekkel. Mi van akkor, ha időnként el is választja Magát tőlünk? Ha nem látom, hogy merre vezet, annyira, hogy nincs kedvem semmihez, mert a világban csalódtam, de visszamenni nem akarok, ugyanakkor nem hallok Istentől, sőt nincsen kapcsolatom sem Vele, hogyan tudom visszahozni ezt a kapcsolatot?
P. Bartha Attila: Köszönjük az őszinte kérdésedet. Ez az egyik, amit tehetsz, amit teszel is, hogy eljössz, és hallgatod az istentiszteletet. Nyilván ez egy bonyolult kérdés. Néhány dolgot szeretnék mondani, aztán majd p. Bende helyrerakja. P. Bendegúz most beszélt is erről, hogy nincs kapcsolatom Istennel, nem hallok Tőle.
Az egyik oka az lehet, hogy teljesen más elképzelésem van, hogy mit jelent Vele kapcsolatban lenni, vagy Tőle hallani, és azon módon nem történik meg, ahogy én azt elképzelem. Tehát lehet hamis elképzelésem arról, hogy mit jelent Vele kapcsolatban lenni, és ezért nem is lehet kapcsolatom Vele. Lehet téves elképzelésem Istenről. A másik, hogy túl hangosan beszélek még én, és amikor Isten beszél, akkor az én szavam elnyomja az Ő szavát. Ez lehet panaszkodás, lehet az önzőség.
Ezék 14:3-4 Embernek fia! Ezek a férfiak szívükbe fogadták a bálványokat, és maguk elé állították azt, ami bűnös botlásukat okozta. Vajon engedjem-e, hogy megkérdezzenek engem? Ezért beszélj velük, és mondd meg nekik: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „Aki Izráel házából szívébe fogadja a bálványait, és bűne botlását maga elé állítja, és úgy megy a prófétához, annak én, az ÚR felelek meg, mivel sok bálványa van,
Ez a kép arról beszél, hogy én úgy kérdezem Istent, hogy mindvégig a szemem előtt van egy bálvány. Egy konkrét eset. Volt egy ismerősöm, egy hölgy, aki nagyon-nagyon szeretett volna megházasodni, de elvesztette a hitét abban, hogy Isten tud adni neki hívő férjet, úgyhogy hitetlennel kezdett randevúzni. Együtt éltek, és persze nem működtek jól a dolgok.
Kérdezte Istent, hogy mi legyen ezzel. Hagyja ott, vagy maradjon benne ebben a kapcsolatban? Azt mondta, hogy minden üzenet arra bátorította, hogy maradjon benne. A Korinthusiakhoz írt 2. levelében Pál azt mondja, hogy bele sem kellett volna menni egy ilyen kapcsolatba, 2Kor 6:14. Annyira a kapcsolat volt az első a szívében, hogy nem látta, nem hallotta meg a nyilvánvalót. A kérdés nem az, hogy maradjon-e benne, vagy sem, hanem bele sem szabadott volna menni az Isten Igéje szerint.
Megtörténhet, hogy nem hallom Isten hangját, mert igazából egy bálvány közénk áll. Lehet ez sérülés, fájdalom, vágy, sérült önigazság. Ha valóban érdekel a kérdés, olvasd el a Boldogság nem véletlen c. könyvecskét. Ez öt írás p. Stevens-től, az első ezek közül: Sérült javak is fogadhatnak el Istentől. Erről szól. Olvasd lassan, aztán újra és újra. Épp erről szól, hogy nem tud az ember elfogadni Istentől, mert van egy sérülés a lelkében, és ha valamit tapasztal Istenből, az csak egy pillanatnyi lelkesedés, ami nagyon hamar erejét veszti. Erről beszél, hogy nem tud elfogadni Istentől, holott keresztény és évek óta gyülekezetbe jár. P. Stevens arról beszél, hogy a sérülések miatt nem tud elfogadni Istentől.
Ami az érdekessége, hogy a gyógyulást az hozza, ha elfogad Istentől. Közeledni tudsz Hozzá, tudod kérni Őt. Kérd úgy: Te mit akarsz mondani nekem? Ne úgy: Beszélj Hozzám erről a témáról. Adj Neki szabad kezet abban, hogy Ő miről beszéljen hozzád. Sokat hallom ezt: „Nem hallom Istent. Nem szól. Én kérdeztem Őt ezzel a bizonyos dologgal kapcsolatban, és nem mond semmit.” Meglehet, hogy azért nem mond semmit, mert egy másik dologgal kapcsolatban mondott valamit, de arra te nem figyelsz.
Itt egy nagyon jó kérdés: megszabadulni valamiből. „Annyit imádkoztam, hogy Isten szabadítson meg engem!” Ez lehet rossz szokás, bármi. Nem biztos azonban, hogy meg fog szabadítani, mert Isten nem az ima által szabadít meg téged. Az Igében le van írva, hogy az igazság megismerése fog téged szabaddá tenni, Ján 8:32. P. Scibelli is tanítja, hogy ha Isten valamiről elmondta, hogy mi az Ő módja, akkor egy másik módot nem fog megáldani. Tehát tudsz Istenhez közeledni, és hiszem, hogy Ő át tud törni ezen.
Olvasd el azt a könyvet, mert az még négy másik témáról is szól. Beszél a belső gyógyulásról. Ott van Isten szeretetének a megértése és elfogadása. Persze az nagyon jó kérdés lenne, hogy hogyan tudsz gyakorlatban elfogadni Istentől szeretetet. Nagyon kíváncsi lennék itt a véleményekre, mert használjuk ezeket a kifejezéseket, de a kérdés az, hogy jelent-e valamit neked?
Aztán beszél az önképről. Nagyon sok ember azért tesz valamit, hogy legyen valaki, és nem pedig azért tesz, mert már valaki. Ha azért akarok Istennel járni, hogy legyek már valaki, akkor még mindig rólam szól az egész, és nem fogom megtapasztalni.
Aztán a negyedik könyv arról szól, hogy hogyan építsd fel magad a hitben, Júdás 1:20. Aztán az ötödik könyv: A gondolkodás csatornái. Én azt mondom, hogy amíg ezt nem tapasztalod meg, addig menj vissza ehhez a könyvhöz, bármelyik részéhez. Van leírva benne néhány gyakorlati dolog is, de ha bárkinek hasonló kérdése van, nyugodtam keressen meg engem, vagy másik pásztort.
Köszönjük az őszinte kérdést, mert hiszem, hogy sokunkkal megtörténhet. Megtörténhet, hogy itt vagyok, de nem tapasztalom meg ezt az életet. Nyilván átmentem már én is ezen, úgyhogy ismerős.
P. Bendegúz: Meg kell tanulnunk, hogy Istenben ne az érzelmeket keressük, hanem az igazságot. Mert amikor megtérünk, és Isten igazsága megérint bennünket, és ehhez párosul némi kellemes érzelmi állapot, akkor utána azt keressük, és nem az igazságot. Pedig az igazság számít. Ez olyan egyszerű, mert kinyitod a Bibliádat, és meglepetésre 🙂 az egész igazság. Például az előbb a 25. zsoltárról beszéltem, tovább:
Zsolt 25:6 Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.
Ezen elkezdesz gondolkozni: „Isten emlékezzen meg az irgalmáról és a kegyelméről. Az öröktől fogva vannak. Tyű! Akkor Istennek öröktől fogva irgalmas és kegyelmes a szíve? Ezek örök tulajdonságai? Ez nagyon jó! Istennél ez örökkévaló. Mit jelent ez az én életemre? Nyilvánvalóan Isten irgalmas és kegyelmes hozzám. Az is nyilvánvaló egyébként, hogy Isten megemlékezik erről.” Ezt így elolvasom, és gondolkodom ennek az igazságán, hogy Neki ez örökkévaló. Nem a kárhoztatása örökkévaló, hanem az Ő irgalma és az Ő kegyelme. Gondolkozom ezeken az igazságokon, amit itt olvasok.
Aztán felállok, arrébb megyek. Aztán egy idő múlva rájövök, hogy érdekes módon másképp gondolkodom, mint előtte. Lehet, hogy nem történt semmi nagy csoda közben, nem volt tűzijáték, nem árasztott el hatalmas érzelmi hullám, mégis Isten igazsága munkálkodott bennem, és megváltoztatott dolgokat. Lehet, hogy csak később veszem észre. Ennyi az egész.
Aztán egyszer csak észreveszem, hogy mintha más személyben járnék, mintsem aki voltam. Ennyi az egész ügy. Isten gondolatában járok és Isten személyében. Isten vezetése ebben benne van egy igazán emberileg le nem írható módon. Ez egyszerű. Annyi, hogy elolvasom, és igazságként fogadom el azt, ami ide van írva. Ennyi a nagy varázslat benne. A Szent Szellem, Aki bennem lakik, ezen keresztül hatalmas munkát végez.
P. Jukka: Egy hozzászólás. A kereszténység mindig arról szól, hogy előre megyünk. Hadd mondjam újra. A kereszténység mindig arról szól, hogy előre megyünk a halálon keresztül. Ki az, aki haldoklik itt? A hústest, az éretlen gondolataim, a gyerekes viselkedésem, haldoklom. Nagyon szeretem azt a tényt, hogy jogom van felállni, ha elbuktam. Emiatt a kereszténység mindig előre megy.
Az létfontosságú üzenet, amit Jézus mondott Péternek az élete elején és aztán a tónál is: Kövess Engem! Habár Péter háromszor is azt mondta: Soha nem ismertem! Aztán Jézus beszélt Péterrel: Legeltesd a bárányaimat! Aztán a kérdés, amit Jézus feltesz Péternek – és nekünk is –, az nagyon mély: Jobban szeretsz Engem, mint a felszerelésed, mint a virágokat, mint a zongorákat, vagy azt, amit teszel?
Péter halász volt. Nagyon képzett. Képzett üzletember volt, aki halakkal foglalkozott. „Jobban szeretsz Engem, mint az üzletedet? Kövess Engem!” Ez egy jó kérdés, nem? Jobban szereted azt, amit teszel, mint Jézust? Gondolkozz el rajta! Szerintem Isten ma kihívja a fiatalokat, hogy tényleg kövessék Őt. A fiataloknak megvan a lehetőségük, hogy nagyszerű állást kapjanak, és Jézus kopogtat: Arra hívlak, hogy kövess Engem. „Nem! Én szeretem a munkámat.”
Volt egy barátom Finnországban sok évvel ezelőtt. Vadásztak rá az üzletemberek, népszerű volt. Ő azt felelte: „Bibliaiskolába fogok menni. Szeretem Istent, az üzleti világ pedig nem tetszik.” „Péter, jobban szeretsz Engem, mint a halakat?” „Úr Jézus, igen, szeretlek. Menjünk!”
Az életünk mindig előre halad, és felfelé. Még akkor is, ha lefelé megyünk, akkor is felfelé megyünk. Néha úgy gondolhatod hétfőnként, hogy lefelé mész. Ilyenek az érzéseid, mert munkába kell menni. Álljuk csak meg! Milyen szellem él bennünk? A munkahelyeden, bárhol, ahol vagy, kinek a szelleme él benned? A Szent Szellem. Ez kapcsolat Istennel. Ez a kapcsolat erőteljes. Ez ébren tart arra, hogy Krisztust kövessem hétfőn. Úgyhogy menjünk előre.
Soha ne hagyd abba azt, hogy Istennel jársz! Most hatvanöt éves vagyok, de belül húsz. Soha ne add fel. Mert Isten csodálatos munkáját fogod meglátni az életedben.
P. Bartha Attila: Nagyon sokat lehetne még erről beszélni. Csak még egy gondolat. Van-e csendes időd Istennel? Amikor nincs más gondolatod. Amikor nem azon gondolkozol, hogy mit fogsz enni, vagy mit fogsz csinálni másnap. Csendes idő az, hogy ott a Biblia és te, és ima, és hallgatás. Amit még javasolnék, az egy jegyzetfüzet és egy toll. Semmi több! A telefont ki lehet kapcsolni. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de szerintem ez az egyik legnehezebb dolog.
Isten azt mondja: Legyen meg ez Velem ma este, és legyen meg reggel. Nem kell, hogy hosszú legyen, de legyen meg. Ez az első lépés.
Zsolt 119:105 Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága.
Mécses, és nem reflektor. Egy lépést látsz előre. Akkor fogod megtudni, hogy mi a következő, ha azt az egyet megteszed. Akkor fogod meghallani Istent precízen, hogyha az általános dolgokban élsz. Személyes idő Istennel a Bibliáddal. Semmi más. Csak te és Ő. Sokszor szeretnénk az életünkre specifikusan hallani, de ezeket a dolgokat megvetjük.
Bátran állíthatom, hogy ma este Isten szeretne veled találkozni. A Bibliáddal veled. A telefon, a TV kinn marad. Nem tudom, mikor jobb. Vacsora után belealszol, a vacsora előtt pedig azon gondolkozol, hogy mit fogsz enni. Nem tudom, de tegyed. Hiszem, hogy idővel Isten fog vezetni a specifikus dolgokban is.
Ámen.