Törvény közelsége kontra szelídlelkűség

2017 február 1. szerda  18:30

Ez egy nagyon egyszerű üzenet, de előbb nézzünk meg együtt néhány verset!

Mát 7:1 Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

Luk 6:37 Ne ítéljetek, és nem ítéltettek, ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok, bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak;

Ján 7:24 Ne csak látszatra ítéljetek, hanem mondjatok igazságos ítéletet!

Ez talán még nehezebb, mint az előbbiek.

Végül, Pál egészen odáig viszi ezt a gondolatot, hogy azt mondja magáról:

1Kor 4:3 Számomra egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy ti miképpen ítéltek felőlem, vagy hogy egy polgári bíróság hogyan teszi ezt, sőt magam sem ítélem meg magamat.

Nem olyan régen beszéltünk erről a versről, és arról, hogy miért nem azt jelenti, hogy Pál büszke volt, vagy azt, hogy nem érdekelte semmi. Most szeretném más oldalról megközelíteni. Ezek a versek mind arról szólnak, hogy ne ítélj. Miért mondja nekünk ezt olyan sokszor az Írás?

Miért mondja nekünk olyan sokszor az Írás: „Ne ítélj! Ne foglalkozz ezzel!”? Miért mondta Pál: „Én nem akarom ezzel elfoglalni magam! Még magamat sem akarom megítélni!”? Miért? Egyrészt nyilván azért, mert szeretjük ezt csinálni, de nem tesz nekünk jót.

Nézzük meg ezt egy kicsit! Miért szeretjük ezt csinálni? Miért esik jól megítélni valakit? Ha egy bíró rám mutat elítélően, akkor megvan ez a félelmem: Az az ujj mindjárt rám fog mutatni! Úgyhogy a bíró mellé állok: „Én itt vagyok veled. Én egyetértek veled. Én támogatlak téged.” Ettől úgy érzem, hogy mentesülök, hogy nem vagyok benne a körben. Amikor a bíró valahova mutat elítélően, akkor én vele együtt csinálom ugyanazt. Amint ezt teszem, azt gondolom, hogy én így mentesülök az az ítélet alól.

Róm 2:3 Vagy azt gondolod, ó, ember, aki elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek – bajt csinálnak –, holott magad is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd Isten ítéletét?

Itt a kérdés: Ha odaállok egy bíró mellé, és támogatom az ítéletét, az kedvességet hoz-e nekem az ő szemében? A válasz az, hogy embernél lehet. Azt gondolom, hogy ezért olyan könnyű ezt csinálnunk.

Mi középiskolában csináltuk ezt. Amikor nagyon nem tudtam semmit, és tudtam, hogy feleltetés lesz, akkor az első sorba ültem. Csináltad ezt? Mi csináltuk. Odaültem a tanár elé abban a reményben, hogy akkor átnéz felettem, és valahogy nem vesz észre engem. Ahogy keresi a mutatóujjával, hogy kit feleltessen, valahogy elmegy felettem. Ez működött is valamennyire, nem vettek észre. Azt találtuk, ha meghúzzuk magunkat a hátsó sorban, akkor jobban megtaláltak minket.

Úgyhogy van egy ilyen ösztönünk: elkerülöm a bíró pillantását, ha én is ítélek. Kicsit az az érzésünk: Ha én őt támogatom, akkor neki szüksége van rám. Mint a bírónak a törvényszolgára, vagy ahogy egy rendőrnek szüksége van a másik rendőrre, úgyhogy nem árulja el. „Ha támogatom, akkor valahogyan szüksége van rám. Akkor nem fog megítélni engem. Akkor velem kivételt fog tenni.” Róm 3:5-7-ben azt olvassuk, hogy ez Istennél nem működik. Ez nem válasz semmire.

Aztán van még egy dolog ezzel. Azt kérdezem a bírótól: „Kit akarsz megítélni? Én megyek, és elmondom neki.” Úgy gondolkodom, hogy ha én viszem a hírt, akkor én nem fogok belekeveredni. Mint ahogy a postás, aki kézbesíti a behívókat a háborúba, azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg. Ez a gondolat, hogy elkerülöm, ha közel állok hozzá; ha egyet értek vele, akkor én mentesülök valamilyen módon.

Ez azonban nem működik. Róm 2-ben, Róm 3-ban ezeket Pál a zsidóknak írta az ő korában, akik a törvényt képviselték, és akik azzal dicsekedtek, hogy a törvény az ő erősségük. Azt mondták: „Mi rendben vagyunk, mert nekünk megvan a törvény.”; és ezt képviselték. A törvény, amit képviseltek, az igaz volt, az Isten törvénye volt valóban.

Ugyanakkor nem tudhatjuk le ezt a részt azzal, hogy ez a zsidóknak szólt. Mert amit az ítéletről mond, az ránk nagyon is vonatkozik. Arra nagyon is megvan a hajlamom, hogy ítéljek, hogy ránézzek a másikra, meglássam a problémát, és megítéljem, könnyen kimondjam. Pál nagyon fontos dolgokat mond.

Róm 2:11 mert Isten nem személyválogató.

Isten azt mondja:

Róm 3:12 Mindnyájan elhajlottak, valamennyien haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem.

Azt mondja Isten: „Nem számít, hogy szemben állsz Velem, és azt mondod: Ne mutogass rám, nincs igazad!; és nem számít az sem, ha Mellém állsz, és Velem együtt mutogatsz jobbra-balra. Nem számít. Mindenképpen ugyanabban a helyzetben vagy. Az ítélet nem segít rajtad.”

Róm 3:20 Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van.

Mit látunk itt? Isten azt mondja nekünk: Ez nem működik. Ez nem tesz téged igazságossá. Az, hogy ítélkezel, nem hoz téged jobb helyzetbe. Tulajdonképpen rosszabb helyzetbe hoz téged. Pál egyenesen azt mondja a római gyülekezetnek Róm 14:13-ban: Azért ne menjünk tovább egymást ítélgetve! (Kicsit kibővítve, de így vannak az igeidők.) Azt mondja: Azért ne ítélgessük egymást tovább! Ez nem az az út, amin kéne járnunk. Azt gondolom, hogy hívőkként ezt meg kell ragadnom. Olyan könnyű ezt tenni!

Emlékszem, beszélgettem valakivel itt a gyülekezetben, és szóba került valahogy, hogy miért szerette meg a gyülekezetet. Másik gyülekezetből jött. Azt felelte: „Azt találtam, és ennek annyira örültem, hogy habár más véleményen vagytok sok mindenben, mint más gyülekezetek, de nem azzal foglalkoztok, hogy őket ítélgetitek. Ti nem ezzel foglalkoztok.”

Biztos nem vagyunk tökéletesek ebben, de mindenképpen így gondolkodunk. Amikor valaki bejön a gyülekezetünkbe máshonnan, akkor lehet, hogy nagyon rossz véleménnyel van az előző gyülekezetről. Azt mondjuk erre: Figyelj, elhiszem, hogy rossz tapasztalataid vannak, de a közösségünk nem erről szól. Miért? Azért, mert Jak 4:11- ben azt mondja nekem, hogy ne tegyem ezt a testvéreimmel. Úgyhogy nem teszem ezt. Nem így gondolkodom.

Miért olyan rossz ez nekem? A válasz az, hogy igazából Isten helyébe teszem magam. Úgy értem, Ő a bíró. 2Tim 4:8 Ő az igaz bíró, és nekem a kérdés ez: Mi az én helyem? Az én helyem az, hogy Vele járjak. Kinek lett volna teljes joga megítélni bárkit és mindenkit inkább, mint Jézusnak? Kinek lett volna inkább joga ez, mint Neki? Őneki lett volna joga!

Ján 8:15 Ti test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött.

A következő versben azt olvassuk, hogy az Ő ítélete igaz. Nem olyan, mint a farizeusoké, de azt mondja nekik: „Én nem ítélkezni vagyok itt, hanem szolgálni jöttem. Azért jöttem, hogy szeressek, hogy szolgáljak, hogy törődjek veletek. Nem azért jöttem, hogy rámutassak a hibáitokra, a problémáitokra.”

Szerintem zseniális példa, amikor Pétertől megkérdik: Fizet a Mestereket templomadót?; Mát 17:24. Péter azonnal rávágta: „Persze, hogy fizet! Ő is rendes ember. Úgyhogy biztos fizet templomadót.” Jézus megkérdezi tőle: „Mit gondolsz, Péter, kitől szednek adót a királyok? A királyok szednek-e adót a fiaiktól, vagy csak az idegenektől szedik?” A válasz az, hogy csak az idegenektől! Persze, hogy a fiaikat nem adóztatják meg! Akkor Jézus azt feleli: „Aha, akkor Nekem nem kell templom adót fizetnem! Mert ez az Én Atyám háza.”

Ezután nem mondja azt Péternek: Menj vissza, légy szíves, és kérj bocsánatot a saját nevedben, amiért rosszul válaszoltál, és mondd el, hogy Én miért nem fizetek. Hanem azt mondja neki: Itt az érme, vidd el, és az Én nevemben és a te nevedben fizesd be.

„Várj Jézus! Nem lenne jobb, ha Pétert visszaküldenéd, egyrészt, hogy megbánja a dolgot nyilvánosan, másrészt, hogy hallják, hogy neked nem kell fizetned, mert ez a Te Atyád háza? Milyen jó tanítás lenne!” Egy értelemben azt gondolnám, hogy igen, de Jézus nem ezt mondta, hanem betakarta Péternek az elhamarkodottságát. Azt mondta: Nem kell tudniuk, hogy rosszat beszéltél. Mennyire nagyszerű ez, hogy Ő ezért volt. Ő nem azért volt itt, hogy ítéljen. Nem ez volt a célja, hanem az, hogy szolgáljon.

Isten Fia, amikor eljött közénk, akkor Ő nem azért jött el, hogy felrója a bűneinket, hanem azért, hogy elvegye azokat. Nem azért jött el, hogy rámutasson a bűneinkre, hanem azért, hogy eltakarja azokat, ahogy itt tette Péterrel. Nem azért jött, hogy leírjon minket, hanem azért jött, hogy minél többünket felírhasson a mennyben, mint oda tartozókat. Mennyire csodálatos ezt! És mennyivel jobb így élni! Egyetértek a törvénnyel? Igen. Akkor is, ha rám mutat? Aha, igen, akkor is. Nem szeretem, de egyetértek vele.

Felismertünk azonban valamit, ami nagyon fontos. Róm 1-ben az evangéliumról így ír:

Róm 1:16-17 Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is. Mert az Isten igazsága nyilvánul meg abban hitből hitbe, ahogy meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.

Róm 3:19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy minden száj megnémuljon, és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön.

Van bíró, van törvény, és azt mondja, hogy baj van. Rám mutat az a mutatóujj, és azt mondja: Teveled baj van. Mi a megoldásom? Amikor rámutat valakire, odaállok az oldalára, és egyetértek? „Őrá mutattál? Igen, egyetértek. Igen, ő a hibás valóban.” – Ez a megoldásom, így szabadulok meg én.

Figyelj azonban! Nekünk azt kellett felismernünk, hogy van másik megoldás. Az, amit Jézus hozott. Van egy másik megoldás, amit Jézus hozott el nekünk. Mert a törvény által nem lehetek igaz semmiképpen. Nem számít, hova állok, nem lesz jó vége. Mindenképpen elítél engem.

Róm 3:27 Hol van tehát a dicsekedés? Ki van zárva. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által.

Kellett nekem másik megoldás arra, hogy igaz legyek, és az a megoldás nem a törvényből jött, vagy az azzal való egyetértésből, hanem:

Róm 3:28 Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedeteitől függetlenül.

Ezt kaptuk. Róm 4:13 a hitből való igazságot kaptuk. Aztán ennek van következménye az életünkben:

Róm 5:1-2 Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Általa szabad utunk van hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével.

Amikor a bíróra nézek, és rettegem a mutatóujjat, akkor az arra indít engem, hogy ítéljek, hogy odaálljak az ő oldalára, hogy úgy gondolkodjak: „Igen-igen! Ez igaz! Így van!”; és ez által próbáljak megigazulni. A törvény valójában elsősorban felfelé mutat, és azt mondja: „Krisztus! Nincs más válaszod. Te nem tudsz elég jó lenni. Te nem tudsz tökéletes lenni. Te nem tudsz hibátlan lenni. Te nem tudsz bűntelen lenni.”

Mindnyájan vétkeztünk! Nincs kérdés. Attól, hogy ítélkezem mindenki felett, attól még nem leszek kevésbé bűnös. Az ítélkezés eltakarja a szemem elől a valóságot. Azt, hogy nekem van nagy problémám, hogy bajban vagyok, és szükségem van segítségre Istentől. Ez nagyszerű, ha felismerem, hogy az ítélkezés nem válasz, nem megoldás.

Időnként beszélünk erről: Imádkozol-e a miniszterelnökünkért? Mire azt felelheted: „Miért imádkoznék érte? Én a másikra szavaztam. Nem fogok imádkozni érte!” A válasz az, hogy 1Tim 2:1 Imádkozzatok minden emberért, főleg azokért, akik hatalommal bírnak. Ott elolvashatod, hogy mit mond. Nem azért imádkozunk érte, mert szeretünk mindent, amit csinál – biztos lesz, amit nem fogunk szeretni –, de az Írás azt mondja nekünk, hogy imádkozzunk érte.

Miért? Azért, mert nagyon könnyű ítélkezni, azt mondani: Az ő hibája! Vagy valaki másnak a hibája. „Az orvosom hibája. A tanárom hibája. A szüleim hibája.” Olyan könnyű ezt mondani, de megoldás-e az életemre? Amikor Jézus itt élt, akkor nem ítélt, hanem szeretett és szolgált. Ez számított Neki. Ezt olvassuk Róla:

1Pét 2:23 Amikor szidták, nem viszonozta a szidalmat, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem ráhagyta az igazságosan ítélőre.

Mit jelent ez? Amikor a kereszten volt, még akkor sem kárhoztatott. Nem ez volt az élete. Nem ezért jött el. Egy nap el fog jönni, és ítéletet tesz, igazán fog ítélni, igen, de akkor Ő másik módon nézte a dolgokat. Ez egy lenyűgöző gondolat.

Csak kétféle módon élhetem az életem. Az egyik, hogy a törvényre, a bíróra nézek, a Bibliámban a törvényre, vagy esetleg a lelkemben a törvényre, a lelkiismeretemre, vagy másra, és ennek a tudatában élem az egész életemet; vagy kárhoztatom magam azért, mert rám mutat, vagy próbálom letolni magamról az ítéletet valahogyan, valamilyen ügyeskedéssel próbálom letolni magamról ezt a dolgot.

Ha így élem az életem, ha ez az életem teljessége, akkor nem lesz szolgálatom igazából, igaz? Akkor az életem kicsi lesz. Csak erről szól, semmi másról. Van azonban egy másik fajta élet, ahol felismerem Krisztust, az Ő munkáját, és azt ragadom meg. Úgy beszélek, és úgy gondolkodom, ahogy Ő. Dávid király beszélt így az Ószövetségben – Zsolt 38:12-13 –, amikor problémái voltak, akkor nem gyalázkodott.

Térjünk vissza inkább Jézushoz! Itt is ugyanezt olvassuk Róla:

Ézs 53:7 Kínozták, és ő megalázta magát, száját nem nyitotta ki. Mint a bárány, amelyet mészárszékre visznek, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírók előtt, ő sem nyitotta ki száját.

Így élte az életét. Ezt a rendelkezési időszakot, amiben élünk, úgy hívjuk, hogy a kegyelemnek az időszaka. Ez a nagyszerű hír, hogy mi nem azt az üzenetet visszük szerteszét: Isten ítél, Isten ítél, Isten ítél…; hanem azt mondhatjuk el az embereknek: „Figyelj, Krisztus azért jött el, hogy szolgáljon téged, és szolgált téged, és ma is hajlandó szolgálni téged. Bízz Benne! Bízd rá az életed! Ez a kiutad.”

Az, hogy az ítélet tükrében, az ítélet tekintetében éled az egész életed egy s más módon, az nem oldja meg a problémádat, de ha így élsz, akkor fogsz tudni szolgálni, akkor fogsz tudni adni. Ezt láttuk az elején Luk 6:37-ben: Ne ítéljetek, és nem ítéltettek, ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok, bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Azután a következő versben:

Luk 6:38 adjatok, és nektek is adnak, jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.

Ha ítélkezve élem az életem, akkor nem fogok adni, de ha a másik helyen élem az életem, ha megtaláltam Krisztus megoldását a problémámra, Krisztusnak a vérét, az Ő keresztjét, az Ő fizetségét az én bűnömért, ha megragadtam az Ő életét, és abban élek, akkor képes leszek adni, tenni, szolgálni.

Van egy görög szó az Újszövetségben az alábbi versben is:

Fil 4:5 A ti szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!

Nagyon egyszerű kifejezés – epieikész, de nehéz lefordítani. Ez a fordítás így mondja: szelídlelkűség. Nehéz lefordítani, mert egy ilyen gyengéd meggyőzhetőségről beszél. Olyan személyről, aki nem dogmatikus kategóriákban él, hogy az embereket „bedobozolja”, és ha egyszer belekerültél egy dobozba, akkor már ott is maradsz, soha nem jössz ki onnan.

Volt egy tanárom a középiskolában, akire valamiért jó benyomást tettem a legelején. Nem tudom, hogyan sikerült :-), valamit másként csináltam, és jó benyomást tettem rá. Ezután ebből nem engedett, akárhogy is elrontottam. Ez nagyon jó volt számomra, de a tanulmányaimon nem segített sokat.

Amikor beleraknak valamilyen dobozba, és aztán ott vagy, jó doboz, rossz doboz, mindegy – ennek az ellentéte ez a szó itt. Nem az a személy, aki könnyen ítél a problémád miatt, hanem olyasvalaki, aki hajlandó a nagyobb képet nézni.

Ugyanezt a szót használja, amikor később, Péter 1. levelében beszél a szolgákhoz:

1Pét 2:18 Ti, szolgák, teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, nemcsak a jóknak és elnézőknek, hanem a szívteleneknek is.

Azt mondanám erre: „Miért engedelmeskedjek neki? Hagyj már engem!” Péter azt mondta erről: Nézd a nagyobb képet! Legyél szelíd lelkű. Legyél olyan, aki úgy tud ránézni, hogy nagyobb dolog van itt, Isten dolgozik az ő életében. Ez az, amire szükségünk van.

Amikor Jakab beszél a felülről való bölcsességről Jak 3:17-ben, akkor ez az egyik kifejezés, amit használ rá: epieikész, azaz valaki, aki meggyőzhető. Ez az, ahogy Jézus kezelte a körülötte lévőket. Ez az, amiért annyira vonzó volt, mert Körülötte megvolt ez a szabadság. Nem az volt, hogy ha valaki közel ment Hozzá, előbb-utóbb rámutatott, és azt mondta: Te vagy a probléma! Hanem tudhatták, akik Vele voltak, hogy megvan Benne ez a gyengédség.

Ez nagyon fontos nekünk hívőknek. Arra gondolok, ahogy képviseljük az evangéliumot, ezt a Könyvet, Jézust kifelé, emberek felé, akik nem hisznek. Ha a másik módon értem az életem, ha a másik módon megtalálom az életem Krisztussal, nem az ítélet tekintetében, akkor egy másik módon képviselem Őt. Azt gondolom, hogy a Bibliának egy szörnyű félreképviselése az, amikor az ítélkező módon csinálom. Istennek nem ez az elhívása számunkra, hanem az, hogy keressük az embereket, ahogy Jézus tette ezt velünk is.

Ámen.

Kategória: Egyéb