Beleszeretni Isten akaratába

2012 december 30. vasárnap  18:30

P. Kende

Különleges istentiszteletünk van, mert ez most egy konferenciának a része. Ahogy előregondolunk a 2013-as évre, témánk a konferencián: még nem jártál ezen az úton. Fontos dolog nekünk, hogy Isten vezessen bennünket. P. Matti szolgálata ilyen volt felénk. Olyan dolgok, amiket Isten kijelentett frissen, újonnan csalódásról és reményről, hitről, gyengeségről, örömről, egyszerűségről, elvont gondolkodásról… Nagyon különleges üzeneteink voltak.

Előző alkalommal P. Matti Isten gyengeségéről beszélt. Utána nagyszerű beszélgetésünk volt. Nagyszerű volt megtisztelni az üzenetet, gondolkodni az üzenetben. Az egyik dolog, ami a szívemen van, az a mi gyengeségünk.

Ján 21. Érdekes, hogy a gyengeségnek kétféle hatása lehet. Az egyik az, hogy van olyan gyengeség, amely arra késztet, hogy rohanjak Istenhez. Mert annyira képtelen vagyok, annyira gyenge vagyok, annyira alkalmatlan vagyok. Látjuk ezt a fejezet elején. Péter és a többiek halásznak, és nem sikerül. Semmi. Semmit nem fognak. A hálót. Ennyit, de az meg volt az elején is. Amikor megtudja Péter, hogy az Úr a parton van, akkor hopp, ugrik a vízbe és úszik. Megy az Úrhoz. A gyengesége megtörtséghez és alázathoz vezet, és siet az Úrhoz.

Volt egy nagyon jó kérdés beszélgetés közben, és erre a részre gondoltam:

Ján 21:15-16  Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-e engem ezeknél? Monda neki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda neki: Legeltesd az én bárányaimat! Monda neki ismét másodszor is: Simon, Jónának [fia], szeretsz-e engem? Monda neki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda neki: Őrizd – gondozd – az én juhaimat!

A magyarban nem jön ki olyan jól, de tudjuk sokan, hogy birkózás van ebben a néhány mondatban. Péternek van egy küzdelme – egy értelemben ellenállása – azzal szemben, amit az Úr mond neki. Mert az Úr nagyon magas szintű szót használ: szeretsz Engem? Szeret – agapé – Isten szeretete. „Szeretsz Engem igazán? Örökkévaló értékkel szeretsz Engem?” Péter válasza egy sokkal alacsonyabb szintű szó: szeretlek – azaz kedvellek, a barátom vagy, szeretek veled lenni.

–          Szeretsz Engem?

–          Szeretek Veled lenni.

Itt a másikfajta gyengeség, ami nem visz az Úrhoz, hanem megállít engem egy értelemben, ami visszatart engem. Például egy hazugság az életemben, bűn az életemben, büszkeség az életemben, ahol azt mondom: nem mehetek Hozzád, Uram. Ez a fajta gyengeség tétlenségre kárhoztat, és Istentől való távolságot tesz az életembe. „Gyenge vagyok. Ne is gyere közel, hagyj engem békén.”

Azt hiszem, Pál erről beszélt 2Kor 10:5-ben: erősségek az életünkben. Nekünk gyengeség, de az ellenségnek, Sátánnak egy erősség az életünkben. Péter nem hajlandó kijönni a csigaházból.

–          Szeretsz Engem?

–          Hát? Kedvellek Téged.

Tudjuk, hogy miért. Nemrég nagyon elbukott. Nagyon. Pedig előtte mindenre megesküdött, ami szent, hogy ő aztán nem… Most azt mondja: hát, nem annyira, mint gondoltam. „Nem annyira, mint gondoltam…” Aztán a lenyűgöző dolog a történetben – ez az, ami akkora örömöt ad a szívemnek –, hogy amikor Péter odaúszott Hozzá, akkor Jézus szeretettel várta őt. Már csinálta a reggelit, ami nekem lenyűgöző gondolat: a feltámadott Jézus reggelit csinált valakinek.

Aztán a második dolog az, hogy Péter azt mondja: én nem tudok odamenni, amit Te szeretnél tőlem. Jézus hajlandó vele játszani az ő szintjén. Ez két dologból látszik. Az első az, hogy Jézus kérdez a magas szinten, Péter felel lenn, és Jézus azt mondja: legeltesd az Én bárányaimat, gondoskodj az Én juhaimról. Annak ellenére, amit Péter gondol magáról, és amit már nem gondol magáról. Jézus azt mondja, hogy ez nem akadály.

Harmadjára egyenesen azt kérdezi tőle: rendben, akkor kedvelsz Engem? Lemegy arra a szintre: akkor kedvelsz Engem? Péter szintjén kérdezi Pétert, és Péter azt mondja: igen, ez a szint van meg, azt hiszem, de igazán Te tudod.  Ez akkora bátorítás a szívemnek, hogy nincs az a gyengeség, nincs az a bukás, nincs az a hiba, ami olyan távolra tenne téged, hogy kivegyen Isten akaratából, hogy tétlenségre kárhoztasson, hogy távolságot tegyen közéd és Isten közé, ahol azt mondod: én csak ilyen vagyok.

Jézus azt mondja: „Ilyen vagy? Legeltesd az Én juhaimat.” – megint ezt mondja neki.  A gyengeségünk nem tudja távol tartani Őt. A bukásunk nem elég arra, hogy tétlenségre kárhoztasson. Isten kegyelme és szeretete jóval nagyobb ezeknél.

Ahogy várjuk az üzenetet, ez a bátorítás a szívemben nekem Istentől, és neked is: nem számít, mennyire vagy ebben a kategóriában, ahol Péter volt, nem számít, hogy mit mersz és mit nem mersz kimondani, de te hallani akarsz Tőle. Ő erről fog beszélni nekünk, hogy mennyire benne vagyunk az Ő szívében, az Ő szeretetében, és mennyire nem változott ez a dolog. Ez gyönyörű!

P. Matti

Nemsokára együtt fejezzük be ezt az évet Isten tervében. Ez a mi bizodalmunk, hogy Isten tervében vagyunk. Bármilyen másik hely nagyon veszélyes lenne.

Figyeltem a gyönyörű karácsonyi díszítést itt a nagyteremben. Nagyon szép. Szeretem az absztrakt gondolkodást, és keresem a díszítésben a mélyebb értelmet. Ahogy figyelgettem ezeket a dekorációkat, megtaláltam a mélyebb értelmet a gömbökkel. Mindegyik csüng lefelé. Egyesével lógnak, egyet kivéve, ahol kettő csüng. A nagy gömb fölött a pici csal. Az a pici a nagy erejére támaszkodik, de azt a látszatot kelti: én is itt csüngök egymagam. 🙂

Nem úgy van, hogy látjuk magunkat abban a kicsi gömbben? Ott vagyunk mi is, ez a képe a mi Istennel való kapcsolatunknak. Ott lógunk a többiekkel, de valójában egy másik erejére támaszkodva csüngünk. Ezt magammal viszem, szimbolikusan szólva.

Nagyon szeretem a könyveket. Az egyik ok, amiért szeretem a könyveket, hogy a lassú életet közvetítik felém. Mert nagyon lassan írják meg a könyveket, a kiadók is nagyon lassúak, és lassan olvassák azokat. Nem túl modern dolog. Úgy tűnik, hogy a világból kezdenek kiveszni, eltűnni ezek a könyvek, de Isten adott nekünk egy Könyvet. Ő nem csak belénk táplált információt, és annyi. Meg tudta volna tenni azt, hogy beleírja Ádámba és Évába, de adott nekünk inkább egy Könyvet. Még ha minden más könyv el is tűnik erről a Földről, lesznek könyvek a mennyben.

A Jelenések könyvében olvassuk a 20. fejezetben, hogy Isten kinyitja majd ezeket a könyveket. Engem ez érdekel. Érdekel, hogy hogyan tekint Isten erre a világra. Amikor tanulmányozzuk Isten Igéjét, Jézus Krisztus személyét, akkor néhány lenyűgöző dolgot megértünk. Megismerjük Istent, tanulunk Róla, és megtudjuk azt, hogy Ő nagyon is hasonló mihozzánk, mi nagyon hasonlóak vagyunk Őhozzá. Persze. Ő teremtett bennünket. Ő adott nekünk arcot. Ez valami olyasmi, ami Őt tükrözi vissza. Adott nekünk életet. Csodálatos dolog ez!

Imádkoztam ezért a gyülekezetért ma, imádkoztam P. Kendéért és a családjáért. Szeretném megköszönni, P. Kendének, hogy ő itt a pásztor. Ez nagy dolog. Ez minden napos döntés. Egy kicsit tudok arról, hogy mit jelent az, hogy pásztor valaki. Ez nagyon érdekes helyzet. Hívőként a te kapcsolatod a pásztoroddal nagyon fontos.

Úgyhogy talán ez a kapcsolat az, ami a leginkább meg van támadva mindenféle félreértésekkel és zűrzavarral, mindenféle furcsa dologgal. Szeretnélek bátorítani, hogy tanulj meg imádkozni a pásztorodért, mert ő csak egy pásztor, nem fél-angyal. Ő csak egy pásztor. Ő csak egy edény. Isten kegyelméből teszi azt, amit tesz.

Beszélgettem egy barátommal egy másik gyülekezettel kapcsolatban. Voltak problémák a vezetőséggel a gyülekezetben. A barátom azt mondta: bármelyikük tudna a gyülekezetben pásztor lenni, ha csak abbahagynák, hogy olyanok, amilyenek. Ránéztem :-), és azt mondtam: igazad van, ez így működik, hogy abbahagyod, hogy az vagy, aki te vagy, aztán Isten tényleg fog tudni téged használni.

„Jákob, többé ne legyél Jákob, hanem legyél Izrael. Ne legyél trükkös ember, ne legyél a hústestben, és lépj be abba, amit Isten megtehet.” Szeretem ezt a gondolatot. Ez nem csak a pásztorokra vonatkozik, hanem mindnyájunkra. Ez az egyik olyan lecke, amit Isten tanít nekünk, hogy az életünknek van egy természeti része. Ez pedig az, hogy Zsid 12. lecsüngenek a kezeink.

A mi részünkről semmilyen erőfeszítést nem teszünk azért, hogy csüngjenek, hanem ezek csak maguktól csüngenek. Ilyen az életünk. Természetileg ilyen, de aztán van a hit, és hit által felemeljük a kezünket, és imádjuk Istent. Ez pedig természetfeletti. Ez nem normális, ez nem természetes, ez természetfeletti dolog.

A mi hitünkben ott van mindkét elem. Ott van a természeti élet és ott van a természetfeletti élet. Ezek találkoznak bennünk. Amikor Jézus meggyógyította Jairus lányát, nagyon különleges, erőteljes esemény volt, Márk 5. Ez hihetetlen, elképesztő dolog volt. Jézus nemcsak hogy meggyógyította őt, hanem valójában a halálból támasztotta fel. Nem volt ez hétköznapi dolog.

Ez nagyon is természetfeletti dolog volt. Ember ezt nem tudta volna megtenni, de Jézus megtette. Mindenki elismerte ezt. Aztán valami nagyon érdekes dolog történt. Márk 5:43 Jézus megbizonyosodik arról, hogy valóban kap enni a lány. Apró részlet, de nagyon érdekes részlet, szeretem ezt. Ez a kislány most támadt fel a halálból.

„Jézus, akkor most Te mindenkit feltámasztasz?” Ő azonban nem tette ezt meg. „Akkor miért nem támasztod fel az összes halottat, ha már elkezdted?” Nem tette meg, de ezt a kislányt feltámasztotta a halálból, és ezután az élet megy tovább. Jézus azt mondja: adjatok neki ételt. Gondot viselt a lányról, és ezt nagyon szeretem. Isten így csinálja a dolgokat. Ez az Ő módja. Ezt mi úgy hívjuk: Isten terve, Isten akarata. Úgy, ahogy Isten teszi a dolgokat.

Néha ez nagyon meglepő, hogy hogyan teszi meg Isten a dolgokat. Nagyon valószínű, hogy ebben a pillanatban is tesz valamit az életünkben. Lehet, hogy nem vagyunk annyira biztosak efelől, hogy milyen ez. Lehet, hogy még meg is kérdőjelezzük, de lehet, hogy ez Isten módja, hogy Ő éppen tesz valamit, és ahogy teszi ezt.

Jézus nem csak feltámasztotta a halottat, hanem Ő Maga is feltámadt a halálból. Ez is lenyűgöző volt. Ez nagyon erőteljes és hatalmas. A tanítványok futottak a sírhoz, és mindenféle vegyes érzelmekkel szaladtak a sírhoz. Aztán odaértek az üres sírhoz. Mit találtak ott? Ján 20-ban olvashatunk erről. Van egy másik gyönyörű részlet, ami nagyon nagy hatással van rám:

Ján 20:3-7  Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.  Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz;  És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be.  Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak.  És a keszkenő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.

Tehát Jézus be volt bugyolálva ebbe a lepedőbe, és feltámadt a halálból. Aztán fogta azt a kendőt, ami az arcára volt rakva, szépen összehajtogatta és rendben letette. Ezt nagyon szeretem, mert ez Jézus. Ilyen volt mindig. A lepedők repülnek, de a fejkendőt szépen össze kell hajtogatni. Gyönyörűen, szép rendezetten feltámadt a halálból.

Ez nagyon szolgál felém, mert nagyon érdekes helyre visz el engem, ahol tovább élem az életem. A napi dolgaimmal elfoglalom magam. Elmosogatok – ezt én személyesen nem annyira bírom –, reggelit készítek, eszem, ugyanakkor keresem Isten akaratát. Érdekel az, hogy mi Isten akarata. Várakozom arra, hogy Isten megmutasson valami természetfelettit nekem. Várom ezt.

Várom azt, hogy Isten valakit feltámasszon a halálból. Akárkit is választ ki Isten arra, hogy ezt megtegye vele, akárkit is válasszon arra, hogy meggyógyítsa. Beszéltem a gyógyításról is egyik nap. Ez tényleg nagy szükség, normális emberi szükség. Nagyon nagy kereslete, nagy piaca van ennek. Sajnálom, hogy ezt a szót kell használnom, de úgy tűnik, hogy néhány ember rátalált erre a piacra, mert az embereknek szükségük van a gyógyításra. Olyan nagy szükség van erre!

Van erre nagy vágy, de aztán van olyan, hogy Isten nem gyógyít meg. Gyakran van, hogy Isten nem gyógyít. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy Isten gyakran meggyógyít. Ez Isten akarata. Ezt Isten dönti el. Ha megkérem Istent, hogy gyógyítson meg engem, és nem teszi ezt meg, akkor én másodjára is kérhetem. Mondhatom: Istenem, kérlek, gyógyíts meg.

Ha Isten nem gyógyít meg engem, akkor hetvenhétszer is kérem Őt. Aztán valószínűleg az a kísértés jön felém, hogy elveszítem a várakozásomat, és csalódottságot tapasztalok meg. Ezzel el kell, hogy bánjak. Mert ha nem bánok ezzel, akkor ez keserűséggé fordul át, és hitetlenség lehet belőle, amikor azt mondom: nincs is Isten, mert Ő nem gyógyított meg engem. Ez nem túl logikus gondolkodás, de az a kísértés, hogy így gondolkozzam.

Ehelyett azonban növekedhetek a hitemben, és elfogadom ezt: rendben, Isten nem gyógyított meg engem, ez most Isten módja, Isten útja. Keresem ezt az életemben. Keresem azt, hogy felismerjem, mi Isten útja. Ézsaiás szavain keresztül Isten azt mondja, hogy az Ő útjai nem a mi útjaink:

Ézs 55:8-9 Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!  Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!

Isten útja, Isten módja, ahogy Ő teszi a dolgokat. 1Pét 4:12-ben Péter azt mondta: ne lepődjetek meg a tüzes próbáktól. Ne legyetek meglepődve, amikor nehézségek érnek titeket – amit megtapasztaltunk, azért mert hívők vagyunk –, ne lepjen meg ezt titeket. Lehet, hogy ez Isten módja, ahogy most Ő szeret téged. Lehet, hogy ez Isten módja arra, hogy kijavítson.

Istennek annyira sokféle kreatív módja van arra, hogy kijavítson bennünket. Voltál-e már valaha kijavítva Isten által? Hát persze. Persze, tudjuk ezt, hogy Isten kijavít bennünket, de Ő olyan csodálatos módokon teszi ezt. Csak ülsz teljesen gyanútlanul egy összejövetelen, és: „Itt vagyok a gyülekezetben, hallgatom a pásztort. Aztán hirtelen Isten hozzám beszél, kicsit zavarba jövök ettől. Piros, kék, majd zöld leszek, leizzadok. Remélem, hogy senki nem figyel most ebben a pillanatban. Ki mondta meg ezt a pásztornak? Ezt ő most honnan tudja? Biztos vagyok benne, hogy az az ember mondta el neki.” Ez Isten.

Isten kijavít bennünket gyönyörű módon. Kedvesen, mint egy úriember, szeretettel, és azt mondom: „Tyű, köszönöm, Istenem, megint hallhatlak Téged. Köszönöm Istenem, hogy megint gondolkodhatok Veled. Imádhatlak újra, köszönöm, Úr Jézus! Köszönöm, hogy kijavítasz engem.” Szeretem 119. zsoltárban: jó nekem, hogy nyomorúságban voltam, mert megtanultam a rendeléseidet. Ez megtörténik. Isten akarata.

Mi a mi hozzáállásunk Isten akaratához? Van két félreértés. Persze sokkal több van, de most két félreértést fogok megemlíteni Isten akaratával kapcsolatban. Az első, hogy mi azt gondoljuk, hogy ha valami lehetséges, akkor az biztosan Isten akarata, de ez nem igaz. Adhatok egy nagyon egyszerű példát. Kiugorhatok egy ház sokadik emeletéről, ez lehetséges, de ez ettől még nem Isten akarata. Lehetséges. „Ez biztos, hogy Isten akarata. Annak kell lennie.” – de ne legyél becsapva.

Néha az emberek a missziókról is így gondolkodnak: „Ha ez lehetséges, akkor ez Isten akarata. Ha lehetséges nekem, hogy elmenjek oda, ezt csináljam, akkor ez Isten akarata.” Ez nem jó gondolkodás. Általában pont fordítva van. Ha lehetetlen valami, akkor leginkább az Isten akarata. Ha számodra ez lehetetlen, hogy odamenj, akkor valószínűleg az Isten akarata.

A másik rossz elképzelés Isten akaratával kapcsolatban, amikor azt mondjuk: ha valami megtörtént, akkor az Isten akarata volt. Ez nagyon muszlim gondolkodás iszlám gyökerekkel. Ez fatalista iszlám gondolkodás: na, jól van, ha ez történt, akkor ez volt Isten akarata. Hadd hozzam ezt fel: nagyon sok dolog történik ebben a világban naponta, ami nem Isten akarata. Mi hívőkként tudjuk ezt.

Arra vagyunk elhívva, hogy felismerjük Isten akaratát, mert Isten nagy akarata meg fog történni így is, úgy is. Senki nem fogja tudni Istent megállítani abban, hogy Ő Isten legyen. Nem tudja senki azt mondani: Isten akarata elbukott már az elején, és nem az történt, amit Ő akart. Nem! Isten nagy akarata meg fog történni és semmi kétség efelől. Van azonban egy kérdés: meg fog-e történni velem kapcsolatban. Isten akarata végbemegy-e az én életemben? Ez az, ami bennünket tényleg nagyon érdekel. Mert minden ezen múlik.

Keresztelő János szülei, Zakariás és Erzsébet idős pár voltak, Luk 1-ben olvashatunk róluk. Tényleg mindent helyesen tettek. Helyes életet éltek. Nagyon Isten szerint való emberek voltak. Mindent jól csináltak, de nem volt gyermekük. Érdekes. „Istenem, miért nem adsz nekik gyermeket? Mindent jól csinálnak, mindent helyesen tesznek. Ők nem rossz emberek. Nem valami bűnös dolgot tesznek. Félnek Téged, szeretnek Téged. Mindent megtettek a Te rendeléseid szerint, de nem volt gyermekük.” Nagyon érdekes.

Isten nem ad mindenkinek gyermeket. „Ez nem demokrácia!” Persze, hogy nem. 🙂 Sokkal több annál, messzebb van attól.  Istennek van egy akarata, egy terve. Most mi nem csak kitalálunk általánosságban az emberiségnek valamit, hanem mi Istennel járunk, és az Ő tervében megtaláljuk a boldogságunkat. Az Ő akaratában megtaláljuk a megelégedettséget. Ezért keressük naponta az Ő akaratát.

Keressük az Ő akaratát, és várakozásunk van Istentől. Ez annyira érdekes. Annyira fantasztikus, hogy így éljük az életünket, hogy várunk Istenre. Alig várom, hogy felébredjek és kinyissam a szemeimet: mit készített Isten a mai napra? Mi Isten akarata? Hogy fog Ő engem szeretni? Hogy fog Ő engem tanítani? Meg akarom ezt tanulni. Mert ha ezt nem tanulom meg, akkor kicsit elveszek önmagamban, és akkor nincs semmim.

Zsid 10:35-38  Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.  Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.  Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik.  Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.

Szükségünk van türelemre, béketűrésre, hogy felismerjük Isten akaratát. Lehet, hogy emiatt tart minket Isten bizonyos helyzetben most? A Biblia televan zsákutca helyzetekkel, ahonnan az emberek nem tudnak semerre sem kimozdulni. A lehetőségek eltűntek, és nincsen semmilyen választási lehetőség, nincs alternatíva.

Ott van ez az ember, és azt mondanám: éppen Isten tervének, Isten akaratának a kellős közepén van. Ott van az áldás. Mondhatnám azt: bár lennének szárnyaim, és akkor elrepülnék innen! Elrepülnék, de ki is repülhetnék akkor Isten akaratából. Most azonban, hogy nincs szárnyam, most hogy töredezettek a szárnyaim, most itt vagyok Isten tervének a kellős közepén. Itt van megelégedettségem.

Ez annyira furcsa a Bibliában, hogy ezek az emberek, akik a börtönökben vannak, ott csücsülnek és dicsőítik Istent. Ez érdekes és furcsa. Felismerik Isten akaratát. Mondhatnánk azt, hogy szerelembe estek, vagy beleszerettek Isten akaratába. Azt gondolom, hogy ez a szellemi érettség, amikor egy ember beleszeret Isten akaratába.

Hogyan szeret bennünket Isten? Nagyon sokféle különböző módon. Hiszem azt, hogy Isten néha úgy szeret bennünket, hogy ad nekünk valamit, néha pedig úgy szeret bennünket, hogy nem ad nekünk. Néha úgy szeret minket, hogy megmutat nekünk valamit, néha pedig úgy szeret bennünket, hogy nem mutat meg nekünk semmit. Ő nagyon is törődik az életünkkel.

Őt nagyon érdekli a mi életünk. Ezt annyira bátorítónak találom, amikor vallásos emberek között élek, akik beszélnek Istenről, bizonyos szabályokat követnek, tényleg nagyon kemények önmagukkal, de nincs ott Isten jelenléte. Nincs öröm abban, hogy Istent szolgálja. Nincs abban boldogságuk, hogy Istent szolgálják. Én viszont őszintén mondhatom, hogy megtanultam megtalálni ezt a boldogságot. Keresem ezt.  Mert Istennek van egy terve, és ha én benne vagyok, akkor annyira áldott vagyok. Annyira meg vagyok elégedve. Annyira motivált vagyok. Mert Isten céllal tart itt bennünket.

Néhány héttel ezelőtt meglátogattam Azerbajdzsánt. Kicsit haragudtam Istenre. Mérges voltam Rá egy ideig, mert nem tudtam menni Azerbajdzsánba, és biztos voltam benne, hogy ez Isten hibája. „Mert én hiszem azt, ha Isten meg akar tenni valamit, akkor azt meg tudja tenni. Semmilyen kormány nem tudja megállítani Istent.” Nem kaptam azonban vízumot.

Elég sokáig nem adtak vízumot. Három évig be sem tehettem a lábamat oda. Ez ellen én lázadtam: „Istenem, ez nem helyes. Most mi bajod van?” Kicsit haragudtam, mérges voltam. Nagyon fontos három év volt ez az életemben az Azerbajdzsánnal való kapcsolatomban. Nagyon sok dolog történt. Fontos dolgok, amik közül némelyik nagyon személyes.

Aztán elmehettem Azerbajdzsánba. Ez Isten tökéletes időzítésében volt, hiszem. Annyira boldog voltam. Felkeltem reggel és csak örvendeztem, csupán azért, hogy ott lehettem. Mert Isten idejében voltam ott. Én hiszek ebben, tényleg, hogy mindennek megvan az ideje és megvan Isten útja, módja mindenben. Én ezt keresem.

Az én útjaim nem Isten útjai. Én mennék és mindenkit feltámasztanék a halálból.  Én mindenkinek adnék gyereket, meggyógyítanék mindenkit. „Naná! Hát én jobb isten lennék, mint Ő. Sokkal gyorsabban megcsinálnám. Nekem nem lenne millennium. Semmi ilyen nem lenne. Semmi elragadtatás. Semmi próbatétel. A kereszt szenvedése pláne nem kell. Miről beszélsz? Nem lenne bébi Jézuska. Én sokkal gyorsabban csinálnám.” Na, persze. 🙂

Ám az én útjaim nem az Ő útjai. Néha mondjuk is: hála Istennek, hogy nem én vagyok Isten, mert akkor egyikünk sem lenne megváltva. Senki nem érne fel ahhoz a mércéhez, hogy ez megtörténjen. Viszont hála Istennek, hogy nem én vagyok Isten. Istennek van egy terve az életemre. Hátracsapom a vállamat, mert van Istennek terve az életemre.

Számunkra van terve, és meg tudjuk ismerni az Ő akaratát, és beleszerethetünk az Ő akaratába. Lehet, hogy ez lassú, lehet, hogy ez nehéz, de ez nem probléma. Félünk a nehézségektől? Nem. Lehet ez lassú. Hadd ismételjem meg, lehet, hogy ez lassú! Lehet, hogy ez túl lassú. Ez rendben van. Lehet ez akár fájdalmas is? Szellemi emberek vagyunk, és nem vagyunk hősök.

Az asszisztensem mesélt nekem egy hőstörténetet az én életemből. Szeretném elmondani, mert én személyesen nem emlékszem erre. 🙂 Ez érdekes történet. Amikor Almatiban voltunk, történt egy balesetem. Mentem éppen a bibliaiskolába. Mindent helyesen csináltam. Egyetlenegy dolgot kivéve, amit nem annyira jól tettem, de majdnem mindent jól csináltam.

Aztán valami történt. Átmentem az úttesten. A lámpa zöld volt. Jött egy autó és elcsapott. Én messzire repültem. Nem voltak szárnyaim, de repültem, aztán földet értem. A lábam teljesen kifordult. Borzasztó fájdalmam volt. Abban a pillanatban éreztem Isten jelenlétét. Nagyon furcsa dolog volt. Érzetem, mintha Isten keze vágott volna arrébb. Ezt nagyon óvatosan mondom, de tudom, hogy miről beszélek, mert ott voltam. 🙂 Tényleg úgy éreztem, hogy Isten miszlikbe szed. 🙂 A lábam darabokra hullott.

Az a fickó, aki elütött engem, elvitt a kórházba. Útközben „beszélgettünk” a fájdalmaim közepette. Megkérdezte: te mit csinálsz itt Almatiban? „Lelkipásztor vagyok.” – feleltem. Erre ő: tyű, én épp Istenen gondolkodtam, és erre a pásztor becsapódott az autóm elé. 🙂 Arra gondoltam, hogy akkor ez Isten terve.

Másnap, miután kicsit helyreraktak, az asszisztensem meglátogatott. Ebben a szellemi gondolkodásban voltam. Mondtam neki, hogy majd jön a sofőr meglátogatni, és szeretnék vele beszélgetni. Az asszisztensem azt mondta: „Elütött! Neked nem kell vele beszélgetni. Már elvesztetted a lábadat.” El vagyok képedve magamon is, hogy ezt mondtam neki: a másik lábamat is odaadnám, hogy ő megtérjen. Ezt én mondtam. 🙂 Elképesztő, nem? Mármint, ez a kereszténység. Egy pillanatig igazi keresztény voltam.

Persze, ez az ember másnap nagyon alázatos volt, és bármit képes volt megtenni, amit én akartam. Azt mondtam neki: csak mondd el ezt az imát, és minden rendben lesz. Úgyhogy elfogadta Krisztust.

Ez rossz dolog volt, de Isten akaratában, Isten tervében volt. Hálás vagyok Istennek, hogy most itt állhatok, sétálhatok. Olyan vagyok, mit az a kis labda a díszletben. Csüng egy másik nagy labda erején. Mi ilyenek vagyunk Isten tervében. Ámen.

Kategória: Egyéb