Neh 4:10 És mondák a zsidók: Fogytán van ereje a tereh-hordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kőfalat.
Isten minden munkájában eljön az a pont, amikor úgy tűnik, hogy feladni lenne a legkönnyebb, hogy az lenne a legértelmesebb, az lenne a legjózanabb dolog: megállni és nem menni tovább. Ez az idő az, amikor tovább kell menni. Igazából ennyi az üzenet. 🙂
Nagyon szeretjük ezt a történetet Nehémiásban. Építették a falat, továbbmentek és nem álltak meg, nem adták fel. Mivel nem álltak meg, és nem álltak meg,…, és nem adták fel, ezért látták Istent cselekedni.
Sok-sok történet van, amiről nem tudunk, ahol az emberek megálltak vagy továbbmentek, de ez olyan, amiről tudunk. Nagyon szeretjük, mert nem adták fel, holott annyi minden ment szembe velük. Kicsit fejtsük vissza a történetet.
Neh 4:6 És építők a falat annyira, hogy elkészült az egész fal félmagasságban, mert a nép nagy kedvvel dolgozott.
Könnyűnek tűnt a dolog. Örömmel csinálták. Félig készen lettek. Ismered-e ezt a helyzetet, ezt a pillanatot, amikor kb. félig vagy kész? Minap a fiam rendbe rakta és átrendezte a szobáját. Teljesen önmagától tette. A felénél felhívott: gyere, apa, nézd meg, olyan, mint egy tornádó sújtotta terület.
Ismered ezt a pontot? Amikor félúton vagy és minden rosszabbul néz ki, mint az elején. Isten munkája gyakran ilyen. Elindulsz, és eleinte úgy tűnik, hogy minden csak egyre rumlisabb lesz, minden egyre zűrzavarosabb lesz. Így tűnhet. Így látszódhat. Ez igazából rendben van.
A kérdés: el tudná végezni Isten egy pillanat alatt? Tudna Ő csodát tenni egy pillanat alatt? Könnyedén! Érdemes imádkozni érte? Persze! Tegyed, hogyne! Hittel kérjük? Naná! Viszont itt a kérdés: mindig csodát tesz Isten? Egy pillanat alatt megcsinálja helyettünk? Ha így lenne, akkor nem csodának hívnánk, hanem az lenne a normális. Nem mindig tesz csodát. Van, hogy azt mondja: menj tovább!
Gyakran megtörténik, hogy Isten először rendetlenséget csinál. Ezt nem szeretjük. Úgy tűnik, hogy a dolgok rosszabbá válnak. Gondolj Jób történetére! Nem megyünk rajta végig, mert szeretném, ha ez építő üzenet lenne, de a végén Jóbnak nagy áldása van. Viszont menet közben, amikor keresztülmegy a dolgon, akkor nem irigyled őt. Azon gondolkodsz, hogy Isten miért teszi neki ennyire nehézzé.
Arról szeretnék beszélni – ahogy másként is lehetne mondani ezt –, hogy Isten munkája gyakran felforgatja az embernek az életét, vagy egy társadalmat, vagy egy családot. Isten munkája gyakran felbolydítja a dolgokat. Mát 10-ben Jézus azt mondta Magáról:
Máté 10:34-35 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
„Miről beszélsz, Jézus? Azt hittem, hogy Te a békességedet adtad nekünk. Azt hittem, hogy úgy adtál békességet, ahogy a világ nem tud. Azt mondtad: arról ismer meg a világ, hogy az Én tanítványaim vagytok, hogy egymást szeretitek. Jézus azt hittem, hogy Te békességet akarsz.” Jézus azt feleli: igen, de nem hazug békét.
Nem akarok békét, ha az Zsolt 13:4 a halálnak az álmát jelenti. Nem akarok békét, ahol halál van. Ott is van béke. Egy halottasházban is van béke, de Jézus nem azt a békességet akarja nekünk, hanem Ő egy aktív, élő békét akar nekünk. Olyan békét, amelyben kapcsolatom van. Olyan békét, amelyben lehet, hogy vitatkozunk egyet-egyet. Olyan békét, amiben lehet, nem értünk egyet. Olyan békét, amiben lehet, hogy súrlódunk, és nem élvezzük.
Azt mondja Jézus: Én igazi békét akarok, olyat, ami mélyebb. Ezért Jézus gyakran mondja: serkenj fel te, aki alszol, és támadj föl a halálból, Eféz 5:14. Azt mondja: ha hamis békéd van, ha hamis biztonságod van, akkor ébresztő! Ezt nem élvezzük feltétlenül. „Jobb szeretem a kényelmemet. Nem zavar, hogy felületes, csak legyen béke! Inkább ne beszéljünk a lényegről.” Jézus azonban azt mondja: Én bevállalom, hogy zűrzavart csináljak azért, hogy a végén igazán megáldhassalak.
Neh 4 elkészült a fal félmagasságban.
Neh 4:7-8 Mikor pedig meghallotta Szanballat és Tóbiás, továbbá az Arábiabeliek, az Ammoniták és az Asdódeusok – ezek az ellenségeik –, hogy javítgattatnak Jeruzsálem kőfalai, és hogy a törések betömése megkezdődött, felette nagy haragra gerjedének; És összeesküvének mindnyájan egyenlő akarattal, hogy eljőnek Jeruzsálemet megostromolni és népét megrémíteni.
Neh 4:11 A mi ellenségeink pedig ezt mondották: Ingyen se tudják meg, se ne lássák, míg közikbe bemegyünk és őket leöljük, és megszüntetjük a munkát.
Van dolog, amiben Isten munkája soha nem szűkölködik: ellenségek. Isten munkájának mindig van ellensége. Ha van egy méltó munka, akkor van ellenség. Isten munkája soha nincs ellenség nélkül. Izraelnek ott voltak a filiszteusok. 1Kor16:9 Pál azt mondja: sok az ellenség. Amikor lementek Ciprusra egy missziós úton, ott volt Elimás, a varázsló. Efézusban ott voltak az ezüstművesek. Más városban fontoskodó asszonyok. Megint más városban a város elöljárói. Sok helyen a helyi zsidók, akik gyűlölték ezt a munkát.
Ha Istennel akarsz járni, ha komolyan veszed, hogy növekedni akarsz Istennel, ha tényleg szeretnél Istennel szeretni valakit, ha tényleg azt szeretnéd, hogy az életedet Istenen keresztül értsd, akkor lesz ellensége ennek, ne lepődj meg! Ne lepődj meg ezen! Igen, Sátán valós, ne lepődj meg rajta! Igen, a szíved csalárd, olyan csalárd, hogy téged is becsap, ne lepődj meg rajta! A világ nem támogatja, ha követni akarod Istent teljes szívvel. Ne lepődj meg!
Meglepő néha, hogy honnan jön a támadás:
Neh 4:12 És lőn, hogy eljöttek hozzánk mindenfelől a zsidók, akik ő mellettök laknak vala – az ellenség mellett laktak – és nékünk tízszer is mondották: Térjetek haza!
Tízszer is azt mondták nekik: hagyjátok abba, hagyjátok abba! Ezek olyanok voltak, akiktől nem várták volna a támadást. Ezek maguk is zsidók voltak. Nehémiásék azt várták volna, hogy ezek is örülni fognak Isten munkájának. Ők azonban azt mondták: hagyjátok abba. Nem csak egyszer, nem kétszer, hanem tízszer: hagyjátok abba!
Hányszor halljuk ezt, amikor járunk Istennel? Amikor az mondjuk, hogy lépek hitben. Amikor eldöntöm, hogy szolgálok. Amikor azt mondom, hogy én pedig teszek valamit, én kilépek hitben, és csinálok olyat, amit soha nem csináltam. Amikor nekiállok imádkozni minden nap, nekiállok olvasni a Bibliát minden nap. Olyan sziszifuszi munkának tűnik, mintha görgetném föl azt a nagyon nagy követ a hegyre. Lehetetlennek tűnik. Miért? Mert Isten munkájának van ellensége.
Ne lepődjünk meg rajta, hogy van egy pont, amikor úgy tűnik, hogy az lenne a legjobb döntés, ha abbahagynám, de nem igaz! Róm 15:4 nem véletlen, hogy ezeket olvassuk a Bibliában. Nem véletlen, hogy olvasunk Nehémiásról, hogy olvasunk Pálról, Ezsdrásról, Dávidról, és látjuk, hogy Isten munkájának van ellensége. Ezért fontos, hogy olvasd a Bibliádat, mert Isten tanítani fog belőle.
Róma 15:4 Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.
Azért, hogy reménységünk legyen. A legnehezebb helyzetben is lehet reménységünk. A türelem és az Írás bizonysága által. Olvasom az Írást és látom ezt. Voltak hívők, akik azt mondták: nem állok meg, nem adom fel, továbbmegyek; és látták Isten kezét. Ezt nem fogod olvasni napilapban, ezt nem fogod olvasni női lapokban, az életmód magazinokban, nem fogod olvasni a pletykarovatokban. Ezt nem fogod olvasni az interneten, a médiában.
Merjük olvasni az Írást és merjük azt mondani: az Írás bizonysága fontos nekem ahhoz, hogy reménységem lehessen.
Arra gondolok, hogy sok házasság ér véget szükségtelenül, mert nincs ott az Ige az emberek szívében, és nincsen reménységük és nem mernek tovább menni. Sok barátság ér véget szükségtelenül, mert emberek nem mennek tovább, és az tűnik a legjózanabbnak. Sok szolgálat, aminek nem kéne véget érnie, véget ér, mert az tűnik a legjózanabb dolognak. Sok tanítvány adja fel Isten követését, mert nem mennek tovább. Azért, mert nem mondják azt: „Menjünk tovább, nyomjuk meg, menjünk még egy napot! Menjünk még egy napot, és látni fogom Isten cselekedetét, látni fogom az Ő munkáját.” Ez a várakozásunk.
Neh 4:10a És mondák a zsidók: Fogytán van ereje a tereh-hordónak
Rengeteg ellenség van, és ehhez még elfáradtak. Odavan az öröm, odavan az izgatottság. Könnyű elkezdeni valamit. Könnyű nagy lendülettel nekimenni. Aztán ott a fáradtság. Le vagyok gyűrve és nem bírok továbbmenni. Mostmár nem olyan könnyű. Most van a legtöbb zűrzavar. Hogyan mehetnék tovább? Jön a valóság.
Itt a kérdés: valóság? Neh 4:10-ben fáradságról beszél, aztán arról, hogy sok a rom, és képtelenek továbbépíteni. Sok a rom? Sok mindent kell-e rendbe tenni az életemben, a kapcsolataimban, a barátságaimban, az otthonomban? Persze! Fáradt vagyok? Vannak olyan napok. Nyílván! Nem tudom továbbcsinálni? Itt a hazugság. Ne hidd el, hogy nem mehetsz tovább. Ne hidd el, hogy Isten nem tartogat neked még valamit!
Ne hidd el, hogy itt a vége! Ne add fel! Ne állj meg! Ne szűnj meg bízni, hinni, imádkozni, kérni, lépni, hanem merjünk továbbmenni hitben! Mert van egy része ennek a versnek, ami nem valós, ami hazugság: és mi képtelenek vagyunk építeni a kőfalat. Ne éljünk tagadásban! Ne tagadjuk le a problémát! Ne éljünk tagadásban! Fel kell ismerni, hogy sok a rom, sok a balhé, sok a gond. Szembe kell nézni a valósággal. Sokszor ez nem könnyű, de ne nézz szembe Isten nélkül!
Ez a vers igazán a válasz az egészre:
Neh 4:9 De mi imádkozánk a mi Istenünkhöz, és állítánk ellenök őrséget nappal és éjjel, mivelhogy féltünk tőlök.
Ez annyira gazdag, annyira nagyszerű vers! Mi van benne?
1) Először is: imádkozánk. Ez annyira fontos! Eldöntötték, hogy Isten szemével nézik a helyzetet. Eldöntötték, hogy nem mennek neki Isten nélkül. Annyira nagyszerű, amikor látunk egy hívőt keresztülmenni egy nagyon nehéz helyzeten, és azt mondjuk: Istennel akarom látni. Az ima nem pici részlete az életünknek. Nemcsak kérünk, hanem Isten megmutat nekünk dolgokat, és másféle perspektívát kapunk, mint ahogy a világ látja. Ima nélkül hogyan tudnék megállni az Ő ígéretein?
Itt ez az egész helyzet, a fáradtság, a sok rom; itt van a logika, ami azt mondja: „Babilonban vidám életünk volt. Babilon gazdag hely, jó életem volt. Menjünk vissza Babilonban! Miért ne? Még megvan a házam. Miért ne mennék?” Itt a logikus választás: csak adjuk föl, hagyjuk az egészet. Ők azonban imádkoztak. Ne hagyjuk ki ezt!
2) Volt egy valós támadás, és ők nem tagadták le azt. Nem tettek úgy, mintha nem lenne. Attól tartok, sokszor a könnyebb utat választjuk és tagadásba menekülünk. Azt mondjuk: nincs is probléma, nincsen gond, nincsen semmi, itt nem kell semmit csinálni, itt minden rendben van.
Az életünk azonban nem elvont. Itt élünk ebben a világban. Persze, válaszolnom kell a helyzetekre. Ők is így csinálták. Őrséget állítottak. Válaszoltak a valóságra, persze! Nyílván, ez nem kérdés. Bántak a helyzettel.
3) Folytatták a munkát. Nem hagyták abba az ellenség minden igyekezete ellenére. Azért, mert tudták, hogy ez Isten munkája. Azt mondták: továbbmegyek, mert ez Isten munkája, bízom Benne, hiszem, nem adom fel és nem állok meg, mert ez Isten munkája.
A személyes életedben, ahogy Istennel jársz, van egy pont, amikor azon tűnődsz: miért van, hogy minden meglazult, minden szétesik, minden borul? Bízz Őbenne! Pál ott ül a börtönben, 2Tim 1:12, minden borul össze és azt mondja: „Én tudom, hogy kinek hittem, én ismerem Jézust. Én tudom, hogy Ő képes megőrizni, amit rábíztam addig a napig, nincs kétségem.”
Sok a rom? Nagy a zűrzavar? Igen. Fáradt vagyok? Sokszor. Tudom folytatni? Nem is tudom.
Igen, tudod folytatni!
Beszélgettünk P. Borcival. Azt mondta: mikor ott a kísértés, akkor ugyanolyan könnyű nemet mondani, mint igent. Így van. Ugyanolyan könnyű. Igazából, tényleg. Hívogat, de ugyanolyan könnyű nemet mondani, mint igent. Ugyanolyan könnyű továbbmenni, mint megállni; vagy ugyanolyan nehéz, ahogy tetszik. Mondd úgy, ahogy szeretnéd. Szeretnélek bátorítani ebben. Merjünk továbbmenni, és merjük meglátni Isten kezét!
Mi ezeknek a dolgoknak a summája? Neh 6:15 ötvenkét nap alatt fölépítették a falat. Ötvenkét nap alatt elvégezték. Azt hiszem, sokszor kételkedünk, amikor benne vagyunk a munkában, amikor benne vagyunk a csatában, amikor birkózunk a dolgainkkal, amikor jön valami ellenség szembe a hitünkkel, szembe a reményünkkel, szembe a bizalmunkkal, szembe a célunkkal. Nehéz menni, mert valami ellenem áll. Ott vagyok benne, és úgy tűnik, hogy végetlen. Nem látom az alagút végén a fényt, nem tudom, mikor jön.
Egy nap ott állok majd, visszanézek, és azt mondom: „Csak ötvenkét nap volt? Csak ilyen rövid volt? Csak ennyi volt az egész?” Ilyen lesz egy nap. Egy nap ott állunk Isten jelenlétében, visszanézünk, és azt mondjuk: csak ennyi volt az egész? Le fog nyűgözni bennünket, hogy igazán mennyire rövid volt, és hogy mennyire nem volt olyan nehéz, mint ahogy benne tűnt. Azt fogjuk mondani: „Köszönjük, Uram! Csak ennyi volt?” Azon a napon az ellenség megszégyenül, azon a napon rendben vannak a dolgok, és ez meglepetés számunkra.
Nagyon sokszor így van az életünkben, hogy továbbmegyünk, szolgálunk, hiszünk, imádkozunk, és egyszercsak ott állunk, és látjuk, Isten cselekedett valamit. Megszabadított minket, kigyomlált valamit, és azt mondjuk: te jó ég! Visszanézünk: éveknek tűnt és csak egy hónap volt?! Azt mondjuk: köszönöm, Uram, hogy keresztülvittél rajta.
Zsolt 126:1 Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók.
Egy nap megdöbbenünk. Egy nap azt mondjuk: „Győzelem! Megtörtént! Nem is hittem, hogy Isten elvégezheti.” Egy nap szabad vagyok a megkötözöttségemtől és: Uram, köszönöm. Egy nap ki merek nyílni. Őszintén merek beszélni valakivel. Olyan vagyok, mint aki álmodik. Egy nap felismerem, hogy oda a halálfélelmem. „Te jó ég! Megtörtént.” Egy nap merek egyszerű lenni, és bízni. Azt mondom, hogy köszönöm, Istenem. Egy nap olyanok leszünk, mint az álmodók.
Zsolt 126:2-3 Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.
Zsolt 126:5-6 Akik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.
Merjünk várni Istentől! Nem csak kérni, hanem várni. Nem feladni, hanem továbbmenni. Nem megállni, hanem bízni. Hinni és azt mondani: Uram, Te tartogatsz nekem még valamit.
Nem tudom, hogy pontosan miért beszélek erről. Gyakran jöttök oda hozzám és azt kérdezitek: ki mondta el? Senki. Nem tudom. Ha nem jössz oda utána, sose fogom tudni. Viszont szeretném ezt mondani: lehet, hogy elrontottad, lehet, hogy nagyon elszúrtad, lehet, hogy nagyon idősnek érzed magad és azt mondod, hogy Isten már nem tartogat neked semmit, de nem igaz!
Istennek van terve veled. Isten azt mondja neked: „Merj továbbmenni Velem! Ha mersz, akkor látni fogod az Én erőmet, látni fogod az Én cselekedetemet, látni fogod az Én hatalmamat, látni fogod az Én szabadításomat, látni fogod az Én munkámat.” Ámen.