A minden kegyelem Istene

2014 november 26. szerda  18:30

1Pét 5:10 A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el titeket Krisztusban,

A minden kegyelemnek Istene – mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Ő a forrása minden kegyelemnek.  Ez Istennek az a neve, ami arról tanúskodik, hogy hogyan bánik velünk. Ő nem a cselekedeteink alapján bánik velünk, Ő nem az alapján bánik velünk, ahogy megérdemelnénk, hanem az Ő jelleme szerint bánik velünk, az Ő dicsőséges kegyelme szerint. Az Ő jelleme az, amire ráillik, hogy Ő a minden kegyelem Istene. Ez csodálatos!

Ef 1:5-7 Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint, – a Károli régi fordítás úgy írja: az Ő akaratjának jó kedve szerint – kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben. Benne van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnök bocsánata kegyelmének gazdagsága szerint,

Az Ő dicsőséges kegyelme! Mi a kegyelem? A kegyelem, ahogy olvashatjuk, Isten jókedve, amely arra indítja Őt, hogy kiárassza a javait ránk, érdemtelenekre. Ez az Ő jókedve. A kegyelem az Isten jókedve. Ez engem lenyűgöz. Nekem nagyon tetszik, hogy Isten nem kényszerből teszi azt, amit tesz, nem fogcsikorgatva árasztja ki ránk a kegyelmét, hanem az Ő jókedvében. Ez az Ő jókedve.

Ő örömmel adja a kegyelmét, örömmel árasztja ki ránk a kegyelmét. Ahhoz, hogy ezt a dicsőséges kegyelmet megértsük, ahhoz, hogy lássuk, hogy mi Isten jókedve, Pál apostol példáját hívom segítségül. Az ő életén keresztül nagyon jól meg lehet mutatni, hogy mi ez a dicsőséges kegyelem. Pál apostol ezeket a szavakat mondja:

1Tim 1:12-15 Hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy hűnek ítélt és szolgálatra rendelt engem, aki korábban istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó voltam, de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megmentse, akik között én vagyok az első.

Nézd meg, milyen szavakat használ itt Pál! Azt mondja, hogy korábban istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó volt, és ezt mind tudatlanságában cselekedte. Aztán viszont bőségesen kiáradt rá a kegyelem.

Hogyan áradt ki ez a kegyelem? Csak nézzünk bele röviden Pál apostol életébe! ApCsel 7:58-ban Pál – Saul – István kivégzésén van. Jóllehet, ő nem dobál köveket, hanem vigyáz azoknak a felső ruháira, akik a köveket hajigálják István fejére. Mondhatnád azt: „Ez a fiatalember nem gyilkos. Ez a fiatalember ruhatáros volt. Nem ölt embert.” Később azonban, ApCsel 8:1-ben láthatod, hogy a szívében ő ugyanúgy dobálta a köveket, mint azok, akik ezt tevőlegesen végezték.

ApCsel 8:1 Saul pedig helyeselte az ő megölését. És azon a napon nagy üldözés támadt a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével valamennyien szétszóródtak Júdea és Samária vidékeire.

Ott az a fiatal farizeus, aki teljesen egyetértett István kivégzésével. Teljesen egyetértett és azt mondta: Igen, ennek így kell lennie!

ApCsel 8:3 Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.

Képzeld ezt a képet magad elé! Saul egyik házról a másikra járva szedi össze a keresztényeket, nem számít, hogy férfi-e, vagy nő, egy cél lebeg a szeme előtt, az, hogy elpusztítsa ezt az új szektát. Semmi más nem számított neki, csak az, hogy ezt a szektát elpusztítsa, és nem elégedett meg ezzel. Nem elégedett meg azzal, hogy Jeruzsálemben összeszedegeti az összes keresztényt, és börtönbe záratja őket, de elment a főpapokhoz, és engedélyt kért arra, hogy Jeruzsálemen kívül is ugyanezt tehesse.

ApCsel 9:1-2 Saul pedig – még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úr tanítványai ellen – elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, akik ezt az utat követik, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve Jeruzsálembe vihesse őket.

Kezd kirajzolódni Saulnak a jelleme. Saul öldökléstől lihegve ment. El tudod képzelni, hogy milyen az, amikor valaki öldökléstől liheg? Voltál már úgy, hogy meg akartál ölni valakit? Remélem, nem. 🙂 Amikor öldökléstől lihegve megy valaki, és azt ordítja: „Megölöm!… Megölöm!” Csak képzeld magad elé Sault, aki így ment, mert össze akarta gyűjteni az összes keresztényt, és megkötözve Jeruzsálembe vinni, börtönbe zárni, és esetleg kivégeztetni. Saul ölni akart! Ezt nem hivatalból tette, nem azért tette, mert ez volt a foglalkozása, és ezért kapta a fizetését, hanem mély meggyőződésből tette. El akarta pusztítani azt a mozgalmat, amit később úgy hívtak, hogy kereszténység. Teljes egészében, csírájában el akarta fojtani. Mélyen meg volt győződve arról, hogy Isten ügyét szolgálja, amikor öldökléstől lihegve ment.

Figyelj! Csak gondolj bele a következőbe. Tegyük fel, hogy sikerült volna neki végrehajtania a tervét. Lehet, hogy elfogott volna Damaszkuszban nagyon sok keresztényt; lehet, hogy azokat Jeruzsálembe tudta volna hurcolni; lehet, hogy ott börtönbe vetette volna őket; lehet, nagy karriert futott volna be, mint farizeus, lehet, hogy beválasztották volna a szanhedrinbe, és minden bizonnyal egy vallásos élet után elkárhozott volna.

Viszont – és itt van a de! – Isten a minden kegyelem Istene, és Ezék 33:11 szerint Ő nem gyönyörködik a gonosz halálában, hanem abban, hogy a gonosz megtér az útjáról, és él. A minden kegyelem Istene nem örül annak, ha valaki elpusztul. Ő azért a minden kegyelem Isten, mert Ő annak örül, ha megtérsz, Ő annak örül, ha elhagyod a régi utad, és az Ő útjára lépsz. Ez okoz Neki örömet. Mert a kegyelem az Istennek a jókedve. Úgyhogy a minden kegyelem Istene kiárasztotta a kegyelmét Saulra, és csoda történt.

ApCsel 9:3-5 Útközben azonban, ahogy Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen fény sugározta körül az égből, és földre esve egy hangot hallott, amely ezt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő azt kérdezte: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.

A kegyelem, a dicsőséges kegyelem Jézus személyében belépett Saul életébe, és a kegyelem elkezdett munkálkodni. Ahogy kiáradt a kegyelem Saulra, elkezdett munkálkodni. Érdemes megnézni, hogy mi minden történt a damaszkuszi úton. Először is földre terítette ezt az öntudatos fiatalembert, aztán megvakította. Csak gondolj ebbe bele, hogy Pál – akkor még Saul – úgy gondolta, hogy ő teológiailag képzett ember – tulajdonképpen az is volt, megvilágosodottnak tartotta saját magát –, aztán egyszercsak nem látott. Isten megvakította őt.

Aztán annak, aki olyan nagyon biztosan tudta, hogy mit akar csinálni, el kellett viselnie, hogy mások segítsenek rajta. Csak gondolj bele ebbe, hogy az a magabiztos, törtető, karrierista fickó, aki mindig pontosan tudta, hogy mit akar, rá van szorulva másoknak a segítségére. Milyen változás ez Saulnak az életében!

Aztán a hab a tortán az, hogy ennek a büszke farizeusnak el kellet viselnie azt, hogy egy nevenincs kereszténytől kapja vissza a látását. Saul tökéletesen ismerte az Írást, tökéletesen ismerte Ábrahám és Melkisédek történetét, és pontosan tudta azt, amit Zsid 7:7 is leír, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. Saulnak el kellett viselnie, hogy jön valaki, akiről azt sem tudja, hogy kicsoda, aztán az ráteszi a kezét, és Saul visszanyeri a látását. ApCsel 9:18 pikkelyek estek le Saulnak a szeméről, és újra látott.

Mondhatnánk azt, hogy Saul akkor kezdett látni. Saul előtte vak volt. Azt olvastuk, hogy tudatlanságában, vakságában üldözte az egyházat. Saul nem látott, Saul vak volt, de ekkor – amint visszanyerte a látását – újfajta módon kezdett látni. Pontosan ugyanúgy, ahogy mi akkor, amikor megtértünk. Előtte vakok voltunk, 2Kor 4:4 meg voltunk vakítva az ördög által, hogy ne lássuk Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát. Saul is ugyanígy meg volt vakítva, de aztán visszanyerte a látását.

Pál három nap alatt megtanult újfajta módon gondolkodni. Mind magáról, mind a világról teljesen újfajta módon kezdett gondolkodni. Ez a dicsőséges kegyelem munkája. Pál nem csak megtért ott Damaszkuszban, de rögtön szolgálni is kezdett. Ahogy kinyílt a szeme rögtön elkezdett szolgálni, és rögtön hirdette az evangéliumot.

Nézzük meg ezt a dicsőséges kegyelmet kicsit közelebbről! Isten tudta azt, hogy Saul üldözi az egyházat? Tudta. Pontosan tudta. Pontosan tudta azt, hogy Saul miket tesz? Pontosan tudta, hogy miket tervez tenni? Teljesen tisztában volt ezzel. Mi mit tennénk egy ilyen helyzetben? Lehet, hogy mi is lelöknénk Sault a lováról. Ha én lennék isten, és nem a minden kegyelem Istene lenne a nevem, akkor lehet, hogy úgy löktem volna le a lóról, hogy eltörje a nyakát. „El van intézve, nem? Itt van, ellenség, üldözi az egyházat, az én népemet. A gyermekeimet üldözi, börtönbe veti. Mit képzelsz, Saul? Majd adok én neked!” – és kész.

Isten azonban a minden kegyelem Istene, Ő nem gyönyörködik abban, ha elvesznek az emberek, hanem abban, ha megtérnek. Ez olyan csodálatos! A kegyelem nem úgy működik. A kegyelem másfajta működik. Isten nem azt nézte, hogy Saul mit tett, hanem azt nézte, hogy Pál mit fog tenni. Ez ámulatba ejtő, mert Isten velünk is ugyanígy bánik. Nem azt nézi, hogy régen mit tettél, hanem a lehetőségeidben lát, hogy most mit fogsz tudni tenni. A lehetőségeinkben lát minket, és ez csodálatos. A minden kegyelem Istene a lehetőségeinkben lát.

Lehet, hogy most mindenféle rosszat gondolsz magadról – úgy gondolod, hogy mocskos vagy, úgy gondolod, hogy bűnös vagy, úgy gondolod, hogy az, aki te vagy, az nem méltó arra, hogy Isten elé álljon –, de Isten nem ezt nézi. Isten azt nézi, hogy Krisztusban kivé válhatsz. Isten a lehetőségeidben lát. Ez a dicsőséges kegyelem csodálatos dolog.

ApCsel 9:15 … ő nekem választott eszközöm, hogy hordozza az én nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai előtt.

A minden kegyelem Istene ahelyett, hogy eltette volna Sault láb alól, egy csodálatos szolgálattal bízta meg. Adott neki egy csodálatos szolgálatot. Ez lenyűgöző. Ez a minden kegyelem Istene. Ez a dicsőséges kegyelem. Csak köszönjük Neked, Uram! Ez tényleg ámulatba ejtő!

Nézd meg a kegyelem diadalát! Nézd meg, ahogy Pál később nyilatkozik:

1Kor 15:9-10 Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és a hozzám való kegyelme nem volt hiábavaló, sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.

Itt már nyoma sincs annak a büszke farizeusnak. Az már nincs. A büszke farizeus már nincs. Róm 6:6 szerint a kereszten feszül Jézussal. Keresztre lett feszítve. Saul itt már nincs. Pál apostol van. Azt mondja: én vagyok a legkisebb az apostolok között. Egyet azonban megtanult. Egy nagyon fontos dolgot megtanult, azt, hogy a kegyelem tette azzá, ami.

Figyelj, annyira fontos, hogy ezt értsük, a kegyelem tesz azzá, amik vagyunk. „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok” – ezt mondja Pál, és mi valamennyien a kegyelemnek a gyümölcsei vagyunk. Azok vagyunk, amivé tett a kegyelem. Lehetsz akár egy-két napja hívő, lehetsz akár évtizedek óta hívő, ha arra visszanézel – még akkor is, ha csak napok óta vagy hívő –, hogy honnan mentett ki Isten, hogy a minden kegyelem Istene az Ő dicsőséges kegyelmével honnan szabadított meg, ez ámulatba ejtő dolog. Ha régebben vagy hívő, és megnézed, hogy milyen életet éltél, és megnézed azt, hogy mivé tett a kegyelem, ég és föld a különbség.

A minden kegyelem Istene kiárasztotta ránk a kegyelmét, és megszabadított minket egy hiába való élettől, ahogy Sault is megszabadította egy hiábavaló élettől. Mi is kaptunk egy csodálatos szolgálatot. A gyülekezetben szinte mindnyájunknak van valamilyen szolgálata. Ez a minden kegyelem Istene. A kegyelem adott egy szolgálatot. Mi, akik egykoron távolvalók voltunk, közel valókká lettünk – ahogy Pál beszél erről az Efézusi levélben. Közel valók lettünk Hozzá. Az Ő gyermekei lettünk az Ő dicsőséges kegyelmének következtében.

El tudod ezt képzelni, hogy közel valókká lettünk, hogy a kegyelem az fiakká tett minket? Annyira közel kerültünk, hogy ennél közelebb már nem is lehet kerülni senkihez. Két ember úgy tud legközelebb kerülni egymáshoz, amikor a férj és feleség együtt vannak. Emberileg ez a legközelebbi dolog. Isten azonban ennél sokkal közelebb jött hozzánk az Ő dicsőséges kegyelme által, mert Isten bennünk vett lakozást. „Bennem, aki kisebb vagyok mindenkinél, aki legkisebb vagyok az apostolok között – mondja Pál –, Isten belém költözött az Ő dicsőséges kegyelméből.”

Nem tudom, hogy fel tudod-e fogni ezt, hogy a minden kegyelem Istene – ez az Ő kegyelme – fiakká tett minket, örököstársakká, örökösökké, mennyei állampolgárokká. Minket, akik az ellenségei voltunk! Pál azt írja Róm 5-ben, hogy Krisztus akkor halt meg értünk, amikor még az ellenségei voltunk. El tudod ezt képzelni? Te meghalnál az ellenségedért? Az én válaszom: „Én ugyan nem! Eszem ágában sincs!”

Pál is azt mondja: „A barátokért, a jó emberekért még csak-csak, talán, de az ellenségünkért? Ez ellenségemért adjam az életemet?” Nem! Isten őrizzen attól! Én viszont nem is vagyok a minden kegyelem Istene. Isten azonban a minden kegyelem Istene, és Ő odaadta értünk az egyszülött Fiát, és Jézus akkor halt meg értünk, amikor az ellenségei voltunk. Ez olyan csodálatos dolog!

Nézd meg, mit mond Pál apostol:

2Tim 4:6-8 Mert én nemsokára megáldoztatom, elköltözésem ideje elérkezett. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az ő megjelenését.

Hányan szeretnénk így befejezni az életünket? Hányan szeretnénk befejezni az életünket úgy, hogy elmondhassuk mindezt magunkról: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam? Micsoda dicsőséges élet! Pál ilyen életet élt. Örökkévaló értékkel bíró dicsőséges életet élt. Pál az ő életét vihette magával az örökkévalóságba. Nem hiábavaló életet élt, ami a bémaszéknél el fog égni – fa, fű, pozdorja –, hanem olyan örökkévaló értékkel bíró életet élt, ami megáll az örökkévalóságban, ami a bémaszéknél megáll, és amire ha ránéz Jézus, azt mondja: „Jól van Én hű szolgám! Hű voltál a kicsin, gyere be az Én nyugodalmamba!”

A minden kegyelem Istene, amikor kiárasztja az Ő dicsőséges kegyelmét, akkor ott csodák történnek, ott emberi életek megváltoznak. Megvan mindnyájunknak ez a lehetősége, hogy ilyen dicsőséges, örökkévaló értékkel bíró életet éljünk, hogy úgy álljunk majd a bémaszék elé: „Ez az én életem, Uram, de vagyok, ami vagyok a Te kegyelmedből. Vagyok, aki vagyok. Mindaz, amit hoztam magammal, az a Te kegyelmednek az eredménye.” Mindaz, amit hoztam magammal, az csak azért történhetett meg, mert a minden kegyelem Istene kiárasztotta rám a kegyelmét, az Ő dicsőséges kegyelmét az Ő jókedvében.

Gondolj bele, hogy milyen csodálatos élet, hogy ez mind megvan nekünk! Hol lett volna Saul, ha a minden kegyelem Istene nem találkozik vele a damaszkuszi úton, és nem árasztja ki rá a kegyelmét? Hol lett volna az Újszövetség kb. 20%-a, ha Saul büszke farizeusként elpusztul? A minden kegyelem Istene azonban megmentette Sault, és Saul ezért elmondhatta ezeket a szavakat. Elmondhatta azt: én olyan életet éltem, aminek örökkévaló értéke van. Ez annyira csodálatos!

Nem csupán gazdag életet élt, de nézd meg, hogy Isten kegyelméből mi mindent el tudott viselni, milyen nehézségeken ment keresztül! 2Kor 11-ben Pál enged egy kis betekintést abba, hogy milyen életet élt, milyen volt a szolgálata, hányszor verték meg, hányszor korbácsolták meg, megkövezték, hajótörést szenvedett, veszedelemben volt itt, ott, amott… Elolvasod, és azt mondod: „Nem hiszek a szememnek! Nem létezik, hogy ezt egy ember el tudta viselni.”

Téged már megköveztek? Az nem egy kellemes halál, amikor addig dobálják rád a köveket, amíg meg nem halsz. Pál apostolt megkövezték. Mit olvastunk? „Vagyok, ami vagyok Isten kegyelméből.” Csak képzeld el, Lisztrában megkövezték, azt hitték, hogy halott – gyanítom, hogy az is volt –, kivitték a városon kívülre, magához tért, megrázta magát, felült az első alkalmatosságra, visszament Lisztrába, és azt mondta: „Bocsánat, fiúk! Hol hagytuk abba?… Ja, igen, Jézus Krisztusnál. Jézus Krisztus, Ő a Megváltó!” Vagyok, ami vagyok Isten kegyelméből!

A dicsőséges kegyelem ezt teszi velünk. A dicsőséges kegyelem gyökerestül meg tudja változtatni az életünket. Ez olyan csodálatos dolog! Csak gondolj bele! Pál leírhatta volna ezeket a szavakat, ha Saulra nem árad ki a dicsőséges kegyelem? Azt hiszem, hogy nem.

Ugyanígy vagyunk mi is. Ha a minden kegyelem Istene nem árasztotta volna ki ránk az Ő dicsőséges kegyelmét, akkor elmondhatnánk magunkról, hogy mennyei állampolgárok vagyunk? Azt hiszen, hogy nem. Elmondhatnánk magunkról, hogy édes gyermekek, fiak vagyunk? Azt, hogy örökösök vagyunk? Azt, hogy örököstársak vagyunk? Azt hiszem, hogy nem mondhatnánk el ezeket. Elmondhatnánk, hogy minden újjá lett? Elmondhatnánk azt, hogy vadonatúj életünk van, ahogy Saul vadonatúj életet kapott Pál apostolként? Azt hiszem, hogy nem mondhatnánk el.

Csodálatos azonban, hogy Isten azért a minden kegyelem Istene, mert jókedvéből kiárasztotta ránk, érdemtelenekre a javait, kiárasztotta ránk a kegyelmét, és most elmondhatjuk azt: vagyok, ami vagyok Isten kegyelméből. Elmondhatjuk azt, hogy mostmár Őhozzá tartozunk. Elmondhatjuk azt, hogy az élet, amit régen éltünk, az már nincs. Elmondhatjuk azt, hogy vadonatúj az életünk. Lehet az életcélunk, hogy amikor elközeleg az idő, hogy itt hagyjuk ezt a földi sátorunkat, akkor mi is elmondhassuk azt, amit Pál apostol mondott: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Ámen.

Kategória: Egyéb