Fadgyas András
1Kor 8:1b-2 Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.
A héten volt egy tapasztalatom. Úgy éreztem, tudok valamit, ismerem valamennyire Istent, de rájöttem, hogy igazán nem tudok semmit. Olyan, mint amikor a tudósok valamit felfedeznek egy területen, és amint kinyitnak egy ajtót, találnak 5 másik csukott ajtót. Kicsit így éreztem magam, hogy milyen kikutathatatlan és milyen kinyomozhatatlan a mi Istenünk.
Egyszer bátorkodtam valakinek ezt mondani az utcán, hogy ismerem Istent. Meglepődött rajta. „Hogy mondhatod, hogy ismered azt az Istent?” Vicces volt, mert az volt a válasz, hogy egy módon ismerem a természetét, a jellemét. Másik oldalról tényleg nem ismerem Őt. Az Ő gondolatai mennyivel magasabbak az enyémeknél! Nem tudom, hogy az én elmém képes lesz-e valaha befogadni azt, hogy ki Isten. Viszont tetszett, hogy mondhatom azt: ismerem Istent.
Van ez az énekünk: ismerni Téged olyan jó, nincs ennél nagyobb áldás. Nincs ennél nagyobb dolog.
Fil 3:8 Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,
Ez olyan, minthogy eladok minden kincset, hogy megnyerhessem azt, ami abban a szántóföldben van. Az Ő ismeretének gazdagsága. Ez az különbözik 1Kor 8-ban leírt ismerettől, amely azt mondja, hogy az ismeret felfuvalkodottá tesz. A tudás büszkévé tesz, a szeretet pedig épít.
Fil 3:10 Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához;
Megismerhessem az Ő szeretetét, jóságát felém. Ismerni Őt, és nap mint nap az Ő kegyelmét olyan jó! Ez személyes ismeret, amikor együtt járunk és tanít engem. Pál nem a római enciklopédiából tanulmányozta Istent. Ez nem lexikális tudás, hanem én személyesen ismerem Isten. Tudom, hogy ki az én Istenem. Az Ő feltámadásának erejét, az Ő csodáit az életemben meg fogja mutatni. Aztán a szenvedéseiben való részesülésemben, ahogy keresztülmegyek a próbákon, Őt ismerem meg.
A szeretet pedig épít. Karácsony a szeretet ünnepe. Anyukám azt szokta mondani karácsonykor: legalább most szeressük egymást! „De most sem tudjuk.” 🙂 Annyira csodálatos a szeretet, Isten szeretete felénk. Erről nem lehet eleget beszélni: az Ő feltétel nélküli szeretete. Lejött, meghalt értünk és a lábunkat mossa. Krisztus azért jött, hogy bűnösöket mentsen meg. Akkora ünnep az, hogy Ő eljött!
Szeretet. Nem abban van a szeretet, hogy mi szeretjük Őt. Nem azért szolgálunk Őneki, hogy aztán Ő szeressen minket. Hanem ahogy szolgáljuk Őt, megtanulunk szeretni, megtanuljuk Őt szeretni. Nem számít, hogy szeretem-e Istent, mert Ő szeret, és nem köti ezt feltételhez.
Nagyon hálás vagyok ezért a gyülekezetért. Büszke vagyok rátok. Mert a szeretet, amit kaptam ezen a helyen, az megváltoztatott. A szeretet soha nem vall kudarcot. A szeretet nem megköveteli a változást, hanem elvégzi azt.
P. Kende
7 évvel ezelőtt jött András a bibliaiskolába. Nagyon fiatal volt akkor. Nagyszerű volt látni az életét, a gyülekezetben, a szolgálatban, a léleknyerésben,…, mindenben. Csodálatos, ahogy Isten növekedést adott neki és használta. Ez a bevégzett munka üzenete, amiről beszélt. Az élet üzenete, amit ismerünk. Ez ott lehet egy ember szívében és kijöhet onnan azon a módon, ahogy hallottuk, felkenve, szeretettel, törődéssel, bölcsességgel.
Nagyszerű volt az imaest, Isten jelenléte és bátorítása, és a nagyszerű szív, amely kifejeződött minden imában. Isten nagyon bátorított, hogy folytassuk, imádkozzunk minden nap. A tegnapi esküvőn is ez volt a téma. Annyira megáldott az esküvő, mert arra gondoltam, hogy arról szól, hogy az életünk Istennel nagyobb, mint a problémáink, a politika, az aggodalmaink. Mennyi okuk lett volna nem összeházasodni, mennyire nincs pénzük – erről tettek bizonyságot –, de hisszük, hogy ez Isten akarata. Nagyszerű együtt lenni, örvendezni és hinni a legjobbat.
Róm 12:12 A reménységben örvendezők; a háborúságban (próbatételben) tűrők; a könyörgésben állhatatosak;
– Örvendezünk a reménységünkben, Jézus Krisztusban,
– háborúságban, próbában tűrünk, a megpróbáltatásban türelmesek vagyunk, bízunk Istenben és a könyörgésben állhatatosak vagyunk, és
– kitartunk az imában.
Amikor olvassuk a Bibliánkat, az egyik hibánk az, hogy túl gyorsan tesszük ezt, végigszaladunk rajta. „Ezt a részt most el akarom olvasni.” – lehet, így átsiklok valami felett. Most itt az istentiszteleten nem olvassuk lassan, de amikor otthon teszed, akkor gyakorold magad ebben. Elolvasod először, aztán kicsit lassabban, gondolkodsz rajta, aztán elolvasod mégegyszer. Isten adni fog újra és újra. Nem olyan bonyolult ez hívőként.
Ef 2:11 Annak okáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett s a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés,
Ef 2:12 Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon;
Ef 2:13 Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.
Ef 2:14 Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat,
Ef 2:15 Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén;
Ef 2:16 És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést.
Ef 2:17 És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak.
Ef 2:18 Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához.
Ef 2:19 Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek,
Ef 2:20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus,
Ef 2:21 Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;
Ef 2:22 Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem által.
Ebben a szakaszban Isten szíve vágyáról olvasunk, arról, hogy összekapcsoljon, összehozzon dolgokat. Ő az, Aki összehoz dolgokat. Ő a mi békességünk, mert eggyé tette a kettőt, lerontotta a válaszfalat. Isten ezzel foglalkozik, Eféz 2:16 a békítéssel. (2Kor 5 szerint is.)
Eféz 2-ben a pogányokról és a zsidókról olvasunk, a Messiásról, Akit Isten megígért a zsidóknak, és Akit a pogányok felváltva irigyeltek és gúnyoltak. Nemcsak erről szól azonban a történet, hanem arról is, hogy Isten bennünket, akik távolvalók voltunk, Magához hozott. Isten bennünket odahozott Önmagához, a hatalmas Istenhez, a csodálatos Istenhez. Bennünket, akik gyengék, elbukottak vagyunk, akik vétkezünk újra és újra, akik hiányt szenvedünk olyan sok területen, odahozott Önmagához, a Szent Istenhez. Lerontotta a válaszfalat és megoldott a problémánkat. Ezért mondja Jézus Krisztusról: Ő a békességünk.
Ez a békesség, hogy Isten összekapcsolja azokat, amik távol vannak egymástól. Az ellenségeket összekapcsolja. Róm 5-ben arról beszél: mikor jött el értünk Jézus, mikor mentett meg minket? Akkor, amikor még ellenségek voltunk, szembeálltunk Istennel. Az engedetlenség fiai voltunk, Eféz 2:2. Tudva vagy nem tudva, de szemben voltunk Ővele. Isten akkor a távollévőt közel hozta Magához.
Amikor az evangéliumot hirdetjük, vagy elhívunk valakit egy koncertre, akkor azt akarjuk elmondani: közel vagy Istenhez, egy döntésnyire. Isten ennyire közel valóvá tett minket. Nincs megmászni való 900 emelet, nincs hosszú lépcsősor üvegszilánkokkal meghintve, mezítláb. Hanem közel valóvá tett Isten téged. Hova hozott minket Isten! Valami csodálatosba.
Zsid 12:22 néha nem ismerjük fel, mennyire nagy, amit Isten adott nekünk. Amikor megtértem, azt hittem: „Hoztam egy döntést, ennyi. Jól van, most már elhiszem, hogy van Isten. Ennyi.” Aztán Isten azt mondja: „Figyelj! Szeretném elmagyarázni neked, hogy mennyire hatalmas, csodálatos ez az élet, amibe meghívtalak.” Ismerjük fel, hogy Isten valami hatalmasra hívott el minket, amikor ezt olvassuk:
Zsid 12:22-24 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez, És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.
Erről a három versről beszélhetnénk egész életünkön át. Csinálhatnánk azt, hogy a következő negyven évben erről a három versről beszélünk, és nem érnénk a végére, annyi tartalma van. Milyen hatalmas dologra hívott el Isten! A bevégzett munkára hívott el. A Krisztus véréhez jöttünk. Amikor hittünk Jézusban, akkor a mennyei Jeruzsálemhez jöttünk. Egy örök tervhez jöttünk, valamihez, amit Isten meg fog mutatni ebben a világban. Isten valami hatalmasra hívott el minket.
Amikor az ember megtér, valószínűleg fel sem ismeri ezt. Lehet, évekig tart hívőnek lenni és aztán rájönni, hogy mennyire hatalmas, csodálatos ez. Ahogy hívőkként járunk, „befordulok egy újabb sarkon”, olvasok egy újabb Igét és azt mondom: „Te jó ég! Mennyire nagyszerű ez!” Vagy ott van a kegyelme egy helyzetben, amire azt hittem, ha ez eljön, arra Isten sem lesz elég. Aztán Ő ott van velem. „Mennyire nagyszerű ez!” Isten valami hatalmasra hívott el minket: Önmagára.
Van egy olyan elképzelés a kereszténységről, hogy ez mankó. Nem azért nem értek egyet vele, mert ne lenne szükségem a kereszténységre támaszként – persze, hogy szükségem van rá –, de ez annál sokkal több. Ez nem egy támasz. Ez valami, ami az egész életemet befoglalja, ami vezet engem, ami irányít ad nekem, ami szívet ad, hogy szeressek, ami kezeket ad, hogy törődjek és tegyek, ami lábakat ad, hogy elmenjek oda, ahova érdemes mennem. Legyen az a sarki bolt vagy Kína. Isten Igéje, az Ő gondolatai, a kereszténység nem egy mankó, hanem hatalmas. Olyan, ami magába foglal engem, mert Isten többre hívott el.
Van ez az elképzelés a kereszténységről, hogy a kereszténység arról szól, hogy igyekezzünk tenni valamit, hogy próbáljunk meg jóemberek lenni, hogy dolgozzunk rajta. Nem jó válasz. A kereszténység valami sokkal több ennél! Isten nem arra hívott el, hogy csak cselekedjek, hanem először Önmagára hívott el. Arra hívott, hogy ismerjem meg Őt, éljem meg Őt és fejezzem ki Őt. Ha már kifejezem Őt, akkor már szolgálok, akkor már vannak jó cselekedetek az életemben. Viszont nem ott kezdődik, hanem ott, hogy Őt ismerem. Őt keresem és Őt találom meg a szívemben. Ez nem egy elvont dolog.
Tegnap az esküvőn arról beszéltünk, hogy a mi Istenünk annyira csodálatos, lenyűgöző, mert Ő összekapcsol dolgokat. Nyílván egy esküvőn jól lehet erről beszélni. Isten összekapcsolja a valószínűtlent, a különbözőt és a váratlant. Ez csodálatos dolog. Isten a házasságban összekapcsol egy férfit és egy nőt, két nagyon különbözőt.
Amikor a feleségemmel összeházasodtunk 14 éve, előtte azt hittük, hogy hasonlítunk. Aztán rájöttünk. Nem véletlenül mondják, hogy a szerelem vak, de a házasság felnyitja az ember szemét. Megláttuk, mennyire mások vagyunk. Sok ebből azért van, mert ő nő, én pedig férfi. Mások vagyunk, nagyon különbözünk. Isten azt mondja: jó ötlet, rakjuk őket össze! „Uram! Nem abban vagy érdekelt, hogy az életem kényelmesebb legyen, hogy hátradőlve a fotelben nyomogassam a távirányítót és szopogassam a koktélomat?!” Isten azt mondja: „Nem! Valami másban vagyok érdekelt.”
Azért, mert ha összerakjuk a távolvalót, a különbözőt, a valószínűtlent, a váratlant, akkor történik ott valami. A tanulás nagyon fontos. Felismerem, hogy a világ nagyobb nálam. A házasságomban rájöttem, hogy ugyanazt a helyzetet hány különböző módon lehet nézni. Ján 4:35 Isten érdekelt ebben, azt mondja: emeld fel a szemed. Isten azt akarja, hogy tanuljunk, hogy meglássam, a világ több mint én.
Ha Isten nem emeli fel a szemem, akkor úgy élem le az egész életemet, hogy magamra bámulok és magamban értek mindent és magamban magyarázok mindent. „Én vagyok a középpontban” – így gondolkodom, így nézem, és soha nem emelem fel a szemem. Isten azt mondja: „Azért hoztalak közel Magamhoz, hogy felismerd, van valami nagyobb. Van valami több. Tanulj!”
Eljövünk a gyülekezetbe és annyi különböző ember van. Biztos van valaki, aki az idegeidre megy. Mindig így működik, mert van, aki nagyon különbözik tőled, vagy nagyon olyan, mint te, és nem szereted magad túlságosan. Van valaki, aki az idegeidre megy. Isten azt mondja: ezért hoztalak ide, hogy tanulj.
Van, aki örül a jelentéktelen dolgokon, és te azt kérdezed: neki mi a baja? Ő meg rád néz, és azt mondja: „Neki mi a baja? Miért nem tud örülni, hogy vasárnap van?” Isten azért hoz dolgokat az életünkbe, hogy tanuljunk. Tanuljunk Ővele – ahogy András mondta – nem olyan tudást, ami lexikális, hanem valamit, ami arról szól, hogy túlnézek magamon.
Még egy, ami történhet, ha Isten összekapcsolja a távollévőket: növekedés. A tanulás csak a dolog felismerését jelenti, de járjunk is ebben. A Biblia tele van ezzel: növekedjetek, növekedjetek. Eféz 4-ben is növekedésről beszél. Isten azt mondja: ne ragadj meg ugyanabban a dologban egész életedre, hanem lépj ki belőle, menj túl azon.
Amikor természetileg reagálok valamire vagy valakire, aki nagyon más, valamire, ami még sosem volt az életemben, akkor ahelyett, hogy növekednék, visszavágok és becementezem magam a kicsi körömben. Azt mondom: én ilyen vagyok és kész, ne várj tőlem többet, nem megyek messzebbre.
Isten kegyelmének egyik fontos üzenete számunkra az, hogy Isten azt mondja nekünk: Én tudom, hogy te ki vagy, merj Bennem bízni ezért, hadd vigyelek tovább a te koncepciódnál. Mert ha természetszerűleg reagálok dolgokra, akkor tanulás helyett felhúzom az orrom, és azt mondom: így kell lennie a dolgoknak, mert így van rendjén. Egy buta bigott módon megállok, nem tanulok, és nem növekszem.
Istennek van még egy szándéka ezzel, amikor összerakja a különbözőt: szeretet. Gal 5:13 szeretetben szolgáljátok egymást. Gyakorlati szeretet. Amikor tegnap a friss házasokra néztünk, tudtuk, hogy szükségük lesz erre. Szolgálni egymást akkor is, amikor tudom, hogy nekem van igazam, és ő is tudja, hogy neki van igaza. Mindketten tudjuk: nekem van igazam; de szeretetben szolgálni a másikat. Isten azt mondja: ezért adtam.
Eféz 2:10 Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
Hogyan lesznek ezek a jócselekedetek? Hiszem, hogy hívőkként azért nem imádkozunk, mert olyan messzinek tűnik. „Én nem vagyok ilyen. Azért nem szolgálok, mert én nem vagyok olyan. Ő olyan, ő szolgál, de én nem vagyok olyan. Sokszor az állít meg engem, hogy a Bibliám távol van tőlem, távolvalónak érzem. Sokszor azért nem keresem a közösséget a gyülekezetben, mert olyan messzinek tűnik, annyira mások, annyira valószínűtlen, annyira különbözünk.” Miről beszélsz?
„Hogyan találhatnánk meg egymást, hogyan találhatnék meg a Bibliában valamit, hogyan jelenthetne nekem valamit az ima? Olyan távolinak tűnik.” Eféz 2:12 erről szól: amikor Isten közel hozott minket, az Izrael társaságától különböztünk. Különböztünk, és Isten behozott minket Jézus Krisztusba. Közel hozott minket.
Aztán azt mondja Eféz 2-ben, hogy Isten nélkül valók voltunk, Krisztus nélkül valók voltunk. Valószínűtlen volt, hogy valaha belépünk Isten akaratába, mert Isten nélkül voltunk, mert Messiás nélkül voltunk. Ha megnézed ezt a verset, erről szól: reménység nélkül, idegenek az ígéret szövetségétől. Idegenek voltunk. Ez váratlan dolog volt, hogy Isten azt mondta: „Behozlak téged az akaratomba. Megismertetem veled a Messiást.” Valószínűtlen volt.
Távol voltunk. Különbözőek voltunk. Isten azt mondta: „Gyere be ide. Részt akarok adni ebben. Neked részed van ebben. Hitben jársz és van egy tervem veled. Az Én tervem neked szól. Az Én akaratom a te javadra van. Az Én munkám végbe fog menni az életedben.” Ha ez igaz, akkor nem számít, hogy elvégezted-e a 8 osztályt, vagy tudsz-e olvasni, vagy a tiéd-e valami nagy pénzösszeg. Nem számít, ez nincs távol tőled.
Emlékszel-e a gazdag ifjúra? Jézus azt mondta neki: „Egy fogyatkozásod van. Add a vagyonodat a szegényeknek és kövess Engem.” Erre azt mondta: ez olyan messze van tőlem.
Ha Isten közel tudott hozni minket Krisztusban az Ő akaratához, az Ő örök tervéhez, a megváltásához, akkor hagyjuk abba, hogy azt mondogatjuk: én nem vagyok ilyen, ez annyira más, mint én, ez nem része az életemnek. Hanem merjük azt mondani: „Igen, Uram, ha Te közel tudtál hozni engem egyszer, hogy egy döntésre volt tőlem az üdvösség, csak annyit kellett mondanom: Jézus, ments meg; és megkaptam, akkor mennyivel inkább így van ez minden mással.” Nem számít, hány éves vagy, Istennek terve, akarata, célja van veled. Ez nagyszerű!
A hét minden napján meg tudja csinálni! Tud használni bennünket. Felébredek – ismerem az érzést –, ott fekszem, leteszem a lábam, felülök és morgok. A feleségem szeret annak ellenére, hogy látott már így többször reggel. „Hol van Isten? – kérdezem. – Hol van a szellemben járás? De messzi van!” Aztán azt mondom: Uram, Te ezt meg tudtad csinálni.
Fogott egy pogányt – például Ábrahámot, aki pogány volt –, és azt mondta neki, hogy valami nagyot csinál belőle, és népet csinált belőle. Tudott fogni egy embert, Jézus Krisztust, és meg tudta menteni az egész világot. Meg tudja tenni az életemmel a mai napon is. Ez az, amit csinálunk: felismerjük, hogy ki Ő az életünkben.
Egy hívő kétféle lehet. Lehet olyan hívő, aki imádkozik, és lehet olyan, aki nem imádkozik. Van az élet, a problémáink, a helyzetünk, a dolgaink, hogy bánunk ezekkel? A hívő, aki nem imádkozik, az arra marad, hogy a saját erejéből és a saját értelméből kezelje a dolgokat. Fogja a bajt, és megpróbálja saját erejéből megoldani. Nem veszi észre, hogy lehetetlen.
Ránéz az életére, a problémáira, helyzetére és megpróbálja megmagyarázni, hogyan fér bele Isten ebbe a helyzetbe. Küzd ezzel, mert a saját erejére, saját értelmére van hagyva. Furcsa helyzetben van. Hívő, de nincs imája, ezért ránéz erre a dologra és nincs válasza. Ha őszinte, akkor – mint Prédikátor könyve 29-szer mondja – minden hiábavalóság, a pénz, a tudás, az öröm, a hatalom, a szépség, a munka,… Újra és újra: minden hiábavaló. Miért?
Ha őszinte egy ima nélküli ember, akkor erre jut: hiábavaló. Amikor megpróbálja megoldani, nincs megoldás. Amikor megpróbál magyarázatot találni, nem talál magyarázatot. Nem működik. Ha hazudik magának, akkor nem mond ilyen fájdalmas dolgokat, hanem azt, hogy majd jobb lesz. Ha őszinte, akkor azt kell mondania: hiába.
Van egy másik megoldás. Ez érdekes, mert az ember, aki imádkozik, az másként van ezzel. Fogja ezt az életet és imában felemeli Istenhez. Erről szól az ima.
Mát 6:9-10 … Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
Az ő szívében történik valami. Nem értelmetlen, nem erőtlen, csak másként közelíti meg. Imában felemeli Istenhez ezt a dolgot.
Mindketten a földön állnak. A nem imádkozó hívő életében a föld olyan messze van a mennytől, a helyzete annyira láthatatlan Istennek. Az egész annyira távoli. Viszont az imádkozó ember életében mindez Isten jelenlétében van. Ha így éli az életét, akkor történik még valami. A menny és a föld nem csak a szívében egyesül, hanem a kifejezésében is.
Abban, ahogy éli az életét, abban, ahogy jár Istennel, mert felismer valami nagyszerűt. Valami nagyon távol levőt – például egy betegség, ami távol van Isten természetétől – Isten nagyon közel rakott. Ez az, ahogy érdemes élni az életet. Felismerem, hogy ez az élet nagyon közel van Istenhez, a járásom közel van Istenhez, az Ő akarata nagyon közel van hozzám, a Szellemének betöltése nagyon közel van hozzám, az Ő Igéje közel van hozzám, az Ő gyülekezete nagyon közel van hozzám. Amikor felismerem ezt, megragadom ezt, egyetértek Vele – ezt mondta 1Kor 6:17-ban, hogy egyek vagyunk Krisztussal –, akkor elismerem, és ebben járok.
Ha így van, akkor így élem az egész életem. „Uram, Te fejezed ki Magad az egész életemen keresztül.” Ez elképesztő. Ez hogyan történhet? Akkor Eféz 2:10 teremtetvén a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre – ez nem izzadságszagú. Akkor a kereszténység nem arról szól, hogy izzadjunk ki jócselekedeteket magunkból, hanem kifejezek valamit, ami Isten élete az én életemben. Ámen.