Jézus a mi menedékvárosunk II. – Egy hely, ahol helyünk van

2010 február 3.  18:30

Annyira hálás vagyok a gyülekezetért. Dicsőség Istennek! Hála Istennek! Van gyülekezetem! Ó, köszönjük, Urunk! Valaki mondta nekem ma, hogy … hogy is mondta? Hm… azt mondta: “Hallgattam Schingloff Sanyit, és olyan volt, mint egy mentőöv. Aztán utána PLove-ot, és utána olyan volt, mintha behúztak volna a hajóba.” Aztán gondolkodtam ezen. P. Borci … , mint…

A tizedről & Isten nevei és az értékünk

2010 január 31.  18:00

P. Kende Pénzügyi felelősségünk. Két okból beszélek erről, az egyik, hogy adakozó gyülekezet vagyunk. Ha nem lennénk azok nem mernék beszélni róla. Mert mindenki furán nézne rá. A másik ok, hogy ritkán beszélek róla igazán. Egy öt perces felajánlás arra elég, hogy elkezdje az ember és be is kell már fejeznie. A tizedről szeretnék beszélni…

Jézus a mi menedékvárosunk I. – Ő közel van mindenkihez

2010 január 31.  10:30

4Móz 35 Ez még azelőtt van, hogy bemennek az ígéret földjére. Még nincsenek ott, még nem az övék a városok, a föld. De Isten parancsot ad nekik a városokról amik az övéik lesznek. Az első 5 versben elmondja, hogy városokat adjatok a Lévitáknak. 4Móz 35:6  A városok közûl pedig, a melyeket a lévitáknak adtok, hat…

Elsöprő korszellem – Sátán stratégiái III.

2010 január 27.  18:30

Sokan mondták, hogy a vasárnap délelőtti és délutáni üzenet (2010.01.24. de. P. Kende: Láncra vert élet – Sátán stratégiái I., du. P. Kende: Szellemi valóság – Sátán stratégiái II.) nagyon sok szabadulást hozott. Ez nyilván Jer 23:29 szerint van, ami azt mondja, hogy Isten Igéje olyan, mint a megemésztő tűz és mint a sziklazúzó pöröly.…

Szellemi valóság – Sátán stratégiái II.

2010 január 24.  18:00

P. Bendegúz Zsid 10:2  Különben megszûnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemû bûntudattal nem bírtak volna. Az 1700-as évek közepén három nagyszerű pietista lelkész készíett egy fordítást. Szemincei Bernát Gyögy volt a vezetőjük és így fordították: különben megszűntek volna áldozni, ha azok akik az áldozatoknak szolgáltak, egyszer a lelkiismeretükben megtisztulván, semmi…

Láncra vert élet – Sátán stratégiái I.

2010 január 24.  10:30

Bartha Attila Gondolkodtam P. Dennis üzenetén amit szerdán prédikált. Az üzenet vége felé mondott egy nagyon érdekes verset: 1Sám 30 mindenki egyenlő részt kap. Mindegy, hogy ott volt a csatában vagy sem. Mát 10:40  A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött. Mát 10:41-42…

Bánni a bűnnel III. – Nem tűrni

2010 január 17.  18:00

Az egyik dolog ami jellemző ránk, hogy több ünnepünk van mint amielőtt megtértünk. Vannak konferenciáink, kirándulásaink, szeretetvendégségeink. Minden vasárnap ünnepeljük az Úr feltámadását. Minden hónapban van úrvacsora. Még egy dolog amit ünneplünk, ha nem lenne még elég: amikor valaki előre lép a hitben. Különösen élvezzük, amikor mi vagyunk azok. 🙂 Isten megérint, meggyőz, és akkor…

Bánni a bűnnel II. – Egy igaz barát a kegyelemben

2010 január 17.  10:30

P. Zoli Márk 1:32-38  Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind ô hozzá vivék a betegeseket és az ördöngôsöket; És az egész város oda gyûlt vala az ajtó elé. És meggyógyíta sokakat, a kik különféle betegségekben sínlôdnek vala; és sok ördögöt kiûze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy ôt ismerék. Kora reggel…

Bánni a bűnnel I. – Megbocsátás

2010 január 13.  18:30

Zsolt 119:105  Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Ha megyek az ösvényeden, akkor nincsenek bajaim, mert Isten igéje szól hozzám. Ha az igében vagy nap, mint nap, olvasod, tanulmányozod, forgatod a szívedben, akkor sokszor azt találod, hogy az Ige felkészít arra a napra, vagy bátorít arra a napra. Esetleg megmondja mit…

Tanulj meg ki, és bejárni, Jézusban!

2010 január 10.  18:00

P. Duló Attila Nagyon megáldott amikor Ján 10:10-ről beszélt P. Schaller, a bővölködő életről. A világnak sőt keresztényeknek is téves elképzelésük van a bővölködő életről. A világ úgy gondolja, hogy az a bővölködő élet, ha mindenem meg van, begyűjtöttem minden kacatot, most már jöhet az élet. P. Schaller megmutatta a bővölködő élet valódi értékét, ahogy…

Isten a haszontalant is tudja használni!

2010 január 10.  10:30

Shane Richardson Zsid 11:27  Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erôs szívû volt, mintha látta volna a láthatatlan. Érezted már úgy, hogy feladod? Én még soha. 🙂 Csak minden reggel, néha délután. Persze megtörténik velünk. Ez a világ természete amiben élünk. Valaki azt mondta: a világ ellenséges, minden azért van,…

Igei elmélkedés, Isten szeretete, ítélkezés

2010 január 8.  18:00

P. Schaller Az biztos, hogy Isten velünk van. Érzem, hogy Isten velünk van. Járunk Krisztusban. Bízunk benne. Nagyon jó itt lenni veletek. Isten megmondta nekünk, hogy gondoskodik rólunk. Zsolt 1 azt mondja, áldott az az ember aki Isten Igéjével gondolkodik mindig. Éjjel és nappal. Mert Isten Igéje működik bennünk. Hitet hoz létre. Három dolog van…

A bővölködő élet összetevői

2010 január 7.  18:00

P. Schaller Ma este Krisztusban lévő új életünkről szeretnék beszélni. Dicsőség Istennek az Ő kegyelméért velünk. Ján 10-ben a bővölködő élet elvét látjuk. Tűnődöm azon, hogy miért van bővölkőd életünk. Mi ez a bővölködő élet, amiről Jézus beszélt? Amikor Jézus eljött, akkor azért jött, hogy egy új életet adjon és az bővölködő élet legyen egy…

Ami hiányzik

2010 január 6.  18:30

P. Kende Szeretünk arra gondolni mi az amink van Istentől. Én legalábbis szeretek erre gondolni. Mit adott nekünk Isten mikor megtértünk, mit találtunk Őnála amire nem is számítottunk volna? Ahogy megáldott minket minden szellemi áldással Krisztusban. Ahogy ellátott mindennel ami az Isten szerint valósághoz való. Mindent megadott nekünk. Jó erre gondolni, bátorító. Aztán arra gondoltam,…

Jézus veled van, ezért ne hagyd, hogy a félelem uralja az életed!

2010 január 3.  18:00

P. Kende Zsid 10:22-23  Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint a kiknek szívök tiszta a gonosz lelkiismerettôl,  23 És testök meg van mosva tiszta vízzel; Közeledjünk hozzá, járuljunk hozzá, Istenhez. Ez a gondolat. Érdekes, hogy Isten hogyan oldja meg, 3Móz 19:10-ben van egy gondoskodás a szegényekről, árvákról. Hogyan? Az Úr azt a parancsot adja,…

Növekedés a próbákon át, elfogadva az Ő akaratát

2010 január 3.  10:30

P. Kende Zsid 10:39  De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elveszszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk. A konferencia témája, megmaradni, kitartani, állhatatosnak lenni. Ahogy P. John szolgált felénk, annyira megalapozó, áldott, felkavaró volt hitben. Erre van szükségünk, hogy továbbmenjünk. Mik azok a dolgok amelyek tovább visznek? Zsid 11 következik  a hithősök, akik továbbmentek, nem…

A gyülekezet Isten királynője

2009 december 27.  18:00

Takács Lajos Zsid 1:1  Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó idôkben szólott nékünk Fia által, Zsid 2:1  Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk. A mindenható Isten, a teremtő Isten szól hozzánk. Gondoljunk a legelső szavára a bűneset…

Jézus a messiási próféciák egyetlen betöltője

2009 december 27.  10:30

P. Bendegúz Zsolt 116:12-13 Mivel fizessek az ùrnak minden hozzám való jótéteményéért? 13 A szabadulásért való poharat felemelem, és az ùrnak nevét hívom segítségûl. Tudjuk, hogy Isten jó hozzánk, és jó személyesen megtapasztalni és hálásnak lenni. Mivel fizessek neked? Az 50. Zsoltár is erről szól. Az emberek úgy gondolták, hogy áldozatot kell hozniuk, hogy tetszenek…