Veszteség, könnyek és remény Isten akaratában

2014 március 26. szerda  18:30

Bonsoir! Az elmúlt néhány napban Dél-Franciaországban – Montpellier és Nimes – voltunk egy kis csoporttal. Nagyon örülök, hogy visszaértünk. Nagyon jó volt ott, de nagyon hideg volt. Komolyan, nem viccelek, itt szép idő van. Mindenki azt mesélte, hogy Dél-Franciaország meleg… Miközben olyan, mint Szibéria. 🙂

Montpellier-ben van egy nagyon drága gyülekezetünk, körülbelül százötven testvér. Nagyon áldott közösség. Nimes-ben egy ötven-hatvan fős gyülekezet van. Nagyon szerettek bennünket, törődtek velünk. Nagyon szeretnek benneteket. Ha hiszed, ha nem, ismernek titeket a honlapról, a fotókról. Róm 1:8 a hitetek ismert sokfelé a világon. A testvérek Franciaországban gondolnak rátok, imádkoznak értetek, és tényleg úgy tekintik ezt a gyülekezetet, mint a felfrissülés és az áldás helyét.

Köszönik az EUROCON-t, nagyon megáldotta őket. Annyian hálálkodtak nekem. „Mi közöm van nekem ehhez?” „Akkor add át a gyülekezetnek!” Úgyhogy, itt a köszönet, ez nektek szól. Nagyon hálásak értetek és nektek.

Istentől való találkozásaink voltak. Nimes-ben tartottunk egy esti bibliatanulmányt. Egy hívő, aki egy év után két héttel ezelőtt tért vissza a gyülekezetbe, elhívta a magyar szomszédját, Károlyt. Ő eljött az édesanyjával. Nagyon jó közösségünk volt, bemutattam neki az itteni gyülekezetet, és láttam, ahogy rácsodálkozott.

Aztán két nap múlva elmentünk hozzá ebédelni, mert meghívott minket. Amíg ott voltunk és beszélgettünk vele, szolgáltunk felé, egyszercsak teljesen véletlenül 🙂 beesett két magyar barátja, Tibor és Gyuri. Nagyon jót társalogtunk velük. Tibor annyira vágyik az Úrra, annyira jó párbeszédem volt vele. Mindannyijukkal beszélgettünk, tényleg Istentől volt az egész.

Istentől való találkozások – az ima hatalmára gondoltam. Csodálatos, ahogy Isten hordoz minket. Imában fürdetni az életünket, ez annyira jelentős. Köszönöm az imáitokat! Igazán nagyszerű volt velük lenni.

Nagyon vicces a francia nyelv, olyan mintha valaki nagyon választékosan beszélne angolul nagyon rossz akcentussal. 🙂 Így tűnt nekem, nagyon vicces volt. Sokat nevettünk. Nagyon fejlettek, átvettek magyar szavakat: ámen, karosszéria, sanzon… 🙂 Vannak ott magyar cégek, láttam, hogy az egyik itthon ismert hipermarket lánc ott is jelen van. 🙂 Megdicsértem őket ezek miatt, és ez nagyon megáldotta őket :-), hogy büszke vagyok rájuk, hogy milyen sokat vettek át tőlünk.

Hallom, hogy voltak könnyek vasárnap. P. Barry-re és a családjára gondolok, és arra, hogy P. Barry bejelentette, hogy visszaköltöznek.(2014.03.23. de. P. Barry: Tekintsd Isten munkáját! I. és du. P. Barry: Tekintsd Isten munkáját! II.) Ők az életünknek jelentős részei, drága barátok. Tényleg olyan emberek, akik hajlandóak harcolni azért, ami fontos.

Az egyik dolog az, ami nagyon megáldott az életünkben, hogy nem megengedték, hogy visszafogja őket az, hogy gyermekük van. Itt voltak egy héten háromszor. Miért? Azért, mert meggyőződésük van. Annyira egyetértek ezzel! Aztán megáldott az is, hogy nem fogadták el azt, hogy a nyelv akadály lehet. Sokunknak az életébe befektettek, és barátok voltak. Nem csoda, hogy voltak könnyek. Azt tudom, hogy én sírtam, amikor megtudtam a konferencia hetében. Az egy kihívásokkal teli hét volt.

Erről is szeretnék beszélni igazán, hogy vannak könnyek, amik nem gonoszak. Vannak könnyek, amik a szeretetről szólnak. Úgy értem, az, hogy a Quirk család visszaköltözik az USA-ba, ez veszteség nekünk. Mindannyian veszítünk. Minden ember veszít az élete során. Ez jelenti-e azt, hogy a veszteség rossz? Lehetséges-e, hogy Isten akaratában veszítek?

Veszíthetek-e Isten akaratában? Vannak, akik azt mondanák, hogy nem, de nem értek egyet ezzel. Én azt olvasom, Filem 1:15-ben azt írja Pál Filemonnak: Lehet, hogy azért veszítetted el ezt az embert, hogy örökre megnyerd őt. „Lehet, hogy azért veszítetted el, hogy egy másik módon visszanyerd őt, és másik módon kapd meg őt, másik módon legyen ott az életedben.”

Ez az, amiről beszélünk igazán. Lehetséges, hogy Isten akaratában elveszítek valamit vagy valakit. Lehetséges, hogy Isten akaratában valami kikerül az életemből. Ez rendjén van. Rendjén lehet. Lehetséges, hogy veszítek Isten akaratában. ApCsel 20:18-tól Pál elmondta nekik, hogy őt többé nem fogják látni. Ennél nagyobb veszteséget nem igazán tudok elképzelni: apostol, aki kilép az életemből. ApCsel 20:37 a nyakába borultak, és keservesen sírtak. Miért sírtak? Azért, mert szerették Pált.

Azért sírtak, mert szerették őt. Nem azért, mert haragudtak rá, nem azért, mert haragudtak Istenre, nem azért, mert feladták a reményt, hanem azért, mert szerették Pált. Isten vezette Pált tovább az úton, vezette őt Jeruzsálembe, és a Szent Szellem kijelentette, hogy neki többé itt nem lesz szolgálata. Ők szerették Pált. Úgyhogy Isten akaratában veszítettek, és Isten akaratában sírtak. Ez rendjén volt, mert Isten emberét Isten elhívta másfelé.

Szintén vasárnap P. Pavel megosztott itt az Igéből (2014.03.23. de. P. Pavel: A hitélet egyik titka). Emlékszünk rá még akkorról, amikor itt élt. Istennek drága embere. Annyira drága testvér! Annyira része volt a gyülekezetnek! Aztán befejezte a tanulmányait, és aztán önszántából (!) elment Szibériába. Azért ez már valami! Önszántamból elmenni Dél-Franciaországba, az más dolog. Főleg, ha azt hiszem, hogy ott meleg van.

P. Pavel elment Isten akaratában, és Isten használja őt. Drága, nagyszerű fiatalember, és veszítünk. Emlékszem, amikor elment: „Jaj, Pavel! Hova mész?!” Isten akaratában ment, de igazán a barátunk mindig. Hálás a gyülekezetért mindig. Igazán, egy értelemben a miénk mindig, mert ez a gyülekezet befektetett az életébe.

Aztán P. Matti, aki az első pásztorom lett. Aztán egy-két évre rá egyszer csak azt mondta: Megyek Azerbajdzsánba, Isten odahív engem. „Micsoda? Mi történik? Hogy lehet ez?” Ám Isten akaratában volt. Isten akaratában elveszítettem valakit, valamit. Tanulnom kellett valamit, és tanultam valamit.

Miről tanultam? Tanultam Isten akaratáról. Azt tanultam, hogy Isten akarata nagyobb, mint az én akaratom. Azt tanultam, hogy Isten akarata szélesebb, több belefér, mint az én akaratomba. Azt tanultam, hogy Isten akarata jóval inkább előremutató, mint az én akaratom. Úgyhogy tanultam, és nagyon hálás vagyok ezért.

Aztán tanultam arról, hogy Istennek van gondoskodása számomra és a gyülekezet számára. Jött egy ember, nem ismertük, úgy hívták, hogy Tom Schaller. Pásztor volt az is, állítólag. 🙂 Istennek volt gondoskodása, és arra volt szükségem, tanulnom kellett róla. Istennek van gondoskodása, még akkor is, ha nekem nem tetszik a terv. Ez fontos lecke mindannyinknak.

Amikor veszítünk – bármit, nem csak a Quirk családról beszélek, hanem lehetőségekről, vagy az egyházi státuszunkról, vagy… Mi van, ha elveszítjük ezt az épületet? Mi van, ha elveszítjük a munkánkat? Mi van, ha…? Mi van, ha elveszítjük a szabadságunkat? –, Isten tanítani fog minket az Ő akaratáról. Isten tanítani fog minket arról, hogy van gondoskodása, ami nagyobb, mint az én akaratom. Még akkor is, ha nekem nem tetszik a terv. Tudod-e tapasztalatból, hogy miről beszélek? Megtapasztaltad-e már ezt?

Tanultam még valamit. Arról tanultam, hogy mennyire fontos bíznom Istenben és hitben járnom, amikor nem is látom a választ. Amikor veszítünk, annak megvan ez a haszna. Tanulok hitben járni, és azt mondani: tudom, hogy Isten elkészítette az Ő gondoskodását. Tudom, hogy Isten tovább fog vezetni. Tudom, hogy Isten terve nagyobb, és szélesebb és mélyebb és sokkal inkább előremutató, mint az enyém. Erre van szükségem. „Bízom Benned, Uram. Tanultam valamit.”

Miért mondom ezt? Azért, mert az érzelmeink fontosak, de nem uralják az életünket. Az érzelmeink nem uralhatják az életünket. Az érzelmeink fontosak. Ha veszítünk, ha történik egy tragédia, akkor mondanád-e azt az anyának: „Minek sírsz? A gyermeked a mennyben van.” Ha igen, akkor én pedig azt mondom: Ó, hogy ápolna le valaki téged egy baseball ütővel! 🙂 Tényleg! A Példabeszédekben valahol azt mondja: Énekelni egy szép dalt valakinek, aki bajban van… „Nincs semmi baj. Minden rendben van.” Miről beszélsz?! Az érzelmek valósak és bánni kell velük.

Amikor egy férfi dühös magára azért, mert könnyei vannak, ez ugyanolyan nevetséges. Ján 11:35 Jézus sírt. Gondolj bele ebbe, az evangéliumok bemutathatnának nekünk egy Jézust, aki érzelemmentes, bemutathatnák nekünk Jézust a családja nélkül, bemutathatnák nekünk Jézust a könnyei nélkül, a küzdelmei nélkül, és még mindig Ő lenne a Megváltó. Még mindig Ő lenne a Megváltó, akkor is, ha így mutatnák be az evangéliumok.

Ám az evangéliumok úgy mutatják Őt be, hogy vannak küzdelmei, vannak rokonai, akik nem értik, hogy Ő mit csinál, vannak kortársai, akik elutasítják Őt. Aztán vannak érzelmei, látjuk azokat is. Látjuk, hogy megkedvelte a gazdag ifjút, látjuk, hogy bátorít embereket, látjuk, hogy felháborodik, és látjuk, hogy sír. Látjuk, hogy sír, és azt mondja, hogy ez rendben van. A könnyek rendben vannak. Még Istennek is rendben vannak, akkor nekünk mennyivel inkább! Persze, hogy rendben vannak.

Viszont nem az érzelmeink vezetnek bennünket. Nem azok irányítanak bennünket. Jézus, miután sírt, utána imádkozott, utána vigasztalást kapott, utána útmutatást kapott, utána hatalmat kapott. Ezek vagyunk mi. Vannak könnyeink, vannak érzelmeink, és ez rendben van. Ne kárhoztasd magad, ha vannak érzelmeid, ne haragudj magadra, de ne engedd, hogy vezessen. Mert ha megengeded, akkor az érzelmeid kivezetnek a házasságodból, az érzelmeid kivezetnek a gyülekezetedből, az érzelmeid – mondjunk egy igazán komolyat! – kivezetnek téged Isten akaratából.

Mi történik, amikor az embernek kihívásai vannak?

Jer 48:11 Nyugodtan élt Móáb gyermekségétől fogva, és pihent, mint seprőjén a bor. Nem öntögették edényből edénybe, és fogságba sem ment, ezért maradt meg az íze, illata sem változott meg.

Moábnak volt egy problémája. A problémája az volt, hogy nem volt kihívás az életében. Ez olyan életről szól, ahol nincsen kihívás, ahol nincsen probléma. Azt hiszem, egyikünknek sincs ez a gondja. 🙂 Itt van Moáb. Milyenek voltak ők? Kemények. Nem volt kihívás, úgyhogy nem volt megtörtség. Nem volt veszteség, úgyhogy nem tanultak, és nem léptek tovább. Megszokottság volt. Keménység volt.

Emlékszel, amikor P. Binu – Mumbaiból az egyik testvérünk – állt itt a konferencia előtt? Arról beszélt, hogy nézik az istentiszteleteket az interneten. „És most itt állhatok! Itt állhatok ennél a pulpitusnál előttetek.” (2014.03.09. du. P. Binu: Nyitott szemek) Annyira megáldott ez a gondolat! Mennyire könnyen vagyok megszokott, és mennyire szent ez a dolog, ami nekünk van! Mennyire csodálatos a gyülekezetünk, a testvéreink! Mennyire csodálatos, hogy van mellettem valaki az Úrban!

Milyen lenne azonban, ha nem lenne felfrissülés, ha csak a keménység maradna, ha nem lenne kihívás? A következő versben el is mondja, hogy egy nap össze is fognak törni azok a korsók:

Jer 48:12 De íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, és rablókat bocsátok rá, hogy megcsapolják őt. Kiürítik edényeit, korsóit pedig összetörik.

Egy nap Moáb össze fog törni, mert nincs megtörtség a szívében, csak keménység, csak megszokottság, csak büszkeség. Nincs alázat. Ugyanezt látjuk sok helyen a Bibliában, embereket, akik nem ismerték a megtörtséget. 2Sám 17:23 Akhitófelnek nem voltak könnyei, csak büszkesége. Nem ismerte a könnyeket, nem ismerte a megtörtséget, de ismerte a kötelet, úgyhogy felkötötte magát. Felkötötte magát, mert nem ismerte az alázatot, és amikor valami odacsapott a büszkeségének, akkor vége volt mindennek.

Hála Istennek, hogy mi másfélék vagyunk! A megtörtség csodálatos dolgokhoz vezet az életben, például az alázathoz. Viszont ehhez nagyon fontos nekünk a reménység.

Kétféleképpen lehet: lehetek megtört, vagy lehetek összezúzva. Péld 18:14 Ki viselheti el az összezúzott szellemet? A héber szó azt jelenti, hogy lesújtott vagy megkorbácsolt. Azt jelenti, hogy valami lehetetlen módon össze van törve, valami reménytelenül össze van törve. Istennek nem ez az akarata az életünkre, és ezért adott nekünk reményt. Ezért van reménységünk. Ezért mondja nekünk az Írás 1Thess 4:13-ban, hogy ne engedd el a reménységedet, hanem ragaszkodj a reménységhez, Krisztus reménységéhez.

Vannak könnyeink, amikor veszítünk? Igen, vannak. Veszítünk? Igen, sajnos veszítünk. Vannak érzelmeink? Persze, de Isten Kol 1:23-ban azt mondja nekünk: ne engedd el a reménységedet, ragaszkodj a reménységedhez. Ha nem ismered ezt a témát, akkor csak keress rá a reménység szóra az Újszövetségben, olvass róla, elmélkedj róla és forgasd a szívedben. Nem kell bibliaiskolába járni, hogy tudjál elmélkedni, csak Jézusban kell hinni, csak meglegyen neked a Szent Szellem. Elmélkedj rajta és forgasd a szívedben. Ez a különbség.

Összetörnek dolgok minket? Igen. Vannak könnyeink? Igen. Mi azonban a különbség köztem és Akhitófel között? Nekem van reménységem és nekem van alázatom, hála Istennek, és azt tudom mondani: „Uram, csak Te tudsz nekem válaszolni. Uram, nincs más reményem. Uram, Te vigasztalj meg engem! Uram, Te bátoríts engem! Uram, Te vezess engem tovább!”

Ezt látjuk Dávid életében. Hála Istennek a Zsoltárokért! Televan ezzel: probléma probléma után, és Dávid meg van zuhanva. Ez nagyon egyértelmű a Zsoltárokban. Aztán azt mondja: Uram, Benned bízom! JSir 3:27-29-ban azt olvassuk, hogy az ember megalázza magát. Azt mondja, hogy az arcát a porba teszi, megalázza magát, és azt mondja: Talán van remény! „Talán Isten felemel. Talán Isten válaszol. Talán Isten megadja azt, amire szükségem van. Talán Isten megment engem. Erre van szükségem. Ez az, amire vágyom, hogy Ő mentsen meg engem, és ez a reménységem.”

Erre gondolok, hogy két hiba lehet. Az egyik, hogy hívő családok túlságosan szabadjára engedik a gyermekeiket: „Azt csinálsz, amit akarsz. Azt nézel meg, amit akarsz. Oda mész, ahova akarsz. Azt hallgatsz meg, amit akarsz. Biztos, hogy jó döntést fogsz hozni.” Persze! 🙁 Mi is így voltunk tizenévesként, csupa „jó” döntést hoztunk, nem?

A másik hiba, hogy túlságosan védjük. Ám nem csak a gyermekeinket, hanem embereket. Megóvjuk őket Isten akaratától, megóvjuk őket a próbától, a kihívástól. Aztán nem lesz semmi okuk, hogy bízzanak, hogy Istenhez forduljanak megtörtségben. Nem találják meg a megtörtség helyét, Isten ments, hogy így legyen!

Sokan szeretjük P. Scibellit. Sokan azért szeretjük, mert ismerjük közelről, és tudjuk, hogy mennyire gyengéd, mennyire kedves, mennyire…! Viszont tudod, hogy én mit szeretek benne? Szembeállítja az embereket Isten akaratával. Ez nagyszerű ajándék. Lehet, hogy vannak könnyek, de aztán van áldás is benne. Áldás van benne.

Feleségem mesélte. Amikor még Szegeden élt, és járt a gyülekezetbe, egyszer egy lelkipásztor nagyon „feldühítette”. P. Kiss Laci volt. Azt mondta neki: Szerintem itt az ideje, hogy bibliaiskolába menj Budapestre. A feleségem azt felelte: Hát, Isten majd biztosan megmondja nekem, ha itt lesz az ideje! Aztán este hazament, imádkozott, és Isten azt mondta neki: Itt az ideje, hogy menj a bibliaiskolába. 🙂 Úgyhogy jött bibliaiskolába. Én nagyon örülök ennek mindmáig.

A gondolat az: Szembeállítani Isten akaratával. Figyelj! Nem Isten akarata, hogy elhagyd a feleséged / a férjed. Nem Isten akarata, hogy a Bibliád csukva legyen napokig, hetekig, akár hónapokig. Nem Isten akarata, hogy csak az üzeneteken élj. Nem Isten akarata, hogy napi áhítatokon élj. Hanem az, hogy legyen elmélkedésed, hogy legyen a szívedben.

Amikor szembekerülök Isten akaratával, akkor lehet, hogy vannak könnyek, de gyönyörű dolgok jönnek ki belőle, és a javunkra van, Róm 8:28. Nehéz döntéseket hozni Isten akaratában, de szükségünk van rá.

Nagyon sok ember – néha beszélgetünk erről – futkos körülöttünk, akik negyvenéves tinédzserek. Nem tudnak komoly döntéseket hozni, nem tudnak megállni az igazság mellett. Nem tudják azt mondani: ez az én utam és ezen járok. Nem tudják azt mondani: kitartok az igazság mellett, mert az fontos. Nem tudják azt mondani: kitartok egy barátság mellett, mert az fontos, még akkor is, ha ez megbocsájtást jelent, még akkor is, ha ez megalázkodást jelent, még akkor is, ha alázat kell hozzá. Mert sosem kezdték el. Senki nem mondta meg nekik, hogy erre szükség van az életben, és aztán nem tanulják meg. Isten ments, hogy így legyen velünk!

Úgy tűnik, hogy P. Barry és családja elmegy Isten akaratában. Vagyunk néhányan, akik titokban imádkozunk azért, hogy ez ne történjen meg.

Hadd kérdezzek valamit! Mi van, ha emberek elmennek, és nem Isten akaratában? Vannak ilyenek. Pillanatra sem gondolom, hogy Isten akarata, de a veszteség megvan. Vannak könnyek akkor is. Emlékszem, néhány éve volt egy testvér, aki igyekezett annyi embert elvinni a gyülekezetből, ahányat csak lehetett. Volt, aki elment, és ez fájdalmas és nehéz volt. Lehet, hogy nem Isten akaratában mennek, lehet, hogy hazugság miatt mennek, nem szeretem a dolgot, de vannak könnyeim. Miért? A szeretet miatt. Mert a szeretet az valós. Igazán ez rendben van. Erre gondolok, hogy ez nem probléma.

Jézus sírt Lázár miatt (Ján 11:35), és nem csak Lázár miatt, hanem Luk 19:41-ben ránézett Jeruzsálemre, és sírt, mert elutasították. Nem azért, mert elutasították, hanem azért, mert tudta, hogy ez mit jelent Jeruzsálemnek. Tudta, hogy mit jelent, hogy mit fognak szenvedni, és sírt miattuk.

Ez a gondolat igazából, hogy merjünk ilyen emberek lenni, akik mernek szeretni. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy veszítünk. Fájdalmas, de nem fog megártani nekünk, hanem Isten akaratában mélyebbre megyünk vele. Nem élvezzük ezt, de Isten akaratában szeretünk, és ezért vannak könnyek is.

Mit szeretünk? Csak nézzünk meg néhány verset. 1Pét 1:22 szeretet a testvérek iránt a Szent Szellem által. Szeretjük a testvéreket a Szent Szellem által. Ez jelentős dolog az életünkben. Ezért vagyunk itt most. Lehetnénk valahol másutt mindannyian. Viszont ezért vagyunk itt, mert szeretjük az Igét, és szeretjük a testvéreket, és szeretjük azt mondani a testvéreknek: Isten akaratában te itt vagy mellettem, és köszönöm neked. Ez csoda! Olyan hálásak vagyunk érte. Szeretni a testvéreket a Szent Szellem által. Ha sírnom kell emiatt, akkor rendben van, akkor ez belefér. Akkor ez jófajta könny.

A második, ez érdekes gondolat. 3Ján 1:9-ben Diotrefész a pozíciót kereste. A gyülekezetben volt, de neki az elsőség volt fontos, neki a pozíció volt fontos. Kereste azt, hogy hogyan juthatna előre. Ő egy politikus volt a gyülekezetben. „Hogyan kerülhetnék előre?” Nem a gyülekezetet szerette, hanem saját magát.

Mi viszont – hálás vagyok ezért – szeretjük a gyülekezetet. Ez fontos nekünk. Ez nagyon jelentős nekünk. Ahogy a konferencia alatt beszélgettem emberekkel, néhányan a lengyel testvérek közül mondták: „Annyira köszönjük, hogy itt vagytok! Annyira jó, hogy itt vagytok! Annyira hálásak vagyunk ezért a gyülekezetért.” A románok ugyanezt mondták, és hálásak ezért a gyülekezetért. Tényleg! Hálásak értünk. Miért? Mert nem vagyunk megszokottak egymással. Nem vagyunk megszokottak a gyülekezettel. Nem vagyunk megszokottak Isten akaratával. Ez az, amit látunk. Szeretjük az Urat.

Fil 3:8 azt olvassuk, hogy Pál hajlandó volt veszteni Isten akaratában. Tulajdonképpen ő mindent hajlandó volt elveszíteni, és mindent el is veszített. Miért? Fil 3:10-ben azt mondja: azért, hogy az én Uramat megismerjem, hogy megismerjem Őt, az Ő feltámadásának az erejét. „Tudjam, hogy mit jelent, hogy Ő feltámadt, hogy olyan legyek, mint Ő, és hogy éljek, mint Ő, hogy Őt képviseljem ebben a világban.”

Szeretjük az Urat, szeretjük az Ő akaratát, és Őt keressük. Azt mondjuk: „Uram, ha lenne egy könnyebb út megismerni Téged, akkor mi azt kérnénk. Viszont ha nincs más mód megismerni Téged, csak veszteségeken, próbákon, kihívásokon keresztül, akkor meg akarunk ismerni Téged. Szeretnénk tudni, hogy Ki vagy, és szeretnénk Téged megtalálni személyesebben.”

Ezért mondja nekünk Róm 12:15-ben, hogy együtt sírunk és együtt örülünk. Ez kincs számunkra. Sokszor mondjuk ezt, hogy a gyülekezet ezért jelentős. Az életünk nagyobb lett. Benne vannak a testvéreink, úgyhogy vannak könnyeink sokszor, amikor nekünk magunktól nem lennének. P. Dolgos kórházban van és imádkozunk érte, és lehet, hogy vannak könnyeink.

Van viszont örömünk is, amikor csodáról hallunk, amikor gyógyulást látunk, amikor halljuk, hogy valaki döntést hozott a hitben, amikor kiküldünk valakit a missziós mezőre, amikor új gyülekezetet alapítunk. Ez is a miénk igazából, mert hajlandóak vagyunk mindkettőt elfogadni. Ha viszont nem vagyok hajlandó elfogadni a könnyeket, akkor hogyan ismerhetném a másikat? Ha olyan vagyok, mint Akhitófel – mindig igaza van, mindig tudja a frankót, mindig a helyes irányba megy –, akkor hogyan ismerhetném Krisztust, Aki tudott sírni? Vigyázzunk! Vannak másféle könnyek.

Ézsauról azt olvassuk 1Móz 27:34-ben, hogy keservesen sírt. Keservesen sírt, mert nem kapta meg az áldást. Keserű könnyek – Istennek nem ez az akarata a számunkra. Mert nekünk van reménységünk. Nem úgy, mint ő, hanem így, hogy együtt vagyunk és kommunikálunk. Van vigasztalás és van közösség és van élet.

Káinról nem írja az Írás, de el tudom képzelni róla, hogy amikor látta, hogy az öccsének az áldozatát elfogadta az Úr, akkor haragudott. Lehet, hogy elmorzsolt egy dühös könnyet. Lehetséges a dühös könnyek a haragban. „Haragszom, mert a másik szebb, mint én. Irigy vagyok.” – azok is könnyek. Vannak könnyek, amik nem igaziak, amik nem az Úr akarata.

Amikor Júdás felismerte, hogy mit csinált, akkor Mát 27:4 odament a főpapokhoz és azt mondta: elárultam az ártatlan vért; és azt felelték: a te dolgod. Jött a kétségbeesés és a borongás, és felakasztotta magát.

Nem ez a mi helyünk, de az új szívnek is vannak könnyei. Vannak a megbánás könnyei, amikor Péter felismerte, hogy mennyire semmi, Márk 14. A nagy szavai nem értek semmit. Márk 14:72-ben sírt, mert megtagadta az Urat, és ennek is megvan a helye. Ez a nagyszerű, hogy az Ő akaratában megismerjük Őt. Megtanulunk bízni Benne. Megtanulunk bízni Őbenne azon keresztül, amit ad nekünk, és megtanulunk bízni Benne, azon keresztül is, amit elveszítünk. Mindenben! Ámen.

Köszönjük Urunk! Hálásak vagyunk Neked. Akkora az öröm a szívünkben, túl a könnyeken, túl a fájdalmon, túl a nehézségen örömünk és reménységünk van, mert Te vagy a mi Urunk, Te vagy a mi életünk. Te vagy az a valós Isten, az az élő Isten, Aki nincs távol tőlünk, Aki szeret bennünket, Aki belépett az életünkbe, Aki hű volt hozzánk minden lépésnél, Aki nem hagyott el bennünket, Aki nem fog eltávozni tőlünk. Mert Te tegnap, ma, mindörökké ugyanaz vagy. Köszönjük Istenünk!

Ámen.

Kategória: Egyéb