Bartha András
Érezted-e már azt, hogy neked nagyon megy? „Nekem már megy ez a kereszténység!” Szolgálunk emberek felé, van növekedés, emberek jönnek, és néha azt hiszem, hogy ezt én teszem. Néha túl sokat gondolunk magunkról. Ám ha bármi történik, akkor az tényleg Istennek a csodája. Amikor a dalokat éneklik, vagy amikor már megy az üzenet, akkor igazából jelen vagyunk, de ez nem a mi részünk. Isten csak be akar vonni minket az Ő munkájába.
Aztán a másik fele az, amikor csúnyán elbuksz. Nem hiszed el, hogy még mindig csak ugyanott tartasz. „Azt hittem, hogy ezen már túl vagyok. Olyan, mintha még megtérésem legelején lennék. Még mindig kiakasztanak a kis dolgok.” Ahogy az egyik barátom mondta. Az elmúlt héten 3-4 defektje volt biciklivel, és teljesen kiakadt, hogy hogyan történhet meg már megint?! „Egy ilyen kis tüske elbánt velem!”
Megtapasztaljuk a magaslatokat Istennel, és ugyanakkor megtapasztaljuk a gyengeségünket. Szerintem mindannyian észrevettük, hogy amikor megtértünk, Isten nem vette el a hústestünket, sajnos. Mintha az ó-ember bennünk egyre romlottabb lenne, és az új-ember egyre újabb, és egyre inkább Krisztusra hasonlít. Úgyhogy megvan egyszerre mindkettő bennünk nagyon valósan.
2Kor 4:6 ez a kincsünk pedig cserépedényben van. Nagyon valóságos a kincs bennünk, ugyanakkor nagyon valóságos a cserépedényünk gyengesége: a fáradságunk, a kiakadásunk, a türelmetlenség. Bennem volt egy hamis kép régen. Azt hittem, hogy minél tovább járok Istennel, annál tökéletesebb leszek. Azt hittem, hogy majd egyszer eljutok arra a szintre, hogy a bűn már nem is érint meg, nagy felismeréseim lesznek, és nem megyek bele az ördög játékába. Nem. Néha egyre gázosabb gondolataim vannak, utána pedig egyre nagyobb győzelmeim Istennel. Mint a skizofrénia, de ez valós.
Amint olvassuk Róm 7-ben, Pál – a nagy Pál apostol, aki az Újszövetség nagy részét megírta – azt mondja erről: amit akarok tenni, azt nem tudom megtenni, amit pedig nem akarok, azt megteszem. Milyen sokat kárhoztatjuk magunkat ezért! Pál azt mondja: ez a kettő megvan bennem együtt. Annyira tetszik, hogy nem kell szupernek mutatni magunkat. Nem látunk szuper keresztényeket, hanem bukdácsoló keresztényeket látunk, akik Istenben bíznak.
Róm 7:24 Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből?
Nem azt mondta, hogy mi szabadít meg, hanem azt: ki szabadít meg… Olyan sokszor beismerjük, hogy elszúrjuk, gyengék vagyunk, de itt megállunk. Én legalábbis. Elegem van abból, hogy megállok, beismerem, és ennyi. Hanem tegyünk még, menjünk a végéig, mert a gyengeségünk Krisztushoz vezető mester. Amikor valaki megbánt, az engem Krisztushoz vezethet. A nehéz körülményeim Krisztushoz vezetnek engem. Én szeretnék egy szabadító Isten lábainál lenni minden nap.
Olyan jó, hogy Isten nem engedi, hogy magadban bízzál. Nem engedi, hogy annyira jól menjen, hogy Őnélküle is menjen. Néha Isten nélkül akarunk járni Istennel. Azt mondta: Én nélkülem semmit sem tehettek, de Énvelem minden lehetséges. Utána írja Róm 8:1 nincs semmi kárhoztatás. Nem baj, ha baj van az életedben. Nem kell jó képet mutatni, nincs olyan, hogy jó keresztény.
Úgyhogy rendben van, ha nem vagy rendben éppen. Ugyanis a cserépedény valós, de ne állj meg a megvallásánál: bűnös vagyok. Már az új-ember is nagyon valós benned. Krisztus nagyon valós az életedben. Ragadd meg Őt, ragadd meg az ígéreteit. Kaptál nagyon sok ajándékot. Ha nem hiszed, csak nézz a gyülekezetre, mert az egész egy hatalmas ajándék nekünk. Nem vagyunk egyedül.
P. Kende
Nemrég volt egy üzenetünk a két szintről (2013.05.29. de. P. Kende): élet a földszinten és élet a felső szinten. Arról beszéltünk, hogy Eféz 1:18-ban Pál azért imádkozik, hogy a hívők meglássák azt, amit Isten tartogat nekik.
Az ember úgy éli az életét, hogy a világ az egész, ami van: „Nincs több semmi. Itt éljük az életünket. Ebben élünk, ebben mozgunk. Ennyi az egész. Nincs több, csak a természeti.” Viszont érezzük, hogy van valami több: a természetfeletti. „Kell, hogy legyen valami több!” – hallottuk ezt már evangelizáción emberektől. Az embereknek van ilyen benyomásuk: „Azért kell lennie valami többnek! Kell, hogy legyen valami, ami túlmegy ezen a világon, ami túlmegy a jelenségen (ahogy a filozófia mondja), ami túlmegy a természetin.
Van ez a benyomásunk, ez az élményünk, de összekavarodunk ebben a dologban. Megzavar minket az, hogy nincs abszolút ismeretünk, hogy nem tudjuk pontosan. Ez összezavar bennünket. Amikor valaki a természetfelettiről beszél, akkor a földi szinten gondol valamire, ami nem természeti. Így elképzeljük el. Azt mondjuk: ez a természetfeletti.
Amikor valaki azt mondja, hogy természetfeletti, akkor ilyesmire gondol: megdöbbentő szerencsés események; vagy arra gondol, hogy az intuíció a természetfeletti. Vagy: ha az elmém képesebb lenne sokkal jobban működni, akkor az lenne az. Ez azonban hibás, mert az még mindig a földi szinten van, nem a felső szinten. Ez olyan, mint egy ház, aminek két szintje van: földszint és emelet. Ez még mindig a földszinten van.
Nagyon sokszor, amikor az emberek beszélnek a természetfelettiről, akkor igazából erről beszélnek még mindig a földszinten. „Beállítom magam valami szerrel, és azt mondom: ez transzcendentális élmény volt.” Ez azonban még mindig a földszinten, a föld szintjén zajlik. Az még mindig csak természeti. Az még mindig csak az én elmém, ami be van állítva egy irányba, és nem több. Ezért nem ad nekem semmit, mert még mindig a földszinten zajlik az egész.
A múlt alkalommal is mondtam erről néhány szót, hogy az okkult például ezzel él vissza, hogy az embernek van egy sanda gyanúja arról, hogy van valami több. Van egy ilyen benyomás: valaminek lennie kell. Akkor erről beszélnek, erről tanítanak, azokra a gyanúkra építenek, azokra az érzésekre, azokra az intuíciókra. Azokra a dolgokra, amiket olyan nagynak látunk, ami lenyűgöz minket, de ez még mindig a földszinten van. Mert az okkultnak nincs ismerete a természetfelettiről, csak beszélnek valamiről, amiről nem tudnak semmit igazából.
Itt a nagy különbség. Pál azt mondja Eféz 1:18-ban: azért imádkozom, hogy megnyíljanak a szemeitek, hogy lássátok a valóságot, a konkrétat.
Ézs 6:1-3 Abban az esztendőben… láttam az Urat magasra emelt trónon ülve… Szeráfok álltak fölötte, mindegyiknek hat-hat szárnya volt… Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsőségével teljes az egész föld.
Eléggé részletes leírás. Ez az, ami történik velünk, amikor megismerjük Krisztust, hogy a természetfeletti nem ködös valami többé, hanem konkrét dolog. Rájövök, hogy az konkrét dolog. Igazából belelátok a természetfelettibe. Nem elvontan, nem ködösen, hanem látok valami konkrétat. Ézsaiással ez történt. Ott volt a mennyben Isten jelenlétében. Látta, ami ott történt. Ha megfigyeled, részletes a leírás.
Ézs 6:5 Akkor azt mondtam: … Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim.
Erről beszélünk: Ézsaiás látta Istent. A Biblia az, ami segít nekünk ebben. Azért konkrét az ismeretünk, mert a Biblia megmutatja nekünk. Nem ködösen beszél róla, hanem konkrétan beszél erről. Ez nagyon fontos nekünk, mert ez megváltoztatja az életemet. Igazán mindent megváltoztat. Induljunk el innen. Röviden csak néhány gondolatot szeretnék hozzátenni ehhez.
Amikor így élek, hogy belelátok az örökkévalóba, az jelent nekem valami nagyon fontosat. Ez az, hogy rájövök, ki vagyok. Az önmagam meghatározása – ha a földszinten élek, ha be vagyok zárva ebbe, akkor nem tudom meghatározni magam. Nem tudom megmondani, ki vagyok. Emberek, akik csak a természetiben élnek, rendszeresen belefutnak ebbe.
Ez zsákutca. Nem tudom megmondani, ki vagyok, mi vagyok. Hülyeségeket beszélünk: „Az élet egy játék, és az a győztes, aki a legtöbb játékszerrel hal meg, akinek a legtöbb van a tulajdonában. Az a győztes, aki a legtöbbet gyűjtötte.” Viszont az az ember még mindig meghal. Nem tűnik olyan győztesnek, amint a koporsóban fekszik.
Erről beszélünk, hogy a föld szintjén nincs elég világosságom. Nem látok eleget. Mi az életem célja? Ha megkérdezed: Ki vagy te?; akkor az emberek rendszeresen ilyenekkel válaszolnak, hogy megmondják a munkájukat: autószerelő, professzor. Vagy azt feleli: én bűnöző vagyok; azaz a hibájával, a bukásával válaszol. Vagy azt mondja: elszúrtam, idióta vagyok. Ilyeneket mond, a bukásairól beszél.
A munkájáról beszél, arról, amit csinál, vagy arról, hogy honnan származik. „Ki vagy te?” „Magyar vagyok.” Rendben, magyar vagyok, tényleg, de ez nem az, aki vagyok igazából. Az életem ennél több és más. „Ki vagy?” „Amerikai.” „Nigériai.” „Kínai.” Tényleg? Nem. Ez egy meghatározás a földszinten. Ez nem elég nekünk. Ezzel nem elégszik meg a szívem. Ezzel nem vagyok telve igazából.
1Kor 15:10 én az Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Tudom, hogy mi vagyok, és ez az én életem. Azt mondja Pál: Isten kegyelme határozza meg, hogy mi vagyok. Ez nagyon fontos, hogy mi mondja meg, hogy ki vagyok. Pál azt feleli: én fölülről tudom, hogy mi vagyok. Ez az, ahogy meg vagyok határozva. Isten mondja meg nekem, hogy mi vagyok. Ha Ő azt mondja: te apostol vagy; akkor az vagyok. Ha Ő azt mondja: ülj csendben; akkor azt tudom csinálni. Mert Ő mondja meg, hogy mi vagyok. Annyira hálás vagyok ezért, annyira nagyszerű ez.
Nagyon egyszerű dolgokra nem tudom a választ, ha be vagyok zárva a földszintre: „Mi a valóság lényege? Mi az ember célja?” – és nincsen válaszom. Csak akkor van válaszom, ha az egész házban élek, ha mindkettő – földi szint és felső szint – az enyém. Igazán ez az, amit találunk. Ahogy növekszünk Istennel, ahogy járunk Istennel, rájövünk, hogy nem csak belátunk a természetfelettibe, hanem igazából mindkettőben élek.
Mindkettőben részem van. Nekem részem van az örökkévalóságban Istennel, a Szent Szellem által. Ez nem büszkeség, ez Isten munkája az életünkben, és ezt tanuljuk. Pál azt mondja: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Így tudom, hogy mi vagyok. Ez az, ahogy élem az életem. Ez annyira fontos nekünk!
Van egy érdekes gondolat. Róm 11:1,3,5-ben Pál beszél erről: „Akkor mi van Izraellel? Itt a gyülekezet, hol van most akkor Izrael? Akkor Izrael megszűnt Isten választott népének lenni?” Azt mondja: Isten ments! Isten nem vetette el őket. Ez fontos nekünk is itt és most. Miért? Azért, mert ha Isten elvetette volna Izraelt, akkor ez azt jelentené, hogy Ő nem tartja meg az ígéreteit. Ez azt jelentené, hogy Isten megváltozik, meggondolja Magát igazán. Ez azt jelentené, hogy ez veled is megtörténhet. Pál azonban azt mondja: Isten nem vetette el Izraelt. Még mindig ők a választott népe. Nincs változás. Még mindig ugyanaz a terv. Ez fontos nekünk hívőknek.
Mellékesen, a zsidógyűlölet elfogadhatatlan egy újjászületett kereszténynek. Ez ott van a levegőben, körülöttünk van. Nem engedheted be az életedbe. Amúgy is, miért lennél olyan ostoba? 1Móz 12. Isten megígérte Ábrahámnak: aki téged áld, az áldott lesz, aki téged átkoz, az átkozott lesz. Szerintem ne gyűjts magadnak átkot, van elég bajod az életben.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy amikor Izrael Egyiptomban volt, és rabszolgák voltak, akkor Isten választott népe voltak? Korbácsolták őket, megölték a gyermekeiket, nem volt tulajdonuk, nyomorban éltek. Isten választott népe? Igen, azok. Ez nagyon fontos. Mert ha mindkét szinten élek, akkor tudom, hogy mi vagyok. Ez az én életem, és azt mondom: Uram, Te tudod megmondani, hogy mi vagyok. Másként élem az életem.
Amikor Babilonban voltak hetven évet, Isten megengedte, hogy Jeruzsálem elpusztuljon, a templomot lerombolják, és a népet kipusztítsák. Úgy tűnt, hogy Dávid magva megszakadt, aztán elvitték őket idegen országba. Ám Isten választott népe voltak? Igen. Mindennek ellenére. A diaszpórában – miután hetvenben le lett rombolva a templom és szét lettek szórva majdnem kétezer éven át – még mindig Isten választott népe? Igen. Ez nagyon fontos nekünk.
Ha a földszinten élek, akkor az határozza meg, hogy ki és mi vagyok, hogy mi az, ami történik velem, hogy hol élek, hogy milyen szomszédjaim vannak, hogy milyen a kapcsolatom a feleségemmel /férjemmel. „Miért nincs férjem? Hány éves vagyok? Mennyire vagyok gazdag vagy szegény? Milyen nemzetiségű vagyok? Hány helyre mehetek el az útlevelemmel, és hány országba nem engednek be? Van-e platina szintű hitelkártyám vagy sincs?” – ezek határozzák meg az életemet.
Ez az, ami meghatározza, ha csak a földszinten élek. Szükségem van valami többre. Izrael történelmében ez volt az egyik hibájuk. Éltek valahol, és Egyiptomban elhitték, hogy rabszolgák. Aztán Isten fogta Mózest, kicsit felébresztette, aztán azt mondta: menj el és mondd el nekik, hogy ők az Én választott népem. Mózesnek nem volt könnyű dolga.
Aztán Babilonban voltak, és elhitték, hogy ők babiloniak, hogy oda tartoznak. Aztán azt, hogy a Perzsa Birodalomba tartoznak. Aztán, amikor Isten kinyitotta az ajtót, hogy visszamenjenek, akkor nagyon kevesen mentek vissza. Miért? Azért, mert elhitték, mert csak a földszinten éltek. Hívőként megvan ugyanez a lehetőségem. Megtörténhet velem.
Hadd tegyek fel egy kérdést. Amikor testi vagy, amikor a régi bűnös természetben élsz, akkor hívő vagy-e? Igen. Amikor elbuktál, akkor hívő vagy-e? Igen. Amikor hitetlenkedsz, akkor hívő vagy-e? Igen. 1Kor 3:1 azt mondja Pál a korinthusiaknak: „Figyeljetek! Testiek vagytok. A régi bűnös természetben éltek, nem a Szellemben jártok. Nem szeretetben jártok. Nem vagytok türelmesek. Nem vagytok szeretettel teltek. Nem jártok Istennel, nem szolgáljátok egymást, hanem hasonlítgattok, kritizáltok. Nem tiszteltek engem, aki az atyátok vagyok a hitben, hanem támadtok engem.”
Azt mondja: testiek vagytok, de hívők vagytok. Ez nagyon fontos. Mert ez is arról szól, hogy Isten nem gondolja meg Magát velünk kapcsolatban. Még mindig hívők vagyunk. A testiségben senkinek nincs öröme. Nekem nincs örömöm benne, amikor testi vagyok. Istennek nincs öröme benne, a gyülekezetnek nincs öröme benne, de attól még hívő vagy. Miért? Azért, mert az életem nagyobb.
Nem csak a földszinten élek, hanem az életem többről szól. Van egy természetfeletti része. Megtértem, Eféz 1:13, 4:30 a Szent Szellem pecsétje rajtam van. Ő bennem van és ez megváltoztathatatlan, Róm 8. Ő az, Aki vezet minket, Ő az, Aki használ minket. Az életünket „több”-ben éljük. Eféz 2:8 mert kegyelemből váltattatok meg hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez.
Azt mondja Isten: „Az üdvösség az Én munkám. Az először is az Én munkám. Aztán ez lejött az életedbe, de ez nem olyan dolog, ami a földszinten történik, hanem ez természetfeletti.” Az életünk telis tele van ilyen dolgokkal. Isten tanít minket, és azt mondja nekünk: „Meg akarom mondani neked Én, hogy ki vagy, hogy mi vagy. Meg akarom mondani neked. Mersz Tőlem hallani? Mersz bízni Bennem?”
Ezért kell nekem a Biblia nap mint nap. Ezért kell nekem az Ige nap mint nap. Hallani az Igét, az üzeneteket, olvasni az Igét, beszélgetni a testvéremmel, és hallani az ő gondolatait. Mert honnan tudhatnám, hogy mi vagyok, és minek vagyok itt, ha Isten nem beszél nekem erről? Különben csak a gyengeségeimet tudom, és azt tudom mondani: hát, én ez vagyok. Miért? „Azért, mert itt vannak a korlátaim.”
Mi van, ha Isten azt akarja, hogy továbbmenjek? Mi van, ha Isten azt akarja, hogy túllépjek azon? A Szent Szellemben adott nekem képességet, hogy továbbmenjek a korlátomon. A válasz ez: ha csak a földszinten élek és látok, ha odalent élem az életem, akkor nem fogom megtenni a lépést. Akkor úgy leszek, mint az izraeliták Babilonban.
„Ne hülyéskedj! Itt nekem komoly üzletem van. Ne hülyéskedj, itt lóg a cégér az ajtóm előtt. Az emberek tudják, hogy ki vagyok, és jönnek hozzám, vásárolnak, és jól élek. Itt van az életem. Fizetem az adókat. Mindenki tisztel engem.” Isten azt mondta nekik: „Te más vagy, te több vagy. A te életednek, van másik szintje, amiről ők nem is tudnak. Lépj egyet, ki a korlátaidon, a határaidon kívül.” Aztán az ember azt mondta: „Nem. Én itt élek. Ez az én életem.” Isten azt feleli: „Rendben. Ha ezt akarod, ezt akarod. Élheted így az életed.”
Ez felhívás neked és nekem, hogy ez többről szól. Isten valami többet akar az életünkben. Jön a nyár – állítólag, de még nem érezzük olyan nagyon –, meleg lesz, és mit fogunk csinálni ezzel? Lehet egy ima a szívünkben: „Uram, taníts engem, hogyan éljek „több”-ben. Nem akarok csak a földszinten élni. Nem akarok csak annyit, amennyi itt van, ezen a szinten. Azért tértem meg, mert tudtam, hogy kell valami több. Szeretnék ebben járni. Szeretném, ha ez lenne az életemben.”
2Kor 4:1-ben Pál azt mondja nekünk, hogy szolgálatot kaptunk. Hívő vagy? Ha hívő vagy, akkor kaptál egy szolgálatot. Kaptál egy szolgálatot! Ne legyél úgy: „Jaj, rettegek! Szolgálat? Az ijesztő szó.” 2Thess 1:3-ben szépen leírja ezt. Arról szól, hogy kifejezed a szeretetet gyakorlatban valaki felé. Erről szól a szolgálat. Ennyi a szolgálat. Nem több, nem kevesebb. Isten hív minket és azt mondja: járj Velem ebben.
Óvva intelek, ha a földszinten éled az életed, akkor a szolgálat borzasztó unalmassá válik. Rettentően üressé és szárazzá válik. Mal 1-ben az emberek azt mondták: „Jaj, az Úrnak az áldozata? Ne fárassz ezzel! Nincs elég bajom? Az Urat szolgálni? Jaj, de fárasztó! Jaj, de nehéz!” Miről szól ez? Arról, hogy a földszinten élem az életemet.
Ha a földszintem élem az életemet, akkor naná, hogy dögunalom az egész. „Úgy érted, hétről-hétre járni vidéki szolgálatba? Ha esik, ha fúj? Ha hideg van? Ha sötét van?” Ha a föld szintjén élem az életem, akkor persze, hogy unalmas. Akkor persze, hogy ismétlődő, üres és száraz. Ha a felkészülésem ott zajlik, ha az imaéletem nem megy messzebb a „plafonnál”, akkor csak visszaesik, akkor persze, hogy unalmas. Az mindenkinek unalmas lenne. „Nem! Nekem többre van szükségem.” Ám ez a valóság.
Ha hívő vagy, Eféz 2:6, akkor van részed a mennyeiben, az örökkévalóban, a természetfelettiben. Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Van egy szolgálatod. Járj abban!” Merjünk kérni erre a nyárra: „Uram, kérlek, vezess engem tovább magamnál. Szeretném látni, ahogy továbblépek a természetfelettiben önmagamnál. Taníts engem! Vezess engem! Szeretnék növekedni, és szeretném látni. Kérlek, nyisd meg a szemem. Szeretnék valami többet, mert nagyobb életre van szükségem.”
Van még egy érdekes gondolat. Amikor bejön Jézus az életembe, akkor egy értelemben ugyanaz maradok. Egy értelemben. Valaki rám néz, és még mindig ugyanannak lát engem. Még mindig megismer engem. Nem kezd fényleni az arcom. „Csudába, azt reméltem.” 🙂 Nem válok tökéletessé. Egy értelemben még mindig ugyanott állok, ahol addig álltam, és ha valaki rám néz a földszinten, akkor azt mondja: „Ennyi? Ez történt? Akkor én nem imádkozom. Akkor én nem térek meg.”
A nagy változás azonban az, hogy a hívő életének van egy másik szintje: az örökkévaló. A természeti ember, aki ránéz erre, az nem látja. A hívő mond valami szeretettel teljeset, a természeti ember ránéz, és azt mondja: ez klisé, üres duma. Miért? Mert nem látja a másik valóságát a dolognak. A hívő szolgál, szeret, leteszi az életét, és a természeti ember ránéz: Hú, de vallásos vagy! Nem érti, hogy miről szól. Nem látja a valóságát.
A hívő kinyitja a bibliáját, közösségben van az ő Istenével, belelát az örökkévalóságba, Istentől kap valamit, a természeti ember ránéz, és azt mondja: azt hiszed, hogy jobb leszel? Nem ért semmit belőle. Semmit! Ez nagyon fontos, hogy hívőként előbb-utóbb ezt megkapod: „Ilyen egy keresztény? Na, te szép kis keresztény vagy!” Nagyon fontos, hogy ezt a kritikát meg fogod kapni.
A te életed megváltozott, de ő nem érti. A te éltednek már van másik szintje is, de ő ezt nem tudja megragadni. Amikor azt mondja: „Na, ilyen egy keresztény? Akkor én nem leszek keresztény miattad.” Valójában az történik, hogy Ján 16:9 a Szent Szellem kopogtat a lelkén, és bizonyságot tesz neki, hogy hinnie kéne Krisztusban, de ő megpróbálja ezt elfojtani azzal, hogy téged vádol. Nem kell azonban ezt elfogadnod, mert a te életed más. Te el vagy rejtve Krisztussal Istenben. Ez a te életed. Ezért Róm 8:1 nincs kárhoztatás ellened.
Ez nagyon fontos, hogy meg kell legyen mindkét szintje az életünknek, mert csak így tudhatjuk, hogy kik vagyunk és mik vagyunk. Csak így tudhatjuk, hogy minek vagyunk itt. Csak így lehet igazán szolgálatunk. Ha nincs meg mindkét szint, akkor tényleg csak vallásos vagyok. Ha nincs meg mindkét szint, akkor honnan lenne örömöm? Honnan lenne szabadságom? Honnan venném a növekedésem? Nyilván csak Őtőle jöhet. Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy Te mondod meg, mik vagyunk. Köszönjük Neked, hogy Te mutatod meg az életet, a lényeget, a valóságot. Köszönjük, Istenünk.
Nem vagyunk semmivel sem intelligensebbek, mint az összes többi ember, nem vagyunk kiválóbbak, de Te adtál nekünk másik fajta életet, másik fajta szívet, másik fajta gondolkodást. Ismerhetünk Téged. Van egy valóság, amivel mi találkozunk, a Te valóságod. Köszönjük, hogy ebben az életben ez már a miénk. Aztán egy nap teljesen ebben a valóságban leszünk. Köszönjük, Istenünk.