Vállaljuk fel, amit csak mi vállalhatunk!

2013 június 23. vasárnap  10:30

Isten megáld minket az Ő Igéjéből, és ez csodálatos dolog. Képes átformálni a szívünket egyetlen Igével. Annyira hálásak vagyunk ezért, és annyira lenyűgöz bennünket! Fontos, hogy az Igében együtt legyünk.

1Sám 7:1-2 Erre elmentek a kirjat-jeárim-beliek, és fölvitték az Úr ládáját, és bevitték Abinádáb házába, amely a dombon volt. Fiát, Eleázárt pedig az Úr ládájának őrzésére rendelték. Attól fogva, hogy a ládát Kirjat-Jeárimban hagyták, sok idő telt el, tudniillik húsz esztendő…

A frigyláda, a szövetség ládája – az a láda, amiben benne volt a törvény, és néhány más dolog is –, fontos része volt Isten imádatának a szent sátorban. Amikor csatáztak, akkor volt, hogy ezt magukkal vitték. Legalábbis egyszer megtették. Elveszítették a csatát is, aztán a ládát is.

Miért vitték ki a ládát? Kicsit babonás okokból. Nem igazán azért, mert Istent imádták. A frigyláda Isten jelenlétéről, Isten irgalmáról szól, Istennek a szövetségéről beszél Izraellel, de ők nem ezért vitték ki, hanem azért, mert nem volt jobb ötletük. Úgyhogy a frigyládát vitték magukkal: „Most akkor biztos győzünk! Ez csak tetszik Istennek!” Igazából Istent ez nem érdekelte. Nyílván, mert Istent a szívük érdekelte. Az pedig nem volt rendben.

Úgyhogy elveszítették a csatát, és a frigyládát is. Elvitték a filiszteusok – az ellenség – magukhoz. Aztán mindenféle gondjaik lettek. Mindenféle csapások voltak rajtuk. Belenéztek a frigyládába, és meghaltak több mint ötvenezren. Szörnyű dolgok történtek. Igazából nem volt közéjük való a frigyláda. Egy idő után jöttek a filiszteusok, és azt mondták: „Gyertek, és vigyétek el ezt tőlünk. Csak vigyétek!”

Aztán Izrael elvitte. Visszavitték az országba, de nem a templomba. Nem a helyére. Hanem csak visszavitték azt országba. Letették valakinek a házánál. Ott volt a frigyláda húsz éven keresztül.

Igazán ez az első gondolatunk. Vannak dolgok, amiket Isten nekünk adott. Nem azért, mert olyan kiválóak vagyunk, nem azért, mert tökéletesek vagyunk. Mindennel így van, amit csinálunk: nagyszerű, de nem tökéletes. Lehet egy üzenet nagyszerű, de nem vagyunk tökéletesek. Lehet egy istentisztelet nagyszerű, de csak nem vagyunk tökéletesek. Egy gyülekezet lehet nagyszerű, de csak nem vagyunk tökéletesek.

Ha a tökéletes gyülekezetet keresed, nyugodtan keresd tovább. Elmondhatjuk neked, hogy nem találtad meg. Ám ha Isten ide hív téged, akkor ez a tökéletes számodra.

A gondolat az, hogy igazából Isten mégis, annak ellenére, hogy nem vagyunk tökéletesek, adott nekünk dolgokat, ajándékokat. Adott a hívőnek ajándékot, ő használja, a gyülekezet élvezi és hálásak vagyunk érte.

„Várj, Uram! Én szeretném ezt megvétózni, mert ő nem tökéletes. Még ne adj neki ajándékokat, mert még lejáratna Téged. Milyen kellemetlen lenne, hogy miközben Téged szolgál, csinál egy nagy ostobaságot, megbánt valakit, és lejáratja a Te nagy nevedet. Kérlek, ne adj neki ajándékokat!” Isten azt mondja: „Nem. Én azt szeretném, hogy az Én természetem egy tökéletlen edényben mutatkozzon meg.” Ezek, a tökéletlen edények vagyunk mi. Isten azt szeretné, ha Ő nyilvánvaló lehetne rajtunk keresztül.

Úgyhogy vannak dolgok, amiket nekünk adott, és sorolhatnánk egyiket a másik után, de ebben a történetben szó van néhányról. Hadd említsek közülük. 1Sám 5:2-ben elviszik a frigyládát, ami Isten dicsősége. Isten dicsősége nagy dolog. Elviszik. „Akkor most odavan Isten dicsősége? Elveszítettük?” – kérdezheti Izrael. Igazán nem veszítették el az Ő dicsőségét, az Ő jelenlétét, az Ő törődését, mert Isten továbbra is velük volt.

Azt találjuk azonban, hogy Isten akarja, hogy az Ő dicsősége az életünkben legyen. Szeretné, hogy az Ő szeretete nyilvánvaló legyen rajtunk keresztül. Szeretné, hogy az Ő szentsége növekedő dolog legyen az életünkben, Ján 17:17 az Ige dolgozzon bennünk. Viszont mi történhet?

Mi történt a frigyládával? A frigyláda nem volt a képben, nem volt közöttük, nem számított. Izrael nem vette fel a frigyládát. Olyan, mintha fognám a Bibliát, és kiraknám az életemből: nem számít, nem érdekes. Lehet, hogy a házamban van, lehetséges, hogy a zsebemben van, de nem a szívemben. Úgyhogy nem veszem magamhoz. Nincs benne az életemben.

Ez az, ami történt. Azt mondja az Írás, hogy a frigyláda húsz éven át kinn volt az életükből, nem volt ott közöttük. Ézs 59:14 az igazság az utcára esett. Mint ahogy a Bibliát kiraktam az életemből. Mintha kidobnánk az igazságot a képből. Az utcán hever, valaki elmegy mellette, véletlenül belerúg: Mi ez?; és nem törődik vele. Az igazság csak úgy nem számít, nincs ott a képben. Nincs benne a gondolataikban. Nem gondolkodik rajta senki.

Van itt egy érdekes gondolat. A frigyláda nem a filiszteusoké volt. Nem tartozott közéjük. Nem volt érdekes nekik.

Emlékszem, egyszer mentem fel egy mozgólépcsőn, és egy lány Bibliát olvasott. Mondtam neki: Milyen jó könyvet olvasol! Rám nézett, és azt felelte mérgesen: „Irodalomórára el kell olvasnom ezt a szemét fejezetet. El kell olvasni ezt a vacakot. Hagyjatok már!” Gondolom, hogy én már a sokadik hívő voltam, akibe belefutott. 🙂

Ha egy hitetlennek a kezébe adod: Olvasd! „Miért? Miért kínzol engem? Hagyjál engem békén!” Ha beülteted őt egy istentiszteletre: „Mi van? Hagyjál engem békén!” Tudod, miért? Mert Isten igazsága, Isten dicsősége, Isten szeretete a tiéd és az enyém, hogy felvegyük. Az a te dolgod és az enyém, hogy felvegyük. Nem a filiszteusoké. Nem azoké, akiknek nincs meg Krisztus. Ez a mi dolgunk, a mi részünk, a mi felelősségünk. Ez a mi kiváltságunk, hogy felvegyük, megragadjuk, és azt mondjuk: „Rendben! Ez az enyém, nekem erre szükségem van. Majd én felemelem. Az én életemben meglátszódhat ez.”

Ha belegondolunk ebbe, a Biblia, Isten öröme, Isten szolgálata – ez a miénk. Hozzánk tartozik kizárólagosan. Kizárólagosan bárkihez, aki hívő. Mindenkié, aki hívő. Mindannyian felvehetjük, mindannyian megragadhatjuk, és mindannyian felemelhetjük az életünkben és a szívünkben. Mindannyinknak szükségünk van rá.

1Sám 7:2 … És Izraelnek egész háza sóhajtozott az Úr után.

Nem arra lettem teremtve, hogy Isten dicsősége nélkül éljek. Krisztusban erre lettem teremtve. Ha ez hiányzik az életemből, akkor valójában siránkozás van a szívemben. Róm 3:23 mindannyian vétkeztünk, mindenki vétkezett, és mindenki szűkölködik Isten dicsősége nélkül. Mindenki szűkölködik nélküle. Ez az, amit hiányolnak emberek, aki nem ismerik Jézust. Ez az a plusz, amire vágynak, de nem találják.

Megveszi az ember a nagyobb autót, és még mindig hiányzik valami. Elmegy az ember nyaralni egy álomutazásra, és még mindig hiányzik valami. Még mindig hiányzik valami – erről szól, hogy szűkölködünk Isten dicsősége nélkül. Hívőként is megtörténhet, hogy a Biblia valahol a házamban van, lehet, hogy valahol ott van az életemben, de nem a szívemben. Isten dicsősége, Isten szeretete, Róm 5:5, Isten szentsége nincs ott az életemben, és nincs a szívemben. Annyira szükségem van erre.

Nagyon sokszor megtörténik, és az egyháztörténelem egyik nagy katasztrófája az, hogy az egyház sokszor nem vette fel, az egyház sokszor nem hajolt le azért az igazságért, ami el lett ejtve. Sokszor az egyház nem vette fel Isten dicsőségét, Isten szolgálását. Nem vette fel a szolgálatot magára, hanem azt mondta: az valaki másnak a dolga, valaki másra tartozik.

Mi történik? Ha az egyház nem veszi fel ezt, ha az egyház nem ragadja meg Isten dicsőségét, Isten jelentőségét, Isten személyét, Isten jelenlétét, Isten szentségét, Isten valóságát, ha az egyház, te és én nem ragadjuk meg, nem vesszük fel ezt, akkor 2Kor 10:12 hasonlítgatás lesz. Akár gyülekezetek között. Szívből gyűlölöm, amikor a gyülekezetünket hasonlítgatja valaki bármely másikhoz; jó vagy rossz fényben feltüntetve, nem számít, hogy melyik.

Miért? Mert ha felveszem a Bibliát, Isten jelenlétét, ha a szívemben van, akkor nem méricskélek, hanem csak járok Ővele. Akkor nem nézem, hogy mi van a másikkal. Akkor nem kérdezem, amit Péter kérdezett Ján 21-ben: ezzel meg mi lesz?; hanem csak járok Ővele.

Ha nem veszem fel Isten szolgálatát, akkor 2Kor 13:10 lehet, hogy nem építeni fogok. Tudok gyülekezeteket, ahol átkoznak. Ez ott része a dolognak, hogy megátkoznak embereket Krisztus nevében. 2Kor 10:8-ben ugyanez a gondolat, hogy mi Krisztustól építésre kaptunk hatalmat, nem pedig rombolásra. Ez történik az életemben.

Legalább két szó van a héberben az összegyülekezésre. Amit Ámós 5:21-ben használ, ez a komor összegyülekezésről szól. Úgy, hogy összejövünk mi hívők: „Szervusz! Az Úr áldjon!”; és aztán együtt komorak vagyunk, és ennyi az összegyülekezésünk. A másik héber szónak nincs ez a tartalma, de ennek a szónak megvan ez komorság tartalma, a visszafojtottság.

Igazából ez a gondolat: ha nem veszem fel Isten jelenlétét, akkor lesznek szabályok és komorság, és nem lesz öröm, nem lesz szabadság, nem lesz vidámság, nem lesz nevetés. Együtt vagyunk hívők, de olyan, mintha ecetbe merítettek volna be minket az Úr nevére.

A kérdésem az: Ha te és én nem vesszük fel, akkor ugyan ki fogja? A filiszteusok? Ők nem tudják, hogy mihez kezdjenek vele. Az, aki nem hisz Jézusban? Ő nem tudja, mihez kezdjen vele. Te tudod, hogy mihez kezdj vele. Mert 1Kor 2:13 te megkaptad az Istennek Szellemét, Aki magyarázza neked az Írást, Aki megmutatja neked Isten mélységeit. Ha te nem veszed fel, akkor ugyan, ki fogja felvenni?

Tudod, mi történik? Ott a Biblia, ott az üzenet, és van, aki ez alatt is a telefonjával szórakozik. Bátorítalak, hogy vedd fel az Írást. Az életedben ragadd meg. Mert ha te nem, akkor ugyan ki képviselné? Ézs 42:6-ban arról beszél Isten Izraelnek: „Figyelj, Én világossággá tettelek téged a szigetek, a nemzetek, a pogányok számára. Erre készítettelek.” Ha te nem képviseled, ugyan ki fogja? Ha te nem szolgálsz ezzel, akkor ugyan ki fog?

Igazán ez a gondolat – nagyon egyszerű –, hogy ez szent felelősség, ez szent szükség és szent kiváltság. Ez a miénk. Nem csak a Bibliáról beszélek, hanem az Ő jelenlétéről, az Ő szentségéről, az Ő vezetéséről, az Ő valóságáról. Erre van szükségem. Ha viszont nincs meg, akkor siránkozom a szívemben; és nem csak én, hanem ki fogja Őt leleplezni ennek a világnak? Ez annyira fontos.

1Sám 7:3 Sámuel pedig így szólt Izrael egész házához: Ha teljes szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astartékat, és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak neki szolgáltok, akkor megszabadít benneteket a filiszteusok kezéből.

Ez egy kihívás: Dobjátok ki a bálványokat! Nemrég P. Schaller prédikált egy nagyszerű üzenetet a bálványokról. Nagyon fontos dolog, hogy mi a bálvány? Például egy jó dolog, ami túl fontossá válik. Kaptam valakitől egy telefont – alig használt, örülök –, aztán a fiam beszélgetni akar velem, de nekem meg kell döntenem a rekordot egy játékban, és: Bocsánat, most nincs időm rád!; vagy: Most meg kell írnom ezt az e-mailt.

Jó dolog, hasznos, de amikor túl fontossá válik, amikor túl jelentőssé válik, akkor úgy hívjuk, hogy bálvány, mert jogtalan elsőségre tesz szert az életedben. Jogtalan elsőbbsége van, és azt én nem adhatok neki. Nem az jelenti az életemet, nyilván.

Másik. A hívőnek van egy ajándéka, például az éneklés, és ezzel megáldja a gyülekezetet. Aztán az történhet, hogy a hívő ennek túl nagy fontosságot adhat, és ez lesz az első az életében, és semmi más nem számít. A személyes szolgálat nem számít, az Ige nem számít, a növekedés nem számít, és a közösség nem számít, hanem csak az éneklés. Megtörténhet? Igen, megtörténhet. Egy jó dolog, amit ha túl magasra emelek, akkor bálvány lesz az életemben, ami kizár mást, ami fontos.

A házasság jó dolog, de nem lehet a legfontosabb. Miért? Mert Mát 6:33 keresd először az Urat, az Ő igazságát, az Ő országát. Ő legyen az első, ezzel foglalkozz. Ha Ő az első, akkor nem hibázod el a dolgot. Mát 6:24 csak egy Úrnak szolgálhatsz. El kell döntened, hogy melyik, és nem választhatod a másikat.

A pénz jó dolog. Persze! Nagyszerű, minden jó vele. Nincs vele semmi baj. 1Tim 6:10 nem azt mondja, hogy a pénzzel van a baj, hanem a probléma a pénz szeretetével van. Vagyis amikor a pénznek adok elsőbbséget, és a barátom, a gyülekezetem többé nem fontos, az Isten akarata többé nem fontos, az igazság többé nem fontos; ami jelentős, az többé nem fontos; csak elejtem azt, ami tényleg számít. Isten azt mondja: „Figyelj! Ne tedd! Ne élj így! Dobd el azt, ami bálvány.”

Hadd mondjak egy olyat, ami igazán kiakaszt! 4Móz 14:3 azt mondják az izraeliták: „Ah, Istenem, miért hoztál minket ide? Azért, hogy a szegény kis gyerekeink rabszolgák legyenek?” Jó dolog egy gyerek? Sokszor. Többnyire. Összességében igen. Vannak ilyen pillanatok, de a gyerekem nem emelkedhet feljebb. Nem ő, hanem az Úr a legfontosabb. Isten rá is mutat erre kicsit később, hogy ez csak kifogás volt, amit a gyerekeikkel felhoztak.

Erről beszélek, és Sámuel erről beszél ott. Azt mondja: tegyétek félre a bálványaitokat! Tegyétek félre mindazt, ami kiszorítja az életetekből a lényeget. Tegyétek félre! Szükségünk van időnként időszakokra, amikor megtisztulunk. Legyenek időszakok, amikor megragadjuk az Urat, és azt mondjuk: „Rendben, semmi más nem számít. Rendben, Uram. Hadd tegyem ki az életemből azt, ami megakadályoz abban, hogy Veled legyek közösségben.”

Szükségünk van ezekre az időkre. Időnként meg kell ráznom magam. Meg kell ráznom magam, hogy lepotyogjon, ami rám rakódott, és azt mondjam: Uram, nekem Rád van szükségem. A hitemben kell, hogy agresszív legyek. Ami azt jelenti, hogy előretörő. Kell, hogy azt mondjam: „Nem! Én nem tűröm meg ezt az életemben. Ki vele! Nincs rá szükségem. Nem érdekel.”

Azt mondom: „Letörlöm a játékot a telefonomról. Kidobom a pálinkás üveget. Ez nem lehet jelen az életemben. Kidobom a számítógépet, mert nem tudom megállni, hogy ne nézegessek pornó képeket rajta. Nem érdekel!” 1Ján 1:7 és 9. Nem tudom, hogy szokás-e az életedben, hogy esténként leülsz, és számba veszed az Úrral: „Uram, volt valami, ami a mai nap bűn volt? Biztos van, csak bocsáss meg nekem. Hadd menjek tovább Veled tisztán!” Nem csak esténként, persze, hanem bármikor.

Emlékszem, a hívő életem elején esténként csináltam ezt, és annyira segített, mert az ilyen idő volt, amikor megráztam magam, és lepotyogott sok minden, és mentem tovább az Úrral tisztábban, és a világosságban járhattam. Erre bátorítalak téged.

Nem tudom pontosan, hogy miért. Isten ad egy üzenetet, én elmondom. Néha odajön valaki és azt mondja: ki súgott rólam neked? Én nem tudom, őszintén. Tényleg nem tudom. Ám ha ott van az életedben valami, akkor csak dobd ki, szabadulj meg tőle. Ragadd meg azt, ami lényegi, és járjunk azzal. Járjunk azzal!

1Sám 7:5 Akkor Sámuel ezt mondta: Gyűjtsétek össze Izráel egész népét Micpába, és imádkozni fogok értetek az Úrhoz.

Összegyűltek, áldoztak, és helyreálltak Istennel. Csak ezt szeretném mondani, hogy ez fontos az életünkben, hogy összejövünk. Ezért jövünk össze szerdánként, vasárnap délelőtt és este istentiszteletre, és minden nap. Miért gyűlünk össze? Ezért, mert szükségünk van rá, hogy együtt imádjunk, hogy együtt örvendjünk, hogy együtt felfrissüljünk ebben, hogy a testvéremmel együtt meg tudjuk rázni magunkat. Ezért fontos a kaposvári konferencia.

Aztán mi történik? Nagyszerű közösségünk van, minden szuper, és mi következik? Jön az Ellenség:

1Sám 7:7a Mikor pedig a filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyűltek Micpában, felvonultak a filiszteusok fejedelmei Izráel ellen.

Szóval, jöttek. Jöttek és megtámadták őket. 1Kor 16:9 a szolgálat nagy ajtaja nyittatott előttem, hatékony, de az ellenség is sok. Ez történik? Minden alkalommal, amikor Isten nyit egy ajtót, akkor ott van az ellenség is, próbálkozik. Ott vannak az Éden kertjében, minden szuper. Mi következik? Jön az Ellenség. Ott van Noé, Isten keresztülvitte őket az özönvízen. Mi következik? Jön az Ellenség, és azt mondja: hé, egy kis bor! Aztán Noé megszégyenül az egész világ előtt.

Egy tizenévesnek van egy nagyszerű időszaka, amikor járhat Istennel. Nincsen sok felelőssége, kiváló elméje van – csak rosszabb lesz 🙂 –, nagyszerű lehetőségei vannak egy szabad országban. Járhat ezerrel az Úrral, mehet előre teljes sebességgel, de megígérhetem, hogy kopogtatni fog az Ellenség: Gyere velem, van egy jobb ötletem a számodra. Negativitás, hülyeség, önsajnálat, … Teljesen mindegy. Mindig megtörténik, nem?

Előadjuk a színdarabot, próbálkozik az Ellenség. Tartunk egy VAV előadást, próbálkozik az Ellenség. Áldott a zeneszolgálat, az Ellenség szeretné szétszedni. Van egy lelkipásztor, jön az Ellenség és azt mondja: ne hülyítsd magad, nem vagy jó semmire. Garantáltan megtörténik! Valaki édesapa, édesanya, mi történik? Jön az Ellenség, és azt mondja: „Nem tudod megcsinálni, nem vagy méltó. Ne is próbálkozz, ne csináld!” Hívőknek ugyanez: „Add fel! Állj meg! Ne menj tovább!”

Eféz 4:17 … többé ne járjatok úgy, ahogy a pogányok járnak elméjük hiábavalóságában.

Hanem az igazságot szólván szeretetben, Eféz 4:15. Miről szól ez? Vegyük fel, ragadjuk meg, járjunk vele, imádkozzunk és ragadjuk meg. Nem kell, hogy ürességben éljem az életem. Megragadhatom az Igét. Félretehetem az ürességet, és betölthetem az életem a tartalommal. Félretehetem a negativitást, és Neh 8:10 megragadhatom az Úr örömét. Félretehetem a passzivitást. Zsid 12:12 emeljétek fel a lankadt kezeket.

A passzivitást félretehetem, nézhetek a lecsüggedt karomra, és azt mondhatom: „Várj! Ezzel lehet valamit csinálni. Ezzel lehet dicsérni az Urat. Ezzel ki lehet nyitni a bibliámat. Ezzel felhívhatok valakit, hogy bátorítsam. Ezzel elmehetek valakihez és megszerelhetem a vízcsapját. Ezzel adhatok valakinek egy meghívót a gyülekezetbe.”

Annyi mindent tehetek, de szükségem van erre, hogy félretegyek bálványokat az elmémből, a szívemből, kirakjak fizikai dolgokat. Szükségem van arra, hogy megragadjam a Bibliát imában, szeretettel a szívemben, hogy megtaláljam Őt. Erre van szükségünk. Erre van szükséged nekem is, neked is, a világnak is.

Olyan könnyű azt mondani: Magyarország zárt ország. Emlékszem a ’90-es években találkoztunk misszionáriusokkal, akik ezt mondták. Akkor, amikor kiálltál egy utcasarokra, kinyitottad a Bibliát, prédikáltál, és volt ott azonnal sokadalom, aki éhesen figyelt rád, és utána beszélgetni akartak: „Tényleg? Hogy van ez?” Azok a misszionáriusok pedig azt mondták: Ez zárt ország!; és hazamentek.

Olyan könnyű azt mondanunk: „Magyarországon nem lehet gyülekezeteket alapítani. Ááá, Debrecenben nem lehet gyülekezet, túl messze van!” Mit szólsz ehhez? Tegyük félre ezt, ragadjuk meg az Igét, és mondjuk azt: Rendben, Urunk, adj nekünk új gyülekezeteket.

Ahelyett, hogy a saját utadon járnál, a saját magán látásodban, inkább járjunk együtt, szolgáljuk az Urat, alapítsunk gyülekezeteket, szolgáljunk embereket, nyerjünk lelkeket. Építsük egymást, bátorítsunk! Ez az egész innen indul, hogy megragadom Isten dicsőségét, valóságát, jelenlétét. Ámen.

Kategória: Egyéb