Ha megnézzük a Bibliát, azt látjuk, hogy Istennek az akarata minden hívőt helyi gyülekezetbe helyezni. Ami azért érdekes, mert ez azt jelenti, hogy ezek szerint Isten úgy gondolja, hogy több emberre, több családra, több kapcsolatra van szükség az életünkben. Nem feltétlenül úgy, ahogy mi gondolnánk, hanem Isten azt gondolja, hogy több szeretet kell, több kommunikáció, több befektetés, több tekintély kellene esetleg, mint én valaha gondoltam volna, nem pedig kevesebb.
2Móz 3. Nézzük az üzenetet. Mert Isten gondolatai jobbak a mieinknél, magasabbak és többet érnek. 2Móz 3:2 Mózesről szól. Tudjuk, hogy itt már megölte az egyiptomit. El kellett menekülnie. Már juhpásztorként töltött majd’ negyven évet. Már ez az élete.
2Móz 3:2 Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában, egy csipkebokor közepében. Látta, hogy íme, a csipkebokor ég, de a tűz nem emészti meg.
Az égő bokor – van ebben egy-két jelkép. Az egyik a fa, vagyis a bokor anyaga. A fa a Bibliában sokszor valaminek az emberi voltáról beszél. Miért? A fa könnyen tönkremegy, sok minden megtámadhatja, nem tart soká. Ez az emberi természetről beszél. Van egy másik jelkép is itt, a tűz, ami Istennek a természetéről beszél. Zsid 12:29 a mi Istenünk megemésztő tűz. Ismered ezt a verset? Igen, a verset ismerjük, és a többi? Uram, segíts megérteni!
Miről szól ez? Ott a fa, ott a tűz, és a fát nem emészti meg a tűz. Ez két olyan dolog együttlétéről beszél, amik nem lehetnének együtt. Legalábbis az egyiknek meg kéne semmisíteni a másikat, de ez nem történt meg. Ott volt a bokor, ott volt a tűz, és ott maradt a bokor és ott maradt a tűz. Igazán ez szól néhány dologról, néhány személyről, néhány helyzetről. Szeretnék erről egy-két szót mondani.
Jézus ilyen volt. Jézus éppen ilyen volt! Miért? Azért, mert a Messiás tökéletes emberként jött el. Emberként. Őbenne megvolt a fa rész. Őbenne megvolt az emberi jelleg. Ő ember. Amikor Fil 2-ben olvasunk Róla, akkor azt olvassuk, hogy szolgai formát öltött Magára, a te formádat és az enyémet, emberi formát. Ő a világegyetem Királya. Ő Isten. Az Ő számára emberré lenni valójában nagyon alázatos döntés volt, ami lenyűgöző számunkra.
Ám nem csak ez, hanem Kol 2:9-ben azt olvassuk, hogy Őbenne lakozik az istenség teljessége testileg. Ami azt jelenti, hogy volt teste. Ember és Benne van Isten is. A számunkra ez elképzelhetetlen dolog lenne. Amikor egy drága muzulmán emberrel beszélgetsz Jézusról, akkor ez a problémája: Hogyan találkozhat ez a kettő? Hogyan lehetne együtt az a világosság és ez a sötétség? Hogyan lehetne együtt ez a tisztaság és az a sár? Hogyan kapcsolódhatna össze? Hogyan lehetne ezt megoldani?
Ha valami világos majdnem az egész Ószövetségből, akkor az az, hogy hogyan lehetne a szent Isten közel a bűnös emberhez. Nézd meg a szent sátrat, ahol Isten találkozott az emberrel az Ószövetségben. A legtöbb ember, az átlagos izraelita igazából csak az első udvarba mehetett be. Aztán csak a papok mehettek eggyel tovább. Aztán csak a főpap mehetett a harmadikba, és ő is csak akkor egyszer. Ez lenyűgöző gondolat, hogy neki ott egyszer volt szolgálata.
Ez arról szól, hogy Isten szentsége és a mi közönségességünk mennyire távol van egymástól. Mennyire messze van egymástól! Ő szent. Zsolt 113:6 Isten még azzal is megalázza Magát, hogy szétnéz a mennyben. A mennyben körülnézni – még ez is alázatos dolog Tőle. Mennyivel inkább itt a Földön! Mennyivel inkább alázatos Tőle, hogy körülnéz az én szívemben! Mennyivel inkább alázatos találkozni az ember bűnével és mocskosságával. Mégis Jézus Isten és Ember. Teljesen Isten és tökéletesen ember. Tökéletes Ember, hibátlan Ember. Ott a fa, ott az ember és ott a tűz. Ott van Isten. A kettő valahogy létezhet együtt.
2Móz 3:3 Azt mondta Mózes: Odamegyek, hogy lássam ezt a nagy csodát, hogy miért nem ég el a csipkebokor.
Erről beszélünk. Ez az, amiről beszélünk, amikor Jézusról beszélünk. Ezért mondjuk azt, hogy Jézus annyira fontos. Ezért van az, hogy Őróla kell beszélnünk ebben a világban. Mert az emberek sok mindent láttak már, rengeteg dologgal találkoztak, de ugyanakkor ezt a csodát az emberek nem ismerik. Az emberek találkoznak vallással – hinduizmus, buddhizmus… akármizmus 🙂 –, teljesen mindegy, hogy mi az, de a lényeg az, hogy nincs meg benne az, hogy az isten és az ember együtt van, és az egyik nem törli el a másikat. Lenyűgöző gondolat.
Jézus azt mondta Ján 12:32-ben: Ha felemeltetem e földről, akkor mindeneket Magamhoz vonzok. Az egyik oldalról ez a keresztről beszél. A másik oldalról ApCsel 1. amikor felment a mennybe. Ugyanakkor az, hogy te és én kifejezzük Őt, hogy felemeljük Jézust, hogy azt mondjuk: „Figyelj! Nem én vagyok a nagy szám ebben.”
Mert az emberek azt mondják: „Te még mindig bűnös vagy! Még mindig éppen olyan ügyefogyott vagy, mint voltál. Mi változott? Mi ez a kereszténység az életedben? A múltkor is láttam, hogy mennyire kiakadtál valamin. Még mindig ugyanolyan vagy! Semmi nem változott az életedben.” Azt mondom erre: „Állj! Ez félreértés. Ez nem rólam szól, hanem Jézusról.” Jézus! Ő az, Akiben ez a kettő együtt van. Ő az egyetlen, Akiben ez tökéletesen látszik. Ezért emeljük fel Jézust. Ezért beszélünk Őróla. Ezért szolgálunk Ővele. Ezért evangelizálunk. Ezért nyerünk lelkeket.
A második – az első Jézus volt – Mózes. Istennek volt terve ővele. Mózes ezt nem hitte, ezen a ponton – 2Móz 3. – ő már csalódott Isten tervében. Mózes már próbálta csinálni Isten tervét. Igaz, hogy önerőből, de azért próbálkozott. Elege lett belőle. Ezen a ponton ő úgy gondolta, hogy Isten terve nem neki szól. Istennek azonban volt egy terve vele, és a terve az volt, hogy az ő emberi voltában ott legyen Istennek a jelenléte. Isten elhívta őt egy rejtélybe. Ebbe a rejtélybe, hogy Ő ott lenne vele, ahova megy, és Isten szolgálna rajta keresztül és vele. Ez történt az életében.
2Móz 2:12 agyonütötte az egyiptomit. Nézett erre, nézett arra, és amikor látta, hogy senki nem figyel – sunyi gazember! –, agyonütötte az egyiptomit. Utána járt Istennel, szolgált Istennel, és később 4Móz 12:3 ez az ember, Mózes szelídebb volt minden embernél, aki a Földön élt. Ő volt a legszelídebb ember a Földön. Onnan indult, ahol agyoncsapta az egyiptomit, és ide érkezett. Szelídség, és nem büszkeség, nem erő, nem „majd én megmutatom!”, hanem egészen más. Másik szív. Másik gondolkodás.
Mi történt? „Isten biztosan megmondta neki, hogy viselkedjen.” Ezt annyira nem látjuk. Nem ez történt, hanem az, hogy Isten vele volt. Amikor az a tűz ott van a bokorban, akkor az más. Nem emészti meg, de megváltoztatja a dolgot. Mózest megváltoztatta, átformálta Isten.
Láttál-e már bokrot? Nem sokan állnak meg előtte: Jé, egy bokor! Ugyanígy van a tűzzel is. Tüzet is láttunk már. Ha különveszed a kettőt, akkor nincs nagy csoda. A tűz csak egy módon tud viszonyulni a bokorhoz. Úgy, hogy a bokor a tüzelő. Ez a tűz azonban nem ilyen. Van itt valami, ami csodálatos. Ennek a tűznek nem kell tüzelő, nem kell éghető anyag. Miért? Azért, mert Isten életéről beszélünk.
János 5:26 Jézus azt mondta: az Atyának élete van Önmagában. Ugyanez az élet megvan a Fiúban. Ez Isten élete. Ez az az élet, ami megvan Istenben. Neki nem kell „tüzelő”. Neki nem kell merítenie sehonnan. Isten nem függ senkitől. Ő az egyetlen, Aki független. Ő az egyetlen, Aki nem kell, hogy merítsen valahonnan. Te és én, a mi életünk a szüleinktől jön fizikailag, de igazából Zsid 1:3 Isten tartja össze az életünket. Ugyanakkor táplálni kell az életünket.
Figyelj azonban! Isten másik helyre akar vezetni minket. Mózest Isten másik helyre akarta vezetni. Olyan helyre, ahol az Ő élete nagyobb Mózesben, mint Mózes saját élete. Ez csoda! Mindannyian hívők ezt tanuljuk. Nem azért szeretem a testvérem, mert szükségem van rá. Mert az életem, ez az élet – Isten élete bennem – nem arról szól: Adj, adj, adj! Hanem ez olyan élet, ami önmagában létezik. Ami lenyűgöző! Mert többé, ha járok ebben az életben, akkor nem szükségeim az életem meghatározója, hanem valami, ami nagyobb, ami dicsőségesebb. Erről beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy a kereszthez menni.
Ez a bokor és tűz rólunk is szól. Nem csak Jézusról, nemcsak Mózesről, hanem rólad is, és rólam is. Tudod, miért? Azért, mert Zsid 3:14-ben azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus részeseivé lettünk. Hívő vagy Jézusban? Őrá bíztad az életed valaha? Kérted valaha, hogy adjon neked új életet? Hittél valaha Benne? Ha igen, akkor a részesévé lettél. Ez az Újszövetség tanítása. 2Pét 1:4 ez az örökségünk, erre vagyunk elhívva. Isteni természet részeseivé lettünk. Ez lenyűgöző, de ez meglehet az életünkben.
Ez elképesztő gondolat, hogy Ján 14:17 az isteni természet, a Szent Szellem bennünk él. Szinte hihetetlen! Miért? Azért, mert jól ismerem a bokrot. Jól ismerem a fát. Tudom, hogy milyen vagyok. Tudom, hogy miből vagyok, ismerem a formámat, tudom a problémáimat. Komoly gondjaim vannak ezzel, és azt mondom: „Lehetetlen! Miről beszél?! Istennek a természete egy emberben? Hogyan lehetne? Nézz rám! Mekkora tuskó! Mennyiszer rontom el a dolgokat! Hányszor! Még szándékolatlanul is. Még úgy is, hogy nem akarom, megcsinálom az ostobaságokat, és elrontom.” Nem is kell ragozni, értjük ezt.
Nehéz elképzelnünk, nehéz elhinnünk, de Róm 8:9 és tovább is: a Szent Szellem a miénk, hívőké. A tűz ott van az életünkben. Istennek a Személye, Istennek a jelenléte, Istennek a valósága megvan az életünkben. Megeshet azonban, hogy túlságosan elfoglalom magam a fával, és nem érdekel a tűz, és nem oda nézek, ahova kéne, és elveszítem a lényeget.
Lehet, hogy bejössz a gyülekezetbe, és csak körülnézel, megnézed az embereket, látod a kapcsolatokat, látod, hogy ki nem áll szóba kivel, látod, hogy kinek van gondja kivel, ki tartozik kinek, ki dühös kire, ki van oda kiért, ki szerelmes kibe… – ezeket nézed. Bejössz a gyülekezetbe és elveszel a bozótosban.
Mi a probléma ezzel? Egyetértek, tényleg itt vagyunk mind, és emberek vagyunk, persze, ezt nem tagadjuk. Nem ez azonban a kérdés. Hanem az a kérdés, hogy van-e több. Van-e valami más, vagy nincs? A válasz az, hogy van több, a tűz bennünk van. A tűz, Istennek a természete bennünk van! Miért? Mert 1Kor 13:6 a szeretet ég igazsággal az életünkben. Ott van az új szívnek a szívverése az életünkben, Ezék 36:26.
Megvan ez a csoda, hogy Isten tett valamit bennünk, és Isten valós az életünkben. Ez nem vallás, nem viselkedés. Ahogy Istennek sem kellett Mózesnek azt mondania: Viselkedj! Sőt, egyenesen azt mondta Mózesnek: Mózes, állj félre, elpusztítom Izraelt, és belőled csinálok nagy nemzetet. Mózes azt felelte Istennek: Nem! Ott megállt, és azt mondta: „Nem megyek sehova! Ezt csak a holttestemen keresztül teheted!” Ez annyira vicces kép nekem! 🙂 Ám milyen volt ez a szív? Ez Isten szíve volt. Ez szeretet volt a nép felé, amely érdemtelen volt rá. Mózes nem veszett el a bozótosban, hanem látta Istennek a munkáját. Lenyűgöző!
Figyelj, nekünk ugyanerre van szükségünk. Megeshet, hogy a tűz nem olyan nyilvánvaló a családodban, a gyülekezetedben, de attól még jelen van. Ha nem látod, akkor ne vonj vállat, és ne mondd azt: „Megvagyunk e nélkül is! Elvagyunk valahogy.” Nem! Akkor imádkozzunk! Kérjük és keressük és merjük azt mondani: „Uram, mutasd meg nekem a tüzet a testvéremben! Uram, mutasd meg nekem a tüzet. Uram, kérlek, adj nekünk. Az én szívemben hadd lobbanjon fel újra!”
Másik kép, ami ugyanezt fejezi. 2Kor 4:7-ben úgy ír le bennünket, mint cserépedényt, agyagból való edényt. Arról beszél, hogy az edényben van egy kincs. Mind ismerjük az edényt. Az a gond, hogyha az edénnyel foglalkozom, akkor nem látszik a kincs. Az edény nem annyira érdekes, a kincs az, ami értékes. Erről beszélt János, amikor Ján 3:30-ban azt mondta: Nekem alább kell szállanom, Neki – Jézusnak – pedig növekednie kell.
Nekem lejjebb, Neki feljebb kell lennie. Az én életemben így van. Nem annyira érdekel az edény! Persze, hogy tudom a hibáimat, mindent, amit elrontok. Szeretnélek azonban bátorítani ezzel. Amikor birkózol az érzelmeiddel, akkor csak emlékezz erre. Az, hogy elemzed az edényt – integrálokat számolsz a térfogatáról –, az nem ad semmit neked. Semmit nem ad neked! A kincs a lényeg. Az érzelmeink megvannak, de nem azok vezetik az életünket.
Az edény mindig olyan lesz, hogy nagy üres tér van a közepén. Mi ilyenek vagyunk. Mindig nagy üres tér van középen. Ha ott a kincs, ha Jézus az, Akire figyelek, ha Ő növekszik az életemben, akkor minden más a helyére kerül. Jézus értékes nélkülünk is, a kincsnek van értéke az edény nélkül is. Őneki van értéke nélkülünk is, de Ő úgy választott, úgy döntött, hogy benned, rajtad keresztül szeretné kifejezni ezt.
Mekkora csoda, hogy Isten ott volt abban a bokorban, a tűz ott volt. Mekkora csoda, hogy Isten úgy választott, hogy közösségben akar lenni így az emberrel. Amikor arról beszélünk, hogy közösséget szeretnénk egymással, akkor az nagyszerű. Ha viszont nem a kincs van a középpontban, akkor csak nagyon sok kongó hang van, semmi több. Az nem közösség. Együtt Jézusra tekinteni – ez az elhívásunk.
Időnként ezért mondjuk a következőt. Nem bátorítunk senkit, hogy üzleteljen a gyülekezetben. Tudod, miért? Mert az történik, hogy vége az istentiszteletnek, Isten szólt hozzánk, és: „Most lenne itt az ideje, hogy forgassam a szívemben, de oda kell futnom az üzleti partneremhez, és át kell beszélni az előttünk álló hetet.” Mi történik? Ez üres. Ebben nincs a tűz. Nincs baj ezzel, de nem ez az a hely, nem ide való. Igaz?
Itt az lenne a fontos, hogy megosszuk azt, amit kaptunk, hogy beszéljünk arról, amit hallottunk, hogy elmondjuk: „A bizonyság bátorított. Ezt és ezt hallottam belőle. Az üzenet erről szólt nekem…”; hogy megosszuk ezt egymással. Elveszíthetjük azonban ezt. Isten ments! A kincs a lényeg. A tűz a lényeg. Ez az, amire szükségünk van.
Mózes valószínűleg egy darabig nézte azt a bokrot. Mert látta, hogy nem ég le, ahhoz egy darabig nézni kellett. Ez fontos. Mert a te életed fontos. Itt élsz tíz-húsz-…- hatvan évet hívőként, nem tudom, hány év van előtted, de az az idő tökéletes arra, hogy valaki rád nézzen, és – persze látja az emberi részt – látja az isteni részt is. Ha látják mindkettőt együtt, akkor csodát látnak. Ez fontos. A fa is és a tűz is.
Nagyon sok buzgó bolond él ezen a világon. Nagyon sok. Nem az a kérdés, hogy buzgók vagyunk-e, hanem a Szent Szellemnek ez a jelenléte, ez a tüze, ez a szíve, ez a szolgálata, az, ahol Isten megérint bennünket, és aztán mi is megérintünk Ővele másokat. Az embereknek nem arra van szükségük, hogy olyat lássanak, aki nagyon buzgó, hanem hogy olyasvalakit lássanak, akinél megvan ez a tűz. A gyengeségünk? Gyenge ember van elég szintén, nem ez a fontos, hanem az, hogy ez a tűz is ott van az életünkben. Gyenge vagyok, de Gal 5:22 megvan az életemben a Szellemnek a gyümölcse.
Mózes odafordult, nyitott szíve volt, és Isten nem kért tőle mást, minthogy tisztelje – amit látunk, hogy le kellett venni a saruját, ez a tiszteletről szól –, és oda kellett figyelnie. Ennyi volt az egész. Ugyanígy mi is.
Azt hiszem, sok hívő megfeledkezik erről, hogy Zsid 12:29 a mi Istenünk megemésztő tűz. Egy értelemben ez rémisztő dolog, erőteljes dolog. Ez kihívó, hogy a mi Istenünk megemésztő tűz. 5Móz 4:24 az Úr Isten megemésztő tűz, féltőn szerető Isten. Azt hiszem, hogy sok keresztény elmulasztja ezt a részét Isten természetének, és nincs istenfélelem a szívében.
Az istenfélelem szó tiszteletről beszél. Isten nem kiszámíthatatlan. Ő nem olyan isten, aki egyszer csak váratlanul lecsap. Hanem elmondja, hogy Ő hogyan gondolkodik, és azt akarja, hogy értsd. Ugyanakkor van tisztelet a dologban. Ezt értenünk kell, hogy Isten kigyomlál dolgokat az életünkből, ha megengedjük, hogy Ő cselekedjen. Keresztelő János üzenetének ez része volt. Mát 3:10-ben azt mondta, hogy a fejsze már a fák gyökerére vettetett. Ez nem vicc. Isten dolgozni akar az életünkben.
Neki növekednie kell, és nekem, az én büszkeségemnek, az én sértettségemnek, az én nagy ötleteimnek… alább kell szállaniuk. Azért, hogy Őneki legyen helye. Ez óriási dolog az életünkben, de csodálatos. Mert akkor nyilvánvaló, hogy ott van a fa, az ember minden gyengeségével, de ott van a tűz is, Istennek a jelenléte. Nem így érdemes élni? Szerintem csak így érdemes élni!
Mennyei Atyánk, Jézus, drága Szent Szellem! Köszönjük a Te Igédet, a Te szolgálatodat felénk, a Te törődésedet, a Te valóságodat, a Te jelenlétedet. Urunk, szeretnék Neked helyet adni mindenkor, szeretnénk, ha szabadon lángolhatnál az életünkben, szeretnénk, ha a kincs nem lenne elrejtve, nem akarjuk elfoglalni magunkat magunkkal, egymás gyengeségeivel. Urunk, Istenünk, szeretnénk a kincsre tekinteni mindenben. Köszönjük, Urunk!
Ámen.