1Kor 4. – nagyon érdekes fejezet. Pál nagyon sok dologra világít rá. Tulajdonképpen nehéz kiragadni belőle egy valamit, mert jó lenne mindet körüljárni.
1Kor 4:1-4 Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék. Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy ti tőletek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól; sőt magam sem ítélem meg magamat. Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.
Ezekben a versekben igazából arról beszél, hogy mi Isten szolgái vagyunk. Ez nagyon fontos megjegyzése Pálnak, mert a korinthusiak nagyon lazán megítélték őt, nagyon könnyen hibát találtak benne; valószínűleg mindenki másban, és egymásban is. „Neked ez a bajod, neked az a bajod, …, Pállal ez a baj, vele az a baj.” „Billy Graham nem rossz, de ez a baj vele. Watchman Nee nem rossz, de az a baj vele. Pál apostol nem rossz, de ez a gond vele.” Pál azt mondja: Nem a ti szolgátok vagyok, egész konkrétan. 🙂
Nagyon jól összefoglalja Róm 14:4-ben az 1Kor 1:1-4 verseket:
Róm 14:4 Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.
„Ki tett téged annak az embernek az urává, gazdájává, ítélő bírájává? Ugyan! Ki adta neked ezt a hatalmat?” A másik ember a gyülekezetben, ha ő hívő Krisztusban, akkor Róm 14:4 ő a tulajdon Urának áll vagy esik. Ő Jézus Krisztusnak áll vagy esik, nem neked.
– Szerintem te nem vagy jó keresztény.
– Jaj, most összeborítottad a világom!
Nem! Nem omlott össze a világom. Tudtad? Van egy jó hírem a számodra: nem te vagy az én uram. Az én uram az Úr. Jézus az én Uram. Én Őelőtte állok vagy esem. Pálnak nagy bátorítása van mindnyájunk számára. Ha ma éppen a heti nyomoronc napod van, akkor azt mondja: De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.
Ez olyan, mint amit az előző istentiszteleten megnéztünk 1Kor 3-ból (2013.07.28. du. P. Kende: Isten munkája mélyebb, mint a testiség – 1Kor 3.), hogy van egy alapunk, ami megronthatatlan, megingathatatlan, ami kiállja a tűz próbáját biztosan. Jézus Krisztus kiállja ezt a próbát, 1Kor 3:11. Ugyanígy, amikor Isten előtt állunk, akkor nem fogunk elesni, mert Ő képes megtartani minket – ami érdekes gondolat.
Képes leszek-e megállni Isten előtt, vagy szégyenben maradok? Isten azt mondja: képes leszel állni, mert a te Urad Jézus Krisztus képes téged megállítani. Ez nagyszerű hír! Azt mondja Pál a korinthusiaknak 1Kor 4-ben: „Igen, benneteket szolgállak, de Isten az én Uram, Ő bízott meg engem ezzel. Én az Ő sáfára vagyok, én az Ő nevében szolgálok felétek. Én az Ő üzenetét adom át nektek. Én Őt képviselem felétek.”
1Kor 4:5-7 Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete. Ezeket pedig, atyámfiai, példában szabtam magamra és Apollósra ti érettetek, hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy annakfelette ami írva van, nem kell bölcselkedni; hogy senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen. Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?
Ez a nagyszerű szakasz gyakorlatilag azt mondja: a megfelelő idő előtt semmit ne ítéljetek. „Rendben, Uram. Mit szólsz ehhez? Úgy vagyok, mint Péter. Azt mondják a világban, hogy számolj tízig, mielőtt leharapod a másik fejét. Látod, én többet is vállalok, Uram. Meddig akarod, hogy várjak az ítélettel? Uram, hajlandó vagyok akár aludni is rá egyet.”
Az Úr azt feleli: idő előtt semmit ne ítéljetek! „Jó, hát mikor lesz itt az ítélet ideje?” Ebben a szakaszban: amíg el nem jön az Úr. „Upsz! Uram, várj! Én addig nem akarok várni. Szeretném egy kicsit jól is érezni magam a mai nap még. Hála Istennek, a gyülekezetben vannak nálam lényegesen gyengébb hívők. Úgyhogy, Uram, lehetne, hogy legalább egy kicsit megítéljem őket?”
Isten azt mondja: eljön az ideje, de várj addig. „Meddig, Uram?” „Amíg vissza nem jövök.” Upsz! Ez a hír, amit Isten mond: „Figyelj! Te nem az ítéletre lettél elhívva. Ez nem a te dolgod.” 1Kor 4:5-ben azt mondja: majd a maga idején!
Van egy jobb mód, ahogy el lehet mondani. Képes vagy-e a sötétségnek minden rejtett titkát ismerni? Ismered-e minden szívnek a rejtett tanácsait? Ha erre képes vagy, akkor nyugodtan ítélhetsz. 🙂 Ez a minősítés. Ha ez megvan, akkor nyugodtan ítélj. Lehet, hogy van nap, amikor mindentudónak érzed magad, de igazán nincs olyan nap. Úgyhogy, ne tedd. Nem ez az elhívásunk. Nem ez a részünk. Nem erre vagyunk itt. Nem az a dolgunk, hogy ítélgessünk.
Pál azt mondja 1Kor 4:6-ban: „Figyeljetek! Én itt Apollósról és magamról beszéltem az előző fejezetekben, de igazán azért mondtam, hogy értsétek. Apollós és én nem hasonlítgatjuk magunkat egymáshoz. Apollós és én nem dicsekszünk egymással szemben. Nekünk, prédikátoroknak nincsenek versengési gondjaink egymással. Tudjátok, hogy miért mondtam? Azért, hogy megértsétek, hogy nektek sem ez a dolgotok. Azért beszéltem magamról, hogy el tudjátok fogadni. Szeretném, ha felismernétek, hogy az ítélkezés nem a ti dolgotok.”
Pál egyenesen azt mondja: „Én még magamat sem ítélem. Ez nem az én dolgom.” Mit jelent ez? Istennek nem az elhívása, hogy ítélkezzél. Felismerhetem a bűnt. Felismerhetem, hogy ez vagy az Isten akarata-e a számomra, vagy sem, de nincs jogom, hogy ítéljek. Mert akkor szembemegyek Róm 8:1-gyel, ahol azt mondja, hogy nincs kárhoztatása a hívőnek.
Amikor megítélem a testvéremet, akkor szembemegyek Róm 8:1-gyel. Amikor megítélem a testvéremet ahelyett, hogy szolgálnék felé, akkor szembemegyek a Gal 6:1-2-vel. A szelídség nincs meg, hanem csak ítélet, és a Gal 6:12-t akarom.
Ez itt a lényeg: nem az ítéletre lettem elhívva, nem kárhoztatásra lettem elhívva. A vádlás valaki másnak dolga. A vádolás a görögben diabolosz. Sátánnak az a dolga, hogy vádoljon. Nekünk nem az a dolgunk. Nekünk az a dolgunk, hogy építsünk, hogy bátorítsunk, hogy segítsünk, hogy szelíden segítsünk egymásnak, kegyelemmel, törődéssel.
Pál azt mondja: tudod, hogy történhet meg ez, hogy nem vagyok ítélkező? Hallhatom ezerszer a pulpitusról: ne legyél ítélkező!; de nem történik semmi. Pál azt mondja: „Ez csak így történhet meg – 1Kor 4:4 –, hogy én annyira telve vagyok kegyelemmel, hogy még csak magamat sem ítélem meg. Még magamat sem kárhoztatom.”
Nem tudom, hányszor beszélsz így magaddal: „Ó, te idióta! Te, te lúzer!” Ehelyett a Bibliám azt mondja nekem Eféz 2:10-ben: én Isten keze munkája vagyok, az Ő alkotása. Mondd magadnak: Isten alkotása vagyok. Esetleg meg is döngetheted a mellkasod, hogy jobban érezd. 🙂 Ez fontos dolog az életünkben. Elhinni, elfogadni, megérteni, hogy Isten kegyelme tett engem azzá, aki vagyok, és dolgozik bennem, nem szűnik meg, és továbbmegy ebben. Ahogy a 3. fejezetben láttuk: Isten munkája mélyebb bennünk.
Nem ítélem magamat, nem ez az én életem. Az Ő akaratát fel akarom ismerni, de az én értékemet miért én mérjem fel? Nem az én szolgám vagyok, hanem az Övé. Majd Ő felméri. Jézus azt mondta Mát 19:19 szeresd a felebarátodat, mint tenmagadat. Aztán püfölöm őt, és azt kérdi valaki: Mit csinálsz? „Szeretem a felebarátomat, mint önmagamat. Őt is annyira utálom, mint magamat.” Ez fontos. 1Kor 4:4 – emlékezz erre a versre! Nem ítélem magam, nem kárhoztatom magam.
Nem én igazítottam meg magam. Nem azért vagyok rendben, mert én azt mondtam, hogy rendben vagyok, hanem Róm 4:25 és 5:1-ben Ő mondta, hogy megigazított. Ha belegondolunk ebbe, akkor ez nagyon fontos. Hogyan nézem önmagam?
Nem csak abban vagyunk jók, hogy egymást bántsuk, hanem abban is nagyon jók vagyunk, hogy magunkat bántsuk. Tényleg. Elemezzük magunkat, rágódunk magunkon, bántjuk magunkat. Van, akinek nincs ilyen gondja, de sokaknak van. A válaszunk nem a világnak a válasza – pozitív gondolkodás –, hanem ez a válaszunk: Isten elfogadott engem, megtisztított engem, Ő megmentett engem, Ő újjá teremtett engem, Tit 3:5.
Ő elvégzett bennem annyi mindent, és ezért nem méricskélem magam. Én az Övé vagyok. Majd Ő megmondja, hogy ki vagyok. Ez az, ami érdekel. A többi annyira nem számít! Akkor lehet, hogy nem bántom a felebarátomat, hanem tudom szeretni őt.
1Kor 4:8-13 Immár beteltetek, immár meggazdagodtatok, nálunk nélkül uralkodásra jutottatok; vajha csakugyan uralkodásra jutottatok volna, hogy mi is veletek egybe uralkodhatnánk. 9Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. 10Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak. 11Mindezideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is, 12Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; 13Ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig.
Pál elmagyarázza nekik: „Rendben, mi senkik vagyunk, mi nullák vagyunk. Minket megítéltek, de magatokkal olyan nagyra vagytok. Hogy lettetek ti ilyen fontosak? Hogyan lettetek ti ilyen jelentősek?” A 6. versben azt mondja: senki ne fuvalkodjék fel. Ez a görög szó hatszor fordul elő a Korinthusiakhoz írt első levélben. A görögben ez a szó a fújtatóból ered. Így gondolkodtak a korinthusiak magukról. Tele voltak, mint egy lufi.
Lehet tele lenni így, mint a pulpitus: tömör, tele van fával; vagy lehet tele lenni úgy is, mint egy lufi. A pulpitust szurkálhatod, amennyit akarod, nem fog leereszteni, de a lufival megtörténik. Egyszer Ukrajnában voltam, és egy testvér azt mondta: itt fogsz aludni; és egy nagy puha ágyra mutatott. Reggel a padlón ébredtem, mert ez egy nagy matrac volt, csak nem tudtam róla. Mindenfelé fájt a testem – a nyakam, a hátam, a derekam –, és mindenféle bajom volt. Ez az, ami történik, amikor eltelek magammal, a saját gondolataimmal.
Pál újra meg újra azt mondja nekik: „Én értetek vagyok itt. Ez a gombostű, amit hozok, ez a javatokra van. Ez arra van, hogy felébresszen titeket. Nézzétek!” – és kiszúrta a „lufit”, és a korinthusiak a valódi méretükre „összementek”. Az nem volt olyan nagy, nem volt olyan élvezetes. Lehet, nem érezték úgy: de jó volt ez nekem!; de a javukra volt, a hasznukra volt.
„Figyeljetek! Tudjátok, hogy mi miért voltunk alázatosak?” – kérdi Pál. – „Tudjátok, hogy mi miért vagyunk gyengék? Tudjátok, hogy mi miért vagyunk erőtlenek? Tudjátok, hogy mi miért nem látszunk olyan bölcsnek előttetek? Azért, hogy megértsétek, hogy az Istennel járás nem erről szól. A mi alázatosságunk nem arra volt, hogy kiröhögjetek minket, hanem azért, hogy kövessetek bennünket, hogy járjatok ugyanebben.” Mert ez Isten útja. Nem a világ bölcsessége, nem a világ okoskodása. Nem az, amit a világ tartogat neked, hanem valami több annál.
Aztán a 10. versben látjuk ezt, hogy nem a pozitív gondolkodás a mi üzenetünk. Sokan összekeverik. Eljönnek a gyülekezetbe, hallják, hogy azt mondjuk: „Figyelj! Mindenre van erőm Krisztusban, Aki engem megerősít, Fil 4:13. Mehetünk előre! Hatalmunk van!” „Ó, ezt én ismerem. Múltkor voltam a személyiségfejlesztő tréningen, ott is ezt mondták, csak Krisztus nem volt benne. Ugyanaz az üzenet.”
Nem! Nem ugyanaz az üzenet. 🙂 Nekünk nem a pozitív gondolkodás az üzenetünk. Ha ezt hiszed, akkor összekevered a forrást az eredménnyel, és akkor összekeversz két dolgot, aminek semmi köze egymáshoz. Krisztus a forrás. Az, hogy motiváltak vagyunk, hogy örömünk van, hogy hitünk van, hogy menni akarunk előre, hogy eljövünk szerda este istentiszteletre, holott tudjuk, hogy nem lesz légkondicionáló, ez azért van, mert Krisztus munkálkodik a szívünkben. Ez történik velünk.
Ahogy P. Bendegúz mondta az előbb nekem: Pál arról beszél, hogy egy magasabb elhívásban járunk. „Igen, korinthusbeliek, mi a ti szolgáitok vagyunk.” A 3. fejezet végén: mi a tieitek vagyunk. „A tiétek az egész világ. Tiétek Pál, tiétek Apollós, minden a tiétek – Róm 8:28 miatt –, de ugyanakkor mi Isten előtt járunk.” Mi az Ő szolgái vagyunk. Nekünk nagyobb elhívásunk van.
A világban mi Krisztust képviseljük, de nem a világ mondja meg, hogy kik vagyunk. A világ szeretné megmondani, hogy ki a gyülekezet. „A gyülekezet egy karitatív szervezet. A gyülekezet egy egyesület. A gyülekezet egy oktatási intézmény. A gyülekezet egy …” A válaszunk az, hogy nem. „Világ! Mi szolgálunk feléd az evangéliummal, Krisztus szeretetével, de nem te mondod meg, hogy kik vagyunk. Nem te mondod meg, hogyan éljünk. Mert nem a ti szolgáitok vagyunk.”
A hívőről a világ szeretné megmondani, hogy kicsoda: „Gyenge vagy, azért kell neked ez a Krisztus-mankó. Fanatikus vagy, idióta vagy.” A világ szeretné megmondani, hogy ki vagy. „Nem, világ! Nem mondhatod meg, hogy ki vagyok. Én szolgálok feléd Krisztussal, de Ő határozza meg, hogy én ki vagyok.” Ez a jó hírünk, ez a magasabb elhívásunk.
1Kor 4:14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint szerelmes gyermekeimet intelek.
„szerelmes gyermekeim” Annyira nagy szeretet van ebben! Szégyellhették magukat a korinthusiak, amikor ezt olvasták? Szerintem zavarba jöhettek, ahogy olvasták ezeket. Pál azt mondja nekik: „Figyeljetek! Én a szeretet miatt beszélek nektek erről. Én nem azért mondom, hogy szégyenbe hozzalak titeket.” Isten szíve soha nem az, hogy megszégyenítsen, hanem Eféz 5:14, hogy ébredj fel, aki alszol, és lásd meg Krisztust, mert neked erre van szükséged. Aztán Pál azt mondja: „Ha tízezer tanítótok lenne is, nincs sok atyátok. Az csak én vagyok.” Ez fontos dolog nekünk, hogy szükségem van pásztorra az életemben.
Sokan taníthatnak engem, sokan szolgálhatnak felém, sokan segíthetnek. Igazán a gyülekezet ebben nagyszerű, hogy van egy testvér, aki érettebb nálam, van valaki más, aki bizonyos területen bölcsebb nálam, akkor odafordulok hozzá, és megkérdezem. Van egy testvér, aki segítheti az örömömet, mert neki ajándéka van ebben. Van egy másik testvér, akinek megvan a hit ajándéka, és aztán felkavarhatja bennem a hitet. Ez nagyszerű a gyülekezetben.
Ha nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy egymást ítélgetjük, akkor felszabadulunk arra, hogy megáldjuk egymást, ami nagyszerű dolog igazán. Bátorítalak erre. Ez nagyszerű. A gyülekezet nagyszerű. Fontos, hogy legyen valaki az életemben, aki írhat nekem egy „I. Korinthusi levelet”, és nem fogom azt mondani: ki ez a hülye? Hanem azt mondom: „Uh, erre biztosan szükségem volt. Uram, mondd el nekem, hogyan van ez! Beszélj még nekem erről, mert komolyan veszem, amit mond.”
Kell, hogy legyen valaki az életemben, aki prédikálhat nekem egy ilyen üzenetet, aki azt mondhatja: „Hé! Van otthon valaki? Ébresztő! Ébredj fel! Oszoljon a rózsaszín köd. Ébredj föl a valóságra, és gondolkodj helyesen.” Szükségem van erre, hogy valaki így szolgáljon felém.
2Tim 4:3 sokan elkerülik ezt. „Viszket a fülem. Úgyhogy keresek egy tanítót, aki lehet, hogy jó dolgot tanít, de a lényeg az, hogy vakargatja a fülem. Ennyi az, ami érdekel. Ez az a szint, amin fontos nekem a tanítás.” „Beszélj nekem Jézusról! Jól van! Nagyon jó.” – aztán vége és nem érdekel. Aztán nem veszem a szívemre. Amikor eljövök a gyülekezetbe, azt kérdezem: Hol a pattogatott kukorica és az üdítő?
2Tim-ban nem csak azt mondja: tanítókat gyűjtötök magatoknak; hanem szó szerint azt mondja a görögben: halmozzátok őket, válogatás nélkül egymásra dobáljátok őket. Vannak ilyenek. „Azt gondolom, ha elég tanítót gyűjtök magamnak, akkor az majd szellemi irányba állít engem az életemben.” – de ez így nem működik.
Szükségem van pásztorra az életemben, valakire, aki felemeli a látást, és azt mondja: vegyük komolyan a Bibliánkat, vegyük komolyan a szívünkben az imát. Kell nekem valaki, aki azt mondja: vegyük komolyan a missziókat. Ha nem mész, akkor imádkozz érte, és adjunk rá és támogassuk! Szolgáljunk együtt ebben!
Kell valaki, aki azt mondja nekem: legyen szolgálat az életedben! Legyen léleknyerés az életedben. Kell, hogy halljam ezt, mert különben az életem visszatér oda, ahonnan jöttem. Nagyon hálás vagyok a pásztoraimért, hogy szolgáltak ebben felém, és ez áldás nekem.
Nagyon áldottak vagyunk ebben a gyülekezetben – sokan vannak, akik pásztori szívvel szolgálnak. Ezen túl viszont fontos számunkra, hogy halljuk a pulpitusról Isten Igéjét, és az helyrerakja a szívünket. P. Stevens mindig azt mondta: Ha a gyülekezet komolyan venné az üzenetet, akkor a tanácsadások 75-80%-ára nem lenne szükség többé. A tanácsaim javát azokból az üzenetekből kapom, amiket hallgatok. Szükségem van rájuk.
Aztán Pál mond valami meglepőt a 16. versben: kövessetek engem!
1Kor 4:16 Kérlek azért titeket, legyetek az én követőim.
„Hé! Ezt úgy hívják, hogy személyi kultusz! Pál! Mi ez? Ez egy szekta! Ez nem működik, nem szabad. Nem lehet ilyet mondani! Ha valaki tapsol neked, akkor egyenesen azt kéne mondanod: Nem, nem én, az Úr, az Úr az!” Tudod – nem kell alázatoskodni … úgyis mindenki pontosan tudja, hogy az Úr volt az.
Ha áldott az üzenet, én vagyok az, aki a legjobban tudom, hogy az Úr az, de hálásak vagyunk. Mert pl. ha a tolmács nem lett volna hajlandó elszenvedni engem az üzenet alatt, akkor a nyelvileg korlátozott testvéreink nem értenék, amit mondok. Hálásak vagyunk a tolmácsnak! Ha a hangosító nem tette volna oda magát, akkor beszélnék, hadonásznék, és senki nem hallaná az üzenetet, és nagyon unalmas istentisztelet lenne. Ha a segítők nem tették volna oda magukat, akkor eszetlen rendetlenség lenne a teremben. Tudom, mert ismerlek benneteket. Csak a félelem tart a helyeteken titeket. … Jó, ez pusztán vicc volt! 🙂
Akkor mi itt a lényeg? „Kövessetek engem!” – mondja Pál. Miért? Azért, mert 1Kor 11:1-ben azt mondja: ahogy én is követem a Krisztust. Ott kicsit jobban kibontja. Szükségem van példaképekre Krisztusban. Nekem sok ilyen van, és nagyon hálás vagyok értük. A szolgálatunk ebben nagyszerű. Vannak nagyszerű példáink, akiket követhetünk Krisztusban.
Pál az utolsó versekben a hatalomról beszél nekik. A Szent Szellem hatalma – hogy is van ez? A Szent Szellem hatalma az életünkben hogyan jelenik meg? Három dolgot fűznék hozzá ehhez:
1) Gal 5:6 a hit szeretet által munkálkodik. Ez azt jelenti ott, hogy az által működik. Az a működési módja. Az egyik módja annak, ahogy a Szent Szellem hatalma megjelenik az életünkben, az a szeretet. A gyümölcsökön keresztül, Gal 5:22. A Szent Szellem hatalma gyümölcsöt terem az életemben.
2) Rendben, de mi van az ajándékokkal? A Szent Szellem munkája az is, hogy az ajándékok működnek az életemben és a gyülekezetben. 1Kor 12., 1Kor 14., Róm 12. – az ajándékok. Fontosak, de ha valaki azt mondaná: „Csak az ajándékok számítanak, és igazából azok közül is csak a jelajándékok”; na, ez nem igaz.
Egyszer egy pásztor itt volt, és azt mesélte, valakinek az életében látta ezt: nagy ajándékok, mindig az ajándékok… Egyszer megkérdezte tőle: Mi van a szeretettel? Az ember teljesen összezavarodott, mert közben ítélkező volt, közben kárhoztató volt. Azt mondanám erre: „Az egyik a másik nélkül? Miről beszélünk?”
3) Eféz 4:3 a Szent Szellem hatalmának a munkája az egység a gyülekezetben. Ha a Szent Szellem nem működik közöttünk, akkor nem tudunk egységben lenni. Ha a Szent Szellem hatalma nincs itt, akkor ahányan itt vagyunk, kétszer annyi felé megyünk.
Ha viszont a Szent Szellem dolgozik bennünk, akkor van szeretet, akkor van egység, akkor vannak gyümölcsök, és vannak ajándékok; és vannak csodák, és vannak imaválaszok, és hálásak vagyunk ezért. Minden oldala fontos nekünk.
Ebben a nagyszerű fejezetben látjuk, hogy a szeretet kihívó dolog. Pál nagyon szerette őket, és ezért nagyon ki is hívta őket. Jött a tűvel, és azt mondta: „Korinthusiak! Akár hiszitek, akár nem, ez a ti javatokra van, és szükségetek van erre!”
Sokszor szükségem van arra, hogy halljam az üzenetet, és azt mondja nekem: „Figyelj! Az egódnak szüksége van erre, hogy kipukkasszam a lufid.” Miért tudom elfogadni? Azért, mert Isten annyira szeret engem, hogy el tudom Tőle fogadni. Ámen.
Mennyei Atyánk! Köszönjük ezt a néhány gondolatot a Te Igédből. Köszönjük Neked a Korinthusi levelet. Annyira bátorító, annyira lenyűgöző, ahogy Te nézni tudsz minket a gyengeségeinkben, ahogy tanítasz bennünket, hogy ne kárhoztassuk magunkat, egymást; hogy ne ítéljünk, hogy merjünk várni arra a napra, amikor majd Te rendbe rakod a dolgokat. Köszönjük Istenünk, hogy ezt Te kivetted a kezünkből. Ez túl nagy falat a számunkra. Köszönjük, Urunk!