Remény az életre, remény az örökkévalóságra (1)

2014 január 12. vasárnap  10:30

Az egyik dolog, amiért jó bibliaiskolába járni, az, hogy az órák előtt és a szünetben P. Jukka felesége a büfében pullát árul. Ha nem tudod, hogy mi a pulla, az életed üres, értelmetlen és sivár. 🙂 P. Jukka pedig bárzongoristát játszik a háttérben.

Milyen nehezen vagy milyen könnyen adjuk fel a reményt?

Ezék 11:13 Miközben prófétáltam, Pelatjáhú, Benájá fia meghalt. Én pedig arcra borultam, és hangosan így kiáltottam: Jaj, URam, Istenem, véget vetsz Izráel maradékának?

A „véget vetsz”-nek fordított „káláh” héber szó jelentése elég kemény. Azt jelenti, hogy megszabadulni valamitől, valakitől, befejezni, kivégezni, véget vetni teljesen; teljes pusztítás, felemésztés. Azt jelenti, hogy valamit végleg lezárni.

Ezékiel nagy prófétája Istennek, Isten használta őt, csodák történtek, imádkozott, emberek szívét megnyerte,… nagyon sok dolog történt az életén keresztül. Itt prófétál, a szolgálatát végzi – bármi is a szolgálatod, ő végzi az övét –, valaki meghal, és kétségbeesik, elveszíti a reményt. Milyen könnyen elveszítjük a reményt!

Mind így vagyunk. Vannak nagyszerű pillanatok, szolgálunk, nagy dolgok történnek, Isten megáldja, csodálatos. Aztán történik valami, megbotlom a küszöbben és azt mondom: „Ah! Vége van. Minden esélytelen.” Illésnek nagy szolgálata van, aztán kap egy fenyegető levelet, és fel akarja adni az életét, meg akar halni, abba akarja hagyni a szolgálatát.

Milyen könnyen feladjuk a reményt! A szívünk olyan könnyen reménytelenné válik. Olyan könnyen kezdünk kételkedni Istenben és az Ő szándékait illetően. Miért?

Én azt hiszem, hogy azért esek kétségbe és azért nem bízom Istenben, mert magam által ítélem Istent, magam által mérem az életem, magamban reménykedem, és ez túl kicsi reménység. Beszélgetek néha emberekkel, akiknek nagyon jól ment az életük, sikeresek voltak, jól működött a dolog, de most, amikor jött a baj, amikor beütött a krach, akkor nem találják a választ. Miért? Mert megtanultak csak magukban bízni. Megtanultak csak magukban reménykedni.

Tudom-e újraindítani az életem, miután ennyire eltoltam? Lehetek-e megint sikeres ennyi dolog ellenében? Tudok-e az lenni, aki akarok lenni? Mivel Isten nincs a képben – valahol távol van: vasárnap, a polcon a Bibliámban –, ami történik, az az, hogy valami másba vetem a reményem, magamba, egy barátomba, egy másik emberbe, és ő is ugyanolyan megbízhatatlan, mint én.

Vagy a vakszerencsébe vetem a reményemet és azt mondom: „Óh, remélem, megtörténik. Remélem, ez lesz. Remélem, nem lesz az.” Aztán tudod, hogy hova jutok? Oda jutok, hogy kijelentem: „A remény nyomorult dolog, lehetetlen dolog, haszontalan dolog, hazugság. Csalfa vak remény! Minek bízzam benne? Felesleges reménykednem. Úgyis csőd lesz belőle, úgyse fog jól menni. Úgyis össze fog dőlni az egész.”

Pedig a reménység Istennek a leggyönyörűbb ajándéka az életünkben. Az a célja, hogy erőt adjon a gerincüknek. Az a célja, hogy megacélozza az irányunkat. Az a célja, hogy fel tudjunk kelni a hamuból újra. Az a célja, hogy fel tudjak állni, mielőtt vége van a kiszámolásnak. Ez a célja a reménynek, ez Isten ajándéka nekünk.

A reménység elképesztő dolog! Ezért imádkozik Pál:

Eféz 1:18 világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között,

Miért beszél erről? Pál azt mondja: szeretném, ha értenétek az egész képet, Istennek a teljes akaratát. Amikor ezt le akarja írni, akkor azt mondja: hogy tudjátok, mi az Ő elhívásának a reménysége. Isten hívott téged valamire. A hívőnek van öröksége. „Mi az? A sír? A koporsó? Mi az örökségem? A betegségem, ami nem múlik el? Mi az örökségem? Az, hogy ahogy múlnak az évek, egyre jobban fáj a hátam? Mi az én örökségem? Az, hogy veszítek az életem során? Az, hogy megbántok embereket? Mi az én örökségem?”

Pál azért imádkozik, hogy a hívők szemei megnyíljanak a Szellem által, nyilvánvaló legyen előttünk, hogy Isten tartogat nekünk valami csodálatost, valami hatalmast. Mi az? Ez Jézus Krisztusban van. Két verset hadd említsek meg! Tit 2:13 várván azt az áldott reménységet, a mi Jézus Krisztusunk dicsőséges megjelenését. Kol 1:28 Krisztus dicsősége a pogányok között.

Mi ez, amiről beszélünk? Ez az, hogy Isten tartogat nekünk valamit. A hívőnek van öröksége, van otthona a mennyben, van helye Istennél. Amikor Jézus azt mondta: ne nyugtalankodjon a ti szívetek – Ján 14-ben –, és ne aggódjatok, akkor erről a reménységről beszélt. Azt mondta nekünk: „Figyelj! Van valami több. Nem az a koporsó az örökséged.”

Tudod, hogy miért jó ez? Mert nem számít, hogy milyen gazdag vagyok, a gazdagságom a végén annyit jelent nekem, hogy a koporsómon lesz-e aranyberakás. Őszintén, ahogy ott fogok feküdni, nem lesz annyira nagy öröm abban, hogy van aranyberakás a koporsón. Ez nem jelent nekem sokat, nem vagyok izgatott felőle.

Milyen ezt mondani: „Nagy örökséged van. Egy nap lesz egy szép házad, benne a drága feleséged, és aztán meghalsz. De jó neked!” Van azonban jobb hírem: Jézus azt mondta, hogy van reménység a pogányok között. Istennek van öröksége, ez a dicsőségünk, hogy egy nap Vele leszünk. Erre azt feleled: „Ez elvont! Ez nem jelent nekem semmit. Ebből nem tudok kenyeret venni a közértben. Télen, amikor a lábam ujja kilóg a csizmámból, akkor nem tudom ebből megfoltoztatni a csizmámat ezzel.”

Hadd mondjak viszont valamit: ez bátorító, ez örök reménység. Tudod, mi történik? Lóg az orrom, reménytelen vagyok. Úgy vagyok, mint Ezékiel. Nem tudom, hogy ki volt az, aki meghalt. Lehet, hogy a barátja volt, lehet, hogy együtt szolgáltak, lehet, hogy ő volt az egyetlen tanítványa, de aztán meghalt, és Ezékiel búsulásra adta a fejét. Zsolt 3:3 Ő az én fejem felemelője. Isten az, Aki felemeli a fejemet.

Mi történik? Amikor így el vagyok csüggedve, Isten felemeli az én fejemet, és azt mondja: „Nézz az örök reménységre! Nézz arra a reményre, amit Jézus hoz neked.” A dicsőség reménységére, az örök élet reménységére, a feltámadás reménységére. Nézz erre a reménységre! Tudod, hogy miért nem elvont ez? Azért, mert ha odanézek, akkor azt találom, hogy a fejem nem megy le olyan könnyen. Mert megtanultam odanézni.

Isten az én fejem felemelője. Hogyan emeli fel a fejemet? Jézus Krisztus által. Aki feltámadt a halálból, Aki szeretett engem, Aki áldozatot hozott értem. Isten, Aki annyira mellettem áll – ez az én fejem felemelője. Aztán azt mondja nekem: nézz az örökkévalóságra! Aztán tudod, hogy mi történik az élet helyzeteiben? Olyan könnyen elcsüggedek! Ha viszont tudok Őrá nézni – én ezt találtam az életemben –, akkor nem csüggedek el olyan könnyen. Mert megtanultam ezt, hogy Őrá nézzek, és aztán megtanulom látni a nagy képet, és megtanulok túlnézni a kétségbeejtő dolgokon: Isten dicsőséges öröksége vár rám.

Ezért élvezzük a gyülekezetet, és a közösséget a gyülekezetben és a testvérekkel. Úgy értem, hogy az egy nagyon kicsi dolog, amit itt látunk. Az a dicsőség, amit itt látunk, az nagyon pici ahhoz képest, ami vár ránk. Ugyanakkor hit által örvendezünk benne. A bizonyságainkban hit által örvendezek. Örömöm van benne. Ez nagyon pici dolog.

Mint a kisrác, aki biciklit kért Karácsonyra apukájától. Aztán iskolából hazafelé látja a kirakatban a biciklit. Nézi, és összezsírozza az ablakot, mert odatapad az orra. Aztán megy tovább, hazamegy. Másnap megy a suliba, és ott a bicikli. Nézi. Várja és várja. Ilyen ez, amikor együtt vagyunk, hogy közösségünk van, hitünk van együtt, bátorítjuk egymást. Ez a közösségünk lényege, hogy nekem csak egy testvér kell – ahogy Teo mondta a bizonyságában –, bármelyik, és aztán győzedelmesek vagyunk az ellenség fölött. Mert testvérek vagyunk, mert növekszünk, mert ez az életünk.

Reménységem van, mint a kissrácnak a biciklivel. Gondolj bele ebbe, hogy mennyire más az, amikor megy, nézi és elképzeli, hogy milyen lesz majd rajta ülni; vagy menni vele. Mennyivel nagyobb, amikor tényleg rajta ül és megy vele! Megy vele, és van sebesség. Micsoda élmény! Mennyivel nagyobb, amikor rajta ül!

Ugyanígy van velünk is, hogy ma van egy reménységünk, de minden elképzelésünk, minden álmunk az örökkévalóságról, a mennyről, Istenről, az ottani életünkről csak olyan, mint a kirakatban a bicikli. Semmi ahhoz képest, ami igazán lesz. Szükségünk van viszont a bátorításra újra és újra.

A Biblia sokat beszél nekünk Isten szeretetéről, arról, hogy ez jelen van az életünkben, Róm 5:5. Miért? Azért, mert sokszor feledjük. Nem jól látható, nem tudjuk megragadni. A reménység ilyen, Róm 8:24. Ha látnám, nem kéne remélnem. Viszont nem látom, ezért van szükségem a reményre.

Ez olyan, mint 1Ján 3:2. A hívő Isten gyermeke. Nyilvánvaló ez? Ha beraknád sok hasonló ember közé, akkor egy lenne közülük. Nem lenne nyilvánvaló a dicsőség feltétlenül. Nem rí le róla, hogy keresztény, ha nem mond semmit. Miért? 1Ján 3:2 mert még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Még nem lett betéve a karácsonyfa alá.

Még nincs ott az életünkben úgy, ahogy majd egyszer ott lesz. Ez olyasvalami, ami nem nyilvánvaló. Néha ezért feledjük. Szükségünk van a bátorításra. Ezért kellenek a testvérek. Ezért kell a Bibliám, az imám, a szolgálatom, a gyülekezetem. Ezért kell hitben járnom, mert szükségem van bátorításra a reményben, a szeretetben, a hitben. Mert elejtem. Mert nem látom, nem tudom olyan jól megragadni.

Ha nem vagy hívő, akkor Eféz 2:12 akinek nincs meg Krisztus, annak nincs meg ez a reménye. Egykor régen mi is így voltunk, reménység nélkül. Mert Krisztus nélkül voltam. 1Thess 4:13 mi nem vagyunk reménység nélkül, de nagyon sokan reménység nélkül vannak.

Lehet – nem hiszel Jézusban –, azt mondod: „Van nekem reményem! Remélem, nyerek a lottón. Remélem, nem kapom el az influenzát. Remélem, a házastársam nem talál nálam jobbat. Ez a reményem.” Azt felelem neked, hogy a te reményed ahhoz a reményhez képest, amiről mi beszélünk, annyira semmiség! Azt igazán nem is lehet reménynek nevezni. Mert valami időlegesben van a reményed. Ezt nem is lehet reménynek nevezni.

Eféz 4:4 mindenki, akinek megvan Krisztus, az bír ezzel a reménnyel. Miért? Azért, mert egy Krisztus Teste van, egy Szent Szellem van, és egy reménységben lettünk elhívva. Mindnyájunknak megvan ez a reménység. Mindnyájunké ez a remény. Azt mondhatnánk Ezékielnek: „Ezékiel! Emeld fel a fejed. Az a barátod – vagy tanítványod, vagy bátorítód – meghalt. Értem, hogy ez nehéz, de van reményünk.”

Van reményünk. Újra és újra visszatérünk ehhez az igazsághoz. Ez az, ami annyit jelent a hívő életében! Mert velünk is megtörténik a baj. Nekünk is összedől az életünk. Akkor mit csinálunk? Visszatérek. 1Tim 1:1 – ezt a verset jegyezd meg! (Könnyű megjegyezni. A másik ilyen az Eféz 4:4. Nagyon sok jó vers van, amit könnyű megjegyezni.) Azt mondja Jézus Krisztusról, hogy Ő a mi reménységünk. A reménység Őbenne van.

Ha nem ismered Őt, akkor nincs örök reményed. Reménykedhetsz valamiben ebben az életben, de ami az örökkévalóságot illeti, az másik dolog. Azt mondod: „Most élem az életem. Majd amikor eljön az örökkévalóság, aggódom afelől.” Van egy hírem a számodra: most kell döntened. Utána késő lesz. Egyszer élünk és aztán az ítélet, Zsid 9:27. A reinkarnáció nem kompatibilis a keresztény hittel. Úgyhogy, hozz döntést Jézus mellett, mert Ő mindenkinek megadja ezt a reményt.

Amikor kiüt minket az élet, akkor mi történik velünk? Ha megvan ez a reménységem, ha ismerem ezt a reménységet, ha Isten megtanított erre, hogy Őrá nézzek, ha Ő felemelte a fejemet, akkor az én reménységem élő akkor is, amikor mindenki másé összedől. ApCsel 27-ben Pál hajón volt, egy vihar hajtotta őket hosszú napok, hetek óta. Már minden reményük odalett:

ApCsel 27:20 Amikor pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, és nem kis vihar tombolt, minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől.

Mit csinált Pál, amikor minden reménység elveszett? ApCsel 27:21-22  Pál felállt közöttük, és azt mondta: „Ne veszítsétek el a reményt. Sőt, örüljetek!” ApCsel 27:36 mindnyájan nekibátorodtak. Miért? Azért, mert Pálnak örök reménye volt, amit tudott alkalmazni erre az életre, és amikor mindenkinek elveszett a reménye, azt tudta mondani: „Nekem van reményem, ami túlmegy ezen. Nekem van reményem, ami nagyobb ennél.” Miért? Mert Istennek van terve. Ő a rendező, én pedig élem azt, amit rendezett nekem.

Ne hazudjunk azonban magunknak. Lesz nehéz dolog az életben, de ugyanakkor Istennek van terve. Az a héber szó, a „káláh”, amiről az elején beszéltünk, amit Ezékiel használt: teljesen elpusztítod Izrael maradékát? Sokszor mondanánk ezt az életünkben: „Uram, végleg eldöntötted, hogy mindennek vége? Uram, mindent elpusztítasz? Uram, minden odalesz? Uram, teljesen reménytelen már az egész?”

Ez a „káláh” héber szó Jeremiás könyvében ötször fordul elő. Újra és újra Isten azt mondja ezzel a szóval, hogy lesz pusztulás, lesz gond, jön az ellenség, lesz halál, lesznek problémák, és aztán hozzáteszi: „Nem „káláh”, nem teljes pusztulás, nem szabadulok meg Izraeltől. Nem pusztítom el teljesen, hanem van terv. Hanem van egy irány, tartunk valahova.” Istennek van terve.

Mi az üzenetünk? Róm 12:12 reménységben örvendezőek legyünk. Milyen könnyen adom fel a reményt? Ha egy másik emberben van a reményem, akkor könnyen. Ha a szerencsében van, akkor könnyen. Ha a házasságban van, ha a reményed abban van, hogy a házastársad megváltozik, akkor könnyen feladod azt a reményt, és jó okod van rá.

Mit szólsz azonban ahhoz, ha van reményem, ami nagyobb, ami abban az Istenben van, Aki nem inog meg, Aki nem változik meg, akkor nem kell feladnom a reményt, mert az örökkévaló dolog. A kapcsolatom Istennel az hitben van, de az örömöm a reménységemből jön. Abból a reménységből, amit kaptam az Istennel való békességből. Amit az Úrtól kaptam.

Szóval, mit mondunk? Reménységben örvendezőek legyünk! Ez nagyon jó hír, hogy megvan ez a lehetőségünk. Miért?

Még egy dolgot mondanék. 1Pét 1:3-ben Péter azt mondja: élő reménységre szült minket újjá. Élő reménységre születtünk újjá. Mennyire jó ez! Élő reménység. Miért fontos ez nekünk? Mert jól ismerem a halott vallást, jól ismerem az üres dumát, jól ismerem az értékesítési szövegeket, és tudom, hogy nincs benne élet. Ez a reménység viszont élettel bír.

Ha ez a tulajdonsága ennek a reménynek, hogy élő, akkor az azt jelenti, hogy amikor jönnek a próbák, akkor ez a reménység nem pusztul el, hanem élő marad. Legalábbis ez az ígéret abban a versben, hogy ez élő remény. Nem olyan remény, ami egy nap majd halott lesz. Hanem mindig élő marad. Amikor öreg, csúnya, szenilis leszek, ülök majd egy fa alatt a dzsungelben szenilis misszionáriusként, akkor is élő lesz ez a reménység. Ez a nyugdíjtervem. 🙂 Amikor már nem leszek jó semmire, elmegyek valahova misszióba, ahol nem kell sokáig szenvedni.

Ez a reménységünk nem olyan reménység, ami halottá válik, hanem élő.

Róm 5:4 az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet

… hoz. Mit mond ez a vers? A kitartás, az állhatatosság kipróbáltságot, de igazán azt jelenti, hogy bizonyítékot hoz. Ha hűséges vagyok a nehézségek alatt, akkor látom Isten hűségét, és ez bizonyíték nekem arra, hogy Ő megbízható, arra, hogy Őrá lehet számítani. Ez az, ahogy változik az életem.

Kétféle reménységet ismerek a hívő életben. Az első ez volt: rábíztam Jézusra az életem, és amikor újjászülettem, amikor hittem, akkor békességet kaptam Istennel, Róm 5:1. Békét kaptam Ővele. Ez volt az első reménységem. Bíztam Jézusban, önmagamtól elnéztem Istenre, és ez volt az első reménységem. Ez volt a hitnek a bizonyossága, a hitnek a reménysége, hogy eltekintettem magamtól.

Aztán, ahogy megy az életem, több mint húsz évvel később azt tudom mondani, hogy láttam az életemben, hogy van egy második fajta reménységem, van egy bizonyíték az életemben, láttam az Ő munkáját. Nincs kérdésem.

Ha azt mondod nekem, hogy Isten nem létezik, körberöhöglek. Ha azt mondod nekem, hogy ez az egész hülyeség, azt felelem: lehet, hogy neked annak tűnik, de elmondom neked, hogy nem vagyok úgy, mint Policarp az élete végén, aki azt mondta: Nyolcvanhat éve szolgálom Őt, és soha nem tett velem semmi rosszat, miért tagadnám meg? Még nem vagyok úgy, mint ő, de több mint húsz év alatt – és ez nem olyan sok idő – azt tudom mondani, hogy láttam a bizonyítékát az Ő munkájának, az Ő életének.

P. Borci mesélt egy gyülekezetről. Egyszerű testvérek. Amikor valaki jött bizonyságot mondani, akkor a bizonyság szó bonyolult volt nekik, úgyhogy úgy mondták: a testvérünk mond egy bizonyítékot. Tényleg így van: megyek az életemben, látom az Ő munkáját, és ez bizonyíték nekem.

–        Az első az volt, hogy eltekintettem magamtól, és Jézusra néztem.

–        A második az, hogy felismerem az Ő munkáját az életemben, és hálás vagyok érte. A remény, amit látok, kicsi? Kicsi. Mint a bicikli a kirakatban. Még nem az enyém, még nem tudom megragadni, de már látom a valóságát és hálás vagyok érte.

–        A harmadik lépés a reménységben az, hogy egy nap 2Kor 5:4 ott leszünk, és nem lesz szükség reményre. Egy nap ott leszünk, és ez a remény beteljesül. Ez az, amire várunk, de addig is a reménységben örvendezők legyünk!

Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked a reménységnek ezt az üzenetét, amivel a Bibliánk át meg át van szőve, és köszönjük Neked azt, hogy annyi mindent adtál nekünk a Te szent akaratodban. Szeretnénk Veled járni, Urunk, szeretnénk Veled gondolkodni. Szeretnénk Téged ismerni egyre jobban és jobban.

Ha még nem hoztál döntést Jézus mellett, akkor ez az a reménység, amire neked is szükséged van. Nem Fortunára van szükséged, és a többi hülye istenségekre, hanem Jézusra van szükséged, Aki az igaz Isten. Aki eljött érted, Aki meghalt érted, Aki feltámadt érted, és Aki él érted ma. Mondd azt Neki a szívedben – ezek a legegyszerűbb szavak, de a legnagyobb jelentőségű döntés –, egyszerűen csak mondd azt Neki a szíved csendességében: „Jézus, szükségem van Rád! Kérlek, ments meg engem, adj nekem új kezdetet, új szívet, új motivációkat, új szellemet, egészen új életet. Jézus, ments meg engem! Bízom Benned. Hiszek Benned, meg akarlak ismerni Téged. Gyere az életembe, légy az én Megváltóm!”

Ha életedben először imádkoztál így, küldj egy e-mailt (iroda@nullbibliaszol.hu), hadd örüljünk veled.

Ámen.

Kategória: Egyéb