A nehézségek egyeteme

2011 november 30. szerda  18:30

P. Graham

Izrael. Egy picit úgy érzem, hogy nem vagyok megfelelő arra a feladatra, hogy megosszak veletek erről az útról, mert Isten olyan sokat ad nekünk ilyenkor. Ez nem olyan, mint amikor bármilyen másik helyet látogatunk meg. Ez nem olyan, mint egy missziós út, vagy amikor elutazunk valahová csak úgy. Ez annyira különleges!

Én most voltam harmadszor, Isten kegyelméből. Már több mint 20 éve hívő vagyok, mégis úgy érzem, hogy ez volt a leggazdagabb hete az életemnek. Olyanok voltunk, mint a gyerekek. Éjszaka előttünk volt a Biblia, a térkép, és készítettük fel a szívünket hatalmas várakozással. Isten tényleg megáldott minket csapatként, ahogy körbe utaztuk ezt a földet.

Kinyitottuk a Bibliát és összekapcsoltuk az Írásokat a helyszínekkel. Persze, hiszen minden ott kezdődött és minden ott végződik. Isten ezt a kicsi földrészt, ezeket az embereket választotta arra, hogy leleplezze Magát ennek a világnak. Meggido völgyében Armageddonról beszéltünk. Az egész valósága annyira kijózanító a szívünkben.

Egy pici áttekintés. Az első pár napon Jeruzsálemben voltunk. Elmentünk az óvárosba. Megnéztük a történelmi helyeket, leginkább Krisztus életének az utolsó hetéből. Az utolsó vacsora helyszínét is láttuk. Aztán a Getsemáné kert, az Olajfák hegye, ahol elárulták Őt egy csókkal. Aztán Kaiafás házához mentünk, ott volt a börtön, ahol tartották és megostorozták, és ahol Péter megtagadta Őt. Aztán elmentünk arra a helyre, ahol Pilátus elítélte Őt. Követtök a fájdalom útját, a Via Dolorosát.

Minden egyes helyen gondolkodtunk ezekről a dolgokról, kinyitottuk a Bibliát és Isten szolgált felénk. A folyamatban, ahogy utaztunk, a nagy kép előtérbe került.

A következő napokban elmentünk a Holt tengerhez, Massadába, Kumránba. Láttuk En Gedit, ahol Dávid száműzetésben volt, és a barlangokban lakott, amikor menekült Saul elől, és beszéltünk Dávid életéről.

Aztán északra utaztunk, Galileába. Ez az egész a bírák, a királyok és a próféták földje. Mindannyian, akik hallottunk üzeneteket, és órákat is tanítottunk erről éveken keresztül, út közben láttuk Jerikót, a Jordánt. Azon gondolkodtunk, ahogy a 2 millió izraelita követte a frigyládát, és átkeltek a Jordánon. Ott voltunk mi is.

Nagyon sok ilyen helyen jártunk. Aztán elmentünk Názáret mellett és láttuk a Kármel hegyét, ahol Illés és Baál próféti voltak. Láttuk Meggidó völgyét, előttünk terült el. Tőlünk balra Thábor hegye, ahol Debora legyőzte Sisera seregeit. Láttuk magunk előtt a völgyben Gedeont a midiánitákkal. Bejárhattuk ezt a csodálatos földet. Láttuk Galileában a falvakat, a dombokat és ezt a kis területet, ahol Krisztus odaajánlotta az életét, a szolgálatát.

Megnyitottuk a Bibliát és végigmentünk az evangéliumok történetein. Nem is tudom elmondani, mert annyira hatalmas volt. Nagyon hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk. Kapcsolódni Isten szívéhez az emberekkel kapcsolatban, ezzel  földdel kapcsolatban, a zsidókkal kapcsolatban, és az Ő tervével kapcsolatban, a gyülekezeti korszakkal, a végső időkkel kapcsolatban.

Ez annyira kijózanító és megelevenítő. Megelevenedett a szívünk. Kezdhetünk munkálkodni. Hívő és hálás keresztények lehetünk. Minden évben megvan ez az imánk, hogy félre tudjunk tenni valamennyi pénzt, és talán elmehetünk. Akkora ajándék volt elmenni oda!

P. Barry

Néha csak ránézek Krisztus Testére és elkezdem nagyra értékelni az embereket. Amikor nagyon-nagyon régen Indonéziában voltam misszionárius, emlékszem, hogy csak ketten voltunk a faluban a sráccal, akivel együtt mentem. Nagyon távol voltunk az otthonunktól. Ha ennél távolabb mentünk volna, akkor már hazafelé tartottunk volna megint.

Emlékszem, hogy Krisztus Testén, a gyülekezeten gondolkodtam. Két dologra gondoltam igazából, egy jó olasz kajára és a gyülekezetre. Tényleg hiányzott mindkettő. 🙂 Csomó rizs volt és nem volt gyülekezet.

Emlékszem, hogy egy emberre gondoltam a gyülekezetben. Egyáltalán nem tűnt ki a tömegből. Teljesen egybeolvadt a környezettel. Nem volt hatalmas. Igazából beteg volt, nagyon alázatos és nagyon törékeny. Emlékszem, hogy gondolkodtam róla. Azt mondtam, hiányzik nekem ez a fickó. Isten véghezvitte ezt a csodálatos munkát a szívemben.

Gondoltam rá a minap – Isten már hazavitte –, a neve: Tom Mortain. Nagyon beteg volt, már alig tudott mozogni, de lehetett látni benne Krisztust. Azt hiszem, hogy két dolog volt nagyon nyilvánvaló ebben: a földi cserépedény, és annak a kincsnek a hatalma, ami ebben a földi cserépedényben volt. Ez nagyon is nyilvánvaló volt.

Ma este azt gondolom, hogy a fáradtságunkban, a törékenységünkben lehet, nem is éreztük úgy, hogy szeretnénk gyülekezetben jönni, de itt vagyunk. Cserépedények vagyunk. Miből készül a cserépedény? Földből. Porból. Nem azért készülnek, hogy aranyat tartsanak benne, de mégis valami csodálatos dolgot tartalmaznak. Ahogy ránéztem a gyülekezetre ma este itt, erre gondoltam: milyen hálás vagyok, hogy itt lehetek Krisztus teste közepén.

Igazából nem kell sok ahhoz, hogy emlékeztetve legyünk arra, milyen a cserépedényünk. A lelkem a porhoz tapad. Az egyik percben teljesen távol lehetek Isten tervétől a legborzasztóbb állapotban, és mégis a következő pillanatban pedig telve lehetek az örök élet kincsével.

Izrael kapcsán erre gondoltam: majdnem irreális, hogy olvasod az Írást és látod a helyeket. Ahogy P. Graham elmondta, hogy merre mentek, én is elképzeltem magamban Názáretet és az összes helyet. Annyira könnyű ezzel megszokottnak lenni.

Úgy gondolom, hogy amikor Isten jelenléte megérintett – amikor Mózes jött le a hegyről –, 2Kor 3:7 még a halál szolgálata, ami kőbe volt írva, még az is dicsőséges volt. Még a törvény, ami le van írva, amiről Isten tudta, hogy az ember képtelen megfelelni neki, és hogy annak a vége halál, még ez is annyira dicsőséges volt. Annyira dicsőséges volt, hogy az emberek látták Mózes arcán.

Ahogy ránézek Krisztus Testére, látom, milyen nagyszerű részeket kapott mindenki. Ez nem összehasonlítás. Isten jelenléte ott van ezekben a nagyszerű emberekben. Isten élete ott van az ő cserépedényükben.

Ezékielben háromszor – 1:28, 3:27, 44:4 – beszél az Úr dicsőségéről. Minden egyes esetben, az eredmény az volt, hogy Ezékiel az arcára borult Isten jelenlétében. Volt ott valami csodálatos az Úr jelenlétével kapcsolatban.

Csak gondoljunk Mózesre 2Móz 3-ban, ahogy látja az égő csipkebokrot. Először észreveszi, hogy a bokor nem ég el. Hallja az Úr hangját is, Aki azt mondja neki, hogy vegye le a saruját, mert az a föld ahol áll, az szent. Viszont ő csak egy ember a sivatagban. Az ő története nem volt annyira nagyszerű, megölt egy egyiptomit. Csak valaki a sivatagban, és berohan Isten jelenlétébe. Ahol áll, az a föld szent. Ez Isten hatalma.

Milyen lenne az, ha Isten jelenléte szent maradna, és mi soha nem léphetnénk abba be? Ez nem lenne idegesítő? Milyen lenne, ha tudnánk, hogy Istennek van hatalma, de mi soha nem részesülhetnénk belőle? Az borzasztó lenne. Viszont nem ez a helyzet, mert Isten jelenléte bennünk van. Az Ő jelenlétének a kiválósága bennünk van. Tozer ezt írta: kétséges, hogy Isten meg tudna áldani egy embert hatalmasan anélkül, hogy ez az ember hallotta volna Őt.

Van a nyomorúság vagy szenvedés egyeteme. A szenvedés kiképző tábora az, amikor mész a hadseregbe, az első lépés a kiképzés. Ez nem túl kellemes. Nem osztogatnak virágokat és mondják, hogy szeressük egymást, hanem a férfiakat kiképzik. Mielőtt kiképzik őket, azelőtt letörik a régi szokásaikat.

Megtanítják őket arra, hogy ne bízzanak saját magukban, hanem bízzanak az instrukciókban. Amikor a katona hall egy lövést, akkor nem áll meg és nem kérdezi: „Most akkor mit csináljunk? Hol is van az a papír? Megvan. Robbanás, lövés, bombák,… most akkor mit csináljak?” Addigra már túl késő lenne. Lenne egy új ékszere a homlokán. Olyan, mint ami az autók elején van. A katona is viselne egyet. Ez elég tartós. 🙂

Isten a szenvedést, a nehézségeket, a bajokat használja, amiken keresztül megyünk. Isten mindent használ, ami a cserépedényben körülöttünk van. Iskolába járat minket. Ebben az iskolában megtanulunk valamit. Megtanuljuk, hogy bár cserépedényünk van, mégis van valami nagyon kiváló, ami Tőle származik. Néha fáj keresztülmenni a nehézségeken.

Olvastam egy történetet egy másik híres szerzőtől. John Bunyan a Zarándok útjának a szerzője. Ez a könyv az 1600-as években íródott nagyon különleges körülmények között, és még mindig kiadják. Folyamatosan kiadták azóta. Csodálatos mű sok módon, mert azt emberről, az üdvösségről és a bűnről szól.

John Bunyan-nak nagyon nehezen kezdődött az élete. Szegényen nőtt fel. Saját magától tanult meg olvasni. Fiatalemberként mindenféle gondolatokkal küszködött. Például, hogy Isten nem tud neki megbocsátani. Igazából az örökkévaló kárhozat gondolatai kínozták, mert nem tudott megbocsátani magának. A felesége nagy segítség volt számára. Segítette abban, hogy legyőzze a félelmeit. Sajnos, nagyon fiatalon halt meg betegségben.

Aközben, hogy gyászolta a feleségét, Bunyan eldöntötte, hogy Isten Igéjét akarja prédikálni. Hozott egy döntést, hogy közel húzódik Istenhez az ő cserépedényében. A brit hivatal azt mondta: neked nincs jogosítványod arra, hogy prédikálj; és börtönbe vetették. Három hónapra ítélték. Azt mondta: rendben, de prédikálni fogok. Lehet, igazából Scibelli volt a második neve. 🙂

Amíg Bunyan börtönben volt, azt mondták neki: hagyd abba a prédikálást. Azt mondta, hogy nem. „Jó, akkor mostmár tizenkét évig maradsz börtönben.” Ez idő alatt Isten jelenléte megérintette őt és megírta a Zarándok útját. Felismerte, hogy Istennek van egy elhívása az életében, és ez csak kikristályosodik a szenvedés tüze által. Ez a tűz nyílvánvalóvá teszi. Mindent eléget, ami nem tiszta.

Tudsz-e azonosulni a szenvedés egyetemével? Voltál-e már tanuló a nehézség iskolájában? Néhányan egész életünkben ebben az iskolában vagyunk. Olvastam valakiről, aki nemrég végezte el a bibliaiskolát, és harminc évig járt. Azt mondta: ez izgalmas, van remény néhány diákunk számára. 🙂

Nem az a lényeg, hogy melyik utat választod, hanem az, ahol kikötsz. A tény, hogy ez 30 évig tartott. Isten talán azt mondta: te csak részlegesen végezted el ezt a sulit? Nem. Isten valószínűleg azt mondta, hogy te hat és félszer végeztél, ha a négy éves programot vesszük számításba. Aztán néhány kredit a nyári bibliaiskolában. Mennyire praktikus, hogy így harmincszor csináltad meg azt is.

1Pét 1:7 a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;

Van néhány dolog, ami visszatarthat minket attól, hogy megtapasztaljuk Isten jelenlétét. A megszokottság. „Mózes, oldd le a sarudat, mert Isten jelenlétében vagy.” Ezékiel az arcára borul Isten jelenlétében. Nincs ott megszokottság. Felismerték Isten jelenlétét.

Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor meglátogattuk a Szent Sátor modelljét Izraelben. Az idegenvezető – aki már több már több százszor volt ezen a túrán valószínűleg, ő ott dolgozik, talán több ezer alkalommal mutatta már meg – ott állt a külső udvarban és magyarázott. Amikor bementünk a belső udvarba, akkor elkezdett magyarázni dolgokat a kárpitról. Az a gyönyörű hívő elkezdett sírni. Arról beszélt, hogy az Atya a gyász miatt megtépte a ruháját, és a kárpit, ami kettészakadt, az ennek a képe.

Annyira megérintett ez a tény, hogy nem volt benne semmilyen megszokottság. Amikor elkezdett Isten jelenlétéről beszélni és a Szentek Szentjébe való belépésről, akkor elkezdett sírni. Emlékszem, hogy Paivi megkísérelte, hogy fordít, és aztán ő is könnyekben tört ki. Azt hiszem, mindenki megtapasztalta ott Isten jelenlétét. Mindannyian sírtunk. Isten jelenlétében nincsen megszokottság. Annyira könnyű lenne azt mondani, hogy a cserépedény földből van, meg van törve és semmit nem ér, de Isten azt mondja, hogy az tisztességre való edény lehet, és arra lehet használni, hogy Isten dicsőségét leleplezze.

Félelem. A félelem visszatarthat minket attól, hogy megtapasztaljuk Isten jelenlétét, de a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet. Isten szeretete. Azt hiszem, hogy amikor Bunyan találkozott Istennel, akkor a kínzó félelem eltűnt. Nem tudom igazából, csak azt, hogy valami történt a börtönben. Ahol látás által az történt, hogy megtagadták az ő szabadságát arra, hogy prédikálja az evangéliumot. Írt egy könyvet, amiben az evangélium többszörösen lelepleződik, mert valami történt Isten jelenlétében.

Voltaire egyszer azt mondta, hogy ötven év múlva a Bibliának annyi, és száz év múlva az egész kereszténység eltűnik majd. Azt hiszem, abban a házban mondta ezt, ahol később a francia bibliaszövetség felállította a bázisát, és ott kezdtek bibliákat nyomtatni. Az ÉN VAGYOK uralta ezt a helyzetet is. Az ÉN VAGYOK Isten örökkévaló jelenléte.

Gondolj 2Kor 7:5-6-ra. Üldöztetés közepette Pál azt mondja: bátran szólok hozzátok.

2Kor 7:4 Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett.

„Pál! Azt mondtad, hogy nyomorúságban vagy.” „Igen, de hihetetlen örömöm is van. Telve vagyok vigasztalással.” Van egy kiválóság. Pál ismerte ezt. Ő nem ragadt meg a cserépedénynél. Nem ez a kegyelmi üzenet? Nem az a kegyelmi üzenet, hogy van kiválóság ebben az edényben. Igazából nincs semmi ok rá, hogy ott legyen ez a kiválóság, de mégis ott van. Ez az életünk története, hogy Isten betölt minket, és semmi jogunk nincs arra, hogy be lehessünk töltve. Isten – az egyetlen, Aki igaz –, Ő tette lehetővé a mi javunkra, hogy ezt el tudjuk fogadni.

Amikor 2Kor 4-re gondolunk:

2Kor 4:8-10  Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;  Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;  Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.

Mit jelent az, hogy nyomorgattatunk? Azt jelenti, hogy aggódunk a jövő felől. Fil 4:13 mindenre van erőm a Krisztusban, Aki megerősít engem. Az üldöztetés a jelenről beszél. Zsolt 46:1 Isten a mi erősségünk és várunk, és bizonyos segítség a bajban. Az üldöztetés képe az, hogy amikor egy vadász üldöz egy szarvast, akkor nem csak meglátja a szarvast, nem csak azt mondja: volt egy szép napunk, menjünk haza; hanem vár egy fán kora reggeltől egész nap addig, amíg megtalálja a szarvast. Aztán megcélozza, elejti és nemsokára pörkölt lesz belőle.

Voltál-e már a szenvedés iskolájában, amikor a bajok üldöztek? Tiportatunk – ez mit mond? Ez nem csak azt jelenti, hogy üldözetünk. Ez több annál. Ez azt jelenti, hogy el is kapnak minket. Megtámadnak. Ennek halál is lehet a vége. Ez eléggé földszagú nekem. Kicsit olyan, mintha rólunk lenne szó. Ez azt írja le, hogy mi kik vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy ebben a fáradtság is benne van, az alvás hiánya is, a fájó csontok is.

A sír készen áll rám, és egyre őszebb vagyok, és egyre jobban meghajlik a hátam. A sír készen áll rám, de el nem hagyatunk. Nem vagyunk elhagyva. Az emberek nem hagynak el minket? Isten nem hagy el minket. Krisztust Magát elhagyták az emberek.

Mát 27:46 … kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?

Képzeld el azt a fájdalmat és szenvedést, amit Jézus Krisztus megtapasztalt abban a pillanatban, amikor el volt választva az Atyától! Csak képzeld el az Atyát, ahogy el kell fordulnia a Fiától! El tudod ezt képzelni? Az előtte álló öröm miatt elszenvedte azt, és felment a keresztre.

Emlékszem, hogy P. Ben Izraelben azt mondta: az öröm az, hogy mi egyszer majd az Atyához mehetünk, Ő Magához tud fogadni minket, és a kárpit a teljes elfogadás képe. Még inkább az Atya szeretete a Fiú iránt és a Fiú szeretete az Atya iránt. A Fiú elszenvedte mindazt, ami a Golgotán történt. A szenvedést, a kínzást. Az öröm, ami Előtte volt, az, hogy egy nap egyesülhet az Atyával, és hogy a halál, az eltemettetés és a feltámadás azt fogja jelenteni, hogy mi részesei lehetünk ennek az egységnek, a Fiú és az Atya egységének. A cserépedényben lesz egy örökkévaló hatalom.

2Kor 4:7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.

A hatalom nem csak Istentől jön, hanem Istenhez is tartozik. Istennek a hatalma, ami lelepleződik bennünk. Amikor kísértést érzünk arra, hogy érzelmileg visszautasítsuk ezt az üzenetet, az a gonoszságnak a rejtélye. Lehet olyan üzenet, ami annyi reményt ad Isten kegyelme miatt, és valahogy az érzelmeink miatt egyszerűen visszautasítjuk azt – ez a gonoszságnak a rejtélye.

Azt mondjuk: én ezt nem érdemlem meg. Isten azt mondja: „Én ezen nem fogok vitatkozni veled. Nem olyan cseréperedménybe teremtettelek, ami hibátlan, hanem olyanba, ami a földből, a porból jön.” Ez Isten ereje, Isten élete. Isten bennünk. Krisztus Bennünk a dicsőség reménysége.

Találkozhatunk Isten jelenlétével az életünkben minden nap, mert be vagyunk töltve Isten jelenlétével. Felébredhetünk, és magunk mögött hagyhatjuk a megszokottságot. Magunk mögött hagyhatjuk a félelmet és a büszkeséget, és arcra borulhatunk Isten jelenlétében a saját otthonunkban. Megtesszük ezt.

Megtesszük Krisztus Testében is. „Levesszük a cipőnket” és Isten jelenlétében vagyunk. A kapcsolatunk Istennel van, és Isten hatalma, ami az emberben van, lelepleződik a számomra. Bár haldoklom, bár hordozom a testemben a halált, Krisztus életével foglalkozom, ami az ember reménysége. Krisztus élete ez, és nem az enyém.

Megnyerek valakit Krisztusnak, és ez nem én vagyok, hanem Isten dicsősége. Isten használ engem, hogy idejében való szót szóljak, ami Isten trónjáról jön. Az nem én vagyok, hanem Isten jelenléte. Ez Isten öröme, Isten hatalma. Ez ebben a cserépedényben van, és ez kiváló. Nincsen olyan cserépedény, ami jobban földből lenne, mint az, amit Isten használ. Ez biztos. Ő nem úgy csinálta, hogy körbenézett és mondta: megpróbálok találni néhány jó embert, akiket használhatok. Nem így csinálta.

Körülnézett és csak egy feltételt keresett. Úgy döntött, hogy mindegyikünket használ abban a helyzetünkben, amikor még Isten nélkül voltunk. Ő kifejezte az Ő szeretetét felénk, és nekünk adta az üdvösség ajándékát. Amikor elfogadtuk azt, akkor betöltött minket a Szent Szellem. Isten jelenléte bennünk van. Közösségben vagyunk azzal. Nem megszokottságban, hanem az új nap frissességével.

Ugyanúgy, ahogy az Ószövetségben felébredtek és táplálták a tüzet, hogy elindítsák a napot és az áldozatot fel tudják áldozni, mi is felébredünk, felkavarjuk a tüzet és a dicséret áldozatát ajánljuk fel. Az örökkévaló felajánlásban élünk, ami egyszer és mindenkorra fel lett áldozva. Aminek a dicsősége sokkal nagyobb, mint a halál szolgálata. Isten jelenléte, Isten kegyelme. A kegyelmi üzenet.

Pál ezért tudta mondani: „Nyomorúság? Én vigasztalást érzek. Bajok? Én örömet érzek.” Aztán később azt mondta: minden oldalról meg vagyunk próbálva, belülről pedig telve vagyunk félelemmel. Nem azt mondta: nagy és erős kegyelmi hívők vagyunk és semmilyen hibánk nincs.

Azt mondta: meg vagyunk próbálva kívül és félünk belül, de Isten csodálatos örökkévaló jelenlétével vagyunk betöltve. Arcra borulunk, és azt mondjuk: Szent, Szent, Szent… Mit tudok én erről, hogy szent? Tudom, hogy ez Isten ajándéka, és tudom, hogy Isten Szent. Tudom, hogy Ő arra hívott, hogy szent legyek úgy, ahogy Ő is szent. Nem csak elhívott, hanem szentté is tett engem, és mostmár közösségben lehetek Vele. Egyedül és együtt is. Isten jelenlétében Krisztus Testében. Hitből hitbe. Ámen.

Kategória: Egyéb