Rábízni magunkat és szeretteinket Isten szeretetére (Istennel gondolkodni)

2015 május 3. vasárnap  16:00

Két édesanyáról szeretnék beszélni.

Mát 20:20-21 Ekkor hozzá ment Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Ő pedig azt kérdezte: Mit akarsz? Az így felelt: Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől üljön a te országodban.

1Kir 1:16-18 Fejet hajtott Betsabé, és meghajolt a király előtt. A király megkérdezte: Mit kívánsz? Betsabé így felelt neki: Édes uram, így esküdtél meg az ÚRra, a te Istenedre szolgálóleányodnak: Salamon, a te fiad uralkodik utánam, és ő ül az én trónomra. Íme, mégis Adónijjá lett királlyá. És te, uram, király, te erről nem tudsz semmit.

Ez a két történet nagyon hasonlít, nem? Nagyon ugyanúgy néz ki mindkettő, de valójában nagyon eltérnek egymástól. Igazából Isten szemében nem is lehetne különbözőbb ez a két történet.

A mai napon a családról beszélünk kicsit. Isten tanít minket, hogyan gondolkodjunk Vele a családról. Tegnap az anyák napi alkalmon arról beszéltünk, mennyire csodálatos, hogy Isten adott nekünk édesanyákat és családot és családi szeretetet azért, hogy a világ élhető hely legyen nekünk. Ezért ünnepeljük az anyukákat, mert a mindennapi életünkben az ő szeretetük a legközelebbi ahhoz a feltétel nélküli szeretethez, amit Isten ad nekünk igazán. Csodálatos, hogy van ilyen. Tegnap arról beszéltünk, hogy az anyukák otthonszerű hellyé teszik ezt a vacak világot a gyerekeiknek. Hála Istennek ezért.

Nekünk, keresztényeknek van egy magasabb szeretet, amit ismerünk. 1Ján 4:16-ban azt olvassuk, hogy Isten szeretet. Ez nagyon fontos számunkra, mert ez másik szintű szeretet. Van szeretet két barát között, van szeretet a házastársak között, van szeretet a szülő és a gyermek között, de van szeretet, amivel Isten bír felénk. Az másikfajta szeretet. Ez az igazi. Ez a különbség igazából a két asszony között.

Az első, akiről olvastunk, Jakabnak és Jánosnak az anyja – nem is tudom a nevét – a gyerekeit szerette volna előre venni igazából. Mi elé akarta tenni őket? A válasz az, hogy minden elé, mindenki elé. Ebben benne van az is, hogy ő a gyermekeit hajlandó lett volna Isten akarata elé tenni. Nagyon valós értelemben őt nem érdekelte Isten akarata. Nem kérdezte Jézust, hogy mi a legjobb nekik, hanem csak megmondta, hogy minek kéne lenni. Az alapján, ahogy ő látta, kitalálta, hogy mi lenne a legtöbb a gyerekeinek, és aztán azt mondta: Ezt kérem.

Ez nagy hiba az életünkben. Nem csak a gyermekeinkkel, hanem magunkkal, a barátainkkal, a házastársainkkal, a gyülekezeteinkkel megcsináljuk ugyanezt. Elképzelünk valamit, hogy az lenne a legjobb. Mint például egy nem házas ember elképzeli, hogy ha megházasodna, akkor minden problémája megoldódna. Vagy valakinek borzasztó főnöke van, és azt gondolja: Ha leváltanák a főnököm, akkor minden problémám megoldódna. Van, aki azt képzeli: „Keveset keresek. Ha jól fizető munkám lenne, akkor minden problémám megoldódna.”

Ez az anya ilyen volt, és megkérte a legmagasabb dolgot, amit csak kérhetett a gyerekeinek. Ezt sokan csinálják, kitalálják, hogy maguknak mi lenne a legjobb. Jakab és János anyja kitalálta, hogy mi lenne a legnagyobb, a legjobb dolog nekik. „Anya tudja a legjobban, hogy mi a legjobb neked, kisfiam!” 🙂 Nem gúnyolódni akarok, de nemcsak az anyukák, hanem mindnyájan tudunk így gondolkodni. Kitaláljuk, megálmodjuk: ez lenne a tökéletes. Nem ez volt azonban a legjobb. Nem így kellett volna lennie.

Vannak emberek, akik kitalálnak dolgokat, és aztán úgy hívják, hogy hit. Pedig az csak képzelőerő. Képzelőereje mindenkinek van. Az nem hit. Az nem ugyanaz. Az csak kigúnyolása a hitnek. A probléma itt ez volt, hogy az édesanyjuk oda próbálta helyezni őket, ahova nem voltak valók.

A másik édesanya, Betsabé, Dávidnak az egyik felesége. Az volt az ígéret, hogy az ő fia lesz a király. A férje azonban megöregedett, és aztán egy másik fia kitalálta, hogy ő lesz a király. Úgyhogy gyakorlatilag királlyá tette magát. Aztán jön ez az asszony. Ez a történet igazából nagyon hasonlít az előzőhöz, de van egy óriási különbség. Igen, ő is a legjobbat akarta a fiának, amit lehetett, de Betsabé alávetette magát annak az ígéretnek, amit korábban kapott. Nem csak elképzelte, hogy mi lenne a legjobb az alapján, ahogy ő látja a dolgokat, hanem azon túllépett. Fogta azt, amit Isten mondott Dávidon keresztül, és aztán alávetette magát annak, aztán annak alapján cselekedett.

Mert ez megtörténhet. Kitalálja valaki, hogy mi lenne a legjobb dolog az életére, milyen szolgálat lenne legjobb a gyülekezetben. Ránéz arra, aki vezeti a dalszolgálatot, és aztán azt gondolja: ott szeretnék én is állni, én is ezt akarom csinálni. Vagy megnézi a tolmácsot: „Ott akarok lenni! Mindenki lásson engem. Mindenki halljon engem.” Vagy megnézi a prédikátort… Kitalálja magának, és elképzeli magának. Ám nem ez a kérdés, hanem az, hogy mire hívta el Isten. Ez a fontosabb kérdés.

Jakab és János anyja nem kérdezte ezt. Csak kitalálta, hogy mi lenne a legjobb. Mi is megtehetjük ezt, aztán kiderül: „Vacak a hangom. Nem tudok fordítani. Nem tudok beszélni. Nem vagyok jó ebben az egészben. Nem erre vagyok elhívva.” Aztán mi történik? Megsértődik, és azt mondja: „Isten nem szeret engem. A gyülekezet nem… A pásztor nem… A testvérem nem… Az az ember azt képzeli, hogy ő valaki!” A másik pedig csak nem is érti az egészet: „Tessék? Mit csináltam? Én csak járok az Úrral.” A sértődött azonban másként nézi ezt. Ez az, ami megtörténhet a szívemben, amikor kitalálom magam, ahelyett, hogy ahhoz fordulnék, amit Isten adott nekem.

Néha beszélünk erről, hogy a kereszténység nem gyorshatású fájdalomcsillapító. Ez az egész életünkre szól. Nagyon sokszor megtörténik azonban, hogy egy ember bajban van, berohan a gyülekezetbe, aztán: „Halljuk, halljuk! Mondj valamit, pásztor! Majd most megkapom a választ.” Vagy amikor baj van az életében, elszalad egy lelki tanácsadásra, vagy ír egy levelet…

Figyelj! A kereszténység az egész életre van kitalálva. Nem arra: „Mire csettintek egyet, adj nekem valamit! Gyorsan válaszold meg! Mondj valami jót!” Ha szeretnéd, hogy Isten vezessen, akkor hallgasd az üzenetet. Igen, hallgasd az üzenetet, de ne egy üzenetet, hanem hallgasd az üzenetet. Egy üzenet alatt nem vagyunk képesek elmondani azt, amiről beszélünk, de ha jelen vagy hétről hétre és hallgatod a pásztorainkat – p. Duló, p. Bendegúz, p. Kende… –, akkor meg tudod ragadni az üzenetet.

Igen, vezessen az üzenet, persze, de nem egy üzenet, hanem az üzenet. A másik a Biblia. Igen, vezessen a Biblia! Viszont ne úgy, hogy felcsapod valahol, és amire csukott szemmel ráböksz, az alapján: Mégis felmondok! Miért? „Ott volt a vers! Benne volt az a szó!” Nem! Ne így! Hanem az egész Biblia! Tudom, jó nagy falat, de olvasd az egészet. Nem szubjektívan működik az életünk. „Most történik valami az életemben, gyorsan találnom kell rá valamit! Felcsapom a Bibliát… Megvan! Megtaláltam.”

„Kitalálok valamit az életemre. Mi lenne a jó?” Nem tudom mit, de teljesen mindegy, mi az: „El kéne költöznöm máshova!”; „Fel kéne adnom a szolgálatom!”; „El kéne válnom!”; „Meg kéne házasodnom!”; „Kéne egy gyerek!”; „Nem kell gyerek!”… Kitalál egy képet, azután mi történik? Könnyen megkeresi a verseket, amit rá lehet húzni erre. Ez is szubjektivitás.

Betsabé azonban más volt. Fogta azt, amit valóban kapott, és ő azzal élt. Aztán, amikor jött a helyzet, akkor ráállt arra az ígéretre, és ment a királyhoz, és azt mondta: „Nem úgy volt, hogy ezt ígérted? Nem ez volt az esküd? Megváltozott valami?” A zsoltárok televan ezzel. Egyfolytában azt mondja a zsoltáros: „Mi történt, Uram? Megváltoztál? Mi történt, Uram? Meggondoltad Magad felőlem, tényleg?” Persze tudjuk a választ, mert Isten nem változik. Ez jó hír. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Persze, hogy nem változott meg Isten! Nekünk azonban tanulnunk kell ráállni az ígéretekre. Úgy is mondhatnánk, hogy alávetni magunkat az ígéreteknek: Mi az, amit Isten adott nekem? Ez volt az, amit csinált a második édesanya. Nagyon hasonlít az elsőhöz, nem? Nagyot kér a fiának, de egészen más szív van mögötte. Igazából ő azt akarta, hogy a fiának az élete annak az ígéretnek a tekintélye alatt legyen, amit kapott; hogy annak a tekintélye alatt legyen a király, amit Isten mondott. Micsoda különbség! Az első anya megpróbálta a gyerekeit Isten akarata elé tenni. Zsolt 131:1 nem fuvalkodik fel a szívem, és nem járok erőmet meghaladó csodadolgok után.

Róm 12:16 Ne legyetek kevélyek, ne legyetek önteltek, az alázatosokhoz szabjátok magatokat, – és megint – ne legyetek bölcsek a saját gondolkodásotok után. Ez nagyon nagy dolog a szívünkben. Mert könnyen lehetek úgy: „Majd én eldöntöm! Majd én kitalálom! Majd én tudom a választ! Majd én tudom, mi lesz a legjobb!” A gyerekeinkkel főleg így vagyunk. Velük kapcsolatban tényleg úgy van: „Mi tudjuk! Mi tudjuk, mi a legjobb neki.” Ez már csak így működik. Ha tizenéves vagy, és a szívedben bólogatsz erre, akkor emlékezz, hogy tíz- tizenöt év múlva te is ugyanilyen leszel! 🙂

Ám ez a nagy dolog, hogy sokan közülünk hoztunk egy nagy döntést annak idején, amikor megszülettek a gyermekeink, hogy Isten lesz az első. Ez nagy döntés. Ez fontos döntés, hogy nem a gyermek lesz az első, hanem Isten lesz az első.

Tudod, hogy mitől működik jól egy otthon? Egy gyermekközpontú otthon rettenetes. Tényleg mindenkinek az! Főleg a gyermeknek. A gyermek nem arra lett kitalálva, hogy ő vezesse a család életét. Nem arra lett kitalálva, nem azon a helyen van, hogy ő határozza meg, hogyan menjenek a dolgok. Ha őneki rossz napja van, attól nem kell, hogy rossz nap legyen a családban. Ha neki minden jó – nem ez kéne, hogy meghatározza a családot.

A gyerek szeretne középpontban lenni, persze, de tudod, mire van szüksége? Arra, hogy anya és apa szeretetének a jelenlétében legyen. Az a legbiztonságosabb hely egy gyereknek, ahol apa és anya szeretik egymást, és ő ennek a jelenlétében van. Ez az, amire szüksége van. Nem arra, hogy ő legyen felelős a család hangulatárért, vagy az irányáért, hanem arra van szüksége, hogy élvezze azt, hogy szeretet van, ami nem rajta múlik.

Ugyanígy van az életünkkel. Persze! Úgy értem, felelősek vagyunk a gyerekünkkel – elvittük beoltatni, adtunk neki enni, néha túl sokat is :-), azt mondtuk neki, hogy el kell mennie az iskolába akkor is, amikor ő jobban tudta –, de igazából azt döntöttük el, hogy Józs 24:15 – nem annyira nyilvánvaló ott, de azért látszik ez – én és az én házam népe az Urat követjük.

Én és az én házam népe az Urat követjük. Ezt Józsué mondja: „Ezt én eldöntöttem, én és az én házam népe követjük az Urat. Nem tartunk szavazást erről. Én és az én házam népe követjük az Urat.” Ez fontos! Az Urat követem, nem a gyerekem ambícióit. Tudod, mit? A gyerekek ezt nem szenvedik meg. Hanem igazából áldás nekik, ha az Urat teszed előre.

Anyukák! Ha azt gondolod, hogy az a felelősséged, hogy annyira megtöltsd a gyermekek mindennapjait tevékenységgel, hogy lélegzethez se jusson, akkor csak tudd, hogy többről beszélünk.  Apukák, akik azt remélitek, hogy a fiatok lesz az a nagyszerű fiatalember, akik ti nem lettetek – ezt mind reméljük, hogy jobbak lesznek, mint mi 🙂 –, ne vesszetek el ebben. Nem ez az elsődleges felelősségünk.

A mi felelősségünk az, hogy előretegyük azt, ami előre való. Tegyük az Urat előre. Mert azzal tanítjuk nekik a legdrágább leckét, amit valaha tanulhatnak. Jákób példa volt erre, neki nem sikerült ez olyan jól. Úgy értem, a neve is azt jelentette: csaló, és tényleg mindig csalt. Akit csak lehetett. Aztán persze ő is éppen ezért be lett csapva sokszor. Ami szerintem Zsolt 18:26(27)-nek köszönhető.

A lényeg az, hogy Jákóbot félrevezették újra és újra. Főleg Lábán, az apósa. Volt még valami. Neki két felesége volt, Lea és Ráhel. Ez érdekes, hogy Ráhel volt szebb a kettő közül, és Jákób bele volt szerelmesedve nagyon, őt részesítette előnyben, neki kedvezett, pedig Mózes 1. könyvében azt olvashatod, hogy Ráhel nem volt erre méltó. 1Móz 30. elején féltékeny és követelőző volt, 1Móz 30:8-ben gyűlölködő és bosszúálló, 1Móz 31:19-ben bálványimádó. Igazából nem volt méltó rá, de Jákób szívében – gondolom a kinézete miatt – csak ő volt a fontosabb. Olyan helyre tett, ahova nem volt való. Ezt olyan könnyen megtesszük!

Jakab és János anyja ezt tette. Próbálta odatenni a fiait, ahova nem voltak valók. Gondolj bele pillanatra, mi van, hogyha Jézus megadja, amit kér, és Jakab és János nem odavalók. Akkor örökkön örökké rossz munkájuk lenne. Örökkön örökké olyan helyzetben lennének, ahová nem valók. Isten ments! Isten ments, hogy ez történjen.

Mi van, ha Isten valami mást tartogat neked, mint amit gondoltál? Nem lehetne bízni azért Őbenne? Ez olyasvalami, ami fontos nekünk az életünkben, a családjainkban. Ján 13:1-ben azt olvassuk, hogy Jézus szerette az övéit. Szerette őket mindvégig. Aztán Mát 16:23-ban azt mondja Péternek: Távozz Tőlem, Sátán! Miért? Azért, mert nem volt szentimentális. Szeretett, de az Urat tette előre.

Ez a két anya nagyon hasonlóan néz ki kívülről. Nem tudod megmondani a különbséget. Nem a mi dolgunk, hogy megítéljük, hogy ki milyen szívvel csinálja. (Erről beszéltünk a héten a bibliaiskolában 1Kor 4:5-ből.) Nem a mi dolgunk, hogy megítéljük, mert nem lehet látni a különbséget. Figyelj azonban, ne élj szentimentálisan! A gyerekeid, a barátaid, a szüleid, a munkatársaid, a szomszédjaid… nekik többre van szükségük a szentimentális szeretetnél. Mert a szentimentális szeretet nem a megfelelő dolgot emeli fel. Mi azért vagyunk itt, hogy igazi szeretetet emeljünk fel.

Sok hívő azt hiszi, hogy nekünk az igazságot kell felemelni. Ez igaz, de az az igazság az Ján 1:14-ben Jézus Krisztus, Akit fel kell emelnünk. Igen, az igazságot emeljük fel, de egy Személyt. Igen, az igazságot emeljük fel, de nem úgy, mint egy szabályt, hanem úgy, mint egy kapcsolatot. Ez az, amit Isten adott nekünk.

János és Jakab anyjának meg kellett tanulnia bízni Istenben a gyermekeiért, hogy nekik az a legjobb, ami Isten akarata. Ha az egy trón, nagyszerű. Ha hírvivő, az nagyszerű. Ha művész, akkor Isten csak tudja, hogy mit csinál. Merj bízni Isten szeretetében azokért, akiket szeretsz! Ő már megmutatta a keresztnél, hogy Ő nem fog egyszerűen csak elengedni bennünket. Ő már megmutatta a keresztnél, hogy Ő nem fogja egyszerűen azt mondani: „Neked a pokol való, mert te bűnös vagy. Úgyhogy kit érdekelsz!”

Ahelyett azt mondta – ahogy a szeretet beszél – „Mindent hajlandó vagyok odaadni érted. Bármit hajlandó vagyok feladni, akár az életem.” Ez az evangélium igazából, hogy Isten megtette ezt érted. Ha nem ismered Jézust, akkor erre a szeretetre van szükséged. Ez a legnagyobb szeretet, de nem szentimentális, hanem szent és tiszta, és megismerheted Őt.

Nekünk pedig, akik hívők vagyunk, annyira fontos lecke: merni bízni Istenben és az Ő szeretetében azokért, akiket szeretünk. Istent tenni előre! Lehet, hogy úgy érzem, ha előrébb teszem Istent a barátomnál, ha előrébb teszem az Ő valóságát, az Ő szentségét, az Ő igazságát a barátomnál, akkor elárulom a barátomat. Az igazság azonban az, hogy nem. Ezzel teszem a legtöbbet érte.

Erre van szüksége mindnyájunknak, minden gyermeknek, minden felnőttnek, minden gyülekezeti testvérnek, minden munkatársnak, minden szomszédnak, hogy előre tegyük Istent, és hogy így jöjjünk: Uram, a Te beszéded, a Te Igéd… ezt mondtad, ez a Te ígéreted, és én erre akarok ráállni. Ámen.

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged, hogy vigyél minket tovább ebben az üzenetben, segíts nekünk Veled gondolkodni. Kérünk Téged, hogy óvd meg a szívünket a szentimentalitástól, hogy ne tegyünk előrébb dolgokat, kapcsolatokat, helyzeteket, karriert, álmokat, barátokat… mint ahova valók. Kérünk, Urunk, vezess minket!

Ha még nem ismered Jézust, hívlak téged – nem magamhoz, nem a gyülekezetünkhöz, nem egy valláshoz, hanem Istenhez, Aki érted azon kereszten fizetett minden bűnért –, hogy szólítsd meg Őt, hívlak téged, hogy ismerkedj meg Vele, hívlak téged, hogy bízd Rá az életed. Ezt az Istent, Aki szeret téged, Aki törődik veled, Aki eljött érted a Földre, szólítsd meg a szíved csendességében, és mondd azt Neki egyszerű szavakkal: „Jézus! Kérlek Téged, adj nekem új életet, adj nekem új kezdetet. Jézus, meg akarlak ismerni Téged. Bízom Benned, hiszek Benned. Kérlek, ments meg engem. Köszönöm, hogy fizettél a bűneimért. Adj nekem új életet, Rád bízom magam.”

Ha életedben először hívtad így Őt, akkor ez egy nagyszerű új útnak a kezdete az életedben. Kérlek, küldj nekünk egy e-mailt (iroda@nullbibliaszol.hu), hadd örüljünk veled, hadd imádkozzunk érted.

Kategória: Egyéb