Dávidról szeretnék beszélni. Vele kapcsolatban volt néhány különlegesség. Az egyik különleges dolog 1Sám 26-ban van leírva. Saul gyűlölte őt, meg akarta ölni, és itt a lehetőség, hogy Dávid viszonozza ezt a „kedvességet”. Az egyik embere, Abisaj ezt mondta Dávidnak:
1Sám 26:8 … Kezedbe adta a mai napon Isten az ellenségedet.
Igaza van, tényleg a kezébe adta Isten az ellenségét. Saul előtte volt, a kezében volt, megölhette volna.
Aztán Abisai így folytatja (átfogalmazom): „Figyelj, hadd öljem meg, nem fog érezni semmit, nem fog fájni, ígérem. Tudom, hogy milyen vagy, Dávid! Úgy intézem, hogy ne is érezzen semmit.” Isten tényleg a kezébe adta az ellenségét, de Dávid nem ölte meg. Miért? Látott valamit Saulban, amit egy gyilkos indulatú, dühös, gyűlölködő emberben nehéz látni. Aki dühös, aki irigy, aki féltékeny, aki igazán démoni, abban nehéz meglátni, Dávid mégis látta benne:
1Sám 26:9 Dávid azonban azt mondta Abisajnak: Ne veszítsd el őt! Mert vajon ki emelhetné föl büntetlenül a kezét az ÚR fölkentjére?
Tyű! Azt a mindenit! Én is azt mondanám, amit Abisai. Nem is kérdeznék. Csak elintéztem volna, és azt kérdeztem volna: Örülsz, hogy megöltem, ugye? Nyilván. Gonosz ember, démoni, Dávid mégis lát benne valamit. A körülötte lévők nem látták ezt, de ő látta, és igaza volt. Ő látta azt, hogy Saul Isten embere.
Ez ma is így van. Körülötted vannak az emberek, akik azt gondolják, hogy semmi sem szent. Mi hogyan gondolkodunk? Hogyan fogunk gondolkodni? Dávid példát ad nekünk. Ő egy ószövetségi hívő, nekünk sokkal több kijelentésünk van. Isten kijelentette nekünk az Ő igazságát sokkal mélyebben, mint neki, egy értelemben, Dávid mégis tanít nekünk valamit. Hogyan gondolkodsz?
Egy kicsit visszább, a 24. fejezetben majdnem ugyanez a helyzet, de itt Dávid levág egy darabot Saul köntöséből. Utána azt olvassuk 1Sám 24:6-ban, hogy a szíve megütötte őt. Azért, mert levágott valamit Saul ruhájából. Miért lenne így Dávid? Nem furcsa ez? Miért lenne Dávid ilyen? Dávid felismerte, hogy ez Isten embere. „Én nem érinthetem őt. Én nem ölhetem meg őt.”
Egy közönséges ember nem ismeri fel ezt a különlegességet. A közönséges ember nem tudja felismerni a különbséget aközött, ami nyilvánosan elmondható, és aközött, ami csak személyesen, négyszemközt mondható el. Beszél, amiről nem helyes nyilvánosan fecsegni, ami titkos, ami visszataszító… Nem tudja megkülönböztetni.
A Bibliánkban is látjuk, a közönséges ember nem tudja megkülönböztetni a szentet és a közönségest. Zsid 12:16 Ézsau ilyen ember, közönséges ember volt. Nem tudta megkülönböztetni a születési jogát, annak az értékét és a lencsefőzeléknek az értékét. Olyan, mintha azt mondanám neked: Itt van 100Ft, add nekem azt a 100 dollárost!; és odaadnád. Miközben azt mondanád: Igen, ez is százas, és az is százas. 100Ft és 100 dollár, és az utóbbi kb. háromszázszor annyit ér, de nem látod a különbséget. Ilyen volt Ézsau.
Itt a kérdés: Jelent ez nekünk bármit ma? Ó, nagyon is! Ne legyél olyan ember, aki nem tudja megkülönböztetni a szentet a közönségestől. Azt ígérted a házastársadnak, hogy hű leszel hozzá. Ez szent, különleges. Ne viselkedj úgy, mint egy bolond. Ne ugrálj mindenféle közönséges ágyba. Mert van egy szent ágy: a tiéd a házastársaddal. Ha nem vagy házas, akkor is, a szexualitásod szent. A kézfogás nyilvános, a szexualitás nem az. Tudd megkülönböztetni a dolgokat! Ez fontos egyébként, mert sokan félreértik. Mi keresztények nem prűdek vagyunk, hanem egyszerűen csak tudjuk, hogy vannak dolgok, amik nem nyilvánosak. Ilyen egyszerű. Olvasd el 3Móz 18-at! Ha nem tudod, miről beszélek, olvasd el, ott van.
Egy jó példa. (Bocsánat, hogy kicsit eltérek, de azt hiszem, jó erről beszélni időnként.) Úgy tudom, hogy az interneten vannak közösségi oldalak, amik jók arra, hogy kapcsolatot tarts. Nagyon sok ember nyilvánosan közzétesz dolgokat, amiket soha nem kéne nyilvánosan kitenni. Mi ezzel a baj? Az, hogy azt tanítják egymásnak az emberek, hogy semmi nem magánjellegű, semmit sem szégyenletes mindenki elé tárni. Azt mondják: „Nincs semmi, amit szégyellni kéne. Nincs semmi, ami szent, nincs semmi, ami értékes. Kitesszük az egészet.” Hívőként ne tanuld meg ezt a leckét!
Eféz 5:12 mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen.
Vannak dolgok, amikről szégyen beszélni, amit nem osztunk meg, ami nem tartozik mindenkire. Ez nyilvánvaló, nem? Úgyhogy ne tanuld meg ezt a leckét: minden mehet, mindent kiteszek. Hanem:
Eféz 5:11 ne legyen részetek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le azokat,
Itt egy érdekes dolog. Egy nap munkát akarsz találni, és ha az új munkahelyről megnézik a közösségi oldaladat, fel fognak-e venni téged? Lehet-e, hogy azt mondják: „Túlságosan sokat szórakozik!”; vagy: „Ez az ember nem tudja tartani a száját!”; vagy: „Micsoda kétes gondolatok!” Aztán úgy érzed: Mit gondolnak, hogy megnézték a közösségi oldalamat az interneten?!
Péld 29:11-ben azt olvassuk (átfogalmazom), hogy bolond az, aki nyilvánvalóvá teszi az összes gondolatát. Ám nagyon-nagyon sok drága ember bolondot csinál magából az internetes közösségi oldalakon. Mit akarok mondani ezzel? Ne legyél ilyen! Nem csak erről beszélek, hanem arról is, hogy tanulj meg különbséget tenni a magánjellegű és a nyilvános között, a közönséges és a szent között. Ezék 22:26 a papoknak ez volt az egyik fő dolguk, hogy megkülönböztessék a szentet és a közönségest.
Egy másik hasonló dolog, ami különleges volt Dávidban, az az ő kapcsolata a frigyládával, a szövetség ládájával. Erről hallottunk az elmúlt héten is. Nem sokat, de hallottunk róla. 1Krón 13-ban Dávid mond valamit, ami fontos:
1Krón 13:3 És hozzuk ide mihozzánk Istenünk ládáját, mert Saul idejében nem törődtünk vele.
Dávid lett a király. Dávidnak helyes vágya, nagyszerű szíve volt. Vágyott valamire, azt akarta, hogy Istennek a ládája, a frigyláda, a szövetség ládája ott legyen velük a fővárosban. Miért vágyott rá? 4Móz 7:89-ben azt olvassuk, hogy Isten beszélt az Ő népéhez, és a frigyládán jelent meg. Az irgalom székéről beszélt hozzájuk. Dávid vágyott erre. Neki volt közössége Istennel. Ő olyasvalaki volt, akinek volt élete Istennel. Énekelt Istennek, dicsérte az Urat, ismerte Őt, Isten ereje vele volt.
Ha ismered Istent, akkor vágysz többre. Akkor vágysz többre Őbelőle. Ez történt Dáviddal. Azt mondta: „Nekünk szükségünk van erre is. Ott kell, hogy legyen Istennek ez a jelenléte velünk.” Ez egy kicsit hasonlít ahhoz, mint ahogy a mai nap Isten Szelleme bennünk él. 1Kor 2:12-ben azt olvassuk, hogy Istennek a Szellemét kaptuk, ha hívők vagyunk. Ő nekünk adta az Ő csodálatos jelenlétét. Mégis lehetünk úgy, mint Saul.
Mi az, amit Saul nem csinált? 1Krón 13:3 Saul idejében nem törődtünk vele. A héberben olyan szavakat használ, ami azt jelenti: rendszeresen látogatni, taposni, követni. Érted, miről szól? „Nem jártunk hozzá. Nem mentünk oda. Nem kerestük.” Dávidnak helyes vágya volt. Felismerte azt, hogy Isten ládája különleges, egyedi; nem olyasmi, amit ő megépíthet sok pénzen vagy sok építőanyaggal. Hiába van sok pénze, hiába van nagy hatalma, ő nem tudna ilyet létrehozni, mert ez az Istennel való kapcsolat, ez Istennek a jelenléte. „Ezt én nem tudom létrehozni.” – ezt mondta Dávid, a szívében felismerte.
Nem olyan, mint egy drágakő, amire ráakadsz a földben, hanem olyan, amit nem lehet megtalálni, olyan, amit csak ajándékba kaphatsz, kegyelemből kaphatsz. Olyasvalami, ami csak felülről jöhet hozzád. Olyasvalami, ami különáll minden emberi dologtól. Nagyszerű, hogy Dávidnak megvolt ez a felismerése és szíve.
Amikor megtérünk, akkor a legtöbben felismerjük, hogy ez csodálatos, és azt mondjuk: „Szükségem van erre. Keresni akarom ezt. Vágyom ezt.” Aztán 2Sám 6-ban jön a tragédia:
2Sám 6:3 Egy új szekérre tették Isten ládáját, és elhozták Abinádáb házából, amely a dombon van. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó vezették az új szekeret.
2Sám 6:6-7 Amikor Nákón szérűjére jutottak, Uzzá az Isten ládájához kapott, hogy megtartsa, mert az ökrök megbillentették. Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Uzzá ellen, nyomban lesújtott rá ott vakmerőségéért, és meghalt ott, Isten ládája mellett.
Dávid jó dolgot akart, de nem a megfelelő módon csinálta. Tulajdonképpen gondatlan volt. Hogyan? Nem úgy kezelte Isten ládáját, Isten jelenlétét, ahogy kellett volna. Egy értelemben nagyszerű volt, amit csinált: új szekérre rakták. Ez nem egy régi vacak szekér volt, nem egy talicska, amit előástak a pincéből, hogy éppen csak megoldják valahogyan. Egy új szekér volt. Ez nagyszerű benne. Sőt! Ott volt Dávid, ő kísérte az egészet. Ez olyasmi, mint amikor jót teszek Istenért.
Ez nagyszerű, de mi a baj? Az, hogy 5Móz 10:8-ban azt olvassuk, hogy megvolt, hogy kinek a dolga, és azoknak a vállukon kellett vinniük Isten ládáját. Nekik kellett hordozni. Embereknek kellett hordozni. „De hát egy új szekér jobb, nem? Felrakjuk egy vadonatúj kocsira. Az szebb, mint néhány pap! Az jobb!” Ám ez senkit nem érdekelt. Mert ha úgy csinálták volna, ahogy Isten mondta, akkor Uzza nem halt volna meg.
Itt látunk egy problémát. Mi ez a probléma? Dávidnak megfelelő a szíve, a jó dolgot keresi, de nem a megfelelő módon. Mint ahogy lehet, hogy Isten vezetését keresem az érzelmeimben. Amikor Isten vezet, az hatással van az érzelmeimre, tényleg, de nem az érzelmeimen keresztül vezet Isten. Kérlek, erre figyelj!
Nem azt mondom, hogy az érzelmek rosszak, hanem arról beszélek, hogy nem ez az utam Istenhez. A logikád, az élettapasztalatod, a bölcsességed nem rossz dolgok, és Isten használja őket, de Isten az Ő Szellemén keresztül akar vezetni minket, Isten az Ő Igéjének való engedelmességen keresztül akar vezetni minket. Másik módon. Mert ha nem így csinálom, hanem feldobom az én jó ötletemre, az új szekérre feldobom az egészet, és azt mondom: Majd így csináljuk!; akkor nem fogok odaérni, ahova mennék.
Mit mondok? Azt mondom, hogy a Bibliát foghatom, a kezembe vehetem, és elvihetem, ahova akarok menni vele. Viszem magammal, de Isten igazságát – ó, az más! –, azt nem tarthatom a kezemben, és nem vihetem csak úgy oda, ahova én akarom. Fordítva van: Isten igazsága akar megragadni engem. Ez történt itt is. Dávid nem szándékosan (valószínűleg), de próbálta irányítani Istent a maga módján. Aztán kapott egy kemény leckét. Az nem volt könnyű lecke, de meg kellett tanulnia.
Velünk is így van. Meg kell tanulnom ezt, hogy Isten munkájában van, amit kézbe vehetek: a kamerát, a kosarat, a mikrofont, a fordítást… a gyülekezetnek a rendjét, a palacsintasütést… Bizonyos dolgokat a kezembe vehetek, de Isten munkája fordítva van: Isten munkája szeretne engem a kezébe venni. Az nagyobb.
Van egy jó hírünk ebben a történetben. Tudod, mi a jó hír? Az, hogy Isten is szeretné, ha a frigyláda Jeruzsálemben lenne. Ez így van veled is, és velem is. Isten Szelleme be akar tölteni téged. Isten Szelleme vágyik betölteni téged. Isten vágyik erre, de ha én ezt a magam kiváló útján próbálom megoldani, akkor lehet, hogy valami, ami nagyon drága nekem, beledöglik, és lehet, hogy tanulnom kell egy kemény leckét. Ez persze egy intés.
Isten azért adta nekünk az Ő Igéjét, hogy ne legyünk árvák ebben a világban, hanem tudhassuk, hogyan találunk Őhozzá, hogyan töltekezhetünk be a Szellemmel. Vagy úgy történik a dolog, hogy keresem az Ő akaratát, és aztán így keresem az Ő Igéjét, és engedelmeskedni akarok; vagy nem találom meg, vagy nem jutok el oda, ahova szeretnék menni.
Egyszer egy vezető azt mondta nekem: Figyelj, én a világban igen nagy vezető voltam. Ha a gyülekezetben is vezető leszek, akkor nagy gondjaink lesznek a hellyel, mert nem fognunk elférni ott, ahol vagyunk, abban a városban. Aztán egy idő múlva ugyanez az ember azt mondta: „Hú, ez valami nagyon más!. Ez nem is emlékeztet a világra.” Miről szólt ez? Arról, hogy Isten egy új úton vezette őt, és így van velünk is.
Mi a következő? Dávid fél, 2Sám 6:9. Dávid félni kezdett azon a napon az Úrtól. Ha az elmúlt egy évben tértél meg, új hívő vagy, ha az elmúlt néhány évben tértél meg, új hívő vagy… ha az elmúlt kétszáz évben tértél meg, új hívő vagy. Új hívők vagyunk mindannyian, és ez meg fog történni a keresztény életünkben. „Micsoda fog megtörténni?” Az, amit nem várunk. Az, amire nem számítunk. Akkor mit fogsz csinálni? Azt olvassuk Dávidról:
2Sám 6:9 Dávid félni kezdett azon a napon az ÚRtól, és azt mondta: Hogy jöhetne hozzám az ÚR ládája?
Dávid nem akarta magához vinni az Úr ládáját Dávid városába, és 2Sám 6:11 három hónapig ott is hagyta Gátban. Mi történt? Dávid megállt. Az a vezető, akiről az előbb beszéltem, nem állt meg. Ő azt mondta: „Hát ez teljesen más! Tanulnom kell!”, és ment előre tovább hitben. Ez nagyszerű!
A Szellem útja mindnyájunknak új út. Van egy érdekesség ebben: ez minden nap új út. Nem csak akkor volt új út, amikor megtértünk, hanem ez minden nap új út a számunkra. Isten minden nap mást tartogat a számunkra. Isten minden nap frisset tartogat nekünk. Józsué 3:4 végén azt mondja: nem jártatok még soha ezen az úton. Azt hiszem, volt is egy téli konferenciánk, ami erről szólt: Még nem jártál ezen az úton.
Dávid megállt. Sajnos, sok hívő azt mondja: „Hogyan érted ezt? Én nem tudom irányítani Isten igazságát? Nem mondhatom meg a Szent Szellemnek, hogy mit csináljon ma? Nem mondhatom meg? Azt hittem, az ima arra van, hogy megmondjam Istennek, hogy a mai program mi lesz. Ha nem így van, akkor más vallást keresek. Felejtsük el az egészet!”
Dávid megállt. Nagyszerű szíve volt, vágyott Isten jelenlétére, de megrémült attól, amivel szembetalálta magát. Rájött, hogy ez nála nagyobb, ezért befékezett. Felismerte, hogy Isten ládája nagyobb, mint ő, Isten jelenléte nagyobb, mint ő. A felismerés helyes, de ez visszatartotta őt attól, hogy közösségben legyen Istennel, és ez helytelen. Ez helytelen következtetés.
Nem történhet meg ez velünk is? „Ez az elhívás túl nagy.” – mondhatja valaki. Máté 28. végén ott van a nagy küldetés: Menjetek el széles e világra, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetet. Belenézek a tükörbe, és azt mondom: „Hát ez nem én vagyok! Viszlát! Ez túl nagy nekem.” Tudod, miről beszélek? Volt, hogy így érezted? „Ez túl nagy nekem! Ez túl sok nekem. Ez túl szent nekem! Az én bűnöm túl nagy, Isten túl szent. Az én gyengeségem túlságosan sokszor jelenik meg az életemben, ahhoz, hogy én járhassak ebben. Mit csinálok akkor?” Ne állj meg!
Tiszteljük Dávidot, tetszik sok minden az életében, sok mindent szeretünk az életében, ebben azonban ne kövessük őt! Csak lépjünk vissza! Emlékszel, honnan indult Dávid? Azt mondta: „Ez Isten jelenléte, ez különleges, egyedi, ez felülről jövő. Ez szent, és ezt én akarom. Erre nekem szükségem van!” Mi is, amikor megtörténik a tragédia, belefutunk abba: „Ez túl nagy, ez túl sok, nem értem!”; akkor térjünk vissza ehhez, hogy a kapcsolatunk Istennel szent, gyönyörű. Az csodálatos dolog. Nyomuljunk utána, menjünk utána még jobban.
Amikor a szentet keresem az életemben – nem a közönségest, hanem a szentet –, akkor másként fogok élni. Akkor másik örömet találunk. Akkor másik békességed lesz. Akkor másféle szeretetünk lesz a Szent Szellem által. Miért? Mert ez nagyobb nálunk.
Aztán jön az örömteli rész. 2Sám 6:12 Dávid látja, hogy Isten megáldotta a házat, ahol letették a frigyládát. Akkor mit csinált Dávid? Azt mondja: Én akarom ezt! A helyes dolgot mondta.
2Sám 6:12b-13 Akkor odament Dávid, és elvitte örvendezve Isten ládáját Óbéd-Edóm házától Dávid városába. Mikor pedig hat lépést mentek azok, akik az ÚR ládáját vitték…
Mostmár helyesen csinálják. Dávid helyesen csinálja a dolgokat, úgy, ahogy a törvény előírja. Várj egy picit!
2Sám 6:13 … akkor ott egy bikát és egy hízott borjút áldozott.
Hat lépésenként! Az sok áldozat volt.
2Sám 6:14a Dávid pedig teljes erejéből táncolt az ÚR előtt,
Teljes erejéből. Dávid nem csak azt tette meg, amit a törvény előírt, hanem sokkal többet tett annál. Most már nem fél amiatt, hogy ez nagyobb nála, hanem örvendezik benne. Miről szól ez? Jak 4:6 Isten ellene áll a büszkéknek, de kegyelmet ad az alázatosnak. Dávidnak öröme volt. Mostmár nem zavarja, hogy az igazság nagyobb nála. Nem zavarja, hogy a szent több, mint az, amit ő irányítani tud, amit a kezében tud tartani. Talált valamit, ami gyönyörű. 1Ján 4:18 A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Ezt ugyan nem mondja, de a szeretetben nincs gyötrelem.
Ez az, amit csinálunk. Odamegyünk Isten Igéjéhez, keressük az Ő akaratát, és tenni akarjuk az Ő akaratát. Aztán azt találjuk, hogy nincs félelem, de van tisztelet. Nem a félelem miatt, hanem a szeretet miatt van tisztelet, van nagyrabecsülés. Ha valaki rád néz kívülről, azt mondja: „Hú, neked nagy félelem lehet az életedben, hogy ennyit imádkozol! Ennyire félsz Istentől?” Ekkora szeretet van az életemben. Ilyen kapcsolatom van Vele. Odamegyek, és van engedelmesség, és keresem az Ő akaratát.
Aztán mi történik? Van felismerés az életemben. Felismerem azt, hogy mi szent, és mi az, ami közönséges, és külön tartom őket egymástól. Figyelj azonban: nincs kárhoztatás! Felismerés van, de kárhoztatás nincs. Miért lenne? Van felismerésem, és nem akarok lelépni a keskeny ösvényről. Ez csodálatos. Továbbra is vannak kérdéseim, megyek Isten Igéjéhez alázattal, keresem az Ő akaratát.
Vannak kérdéseim még mindig? Még mindig vannak kérdéseim, de nincsen marcangoló kétely a szívemben. Vannak kérdéseim, de nincs zűrzavar a szívemben, ami megrabolna az élettől. Mert megtaláltam ezt az örömöt, örvendezem és kifejezem. Azt mondom: „Halleluja! Ez nagyszerű. Ez gyönyörű! Ez Isten akarata. Ez nagyobb nálam.” Lehet, azt mondják: „Miről beszélsz? Ez egy könyv, a hónod alá veszed, és viszed, ahova akarod. Ez kisebb nálad.” Nem! Ez nagyobb nálam. Ez Istennek a szava, az Ő gondolatai, az Ő akarata, az Ő igazsága. Valaki megkérdi: Mi az elhívásod? Nem tudsz, nem vagy képes válaszolni. Annyit mondhatsz: Amit látok belőle ma, az ez. Az elhívásod nagyobb, mint te. Fordítva van a dolog, és ezt meg kell értenünk.
Dávidnál ezt látjuk. Dávid többet tett, mint elvárható lett volna. Többet tett, mint az, amit a törvény előírt. Többet áldozott, jobban dicsért, jobban megáldotta a népet. Azután azt írja: „…megáldotta a népet a Seregek URának nevében. Majd az egész népnek, Izráel egész seregének, a férfiaknak és az asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, aszalt datolyát és préselt aszúszőlőt osztogatott.” Miért? Azért, mert megtalált valamit, ami nagyobb nála, valamit, amit nem tudott kézben tartani. „Van valami, ami engem ragadott meg! Valami megragadott engem, és ez jó dolog, mert szent dolog.”
P. Schaller beszélt nekünk pénteken, a pásztori alkalmon egy pásztorról. Megkértek egy prédikátort, hogy tartson meg egy bibliatanulmányt. Azt felelte: „Ott csak néhány ember van. Nekem annál nagyobb ajándékom van.” Aztán az, aki megkérte – nem tudom, ki volt, és nem tudom, kit kért meg –, azt mondta neki: Ha túl nagy vagy ahhoz, hogy öt embernek prédikálj, akkor túl kicsi leszel ahhoz, hogy ötszáz embernek prédikálj. Igaza volt.
Miért? Azért, mert ez erről szól: megtaláltam-e azt, hogy Isten akarata nagyobb nálam? Ha megtaláltam, hogy ez megragadott engem, akkor már nem én irányítom. Akkor Ő irányít engem, és örömmel teszem, és örömmel járok ebben, és nem azt nézem, nem azt mérem, nem amazt számolom, nem hasonlítom ide vagy oda, hanem azt mondom, hogy van egy életem, és ez az élet kiárad.
Aztán itt a vége a történetnek. 2Sám 15-ben van Absolon lázadása, és Dávidnak el kell menekülnie. A papok tudják, hogy Dávidnak mennyire fontos a frigyláda. Úgyhogy, amikor hallják, hogy Dávid elmenekül a városból, akkor fogják a frigyládát, viszik, kimennek és találkoznak vele. Azt mondják: A frigyláda megy veled. Mindenki tudja, hogy ez fontos neki, úgyhogy nyilvánvaló. Dávid viszont mond valamit, ami csodálatos: „Nem! Vigyétek vissza! A frigyláda a megfelelő helyen van, és ha Isten könyörül rajtam, akkor majd én visszajövök hozzá.” Miért? „A frigyláda nem az én tulajdonom.” – mondja Dávid.
„Ez a munka nem az én tulajdonom. – Ezt olyan jó mondani! – Ez a szolgálat, Isten munkája nem az én tulajdonom.” Mondd ezt: Isten munkája nem az én tulajdonom. Isten Szelleme bennünk él. Viszont nem az én tulajdonom. Nem én irányítom Őt. Nem úgy működik. Ez nagyobb annál.
Dávid nagyobb tiszteletet ad annak, ami szent, önmagánál. A szent dolgot önmagánál jobban tisztelte. Mennyire gyönyörű ez! Mit mondott ezzel Dávid? „Ez nem az enyém. Fordítva: én tartozom Őhozzá.”
Fejezzük be ezzel:
Fil 3:12 Nem mintha már elértem volna, vagy már tökéletes lennék, hanem igyekszem, hogy megragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus.
Mit olvasunk itt? Pál azt mondja: Krisztus Jézus megragadott engem valamiért. Azt is mondja: Ebben nekem is van részem, ezen igyekszem, hogy én is megragadjam. Ez azonban nem úgy van: „Ni, csak! Találtam valahol egy Jézuskát. Gyere velem, te az enyém vagy.” Nem! Ő ragadott meg engem, és ez egy csoda az életünkben. Aztán azt mondom: Én is meg akarom ragadni. Ám Ő az, Aki kezdte az egészet. Ez a nagyobb az életemben. Én Őhozzá tartozom, én az Övé vagyok. Én az Övé vagyok! Ez csodálatos az életünkben.
Ne mulasszuk el ezt! Ismerjük fel, ami szent és csodálatos: az Ő elhívása az én életemen. Nem pedig fordítva, hogy én kitalálok magamnak egy elhívást. Nyilván! Megvan, hogy mennyit látok belőle; van valami, amit értek az elhívásomból, de van sok, amit nem. El tudom ezt fogadni, és azt tudom mondani, hogy figyelek és tanulok és megyek az Igéhez, és jövök a testvérek közösségébe. Elfogadok, és tanulok arról, hogy ez nagyobb nálam.
Igen, megvan ebből, ami az enyém. Prédikátor vagyok. Van egy részem ebben, de ez nem az enyém. Fordítva van: ez az élet ragadott meg engem; és téged is. Ámen.
Mennyei Atyánk! Annyira áldottak vagyunk a Te Fiadban, Aki megragadott minket. Köszönjük, Istenünk, hogy megragadtál minket, és igazán szeretnénk mi is megragadni. Mi is vágyunk erre. Sokszor elhibázzuk, felrakjuk egy új szekérre az egészet, és azt hisszük, hogy jól csináljuk, aztán kiderül, hogy Te egészen mást akartál.
Urunk, Istenünk, ha van köztünk valaki, aki megállt a Te keresésedben, kérünk, vidd tovább. Vigyél tovább! Vigyél messzebb Uram, segíts túllépni a félelmeken, az értetlenségben, segíts alázatban elismerni, segíts belépnünk abba, Uram, amikor látjuk, hogy Te nagyobb vagy; hogy a Te munkád nagyobb, a Te akaratod, a Te elhívásod, a Te Szellemed, a gyümölcsök, amiket a Szellem terem az életünkben, nagyobbak nálunk.
Urunk, így akarjuk élni az életünket: olyan emberekként, akiket megragadtál, és akik viszont meg akarnak ragadni Téged. Urunk, Istenünk, segíts soha nem megállnunk, hanem előre lépnünk, nagy örömmel, többet tenni, mint amit magunktól valaha tettünk volna, többet tenni, mint amit a törvény előírhatott volna, többet tenni, mint amit mi helyesnek gondolnánk. Urunk, Istenünk, segíts Veled járni abban a nagyobb életben, amire megragadtál minket.
Ha még nem ismered Jézust, szólítsd meg Őt, mondd azt a szívedben: „Jézus, ments meg engem! Add nekem ezt az új életet! Én akarom a jelenlétedet az életemben. Nem értek mindent, de tudom, hogy bűnös vagyok, hogy vétkezem, hogy hibázom. Tudom, Jézus, hogy meghaltál értem a kereszten, és ma hiszek Benned, ma Rád bízom magam. Jézus, ments meg engem!” Ha életedben először imádkoztál így, kérlek, küldj egy e-mailt (iroda@nullbibliaszol.hu).
Áldunk Téged, Istenünk, és magasztalunk, és örvendezünk Benned. Jézus nevében, ámen.