Az ellenség hangja & Neked meg ki osztott lapot?!

2009 november 29. vasárnap  10:30

Schlingloff Sándor

Észrevetted, hogy vannak gondolatok, amik nem a tiéid, de tökéletesen úgy hangoznak? Vannak szokásaid, amik nem a te szokásaid, de olyan régen veled vannak, hogy hozzád nőttek. Vannak hazugságok, amiket olyan sokszor hallottál már, hogy  egyszerűen elhittél. Észrevetted? Lehet hogy sokszor igen, de lehet, hogy sokszor nem.

Eféz 6:12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

Láttál-e már gátlástalan embert? Olyat aki úgy isssza a gonoszságot, mint a vizet, úgy hazudik, ahogy a kedve tartja. Nincs benne semmi tisztelet. Semmi félelem. Azt gondolnád, hogy legalább igyekszik következetesnek lenni. De nem, gátlástalanul hazudik a saját célja, érdeke szerint. Ilyenek a démonok, a kivetítések. Mint a nyuszikás vicc. A róka és a medve meg akarják verni a nyuszikát, és azt mondják: csak úgy nem verhetjük meg. (A démonok nem mondják ezt). De a medve és a róka megpróbálkoztak legalább egy kis érzést belevinni. Legalább legyen oka, hogy megverjük! Ha van rajta sapak azért verjük meg, ha nincs akkor azért. Jön a nyuszi sapka nélkül. „Nézd nincs rajta sapka.” Jól megverik. Másnap azt találják ki, hogy cigit kérnek tőle. Ha füstszűrőset ad akkor azért verjük meg, ha anélkülit, akkor azért. Mire a nyuszika: milyet kértek, füstszűrőset vagy anélkülit? A medve ránéz a rókára: „Nézd már megint nincs rajta sapka.”

Ha egy démon nem akarja, hogy elgyere gyülekezetbe, akkor bármi megteszi neki. Bármi. Van rajtad sapka, vagy nincs. Füstszűrős, vagy anélküli. Jól érzed magad vagy rosszul, minden jó lesz oknak. Mindennel meg tudja magyarázni. Ha ma az ellenkezője történik annak ami tegnap, akkor ma azt fogja teljes határozottsággal, csillogó szemekkel mondani. Gátlástalan. Ha gyűlöli a házasságod, akkor mindegy miért ütitek egymást, csak fog adni okot, hogy üthessétek. Minden megteszi. Tudja, hogy te tudsz róla. Tudja, hogy számítasz rá, hogy lesznek csapdák. Ezért úgy beszél, hogy ne vedd észre.

Tudod hogy kell csinálni? Úgy, hogy ismer téged. Tudja mi fáj neked és melléd áll: szegény, tudom hogy nem szereted az esőt, az szörnyű, az ember depressziós, tudom hogy gyűlölnél ilyenkor kimenni. Én szeretlek téged.

Nem fog hazudni – nem mindenben. Hanem a kedved szerint fog beszélni. Vagy a sebeid szerint beszél. Az a pásztor legutóbb is olyat mondott amitől kiakadtál. Tudom, hogy senki nem ért meg téged, de én megértelek. Neked nincs kedved odamenni. Bármi megteszi, érted? Bármi. Ha jó példát akarsz, ehhez az üzenethez, akkor gondold végig az elmúlt két napodat. Ahol valami felkavarodott, valami mellément, megbántál, szégyelltél később. Szaladj vissza tíz percet, fél napot és keresd meg a pontokat, ahol ütöttek, szavakkal, érzésekkel, amik úgy jöttek mint a tieid, egyes szám első személy. Azt mondja: „Én nem akarok gyülekezetbe menni, rosszul érzem magam, az a pásztor is olyan, Isten sem szeret, szeret persze, de nem vagyok olyan, én hűtlen vagyok, nem akarok gyülekezetbe menni, jobb ha nem is megyek.” Egyes szám első személy. Én. A saját gondolatod, a saját érzésed.

Ha valamire nem akarsz gondolni, de újra és újra gondolsz rá, az legtöbbször nem tőled van. Ha valami amit eldobsz és ott marad a kezeden, lábadon, az nem tőled van. A harcunk nem test és vér ellen van. Amikor a melletted lévő ember valamilyen módon újra és újra a legfájdalmasabb pontod érinti meg, az nem test és vér. Ennek a szellemnek célja van. A célja nagyon egyszerű, ne gondold, hogy bonyolult. Ők zsenik. 250-es IQ-val. De mégis nagyon egyszerűek. Az ördög embergyilkos. Ez a célja. Ennyi, átlátható. De hát nem ölt még meg. Egyikünket sem ölte még meg. Ez nem valós? De az. Minden pillanatban amikor távolabb taszít Istentől, megölt benned valamit. A halál nem az, hogy a szíved nem dobban többet. A halál az amikor nem fogod az Urad kezét. A halál az, amikor nem nézel a szemébe, nem bízol benne, amikor kevesebbet gondolsz róla, mint ami Ő valójában. Az ördög embergyilkos kezdetektől fogva. Tudja, hogy az egyetlen esélye, ha téged távol tud tartani. Mert tudja, hogy egyetlen imád, megsemmisíti, hogy az a pillanat amikor bízol, amikor megfogod a kezét az Uradnak, az az a pillanat amikor veszített. Mint amikor egy légy nekimegy egy óceánjáró oldalának. Látjátok a képet? Ennyi az Úrral szemben. Ha azonban egyedül vagy, ha csak magad vagy, akkor nyamm-nyamm.

Támad képeket. Az egyik kép a gyülekezet. Persze legfontosabb maga az Úr. Hallottátok ezt a dalt az előbb? A szavakat, amit jelentenek? Ha ezeket a szavakat hiszed, éled. Ha én lennék az ördög, akkor mindent megtennék, hogy ezeket a szavakat ne halld. Számára félelmetes szavak, mert az Úr az Istened, és ha Ő veled, és Ő veled akkor ki lehet ellened.

A következő kép a gyülekezet, a pásztorod. Efézusi levél azt mondja, a gyülekezet egy ajándék, a test egymást építi. A gyülekezet nem egy nyűg, nem egy extra, nem valami kultúrálisan örökölt velejárója a vallásunknak. Hanem ez minden. A test hogy működik, ha a részei nincsenek együtt. Mit csinál a fej a nyak nélkül, a szív a vese nélkül? Ez az életünk helye. Aztán azt mondja nekünk, Isten adott ajándékokat. Szeretem az ajándékokat. Mondjad, hol lehet kibontani? Lassan a testtel. Méltóak vagytok az ajándékra?

Elárulom: pásztort adott nekünk ajándékul. Kicsomagoltad? Átvetted? Örültél neki? Isten adott ajándékot a gyülekezetnek. Lelkipásztort. Nekünk milyet adott? Ejha. Átgondoltad. A gyülekezetünk tart valami felé. Nem valamiféle program felé, vagy nem tudom mi felé. Hanem az Úr felé, töretlenül. Egyre jobban megismerjük Őt. Az életünk múlik ezen. A gyülekezetünkön, a pásztorunkon, az Úr adta ajándékba. Vannak hangok, amik megpróbálják eltakarni, elvenni  belőle. Mert ha meglátod, akkor nincs esélye az ördögnek. Csak a légy megy neki az óceánjáró oldalának. De ha magad maradsz, pásztor nélkül, gyülekezet nélkül, az Úr nélkül, nem kívánom neked, magamnak és bárkinek ezt a napot.

Még egy gondolat, ami lényeges. A pénz. Minden a pénzről szól – tudtam. Nem. De igen. Nem. De igen. Milyen a viszonyod a pénzhez? Menekülsz előle? Hogy csinálod azt ebben a világban? Mond el, ha nagyon szellemi vagy, hogy neked nem kell a pénz. Az Úr így rendelte, így találta ki. Egy csereeszközzel működik a világ. Menekülsz a pénz elől? Nem vagy szabad.

Vagy futsz utána, azt hiszed ez az életed biztonsága? Könnyen jön, könnyen mehet. Ha az egész világot megnyered, de a lelkedben kárt vallsz, mi hasznod belőle? Ha én lennék az ördög, akkor biztos befolyásolnám a viszonyod a pénzhez. De ha megtanulsz helyesen viszonyulni a pénzhez, akkor az életed minden pillanatában lesz amit hitben tegyél. A világ minden pénze az enyém, csak az Úr nem mindig adja oda, amikor akarom. Annyit és akkor ad, amennyit jónak lát. De szeret engem és ez így rendben van. Minden forint egy hitbeli lépés. Minden forint az én Uramat dícséri. Ha az ördög lennék, megpróbálnám elvenni ezt.

A felajánlás. Legyél hithős és csapd arcon az ördögöt ezzel! Aki most van itt először, annak mondom, hogy kicsit viccelünk ezzel, de csak kicsit. Ha most tudsz erődön felül adni, mert hogy aszerint adsz ahogy előre eldöntötted a szívedben az rendben van. Ám most lehet, hogy segítene a gyülekezeten, ha erődön felül adnál. Légy nyugodt, az úgysem a te pénzed. Légy nyugodt, ahonnan az jött ott van még bőven. A kérdés, hogy kiutalják-e neked. Ahogy én megismertem az Uramat, Ő idejében kiutalja. A gyülekezetnek, úgyhogy ne legyél depressziós, ha nem tudsz eleget adni. Az Úr majd gondoskodik. Ez P. Kende gondja. De ha van hited, akkor adj erődön felül, hitben, mert dicsőséges lesz.

P. Kende

Mennyiszer halljuk ezt a hangot, hogy neked ugyan ki osztott lapot? Ki engedte meg, hogy beszélj? A világban sokat halljuk ezt. Amiről beszélek, az a tekintély. De ezt a szót sokan nem szeretik, tehát inkább így mondom; a világ azt mondja: ki engedte meg hogy beleszólj, jól megy minden, hát fogd be, keresztény. Ki osztott neked lapot? Ki engedte meg, hogy beleszólj? Milyen jogon beszélnél bele?

Van egy gyanúm, mikor ott ül valaki védekező pozícióban – lehetséges, hogy ő itt van a gyülekezetben és mi beszélünk az Igéből, de közben a szívében azt kérdezi: „Ki vagy te, hogy beleszólj?” Ugyanígy a Bibliával: ugyan mit tudna ez a könyv rólam? Van ez a mondás, egy bölcs testvér mondta:a kereszténység akkor szünt meg a világ tanítójává lenni, amikor megszűnt Isten tanulójává lenni. Ez nagyon valós.

Csel 25:24 És monda Festus: Agrippa király, és ti férfiak mindnyájan, kik velünk egybe itt vagytok! Látjátok ôt, ki felôl a zsidóknak egész sokasága megkeresett engem mind Jeruzsálemben, mind itt, azt kiáltva, hogy nem kell néki tovább élnie.

Ott van a helytartó, egy király, királynő, az udvartartás, minden pompás. Aztán ott áll Pál. Láncok között, valami nyavalyás ruhában, most jött a börtönből. Pál ott van sok fontos és gazdag ember előtt. Azt gondolnám, ha Isten azt akarja, hogy ilyen emberekkel beszéljek, akkor olyanná tesz, mint ők, hogy gazdag és hatalmas legyek és így beszélhetek velük. Mert ha nem így van, bármelyikük ezt felelheti: te beszélsz? Ki vagy te? Nem hallom amit mondasz a láncaid csörgésétől! Lecsapatom a fejed. Ugyan, ki vagy te? Azt gondolom, egyenrangúnak kell lennem velük és akkor beszélhetek.

 

2 Kor 3:1 Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tôletek?

A korinthusi gyülekezet nem akart hallgatni Pálra, holott Pál szolgálata jelentős volt az életükben. Pál kérdése itt: kell, hogy valaki ajánljon minket? Nem érdekel amit mondunk? Hogy-hogy? A Korinthusiak ezt kérdezték: miért kellene hallgatnunk rád? Azért mondták ezt, mert bizonyos emberek lejáratták Pált és hazudtak ellene. Nem csak démonok, hanem emberek is. Tudom előfordulnak a gyülekezetünkben is ilyen emberek. Eljönnek és beszélnek és más tanítást mondanak, és ellenünk beszélnek. Figyelj mire hallgatsz!

Lejáratták Pált. Így Pál azt mondta: ismét ajánlgassuk magunkat? Meg kellene magyaráznom miért fontos amit mondok? Hogy miért hallgasatok rám?

2 Kor 3:2 A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;

Te vagy a válasz. Ez az első gondolat. Miért kellene hallgatnom Istenre, a Bibliára, a pulpitusra hívőként? Itt az első. Krisztus hihetetlen, csodálatos munkája bennünk. Ez a válasz. Miért kellene hallgatnom a prédikátorra? Hát Isten munkája miatt a szívemben, amit már megtett. Lehet hogy elfelejted. Ha új hívő vagy, akkor esetleg azt mondod: hogyan felejthetném el? Soha nem felejtem el amit Krisztus tett az életemben! Lassan a testtel: megtörténhet. Tudod hogy történik? Egy feleség, három gyerek, munka, mellékállás, a park amin le kell nyírni a füvet, Józsika, aki bukásra áll az első osztályban. Az élet részletei. Tudod mi kell még? Az élet részletei plusz egy jóakaró, aki Zsolt 42:4 szerint azt mondja: hol van a te Istened? Ilyen egyszerű. Minden ami történik az életemben plusz egy hang: most hol van a te Istened? Megjött az ellenőrzés a Khariszba. Hol van a te Istened most? Felmerül a kérdés és elfelejtjük amit Ő tett és azt mondjuk: jaj, hol van az én Istenem? Hol van?

Aggódni kezdek, nekiállok problémázni, rágódni rajta. Ehelyett egyszerűen, felemelhetem a szívemben Isten munkáját. Gondoljunk bele kicsit: Isten munkája. Miért kellene hallgatnom a Bilbiára?

Azért,  Mert nem kaptam a szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptam, a ki által kiáltom: Édesapám! Ez a Szellem bizonyságot tesz az én szellememmel együtt, hogy Isten gyermeke vagyok. Róma 8:15-16

Miért kell hallgatnom a pulpitusra? Mert Isten dolgozik bennem. Innen tudom, hogy hallgantom kell, mert Isten munkálkodott bennem. Lehet ma kavarog minden és a “jóbarát” mondja, hol van a te Istened? De emlékszem, hogy Isten gyermeke vagyok, Ő az én Atyám. Emlékszem. Amikor belegondolok ebbe újra és újra.

Róma 8:23 Van egy új várakozásom. Isten egy nap eljön értem. Ha nem, akkor meghalok és úgy látom meg őt. Nem akarok meghalni, de ugyanakkor tudom, hogy látni fogom Őt és emlékszem erre és Isten dolgozik bennem. Ezért fontos hallgatni az Igét. Ezért kell hallgatnom Pálra, a Bibliára, a prédikátorra. És mert Róm 8:1-ben emlékszem amikor először hallottam: azért nincs kárhoztatás senkinek aki Jézus Krisztusban van. Nincs kárhoztatás. Isten nem váddal mutat rám? Nem. Isten dolgozott a szívemben.  Jó ok, hogy hallgassam újra, amikor nagy az őrület körülöttem és bennem és nyaggat a három gyerek és a feleségem. Akkor itt az ideje, hogy azt mondjam: hallgatok Istenre, a Bibliára, a prédikátorra, az üzenetre és engedem, hogy Isten szóljon hozzám.

A második esetben a nem hívők kérdezik. Amikor azt mondod: “Én hívő vagyok.” “Mi vagy te!? Azt hittem komoly ember vagy. Azt hittem rád érdemes hallgatni, hogy fontos amit mondasz. Eddig komolyan vettelek, micsoda csalódás!” Egy nem hívő ember azt mondja: ugyan miért kellene hallgatnom erre az üzenetre, az utcán, a munkahelyemen a villamosban, bárhol? Miért kellene hallgatnom rád keresztény? A buddhisták tudnak valamit, de te semmit. Az okkult az komoly dolog, te meg babonás vagy. Muris, de így gondolkodnak.

Miért kellene hallgatnom rád? Itt a válasz: Pál azt mondta a Korinthusiaknak: ti vagytok a mi levelünk. A nem hívőnek a válasz: benned van a válasz, hogy miért kellene meghallgatnod. Ott a válasz az életedben. Mert van egy nyögés a világban. Róm 8:23, sóhajtozás. Valami jobb már jöhetne. Egy másik élet kellene. Ott van ez a nyögés a világban, benned, aki nem vagy hívő, ott van  a sóhaj, hogy szükséged van valami másra! Prédikátor 3:11 az ember keres valami mást, tudjuk, hogy valami nincs rendben a világgal. Nem így kellene lennie, az ember azért dolgozik, hogy kidolgozza magát a taposómalomból amiben van, aztán ha eléri a célját, akkor megint ott találja magát.

Miért kellene hallgatnom rád keresztény? A válasz ott van benned: tudod, hogy többre lenne szükséged, de a büszkeségedben hangos a kérdés: Ugyan ki osztott neked lapot? Kicsoda? Az szüleid sírja ad szót nekem, a haragod, amivel nem tudsz elbánni és bunkó vagy, az ad szót nekem, a félelmed hogy egyedül maradsz életed végére ad szót nekem, a sörösüvegek ott szanaszét, az ad szót nekem, a hajléktalanok a csillogó irodaépületek tövében, azok akik ott koldulnak még egy italért, azok adnak szót nekem! Ott a válasz benned, hogy miért kellene hallgatnod rám!

2 Kor 3:2 A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;

2 Kor 3:3 A kik felôl nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élô Isten Lelkével írva; nem kôtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.

Pál azt mondja: miért kellene, hogy hallgass rám? A válasz nem e-mail-ben érkezik, hanem az ember szívébe van írva: mert nekem megvan az örök élet üzenete, van valami többem. Pál azt mondja: a mi szolgálatunk által szerzett levele. Gondolj ebbe is bele. Ez a harmadik ok. A szolgálatunknak, és ebben neked, az életednek van gyümölcse. Valami nagyon nyilvánvalóra hadd gondoljunk: 7 órával ezelőtt, P. Julianék összejöttek egy Istentiszteletre, és onnan elég messze, P. Mariannék is. 5 órával előttünk P. Szabó Józsiék, 3 órával előttünk, Erika és P. Elshan, előttünk 1 órával, Gábor Moldovában és Rita Finnországban. Velünk egy időben Manna és P. Péter, utánunk egy órával pedig P. Mátyás Feriék és hat óra múlva P. Lajosék Peruban.

Tudod mi a leglenyűgözőbb ebben? Ők pont olyan emberek mint te. János, Attila, Emese. Mint te, mint mi. Miért fontos ez? Mert itt a válasz. A hitünk hősei, akik előttünk jártak, nem azért jártak előttünk, mert mások mint mi, hanem ők is ezt mondták:

2 Kor 3:5 Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezôleg a mi alkalmatos voltunk az Istentôl van:

2 Kor 3:6 A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betûé, hanem léleké; mert a betû megöl, a lélek pedig megelevenít.

Hogyan van tekintélyünk, miért van jogunk beszélni, mondani valamit a világban? Csel 25:24-ben láttuk, hogy Pál volt a legjelentéktelenebb ember a teremben. Nem volt szabad. Lehet meg fogják ölni. A zsidóság azt mondta: meg kell halnia, a saját népe mondta. Azt mondanánk: ez nem az a helyzet. Pál inkább ne mond, hogy keresztény vagy, mert az égő volna! Járasd le inkább a krisnásokat! Ne minket! Annyira tetszik, hogy Pálnak volt tektinélye, nem azért mert egyenlő szinten volt, mert csinos élete volt, hanem mert volt élete az Úrtól. Zsidók 11-et szeretjük a hithősök miatt. 4-35 verseket főleg. Ám 36-40 versekig is hithősökről beszél, olyanokról, akiknek a győzelme nem volt nyilvánvaló. De az írás azt mondja: azok is hithősök, akiknél nyilvánvaló volt a győzelem, mint Mózes, Ábrahám, Józsué, Dávid és azok is akiknél nem volt nyilvánvaló a győzelem: Ésaiás, Ezékiel, Jeremiás. De Zsidók 11:13 mind örömmel, reménnyel éltek. Mind megragadták Isten ígéreteit, és tekintélyük volt, ahogy nekünk is. Lehet felül vagy az életben, vagy épp úgy tűnik alul. De van hatalmad, tekintélyed, hogy beszélj, amiatt ami az emberek szívében van, és amiatt, ami a te szívedben van!

Kihívlak és bátorítalak, hogy tanulj és növekedj Istenben! Ha nem növekszel az Igében, akkor nem lesz mit mondanod, átadnod, nem lesz hatalmad! Mert a mi hatalmunk, nem a pénz hatalma, nem a nagy épületek hatalma – habár a miénk az – hanem valami másról szól,

Róma 1:16 az evangélium hatalma, vagy más szóval 1Kor 1:18 a kereszt hatalma. Van egy üzenetünk, egy válaszom a halálfélelemre, az eltemetett kétéves gyerekre akivel nem tudsz mit kezdeni. Krisztus a válasz. Ő a válaszod.

Róma 15:13 A mi hatalmunk egy másik hatalom, a remény hatalma a Szent Szellem által, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben reményem van, Isten tudja hova visz. De ha nincs ez a szívembe írva, akkor hogya reménykedhetnék?

Róma 15:19 A csodák hatalma, látjuk Isten munkáját, emberek újjászületésében, ez egy szellemi csoda, látunk csodákat amint Isten felold, félelmeket, fájdalmakat, gyászt, ami pedig egy lelki csoda. Az emberek testében is látunk gyógyulásokat Isten kegyelméből és a körülményekben is, ami fizikai csod, mi pedig mindegyikért hálásak vagyunk a Szent Szellem által.

2Kor 12:9 hatalom a gyengeségben. Hallod amit mondok? Fontos. Emiatt van tekintélyünk a világban. A gyengeségünk miatt? Az egyház tökéletes és közben nem az, a hívő tökéletes,de közben nem az. Tudod mit? Nem az a legnagyobb bizonyságod, hogy soha nem buksz el, hanem hogy elbuksz és felállsz újra meg újra! Erőd van miközben nyilvánvalóan gyenge vagy. Tekintélyed van, Pál, miközben láthatólag senki vagy. Az igazság miatt, a jellem miatt. A kontraszt a között, hogy mennyire gyengék vagyunk és hogy mennyire használ Isten, ez a tekintélyünk forrása. Nyilvánvalóvá teszi az embereknek, hogy itt valami nagyobb van nálunk.

Filippi 3:10, Róm 8:11 A feltámadás hatalma.  Ez a mi hatalmunk is. Amikor bejövünk vasárnap reggel és nem úgy vagyunk: énekeljetek csak én majd végigállom. Hanem várom, hogy Isten megeleveníti a halandó testem. Az az Isten aki Krisztust fel tudta támasztani, csak meg tud eleveníteni! Naná, hogy meg tudja csinálni, még egy szerda este is!

1Péter 1:5 Isten hatalma biztonságunkban, hogy megőriz minket, hogy nem veszít el egyet sem. Ez a kegyelem hatalma. Ezért járunk örömmel, biztonsággal, szabadsággal és azt mondjuk: tekintélyem van. Neked? Most buktál el! Vagy: hol van a te IQ-d az enyémhez? Hol van a te  bankszámlád az enyémhez képest? Miért lenne szavad?

Mert elrejtettem az igét a szívemben és felemeltem újra és újra! Hatalmam van és beszélhetek, nem csak a levegőbe, hanem jobban teszed ha figyelsz.Lehet nem vagy prédikátor, tanácsadó, de 1Korintus 14:26 lehet dícséreted, zsoltárod, imádságod, örömteli versed a Bibliából és jobban teszi mindenki, ha figyel rád!

Kategória: Egyéb