Isten szeretetéből nem eshetsz ki & Fenn és lenn, de sose add fel! & A gyülekezet értéke, amikor minden szétesik (Újévi konferencia)

2016 január 2. szombat  18:00

P. Duló Attila

Olyan sokat hallottunk az elmúlt napokban Isten betakarásáról! Arról, hogy Ő az oltalmunk, arról, hogy nyugodhatunk az Ő árnyékában, hogy ott pihenhetünk. Ha bármi bajunk van, Hozzá menekülhetünk, és addig elfedez a szárnyával, amíg el nem múlik a baj. Tényleg bámulatosabbnál bámulatosabb üzeneteket hallottunk erről.

Igazából arról gondolkodtam, hogy mi az, ami Istent motiválhatja arra, hogy betakarása legyen a hívőknek. Miért lehetünk annyira biztosak abban, hogy nyugodhatunk az Ő árnyékéban? Nyilvánvalóan van egy magyarázata ennek: Isten mérhetetlen szeretete irántunk. Szeretnék most erről a szeretetről beszélni. Ismered-e ezt a verset:

Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Úgy gondolom, ha egy ideje hívő vagy, akkor ismered ezt a verset. Most nem az a kérdés, hogy ismered-e, nem az a kérdés, hogy fel tudjuk-e mondani, hanem a kérdés az, hogy tudjuk-e, mit jelent számunkra, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy képes volt odaadni értünk a Fiát. A mindennapjainkban mit jelent ez a szeretet?

A mindennapjainkban mit jelent ez, hogy Isten úgy szerette a világot – úgy szeretett téged, úgy szeretett engem –, hogy képes volt odaadni az egyszülött Fiát? Azt hiszem, hogy legtöbben nem nagyon értjük ezt a szeretetet. Igazából nem is érthetjük ezt a szeretetet. Ha belegondolsz kicsit, akkor látni fogod azt, hogy ez a szeretet nem hétköznapi dolog.

Mi úgy vagyunk ezzel, tudjuk, hogy Isten szeret minket. Ismerjük ezt a verset. Te is ismered, mind ismerjük itt. Figyelj azonban! El tudjuk mondani, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte, és amikor elbukunk, akkor az az első gondolatunk: „Isten már nem szeret. Ez a bukás akkora volt, hogy Isten ezek után már nem tud szeretni.”

Persze, fel tudom mondani ezt a verset, de értem is, hogy Ő úgy szeretett minket, hogy az egyszülött Fiát adta értünk? Értem is azt, hogy elbukhatok, és ez a bukás semmiben nem fogja megváltoztatni Istennek a szeretetét? Én azt hiszem, hogy nem tudunk abban a dimenzióban gondolkodni a szeretetről, ahogy Isten gondolkodik róla.

Mi leragadtunk annál a szeretetnél, amiről azt hisszük, hogy az szeretet. Leragadtunk annál az érzelemnél, amiről azt hisszük, hogy az a szeretet. Mi leragadtunk annál, hogy a másiknak tennie kell valamit azért, hogy szeressem. Mi így szeretünk. Mi azért szeretünk, mert látunk valakiben valamit – a külsejében azt, hogy szép, csinos, formás, izmos… –, amire azt mondjuk: Szeretem. Vagy van egy olyan tulajdonsága, ami miatt szeretem.

Mi egyszerűen nem értjük azt, hogy lehet valakit pusztán azért szeretni, mert szeretni akarom. Semmi másért, csak azért, mert szeretni akarom. Mi nem értjük ezt, és nem értjük azt, hogy lehet valakit akkor is szeretni, ha nem szeret viszont. Mi nem értjük azt, hogy akkor is lehet valakit szeretni, ha éppen bánt, ha éppen ellenem jön, ha éppen nem azt teszi, amit én szeretnék. Ez egy másik dimenziója a szeretetnek. Isten így szeret minket.

Mi azonban leragadtunk ott: Váltsd ki belőlem a szeretet érzetét. Tudod, mi a legnagyobb baj? Az, hogy ezt kivetítjük Istenre. Azt hisszük, hogy Istent is le kell nyűgöznünk, kell tennünk valamit azért, hogy szeretni tudjon.

Ha megértjük a következő verset, akkor azt hiszem, hogy ez forradalmasítani tudja az Istennel való járásunkat. Azt hiszem, hogy ez kicsit közelebb visz ahhoz, hogy meg tudjam érteni Istennek a szeretetét.

Ef 1:4-6 Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte. Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben.

Van itt egy nagyon fontos dolog: kiválasztott minket Őbenne a világ teremtése előtt. A világ teremtése előtt! Isten már a világ teremtése előtt szeretett téged. Még nem volt anyagi világ, még nem volt semmi, és Ő már szeretett téged.

Figyelj! Itt jön a kérdés: Egy nem létező személy mit tud tenni annak érdekében, hogy szeressék? Érted ezt? Egy nem létező személy mit tud tenni annak érdekében, hogy szeressék? Semmit! Semmit! Még meg sem voltunk, már szeretve voltunk. Nem kell erőlködnünk, hogy Isten jobban szeressen. Isten úgy szerette ez a világot, hogy az egyszülött Fiát adta érte. Nem tudsz hozzátenni, nem tudsz ebből elvenni. Se a szépségeddel, se az ügyességeddel nem tudod kivívni azt, hogy Isten jobban szeressen.

Továbbmegyek, se a bűnöddel, se a bukásoddal, se a gyengeségeddel nem tudod elérni azt, hogy Isten ne szeressen. Mi mégis így gondolkodunk: „Jó, jó, tudom! Már akkor szeretett, amikor még nem is voltam. Aztán meglettem, aztán megismert, és meg is utált. Már nem szeret. Megismert, tudja, milyen vagyok.” Ez az ördög hazugsága, ne higgy ennek!

Pál apostol Róm 8:38-39-ben pontosan ezt a gondolkodást cáfolja. Pontosan ebben akar nekünk segíteni, hogy végre elhiggyük, hogy nem tudunk tenni Isten szeretete ellen semmit. Mert Ő úgy szerette ezt a világot, hogy odaadta érte az egyszülött Fiát.

Róm 8:38-39 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.

Mit jelent az, hogy nem eshetünk ki Istennek a szeretetéből? Halál sem tud kiszakítani belőle, vagyis a fizikai halálunk után is szeretve leszünk. Az örökkévalóságban is szeretve leszünk. „sem az élet” Az élet az összes velejárójával együtt sem képes arra, hogy kiszakítson Isten szeretetéből. Sem fejedelemségek, sem angyalok az ő természetfeletti erejükkel nem képesek arra, hogy kiszakítsanak ebből a szeretetből.

sem jelenvalók” Vagyis bármi, ami most jelen van az életedben, nem képes arra, hogy kiszakítson Isten szeretetéből. „sem eljövendők”, azaz semmi olyan, ami majdan ott lesz az életedben, nem képes arra, hogy Isten szeretetéből kiszakítson. „sem hatalmasságok” – akár földi, akár természetfeletti – nem képes rá. Ezen a ponton Pál megvakarta a fejét, és azt mondta: „Hm! Ha ez még nem elég nekik, akkor még odaírom nekik azt is: sem semmi más teremtmény”.

Ha ez még nem volt elég, akkor értsd, hogy semmi, semmi, de semmi nem képes erre, és ezért Ő a mi betakarásunk. Ezért mehetek Hozzá bátran, mert Ő szeret. Szeret a bajban, szeret a bukásomban, szeret az örömömben, szeret minden körülmények között. Mert Ő úgy szerette a világot, hogy az egyszülött Fiát adta érte! Ámen.

 

P. Fodor János

Igyekeztem én is nagyon bölcs lenni, ahogy p. Csaba is előző alkalommal (2016.01.02. de.), egyáltalán nem érdeklődtem senkitől, hogy miről volt szó eddig a konferencián. Azt hiszem, hogy annyira gazdag ez a téma! Mindannyian szeretünk az Ő szárnyainak az árnyékában lenni. Mindnyájan olyan emberek vagyunk, akiknek annyira szükségük van Istenre! Az Ő védelmére, az Ő gondoskodására, az Ő betakarására. Mindnyájunknak annyira szükségünk van az Ő soha el nem múló szeretetére! Úgyhogy azt hiszem, hogy nem lehet eleget beszélni erről.

Zsolt 57:1 [… Dávid bizonyságtétele, amikor Saul elől a barlangba menekült.] (2) Könyörülj rajtam, Istenem, könyörülj rajtam, mert hozzád menekül a lelkem, és szárnyad árnyékában keresek oltalmat, amíg elvonul a veszedelem.

Amikor Dávid ezt a zsoltárt imádkozta, akkor az életének nagyon különleges időszaka volt. Valójában nagyon nehéz időszakban volt. Az előtte lévő évek Dávid számára tele voltak győzelemmel. Az előtte levő években Dávid nagyon magasan volt. Az élete nagyon fenn volt. Tele volt sikerekkel, tele volt győzelmekkel. Aztán egyik pillanatról a másikra történt valami, és bámulatos mélységbe esett, szinte mindent elveszített. Nagyon lenn volt. Előtte palotában élt, aztán a barlangban találta magát.

Emlékszel Dávid életére? Én személyesen nagyon szeretem Dávid történetét, inspirál az élete. Szeretem azt, hogy a Biblia őszintén beszél Dávidról. Olyan az élete, mint a mi életünk, az én életem és a te életed. Vannak benne ilyen „nagyon fent” napok, és vannak benne „lent” napok is. Elbizonytalanodtam, hogy nem csak én vagyok-e ilyen, hogy időnként nagyon lent vagyok, de azt hiszem, hogy vagyunk így még néhányan. Bámulatos az az időszak, ami megelőzte ezt.

Dávid, ez a fiatal fiú találkozik vadállatokkal, mint a medve. Elkapja a nyakát, kiált egyet: Az Úr Jézus Krisztus nevében!; és vége a medvének. Rátámad egy oroszlán a nyájra, Dávid elkapja, aztán vége az oroszlánnak. Közben pedig ott van a lágyság is a szívében. Zsoltárokat énekel a birkáknak. Televan a szíve örömmel Isten iránt, és erővel, győzelmekkel, zsoltárokkal, új énekekkel.

Aztán találkozik Góliáttal. Egész Izrael remeg a félelemtől. Ő meg csak jön, és azt mondja: Nem karddal, nem fegyverrel megyek ellen, hanem a Seregek Urának, Istennek a nevében. Aztán repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg… – nem tudom, hányadik zsoltár 🙂 –, és vége Góliátnak, vége a problémának. Izrael szabad. Izrael örömtáncot lejthet. Van egy Dávidjuk!

Aztán, mint a mesében, a legkisebb pásztorgyerek megkapja a királynak a lányát, be van emelve a király családba. Aztán persze, ami még gyönyörűbb, hogy előtte megjelenik Sámuel a családnál, és világossá teszi azt, hogy ő lesz a következő király. Ó, Isten! Micsoda győzelmek! Micsoda elhívás! Micsoda kiválasztás!

Aztán harcba indul a filiszteusok ellen, és győzelmet győzelemre halmoz. Az izraelita nők körtáncot lejtenek, és azt éneklik: Saul ezret győz le, Dávid tízezret. A népszerűségi mutatói az egekben. Bár azt hiszem, hogy ez volt az, aminek nem kellett volna megtörténnie. A nők énekeltek valamit, amit nem kellett volna. 🙂 Mert Saul irigy lett.

Micsoda élet, nem?! Ez az az élet, amire a szívünk mélyén mindnyájan vágyunk. Szeretjük ezeket a napokat. Szeretünk így élni. Bár mindig így lenne! Győzelmek, imádkozunk, a betegek meggyógyulnak, imádkozunk, a láncok lehullnak, győzelem az ördög felett, győzelem a világ felett, emberek térnek meg, gyülekezeteket alapítunk, növekedés van… Az emberek jönnek a gyülekezetbe, és telve van a szívük örömmel. Prédikálunk, az emberek sírnak, az emberek örülnek, az emberek élete megváltozik. Dicsőség az Úrnak! Szeretem ezeket a napokat.

Aztán ott van Dávid. Egy pillanat alatt minden összeborult. A legjobb barátja, a pártfogója az ellenségévé lesz, irigy lesz rá, ölni akar. Elveszíti a családját, a feleségét, a pozícióját, a vagyonát, migráns lesz. 🙂 Mert először is Ákis, a filiszteus király pártfogásába ment. Aztán onnan is menekült. Ott van Adullám barlangjában. Palota, népszerűség… aztán pedig minden izraeli oszlopon kinn van Dávid arcképe. „WANTED” – mindenki őt keresi. Lenn a padlón.

Azt hiszem, hogy megállapíthatunk valamit, ami nagyon fontos. Dávid életében nagyon sokszor váltogatták egymást ezek az időszakok: fenn és lenn. Nem csak itt. Ha ismered a történetét – ha nem, akkor olvasd el! –, akkor látod, hogy olyan sokszor van ez. Közben azt olvassuk a Bibliában Dávidról, hogy ő Isten szíve szerint való férfi volt. Sőt, olyat olvasunk róla, hogy a szíve tökéletes volt Isten előtt. Teljesen Istené volt a szíve.

Ha ismered a történetét, az életét, ezeket a zuhanásokat, a nagy hullámzásokat, a bukásait, az összezavarodottságát, időnként az ostoba döntéseit, akkor csak van egy nagy kérdőjel. … Isten szíve szerint való férfi. A szíve Istené volt teljesen.

A Biblia embereinek az életét szinte kivétel nélkül jellemzi ez a hullámzás. Észrevetted? Szeretnénk a Bibliában csupa hőskölteményt látni – mi, férfiak sokszor szeretjük a szuperhős filmeket, ahol a hősök mindent legyőznek –, de Isten embereinek az életét nagyon jellemezte az is, hogy lenn, hogy nem sikerült, hogy elbuktak, hogy elbátortalanodtak, hogy féltek, hogy ostoba döntéseket hoztak. Ilyen volt Ábrahám is. Miközben ezekről az emberekről Zsid 11-ben úgy ír, hogy ők a hithősök.

Ábrahám, a Kelet legfontosabb embere, és micsoda meghívást kap Istentől! „Gyere! Téged választottalak. Gyere ki a városodból. Nagy néppé teszlek téged. Neked adom ezt a földet. Utódod lesz, akiben meg fogom áldani a világ minden népét.” Látjuk Ábrahám életét: fenn, hitben indul, aztán – mivel apukája még él és hátráltatja – éveket, évtizedet megáll, aztán újra indul, aztán nem arra a földre megy, ahova Isten hívja, hanem Egyiptomba, majdnem elveszíti kétszer is Sárát az ostobasága miatt, de folytatja. Nem adja fel. Folytatja hitben.

Elbukott, de megy tovább. Elesett, de feláll! Elbátortalanodott, de aztán megerősítette magát Istenben, és folytatja. Először nevet ő is, és a felesége is azon, hogy Isten mit ígért, aztán mégis meglesz a gyermek, Izsák, a nevetés. Öröm, aztán: „Add Nekem a fiadat! Áldozd fel Nekem!” Milyen lehetett ez? Az hiszem, teljesen lenn. Mit csinált mégis? Indult. Mert hiszi, hogy ha Isten valamit megígér, akkor Isten minden reménytelenség ellenére is meg fogja adni.

Mózes. Micsoda csodákat lát! Valóban ő Egyiptom hőse. Isten vele van. Minden sikerül. Győzelem. Kivezeti a népet. Ám az ő életében is ott van, hogy elbátortalanodott. „Hagyjuk! Feladom. Ennyi! Elegem van.” Aztán Isten megjelenik, Mózes látja Isten orcáját, megerősödik hitben, és folytatja tovább. Olvassuk róla az utolsó versekben Mózes 5. könyvében, hogy százhúsz éves volt, de a szeme nem homályosodott meg. Azért, mert ment tovább Istennel.

Akárkikre gondolok a Bibliában, ilyen emberek.

Péter. „Az életemet is odaadom Érted! Az életemet is. Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia! … Nem is ismerem! Azt sem tudom, ki ez az Ember.” Fenn – kijelentés, erő … és aztán lenn. Aztán Jézus feltámad, és Péter visszamegy halászni. Az ő élete is ilyen. Jön azonban Jézus, megvendégeli, és Péter folytatja hitben.

A mi életünk is televan ilyen időszakokkal. Egyszer fenn, egyszer lenn. Nem tudom, hogy vagy ezzel, de néha annyira frusztrál ez minket, hívőket: Hogy lehet ez, hogy egyszer fenn, egyszer lenn? Egyszer tele hittel, aztán tele aggódással, egyszer tele győzelemmel, aztán vereséggel.

Legtöbben hívők utáljuk az újévet. Mert akkor most vissza kéne tekinteni? Előre? Számot vetni? Újévi ígéretek? „Minden nap ötkor felkelek és imádkozom!” 5:05-ig? „Minden héten megyek evangelizálni!” Már hányszor megígértem dolgokat! „Nem fogok megsértődni. Mindig pozitív leszek. Mindig hittel teli leszek. Mindig bátorító leszek. … Isten, segíts nekem!” Egy idő után feladjuk, mert frusztráltak leszünk. Mert újra van lenn. „Gyenge vagyok. Mi van velem? Vagy Isten nem segít? Mi van?” Hullámzás.

Figyelj! Nem az tesz bennünket Isten barátaivá, nem az tesz bennünket – téged se, engem se – hithőssé, nem az tesz bennünket Isten szíve szerint való emberekké, hogy nincs az életünkben hullámzás, hogy nincsenek elbátortalanodások, hogy nincsenek bukások, hogy nincsenek mélypontok, hogy nincs puszta az életünkben… Valami más tesz bennünket hithősökké, Isten szíve szerint valókká. Olyanokká, mint Dávid, akinek a szíve teljesen Istené volt.

Lehet, hogy most te is így vagy, mint Dávid volt az élete bizonyos időszakaiban: hatalmas kihívások, vagy minden összezavarodott, vagy lehet, éppen akkora a siker, hogy nem lehet kezelni, akkora a népszerűség, hogy büszkévé tesz. Lehet, hogy csak az álmainkat adtuk oda. Merj álmodni! Néha annyira frusztráltak leszünk, ahogy Dávid, hogy unatkozunk, abbahagyjuk. A palota felső szintjén nézelődünk, nézünk egy ostoba dolgot, néha jönnek megoldhatatlannak tűnő családi problémák, néha ostoba döntések, mint a népszámlálás… Mindnyájunk életében van fenn, és van lenn.

Viszont – azt hiszem – mindnyájunk életében van valami, ami közös. Van bennünk hívőkként egy őszinte vágy, egy ima: „Uram, szeretnék a barátod lenni! Szeretnék közel lenni Hozzád! Szeretnék a Te szíved szerint való ember lenni. Uram, lehetnék a hősöd, mint Dávid? Értem azt, hogy igaz vagyok, hogy több vagyok, mint győztes, de megtapasztalhatnám a győzelmet? Minden okom megvan az örömre, de örülhetnék?” Megvan bennünk ez: „Isten! A Te dicsőségedre akarok élni! Hogy lehet?”

Dávidnak nem az élete volt tökéletes, hanem a szívének a hozzáállása. Amikor szembesült azzal, hogy mekkorát bukott Betsabéval, nagyon lent volt – csak így szégyelljük magunkat –, de a szíve, a szíve hozzáállása az Isten szíve szerint való volt. „Uram, könyörülj rajtam! Uram, bocsáss meg! Ha Te megmosol engem, akkor olyan tiszta leszek, mint a fehér hó! Uram, ha Te megteszed…”; és Isten megtette.

Zsolt 57. „Itt vagyok ebben a nehéz problémában. … Hálót vetettek a lábamnak, megaláztak, vermet ástak nekem. … Kész a szívem, Istenem. Kész a szívem arra, hogy énekeljek, és zengedezzek. Ébredj lelkem! Ébredj lant és hárfa! Hadd ébresszem a hajnalt! Magasztallak Uram a népek között, zsoltárt zengek Rólad.”

Dávid életét az jellemezte, hogy nem hagyta abba, amikor lenn volt, amikor el volt bizonytalanodva. Az életét jellemezte valami, ami Isten előtt olyan, mint a drága kincs, ami nélkül egyikünk sem tetszhet Istennek. Ami drágább az aranynál. Mi ez? A HIT. Hit Istenben, hit az Ő ígéreteiben. Az, hogy ő nem adta fel a hitben járását. Nem adta fel, hogy belekapaszkodjon Istenbe. Nem adta fel, hogy higgyen az Ő szeretetében. Nem adta fel azt, hogy belekapaszkodjon az Ő kegyelmébe. Ment tovább. Istenre nézett. Elnézett a körülményeiről. Elnézett önmagáról. Hová? Jézusra. A mi hitünk elkezdőjére és bevégzőjére.

Ez az, amit hiszem, hogy Isten mond nekünk 2016-ban: Ne add fel! Ne hagyd abba! Ne hagyd abba azt, hogy higgy! Ne hagyd abba azt, hogy kapaszkodsz Istenbe. Isten hűséges. Tudod, miért nem adjuk fel? Azért, mert Ő sem adta fel. Azért, mert nem adta fel, hanem bevégezte. Elvégeztetett! Ő nem végzett félmunkát, és ezért nem hagyjuk abba mi sem.

Isten nem adja fel veled kapcsolatban, hogy szeressen téged, hogy hűséges legyen hozzád, hogy törődjön, hogy szóljon, hogy megbocsásson, hogy helyreállítson, hogy átöleljen, és azt mondja: „Én nem tökéletes embereket keresek, hanem olyanokat, akik hisznek Bennem. Téged kereslek. Kövess Engem! Hallgass Engem! Halld a szavamat! Szeretlek téged. Állj fel!” Hétszer is elesik az igaz, de valamennyiből felemeli őt az Úr.

Ez az életünk 2016-ban. Nem vagyunk erős emberek, nem vagyunk olyanok, akik csak úgy duzzadnak a hittől, de olyanok vagyunk, akik nem adják fel. Akarsz ilyen lenni? Azt mondjuk: Uram, nem adjuk fel, de azért nem adjuk fel, mert Te nem adod fel.

Az igazán jó hír az, hogy ha te feladnád, Ő akkor sem adja fel. Valójában te azért nem adod fel, mert Ő sem adja fel. Mert amikor te feladod, akkor Ő odajön hozzád, Ő felemel téged, szól hozzád, szeret téged. Ez a hit. Levegőt veszel. „Ah, van levegő! Ah, étel van a számban! Isten adta. Megrágom. Levegőt veszek. Megyek tovább!” És Aki elkezdte benned a munkát, az be is fogja fejezni! Ámen.

 

P. Kende

Nagyon szeretjük ezt a gondolatot a betakarásról. Istennek van védelme az életünkön. Isten igazán sokat mondott nekünk erről ezekben a napokban. Nagyon hálásak vagyunk érte az Úrnak. Annyi mindenkitől halottunk rövidebb vagy hosszabb gondolatokat! Isten láthatóan beszélni akar nekünk erről, és bátorítani akarja a szívünket ebben. Ha nem hallottál minden üzenetet, akkor hallgasd vissza, megtalálod azokat a weboldalon, nagyon bátorító. Valaki így mondta: Nagyon karcolnak az üzenetek. Nem tudom, hogy ez mit jelent. 🙂

Istennek van védelme az életemen. Az Ő szárnyai alatt vagyok, az Ő védelmében vagyok. Mi van azonban, amikor elbukom? Mi van, amikor én tolom el? Mi van, amikor az életem nehéz, és azért nehéz, mert én elrontottam?  Gal 6:7 aratom, amit vetettem. Az életem azért nehéz, mert elbuktam, mert vétkeztem, mert ostobaságot csináltam, mert én vagyok benne a hibás. Ez az az idő, amiről hallottunk most.

Amikor tudom mélyen a szívemben. Nagyon tetszik p. Atti üzenete, de tudom, hogy nem vagyok méltó Isten betakarására. Ez az, amiért érdekes nekünk a következő vers:

5Móz 8:4 Ruházatod nem kopott le rólad, lábad sem dagadt meg immár negyven esztendeje.

Mit nem látunk ebben a versben? Nem látunk kétféle időszakot. „A ruházatod nem kopott le, a sarud nem szakadt el, a lábad nem dagadt meg addig, amíg hitben jártál. Miután hitetlen lettél, ó, Izrael, természetesen megdagadt a lábad, természetesen leszakadt a sarud, természetesen lekopott rólad a ruha.” Nem ezt olvassuk!

Izrael eltolta nagyon. Nagyon eltolta. Annyira eltolták, hogy meg kellett halniuk a pusztában. Annál jobban nem lehet eltolni, hogy Isten azt mondja: Nem tudlak bevinni, ahova szeretnélek. Zsákutca. Mégis azt olvassuk, hogy mind a negyven évben megvolt Istennek a betakarása. Megmaradt.

Az egyik előző istentiszteleten (2015.12.30.) ApCsel 14:17-ből és a Zsolt 145:9-ből arról beszéltünk, hogy Istennek ezek a szárnyai messzebbre nyúlnak, mint ahogy az emberek azt hiszik. Még a nem hívő emberek is ezek alatt a szárnyak alatt vannak. Istennek a betakarása, védelme megvan minden ember életében, amíg él. Csak a pokol vet véget ennek. Olyan messzire érnek Istennek a szárnyai! Messzebb, mint hinnénk.

A mai üzenetünk, mindhárom igazán az, hogy Isten szárnyán a tollak hosszabbak, mint gondolnánk. Még amikor elrontod is, még akkor is, amikor tudod, hogy te szúrtad el az életed, Istennek a szárnyai még mindig ott vannak. A tollak hosszabbak, mint hinnénk.

4Móz 35. Ez arról szól, amikor egy ember megöl valakit, de nem gyilkosság történik.

4Móz 35:24-25 akkor e törvények szerint ítéljen a gyülekezet az emberölő és a vérbosszuló rokon között. Mentse meg a gyülekezet a gyilkost a vérbosszuló rokon kezéből, …

Ez a gondolat itt, hogy valaki véletlenül öl. Emberölés, nem pedig gyilkosság. Izrael gyülekezetének azt kellett megítélnie, hogy ez nem gyilkosság. Ha nem az, akkor ki kellett menteniük a vérbosszúból, a halott ember rokonai nem ölhették meg. Ez a gyülekezetnek a helye. Ez annyira jelentős az életünkben!

Nem csak halljuk ezt p. Attilától, p. Jánostól, hanem képviseljük ezt a gyülekezetben egymás felé. Amikor a testvérem tudja, hogy azért nehéz az élete, mert eltolta, akkor mit csinálunk? Itt azt mondja, hogy a gyülekezetnek a dolga, hogy megmentse őt a vérbosszulónak a kezéből. Jel 9:11 Sátán a pusztító, Jel 12:10 ő a vádolója a testvéreknek.

Az történik, hogy a testvérem elbukott, elrontotta az életét, tényleg nagy a probléma, és akkor van valaki, aki nagyon közel van hozzá. Sátán az, aki azt mondja: „Látod, megmondtam, Isten nem szeret. Elege van belőled, itt a vége. Nincs tovább. Zsákutca. Te is a pusztában halsz meg. Jobb, ha magad befejezed, ahelyett, hogy negyven évig kóborolsz.” Ilyenkor olyan közel van hozzánk! Annyira közelről halljuk! Szinte halljuk a gondolatait.

Akkor szükség van a gyülekezetre, hogy megmentse a testvért a pusztítónak a kezéből. Ez az, amiért itt vagyunk. A gyülekezetnek ez a része. Péld 17:9 nem a bűnt keressük, nem a bukást keressük, nem a hibát keressük, hanem a szeretetet. Képviseljük egymás felé azt, amit az üzenetben hallottunk. Az a célunk, hogy védünk. 2Tim 2:26 szeretnénk látni, hogy az ember megszabadul az ördög csapdájából.

4Móz 35:25 … és küldje vissza a gyülekezet az ő menedékvárosába, amelybe szaladt, …

Ki a mi menedékünk? Ki a mi menedékvárosunk? Jézus. Zsid 6:18 Ő az, Akihez menekültünk, és Ő az, Akit megragadtunk. Erre fontos, kell, muszáj bátorítanunk egymást: „Menekülj vissza Jézushoz! Menj vissza Őhozzá! Találd meg újra azt a menedéket, ami a tiéd! Igen, Istennek a betakarása most is valós az életedben. Még mindig a tiéd. Ne add fel! Ne engedd el! Ne add fel a reményt! Van tovább!” A törvény szerint:

4Móz 35:25 … és lakjon abban, amíg meg nem hal a szent olajjal fölkent főpap.

Abban az időben úgy volt, hogy az embernek addig a menedékvárosban kellett laknia, és ott biztonságban volt, amíg a főpap meg nem halt. Amikor meghalt a főpap, akkor lejárt ez a megkötés, kiköltözhetett, élhetett, ahol akart, szabad volt.

Nekünk van egy jó hírünk, Zsid 7:25 Jézus soha nem hal meg. A főpapunk soha nem hal meg. Úgyhogy mi maradjunk a mi menedékvárosunkban, Krisztusban. Ragaszkodjunk Őhozzá, lakozzunk Őbenne. Ez a mi helyünk. Mindig. Egész életünkre. Amikor ez az élet véget ér, akkor meg még inkább. Ez a nagyszerű hír.

Akkora szükség van a gyülekezetre, mert

4Móz 35:26-28a Ha pedig kimegy a gyilkos menedékvárosának határából, amelybe szaladt, és a vérbosszuló rokon menedékvárosának határán kívül találja őt, akkor megölheti az a vérbosszuló rokon a gyilkost,… Mert menedékvárosában kell laknia a főpap haláláig.

Csak nagyon egyszerűen. Szükségünk van erre a figyelmeztetésre. Amikor valaki megy kifelé, amikor valaki annyira érzi a bukása súlyát, akkor annyira szüksége van arra, hogy:

Zsid 3:13 intsétek egymást mindennap, amíg tart a ma, hogy egyikőtök se keményedjék meg a bűn csalárdsága által.

Nehogy ez történjen! Mert ez történhet. Ott a teher, és van egy „közeli barátja” – Sátán –, aki így bátorítja: Igen, errefelé kell menni. „Ott szakadék van!” „De az jó neked! – feleli. – Igen, így van, de menjünk erre!” Akkor mire van szüksége? A gyülekezetre, aki bátorítja őt, és azt mondja neki: „Figyelj! Nekünk csak egy menedékvárosunk van. Nekünk csak egy menedékünk van, Jézus Krisztus. Menekülj Őhozzá. Térj vissza Hozzá! Egyedül az Ő vére elég. Annyira problémás vagy, hogy csak az Ő vére elég neked.” Milyen jó hír, hogy az megvan nekünk! És az elég nekünk. Térj vissza! Ne hagyd el azt a helyet!

Mert amikor kimegyek, amikor magamban vagyok, amikor a fejemben félreteszem az üdvösségem, a hitem, az Úr követését – „Hagyjuk! Miért járnék Szellemben! Megy ez nekem.” Vagy: „Nem megy ez nekem. Járok, ahogy eddig is.” –, akkor a pusztító megtalál engem. Jóval meggyőzőbb számomra az ő hangja, jóval közelebb van hozzám.

A gyülekezet az, mi vagyunk azok, akik bátorítjuk egymást, és megmenthetjük egymást a bosszúálló kezéből. Ámen.

Kategória: Egyéb