Ján 4:25-26 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek.
Valaki megkérdi tőled:
– Melyik a kedvenc részed a Bibliában?
– Úgy érted, most? Per pillanat?
Ahogy nézzük ezt a fejezetet – ez az egyik a sok kedvenc részem közül János evangéliumában, ami most szól hozzám, bátorít –, ez a történet az asszonyról és Jézusról a kútnál, ez igazán a szabadulásnak a története. Ez annyira megáld engem újra meg újra, mert – ha úgy tetszik – talán ez az egész üzenete Krisztusnak: a szabadítás üzenete. Ezt mondja nekünk Gal 5-ben:
Gal 5:1 Annak okáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.
Ez az, amire hív minket Isten. Azt mondja nekünk: „Figyelj! Én szabadságra szabadítottalak meg. Nem rabszolgaságra szabadítottalak meg. Nem arra szabadítottalak meg, hogy megkötözve legyél, hogy újra rád rakjak másik fajta köteléket.” Talán sok embernek ez a félelme, és ezért nem jönnek Jézushoz, mert attól félnek, hogy Jézus ad másféle köteléket.
„Lehet, hogy szabadságról beszél – mint ahogy annyi marketingszöveg, amit már hallottam az életemben –, de igazából ugyanaz lesz a vége. Tudom, hogy megint meg fog kötözni engem. Nagy szöveg, lehet, hogy megszabadít egy dologból, de megkötöz egy másikkal.” Isten Szelleme azt mondja nekünk: „Figyelj! Én a szabadságra szabadítottalak meg téged.”
Kezdjük viszont a beszélgetés elejétől:
Ján 4:7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda neki Jézus: Adj innom!
Ez egyszerű beszélgetés, nem? „Adj Nekem inni!” Ennél egyszerűbb beszélgetés nem nagyon létezik. „Szomjas vagyok, adj innom!” Ez nagyon tetszik nekem, mert fontos üzenete van. Néha emlegetem. Amikor koncertünk vagy színdarabunk van, lóbálom a meghívót, és azt mondom: Minden kasszást a szupermarketben, minden közértest tessék meghívni! Miért mondom ezt? Azért, mert minden beszélgetés jó lehetőség.
Igazából minden beszélgetés jó lehetőség. Erről beszélünk sokat mostanában. Többször emlegettem, hogy az egyik dolog, amit tanulunk a gyülekezetben, az a szellemi kommunikáció. Tanuljuk, hogy hogyan kommunikáljunk mélyebben dolgokról. Nem csak felszínes dolgokról: milyen autód van, milyen a gyorsulása, mennyi a fogyasztása, hol vetted azt a szemüveget, mennyiért csinálták, mi van a hiteleddel, mi van a betegségeddel.
Egyik testvérünk olyan drága volt egyszer. Kérdeztem tőle:
– Hogy vagy? – mert neki minden nap ajándék, csoda, hogy él. – Mi van a betegségeddel?
– Pásztor, nem beszélhetnénk valami szellemiről?
– Igazad van. – feleltem nevetve. – Minden nap erről szólhatna neked, miért is ne beszélhetnénk inkább valami szellemiről.
Ez történik itt. Jézus vizet kér, inni kér, de Jézus valami mélyebbről is beszél. Minden beszélgetés, minden kommunikáció, minden alkalom egy jó lehetőség valami szellemire.
Házaspárok! Hogy vagytok ezen a téren? Mi azt találtuk a feleségemmel, hogy minden alkalom jó lehetőség arra, hogy valami szellemi legyen benne. Azt mondod nekem: Hát, minden alkalom, kivéve ezt, ahogy most vagyunk egymással. A válaszom az, hogy nem! Azt találtuk, hogy még ezek után is lehet nagyszerű közösségünk, lehet növekedésünk, lehet szellemi felismerésünk, lehet mélyebb kommunikációnk, és tanulhatunk valamit az Úrtól.
Jézus azt mondja: Adj innom! Igazából viszont mélyebb jelentősége van a dolgoknak. Nagyobb terve van, és amikor látja a lehetőséget, akkor elkezd valami mélyebbről beszélni, elkezd valami szellemiről beszélni, elkezd valami szentről beszélni. Elkezd az életről beszélni, a szabadságról. Ez történik velünk.
Valaki mesélt egy történetet. Beszállt a liftbe és megkérdezték tőle:
– Hova megy?
– Egészen föl. – volt a válasz.
Aztán volt egy beszélgetésük:
– Egészen föl!
– Meddig? A tízedikig?
– Nem! Egészen föl. Egészen föl!
🙂
Persze, ez lehetne felszínes, felületes, de nem az. Talán Carlyle mondta: „A boldogságnál létezik valami nagyobb, amire az emberek vágynak. Több, az áldás utáni vágy.” Igaz van. Az ember vágyik valami többre. A boldogság az, amikor sikerült az összes emberrel, akivel bajom volt, lerendeznem a problémámat, amikor nyugodtan alhatok, mert úgy tudom, hogy senki nem akar agyoncsapni, amikor tudom, hogy van a kamrában elég kaja holnapra is. Ez a boldogság. Az áldottság viszont az – és bizony minden ember vágyik erre –, hogy kapjak valami értékeset ingyen, hogy kapjak valamit „felülről”, hogy kapjak valamit, ami több annál, mint amim lehet, hogy kapjak valamit, ami életre kelt engem. Minden ember vágyik az áldásra. Nem csak a boldogságra, hanem az áldásra. Jézus tudja ezt.
Mi is tudjuk ezt, és azt mondjuk: Istenem, akarsz adni az embereknek valamit? Jak 1:17-ben azt olvassuk, hogy Ő, az Isten az, Aki minden jó ajándékot ad. A következő szívdobbanás Isten jó ajándéka. A lélegzetvétel, a barátom, a testvérem, a szolgálótársam, a gyülekezetem, a Bibliám Isten jó ajándéka. Isten adni akar.
Akkor azt mondjuk: „Rendben, Uram, de én normál életet élek, átlagos életet élek, én közönséges életet élek. Én nem vagyok lelkipásztor, evangélista, én nem vagyok próféta, én nem vagyok… én egyszerű életet élek. Élem az életem, gyereket nevelek, dolgozom / munkát keresek, és élem az egyszerű életem. Adni akarsz az embereknek valamit? Tényleg az az Isten vagy, Aki jó ajándékokat ad az embereknek? Akkor én itt vagyok, használj engem! Adj ajándékokat az embereknek rajtam keresztül.” – és megragadom a lehetőségeket.
Tudod, mi történik? Ha így járok, ha így élek, akkor nagyon sok nyitott ajtót találok. Ha megszokott vagyok: „Az életem ilyen. Igen. Nem változik. Ez mindig ilyen.”; akkor az ásítozás közben elmegyek számos nyitott ajtó mellett. Isten azt mondja: „Hé, bemehetsz itt is, ott is. Itt is találsz áldást. Ott is áldás lehetsz.” – én pedig elmegyek mellette? Isten ments! Ne éljünk megszokottan, hanem legyen más a hozzáállásunk!
Emlékszem, mennyire utáltam a hétfőket. Aztán rájöttem, hogy hétfőn is adhat Isten ilyen áldásokat. Rájöttem, hogy Isten kedden is, szerdán is adhat, és nem mond csütörtököt,… 🙂
Ján 4:9 Monda azért neki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.
Még hozzáfűzhetjük: és a férfiak nem nagyon szólítottak meg nőket. Mi történik itt? Jézus kilép, a körön kívülre. Sok ember van, aki soha nem lép ki a körön kívülre. Megismerkedik nagyon sok emberrel a középiskolában, a felsőoktatásban, az első munkahelyén, és aztán ez a kör az, amiben mozog. Ezek az ismerősei, ezen belül marad. Soha nem lép ki.
Ez megtörténhet velünk is. Vannak, akik az istentiszteleti teremben a bal oldalon ülnek, és vannak, akik a jobb oldalon ülnek. Persze, nem politikailag értem. 🙂 Mi történik? Soha nem lépek a körömön kívülre. Elöl ülök, és: „A hátsó maradékkal nem barátkozom.” Aztán lehet, hogy egy idő után sírdogálok: senki sem barátom a gyülekezetben. Megeshet, hogy erről szól a dolog, hogy soha nem lépek a körömön kívülre. Megmaradok abban, amiben vagyok.
Miért csináljuk ezt? Azért csinálják az emberek, mert biztonságot keresnek az állandóságban. „Ha minden ugyanolyan marad, akkor biztonságban vagyok.” Igazából azonban nem ez a biztonság. A biztonság ez – Jézus ezt mondja:
Ján 10:28-29 És én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, aki azokat adta nekem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.
Ez az igazi biztonság! Ez a mi biztonságunk. Ez az, amit Isten ad nekünk. Nem az állandóság, nem az, hogy mindig minden ugyanolyan, nem az, hogy mindig mindenki ugyanaz körülöttem, még csak az sem, hogy a biztonsági rendszerek, amiket fölépítettem magam köré, azok állandóak. Mert az Írás azt mondja, hogy Isten néha megráz engem.
Miért? Azért, hogy az, ami ideig való, ami időleges, az összedőljön, és az örökkévaló megmaradjon, és lássam, hogy mi az örökkévaló. Azt mondom: „Uram! Annyira bizonytalanul érzem magam. Semmi nem biztos az életemben.” Isten azt mondja: Gyere Velem a hitben! „De Uram, ez annyira bizonytalan!” Azt feleli: „Nem! A kezemben vagy. Senki nem ragadhat ki az Én kezemből, és soha örökké el nem veszel.”
Azt mondja Jézus: Soha örökké el nem veszel! Nem biztonság ez? Ez az, amire szükségem van. Úgyhogy Jézus nagyon nyugodtan kilép a körből. Ő férfi, férfiak nem szólítanak meg nőket. Ő tanító, Ő nem fut emberek után, hanem azok jönnek Őhozzá. Ő zsidó, Ő nem beszél szamáriaival. „Ki beszél ezekkel? Senki nem beszél ezekkel, a legrosszabb fajta.” Jézus szépen kilép ebből.
Miért? Azért, mert Ő az Atya kezében van, az Atya szereti Őt, Ő biztonságban van. Ő az Atya akaratában van, és az Atya megtartja. Nincs kérdés, csak szépen kilép a körön kívülre. Erre van szükségünk. Sokszor meg kell tennünk: kilépni a körből.
Isten hív minket valamire, és nem tesszük meg, „mert még soha nem csináltam”. Így nem lehet élni! Akkor új dolgokat csak véletlenül fogsz csinálni? Mert kiesel valahonnan, és akkor megcsinálod? „Én nem megyek missziós útra, mert még soha nem voltam.” – sok hasonló példát mondhatnék, de minek? Kilépni a körből, és áldássá lenni valakinek, akit normális esetben nem érintenék meg.
Ján 4:10-11 Felele Jézus és monda neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna neked élő vizet. Monda neki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?
Ebben a helyzetben gyakorlatilag kineveti az asszony, azt mondja: „Ugyan, honnan vennél, ne bolondozz! Nincsen semmid.” Egy értelemben ez a világ válasza nekünk. A világ azt mondja: „Ugyan, mid van, ami nekem nincs? Nincs semmid. Nincs semmi különleges neked sem.” Minden világi pszichológus, aki próbálja megmagyarázni a keresztényeket, azt mondja: Ó, ez a tömegpszichózis! Mindenféle ilyen kifejezéseket használnak, és azt hiszik, hogy ezzel leírják azt, ami nekünk megvan. Nem!
Ez a gondolatuk az embereknek, hogy te csak egy vallásos ember vagy, aki próbál jól viselkedni. Nem is tudják, hogy milyen távol állnak az igazságtól. Ez az, amit az asszony is mond: Nincs semmid. Sokszor érezhetjük így: „Nincs semmim! Ugyan, mit adhatnék?”; de mindig van mit adnunk. Krisztus miatt mindig van mit adnunk.
Gal 5-ben a Szellem gyümölcseinél a második hármas – béketűrés, szívesség, jóság – ez az, amit adunk az embereknek. Adunk. Van mit adnunk. Lehet, hogy semmim nincs, ahogy Jézus szomjas volt. „Akkor mid van? Még italod sincs, még vized sincs. Akkor mid van neked?” Jézus azt mondja: Nekem hatalmas ajándékom van a számodra, és ez az igazság.
Lehet, hogy gyengének érzed magad. (Az esti istentiszteleteken a Korinthusiakhoz írt első levélen megyünk végig.) Amikor Pál jött a korinthusiakhoz, akkor gyenge volt, igaz? Azt mondja 1Kor 2:3-ban: „Nagy gyengeségek között jöttem hozzátok. Nagy félelemmel jöttem hozzátok.” „Mégis szolgáltál, Pál?” „Igen, szolgáltam. Habár féltem, habár gyenge voltam.”
Habár szegény vagyok, habár nincs semmim, mégis másokat gazdaggá tehetek. Ez a kereszténység csodája. Lehet, hogy nincs semmim és azt mondom: „Nem tudok semmit adni. Van valamim azonban, amit adhatok, ami nagyobb, mint a hatalmas vagyon, ami egy olajsejknek lehet.” Többem van. Miért? Azért, mert szabaddá tehetek egy embert. Mert megszabadíthatok egy embert. Mert megismerheti Krisztust, és szabad lehet. Igazán szabad. Nem újra megkötözve valami mással, hanem igazán szabad.
Úgyhogy, amikor a légkör azt mondja neked, amikor az összes démon azt mondja neked: „Nincs neked semmid!”; amikor a régi bűnös természeted azt mondja: „Látod?! Még mindig ugyanolyanok vagyunk.”; amikor a világ beszél hozzád, amikor egy régi „jó barát” azt mondja neked: „Látod?! Nincs neked semmid!”; akkor ne bátortalanodj el. Ne add be a derekad! Nem igaz.
Lehet, hogy nincs semmim, de mégis van valami, amit adhatok. Mégis áldás lehetek. Mégis szolgálhatok, és Istennek lesz gondoskodása. A béketűrés, a szívesség, a jóság, az, ami egy új szívből jön, az áldás az embereknek. Az áldás az embereknek! Nem csak boldogságot ad, hanem áldás.
Ján 4:13-14 Felele Jézus és monda neki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
Jézus azt mondja: „Én egy másik szintről beszélek hozzád. Én valami másról beszélek neked. Amit Én adok, az annyira más! Nem is lehet hasonlítani. Az a víz, amit Én adok, az megelégít. Békességet ad.” Este úgy fekszel le, hogy nyugodt vagy. Este úgy fekszel le, hogy bízol, hogy reményed van. Ján 14:27-ben azt mondta a tanítványoknak:
Ján 14:27a Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja.
Más. Különbözik. Nem a mi szintünkről szól. Nem a mi válaszaink. Nem az, ahogy mi összekapcsoljuk a dolgokat, hanem Isten másként adja ezt nekünk. Erről beszél az asszonynak, és erről beszélünk mi is. Másféle békesség, másféle öröm. Gal 5-ben az első három – szeretet, öröm, békesség – a Szellem gyümölcseiből az, amit Isten ad nekünk. Ez az, amit Isten ad nekünk Önmagából. Mert Ő a szeretet, és Ő ad nekünk szeretetet új módon: érdek nélkül.
Öröm. Pálnak az üzenete tele van örömmel. Újra meg újra arról beszél: Öröm és békesség legyen nektek! „Hihetetlen! Pál, hogy beszélhetsz erről?” Amikor leírja a szolgálatát a Korinthusiakhoz írt második levélben, azt látjuk, hogy kevés ember szenvedett el annyi nyomorúságot, mint ő: hajótörés, korbácsolás, útonállók, botozás, megkövezés, éhség, szomjúság,… nem kis dolgok, és aztán azt mondja: öröm és békesség.
Hogyan? Úgy, hogy kapott Istentől valamit, és amikor Gal 5:22-ben azt mondja: ez és ez a Szellem gyümölcse; akkor tudja, hogy miről beszél. Ez a mi életünk a Szent Szellemben. Erre vagyunk elhívva. Van azonban egy akadály az utunkban, és az asszony is belefutott ebbe.
Ján 4:15 Monda neki az asszony: Uram, add nekem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!
Jézus azt feleli neki: „Van valami azonban még előtte. Először a megtöretés jön.” Mi hívőkként azt mondanánk: előtte ott kell lennie a keresztnek, előtte el kell engednem az életemet. Előtte bíznom kell Istenben. El kell engednem a gyűlöletemet, a haragomat, az én ambícióimat, és azt mondani: „Rendben, Uram! Akkor használj engem. Ha adni akarsz embereknek, akkor tegyél engem áldássá, és adj nekem áldásokat. Hadd éljem a Te életedet, azt, amit Te tartogatsz nekem.”
Jézus eljuttatja ide ezt az asszonyt – Ján 4:15-18 –, és azt mondja neki: „Figyelj! Az életed nem olyan nagyszerű. A dolgok nincsenek annyira rendben, mint amennyire itt mutatod.” Van itt egy nagyon fontos dolog. Amikor elismerem, hogy az életem káosz, amikor elismerem, hogy én képtelen vagyok összerakni a dolgokat, amikor elismerem, hogy eltoltam, akkor Isten elkezdhet dolgozni velem. Mert végre egyetértek Ővele. Muszáj, hogy ezt kimondjam. Muszáj, hogy ezt elismerjem. Ő azt mondja: „Végre egyetértünk. Végre egyféleképpen gondolkodunk.”
Tudod, amikor az emberek készen állnak elválni egymástól, mi a legrosszabb dolog, ami történhet? A legrosszabb dolog, ami történhet, az a „jó barátok”, akik odaállnak, és azt mondják: neked van igazad. Ez a legrosszabb dolog, ami történhet. Mert így nem tudja azt mondani: „Eltoltam. Elrontottam az egészet. Még ezt is elrontottam. Nem csak a pénzemet vesztettem el, nem csak a munkámat, de elveszítem az embert, akit a legjobban szerettem.” Nem tudja azt mondani: „Istenem, eltoltam. Segíts nekem!”; és aztán Isten soha nem tudja helyreállítani.
Kit kötöz be Isten? Ézs 61-ben azt mondja-e: „A tökéletest kötözöm be. Igaz? Az igazságost kötözöm be.” Nem! Azt mondja: a megtört szívűeket. Azt, aki azt tudja mondani: „Uram, nem vagyok tökéletes. Nincs rendben a dolog. Elszúrtam.” Nem úgy van, hogy nekem van igazam, és neki nincs igaza. Lehet, hogy igazam van egy szinten, de a másik oldalról nincs igazam. Ezt úgy mondjuk: igazam van, de még sincs igazam. Igazán ott a másik oldal, hogy Ő bekötözi azt, aki össze van törve.
Mát 9-ben: akik egészségesek, azoknak nem kell orvos, hanem azoknak, akik betegek.
Máté 9:13 Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.
Aki azt mondja: „Jézus, Jézus, én igaz vagyok, de Te jó adalék lennél az életemhez. Te lennél a bónusz, az extra százalék, amire szükségem van még.”; annak Jézus azt feleli: „Nem! Ismerd el, hogy nincs semmid, hogy nulla százalékon vagy, hogy vacak az egész, hogy mindent eltoltál, hogy nem tudod, hogyan neveld a gyereked, hogy nem tudod, hogyan viszonyulj a szüleidhez, hogy nem tudod, hogy állítsd helyre a tönkrement kapcsolataidat. Aztán Én bejövök, és Én leszek az egész életed. Az egész életed, és Én egészséges vagyok.” Erre van szükségünk. Ő bekötöz minket. Ő helyreállít minket, de ehhez mélyebbre kell mennünk. Ez az, amit olvastunk.
Amikor az asszony érti végre, hogy neki több kell, hogy neki valami egészen új kell, akkor:
Ján 4:26 Monda neki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek.
„Én vagyok a Messiás. Én vagyok a válasz. Én a vagyok az, Akire szükséged van.” Mi történik ezután? Gondolkodj el ezen egy pillanatra. Ján 4:28-29 az asszony bemegy a városba, és mindenkinek beszél a történtekről. Elmondja az embereknek: „Gyertek, gyertek! Nézzétek meg ezt az Embert. Ez az Ember mindent tud. Ez az Ember mindent elmondott nekem.” Miért beszélt így? Mert lenyűgözte. Miért beszélt így? Azért, mert áldást kapott. Ez az, amire szükségem van.
Áldásra van szükségem, valamire a felső szintről. Emlékszel-e, amikor beszéltünk a házról? (2013.05.26. de és 2013.06.02. de. P. Kende: Teljes élet a teljes házban) Az alsó szint az, ahol élünk, és a felső szint a természetfeletti. Szükségem van valamire, ami természetfeletti. Amikor megvan, akkor azt mondom: „Ó, Mindenki! Figyeljetek!”
Mindenki elámult rajta: „Miről beszél ez az asszony? Hogyhogy beszél hozzánk? Eddig rejtőzködött. Eddig elbújt. Eddig szégyellte. Eddig délben járt a kútra, amikor senki nem megy a kúthoz, hogy ne kelljen látnia, ahogy pusmogunk a háta mögött, ahogy pletykálunk róla, ahogy kinevetjük. Azért, hogy ne kelljen szégyenkeznie. Most pedig idejön, és beszél hozzánk, és nem süti le a szemét, és azt mondja: ennél az Embernél áldás van, és a tiétek is lehet.”
Van egy nagyszerű szakasz: 2Kor 3:6-13. Ebből egy verset most kiemelnék:
2Kor 3:12 Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal szólunk;
Mivel áldást kaptunk, mivel Isten megáldott minket, ezért nagy szabadsággal szólunk. Nagyon egyszerűen beszélünk. Azt mondjuk: „Figyelj! Itt az ideje, hogy megbocsáss. Itt az ideje, hogy továbblépj. Itt az ideje, hogy bízz Istenben.” Ilyeneket mondunk, egyszerűen beszélünk, nem vagyunk komplikáltak. Nem beszélünk bonyolult dolgokról. Természetfeletti dolgokról beszélünk, de egyszerűen. Mert igazán áldást kaptunk.
Ez az, amit az asszony csinált. Azt mondja az embereknek a városban: „Hé! Eddig pletykáltatok énrólam, és amiatt elbújtam. Ő mindent elmondott nekem szemtől szembe, és most bátorodom, és örvendezem és beszélek. Miért? Mert Ő valami többet is mondott nekem. Nem csak a bűneimről beszélt. Nem azt mondta: Bűnös vagy és kész!; hanem azt mondta: Ismerd el, hogy az életed össze van törve, hogy nem vagy elég erős!”
Ha így vagy, akár egy-két évtized hit után, ismerd el, hogy nem vagy elég jó. Így vagyunk mind. Jézus azt mondja: „Igen, de Én a mai nap is nyitok neked ajtókat. Én a mai nap is tartogatok neked áldásokat.” Erről beszél nekünk az Írás Gal 5:22-23-ban. Ott van mindaz, amit Isten ad nekünk – szeretet, öröm, békesség –, az, amit továbbadunk Őbelőle: béketűrés, szívesség, jóság; és aztán az, ami nekünk szól ebből: szelídség, hosszútűrés, mértékletesség. Ezek nekünk szólnak.
Figyelj! Szabadságunk van. Nem tudom, hogy észreveszed-e, hogy az asszony micsoda kötelékekben volt. Feltűnik-e ez a történetben neked? Gondolj bele, a kultúrája óriási kötelék. Hálás vagyok az egyik oldalról a kultúránkért, a másik oldalról gyűlölök nagyon sok dolgot benne. Miért? Azért, mert megkötöz embereket.
Úgy értem, a kultúránk azt mondja, hogy az öngyilkosság rendben van. A kultúránk azt mondja, hogy az ivás normális, furcsa vagy, ha te nem iszol alkoholt. A kultúránk mond nagyon sok dolgot, és megkötözi az embereket. Jézus kilép a körből, és azt mondja: Itt vagyok és beszélek hozzád, igazán személyesen. Ez történt velünk, hogy Isten megszabadított bennünket. Azért, mert – hála Istennek! – voltak, akik nem törődtek a kultúrájukkal, misszionáriusok szolgáltak felénk. Másik hívők szolgáltak felénk.
1Kor 9:22 mindeneknek mindenekké lettem. Ami azt jelenti, hogy kiléptem a köreimből. Túlléptem azon, ami kényelmes, azon, ami belefér. Az asszony rab volt. Rabja volt annak, ami lehetséges. Azt mondta Jézusnak: Uram, nincsen semmi, amivel merhetnél, a kút mély. Nagyon sok ember él így: lehetetlen, nem történhet meg, nem mehet úgy. Márk 10-ben Jézus azt mondta, hogy Istennel semmi sem lehetetlen. Ez elég nagy bátorítás!
Ne legyünk rabjai annak, hogy mi lehetséges, és mi nem. Amikor imádkoztunk a nyár elején, hogy családként el tudjunk menni Bakuba, akkor kicsit úgy voltunk vele: imádkozzunk, de lehetetlen. Hát nem volt az! Ez persze csak egy kicsiny példa, de annyi ilyet mondhatnánk. Merünk-e hinni? Merünk-e bízni?
Ézs 61. szabadulást hirdessek a megkötözötteknek – ez Jézusnak a munkája. Jézus azt mutatta ennek az asszonynak: szabad vagy. Az asszony a múlt bűneinek a kötelékében élt és Jézus megszabadította őt. Ezt találjuk. Róm 8:38-39 semmi nem választhat el engem Istennek a szeretetétől Krisztusban. Ez az, amire szükségem van: szabadság, amit Krisztus ad. Ámen.