P. Musztafa
2Pét 3:9 Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.
Isten nem lassú. Arra gondoltam, hogy néha mennyire nehéz Isten időzítésére várni. Észrevetted? 🙂 Tudod jól, hogy miről beszélek, nem? Mindnyájan emberek vagyunk. Akarjuk, amit akarunk, és azonnal akarjuk. Most azonnal!
Arra gondoltam, hogy Isten időzítése szerint működünk-e? Mert sokszor úgy gondolkodunk: „Ha valami Istentől van, akkor annak úgy kell történnie, ahogy én elképzeltem. Azért, mert megvan a terv a fejemben, és megvan mindennek az időzítése is. Van egy pontos kép a fejemben. Pontosan tudom, hogy hogyan kell, hogy történjenek a dolgok!”
Igazán saját magunknak kell feltennünk ezt a kérdést. Nem az a kérdés, hogy Isten az én beosztásom szerint működik-e, hanem az a kérdés: Én az Ő időbeosztása szerint működöm-e? Úgy élek-e, ahogy Isten tervezi? Vagy megpróbálom Őt beleszorítani, az én életembe, az én tervembe, az én elképzeléseimbe? „Istenem, hol vagy? Én is ott szeretnék lenni, ahol Te! Pontosan ott.”
Arra gondolok, hogy a pusztában nappal ott volt a felhő, éjjel pedig a tűzoszlop. Érdekes volt, ahogy ezek mozogtak. Nehéz volt előre megjósolni az ütemet. Mert néha csak néhány órára állt meg, és aztán volt, hogy egy egész évig egy helyben állt. Soha nem tudtad, mikor indul újra. Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lehet így élni, hogy mindig készenlétben állni arra, hogy az ember mozduljon Istennel.
Arra gondoltam, hogy néha nagyon nehéz Isten időzítését kivárni. Úgy hiszem, és úgy gondolom, hogy a várakozás oda vezet, hogy az ember sokkal jobban tudja majd elfogadni, amit Isten készített. Azért, mert amikor az ember vár, akkor érettség fejlődik benne. Ha megkérdezed az embereket, hogy szeretnek-e várni, nem hiszem, hogy túl sok embert fogsz találni, aki szeret. Szeretsz várni buszra? És Isten válaszára? Az emberek nagy része nem szeret, mégis segít.
A várakozás segít nekünk megérteni dolgokat. Aztán, amikor Isten elvégezte a munkáját bennem, azáltal, hogy vártam Őrá, akkor más módon fogok elfogadni Tőle, és az örömöm nem lesz felszínes, hanem igazán mély lesz, és a szívem igazán más lesz. Teljesen más.
Ha úgy fogadnám el Istentől a dolgokat, hogy nem vagyok érett, akkor az örömöm csak rövid ideig tartana. Úgy, mint a gyermekek. Nálunk voltak rokonok Karácsonykor. Az egyik egy hatéves kisfiú. Néztem a játékait, és arra gondoltam mindig elveszíti azokat. Mindenegyes alkalommal, miután hazamennek, találok a lakásban játékdarabokat. Próbálom visszajuttatni neki, de én magam is elveszítem. Annyira érdekes! Ezen gondolkodtam, hogy mindig kap újabb játékokat, ahogy most is kapott, és olyan könnyű elveszíteni, mert rövid ideig jók. Lehetünk mi is úgy, mint a gyermekek: könnyen jött, könnyen megy.
Nekünk azonban most már más. Nem vagyunk többé gyermekek, és Isten munkálkodik bennünk. Csodálatos munkát végez a szívünkben. Arra gondoltam, hogy amikor reményteljes várakozásban vagyunk, akkor a Biblia szerint Istennek a jutalma az, hogy megújítja az erőnket:
Ézs 40:31 De akik az ÚRban bíznak, azoknak ereje megújul; …
Ez Isten ajándéka nekünk. Isten megújítja az erőnket, amikor úgy gondoljuk, hogy már önmagunk végére értünk. „Istenem, nem tudok tovább várni! Istenem, kérlek, ne tedd ezt! Imádkoztam. Már olyan régóta imádkozom! Már van vagy fél éve is! Már évek óta imádkozom, és a megfelelő imákat mondom! Uram, ne tedd ezt velem, kérlek! Segíts, kérlek! Válaszolj! Add! Szükségem van rá!” Isten azt mondja: „Ez rendben van. Rendben van, hogy vársz.”
Amíg vársz, ne veszítsd el a reményt, és ne mondd azt, hogy Isten nem törődik, hogy Ő nem figyel. Ne mondd azt, hogy azok az emberek gonoszak, hanem csak várj, mert Isten csodálatos. Ő a Saját időrendje szerint cselekszik, és lehetőségeket ad, hogy én másfajta szívvel fogadjam el azt, amit Ő adni akar, amikor eljön az Ő ideje.
Nagyon érdekes:
ApCsel 1:7 Mire ő azt válaszolta: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.
Nem a te dolgod, hogy tudd az időket pontosan, hogy mikor jön el majd a válasz. Az én részem az, hogy hűséges sáfár legyek a piciny dolgon, amit Isten rám bízott: imádkozzak valakiért, lehet, hogy egy országért, egy missziós mezőért, vagy imádkozzak egy misszionáriusért, lehet, hogy egy elveszett rokonért, aki annyira makacs. Vannak makacs rokonaid? Tudod, miről beszélek? 🙂 Makacs rokonok – mit csináljunk velük? Nem tudom a pontos dátumot, és a szívem ég, de azt tudom, hogy Isten kézben tartja a dolgokat.
Annyira nehéz az Ő időzítésében bízni! „Istenem, hadd segítsek Neked kicsit! Hadd erőltessem kicsit azt a helyzetet! Hadd sürgessem, mert akkor az segíteni fog Neked! Szellemi vagyok, nem? Én a tanítványod vagyok, a Te gyermeked.” Annyira nehéz, de Isten időzítése lenyűgöző!
Gal 4:4 Amikor azonban eljött az idő teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve,
A zsidó emberek vártak. Vártak, és vártak. Várták a megígért Messiást, és voltak, akik feladták a reménységet. Luk 2:25-26,38 Simeon és Anna nem adták fel a reménységet. Ők nem adták fel a reménységet, és a jutalmuk az volt, hogy megláthatták Jézust. Meglátták a gyermek Jézust, és Simeon a karjaiba is vette a gyermeket. Isten megígérte neki, hogy meg fogja látni, és ő a karjába vette a gyermeket.
Gondolj bele, hogy mit érzett ez a férfi! Mindenki, az egész ország várt. Az emberek azt mondták: „Úgy sem fog soha megtörténni. Mikor lesz már meg?” Azt is mondja az Írás, hogy Simeon hűségesen járt a templomba, mert a szíve tele volt várakozással. Az ő várakozása más volt, mint csak egy átlagos várakozás. Nem úgy várt, mint egy átlagos ember, aki azt mondja: Uram, azt várom, hogy úgy fogsz cselekedni, ahogy én azt elképzeltem.
Nem! Az ő várakozása az Úr volt Maga. „Nem tudom pontosan az időt és dátumot, és ezért jövök újra és újra a templomba. Ezért vagyok ott, és Istennek megadom a jogot, hogy akkor cselekedjen, amikor szeretne. Bármikor. Nem erőltetem, nem manipulálom Őt mindenféle imákkal. Semmivel sem teszem, hanem csak várok. Uram! Azt, hogy mikor, csak Te tudod. Milyen áldott pillanat lesz!”
Micsoda pillanat volt, amikor a gyermeket a kezébe vette. Nem átlagos pillanat volt, hanem tudta jól, hogy mi történik. Lehet, hogy az őt körülvevő emberek számára ez semmiség volt. „Egy idős ember a kezébe vett egy kisbabát. Mi ebben a szokatlan? Nincs semmi szokatlan ezzel kapcsolatban. Mind a ketten aranyosak.” Ám ez sokkal több volt annál! Ez egy szent pillanat volt.
Szent pillanat – ez az én szívem és Isten szíve között zajlik, amikor a kezembe tartom Istennek az ígéretét, és meglátom, hogy mennyire csodálatos. Még mindig élek, és megláttam az ígéretet. Megtörtént az én időmben, az én életem alatt. Megtörtént!
Úgyhogy köszönjük, Istenünk! Köszönjük, Jézus, hogy Te mindig tökéletes vagy. Az én várakozásom is tökéletes volt, és a szívem érett lett. A gondolataim annyira másmilyenek, mint ahogy öt évvel ezelőtt gondolkodtam! Úgyhogy nem véletlen, hogy Isten megengedi, hogy átmenjünk helyzeteken. Nem véletlen, hanem képezi a szívünket, és egyre olyanabbak leszünk, mint Ő, és akkor jön el a pillanat.
Akkor csendes ünneplés van. Senki nem tud erről, csak én, mert ez annyira bensőséges. Az emberek egy átlagos embert látnak. Semmi különleges nincs a képben számukra, de én tudom, hogy ez mennyire különleges. Mert ez az én Istenem, Aki hűséges volt. Megígérte, és aztán meg is tette.
Milyen csodálatos! Köszönjük, Istenünk! Köszönjük, Jézus! Köszönünk mindent, amit teszel az életünkben, és az a vágyunk, hogy a Te időzítésed szerint működjünk, hogy aszerint éljünk. Lehet, hogy nagyon sok mindent nem értünk, de kell értenünk? Uram, kell mindent értenünk? Vagy csak bíznunk kell Benned, és örülnünk minden egyes napon, ahogy Téged követünk, és a Te minden Igéd által élnünk. Segíts nekünk ebben! Uram, hiszünk, segítsd a mi hitetlenségünket! Erősítsd meg a szívünket, a gondolkodásunkat!
Köszönjük Neked, Jézus! Urunk, köszönünk minden egyes dolgot, amit tettél az életünkben, mert lenyűgöző munkát végeztél. Annyira másak vagyunk most! Attól a pillanattól nagyon különbözünk, mint amikor elkezdtük. Annyira mások vagyunk már!- Mégis Terád nézünk fel, és várunk, és egyre erősebbek leszünk a Beléd vetett hitünkben, a bizalmunkban. Egyre jobban bízunk az életünk más területein is. Tanuljuk, hogy hogyan engedjünk el dolgokat, és tényleg a Te kezeidbe tenni azokat. Köszönjük, Urunk! Csodálatos vagy! Köszönjük, Jézus! Áldd meg a gondolkodásunkat, és áldd meg a várakozással töltött időnket! A Te drága nevedben, Istenünk, ámen.
P. Duló Attila
Túl vagyunk az ünnepeken, és nemsokára ezen az éven is túl leszünk. Ilyenkor szoktunk új célokat állítani, fogadalmakat tenni. Nemrégen olvastam egy könyvet, és abban volt egy kis történet, ami nagyon megáldott. Előtte azonban nézzük meg az alapversünket:
Eféz 2:10 Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
A történet így hangzik. A kanári a szobában van egy kalitkában, a pacsirta pedig kint az ablakpárkányon ül, és beszélgetnek. A pacsirta megkérdezi a kanárit:
– Mi a célod?
– Az a célom, hogy magot egyek. – válaszol a kanári.
– Minek?
– Azért, hogy énekelni tudjak. – feleli a kanári.
– Minek? – kérdezi a pacsirta.
– Mert ha énekelek, akkor több magot kapok.
Mire a pacsirta:
– Tehát azért eszel, hogy erős legyél, hogy énekelni tudj, hogy magot kapj, hogy ehess.
– Igen. – felelte a kanári.
A pacsirta azt mondja:
– Ennél sokkal-sokkal több van benned!
Annyira találó ez a történet! Mert akármennyire elképesztő, de ránk, keresztényekre is sokszor jellemző, hogy sokkal kisebb céljaink vannak, mint amire Isten tervezett minket. Sokkal alacsonyabb, kisebb céljaink vannak, mint amire tervezett minket az ÚR, és nagyon gyakran beleesünk ebbe a hibába. Nagyon gyakran mi is csak a megélhetés szintjén gondolkodunk, és nem merünk nagyobb célokat állítani, nagyobb célokban gondolkodni.
Amikor arra gondolunk, hogy mi a létezésünknek a célja, akkor többnyire olyan célokat fogalmazunk meg, ami nem a létünkre ad választ, hanem a cselekvésünkre: karriert akarok, családot akarok, több pénzt akarok, jó állást akarok. Ezek a célok mind a cselekvés szintjén vannak, és a létünknek az értelmét meg sem érintik. A létezésünknek azonban nem lehet pusztán az a célja, hogy családot alapítsak, hogy több pénzem legyen, vagy legyen egy jó munkám. A mi céljaink ettől sokkal magasztosabbak! A létezésünk ettől sokkal magasztosabb!
Kérdezhetnéd, hogy miért. Nagyon egyszerű a válasz. Azért, mert azt olvastuk Eféz 2:10-ben, hogy az Ő alkotása vagyunk. Ez bámulatos. Az Ő alkotása vagyunk! Nem holmi összeeszkábált akármik vagyunk, hanem Isten alkotásai. A görögben a poémia szót olyan értelemben használják, hogy alkotás, mű, remekmű; és ezek vagyunk mi.
Az alkotás sokkal több, mint a csinálás vagy a gyártás. Gyárthatok egy gépet, ami nagyon jó, nagyon hasznos, de az még nem alkotás. Csinálhatok egy sámlit, ami praktikus, és jó, ha van, de ettől az még nem alkotás. Az alkotás ettől sokkal-sokkal több!
Az alkotás olyasmi, minthogy egy hozzáértő személy, egy mester a semmiből nagy értéket hoz létre. A festményekre, szobrokra, szép ékszerekre szoktuk azt mondani, hogy alkotás. Persze, ha én festek egy képet, az csak mázolmány, de egy Michelangelo által festett kép már műalkotás. Tehát az alkotás a semmiből létrehozni értéket egy olyan személy által, aki ért hozzá, aki mestere az egésznek. Ezek vagyunk mi.
Isten, a Mester a semmiből, a föld porából létrehozott valami különlegesen értékeset: téged. Különlegesen értékeset alkotott. Erre – az értékedre, arra, hogy különleges vagy – fantasztikus bizonyíték az, hogy mindent a szavával teremtett, de az embert a kezével formálta a föld porából.
Én vizuális ember vagyok. Mindent látok magam előtt, és látom ezt a képet, ahogy Isten formál, alkotja az embert. Csak nézi: Kicsit még nagy a füle, kicsi az orra. Csak így gyurmázgat, formálgat. Szeretet van ebben. Az van benne, hogy valami fantasztikust akar alkotni. Benne van az, hogy olyat akar alkotni, ami még soha nem volt: Valamit, ami különleges, ami értékes, ami drága. Aztán egyszer csak ránéz, és azt mondja: „Ez az! Megalkottam. Gyönyörű, értékes és szép.” Ez bámulatos!
Annyira jó ezt hallani, nem? Mert ez arról beszél, hogy mennyire értékesek vagyunk. Ez azonban felelősséget is ró ránk. Mert ha csak ilyen összetákolt akármik vagyunk, akkor élhetünk ugyanúgy, mint a kanári, lehet az a célunk, hogy több magunk legyen. Ám értékes személyként, alkotásként, mesterműként már nem élhetünk úgy, mint a kanári. Ez felelősséget ró ránk. Mert értékesként, alkotásként olyan életet érdemes élnünk, ami méltó az Alkotóhoz, és méltó az alkotáshoz. Csodálatos, hogy élhetünk így!
Alkotásként azt a célt kell megvalósítanunk, amire az Alkotónk alkotott. Ez nem bámulatos? Nem fantasztikus? Ide nézz, mit olvastunk itt: Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. Ez méltó egy alkotáshoz. Isten minket jó tettekre teremtett. Figyelj azonban! Nem az emberi jócselekedetekre teremtett minket, hanem azokra, amiket Ő előre elkészített.
Amikor a saját jótetteimben járok, azt hogyan hívjuk? Az a vallásosság, nem? A vallásos embert terheli az, hogy neki jót kell cselekedni. Mert a vallásos ember hiszi azt, hogy őt a jócselekedetei fogják a mennybe vinni. Isten azonban azt mondja: „Engem nem érdekelnek azok a cselekedetek, amiket te testből tudsz megtenni. Még akkor sem, ha jók azok a cselekedetek. Engem az érdekel, ha hitben jársz. Én a hitedben gyönyörködöm, Engem az érdekel. Ezért készítettem el neked előre jó cselekedeteket, hogy hitben abban tudj járni.” Ez bámulatos!
Az embernek a lelke különböző szükségekért kiált. Ugyanúgy, ahogy a fizikai testünknek megvannak a szükségei, ugyanúgy a lelkünknek is megvannak a szükségei. Az egyik szüksége a lelkünknek a cél és értelem. Mindnyájan szeretnénk tudni, hogy van értelmes célja a létezésünknek. Azt reméljük, hogy nem csak úgy vagyunk, ahogy az evolúció tanítja: véletlen mutánsként tengődünk ebben a világban, csak úgy, minden értelmes cél nélkül. Nem! Szükségünk van arra, hogy tudjuk: van értelme a létünknek.
Isten céllal teremtett minket. Isten pontosan ezért céllal teremtett minket, és adott nekünk értelmes célokat. A teremtésünknek az egyik célja, hogy uralkodjunk minden teremtett dolog fölött, 1Móz 1:28 szerint; másrészt pedig, hogy hordozzuk Istennek a dicsőségét, Ézs 43:21 szerint. Valamint az, hogy egy élő kapcsolaton belül megismerjük a Teremtőnket, Ján 17:3.
Isten nemcsak pusztán unalomból teremtette az embert, nemcsak összeeszkábált minket, hanem értelmes céllal alkotott minket. Csodálatos, hogy ebben járhatunk! Mert ha csak kanáriként éljük az életünket, akkor egyetlen célunk van: az, hogy éljünk, hogy több magunk legyen, hogy még több magunk legyen – azaz legyen még egy kütyünk, amit úgyis itt hagyunk, ha meghalunk.
Elnéztem a karácsonyi ajándékvásárlást. Elképesztő, ami folyt. Érdemes volt figyelni kicsit, hogy hogyan vásárolnak az emberek. Semmi sem volt drága „Csak meg kell mutatnom, hogy több vagyok, mint a másik.” Annyira szomorú volt ezt látni! Isten azonban nem ilyen kanári-életet szánt az embernek.
Isten nekünk magasztos életet szánt. Értelmes céllal lettünk teremtve. Előre elkészítette nekünk azokat a cselekedeteket, amikben járhatunk. Csak gondolj ebbe bele, hogy mennyire magasztos cél lehet az életünkben az, hogy megismerjük Istent, hogy megismerjük a Teremtőnket! Csak gondolj bele, hogy tudsz-e ennél sokkal értelmesebb célt! A létezésednek ennél értelmesebb célját tudod-e mondani?
Megismerhetem a Teremtőt. Megismerhetem azt a mindenható Úristent, Aki megteremtette ezt a világmindenséget, Aki egyetlenegy szavával tartja fenn a világmindenséget! Megismerhetem Őt. Olyan közel kerülhetek Hozzá, mint a legjobb barátomhoz, mint a feleségemhez. Bensőséges kapcsolatom lehet Vele. Van-e ennél értelmesebb cél?
Emellett mennyire megtisztelő cél az, hogy együtt munkálkodhatok Istennel! Engem ez mindig lenyűgöz. Nem tudom, hogy te hogyan vagy ezzel, de engem lenyűgöz. Amikor olvasom 1Kor 3:9-et, miszerint mi az Ő munkatársai vagyunk, akkor ez mindig lenyűgöz. Én, aki pici porszem vagyok, Isten munkatársa lehetek.
Te Isten munkatársa lehetsz! Nem csak holmi alvállalkozóként, hanem a fiúság jogán. Isten bevett abba a munkába, amit nélkülünk is el tudna végezni. Miért? Mert a gyermekei vagyunk. Mert értékesek vagyunk. Mert az Ő alkotásai vagyunk. Mert Ő elkészítette nekünk azokat a cselekedeteteket, amikben járhatunk. Bevett minket ebbe a munkába, és ez bámulatos.
Az együttmunkálkodásunk egyik legcsodálatosabb tevékenysége az elveszettek elérése. Ez a másik, ami lenyűgöz, hogy Isten ránk bízta a békéltetés szolgálatát, ránk bízta az evangéliumot, hogy szóljuk az embereknek, hogy béküljenek meg az Istennel; 2 Kor 5:18 és 20. Te vagy a megoldás! Odamehetsz, és elmondhatod a jó hírt bárkinek.
Ezek olyan kérdések, amiken már régen gondolkodom. Isten dolgai közül van jó néhány, amit huszonkét év alatt sem tudtam megérteni, és az egyik az éppen az Ő szeretete, hogy Ő a szeretete miatt milyen hatalmas nagy tisztességet ad nekünk, hogy mennyire fontosak vagyunk Neki. Ez lenyűgöz, hogy én lehetek az, aki által emberek Isten közelébe kerülhetnek.
Nem tudom, hogy hallottad-e, de néhányszor már mondtam a következő példát, mert nagyon jó illusztráció. El tudod-e képzelni azt, hogy Isten az ember nélkül is el tudná érni az embert? Van-e Neki hatalma arra, hogy más módon szóljon az emberekhez, mint általunk? Képzeld el a következő szituációt: bemész a közértbe, veszel krinolint, hazaviszed, beteszed a fazékba, kezded főzni, és egyszer csak a krinolin kidugja a fejét a lábasból, és azt mondja: Térj meg, térj meg! Isten meg tudná ezt tenni? Hát persze, hogy meg tudná!
Azt mondja, hogy csecsemők szája által hirdeti a dicsőségét. Azt mondja, hogy kövek által tudna szólni. Persze, hogy meg tudná tenni! Hatásos lenne? Két lehetőséget tudok elképzelni. Vagy ott menten elájulnék, vagy azt mondanám: „Rendben van! Ha egy krinolin mondja, akkor biztos, hogy úgy van.” Isten viszont azt mondja: „Nem! Te vagy a megoldás! Te vagy a legjobb megoldás! Te általad fogom elérni az embereket.”
Van-e ennél értelmesebb cél? A létezésünknek van-e ennél értelmesebb célja? Élhetünk kanáriként, de élhetünk alkotásként is! Élhetünk remekműként, műalkotásként is, értelmes céllal: azokban a cselekedetekben járva, amiket Isten előre elkészített.
Van-e annál értelmesebb cél, minthogy a láthatatlan Istent láthatóvá tegyük? Itt nem valami misztikumra gondolok, hanem arra, ahogy egyszerűen csak élünk. Arra, hogy olyan életet élünk, ami leleplezi Krisztust, ami láthatóvá teszi a láthatatlan Istent. Milyen fantasztikus cél, a létezésünknek milyen hihetetlen célja az, hogy vihetem magammal mindenhova Krisztust! Vihetem a munkahelyemre, vihetem a szabadidőközpontba, a konditerembe… vihetem bárhova, ahova megyek. Mert olyan életet élünk, ami leleplezi Krisztust. Mi műalkotások vagyunk értelmes céllal, amiket előre elkészített nekünk az Úr, hogy azokban járjunk.
Most pedig kérdezhetnéd: „Jól van, p. Atti! Ez így nagyon jól hangzik, de honnan tudom meg, hogy mik azok, amiket már előre elkészített, és hogyan tudok azokban járni?” Nagyon egyszerű a válasz. Egy vallásos embernek folyamatosan jókat kell cselekednie, és szegénynek nem elég, hogy jókat kell cselekednie, de ráadásul neki kell eldöntenie, hogy mi a jó és mi a nem jó.
Mi viszont nem így! Nekünk egyetlenegy dolgunk van: az, hogy járjunk Istennel, hogy hitben járjunk Istennel. Aztán ahogy járok Istennel, ahogy növekszem az újban, azt veszem észre, hogy egyre többször teszek olyan dolgokat, ami méltó az Alkotómhoz, és méltó az alkotáshoz, és amiket előre elkészített. Minél jobban megismerjük Őt, minél inkább Vele járunk, annál inkább tudunk azokban a cselekedetekben járni, amiket Isten elkészített nekünk. Ráadásul úgy, hogy észre sem veszed, csak megtörténnek.
Megtörténnek. Azért, mert előre el van készítve! Mert már készen van. Csak járok Istennel, Rá tekintek, Vele járok, és egyszer csak megtörténik. Egyszer csak teszel valami olyat, amit a régi bűnös természetedben soha nem tennél. Teszel valami olyat, amit testből nem tennél. Megtörténnek azok a dolgok, azok a jó cselekedetek, amiket az Úr előre elkészített nekünk.
A kanári gyönyörűen fütyörészik. A kanári nagyon aranyos madár, de nem remekmű. A remekmű te vagy. Te vagy Isten alkotása, akinek Isten elkészítette azokat a jócselekedeteket, amikben járhat, és ami méltó a remekműhöz, és méltó az Alkotóhoz. Úgyhogy csak bátorítalak: Járjunk ebben! Ha célokat állítunk jövőre, akkor csak gondoljunk arra, hogy olyan céljaink legyenek, ami méltó egy alkotáshoz, méltó egy remekműhöz. Ámen.
Urunk, köszönjük Neked! Köszönjük, hogy mi a Te alkotásaid lehetünk, hogy nem összetákolt valamik vagyunk, hanem a Te remekműveid. Köszönjük, hogy adtál nekünk olyan szellemi életpályát, amiben járhatunk, hogy előre elkészítetted azokat a cselekedeteket, ami méltó Hozzád, és méltó hozzánk is. Ámen.