Várni az Úrra & Amikor Isten hanyagolni látszik – feldolgozzuk? #1

2016 május 29. vasárnap  16:00

P. Knight

Olyasvalamiről szeretnék beszélni röviden, ami tegnap a vezetői konferencián jutott eszembe. Nagyszerű időt töltöttünk együtt ott férfiak néhányan. A nap témája a döntéshozatal volt. Ma nem arról fogunk beszélni, hanem arról, ami ennek kapcsán felmerült. Ez a szó a várni; várni az Úrra. Ez nagyon gyakran előjön a keresztény életünkben tulajdonképpen. Kell, hogy emlékeztetve legyünk erre.

Az élet, amit élünk, az Istennel élt élet, ugyanakkor teljesen hitbeli élet. A dolgok nem történnek meg csak úgy, amikor azt gondoljuk, meg kellene, hogy történjen, hanem akkor fognak megtörténni, amikor az a legjobb számunkra, hogy megtörténjen. Ez gyakran lehet nehéz nekünk. Ám ez a legnagyszerűbb dolog a hitünket illetően.

Az, hogy az Úrra várunk, kalandot hoz az életünkbe, izgalmassá teszi az életünket. Ha nem hitre építenénk az életünket, akkor képletsorozatokból állna. Ha mindent a képletnek megfelelően teszek, akkor a dolgok úgy történnek, ahogy én azt szeretném, hogy történjenek. Csakhogy ebben nincs semmi kaland. Ez kiszámítható.

Azt a keresztény életet, amikor Istennel járunk, azt viszont nem lehet előre kiszámítani. Csupán annyiban kiszámítható, hogy Isten várható véget ad nekünk. Nem ismerjük az utat, amin végig kell menni. Mint ahogy azt sem, hogy mi az, ami ott vár ránk. Hit által viszont boldogok vagyunk, hogy ezt az utat Istennel járhatjuk. Az az élet, ami nem hitre épül, az a félelemre fog épülni. Ez a két lehetőség van, az életünk vagy hitre épül, vagy félelemre épül.

Jób 3-ban van két érdekes vers:

Jób 3:25-26 Mert amitől nagyon rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az esett meg velem. Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyugtalanság jön rám.

Azt hiszem, hogy bizonyos mértékben már mindannyian megtapasztaltuk ezeket a verseket. Az történik meg velünk, amitől nagyon rettegünk, amitől a legjobban félünk. Viszont a hit élete fölé emelkedik ezeknek a dolgoknak. Fölemeli az életünket a szubjektivitásból az Istennel való járásba. Tehát a félelemre alapozott élet nem vicces, hanem tele van rettegéssel, alvászavarral, gyomorfekéllyel, és magas a vérnyomás. Ezekben mind volt részem az életem során, úgyhogy tapasztalatból beszélek.

Ézs 40-ben van egy vers, amit mindnyájan ismerünk:

Ézs 40:31 De akik az ÚRban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.

Akik az Úrban bíznak, akik az Úrra várnak. Valaki azt mondta erre: „Ez nem fair. Nem fair, hogy Isten várakoztat engem.” Hát? Isten megígérte, hogy megad nekünk mindent, amire szükségünk van, megígérte, hogy örökkévaló szeretettel fog szeretni, hogy soha nem fog elfordulni tőlünk. Megtisztított bennünket a bűntől, és kenetet ad a napunkra. Ez tulajdonképpen nagyon jó! Az élet, amit élünk, nagyon jó. Azt hiszem, ha ilyen az életem, nem okoz gondot a várakozás. Azt hiszem, hogy élvezhetem azt, amit Istenben kaptam, és várhatok arra, amiről úgy gondolom, hogy előttem áll.

A várás várakozást jelent. Az a várakozásunk, hogy Isten megáld bennünket. Remélem, hogy neked is ez a várakozásod. Remélem, az a várakozásod, hogy Isten megáldjon téged. Elküldte a Fiát, hogy meghaljon értünk. Naná, hogy meg fog áldani bennünket! Tehát nagy dolgokat várunk Istentől, de a várakozás nem passzív. Ha az a várakozásom, hogy Isten valami nagyot vigyen véghez az életemben, akkor erre készülődni is fogok. Önmagam felkészítem erre, abba az irányba mozdulok el.

Nem fogok csak ülni, és várni arra, hogy Isten valamit az ölembe hullajtson. Mert túlságosan energetizálva vagyok. Mert az a várakozásom, hogy Isten mozdulni fog, hogy Ő tenni fog valamit. Tehát mozdulok az életemben, és izgatott vagyok az életemben. Mert az a várakozásom, hogy Ő megáld engem. Ez nem önző, hanem szeretett dolog.

Négy erősséget látunk az előbbi versben:

– Akik az Úrban bíznak, azoknak az erejük megújul. Belülről meg lesznek újítva. Ez egy belső erő.

Szárnyra kelnek, mint a sasok. Nagyon sokat beszélhetnék a sasokról, de az egy másik üzenet. Ez a felfelé irányuló erő.

Futnak, és nem lankadnak meg. Ez a kifelé irányuló erő. Ez az az erő, ami az emberek közt le van leplezve. Futó vagy az életedben, mozdulsz.

Járnak, és nem fáradnak el. Ez pedig az előremutató erő. Ez az erő, ami bennünket továbbvisz évről évre, amint Istennel járunk. Ez az a járás, amiben nem fáradunk el.

Nagyon sok előnye van annak, ha az Úrra várunk. Ez nagyszerű időszak a történelemben, hogy Istent szolgáljuk, hogy Istenre várunk, arra, hogy a tervét kibontakoztassa előttünk. Ámen.

 

P. Kende

Három képet szeretnék bemutatni egy hívő életéből. Három olyan képről van szó, ami valószínű, hogy számodra is ismert, mert már megtapasztaltad a hívő életed során.

Elindulunk Jézussal. Nagyon buzgók, éhesek vagyunk. El vagyunk ámulva, hogy ez valóságos. Csak nyomulunk előre Istennel. Elolvassuk Fil 3-at, és egyetértünk Pál apostollal: nézem a célt, és megyek előre Krisztusért.

1) Aztán később, évek, évtizedek múlva lehet, hogy átélsz valamit, ahol szellemi életed olyan, mintha sivatagban lennél. Annak ellenére sincs közösség, hogy beszélsz más hívőkkel. Nincs igazán imaéleted. Még ha van is, csak izzadsz, ahogy próbálsz imádkozni, küszködsz. A bibliatanulmányozásod minimális lesz. Ez egy kép, megtörténhet a hívővel.

2Móz 15-ben azt olvassuk, hogy amikor átkeltek a Vörös-tengeren, akkor örültek, énekeltek. Mirjám elénekelte azt a dalt: Isten megszabadított minket, lovat és lovasát a tengerbe vetette. Nagy öröm volt ott. „Meg lettünk szabadítva Isten hatalmas keze által, és ez csodálatos.” Aztán, ha előrepörgetjük az eseményeket, 4Móz 11:6-ban ugyanezek az emberek azt mondják: „Most pedig eleped a lelkünk, mert mindez hiányzik. Szemünk előtt nincs más, mint manna. Mindig ugyanazt kell ennem.”

„Hallgatom az üzeneteket, és mindig csak ugyanaz van benne!” Lehet ilyen tapasztalatom is az életemben.

2) Lehet, hatalmas próbán mész keresztül. Elveszítesz valakit, akit nagyon szerettél. Ahogy ezt láttuk a gyülekezetben is néhányszor. Egy gyerek megszületik sérülésekkel, és kiskorában meghal. Ott állsz egy kis sír mellett, és a szíved össze van törve. Ez borzasztó. Ez olyan, mint ahogy a Korinthusiakhoz írt 2. levél kezdődik. Pál azt írja:

2Kor 1:8 Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok a mi nyomorúságunkról, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy rendkívül nagy, erőnk feletti terheket hordoztunk, úgy, hogy életünk felől is kétségben voltunk.

Amikor Pál apostol ezt leírja, ott a kérdésem: „Várj egy kicsit! Azt hittem, hogy ez sosem történhet meg, hogy túl lennék terhelve az erőm felett. A súly rajtam olyan hatalmas, hogy erőm felett megterhel engem. Úgy emlékszem, hogy volt ezzel kapcsolatban valami ígéret, hogy Isten ezt nem teszi meg velem.” Pál apostol itt azt mondja, hogy pontosan ez történt. Annyira meg volt terhelve, hogy az élete felől is kétségei voltak, nem akart élni tovább. Ez volna egy második helyzet.

3) Zsolt 73:3-14 Ászáf azt mondta: Ránéztem a gazdagra, a kevélyre, és azt láttam, milyen jól megy dolga a büszkének. „Itt vagyok én hívőkként, és nyomorult vagyok. Ránézek arra a jóképű emberre és ő gonosz és büszke és gazdag. Úgy tűnik, hogy meg van áldva. Miért vagyok én ilyen nyomorult?” Kezdte hasonlítani magát. „Úgy tűnik, hogy Isten ígéretei nem annyira valósak számomra.”

Bármelyik a három közül megtörtént már veled? Mi a közös ebben a három képben? Először is az, hogy ezek szükségszerű idők. Nem kellemes idők, ám szükségesek. Egy másik közös tulajdonságuk, hogy olyan időszakok, amikor gondolhatom azt, hogy Isten nem végzi a dolgát az életemben. „Úgy gondolom, ha most találkoznék Istennel, én lennék felül, erkölcsi magaslaton. Csak lenéznék, és azt mondanám Neki: Istenem, Te nem végzed el a dolgodat az életemben! Azt hittem, hogy szeretsz engem. Nem ezt ígérted.” Lehet ilyen elképzelésünk, hogy Isten nem teszi meg azt, amit megígért.
Ha ezekben a nehéz időkben megeszek egy ilyen hazugságot, és a magamévá teszem, akkor az olyan gyorsan kivehet engem Isten jelenlétéből, Isten akaratából! Olyan gyorsan kivehet, és olyan messzire elvihet engem Istentől. Nagyon sokszor láttam ezt hívők életében, a magaméban is, és másokéban is. Amint átmegyek ezeken az időkön, akár sivatagon, akár próbán, vagy rossz összpontosításon, a nem megfelelő dologra nézek, és mondhatom azt: „Ez egy lehetetlen időszak számomra. Nem tudok átmenni ezen.” Aztán, amint ezt nagyon sok életben láttam, átmegyünk rajta. Ez bátorító. Ez még egy közös oldaluk: mi hívők átmegyünk ezeken. Úgy tűnik, hogy az, ami lehetetlen időszaknak tűnt, az a teher, ami elviselhetetlennek tűnt, nem volt túlságosan nagy, mégsem volt lehetetlen. Pál mondhatta volna egy nap: „Uram, hibát követtél el Ázsiában. Amikor ott voltam, a próba túl nehéz volt számomra. Mi véleményed, hogy gondolod, hibás vagy ebben?” Isten felelhetné: „Ma itt vagy a mennyben. Milyen hibáról beszélsz? Mellesleg, megírhattad a korinthusiaknak a levelet, és nagyon fontos leckét adhattál át nekik.” „Annak ellenére, hogy hitben jártam, annak ellenére, hogy apostol voltam, mégis hatalmas próba volt rajtam.” ez volt a lecke a korinthusiaknak – akik tanulhattak ebből valamit, és mi is ugyanúgy tanulunk ebből. Úgyhogy Isten azt felelné Pálnak: „Milyen hibáról is beszélsz? Hasznos volt ami történt az életedben.”

Hogyan megyünk tovább ezekben az időkben? Szeretnék néhány pontban beszélni erről. Először is, ha hívő vagy, akkor valld meg azt, hogy hívő vagy. Emlékszem, eljöttem a gyülekezetbe, munkanélküli voltam, kerestem munkát, nem találtam. Másfél év múlva kaptam munkát, és azt kérdeztem p. Mattitól: Mi a tanácsod számomra? Azt felelte: „Tedd nyilvánvalóvá, még a kezdet kezdetén valld meg azt, hogy keresztény vagy. Mert később nehéz lehet.” Teljesen igaza volt ebben. Nagyon sokat segített ezzel nekem. Már a kezdet kezdetétől mondtam, hogy keresztény vagyok, hívő vagyok. Ezért van, hogy ha megtérsz, és hiszel az Úrban, fontos, hogy bemerítkezz. Nem a megváltásod szempontjából fontos, hanem személyesen számodra fontos, hogy megvalld ezt: „Én az Úrhoz tartozom. Nem áll szándékomban letérni erről az útról. Tudom, hogy ki vagyok. Nem volt hiábavaló Isten kegyelme számomra. Tudom, hogy mi vagyok, 1Kor 15:10. Keresztény vagyok, követem Krisztust. Néha átmegyek egy próbán, és úgy érzem, Isten nem teszi meg a Maga részét, de kitartok, mert a szívemben azt mondom, hogy én Hozzá tartozom, én az Övé vagyok, meghoztam ezt a döntést, és ez az én életem. Emlékszem, hogy milyen volt a másik, és oda nem fogok visszamenni Isten irgalmából.”

Egy másik, hogy annak ellenére, hogy esetleg csalódott vagyok, szeretném azt mondani Neki: Uram, csalódtam Benned, nem így kéne történniük a dolgoknak. Még ha így is érzem, a szívemben még mindig van éhség Isten után. Van valami, ami nem engedi meg, hogy elforduljak Tőle. Ez is nagyon fontos számunkra. Lehet, hogy egy időre eltávolodom, de a szívemben van éhség valami mélyebb iránt. Lehet, hogy elhagyom a gyülekezetet, de hiányolom a közösséget a testvérekkel, hiányolom a dicsőítést, hiányolom Isten Igéjét, és van éhség a szívemben. Ez egy másik oka amiért átjutok ezeken az időkön.

S egy harmadik ok: Zsolt 73:21 az érzéseim kavarognak, amint elfordulok az úttól. Tulajdonképpen ez az egyik módja annak, hogy Isten bennünket fegyelmez – így állít helyre bennünket Önmagához, hogy újra közösségben legyünk. Az érzelmeim összezavarodnak, zűrzavar van az érzelmeimben, és egy dolgot tudok csupán, azt, hogy szükségem van Rá. Mert nincs senki más a világon, aki meg tudná elégíteni a szívemet. 1Pét 2:7 Nektek tehát, akik hisztek, Ő drága kincs. Erről beszélek, hogy a szívemben tudom, hogy Őrá vágyom. Ahogy Énekek éneke mondja vagy négy-ötször: “Ő, akit a lelkem szeret”.

Aztán azt mondtam, hogy ezekre az időkre szükségünk van. Miért mondtam ezt? Nagyon sok keresztény elhiszi azt a hazugságot: „Ha szenvedek, ha nehéz időszakon megyek át, akkor áldottsági pontokat gyűjtök Istennel. Szenvedtem, tehát kell, hogy ezt Isten kiegyensúlyozza számomra. Egy szép nap majd azért jön az áldás, azért, mert megszenvedtem érte.”

Hallottál-e már virtuális pénzről az interneten, a bitcoinról? Azt képzeljük, hogy Istennek van egy különleges pénzverdéje, veri nekünk az áldottsági érméket, és teszi a raktárába. Miért gondolkodunk így? Gyakran mondom, hogy a lelkünk törvényeskedő természetű. Ami azt jelenti, hogy mérlegekben gondolkodunk mindig. Jó dolgok – rossz dolgok. Azt hiszem, itt is így gondolkodom: Rengeteg problémám volt, akkor most Istennek valamivel ki kell egyenlítenie a mérleget!
Ha valami borzasztó történik velünk, akkor mi az első kérdésünk? „Miért?” Hallottam, p. Jukka utazott a zenekarral, felborult a buszuk, többször megpördült, és megsérültek. Mikor elült a robaj, egyetlen kérdés nyögött fel ott a mikrobuszban – “Miért?!” Valaki, aki összetört, sóhajtozott: Miért? Ilyenek vagyunk: „Miért? Miért történik ez? Mit tettem, hogy ezt kapom? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?” A lényeg az, hogy Isten nem így gondolkodik.
„Ha most valami rossz ért engem, akkor begyűjtöm érte a jókat, és majd később megáld engem a másik oldalon. Nagyon sok jót tettem a szolgálaton belül, úgyhogy Isten most tartozik nekem, meg kell áldania engem.” Aztán amikor jön egy nehézség, azt mondom: „Tévedsz! Nagyon el vagy tévedve. Uram, tényleg tévedsz. Hogy tehetted ezt velem? Nem látod, mennyire jó vagyok? Nem vetted észre, hogy ebben az évben sokkal többet imádkoztam, mint valaha? Most miért teszed ezt velem?” Lehet, hogy nem mondjuk ki, de a szívünkben megesik – így érezzük magunkat. Szeretnénk Istenhez így beszélni.

Isten azt mondja Róm 5-ben, hogy nem “áldottság-pontokat” gyűjtünk.

Róm 5:3b-5a tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg,

Ez a három kép amit az elején lefestettem – nagyon sok hasonlót leírhattam volna még. Ezekre az időkre szükség van az életünkben. Mert valami mást gyűjtünk. Egy megpróbált jellemről beszél itt Pál apostol. Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Amint átmész a próbákon, tulajdonképpen elvégzek veled valamit. Az a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbált jellemet, és ez okot ad arra, hogy reményed legyen. Valóságos remény.” Ezért szükségesek ezek az idők. Azaz – másféle “pontokat” gyűjtesz, “érettség-pontokat” :-). Nem áldottság pontokat gyűjtesz, Isten nem tartozik neked semmivel, hanem erősebb gerinced lesz, meg tudsz állni a nehéz helyzetekben. Amikor teher jön az életedbe, el tudod hordozni. Miért? Azért, mert azon az időszakon átmentél Istennel. Tulajdonképpen az történik, hogy érettebb leszel. Következő alkalommal arról szeretnék beszélni, hogy hogyan dolgozzuk fel a nehézségeket a szívünkben.

Jób azt mondta:

Jób 13:3 Én azonban a Mindenhatóval akarok beszélni, Isten előtt kívánom védeni ügyemet.

Ez nem kérés volt: Uram, úgy szeretnék beszélni Hozzád.; hanem: „Istennel akarok beszélni! Hol van most Isten? El akarom mondani Neki szemtől szemben, hogy mit gondolok erről. Meg akarom mondani Neki, hogy nem jól vezet, nem jól kezeli a dolgokat!” Amikor Jób végre találkozott Istennel, miért találkozott Vele? Nem azért, amiért ő gondolta… Amikor nehézségeken, próbákon, kihívásokon megyek keresztül akkor így gondolkodom: Én megérdemlem azt, hogy Hozzád beszélhessek. Jób viszont nem azért találkozott Istennel, mert megérdemelte volna. Nem azért találkozott Istennel, mert Istennek bűntudata volt miatta. Istennek nem volt rossz lelkiismerete miatta. Úgyszintén, Isten nem azért találkozott Jóbbal, mert valami csúnyán félresikerült.
Hanem miért is találkoztak? Azért, mert Isten szerette Jóbot. Nem azért, mert megérdemelte, nem azért, mert jó volt, Isten pedig nem. Nem azért, mert hiba volt az életében, hanem azért, mert Isten szerette őt. Ezért találkoztak. Ezért jött Isten hozzá. Nem azért, amire Jób gondolt volna, és azt hiszem, hogy ez nagyszerű lecke számunkra. Nagyon fontos számunkra.
Amikor annyira igazam van, meg kell kérdeznem magamtól: „Tényleg ennyire biztos? Vagy lehet, hogy mégis inkább Istennek van igaza, és minden ember hazug, önmagamat is beleértve?” (Róma 3:4) Amikor találkoztak, mert aztán találkoztak, akkor mit mondott Jób? Isten odament, átölelte: „Itt vagyok, Jób. Mit akarsz mondani Nekem?” Jób 40:4 „A kezem a számra tettem. Sokat beszéltem, úgyhogy mostmár csendben maradok. Most látom, mennyire bolond voltam. Úgyhogy most Te beszélj, Uram, és én hallgatok.”
Nagyszerű tudnunk ezt, nem?! Amikor találkozunk Vele, Isten nem fog bocsánatot kérni, hogy bocsi, Ő nem is így akarta. Ő Isten, és Neki van számomra mondanivalója. Ő szeret, és egész végig szeretett engem. Még ha meg is voltam győződve arról, hogy hiba van a tervben, igazán nem volt. Isten azt mondja: „Az az időszak fontos volt az életedben. Nem arról szólt a dolog, hogy jó vagy, és kapod rá az áldást emiatt, hanem arról szólt az egész, hogy Én szeretlek téged, és növekedést és érettséget akarok adni. Azt akarom, hogy reményed legyen. Olyan reményed legyen, ami nem szégyenít meg.” Ez ámulatba ejtő, és erre van szükségünk.

Befejezésül egy kép. A macskák bámulatosak. Nem szeretem őket, de akkor is bámulatosak. 🙂 Ha ledobsz egy macskát a magasból, forog, csavarja magát, és talpra esik. A macskák kiigazítják magukat esés közben. Figyelj, ez nagyon fontos számunkra! Ez az, amiről p. Knight beszélt tulajdonképpen: várni az Úrra a próbámban. Legyen az egy próba, legyen az a sivatag, lehet rossz összpontosítás, nem a megfelelő helyre nézek, nem a szomszédom kertjét kéne nézni, hanem amint átmegyek ezen a helyzeten, szükségem van arra, hogy kiigazítsam magam, úgy, ahogy azt a macska teszi. Azt kell mondanom a szívemben: „Hol van az, akit az én lelkem szeret? Hol van az én Uram? Uram, tölts be a Szellemeddel. Szeretnélek megismerni. Szükségem van Rád.”

Nagyon sok embernek nincs meg az a képessége, hogy helyreállítsa magát esés közben. Ki kell fejlesztenünk ezt a képességet. Erről is többet beszélünk majd a következő alkalommal. Csak annyit szeretnék mondani, hogy amint a lelkem azt mondja: Nem látom Őt, nem tapasztalom meg Őt, nem hallom, egyáltalán nem gondolom, hogy Ő az én oldalamon van.; akkor kell hogy azt mondjam a lelkemnek, hogy 2Kor 5:7 nem látásban élünk, hanem hitben élünk. „Így élek, én lelkem!” Jób a próbájában, a nagy próbája közepette azt mondta Jób 19:25-ben: „Tudom, hogy az én Megváltóm él! Nem tapasztalok semmi hatalmast, nem nagyszerű ez az idő az életemben, de tudom, hogy az én Megváltóm él.” Azt hiszem, hogy itt a lelkéhez beszél, és nekem is meg kell ezt tanulnom, hogy így beszéljek a lelkemhez: Tudom, hogy az én Megváltóm él, és Ő szeret engem. „Honnan tudod, hogy szeret?” A válasz: „Emlékszem arra a dologra, amit úgy hívtak, hogy kereszt, és Ő ott volt rajta miattam. Igen, beszél hozzám. Igen, a keresztről beszél nekem. Elmond onnan valami fontosat.”
Szükségem van arra, hogy beszéljek a lelkemmel. Nem, nem fogom elhinni a hazugságot, bármi legyen is az, ami elválaszt engem Isten embereitől. Nem fogom elhinni a hazugságot, ami elválasztana engem Isten jelenlététől. Nem fogom elhinni a hazugságot, ami elválasztana engem Isten Igéjétől. Hanem helyreigazítom magam esés közben. Igen, ez nem lesz túl élvezetes, amikor földet érek, de kiigazítom magam, úgy, hogy az életemben a legkevesebb kárt okozza.

Tudod, mi a másik alternatíva? Esem, és azt mondom: „Mekkora szemétség ez, hogy én most itt esek!! Ki a hibás ezért?! Nyilván ő a hibás! Vagy a másik! Isten, vagy épp a Krisztus Teste!” Esem, és közben ezt mondogatom, aztán mi történik? Nem igazítom irányba magam miközben esem, és a végén szétloccsanok. Meg kell tanulnom feldolgozni a problémát, különben ez fog történni. (A következő alkalommal még beszélünk erről.)

Beszélj a lelkeddel! Szólj igazságot! Beszélj hitet! Szóld magadnak Isten Igéjét! Javítsd ki magad! Javítsd ki az érzelmeidet! Ne engedj szabad teret az érzelmeidnek! Az nem a mi életünk, ki kell, hogy javítsuk magunkat. Mert egy szép nap ott fogok állni Isten előtt, ahogy te is ott fogsz állni Isten előtt, és megígérem, Isten nem fog elpirulni, hanem ha valakinek pironkodnia kell, az én leszek. Ámen.

Kategória: Egyéb