A sikeres katasztrófa

2013 április 14. vasárnap  18:00

P. Duló Attila

Ma az a megtiszteltetés érte a paksiakat, hogy P. Vreeland meglátogatott minket. Olyan döbbenetes üzenetet prédikált! Arra gondoltam, ha ezt így hallhatnák a keresztények szerte a világon! Emberek százezrei vágynak erre az üzenetre: a kegyelem és a szeretet üzenete.

Ő arról beszélt, hogy mi azért vagyunk a Földön, az a küldetésünk, ez az életünk értelme, hogy Krisztusnak a szeretetét hordozzuk. Ez önmagában nem új gondolat.  Ám nem csak az elveszettek felé, nem csak a testvérek felé, akiket nap mint nap látunk a gyülekezetben és időt tudunk tölteni velük, hanem azok felé is, akik esetleg megfáradtak, akik meggyengültek, akik esetleg úgy döntöttek, hogy hátat fordítanak a hitnek, Istennek, a gyülekezetnek, hogy feléjük is közvetíteni Krisztusnak a szeretetét. Nem a felemelt mutatóujjunkat rázzuk feléjük, hanem csak egészen egyszerűen elmondani nekik: szeretlek.

Nagyon érdekes gondolatot mondott. Ne azt mondjuk, hogy Krisztus szeret, hanem mondjuk azt: „Én szeretlek. Miért? Mert engem is szeretett valaki, mert engem is szeretnek.” Ez olyan csodálatos dolog, hogy élhetünk a szeretetben. Ha belegondolsz, micsoda hatalmas nagy dolog ez, hogy ebben a kőkemény, szeretetlen világban Isten megadta nekünk a szeretet képességét, és egyszerűen csak szerethetünk.

Szerethetjük az elveszetteket, szerethetjük egymást, szerethetjük azokat, akik gyengék, akik elfáradtak, akik úgy érzik, hogy reménytelen. Megvan nekünk ez az ajándékunk, megvan ez a képességünk. Csak erre bátorítok mindenkit. Ahogy eddig is, maradjunk meg Isten szeretetében. Jézus azt mondja: maradjatok meg az Én szeretetemben, Ján 15. Aztán ebben a szeretetben mi is tudunk szeretni.

P. Kende

Ma korábban nekem is sok ehhez hasonló gondolatom volt. Hívőkként ez az elhívásunk:

Eféz 4:17 Ezt mondom, és bizonyságot teszek az Úrban, hogy többé ne járjatok úgy, ahogy a pogányok járnak elméjük hiábavalóságában.

„Ne járjatok úgy, ahogy a pogányok járnak elméjük hiábavalóságában.” „Köszi, Pál! Ez csodálatos. Ez igazi kihívás számunkra.” Ez komoly dolog, hogy ne élj úgy, ahogy élsz, és ne gondolkodj úgy, ahogy gondolkodtál. Az előző üzenetben már említettem ezt, hogy van egy fiatal testvér, aki nemrég, néhány hete tért meg. Azt kérdezte:

–          Most mit kell tennem?

–          Olvasod a bibliádat, imádkozol, követed Istent… – feleltem.

–          Hogyan követem Isten?

–          Gyere gyülekezetbe.

–          Jó, jó, de mit kell tennem?

–          Csak bízz Istenben! Legyen ima az életedben. Legyél a gyülekezetben. Olvasd az Igét.

–          Hogy fog ez megtörténni?

Tegnap bibliatanulmányon találkoztunk, és azt mondta, hogy csomó dolog megváltozott az elmúlt két hétben. Pál és Szent Szellem arra bátorít itt bennünket, hogy ne a hiábavalóság szerint gondolkodjunk, ahogy korábban tettük, hanem ez megtörténik, amint Istent követjük. Majdhogynem automatikusan történik. Hogyan történik mégis?

Eféz 4:15 … az igazságot követve szeretetben mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban.

Szóljuk az igazságot, vagy követjük az igazságot. Ez csodálatos. Ez az, ahogy el tudjuk kerülni a hiábavalóságot, hogy szeretetben élünk és az igazságot szóljuk. Ez annyira fontos számunkra hívőkként. Ez a két dolog: szeretetben élni és hűségesnek lenni az igazsághoz.

Eféz 5:2 járjatok szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként.

Járjunk szeretetben! Szeretjük ezt a gondolatot, hogy a szeretet, ahogy Isten megmutatta nekünk, ez kezdeményező dolog az életünkben. Nem passzív, és nincs bezárva önmagába. Hanem ez olyasvalami, ami kezdeményez, ami nyit új ajtókat. Ugyanúgy, ahogy Isten Maga kezdeményezett felénk, ahogy Ő szeretett bennünket, ahogy Ő megnyitotta az ajtót számunkra és eljött hozzánk. Nekünk megnyitotta az ajtót. Ez annyira csodálatos.

Dán 12:4 leírja a korunkat, mégpedig úgy, hogy az ismeret növekszik majd. Az ismeret, a tudás növekszik. Nem tudom, hogy ennek a kornak van-e ennél jobb leírása. Jó régen le lett írva már ez, hogy a tudás, az ismeret növekedni fog. Ez az, ami történik. Ettől boldogabbak leszünk? Jobb lesz az életünk? Bizonyos értelemben lehet, de érdekes ugyanakkor, hogy az összes válasz, amit találunk, új kérdésekhez vezet.

Azt látjuk, hogy az összes korlát, amit elérünk, mindig van mögötte valami. Úgyhogy az ismeret növekszik, de bizonyos módon ez azt jelenti, hogy egyre jobban elveszünk, mert ráébredünk, hogy olyan sok dolog van, és egyáltalán nem tudom ezeket megismerni. Van viszont egy fontos kérdés:

Luk 18:8b amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?

Nincs válasz erre abban a részben, de Jézus felteszi ezt a kérdést. Mondott egy példázatot egy asszonyról, aki nem hagyta abba az imát, és követelt. Nem hagyta abba, amíg meg nem kapta azt, amit szeretett volna, és ez a hamis bíróról szólt. A példázat számunkra a következő, imádkozzunk anélkül, hogy abbahagynánk ezt. Kérjünk és kérjünk és kérjünk! Komolyan és ne hagyjuk ezt abba. Bízzunk.

Utána felteszi a kérdést, hogy amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? Ez nagyon fontos számunkra. Mert ha a végső időkben élünk – abban élünk – és ha a laodiceabeli gyülekezet korában élünk – abban élünk – és a gyülekezetek langymelegek lesznek és kihűlnek és megállnak, nem prédikálnak, nem szolgálnak, nincs hitük, és nem mennek tovább, és nem hívnak ki, amikor a gyülekezetek nem mondják ki ezt a szót többé, hogy bűn, amikor nem prédikálják többé a kegyelmet és nem hisznek a missziókban, amikor nem hiszik a bevégzett munkát, akkor ez fontos számunkra.

Mert ez a kérdés igazán nekünk szól: amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? Ez komoly dolog számunkra, remélem. Amikor Ő visszajön, akkor engem hitben fog találni. Azt hiszem, hogy mindannyinknak ez a reménye. Ez a gondolatunk: remélem, hogy amikor visszajön akkor engem hitben fog találni. Szeretném, ha így találna.

Nem a gondolkodásom hiábavalóságában akarok élni, ahol korábban éltem, mert tudom, hogy az hogyan működött. Annyira hálás vagyok, hogy van valami más is az életemben. Akarom ezt a másik dolgot, de a következő érdekes dolog van itt, Jézus azt mondja: talál-e vajon hitet? Én úgy hiszem, hogy ez annyira fontos nekünk, hogy mi, a gyülekezet – Eféz 4:15,17 és Eféz 5:2 – szeretetben legyünk.

Nagyon sok tanítás van, ami válaszokat kínál neked ezen kívül, még a kereszténységen belül is. A siker, hogyan tegyed a dolgokat, az, hogy önmagadat elemezgesd, a sebeidet, a problémáidat elemezgesd, és ez majd megoldja a helyzetedet. Ez ilyen freudi gondolkodás a kereszténységben, de nem ez a válasz. Hanem a szeretet az, ami meggyógyít engem, és a szeretet ad válaszokat.

Ez annyira fontos nekünk, hogy amikor Jézus visszajön, vajon talál-e hitet. Nem tudom, hogy mások ezzel hogy vannak, de te és én, mi, ez a gyülekezet, a szívünk hogyan lesz? Milyen lesz? Testvéreink a gyülekezeteinkben? Mi abban bízunk, hogy igen, ez így fog történni.

Az előző üzenetben a hitről beszéltünk, azokról a dolgokról, amik a hit ellen jönnek: a külső támadások, a belső támadások. Most viszont nem erről szeretnék beszélni, hanem szeretném, ha ApCsel 27-ből olvasnánk néhány verset. Egyetértenél-e abban, hogy a keresztény élet izgalmas? Ez nem azt jelenti, hogy mindig simán mennek a dolgok. 🙂 Hanem azt jelenti, hogy van benne növekedés, és Isten hatalma és az Ő képessége velünk. Ez nagyon fontos.

ApCsel 27. szeretem ezt a fejezetet. A sikeres katasztrófa fejezetének nevezném, mert igazán ez történik. Teljes zűrzavar volt, de sikeresen végződött. Azt hiszem, hogy ez szól hozzánk. Az életünkről beszél csodálatos módon. Néhány egyszerű dolgot szeretnék mondani.

Az történik, hogy Pál fogoly ezen a hajón. Viszik éppen Rómába a császár elé. Úgyhogy bilincsben van, láncra verve sok más fogvatartottal együtt. Ősz van, amikor sok a vihar. Isten ApCsel 27:10-ben figyelmezteti őt, hogy ne induljanak útra. Ő elmondja nekik, de nem hallgatnak rá.

ApCsel 27:13 Mivel pedig gyenge déli szél kezdett fújni, úgy gondolták, hogy feltett szándékukat véghez vihetik, felszedték hát a horgonyt, és Kréta mentén hajóztak tovább.

„gyenge déli szél kezdett fújni” El tudom képzelni: csodálatos déli szél. Minden jó, és azt gondolják: ezt most meg tudjuk tenni, sikerülni fog. Így éljük mi is az életünket, hogy azt mondjuk: déli szél van!

„Simán meg tudom tenni. A körülmények jól néznek ki, fiatal vagyok, erős, és jól ki vagyok képezve, van tapasztalatom. Vannak évek a hátam mögött. Okos vagyok, simán meg tudom tenni. Össze tudom rakni ezt.” Isten azt mondja: figyelj Rám! „Nem, én jobban tudom.” – és aztán nekiindulok, és azt mondom, hogy majd a saját utamon megyek. Igazán csak ez van: vagy az én utam, vagy Isten útja. A kettő között nincsen semmi. Nincs középút igazán. Ez így nem működik.

Úgyhogy mi történik ez után? A hajó hatalmas viharba kerül. Igazán ez történik mindenkivel, hogy nincs senki, aki az életen úgy menne át, hogy nincsenek komoly dolgai, bajai, kihívásai. Soha senki nem fog úgy átmenni az életen, hogy problémamentes lenne. Ha ezt gondolod, hogy a gazdag emberek úgy mennek át az életen, hogy nincs problémájuk, akkor csak tévedsz. Csak azért gondolkodsz így, mert sosem próbáltad, de garantálhatom, hogy nem így van. A sikeres embereknek is vannak problémáik. Mindenkinek vannak, mindnyájunknak vannak gondjai. Minden életben ott van ez a vihar, ez nem kérdés.

Úgyhogy, mit csinálnak? ApCsel 27:15b nem tudnak ellenállni a szélnek, úgyhogy hagyják magukat. Engedték, hogy a szél magával vigye a hajót. Azt mondták: akárhova visz, nem számít. Nem tudunk ellene állni. Ez is megtörténik mindannyinkkal. Hívő vagy, vagy nem, mindenkivel előfordul. Úgyhogy feladják a saját irányukat. Mostmár nem az irány a lényeg, nem az a fontos, hanem mostmár túlélő módban vannak. Az emberek nagy része így éli le az életét.

ApCsel 27:18 a szélvésztől nagyon hányattattunk, másnap a hajóterhet kidobták,

Ami azt jelenti, hogy azokat a javakat, amiket magukkal vittek – azt remélték, hogy amikor megérkeznek a kikötőbe, ezeket a javakat elárusíthatják, eladhatják –, de most ezeket mind kidobták. Ez is olyasvalami, ami nagyon sok ember életében megtalálható, hogy nincs célja. „Bárhova megyek, amikor odaérek, nem tudom igazán, hogy ott mit fogok csinálni. Nem hordozom magammal ezt a célt többé, mert olyan nagy a problémám, hogy egyszerűen csak feladom, és nincs többé célom.”

ApCsel 27:19 harmadnap pedig saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is.

Erről nem tudok semmit, mert olyan országban élek, ahol nincs tenger, de úgy tűnik nekem, hogy erre a felszerelésre szükség volt a hajóban. A hajónak szüksége van némi felszerelésre, de annyira félnek attól, hogy zátonyra futnak, hogy mindent kidobálnak ahhoz, hogy kicsit megemeljék a hajót. Ez is megtörténik a saját módunkon az életünkben. Egyszerűen, még a szükségest is kidobáljuk, még azokat a dolgokat is elengedjük.

Ez nem arról szól, hogy akarom-e, hanem arról, hogy szükségem van ezekre. Szükségem van a szeretetre, szükségem van a biztonságra, szükségem van a kommunikációra, szükségem van a közösségre – azt mondjuk –, szükségem van egy célra, és egyszerűen csak kidobálom ezeket. Kidobálom sorra. Azért, mert túl akarom élni az egészet.

Isten figyelmezteti őket, azt mondja: ne menjetek! „Ne menjetek el erre az utazásra. Ez nem jó terv.” Ez mindnyájunknak szól. Isten azt mondja: „Gyere Velem! Tedd az Én akaratomat.”

ApCsel 27:20 Amikor pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, … minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől.

„Nem fogunk megmenekülni. Ez lehetetlen.” Így látják ezt a helyzetet. Se nap, se csillagok, se remény – ezek mind nincsenek. Filozófusok írtak erről, hogy az emberek a kétségbeesés vonala alatt élik az életüket. Tényleg igaz, hogy az embereknek nincs reményük. Nem csak céljuk nincsen, nem csak a szükséges nincs, de reményük sincsen.

Ez így történik, hogy ránézek a körülményekre. Ők keresték a csillagokat. „Hol van a Hold és a Nap? Vajon merre tartunk? Van-e ebből kiút? Nem, nincs semmi.” Csak a hullámokat látják és a vihart. Ennyit látnak. Ebben a helyzetben, ahogy ránéznek a körülményekre, azt mondják: nincs remény.

Jól leírtuk, hogy milyen az emberi megtapasztalás? Azt hiszem, hogy igen. Mert az emberek nagyon is így élik az életüket. Igazából előadhatjuk magunkat és eljátszhatunk dolgokat, de az emberek így szenvedik végig az életüket. ApCsel 27:21-ben azonban Pál felállt közöttük. Ha jól értjük, alacsony zsidó férfi volt, és nem volt nagyon tekintélyes ember. Azt mondja:

ApCsel 27:22 De még most is bíztatlak titeket: Ne veszítsétek el a reményt, mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó.

Pálnak reménye volt. Pálnak még mindig volt célja. Még mindig nem dobta ki a „terhet” önmagából. Nem dobta ki a „felszerelést”. Semmit nem dobott ki. Még mindig ugyanaz az ember volt. Még mindig reménye volt és öröme. Még mindig felállt hitben és azt mondta: „Bátorítalak benneteket, örüljetek. Tudom, hogy borzasztóan néz ki a helyzetem, ugyanabban a hajóban vagyok – szó szerint –, mint ti, de van reményem.” Miért van ez?

„Hogyan lehet reményed? Pál, nem látod, hogy nincsenek csillagok sehol? Nem láttuk sok napja a Napot. Nem látod ezt a vihart, ami egyáltalán nem akar csendesedni?” Pál válasza az volt: „De, tudom. Itt vagyok veletek. Látom a problémát. Látom, hogy halál van.”

Látom, hogy vannak problémák. Látom, hogy a társadalmak nem lesznek jobbak, és az adók nem lefelé mennek, de legalább az árak felfelé mennek. 🙁  Úgyhogy erre ránézel, akkor kétségbe tudsz esni, és elveszíted a reményt? Persze. Hadd adjak azonban egy tanácsot: Miért a csillagokat és a Napot keresnéd? Vagy mondjuk másképpen: Miért az árakat, az adókat és a kormányokat nézed?

Pál azt mondja:

ApCsel 27:23 Mert ma éjjel mellém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok,

ApCsel 27:25  …én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta.

Lenyűgöző szavak! Csodálatos szavak egy lehetetlen probléma kellős közepén. Olyan helyzet közepén, ahol nincs megoldás: én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta.

Emlékszem, volt egy Húsvét, amikor a szolgálatunkban nagyon sok gond volt. Beszéltem egy barátommal, ez a hölgy nagyon kétségbe volt esve. Azt mondtam neki: „Húsvét van. Ez nem jó gondolat-e, hogy Krisztus meghalt, és úgy tűnt, hogy ez lehetetlen, ez botrány? Totális zűrzavar, amiből nincs kiút. Káosz. Senki nem tud jól kijönni ebből a helyzetből. Mindenki be van sarazva és mindenkit vádolnak, pletykálnak. Hívők teszik hívőkkel. Ez jó kis kép! Ám Krisztus meghalt – ez lenyűgöző! Reménytelen volt, de három nap múlva teljes győzelem volt a teljes katasztrófából.”

„A Messiást megölték! Ez hogyan lehetséges? Isten terve kisiklott. Vége van. A Messiás halott. Ez teljes veszteség. Teljes vereség. Mostmár nincs semmi, amit mondani lehetne.” Három nappal később: „Juhé! Teljes győzelem.” Ez ugyanaz a történet. ApCsel 27-ben teljes zűrzavar, és semmi jó nincs ebben a helyzetben.

Nem tudom, milyen a házasságod, vagy nem tudom, milyen az egyedülálló életed, nem tudom, milyen a kapcsolatod a gyerekeiddel, vagy a szüleiddel. Nem tudom, milyenek a pénzügyeid, de azt szeretném mondani, hogy Pál azt mondta: én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta.

Hiszek Istennek! – ez annyira egyszerű. Annyira közel van hozzánk. Csak meg kell ragadnunk ezt. Pál megtette, és hihetetlen hatása volt. Nem csak itt, hanem kicsit később ismét, mert ez nagyon hosszú ideig tartott. Kicsit később:

ApCsel 27:36 mindnyájan nekibátorodtak, és ők is ettek.

Ez csodálatos! Pálnak hatása volt az életükre, és igazán megváltoztatta ezt a helyzetet. Ez csodálatos. Pál a hitet választotta egy nehéz helyzetben. És mi lett ennek a vége? Ismerjük a történetet, mindnyájan túlélték. Életben maradtak kétszázhetvenhatan, ApCsel 27:37. Sok ember. Mindnyájan életben maradtak.

Aztán még egy, ApCsel 28. fejezetben a máltaiak felé tudtak szolgálni élettel. Aztán még több csoda folytán Isten hatalma lelepleződött, és mindenhol megmutatkozott.  A helyzet teljesen elveszettnek tűnt, nem volt remény a megmenekülésre.

Vannak-e emberek körülötted az életedben, akikért már nem is imádkozol, mert egyszerűen csak lehetetlen, hogy megtérjenek? Ne add fel ezt a reményt. Ne hagyd abba a hitet és a bizalmat. Nagyon gyakran csak a hit visz tovább bennünket. Szeretnélek ebben bátorítania, hogy legyen bizalmad, menjünk tovább hitben, és ne álljunk meg.

Azt mondod: hát jól van, de hogy fog ez megtörténni? Nagyon egyszerű gondolat, amit szeretnék megosztani, és ez a következő. Azt találtam a saját életemben, hogy csak akkor tudok szeretni, ha először meghalok. Más módja ennek nincs. Lehet, hogy furcsán hangzik; különösen, ha nem sokat jártál a gyülekezetünkben.

Amikor azt mondjuk, hogy a halál szükséges, akkor azt értjük ezalatt, hogy fel kell adnom a saját életemet és a jogaimat, azokat a dolgokat, amiket én érdemlek, és azt kell mondanom, hogy Isten életét szeretném élni. Az Ő életét szeretném élni.  Ezt új életnek nevezzük. „Az új életet szeretném élni, nem érdekelnek a jogaim.” – ez szükséges.

A testvérem – akármennyire is szent –, előbb vagy utóbb el fog követni egy hibát, és ahhoz, hogy szeretni tudjam őt, kell, hogy azt mondjam, hogy a kapcsolat fontosabb nekem, mint a jogaim, mint az, hogy nekem igazam van, hogy én fontos vagyok, én jelentős vagyok, hogy mi az, amit érdemlek. „Hát én ezt nem érdemeltem! Én mást érdemlek.” Isten azt mondja: „Járnál a szeretetben, bíznál? Csak add fel a jogaidat!”

Húsvétkor a Napfelkelte Istentiszteleten hallottunk bizonyságokat. Feltettem azt a kérdést: Mit jelent neked a Húsvét? Sokan beszéltek, de valaki azt mondta, és újra felkavart engem ez: Halál nélkül nincs feltámadás.  A halál megelőzi a feltámadást. Ez tényleg így van.

Szerethetek egy bizonyos szinten az én szeretetemmel, de nem tudok szeretni feltétel nélkül, hogy nem haltam meg korábban, vagyis nem adtam fel a jogaimat. Anélkül, hogy feladnám a jogaimat és odamennék Krisztushoz, és azt mondanám: „Uram, a Tiéd vagyok. Tegyél, amit szeretnél, mert Veled akarok továbbmenni.”; anélkül, hogy ezt kimondanám, lesz egy pont, amikor a testvérem, annyira fog idegesíteni, hogy többé nem szeretem őt.

Tegnap egy fiatal pár összeházasodott. Azt mondták: helyesen akarjuk ezt csinálni Istennel, Istennel akarunk járni. Annyira megtisztelt, hogy részese lehettem ennek! Arra gondoltam, hogy eljön majd az a nap, amikor a feleség idegesíteni fogja a férjet, és fordítva – elő fog fordulni – „most egyszer és mindenkorra ezt el fogjuk intézni, és megmutatom, hogy nekem igazam van, és nyilván megnyerem a vitát”, de a kérdésem a következő: Túl tudok-e lépni ezen? Meg tudok-e bocsájtani?

Tudok-e bízni, hinni abban, hogy Istennek van egy nagyobb célja a házasságomban, vagy a gyülekezetemben, vagy a saját életemben, a szolgálatomban, a munkahelyemen,… bárhol lennék is? A válasz: igen, nagyon is lehetséges, nagyon is valós. Viszont, ha nem megyek el arra a helyre, ahol elengedem saját magam, akkor nem tudom elnyerni azt a másik fajta életet. A másik fajta élet nélkül a viharban olyan leszek, mint bárki más, és nem tudok felállni, és nem fogom tudni azt mondani: én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta. Kell, hogy képes legyek kimondani ezt. Mindnyájunknak szükségünk van erre, mert az élet olyan sok dolgot dobál felénk.

Jézus azt mondta:

Ján 12:24 Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem földbe nem hull, és el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz.

Tudod, hogy mi az, ami igazán nehéz nekünk, ami igazán megöl bennünket? A várakozás. „Odaadtam a jogaimat, feladtam mindent. Rendben, csak szeretni fogom a fickót. Mikor veszi már észre magát? Már mondtam neki sokszor!”

Igazán ez a történet velem és a feleségemmel. Néha azt mondja nekem: „Emlékszel, hogy ez az, amit mondtam neked? Mostmár csak meg kell, hogy öleljük egymást. Meg kell ölelned, és kész.” Én vagyok a fickó a történetben, és azt mondom: ja, bocsi. 🙂 A lenyűgöző dolog ebben, és ezért szeretem annyira a feleségemet, hogy azt tudja mondani: „Szeretlek, és ez így rendben van. Nem számít. Rendben van, mert te fontosabb vagy számomra, mint ez kis probléma.”

Ami igazán megöl bennünket: Meddig kell várnom, hogy végre már gyümölcsöt teremjen a dolog? Meddig kell várnom még, hogy fel tudjak állni, és azt tudjam mondani végre, mint Pál kétszázhetvenhat embert megáldva, akik megszabadultak? Mikor jön el ennek az ideje? Nem tudom, hogy mikor, de szeretnélek bátorítani a következővel. Ez nagyon könnyű nekünk. Nincs annyira távol.

Az élet helyzeteiben szeretnélek bátorítani. Merd azt mondani: „Nem az én életem, Uram, hanem a Tied. A Te utadon szeretnék járni újra és újra és újra. Szeretnék a Te utadon járni, és nem a sajátomat akarom.” Ez annyira egyszerű döntés, de hatalmas áldás is. Lesz olyan idő, amikor úgy fog tűnni, hogy az egész katasztrófa, és úgy tűnik, hogy az összes körülmény azt hangoztatja: „Te idióta vagy. Miért haltál meg? Semmi értelme az egésznek. Semmi gyümölcse az egésznek.” Mi azt mondjuk: Még!

„Nincs gyümölcs még. Lehet, hogy később fogom látni. Lehet, hogy csak a mennyben, nem tudom, de Istenben bízom, és hiszem, hogy úgy lesz, ahogy azt nekem megmondta. Én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta. Uram, Rád támaszkodom.”

Szeretnélek ebben bátorítani. Tanuljuk ezt. Járjunk hitben. Menjünk tovább, és mondjuk azt: „Uram, tudom, hogy ha a saját életemet szeretem, akkor elveszítem azt, de ha hajlandó vagyok azt mondani Neked, hogy nem az én életem, hanem a Te utad, bármi is legyen az, akkor tudom, hogy lesz gyümölcse, harminc-, hatvan-, százannyi. Nem tudom, hogy hányszorosa, de lesz gyümölcse, és Tebenned bízom ezzel kapcsolatban.”

A szívünkben tényleg forduljunk az Úrhoz! Uram, Te másfajta életre hívtál bennünket. Nem a hiábavalóság életére, hanem a szeretet és az igazság életére, a hitére és a reménységére, amiben cél van. Köszönjük Neked. Imádkozunk, Urunk, hogy nagyon világosan vezess bennünket.

Imádkozom a gyülekezet minden egyes tagjáért, hogy adj mindenkinek különleges vezetést és különleges áldást, irányt, és leplezd le számunkra a következő lépést, és a következőt, és a következőt. Mert szeretnénk hitben járni, szeretnénk megismerni Téged. Amikor visszajössz, szeretnénk, hogyha hitben találnál bennünket. Ez a vágyunk, Istenünk. Tedd nyilvánvalóvá az akaratodat számunkra. Ámen.

Kategória: Egyéb