Mát 10:34 Ne gondoljátok, hogy békességet szerezni jöttem a földre; nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.
Ezt Jézus mondta. Szoktunk erről beszélni, hogy valahányszor jövünk istentiszteletre, akkor valójában két világ, Isten világa és az enyém találkozik, és összekapcsolódik. A kettő között van ütközés. Amikor kinyitom a Bibliámat, akkor is ugyanígy gondolkodom, erre számítok, hogy az én világom találkozni fog Istenével. Sokszor nem tetszik, mert kihív engem. Van ütközés az én világom és Isten világa között. A kapcsolatunk Istennel olyan, hogy két világ találkozik, és ez nem mindig békés. Erről beszélt Jézus.
Olyan sok mindent nem tudunk! Igazából, ahogy fejlődik a tudomány, úgy egyre több kötetre terjed az emberiség ismerete, és százalékosan nyilván egyre kevesebbet tudunk abból. Annyira érdekes, hogy az emberiség egyre többet tud, de ha kéne, hogy ez valamire vezessen minket személyesen, akkor az az alázat lenne. Mert minél többet tud az emberiség, annál inkább látom, hogy én mennyire keveset tudok, mert egyre kisebb és kisebb rész az, amit tudhatok belőle.
Vannak azonban eszközeink, vannak módszereink, hogy ezt eltakarjuk, azért, hogy ne kelljen alázatosnak lenni. Igazán az internetes keresőkre gondoltam. Ezek kiválóak. Rákeresel valamire, kapsz többszázezer eredményt, ami túl sok információ, túl nehéz átfutni. Mire átkutatod, mire megtalálod azt a választ, amit kerestél, addigra könnyen elfelejted azt, hogy ez nem olyan információ, amit te tudsz, hanem csupán az a kereső tudja. Oda le van írva. Az történik, hogy nem veszem észre, hogy nincs közöm ahhoz az információhoz, amit olvasok. Miután otthagyom azt az internetes oldalt, könnyen lehet, hogy semmire nem fogok emlékezni belőle.
Még egy dolog, amit nem látok sokszor, az az, hogy ez csak információ. Ebben nincs bölcsesség. Ami azt jelenti, hogy nem kapcsolom össze más dolgokkal az életemben feltétlenül. Ez csak egy magában álló információ, és nincsen kapcsolata máshoz. Nincs bölcsességem attól, hogy most én azt elolvastam. Még egy dolog, hogy nincs tapasztalatom azzal kapcsolatban. Nincs gyakorlatom benne. Nem tudom azt mondani: „Ez így van! Biztos, hogy aki ezt a cikket írta, nem tévedett.”
Úgyhogy egy értelemben azt lehet mondani rá, hogy az internet kiváló eszköz arra, hogy eltakarjuk a tudatlanságunkat, de nem oldja meg a problémát. Azért beszélek erről, mert a technológiák fejlődésével egyre jobbak és jobbak vagyunk abban, ahogy eltakarjuk azt az egyszerű tényt, hogy még a legalapvetőbb kérdésekre sem tudjuk az igazi válaszokat… Például arra, hogy hogyan szeressem a házastársam tizenöt év után vagy harminc év után? Pedig ez egy elég egyszerű és elég jelentős kérdés. Vagy: Hogyan legyek gerinces az üzleti életben? Vagy: Hogyan bánjak bölcsen a kapcsolataimmal? Vagy: Isten az életemben hol van, hol lehet, és kinek kéne lennie? Viszont tudom a választ arra, hogy a verszta és a kilométer között mi a váltószám, vagy arra, hogy milyen messze van a Vénusz a Szaturnusztól. Ezt centiméter pontossággal meg tudom mondani, csak engedd meg, hogy megnézzem az interneten. Ilyen egyszerű – hadd nézzek körül az interneten.
Mi ebben a probléma? Az, hogy el van takarva valami a szemem elől. Az, hogy nem látom – ugyanúgy, ahogy mondtam az előbb –, hogy az információ nem jelent bölcsességet az életemben. Az, hogy el tudom olvasni az információt a képernyőn, az nem jelenti azt, hogy ott van a szívemben, hogy annak köze van hozzám, hogy azt hordozom az életemben. Észre sem veszem, hogy megvan ez a távolság, és észre sem veszem, hogy ez probléma. Észre sem veszem, hogy valójában ez azt jelenti, hogy az életemben vannak nagy tátongó lyukak, ahol nincsenek válaszaim, de ahol nagy szükségem lenne rá. Ez az, amiért eljött Jézus.
Igazán mielőtt Jézus eljött, azt gondolhattuk volna, hogy annak a világnak, Isten világának, a természetfelettinek nincs sok köze ehhez, amiben mi élünk, hogy a kettő nincs közel egymáshoz, hogy a kettő igazán messze van. Amikor viszont Jézus eljött, akkor megmutatta, hogy nem így van. Amikor Zsid 4:15-ben azt olvassuk, hogy Ő itt volt közöttünk, de bűn nélkül, akkor azt mutatta meg, hogy a szentség lehet közel ehhez, amiben mi élünk.
Mi azt mondtuk volna: Az lehetetlen! Miért? „Azért, mert még nem láttam olyat.” A testvérem, aki a barátom, nagyszerű, de csak nem szent, csak nem tökéletes! A dalvezető szépen énekel, jól csinálja a szolgálatát, de csak nem tökéletes. Van, aki okos nagyon, de csak nem tökéletes. És mindegyikünkről elmondhatnánk ezt. Viszont ez volt a problémánk.
Azt mondtuk volna: „A szent? Igen, az szép dolog! Írjon róla a Biblia valahol. Valahol elérhetetlenül távol. Mert, ha a szent idejönne közénk, akkor itt bemocskolódna.” Jézus eljött, és megmutatta, hogy nem. Itt volt közöttünk, a bűneink között, a betegségeink, a problémáink, az ostobaságaink, a rövidlátásunk, a zavarodottságunk… és minden más között, és Ő szent volt végig. Bűn nélkül való volt végig. Ami azt jelenti, hogy megmutatta nekünk, hogy a kettő nem áll olyan távol egymástól.
Amikor elvégezte a munkáját a kereszten, akkor Ef 2:14 Ő közel hozott bennünket egymáshoz. Ez is olyan, mint az internetes illusztráció. Van egy barátom, és azt hiszem, hogy közel vagyunk. Tényleg közel vagyunk-e, hogy ha Krisztus nincs benne az egészben? A válasz az, hogy igazán nem annyira, mint lehetnénk. Lehet, hogy közelebb vagyok vele, mint bárki mással, de nem vagyok annyira közel. Van elválasztottság a büszkeségünk miatt, amiatt, hogy nem tudunk egyetérteni nagyon sok dologban, más értékeink vannak. Lehet, hogy jó barátok vagyunk, még az is lehet, hogy bízhatunk is egymásban nagyon sok dologban, de mégse vagyunk olyan közel, mint lehetnénk.
Ef 2:14-ben Jézus fogott két olyan csoportot, akik teljesen távol álltak volna egymástól, aztán közel hozta őket. Így vagyunk itt igazából. Ülünk egymás mellett és mi közünk egymáshoz? A válasz az, hogy Jézus eggyé tett minket az Ő munkája által. Közelhozott minket. Könnyen mondhattam volna, mielőtt megismertem Őt: „Miért? Nekem vannak barátaim!” Isten azt felelné: „Nem tudod, miről beszélsz. Én többet akarok adni neked, a Krisztus Testét, a testvéreket, a gyülekezetet. Én közelebbit akarok hozni neked. Nem is látod, hogy mennyire távol vagy attól, akiről azt gondolnád, hogy annyira közel van!”
Amikor Jézus eljött Luk 13:32, akkor Ő gyógyulást hozott egy beteg világba. Ez volt az Ő munkája. Megmentést hozott a világba, ahol elveszettek voltunk. Igazából ezért mondja, amit olvastunk Mát 10:34-ben: Én kardot hozni jöttem. Hogyan? Például, barátok vagyunk, aztán a barátom hívő lesz. Mi az automatikus válaszom erre? „Hogy lehetsz ennyire eltévedve?” Gúnyolódom vele. Kinevetem. Elutasítom. Ez az a kard, amiről Jézus beszélt.
Csak egy módon tudunk mi emberek közel lenni egymáshoz, és az az Ő országában van. Az akkor van, ha hiszünk Jézusban mindketten. Mert akkor közelségünk van, ami nagyobb, ami mélyebb, mint amit természetileg ismerhetnénk. Először viszont van közöttünk valami más. Van egy konfliktus. Mert az egyik ott van Isten országában, a másik pedig nem. Van konfliktus a kettő között.
Erről beszélt Jézus, hogy lesz súrlódás garantáltan. Ha hiszel Jézusban, lesz súrlódás a családodban, a barátaiddal, a házastársaddal, a gyerekeiddel, a szüleiddel. Persze! Amikor a barátom először jött hozzám, és elmondta nekem, hogy hívő lett, akkor simán körberöhögtem. Naná! Nyilván! Miért is? Emiatt, amit itt olvasunk. Jézus azt mondta: „Ne gondoljátok, hogy békességet szerezni jöttem a Földre! Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem azért, hogy kardot!” Ez volt a konfliktus, de aztán…! Aztán azt olvassuk, hogy Ézs 9:6 Ő a békesség fejedelme. Aztán békességet hozott. Miután megismertem Jézust, a barátommal, aki először beszélt Róla, sokkal közelebb lettünk. Mert testvérek lettünk Krisztusban. Ez a csoda az életünkben.
Azért mondom ezt el ismét – merthogy már mondtam ezt –, mert van itt valami, ami fontos. Hívőkként az egyik, amit tehetünk, az az, hogy növekszik az ismeretünk, hogy tanulunk, mert olvasunk – és hála Istennek ezért. Olvasunk és növekszünk, és növekszik az ismeretünk. Ez volt az egyik csalárd tervünk ma reggel, hogy mindannyitokat behozunk a Bibliaiskolába, akár akartok jönni, akár nem. 🙂
(Ebben a teremben tartjuk az óráinkat. Én itt tanítok minden csütörtökön a bibliaiskolában.)
A Bibliaiskolában rengeteg dolgot tanulunk. Vagy épp otthon olvasom a Bibliámat, és rengeteg dolgot tanulok. Istennek azonban van terve számunkra, és az nagyobb annál, minthogy teológusok legyünk. Isten ments, hogy teológusok legyünk! Komolyan, Isten mentsen attól! Mire gondolok? Arra, hogy lehetséges, hogy az ismeretem Istenről messzebb megy, vagy nagyobbá válik, mint a hitem Istenben. Óriási veszély, hogy tudom, mi az igazság – milyen messze nyúlik valamerre –, de soha nem tennék egy lépést sem arrafelé, mert tudom, ám nem járok benne. Isten ments! Ez az a fajta elválasztás, amiről beszéltem az elején. Mint a „Kövirózsa életciklusa” az internet enciklopédiájában. El tudom olvasni, de semmi kapcsolódásom nincs vele, nyilván. Még ha érdekelne, akkor se lenne. Nem fogom tudni, mert nincs kapcsolódásom vele. Erről beszélek. Ugyanez a lehetőség, hogy van Bibliám – és mi egyértelműen úgy gondoljuk, hogy a Biblia szól – szól hozzám, beszél hozzám, de lehetséges, hogy az, amit kapok, azt megragadom, és tudom, értem minden irányban, óriási agyam van, és össze tudom rakni, és rendszerező elmém van, csakhogy…
Volt egy diákom a Bibliaiskolában, akiknek elképesztő rendező elméje volt. A vizsgáit, amiket írt, mindig lefénymásoltam, eltettem, hogy majd legközelebb így kell tanítanom. 🙂 Annyira jól össze tudta foglalni! Egy idő után azonban rájöttem – számomra ez elképesztő volt –, hogy ugyanakkor nagyjából nulla alázat kapcsolódott ehhez. Képtelen volt alávetni magát annak, amit tanult. Képtelen volt járni abban, amiről Isten beszélt neki. Nem tudott járni hitben abban, amit kapott.
Ez az, amiért minket nem érdekel, hogy teológusokat képezzünk. Mert Istennek az az akarata, hogy növekedjünk. Persze igen, növekedjünk igazságban, de kegyelemben is, 2Pét 3:18. Istennek ez az akarata. 2Pét 1:5 összekapcsolja, azt mondja: a hit, és aztán erény, és aztán adj hozzá ismeretet. Nagyjából azt mondja – nagyon szabadon fordítva – járj hitben, tanulj meg gerinces lenni, és aztán adj hozzá ismeretet, erre akaszd rá, és aztán amiben jársz, az a tiéd.
Ez az, amit Jézus eljött elmondani nekünk. Összekapcsolni a kettőt, hogy ne elméleti legyen az, amit itt olvasunk, hanem értsük és lássuk, hogy mennyire valós, mindennapi, mennyire ott van a sárban, a porban, a próbákban, a nehézségekben, az árulásban, a cserbenhagyásban, az örömben, a barátságban, a házasságban, a pénzügyekben… mindenben. A kettő nem áll távol egymástól. Fel kell ismernünk, észnél kell lennünk, merthogy ez a kettő nagyon könnyen eltávolodik egymástól.
Amikor közel hozom ezeket egymáshoz, amikor azt mondom valakinek: Hát, ezt is meg kéne bocsájtanod a házastársadnak!; akkor megjelenik a kard, megjelenik a konfliktus, ahol a kettő találkozik – ott az, aminek nem örülünk, amit nem élvezünk. Ezért lehet, hogy természetszerűleg inkább távol akarnám tudni a kettőt egymástól: „Istenem! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Hiszek Benned, bízom Benned! Aztán maradjunk is ennyiben! Ugyan miért is kellene nekem járni ebben?” – Mert amikor közel hozom a kettőt, akkor van némi kardcsattogás, akkor ettől lesz konfliktus az életemben. Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Szeretnék áldást adni neked. Igen, van ebben konfliktus, elengedni azt, amiben eddig bíztál, feladni azokat a módszereket, amiket eddig használtál, de Én áldást tartogatok neked a végén, egy mélyebb közelséget. Nagyobb áldást. Messzebb tudsz menni.” Messzebb tudsz menni a hitben, mint ahogy természetileg tudsz menni.
Úgy értem, vannak olyan csalódások, olyan tragédiák, olyan fájdalmak, amikre azt mondanánk: Nem tudom, hogy azt hogyan lehet elviselni.; és aztán látunk hívőket, akik továbbmennek, és örömük van. Gondolok Szabiékra, mindennel, amin keresztülmentek, és másokra. Miért van örömük? Hogyan lehet örömünk azután, ami történt? Hogy lehet reménységünk? Hogy lehet hitünk? A válasz az, hogy már jártam ebben, tudom, hogy a kettő közel van, hogy Isten mennyire közel van hozzám, és járhatok Ővele ebben akkor, amikor jó napok vannak, és amikor áldás van az életünkben… így aztán majd járhatok benne akkor is, amikor nehéz.
Ef 4:13 az egység nem az ismeretben van, hanem a hitben és az ismeretben. Ebben van egységünk. Figyelj, ha ez egy klub vagy egyesület lenne, amiben mindannyian aláírunk egy nyilatkozatot, és mind egyetértünk bizonyos dolgokban, az nem érne semmit ahhoz képest, ami a gyülekezet: a hit egysége van közöttünk és az igazság egysége van közöttünk. A hit és az igazság. Járok abban, amit kaptam, és együtt járunk abban, amit kapunk.
Lesz egy színdarabunk majd Húsvétkor, akkor mit csinálunk? Járunk hitben, abban, amit kaptunk. Van, aki előad, van, aki játszani fog, van, aki a fényekkel bánik, van, aki a hangokkal, van, aki meghív embereket, van, aki beszélget emberekkel utána, van, aki meglátogatja őket… Nem ez a kérdés, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy járunk hitben és igazságban. A kettő nem áll távol egymástól!
Emlékszem, amikor kisgyerek voltam, egyik tanárom nagyon tiszteletre méltó volt, a kiállása, az, ahogy képviselte magát, a tekintélye, és jól tanított. Aztán egyszercsak az, ahogy megmagyarázta, hogy miért hagyta ott a feleségét, az fertelmes ostobaság volt: „Én csak ennyi évig tudok szeretni egy nőt, és ezt meg is mondtam a második feleségemnek.” 🙁 Annyira érdekes volt látni, hogy az egyik oldalról volt benne tekintélyesség, kiállás, jó tanítás, és a másik oldalról óriási a távolság, nem képes az ember szeretni, nem képes tovább kitartani, nem képes hűnek lenni. Miért? Mert a kettő távol volt a szívében. Nem voltam még akkor hívő, de azt értettem, hogy itt valami nagyon hibás. Ez az egyik problémánk … mivel az egész világ azt hajtogatja: „Ez a távolság az ismeret és a bölcsesség között, ez a távolság az igazság és a szeretet között, ez a távolság a hit és az igazság között nem számít, ez így normális.” – azért elhisszük. Ezért nem vesszük észre, hogy mennyire pusztító ez a távolság az életünkben. Isten építeni akarja az életünket, de úgy akarja építeni az életünket, hogy járjunk abban, amit adott nekünk. Amikor Jézus eljött, akkor ezt mutatta meg, amit Ján 3:16 mond:
Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
És ez azt jelenti, hogy annyira közel van hozzánk Isten, annyira szeret bennünket, hogy annyira adott nekünk és értünk, annyira törődött velünk! Közelebb, mint gondolnánk, közelebb, mint gondoltuk volna. Ha az Ószövetségben, ha a törvény idején fel akarnál emelni egy szót az egészből, akkor az talán az ítélet vagy az igazságtétel lenne, ám még akkor is azt olvassuk:
Zsolt 85:10 (11) A kegyelem és hűség összetalálkozik, az igazság és békesség megcsókolja egymást.
Hogyan lehet ez? Hogyan találkozhat a szent és én? Hogyan találkozhatunk? Hogyan lehetséges, hogy a szeretet és az igazság és a békesség és a kegyelem egy lapon legyen említve?
Van kisgyermeked? Akkor tudod, milyenek vagyunk. Olvasunk a Bibliában a kegyelemről, és akkor kegyelmet adunk a gyereknek, amikor butaságot csinál. Akkor újra kegyelmet adsz, és újra kegyelmet adsz… viszont nő benned a nyomás. Aztán egyszercsak eléri azt a szintet, ahol a „leeresztő szelep” eldurran, és aznap a gyermek megkapja az összes igazságot, amit felhalmozott az előző időszakban. 🙂 Úgyhogy azt mondjuk: Persze, kegyelemben és igazságban nevelem a gyerekemet! 🙂 Ami nem így van, mert egyik nap kegyelemben, a másik nap igazságban, holott itt épp azt olvassuk, hogy a kettő összekapcsolódik, a kettő nem lehet távol egymástól, a kettő egy kell, hogy legyen. Amikor kegyelmet adok, akkor adjak igazságot is, és amikor igazságot adok, akkor adjak kegyelmet is.
Jó, de hogyan? Az egyetlen válaszunk ez, hogy megtaláljuk Istennek a valóságát. A mi életünkben megéljük azt, hogy ez a kettő egy: Isten egyszerre szent velem kapcsolatban és szeret is engem. Ugyanez az életünk is a kapcsolatainkban, a barátságainkban, a munkatársainkkal.
Amikor Luk 1:17-ben Keresztelő Jánosról olvasunk, akkor ott azt mondja, hogy ő azért jött el, hogy atyák szívét a fiakhoz, és a fiak szívét az atyákhoz fordítsa. Viszont így, ahogy Jézus mondta, hogy először konfliktus jön, utána viszont igazi egység lesz, nem felszínes egység, nem felszínes közelség. Úgy értem, most a teremben mind közel vagyunk, de vajon ettől egységünk van? Nem. Nyilván nem! Isten többet akar adni nekünk, és ez a közelség, amit keresünk.
Ef 4:15 – nyáron ez volt a témánk debreceni konferencián.
(Az egyik családban hallottam, hogy a kislányuk mennyire várja a következő konferenciát. Kérdezte anyukáját: Hányat kell még addig aludni? „Még kétszázvalahányat!” Úgyhogy bepakolta a kis bőröndjét.)
Ef 4:15 … az igazságot követve szeretetben, mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban.
Erről is beszéltünk ott, hogy lehetséges fogni az igazságot egy ilyen közösségben, mint a miénk, és adni az igazságot egymásnak. Akkor mi történik? Akkor viselkedünk, akkor vigyázzba merevedünk. Ezt hívjuk törvénykezésnek. Akkor nincs nevetés az istentiszteleten, akkor: Rendnek kell lenni! A rendben amúgy persze hiszünk, csak ilyenkor a szeretet hiányzik a képből. Akkor lehet, hogy nagy a rend és nagy az ismeret, de nagy távolság van köztem és Isten között, Akit „állítólag” ismerek. Viszont nem ismerem igazából. Isten ments, hogy ilyen legyen a közösségünk! Az egyik szálláson mesélte valaki, hogy egyikük kezdett nagyon törvényeskedni, mondta az igazságot, de szeretet nélkül. „Annyira rossz lett a légkör! Annyira vacak lett! Mit hordok? Jól öltözöm-e? Mit mondok? Mondhatom-e? Nem mondhatom… Az otthonomban vagyok, de vigyáznom kell a szavaimmal!” Amikor az a személy elköltözött, akkor olyan szabadság lett megint, és olyan egyszerű lett minden. Megint egyszerű lett az élet! Igazán Isten ments, hogy a szívünkben megengedjük ezt a távolságot. Nagy igazság nagy szeretet nélkül – Isten ments!
Vagy épp a másik oldala, hogy nagy szeretet ismeret és igazság nélkül – ez a szentimentalitás. Mi következik ebből? „Ó, minden rendben van. Minden belefér, semmi nem baj. Nincs is bűn. A probléma nem is létezik. Bármit csinálhatsz.” Ismertem egy lelkipásztort, aki elkezdte ezt hinni, és aztán néhány hónapra rá elvált a feleségétől, és elvette a titkárnőjét. Azt képzeli továbbra is „lelkipásztor”. Mi a gond ezzel? Az, hogy szeretet, de igazság nélkül. A kettő nem lehet távol egymástól. Tönkreteszi az életem, ha a kettőt hagyom elválasztani. Ám ha a kettőt összehozom, akkor ott lesz némi szikrázás, ütközés és csattogás meg fájdalom, meg nehézség meg kihívás. Azért választjuk könnyen vagy ezt, vagy azt: „Mert azt értem. A koncentrációs tábort is értem, és az orgiát is értem.” Viszont az, hogy van valahol egy egyensúly, ahol van közelség, és van szeretet, de van igazság is, és megismerjük Istent – tyű! –, az kihívás!
Valóban kihívás, mégis, ott érdemes élni.
Amikor tegnap – Fehérváron volt a gyülekezetnek születésnapja – beszéltünk, akkor ez volt az egyik dolog, ami elhangzott: Jákób hét éven át dolgozott Ráhelért, azért, hogy elvehesse feleségül. Vagyis nem volt fizetsége a lányért, tehát ledolgozta előre. Hét évet dolgozott, és 1Móz 29:20 csak néhány napnak tűnt neki. Hogyan lehetséges ez? A válasz az, hogy a szeretet miatt. Annyira szerette a lányt!
Amikor a kettő távol áll egymástól, akkor ezt az áldást nem ismerem. Ám ha ez a kettő egy, akkor járhatok a nehézségekben is örömmel, az áldásokban alázattal, és szeretetben minden helyzetben, és ez az élet az, amire hívott minket Krisztus. Ez az élet az, amit megmutatott nekünk, amikor itt volt, hogy ez a kettő nincs távol, hanem tulajdonképpen egy Őbenne. Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked Krisztusnak az áldozatát, munkáját. Olyan hálásak vagyunk azért, hogy annyira személyes voltál velünk. Közel jöttél, megmutattad, hogy igazán nincs távol tőlünk az a természetfeletti járás és élet, ami számunkra teljesen lehetetlen. Mégis Veled élhetünk így. Keresztülmegyünk az életen, vannak kihívásaink, nehézségeink, ügyeink, küzdelmeink, de ha valaki megkérdezné, akkor az áldás, az öröm jutna először eszünkbe, a testvéreink jutnának először az eszünkbe, a megtérések, a Te jelenléted jutna először eszünkbe. Köszönjük, hogy élhetünk úgy, ahogy Jákób, hogy pillanatnyi dolognak tűnik minden szenvedés, minden küzdelem, mert Te velünk vagy. Köszönjük, Urunk!
Ha még nem ismered Jézust, akkor szeretnélek hívni arra, hogy hozz egy döntést Jézus mellett. Ő érted halt meg a kereszten, a te bűneidért is fizetett, az összesért. Ha rábízod magad, ha hívod Őt az életedbe, akkor Ő valóban bejön, és új kezdetet, új szívet, új életet ad neked. Csak szólítsd meg Őt a szívedben, Ő tudja, Ő hallja, Ő érti. Mondd azt Neki a szívedben: „Én Istenem, kérlek Téged, gyere az életembe, legyél a Megváltóm, bízom Benned. Kérlek Téged, adj nekem új életet, új szívet, új kezdetet. Jézus, meg akarlak ismerni, gyere az életembe, és legyél az én Megváltóm is. Hiszek Benned.”
Ha életedben először imádkoztál így, kérlek, küldj nekünk egy e-mailt (iroda@nullbibliaszol.hu), hadd örüljünk veled!