1Kor 15:17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.
A keresztény hitet a médiában gyakran úgy mutatják be, mint ami sekélyes, ostoba, szabályelvű és megkötöz, míg a New Age-es és keleti miszticizmust úgy, mint ami mély értelmű, okos és szabadságot hoz. Érdemes megnézni, hogy melyik milyen társadalmat hozott létre. Persze, nem azt mondom, hogy a nyugati kultúránk hiba nélkül való, de a szabadságod, ami van arra, hogy gondolkodj és válassz, az elképzelhetetlen lenne azok alatt a gondolatrendszerek alatt.
Miért mondom ezt? Azért, mert a Húsvét olyan időszak, amikor Isten minden keresztényt, és igazán minden embert arra invitál, hogy gondoljon át olyan kérdéseket, amik az életünkre hatnak. Például a halál kérdését, az élet kérdését, a remény kérdését, a hit kérdését. Fel kell tennünk ezt a kérdést: Lehet, hogy a valóság nagyobb hatáskörű, mint amit én jól látok és értek? Igazából ezeket nagyon fontos alázattal és őszinteséggel megközelíteni. A társadalmunk úgy kerüli ezeket a kérdéseket, mint a leprát. Senki nem akar beszélni a halálról. Soha. Senki nem akar hallani a hitről. Soha. Az emberek igazán az életről sem tudnak túl sokat.
Amikor viszont erre a történetre gondolunk – az elmúlt két hétben sokat beszéltünk erről –, akkor valójában a következő kérdéseket tesszük fel. Lehet-e a fájdalomnak nagyobb és jó jelentősége? A küzdelem, a halál, a szenvedés, a reménytelenség, a nehéz idők – lehet-e valami ezek mögött, ami nagyobb, mint ahogy mi gondoljuk és látjuk?
Az egyik ok, amiért én annyira szeretem a kereszténységet, hogy arra hív minket Isten a Bibliában és az életünkben, hogy mélyen megfontoljuk, mélyen megnézzük ezeket, és komolyan, őszintén átgondoljuk, hogy vannak-e válaszaink ezekre a nagyon súlyos kérdéseinkre.
Amikor néztük a színjátékot, arra gondoltam, hogy jobb helyeken összeegyeztetik a mondanivalót és az üzenetet, megbeszélik előre, mi hogyan legyen, és figyelnek arra, hogy a darabból közvetlenül következzen az üzenet. Mi ezt nem csináljuk, mert ennyire nem vagyunk szervezettek. Nálunk azért kéne egyeztetni, hogy ne mondják el az üzenetemet előttem. Mindig ez történik. 🙂
Erre a részre gondoltam:
Ján 20:11-13 Mária pedig kint állt a sírnál, és sírt. Miközben sírt, behajolt a sírboltba, és két angyalt látott fehér ruhában ülni: az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ott, ahol Jézus teste feküdt. Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő pedig azt válaszolta: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.
Ez egy nagyszerű beszámoló. Mária sír. Miért? Azért, mert logikusan gondolkodik: Jézus holtteste eltűnt, és az egyetlen dolog, amit ez jelenthet, az az, hogy vagy a római vagy a zsidó vezetés elvitette a testet valahova. Ez mindenképpen rossz hír, mert azok gyűlölték Jézust. Úgyhogy Mária sír, mert józanul gondolkodik. Ez érdekes nekünk, mert ez azt jelenti, hogy ő normálisan gondolkodott, ha úgy tetszik, földhözragadtan. Nem egy érzelmektől fűtött személy volt, aki csak oda akart képzelni egy csodát, ahol nincs. Aztán hamarosan ebben ki lesz hívva, ugye?
Ján 20:14-16 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus pedig azt kérdezte tőle: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő pedig azt gondolta, hogy a kertész az, és azt mondta neki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elviszem. Ekkor Jézus megszólította: Mária! Ő pedig megfordulva azt mondta neki héberül: Rabbóni (amely azt jelenti: Mester)!
Szeretjük ezt a történetet amiatt, amit jelent nekünk. Azt jelenti, hogy van, ami nagyobb a halálnál. Isten nagyobb a halálnál. Az Ő élete nagyobb, mint a halál. Ez nagyszerű, fontos üzenet! Van azonban egy másik oldala is, amiért szeretjük ezt a történetet, és ez az, hogy annyira valóságos. A tanítványok nincsenek ritmusban Istennel, nem tudnak lépést tartani Vele. Isten olyat csinál, ami lenyűgöző: Jézus feltámadt aznap. Ahogy a próféták megmondták, ahogy Ő megígérte. Lenyűgöző, amit csinál, de nekik ezt nagyon nehéz elfogadniuk.
Azt látjuk itt, hogy a tanítványok nehezen tartanak lépést Istennel. Amikor láttuk a színjátékban Jánost és Pétert megérkezni, János hitt, de Péter kételkedett. A Bibliánk ezt elmondja, és nagyon szeretjük, hogy nagyon valósághűen beszél ezekről. Mert nekik volt egy nagy problémájuk. Ján 6:69-ben ők voltak, akik azt mondták Jézusnak: Hisszük, hogy Te vagy az élő Isten Fia. Ami azt jelenti: Hisszük, hogy Te vagy az élő Isten. Itt azonban van egy probléma, az, hogy Isten nem halhat meg. Ha meghalt, akkor Ő nem Isten. „Ha Jézus nem Isten, akkor nagy bolond vagyok, hogy követtem Őt.” Most viszont Jézus azt mondja: Itt vagyok! Erre nem számítottak.
Ha megnézzük a Bibliánkat, televan ilyen a történettel. Szerintem végigmehetnénk minden bibliai könyvön, és találhatnánk benne valamit, ami nagyon hasonló. Hadd mondjak néhányat!
Az elejétől induljunk. Mózes 1. könyvében Isten azt mondja Ábrahámnak: Add nekem a fiadat, áldozd fel őt Nekem! Mennyire szörnyű! Tipikusan olyan helyzet, amikor nem tudok lépést tartani Istennel, és azt mondanám: „Nem! Semmiképpen. Túl nagyot kérsz tőlem.” Van, akinek már az is túl nagy, amikor Isten azt mondja neki: Add fel azt, hogy utálod magad! Már erre sem hajlandó. „Add fel a büszkeséged! Add fel a vacak munkádat, van másom a számodra.”
Ábrahám azt mondta: rendben! Ez a történet csak halállal végződhet, nem? Nem! Mert amikor Isten látta, hogy hajlandó, akkor visszaadta neki a fiát, Izsákot. Hasonló a sír-történethez. Nagyon rosszat várok, ahogy Istennek a munkája megy előre, úgy tűnik logikusan, hogy nagyon rossz lesz a következménye, de aztán áldás van belőle.
Mózes 2. könyvében mindjárt az elején olvasod, hogy a zsidók rabszolgaságban vannak. Úgy tűnik, hogy fáraónak sikerül kipusztítania őket, és vége lesz a zsidó népnek. Aztán ez az a könyv, ahol igazán nemzetté válnak végül. Rettenetes helyzet, mélypont, de aztán Isten egészen mást hoz ki belőle. Mire a könyvnek vége, ők szabadok, nemzet, és van helyük. Igaz, még nincsenek ott, de van egy országuk.
Mózes 3. könyvében elmondja nekünk, hogy mennyire könnyen megsértjük Isten szentségét. Ami azt jelenti, hogy mennyire könnyen elbukunk. Amíg nem találkoztak a törvénnyel, addig könnyen mondhatták volna: Hát, én egészen jó vagyok! „Honnan tudod?” „Jobb vagyok, mint a másik, és garantáltan jobb vagyok, mint amaz. Úgyhogy egészen jó vagyok. Rendben vagyok.” Akkor a törvény azt mondja: „Figyelj! Azt hiszed, hogy jó vagy? Olvasd végig a törvényt.”
Ha végigolvasod, azt mondod: „Azt is elrontottam. Azt is elrontottam… Azt is! Szörnyű könyv!” A törvényről olvasni szörnyű, mert azt találom, amit Jak 3:2 mond: Mindannyian sokban sokféleképpen vétkezünk. Egy értelemben teljesen mélypontra kerülök, de aztán ott van Mózes 3. könyvében az áldozati rendszer.
Isten megadja ezt a zsidóknak, és azt mondja: „Igen, elbuksz. Igen, halált érdemelnél. Mert Ellenem vagy. Mert minden cselekedeted Ellenem mutat. Ha minden cselekedeted Ellenem mutat, akkor az ellenségem vagy. Úgyhogy az ellenségem vagy.” Isten aztán hozzáteszi: Ha nem vagy az a szívedben, akkor itt a lehetőség, hogy mégis gyere Hozzám, és tiszta legyél, és szabad legyél. Ez ott van Mózes 3. könyvében.
Aztán Mózes 4. könyvében nem mennek be az Ígéret földjére. Odaérnek a határhoz, és aztán megrettennek. Megijednek: „Ott ellenségek vannak, mi pedig senkik vagyunk. Mi egy rabszolganép vagyunk. Nekünk nincsenek fegyvereink. Ők nagyok és erősek. Ők katonák. Nekik fegyvereik vannak, mi pedig nyeszlettek vagyunk, senkik, jelentéktelenek vagyunk.”; és nem mennek be. Úgyhogy Isten azt mondja: „Ha nem akartok bemenni, akkor nem mentek be! Akkor itt haltok meg a pusztában.” Ez a mélypont, de aztán megjön az ígéret: „A ti gyerekeitek! Majd ők bemennek. Ők be fognak menni.”
A Bibliánk televan ezzel. Őszintén gondolom, hogy végigmehetnénk az összes bibliai könyvön, és újra meg újra megtalálnánk ezt az ívet, hogy le a nullához, azután Isten felemel. Ha megnézed a Siralmak könyvét, nagyon reménytelen a helyzet, de aztán ott van a remény morzsája a 3. fejezetben. Dániel milyen helyzetbe került? Aztán mi lett? Mindenütt megtalálod ezt Isten munkájában.
Igazán arra gondolok, hogy ez azért nagyon fontos nekünk, mert Isten valamiért úgy döntött, hogy így szeretne reményt írni a szívünkbe, hogy nehéz helyzetekben Ő hűséges hozzánk. Márk 4-ben látjuk ezt leírva.
Márk 4:30-32a … Mihez hasonlítsuk az Isten országát? … A mustármaghoz hasonlítható, amely amikor a földbe vetik, minden földi magnál kisebb, de miután elvetették, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz,
Ez az, ami Isten munkájára annyira jellemző! A mi életünkben, az egész emberi történelemben újra és újra látjuk ezt, hogy Isten így döntött, hogy a nehéz helyzetekben hű hozzánk, hogy a lehetetlen dolgokból hoz ki valamit, ami csodálatos. Szerintem mi, akik hívők vagyunk, mindnyájan elmondhatjuk, hogy az alkalmatlanokat használja az Ő munkájára. Ez csodálatos, de kihívó számunkra. Mária nem bírja elhinni, hogy Jézus áll ott. Péter nem bírja elhinni, hogy Jézus feltámadt. Ez a kihívás mindnyájunknak megvan.
Csodálatos dolog ez a sír. Pontosan nem tudjuk, melyik az a sír, csak annyit tudunk, hogy üres. Azt azonban biztosra tudjuk, hogy az a sír üres. Miért? Azért, mert abban a sírban el volt rejtve néhány dolog. Általában egy sírban eldugunk valakit, akit szeretünk, hogy ne kelljen látnunk a pusztulását. Igazán eldugjuk a halált, mert nem akarjuk látni, hogy az mit jelent.
Jézus sírjában viszont volt néhány másik dolog. Ott volt szeretet, ami elég az egész világnak. Tényleg! Miért? Azért, mert Jézus választhatott. Amikor voltunk Izraelben, ott voltunk az Olajfák hegyén. Ott volt Ő is a tanítványaival aznap este, amikor elfogták. Tudta, hogy mi következik, elmondta nekik előre. Tudod, mennyi lett volna eltűnnie? Felmegy a dombtetőre, le a másik oldalon, és nem találják meg. Kinn van a pusztában. Talán húsz perc, fél óra, ennyi lett volna. Volt választása. Miért ment végig mégis az egészen? A szeretet miatt érted és értem.
Ján 10:17-18 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt tőlem, hanem én teszem le azt magamtól. Van hatalmam letenni, és van hatalmam ismét felvenni azt. …
Jézusnak volt választása, és bevállalta érted és értem a keresztet, a szenvedést, a halált. Miért? Értem halt meg. Miért? Mert szeretett. Abban a sírban nem csak halál volt, hanem szeretet. Szeretet volt elrejtve ott, és hatalom. Mert amint az előbb említettem, Neki megvolt a hatalma, hogy újra felvegye az életet. Ez a hatalmunk nekünk nincs meg. Mi le tudjuk tenni az életünket – egy ember feláldozhatja magát valakiért, nyilván –, de nem tudom visszavenni az életem, miután meghaltam. Őneki megvolt ez a hatalma. Abban a sírban hatalom volt. Még egy, hogy amíg Jézus odabenn volt, élet volt ott. Rejtett élet.
Volt ott szeretet, ami nem volt nyilvánvaló, hatalom, ami nem volt nyilvánvaló, és élet, ami nem volt nyilvánvaló. Ez csodálatos dolog nekünk. A mai nap, ahogy erre a munkára gondolunk, amit Isten csinált, és erre az ívre – le a nullára, aztán Isten felemeli –, szeretném, ha ez megragadna a szívünkben, hogy ez azt jelenti nekünk, hogy nem a halálé a végső szó. Sem nekünk, sem semmi másnak, ami Isten teremtése. Az utolsó szó a feltámadásé, az utolsó szó Istené, az utolsó szó Isten életéé.
Amikor meg vagyunk sebezve, amikor meg vagyunk támadva, amikor annál a sírnál vagyunk, amikor lejutunk a nulla pontra, amikor feltesszük a nagy kérdéseket, és nem tudjuk, hogy elhihetjük-e a reményteli választ, akkor nehéz megragadnunk ezt. Viszont ez a valóság, hogy Istené a végső szó. A végső szó, az utolsó szó, amit Ő mond, az sokkal nagyobb, mint amit én remélhetnék.
Mi volt a legnagyobb dolog, amit a tanítványok reméltek? Az, hogy Jézusra koronát tesznek, Ő lesz a király, kiűzi a rómaiakat, felállítja Izrael királyságát. Mit csinált Isten? Nem a rómaiakat kellett legyőzni, hanem a halált, és a bűnnek az árát kellett megfizetni. Ez volt az, amit Jézus megtett.
Amikor Istené az utolsó szó, akkor az sokkal nagyobb, mint amit remélhetnék. Ez így van a te életedben is. Ebben akarlak bátorítani. Valamiért Isten úgy rendelte, úgy tervezte el, hogy az új teremtés itt kezdődjön, ebben a mi sebzett, tönkretett világunkban, ahol annyi probléma van. Valamiért Isten úgy rendelte, hogy az új élet itt sarjadjon ki a mi gyenge életünkből. Elképesztő!
Azt mondanám, hogy nem értem. Ha én csináltam volna, nem így csinálnám, de Isten így csinálta. A nagy kérdés nem az, hogy eljutok-e a nulla pontra, hanem az, hogy ha az Úr van az életemben, ha Vele járok, akkor Ő az, Aki elvisz engem arra a helyre, ahol lennem kell.
Végül, nekünk, akik hívők vagyunk, akik Jézusra bíztuk az életünket, ez azt jelenti, hogy amikor igazságot teszel, amikor irgalommal cselekszel, amikor létrehozol valamit, ami szép, amikor ünnepeled az igazságot, amikor megteszed a helyes dolgot, még ha nehéz is, az nem jelentéktelen. Ezek számítanak, és örökre számítanak, mert Isten gyönyörűt munkál, és az Ő életét fejezi ki azon keresztül, amit teszel. Ámen.