Schlingloff Sándor
2Kor 4:4(MBT) Ezeknek a gondolkozását – itt azokról beszél, akik számára az evangélium nem világos, akik elvesznek – e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.
Zsid 2:15(MBT) és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.
1Ján 4:17-18(MBT) 17Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. 18A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.
Luk 9:23-24(MBT) 23Azután így szólt mindnyájukhoz: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. 24Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.
Az élet – a tiéd és az enyém – messze-messze többről szól, mint aminek látjuk. Kibeszélhetetlenül többről szól annál, mint amit az álmaink, a vágyaink mutatnak; vagy annál, amit a félelmeink mutathatnak. Azt mondja az Írás, hogy e világ istene megvakította a hitetlenek gondolkodását.
Persze, mi nem vagyunk hitetlenek. Mi nem, de azon tűnődöm, hogy ennek a vakságnak nincs-e hatása ránk is. Nem lehet-e, hogy a félelem – amiről a többi vers beszél: a haláltól való félelem, amely fogva tart; a félelem, amely azért van ott, mert még nem lettünk tökéletessé a szeretetben – képes a mi gondolkodásunkat is elhomályosítani?
A megértés, a megismerés érdekes dolog. Az élet többről szól, az élet nagyobb, gazdagabb, bőségesebb forrásokban, mint gondolnánk. Egy végtelen teremtő, szerető Isten a mi forrásunk, és mi nem látjuk. Persze látjuk – hogyne látnánk –, de nem lehet, hogy a félelem, hogy a lelkünket fogva tartó érzések elhomályosítják a látásunkat?
A megismerés furcsa dolog. Jön felém egy információ: az evangélium. A megmenekülésünk dicsőséges üzenete; hogy nem vagyunk többé rabunk; hogy az élet többről szól; hogy van egy óriási Isten, egy hatalmas Isten, egy teremtő Isten, aki a kezében tart mindent. Mindenre megvan a hatalma, megszabadíthat, bőségben tarthat, életben tarthat. Bármin átvihet és közben semmid sem hiányzik.
Óriási Isten, aki az életét adta érted, és nem vár cserébe semmit. A láncban nincs gyenge szem. Ő az első és az utolsó. Mi csak hittünk. Egyszer. Aztán azt is megbántuk. Viszont már benne vagyunk. Már a markában vagyunk ennek a hatalmas, szerető Istennek, és az élet más, egyszerűen több annál, mint amennyit a vágyaim, a félelmeim, az én életem a maga gondjaival, a maga reményeivel. Nem látom helyesen.
A körülményeim újra meg újra elmondják, hogy nincs, hogy kicsi, hogy gyenge, hogy baj van, és én nem látom, mert gyenge vagyok, és tudom, hogy van miért félnem. Tudom, egy vírus. Csak egy vírus. Nem tudom legyőzni. Kicsi vagyok. A gravitáció odatapaszt ehhez a sárgolyóhoz. Mennyi hatalmam van? Ha fel kell szaladnom a harmadikra, majdnem belehalok. Alig kapok levegőt. Mennyi hatalmam van? Persze, hogy van miért félnem. Hogyne lenne! Kicsi vagyok. Gyenge vagyok. Bűnös. A félelem elvakítja a gondolkodásomat. A félelem.
Jön a megváltás üzenete. Jön egy üzenet, amit alig merünk elhinni. Mint egy mese. Mint egy álom. Mint egy hőstörténet. Hihetetlen. Minden megváltozott. Krisztus emberré lett és megszabadított, és e világ istene elvakította a gondolkodásunkat. Persze, nem a miénket. Nem, mi tisztán és józanul látunk mindent.
A megismerés furcsa dolog. Jön egy üzenet, amely mindent megváltoztat, és én felülírom, én újraindexelem, én átértelmezem a saját lelkem sebei, a saját félelmem, a saját előfeltevéseim alapján. „Szabad vagy!” és én azt kérdezem, hogy ki tudom-e fizetni a villanyszámlámat. „Nem, nem! Szabad vagy!” A gázszámlát is? 🙂 „Szabad vagy! Minden megváltozott. Örökkévaló lény lettél, aki már csak egy ideig, nevelési célból, a jelleme fejlődése miatt van bezárva ebbe a világba.” Akkor a gázszámlát mégse? 🙁
A gondolkodásom olyan, amely ellen nyugodtan lázadhatsz. Kérlek, merj álmodni! Kérlek, merj nagyobbat gondolni! Irracionálisan nagyobbat. A világ azt mondaná, hogy merész vagy, arrogáns vagy ilyen bátorsággal. Azt mondaná, hogy nem vagy felelős. Igen, és amikor már annyira bátor vagy, már nem vagy felelős, akkor kezdesz közelíteni ahhoz, amennyire bátor lehetnél ennek az evangéliumnak a fényében.
Isten nem vár kevesebbet tőlünk, minthogy hősök legyünk. Mindannyian külön-külön hősök. Ennek a világnak a lázadói, akik azt mondják: „Nem igaz, hogy kicsik vagyunk, nem igaz, hogy nincsenek lehetőségek. Nem igaz. Az evangélium megszabadított. Isten itt volt. Az élet nagyobb. Az élet többről szól. Igen, én kicsi vagyok. Igen. Rá kell csatlakoznom valami nagyobbra.” Itt van Krisztus parancsa. Azt követeli tőlünk, hogy hősök legyünk. Halált megvető bátorsággal éljünk. Hogyan? Úgy, hogy naponként megtagadjuk önmagunkat, hogy naponként szembenézünk a halállal, hogy naponként kövessük Őt. Ezt nem lehet másképp, csak ha megtagadom önmagam, ha elveszítem az én életemet.
Katonáknak kellet ezt csinálniuk csata előtt. Ha harcolni akartak, ha képesek akartak lenni megtenni azt, ami helyes, akkor el kellett számolniuk az élettel. Akkor vége az én kis nyomorult életemnek. Igen, akkor nem fizetem ki a gázszámlát. Igen, nem fizetem ki a villanyszámlát. Igen, nem működik tovább. Igen, ma van az én utolsó napom. És ha az Úr akarja, akkor talán mégsem, de én már nem félek, hanem követem Őt.
Van egy életem, ami nagyobb annál, amit én kézben tudok tartani, amit én befolyásolni tudok, amit manipulálni tudok. Van egy nagyobb élet! Erre vagyunk elhívva, hogy hősök legyünk, hogy megtagadjuk az életünket. A miénket elhagyjuk Őérte és kapunk azonnal egy életet, amit nem vehetnek el tőled, ami kibír mindent. Kibír mindent. Az élet nagyobb. Többről szól. Erre vagyunk elhívva. Ámen.
P. Kende
D.L. Moody-ról mesélik, hogy egyszer prédikált a gyülekezetében. Behozta a gyászjelentéseket és felolvasott egy párat. Aztán azt mondta: „Ha egy nap majd előveszitek a chicagói újságot és az lesz benne, hogy D.L. Moody meghalt, el ne higgyétek! Jobban élni fogok, mint valaha.” Ez az üzenetünk, nem?!
Ján 11:25-26 25Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; 26És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
Hiszed?
Úrvacsora alkalmából mondom el az üzenetet. A pohárról meg a kenyérről szeretnék beszélni. Elsősorban az a nagyszerű benne, hogy valami fizikait fogunk ilyenkor a kezünkben. Ez Krisztus eljövetelének a valóságáról szól. Ez egy olyan csoda, amivel nem tudunk betelni igazán.
Krisztus eljött fizikailag. 1Ján 4:2-ben olvasunk arról, hogy van egy eretnekség, amely azt mondja, hogy Ő egy szellemi értelemben jött el, Ő nem volt valóban ember. Nem volt valódi ember, csak úgy tűnt. Éppen ezért amit a kezünkben tartunk, az egy fizikai dolog, mert Ő fizikailag eljött. Valóban. Ő testben megjelent Isten. Ez fontos a számunkra. Fil 2 erről beszél.
A szokásos szakasz ilyenkor:
1Kor 11:23-25 23Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, 24És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. 25Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Az ebben a nagyszerű, hogy minden benne van. A teljes ember bele van vonva. Még az ízlelésünk is, még a szaglásunk is, még az érintésünk is. Döntést hozunk, hogy vesszük-e. Minden benne van. A teljes ember. Ez azért van, mert Isten ismer bennünket. Ismeri a mi formáltatásunkat. Tudja, hogy porból vagyunk. Tudja, hogy mennyire idetartozunk. Ezért azt mondja: úgy szeretném megmutatni nektek Magam, hogy azt ti megértsétek.
Ezért Fil 2 Krisztus úgy jött el, hogy teljesen érthető volt a számunkra. Lealacsonyodott közénk. Megalázta magát. Emberré lett azért, hogy érthessük Őt. Nem tudta volna elmagyarázni nekünk másként. Nem mutathatta volna meg nekünk az Atyát, ahogy az a célja volt Ján 1-ben.
Másként nem láthattuk volna, nem érthettük volna Őt. Túl sok lett volna, mert nem vagyunk hozzászokva a dicsőséghez. Azt tudjuk, hogy mi a fény; tudom, mi a hő; tudom, mi a súly; de a dicsőséget nem tudom megmérni. Azt nem értem. Ahhoz nem vagyok hozzászokva. Ezt jól látjuk.
János apostol látta Jézus Krisztust. Mát 17-ben látta Őt a hegyen, látta megmutatkozni a dicsőségét. Látta az Úr Jézust dicsőségben. Amikor Jel 22-ben egy angyal beszél hozzá, akkor azt mondja:
Jel 22:8 És én János vagyok az, aki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, aki nékem ezeket megmutatta vala.
Angyal elé?! Angyalokat nem imádunk. Az angyalok nem fogadnak el imádatot. A démonok – bukott angyalok – fogadnak el imádatot. Az angyalok nem fogadnak el imádatot, és itt is ez történik. Miért? Miért borult le János? Mert nem vagyunk hozzászokva a dicsőséghez. Nem vagyunk hozzászokva a dicsőség kifejeződéséhez.
Ha Isten eljött volna közénk úgy, hogy megmutatja Magát teljes dicsőségében, akkor nem tudtuk volna befogadni azt. Nem tudtuk volna elfogadni azt. Túl sok lett volna. Nem maradt volna döntési szabadságunk, hanem csak le kellett volna borulnunk önkéntelenül, döntés nélkül. Ezért Isten úgy döntött, hogy másként jön el.
Zsid 10:5 testet alkottál nékem. Jézus úgy jött el, hogy emberi testet öltött. Olyannyira, hogy növekednie kellett. Luk 2:52 növekedett termetében, és az emberekkel való kapcsolataiban. Sőt, Zsid 5:8 annyira ember volt, hogy tanulnia kellett. Isten emberré lett! Isten emberré lett. Ez lenyűgöző, ez megdöbbentő. Hogy lehet ez? Hogy lehetne Isten emberré?
Hogy lehetne a teremtő teremtménnyé? Ez lehetetlen. Egyértelműen ezt mondanánk. Isten azonban megtette, mert ki akarta jelenteni Magát. Mert Isten úgy akart beszélni hozzánk, hogy értsük Őt. Ezért van, hogy Isten nem valami angyali nyelven beszél nekünk, hanem emberi nyelveken, mert azt akarja, hogy értsük. A kommunikáció célja, hogy közlés legyen és megértés. Ezért beszél Isten emberi nyelveken hozzánk. Másnak nem lenne értelme.
Krisztus emberré lett. Megérinthettük. Ember volt teljesen. Minden szempontból. Szenvedéssel, éhséggel, örömmel. Nevetéssel, valószínűleg viccekkel. Teljesen ember, miközben Isten volt. Ez a nagyszerű hírünk. Ez az örömünk az Úrvacsorakor. Krisztus emberként jött el és megmutatta Magát.
A kenyér. A kenyér a kezünkben olyan egyszerű, annyira földi. Mit jelent ez? Ez egy semmi, nem? Milyen dicsőség van benne? Van benne dicsőség? Annyira nincs benne dicsőség, hogy vannak keresztények, akik mindenféle tanokat találnak ki arról, hogy ez mégiscsak dicsőséges; valahogy megváltozik és mégis dicsőséges lesz. Úgy gondolják, hogy ez így nem elég.
Mi azt mondjuk, az egyetlen dicsőséges és természetfeletti ebben, hogy valaki évek óta hűségesen megveszi ezt; a segítők összetördelik és kirakosgatják. Ez a természetfeletti, ahogy a testvéreink szolgálnak így felénk. Ez a csodálatos benne, hogy hűségesek éveken át. Az anyagában nincs semmi dicsőséges. Nincs semmi dicsőséges a színében, de éppen ezért Krisztus ilyenné tette. Azt mondta, hogy semmi ne térítse le a figyelmedet arról, ami tényleg számít; arról, ami igazán számít.
Ézs 53:2 azt olvassuk Krisztusról, hogy nem volt dicsőséges. Sőt, nem volt vonzó az ábrázata. Ránéztünk, és nem azt mondtuk: ah, de jóképű! Egy átlagos zsidó ember volt. Pont olyan, mint mindenki más. Nem volt különleges ilyen szempontból. Nem volt lenyűgöző, de volt ott dicsőség. Volt ott dicsőség! Gyönyörű volt.
A kenyérrel emlékezzünk az Úrra, és az Ő megtört testére!
Milyen az íze? Szerintem olyan semmilyen. Pontosan így volt Krisztus. Ha ránéztél természetileg, akkor azt mondtad: ki ez? Ám ha hallgattad beszélni; ha láttad, amit csinált; ha a barátja voltál; ha közel mentél Hozzá, akkor lenyűgözött, akkor elámultál. Akkor azt mondtad: hogy lehet ez?
Krisztus tanít minket a kenyérrel. Azt mondja nekünk: lehet, hogy az életed nem túl vonzó; lehet, hogy nem te nézel ki a legjobban a családodban vagy a környezetedben; sőt, bárkihez méred magad, úgy gondolod, hogy nem te nézel ki a legjobban; mégis az életednek dicsősége van. Szükségünk van Istenre az életünkben. Ezért vesszük be a kenyeret, mert szükségünk van Isten életére bennünk. A mi dicstelen és hétköznapi egyszerűségünk: ebben dicsőíthetjük Istent mégis.
Lehet, hogy senki nem látja az imáidat, de hatalom van bennük. Lehet, hogy nagyon kevesen látják a szolgálatodat, de az jelentős. Lehet, hogy nem tartod magad nagyra, de Isten azt mondja: „A te életed dicsőséges. A te életedben jelen vagyok. A te életed fontos Nekem. Nem vagy mellékes. Nem utógondolat vagy. Nem véletlen vagy a tervemben. Nekem tervem van veled. Szándékom van veled.”
Még ha ennyire seízűnek is tűnik a dolog, nem kell úgy végigmenned rajta: már megint egy unalmas hétfő. „Nem, nem! Emlékszel? Vettük a kenyeret. Krisztus teste bennünk van.” Nem a kenyér miatt, hanem a döntés miatt. Azt mondtuk: Úr Jézus, hiszek Benned. Most emlékszünk Rá. Emlékezzünk rá minden napon! Minden napon emlékezzünk arra, hogy dicsőíthetjük Istent! Még akkor is, ha annyira közönségesnek tűnik az életünk. Még ha a problémáink annyira egyértelműek is. Ne álljunk meg, hanem dicsőíthetjük Istent!
Még egy dolgot mond nekünk az Úrvacsora. Isten képezi az érzékeinket. Nem fizikai értelemben, hanem szellemi értelemben, hogy megtanuljuk meglátni a szellemi dolgot a fizikai mögött. Ott van az a darab kenyér, egy sima darab kenyér, de Isten azt kérdi, hogy látod-e a többet? „Látod-e, ami mögötte van? Látod-e, ami igazán számít? Látod-e az Én fiamat mögötte? Látod-e az Ő tökéletes életét? Látod-e az Ő megtört testét a kereszten teérted? Látod-e az értékedet ebben? Látod-e a szeretetemet ebben?” Képezi az érzékeinket.
Hogyan értékeled az életet? Hogyan magyarázod az életed? Isten azt mondja: szeretnélek képezni téged; szeretnélek tanítani téged, Zsid 5:14 mint akiknek az érzékeik gyakorlottak. Azt jelenti, hogy használtuk az érzékeinket, és meg tudunk különböztetni dolgokat. Külön tudunk választani, mert használtuk őket, mert gyakoroltuk őket.
Gyakoroljuk a kezünket ebben az életben valami munkafolyamatra, gépelésre, autóvezetésre; a szemünket, tornáztatjuk az izmainkat; de gyakoroljuk a szellemi érzékeinket arra, hogy meglássuk, ami több ennél. Amikor ránézek a testvéremre, akkor látom-e a gyülekezetet; látom-e Isten életét? Akkor látok-e valami többet? Van-e gyakorlatom ebben?
Olyan könnyű kritizálni. Feltűnt-e? A legkönnyebb dolog a világon kritizálni. Nemrég beszéltem is erről. Annyira könnyű megszokottnak lenni. Annyira könnyű a dolgokat közönségesnek tekinteni. Viszont gyakorlott vagy-e? Ki vagy-e képezve erre? Képes vagy-e látni az ellenség munkáját a kihívás és a próbatétel mögött?
Nemrég beszéltünk a háborúságról, a hívő fegyverzetéről, az erről szólt. Tudsz-e mögé látni? Tudsz-e mögé látni a természeti problémának? Tudod-e azt mondani: „Biztos vagyok benne, hogy az ellenség benne van ebben. Biztos vagyok benne, hogy Istennek van egy terve, van egy válasza, van egy vigasztalása, van egy békessége. Én ebben akarok járni.” Megtanultuk-e?
Gyakoroltuk-e, hogy hogyan szeressünk külső kezdeményezés nélkül? Eféz 5:2 a pszichológia azt mondja, hogy ez lehetetlen, az emberek ezt nem tudják csinálni. Egyetértek egy értelemben. Ha Isten nem kezdeményez felém a szeretetében, persze, hogy nem tudok szeretni. Viszont nem kell a testvéremnek kezdeményeznie felém ahhoz, hogy erre választ tudjak adni, mert akkor örökkön-örökké várhatunk egymásra. Isten kezdeményez felém. Aztán kezdeményezek.
Viszont ha nem vagy gyakorlott ebben, ha nem vagy kiképezve ebben, akkor legyél ott minden alkalmon. Legyünk közösségben, és tanuljunk erről. Legyen gyakorlatunk. Ha nem vagy a bibliaiskolában, akkor bátorítalak a házi bibliatanulmányokra, legyél része egy ilyennek. Annyira szükségünk van rá, hogy közösségben legyünk. Mi testvérek, ismerjük egymás történeteit. Menjünk tovább ezzel. Gyakorold magad! Aztán növekedni fogsz benne.
Hajlandó vagy-e hinni, hogy a dolgoknak van értékük? A megszokottság nagy veszély. Ránézek bármelyikre testvéremre és nem látom az értékét?! Persze hogy az, Jézus meghalt érte! Újjá van születve. A Szellem betölti őket. Isten használja őket az életükben, jártukban-keltükben. Persze, hogy nagy dolog. Egy csoda, ha valaki Istent képviseli.
Szeretjük ezeket a verseket: 2Kor 4:15 minden a javunkra van. Nagyon bátorító, de nagyon kihívó is. El mered-e hinni, hogy minden a javadra van? El merem-e hinni, hogy minden próbatétel a javamra van? El merem-e hinni, hogy a hatalmas gázszámla Isten dicsőségére van és a hasznomra lesz? Ez egy kihívás, nem? Isten képezi az érzékeinket.
Vettük a kenyeret ugyanúgy, ahogy vettük a Sz.Sz-et, amikor elfogadtuk Krisztust. Csel 19-ben és Kornéliusnál azt látjuk, hogy ott kellett lenni egy apostolnak ehhez. Ez egy kivétel volt. Ez különleges volt azért, hogy azok az emberek tudják, hogy alá vannak vetve az apostoli tekintélynek, az apostoli tanításnak. Ezért volt ez, egy kivétel volt. A szabály valami más: hiszek, és megkapom a Sz.Sz-et. Eféz 1:13, 4:30, 2Kor 1:22, 1Kor 2:12 arról beszél, hogy megkaptuk a Sz.Sz-et. Ha újjá vagy születve, ha Jézus Krisztusban hiszel, akkor megkaptad a Sz.Sz-et.
Vannak testvéreink karizmatikus gyülekezetekben, akik úgy hiszik, hogy mi nem vagyunk újjászületve. Ezt nem mondanák ki így, de „Róm 8:9 azt mondja, ha valakinek nincs meg a Sz.Sz., az nem is az Úré. Ilyen egyszerű.” Őszerintük mi nem lettünk megkeresztelve a Sz.Sz-mel, és ez azt jelenti akkor, hogy nem is kaptuk meg. Az azt jelenti, hogy nem vagyunk az Övéi. Nem akarok ebbe belemenni nagyon, de örömmel jelenthetem, hogy amikor vétkezem, akkor a Sz.Sz. megszomorodik bennem, Eféz 4:30. Amikor az igazságban járok, akkor az Sz.Sz. örvendezik bennem, Zsolt 33:5. Ez akkor történt, amikor megtértem, mert az Övé lettem, és az Ő Szelleme az enyém lett.
Vettem a kenyeret. Jól laktál-e vele? Persze, hogy nem. Az nem arról szólt, hogy betöltse a bendőnket. Ez nem fizikai elsősorban. Viszont ebben van egy csodálatos lecke nekünk, hogy az Istennel járásom nem arról szól elsősorban, hogy az én kívánságaimat kielégítse, hanem hogy egy olyan minőséget adjon az én életemnek, amilyen azelőtt nem volt.
Az Istennel járásom nem elsősorban arról szól, hogy a kívánságaimat kielégítse, hanem arról, hogy egy olyan minőséget adjon az életemnek, amilyen azelőtt nem volt. Péld 10:20 az igaznak nyelve olyan, mint a választott ezüst. Ez arról szól, hogy megváltó értéke van. A te életed megváltó értékkel bírhat Isten akaratában. Ezt csinálja Isten.
Nem azt mondja: térj meg, higgy Jézusban, és minden kívánságod megvalósul. (Amikor evangelizálunk, akkor ne hazudjunk az embereknek.) Hanem azt mondja: gyere Velem, és egy új értéket adok az életednek. Olyan jellege lesz az életednek, ami azelőtt nem volt. Olyan szolgálatod lesz, ami azelőtt nem volt meg. Úgyhogy az üdvösség a szívünkben van, aztán a szánkon is és 2Kor 5:20 képviseljük Istent ezen a földön.
A pohár. A pohár nem annyira az életéről, hanem a munkájáról szól. Arról szól, hogy mit végzett el értünk. „Ez az új szövetség az Én véremben.”
Vegyük a poharat, és emlékezzünk és örvendezzünk.
A pohárnak van egy nagyszerű tulajdonsága. 1Kor 11:20,22 megfeddi Pál őket. A Korinthusi levél egy feddő levél. Nagyon sok esetben Pál megfeddi őket, és itt is. Ugyanis azt csinálták, hogy Úrvacsorának nevezték azt, hogy volt, aki elhozta a száraz kenyérdarabját, valaki más meg elhozta a háromszintes szendvicsét, aztán ott ettek. „Úrvacsorát veszünk. Igaz-e, testvérem?” Pál azt mondja, hogy ez nem Úrvacsora.
Az Úrvacsora arról szól, hogy egyek vagyunk. Egyformák. Ugyanazt vettük, és ugyanazt vesszük. Újra és újra ugyanazt vesszük. Sok mindenben különbözünk. Nem ugyanaz a képzettségünk. Van, aki okosabb, mint én. Másképp nézünk ki. Másféle a pénzügyi helyzetünk. Viszont ami ugyanaz: egyek vagyunk Krisztusban. Ugyanaz történt velünk. Ez az új szövetség. Kol 2:14 vette az ellenünk szóló kéziratot és odaszögezte a kereszthez, és ezáltal eltörölte az egészet. Eltörölte az egészet.
Semmi vádolás. Róm 8:1 nincs kárhoztatás ellened. Nincs joga senkinek ellened kárhoztatással jönni Isten elé, mert el lett törölve a dolog. Egyszer és mindenkorra. Mindannyiunkkal ugyanaz történt. Nincs hívő, akinek kicsit kevesebb bűne lett megbocsájtva, és nincs, akinek több. Ugyanaz a helyzet. Minden bűn. Ez az Újszövetség. Ez az Ő munkája. Így élünk, így dolgozunk, ilyenek a kapcsolataink, így szeretünk. Arról szól, hogy az Ő munkája teljes.
Amikor megisszuk, akkor azt mondjuk, hogy alávetem magam az Ő munkájának. Alávetem magam az új szövetségnek. Ez fontos: alávetni magam az új szövetség tekintélyének. Hívőkként – nem tudom, hogy észrevetted-e – nagyon könnyen alávethetjük magunkat a réginek. Emlékszel-e a Krisztus előtti időkre? Van Kr.e. és Kr.u., és nekünk is így van. Nekünk is voltak Kr.e. napjaink.
Észrevetted-e, hogy olyan könnyen visszatérünk a régihez? Úgy értelmezem a dolgokat, úgy látom a dolgokat, úgy magyarázom a dolgokat, úgy megyek, úgy járok, úgy cselekszem, úgy nézek, mindent úgy csinálok. Viszont azt mondom, hogy keresztény vagyok. Ez fontos a számunkra. Emlékszem, amikor megtértem, annyira hálás voltam. Annyira örültem. Ez soha nem lesz elvéve tőlem. Aztán elbuktam. „Te jó ég! Mi történt? Hogy lehet ez? Annyira élveztem! Annyira jó volt! Hogy lehet ez?” Aztán láttam a testvéremet – aki régóta járt az Úrral – elbukni. „Hogy lehet ez? Nem vagy immunis erre? A kísértésre nem vagy immunis? Te is elbuksz? Hogy van ez?” Meglepődtem ezen. Ám Isten épp ezért mondja nekünk: „Ne vesd alá magad a réginek! Vesd alá magad az újnak!” Eféz 2:3 vesd maga alá az újnak! Élj az új szerint! Járj ennek az erejében!
1Kor 11:26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Amíg eljön, a halálát, a feltámadását és azt, hogy vissza fog jönni. Hirdessétek Őt! Az egészet. Amikor vesszük ezt, akkor hirdetünk valamit vele. Akkor azt mondjuk, hogy hiszek, alávetem magam ennek. Ezért mondjuk, hogy készítsd fel a szíved. Ezért mondjuk, hogyha bűnben élsz, és nem akarod lehagyni, akkor inkább ne vedd! Mert 1Kor 11:27-30 az Úr figyelmeztet minket erre. Komolyan. Azt mondja, hogy ne hazudj ebben a dologban! Ez egy jó alkalom azt mondani, hogy nem akarok a bűnömben élni.
Minden alkalom jó alkalom arra, hogy ne akarjunk a bűnben élni. Amikor azonban azt mondjuk, hogy veszem a poharat, veszem a kenyeret, akkor valójában ezt mondom: Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, Róm 5:1-ben feltámadt a megigazulásunkért, és aztán visszatért 1Thess 4-ben. Vissza fog jönni értünk. Ez a jó hírünk.
Ezért van az, hogy ez egy örömünnep a számunkra. Azt mondjuk: „Halleluja! Köszönjük Istenünk! Te éltél értünk. A Te életed bennünk van. Te cselekedtél értünk. Dolgoztál értünk. A Te munkád elvégzett értünk valamit.” Annyira tetszik ez nekem, hogy Isten így bánik velünk. Ad valamit a szemünk elé, hallunk róla, ad valamit a szánkba. Annyira nagyszerű. Azt mondja: „Figyelj! Szeretném megtölteni az egész életedet ezzel a hírrel, ezzel az örömmel, ezzel a megváltással, ezzel az új szövetséggel. Ezért járhatsz szabadon.”
Zsolt 126:2 akkor megtelt a szánk nevetéssel. Isten meg akarja tölteni a szánkat, szeretne beletenni valamit. Szeretne beletenni egy dalt. „Szeretném megtölteni az életedet!” Róm 6:12 adjátok a ti tagjaitokat Istennek! A kezem Istené, a lábam Istené, a nyelvem Istené, a fülem Istené, a szemem Istené. Miért kéri Isten? „Hadd töltsem meg Én őket! Hadd adjak Én valamit a kezedbe! Az új szövetséget hadd adjam a kezedbe!” Fil 2:13 hadd adjam az Én cselekedeteimet a kezedbe, Eféz 2:10 az elmédbe és aztán a kezedbe. Péld 4:18 hadd adjam az Én útjaimat a te lábadnak. Mennyivel jobb ez, mint a miénk!
Isten azt mondja: „Szeretném betölteni az egész életedet a jelenlétemmel, a szolgálatommal, a szövetségemmel, a bátorításommal, a hittel. Ezt akarom adni neked.” Erről szól az Úrvacsora. Ez a lényege. Azt mondja nekünk újra meg újra Isten: „Teljesen be akarlak tölteni! Engedd meg Nekem! Engedd meg Nekem!” Ámen.