P. Farkas Laci
Tegnap ünnepeltük a Khárisz iskola születésnapját. Most húsz éves. Rendkívüli alkalom volt, el sem tudnám mondani néhány percben. Mi volt itt? Volt nagyon sok lufi, volt tombola, a végén volt torta, ahogy egy születésnaphoz illik, és kaptunk ajándékot is. Volt-e több is ennél? Igen.
1Krón 16:12 Emlékezzetek meg csodálatos dolgairól, amelyeket cselekedett, csodáiról és szájának ítéleteiről.
Húsz év alatt ebben az iskolában Isten annyi csodálatos dolgot tett! Tegnap a bizonyságok sora erről szólt. Annyira jó volt hallani, ahogyan mindenki Istent emelte fel, hogy mit tett Ő a húsz év alatt. Annyira egyértelmű volt! Igazából annyira örültem, hogy ez volt felemelve, mert ez arról beszél, amit itt mond:
Péld 10:7a Az igaznak emlékezete áldott,
Ez volt felemelve. Nagyon áldott emlékezés volt. Valóban nagyon örültem ennek. Miért? Mert az Ellenség, az ördög nyilván azt szerette volna, hogy valami másra emlékezzünk. Rengeteg apró dolgot, részletet fel lehetett volna emelni, vagy nagy dolgot, ami a húsz év alatt történt, hogy emlékezzünk arra. Ilyen az, amikor az Ellenség akar bennünket emlékeztetni. Előhoz nagyon sok dolgot, és olyan könnyű lenne csak arra emlékezni! Ehelyett hallottam Isten munkájáról, hallottam, hogy ezt Isten tette, és nagyon örültem ennek.
Aztán nagyon örülök annak, hogy nem arra emlékeztünk, amire a világ emlékeztetett volna bennünket. A világ mire emlékeztet bennünket folyton? Arra, hogy mit hagyunk ki azóta, amióta kijöttünk a világból. „Tudod, ott hagytad a hagymákat, az uborkákat, a dinnyéket, a halakat… Csomó dolgot kihagytál azóta, amióta Istennel jársz. Nagyon sok dolgot kihagytál!” Mivel ez Istennek az iskolája, a világ szemében mi nagyon sok dolgot kihagyunk. Hála Istennek! 🙂 E miatt van valami más ott. Ott vannak Istennek a gondolatai.
Annyira megáldott az, ahogy p. Brian visszaemlékezett. A nagy dolgok Istennel együtt gondolkodva – ahogy általában Magyarországon lenni szokott, és biztosan máshol is – valamelyik világszerte ismert gyorsétteremlánc egyik éttermében születnek. 🙂 Ez így történt ’95-ben is, amint három férfi együtt gondolkodott Istennel. Hála Istennek, hogy erre emlékezhetünk, és nem arra, hogy mit hagytunk ki. Igazából örülök annak, hogy nem azt hagytuk ki ez alatt a húsz év alatt, amit Isten tartogatott.
Aztán nagyon örülök annak is, hogy nem a hústestre hallgattunk abban, hogy mire emlékezzünk. Mert az azt mondta volna, amit Préd 7:10, hogy a régi napok azok jobbak voltak. Tudod, hány ember volt itt tegnap? Mennyi emlék volt! Milyen könnyű lett volna azt mondani: Rendben, hogy most mi van, de a régi napok jobbak voltak! Tudod mit? Már el is veszítettél valamit. Mit? A folytatást. Az újat, azt, ami éppen most készül. Ézs 43:18-19 Vagy nem tudjátok, hogy éppen valami új készül, hogy éppen most készül?
Milyenek a régi napok? Éppen ugyanolyanok, mint a mostaniak. Ezek Isten napjai. Egy iskolában ugyanolyanok. Nincs különbség. Nagyszerű! Istennel nagyszerű. Ahonnan indult, aztán közben, most, aztán az, ami előttünk van – ez nagyszerű! Igazán nagyon izgatott vagyok, hogy mit hoz a holnap!
Köszönöm, hogy imádkoztok az iskoláért! Köszönöm, hogy támogattok bennünket. Köszönöm, hogy itt voltatok. Köszönöm, hogy engeditek, hogy Isten fenntartsa ezt az iskolát. Köszönjük a gyülekezetnek. Köszönöm p. Kendének, mert elképesztő, hogy ő mennyit bátorít! Minden pénteken találkozunk, néha mesélek neki az iskoláról, és mindig bátorít. Mindig! Köszönöm az Úrnak. Bátorítalak, az iskolánk ajtaja nyitva. Nem csak tegnap, hanem minden hétköznap is. Gyere, nézd meg! Bármikor szívesen látunk. Nagyon sok közösség van, ahol lehet hozzánk csatlakozni. Hálásak vagyunk, köszönjük, és Isten áldjon!
P. Kende
Elképesztő, hogy van mondanivalónk, hogy van üzenetünk! Olyan üzenetünk van, amire az embereknek szükségük van, amire az emberek éheznek, amire vágynak. 1Kor 2:9 Isten azt készítette el nekünk, amit az ember elméje el sem gondolt, amit a szemünk nem látott, amit a szívünk – átfogalmazva – meg sem álmodott.
Tudod, mit jelent az a vers? Azt jelenti, hogy minden romantikus film, amiben ott van az álmodozó leírása a szerelemnek, az igazából Istennek arról a szeretetéről szól, amiről mi beszélünk. Minden hősies történet az emberi történelemben, ha összehasonlítod Krisztusnak a keresztjével, amiről mi beszélünk, amit mi mutatunk be, az olyan, mint amikor egy gyerek lemásol egy festői mesterművet. Minden sikeres vallásban ebben a világban van egy halvány árnyék az evangéliumról, amiről mi beszélünk, ami a szívünkben és a szánkban van.
Aztán eljön a nap, hogy úgy érzem, nincs üzenetem, nincs mondandóm. Tudod, miről beszélek? A korai izgatottság elmúlik. „Csak egy nyavalyás, összezavarodott ember vagyok. Szerintem be kéne fognom a számat.” Tudod, mit találtam ekkor? A Bibliámat megtaláltam.
Képzeld el, amikor így éreztem magam: „Nincs üzenetem, nincs mondandóm. Miért szeretnék bárkit?”; akkor azt találtam, hogy a Bibliám még mindig tele van szavakkal. Még mindig volt benne nagyon sok gondolat. Még mindig látszott benne a szerető szív, a megmentő szó az elveszetteknek, a bátorító szó azoknak, akik el vannak anyátlanodva, az összetörteknek, a bölcsesség szavai az egyszerűeknek. Úgyhogy azt találtam, hogy amikor úgy érzem, hogy nincs üzenetem, kinyitom, és újra felfedezem magamnak azt az üzenetet, amit elveszítettem.
Nemrég volt egy nagyszerű konferenciánk. Azt szeretném mondani, hogy több, mint ezerkétszázan voltunk, ami rengeteg embert jelent. A gyülekezetből több mint százan szolgáltak ezen a konferencián. Nagyon köszönöm nektek ezt. Mert arra gondolok, hogy ez egy gyülekezeti esemény. Köszönöm a részeteket benne. Lenyűgöző! Biztosan Isten volt, mert még mindig itt vagytok. 🙂 Úgy értem, megy hozzátok valaki vendégségbe – egy másik család, három ember, öt ember –, és azután lehet, hogy ki vagy. Mi van, ha ezerkétszázan jönnek vendégségbe? … És még mindig van örömünk!
—
Jön a Húsvét, és jön a színdarabunk. Attól lesz áldott, és attól lesz nagyszerű, ha gyülekezeti esemény lesz.
Ján 13:1a A húsvét ünnepe előtt Jézus tudta: elérkezett az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához.
Ezt a részt úgy hívjuk: a felső szobában zajlott tanítás. Ebben az időben Jézus tanította a tanítványait, ez az utolsó mondandója a számukra. Nagyon sok dologról beszél nekik, amiről addig nem. Beszél nekik a gyülekezetről, ami új dolog, ezután jött létre, beszél arról az új korról, amit a Szent Szellem behoz a világba. Mellesleg ez az igazi New Age, új kor. 🙂
A világ mindig ugyanazt csinálja, minden nemzedékben pont ugyanazt. Ugyanazok a gonoszságok és a bűntények, ugyanaz a boszorkányság, ugyanazok a svindlerek – csak más arc van az emberen, de ugyanazt csinálja –, ugyanazok a hataloméhes férfiak és nők, akik megragadják a hatalmat. Minden nemzedékben pont ugyanaz. A világban nincs új kor, semmi nem változik, mindig ugyanaz.
Isten az, Aki valami újat csinál újra meg újra. Az elmúlt kétezer évben ez a gyülekezet, a Szent Szellem, az a közösség, amink megvan Krisztusban, az evangélium, a kegyelemnek az üzenete; és ez valóban új. Valóban új a szívünkben.
Ebben a részben, Ján 13-tól látjuk, hogy az Úr és a tanítványok közösségben vannak. Úgy mondjuk: ez az Úr asztala. Ott lesz az utolsó vacsora. Ez az utolsó vacsorájuk. Itt az Úr asztala, ami igazán nem asztal volt. Ha éltél keleten, akkor tudod, milyen jó móka leülni a szőnyegre és enni a padlóról. Valószínűleg ugyanígy csinálták. Igazából, amiről beszélünk, az a közösségük, ami ott volt. P. Schaller beszélt erről néhány hete, hallottam ezt az üzenetet, és Isten a szívemre helyezte, hogy beszéljek erről. Mert ez különleges asztal volt.
Miért mondom ezt? Azért, mert ez a kegyelem asztala volt. Persze, ne vessz el a szavakban. Figyelj arra, amiről beszélünk. A kegyelem asztala – mit jelent? Az azt jelentette Ján 3-ban, hogy jöhetett egy farizeus – vagyis fordítsuk le, jöhetett Jézus vallási ellensége Őhozzá –, leülhetett ott, és közösségben lehettek, és beszélgethettek. Jézus fogadta, Jézus szolgált felé, szerette őt, és válaszolt a kérdéseire. Miért? Azért, mert ez a kegyelem asztala.
Nem úgy van: „Felmérlek téged. Töltsd ki ezt a felmérést. Válaszolj őszintén.”; és aztán ki vagy rúgva, mert nem felelsz meg. Mert nem vagy méltó, nem éred el, nem ütöd meg a szintet. Jézus körül ilyen emberek voltak. Úgy értem, ott voltak a tanítványai, és volt köztük méltatlan rendesen. Volt köztük politikai aktivista, volt köztük rossz szagú halász – ha halász vagy, kérlek, ne sértődj meg –, volt köztük kétkezi munkás, és volt köztük egy, aki áruló volt, akiről azt mondja, hogy ördög volt. Ott ülhetett az asztalnál egy darabig. Miért? Azért, mert ez a kegyelem asztala.
Mát 9:10-ben azt olvassuk, hogy jöttek Hozzá a bűnösök és ültek Vele. Ott akartak lenni körülötte. Érdekes, hogy a farizeusok körül nem akartak lenni. 🙂 Naná! A farizeus egyből azt mondta volna: „Mennyire jó, hogy jössz! Van egy jó bulink a számodra, úgy hívják: nyilvános kivégzés. Gyere velem!” Miért mennék oda? Ismered ezt, hogy valaki beül, aki láthatóan nem odavaló, aztán az, aki ott ül, féloldalas pillantással méregeti: Ez meg mit csinál itt? Jézus körül nem volt ez.
Mert az Ő asztala a kegyelem asztala, ahova befértek. Voltak ott prostituáltak, voltak ott iszákosok, voltak ott emberek, akik nyomorultul eltolták az életüket, adószedők… mindenféle megvetett ember, akiket senki nem szeret. Olyan emberek, akiket mindenki gyűlöl, és sokszor még jó okuk is van, hogy utálják őket. Jézus nem az „Ezt tedd, ezt ne tedd!” listát olvasta be nekik.
A társasága, akik Vele voltak, azok nem frissen tisztára mosott, rendezett emberek, akik csak arra vágynak, hogy tudassák veled, mennyire rendben vannak hozzád képest, hanem olyan emberek, akik tudták, hogy ők folyamatban lévő munkában vannak. „Még nem vagyok kész. Nem vagyok alkalmas. Nem vagyok még ott!” Fil 3-ban Pál, aki apostol, így beszél Jézus felé való hűségben sok év szolgálat után: „Nem gondolom, hogy készen lennék. Nem gondolom, hogy már ott lennék. Nyomulok valamerre. Törekszem valamerre.” Ez a különbség.
Mert ha úgy gondolom: Én már annyira rendben vagyok!; akkor azzal együtt jár az a bizonyos pillantás is. „Mit nekem?!” – ez lenne a szívemben. Ha tudom, hogy az Úr dolgozik bennem, ha tudom, hogy 2Kor 3:5 az én alkalmas voltom nem tőlem van, hanem Őtőle, akkor kifejeződik, hogy ez a kegyelem asztala, hogy ez a közösségnek a helye, ahol elfogadott lehetek. Nagyon különleges hely.
Jézusnak ez az asztala különleges hely volt. Nem olyan, mint amit mi ismerünk. Mát 20-ban jött Hozzá két tanítvány, és az anyukájuknak volt egy jó ötlete, azt mondta Mát 20:21-ben: Jézus, add, hogy amikor Te leszel a Király, az én két fiam közül az egyik a jobb, a másik a bal oldaladról ülhessen. Miről szól ez? Fontossági sorrendről.
„Nyilván, aki elöl ül, ő a legfontosabb ember a gyülekezetben… Aztán az, aki leghátul ül, ő legnagyobb bűnös a gyülekezetben.” 🙂 Viszont aki nálunk leghátul ül, annak az a szolgálata, hogy segítsen nekünk, hogy rend legyen az istentisztelet alatt, hogy tudjatok figyelni, és ne legyen az, hogy az emberek össze-vissza mászkálnak. Tudom, hogy vannak a gyülekezetben, akik utálják ezt. Szégyelld magad! 🙂 Szeressük őt a szolgálatával együtt!
Ez a hely nem rangsorrendről szól. Miért ülnek a dobogón a pásztoraink? Azért, mert szolgálják a gyülekezetet, és azért, hogy tudd, kitől lehet tanácsot kérni, kitől kérhetsz segítséget. Viszont rangsorrend nincs! Ez nem így működik. Ez a közösség nem olyan közösség. Annyira hálás vagyok ezért! Pál úgy írta le 2Kor 10:12-ben: nincs közöttünk méricskélés, hasonlítgatás. Ezért van, hogy szeretjük egymást, hogy hálásak vagyunk egymásért. Nem úgy van: „Ez az én helyem! Menj innen! Én vagyok a fontosabb.”
A gondolat az, hogy van fontosabb hely, és aztán folyik a tülekedés, a könyöklés, hogy ki kerül oda, és ki milyen. Akkor mi történik? Akkor nincs ima egymásért, akkor nincs törődés. Az másféle asztal lenne. Nem az, amihez Jézus elhívott minket.
1Kor 10:21-ben beszél arról, hogy nem ehetsz az ördögök asztalánál és az Úr asztalánál egyszerre. Miről szól ez? Erről a gondolatról: nem lehetek irigy, és nem hasonlítgathatok egyszerre a szeretettel. Ez fontos nekünk. Ezért van, hogy izgatottak vagyunk p. Graham szolgálatáért a kínaiakkal. Nem pedig az van: Mit csinál p. Graham?! Másféle asztalnál ülünk. Ezért imádkozunk p. Baluért Szegeden, vagy p. Péterfaiért. Ezért szeretjük egymást. Mert nem folyik méricskélés közöttünk, hanem egy asztalunk van, a kegyelem asztala, ahol Isten egy helyre ültetett minket.
Most mondhatod azt: „Pásztor, köszönöm! Ez tökéletesen jó, de ez kétezer éve volt. Mi közöm ehhez?” Figyelj! Ez az, amiről beszélünk. Egy hely, ahol a kegyelem árad ki. Ez olyan hely volt, ahol Istennek látszott az Atyai volta. Amikor Jézus imádkozik Ján 17-ben, hatszor mondja: Atyám! Atyám!… Miért? Azért mert bemutatta a tanítványoknak az Atyát, és bemutatta nekünk Istennek a szerető szívét, a törődését, a védelmét.
Az Úrnak az asztala ott a kijelentésnek a helye volt. Isten megmutatott olyan dolgokat, amiket addig nem lehetett látni. Beszélt a keresztről, beszélt a gyülekezetről, beszélt a feltámadásról, és beszélt arról is: „Meg fogtok tagadni Engem. El fogtok hagyni Engem.” Annál az asztalnál Isten mond olyan dolgokat, amiket nem tudtunk, és lehet, hogy nem is akarjuk annyira tudni azokat. Isten azonban megmondja nekünk. És – figyelj! – az egy átható hely volt. Zsid 4:12-ben azt olvassuk, hogy az Ige bemegy az emberbe, és elválasztja a dolgokat. Ez megtörtént akkor ott velük.
Ám nem csak akkor ott velük, hanem arra gondolok, hogy a konferenciánk, ami most volt, nem ilyen volt? Nem ilyen volt-e, hogy nem volt rangsorolás, hanem kegyelem áradt ki, az Ige egyenesen a szívembe nyúlt, áthatolt a védelmeimen? Isten kinyilvánított nekünk dolgokat, láttuk az Atyát, láttuk a Fiút, láttuk a Szent Szellemnek a szolgálatát, láttuk a Gyülekezetet. Nem így volt? Igazából ez a bizonyságunk, és igazából ezért fontos nekünk a gyülekezet, mert ez az asztal itt van velünk.
Hadd ismételjem meg másképp: Ez az asztal itt lehet velünk. A menny nagyszerű hely lesz, és azért lesz nagyszerű hely, mert ez a fajta asztal, ez a fajta közösség ott is meglesz. Jel 14:4-ben olvasunk emberekről, akik mennek mindenhova, ahova a Bárány, Jézus megy. Ma úgy mondanánk: Vele lógnak mindig. Ezért lesz nagyszerű hely a menny. Mert érdekes lesz, mert izgalmas lesz, mert örömteli lesz. Mert kegyelem lesz ott, mert közösség lesz. Nem lesz méricskélés, nem lesz az a fajta mérlegelő pillantás. „Ez meg hogy került ide?” – ez nem lesz ott a mennyben.
Igazából ez tanít nekünk valamit. Mert ez most itt van az életemben is. Ez az elhívásom. Ehhez az asztalhoz vagyok elhívva, bárhol legyek is. Ha gyereket pelenkázol, pizzát sütsz, vagy munkát keresel, vagy éppen dühös vagy a barátodra vagy a pásztorodra vagy a házastársadra, Isten ehhez az asztalhoz hív, a kegyelemnek az asztalához, az Ő asztalához, ahol az Ő természete van.
Ez érdekes, ott volt Jézus, és ott voltak körülötte a bűnösök. Az egyik oldalán egy hazug gazember, a másik oldalán egy adószedő. Még rosszabb! Kinek az asztala volt? Az övék volt annyiban, hogy részt vehettek benne, de Jézusé volt az asztal. Az Ő közössége volt, Ő volt, Aki kommunikált feléjük. Nem alkudott meg velük, hanem szolgált feléjük szeretettel, de igazságot, életet. Ez az, ami megváltoztatta az életünket, nem? Ezért vagyunk mások, mert Jézus szolgált felénk, és az Ő asztala volt. Ma is az. Ez csodálatos dolog. Lenyűgöző!
Értsd meg, ez az asztal, amiről beszélünk, nem olyan asztal, ahol minden rózsaszín, minden elvont, minden szép, minden kellemes, minden nagyszerű. Nem! Mert ez az a hely 1Kor 14:25-ben, ahol a szívünk indulatai napvilágra kerülnek. Megesik, valaki odajön hozzám az istentisztelet után, és azt kérdezi: Ki mondta el? Én pedig azt felelem: Mit? Fogalmam sincs, hogy mi történik. Isten azonban szolgál felénk, és beszél hozzánk személyesen.
Nem értem, hogy a pásztorom – az én pásztorom több ezer km-re van – hogyan tudhatja a szívemnek a titkait, azt, hogy mire gondolok, hogy mivel küzdök, mire van szükségem. Hallgatom az üzenetét, és nem értem, de ez megtörténik. Ez nem mindig kellemes, de fontos. Mert különbségnek kell lennie.
Úgy értem, amikor megnézzük, Ján 13:25-27-ben Jézus megmutatta a különbséget a tanítványok és Júdás között. Megmutatta a különbséget, azt mondta: ő az, aki elárul Engem, és ti pedig a tanítványaim vagytok. Különbséget tett. Ez lenyűgöző gondolat, mert a Bibliánk beszél erről. 1Kor 10:16 létezik Sátánnak is egy asztala, létezik az ördögöknek is asztala. Ami azt jelenti, hogy én döntök, hol eszem. Én döntöm el, hogy melyik helyre megyek enni.
A gyülekezetben lehet másik asztal. Lehetséges, hogy van egy csoport, aki negatív, és beszél valamelyik pásztor ellen, az iskola ellen, a bibliaiskola ellen, a missziók ellen, a házasság ellen. Beszélnek és negatívak. Aztán csatlakozol hozzájuk, és másik asztalnál kezdesz enni. Miért mondom ezt? Innen jött az előző üzenet Júdással és a horogra akadással (2015.03.18. P. Kende: Csak nehogy horogra akadj!). Ez a gondolat, hogy Júdás az Úr asztalánál ült fizikailag, de nem az Úr asztaláról evett, hanem másik szívvel volt ott. Csak magával volt elfoglalva, és csak kereste a lehetőséget, hogy elárulja Őt. Ez az, amiről beszélünk, hogy én választok.
Ez az asztal megvolt kétezer éve, és meglesz a mennyben örökre. Itt a kérdésem: Ma az életedben, amikor hazamész, akkor melyik asztalról eszel? Belenézel a tükörbe, és azt mondod magadnak: „Már megint elszúrtad az életed! Utállak!” Melyik asztalról eszel? Jézus nem így néz rád. Ő másik módon tekint rád, Ő szeret téged, Ő látja a célt, Ő látja az értéked, Ő tudja, milyen ajándékaid vannak a Szent Szellemtől, és azt mondja: Mi lenne, ha az Én asztalomnál ennél?
Amikor hazamész, akkor mit adsz a gyerekednek? Melyik asztalt? A kisgyerekednek mit mondasz? „Viselkedj rendesen! Viselkedj felnőtt módjára!” A másik: „Én mindig sportoló szerettem volna lenni, csak ügyetlen voltam, lusta voltam. Úgyhogy, gyermekem, te sportoló leszel!” Mit csinálsz?! Tényleg ezt csinálod a gyermekeddel? Melyik asztalnál eszel? A betöltetlen álmaidnak majd ő lesz a megvalósítója? A gyermek csak áll megszeppenve, nem érti, mi történik, és hogy neki miért kéne vigyázban állnia egész nap. Nem érti, miért kéne sportolnia, amikor ő nem ilyen… Amikor hazamész, melyik asztalnál eszel?
Amikor bemész a munkahelyedre, melyik asztalnál eszel? „Ó, pásztor! Ha ismernéd a főnökömet, nem mondanál ilyeneket! Minden okom megvan a keserűségre!” Zsolt 23:5-ben azt olvassuk, Isten asztalt terít nekem az ellenségeim jelenlétében. Még ott is az Ő asztalát teríti, és megadja nekem a lehetőséget a szolgálatra, megadja nekem a lehetőséget a szeretetre.
Ha az Ő asztalánál eszem, akkor van valami, amit adhatok, akkor kommunikálhatom ezt, akkor szerethetek. Viszont ha másik asztalhoz megyek, az félrevezet engem. Isten azt mondja nekünk: Figyelj, gyere az Én asztalomhoz. Mert Júdás saját akaratából elment onnan. Miért? Mert másik asztalnál evett. Csak kizárta magát. Ez az, ami megtörténik.
Én annyira szeretem ezt a közösséget. A testvérekkel vagyunk, és mind tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, és mindnyájunkon munkálkodik az Úr. Ott vagyunk ebben a helyzetben, eszünk az Úr asztaláról, és közösségben vagyunk. Tudod, mi történik? A másik hang, a másik szív, ami nagyon is megvan bennem, azt mondja: Elnézést, dolgom van!; és kilép.
A közösségünkben nincs hasonlítgatás, nincs irigység. Nincs az, mint a ringben, hogy amikor az ember bemegy, akkor tudja, hogy védenie kell magát, és mindkét kezét emeli a feje elé. Annyira hálás vagyok, hogy a gyülekezetbe nem így jövök! A gyülekezet nem az a hely, ahol az önvédelem a legfontosabb, amit meg kell tanulnom, hanem ahol közel lehetek. Ez nem az a hely, ahol – „Show must go on” – csak minden megy tovább. Ez nem az a hely, ahol viselkednünk kell, ahova nem jöhetek el, ha nyomorult vagyok, mert akkor: „Te minek jöttél ma el?” Ez nem az a hely! Ez az Úr asztala. Ámen.
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged, szolgálj felénk ezekkel gondolatokkal tovább is, amikor majd megyünk. Kérünk téged, hogy adj nekünk bölcsességet, szeretetet, alázatot a Te asztalodat választani. Istenünk, kérünk Téged, hogy vond a szívünket mindig ebbe az örömbe, ebbe a közösségbe. Köszönjük, Jézus.
Ámen.