Nemzedékünket szolgálni Isten akaratában – az esélytelenek elhívása (2014 újévi konferencia)

2013 december 30. hétfő  18:30

ApCsel 13:36 Mert Dávid, miután a maga idejében Isten akarata szerint szolgált, meghalt, atyái mellé temették, és elmúlást látott.

Innen indulunk, és igazán a kérdésünk az: Hogyan szolgálhatjuk a nemzedékünket Isten akaratában?

Hogyan szolgálta Dávid az ő nemzedékét Isten akaratában? Hogyan használta ki az ő idejét Isten akaratában? Hogyan szolgált az életében Isten akaratában? Azt mondanám erre, hogy lenyűgöző módon. Dávid lenyűgöző volt! Miért? Van egy szó, amit sokat szeretnék használni ebben az üzenetben: esélytelen.

Esélytelen! Dávid abszolút nem abból a háttérből jött, ahonnan jönnie kellett volna, 1Sám 16. Kivéve azt, hogy Isten az Ő akaratában onnan hozta őt elő, de Dávid nem volt „királyalapanyag”. Ha megnézed a felmenőit, mindenféle szégyellnivaló népek vannak közöttük: prostituált, pogány…, akiknek nem kéne ott lennie. Nem a megfelelő háttérből származik.

Nem tudom, hogy pontosan honnan jössz. A halott vallás lehet, hogy nem a megfelelő háttér, és azt mondod: esélytelen vagyok. Ne mondd! Mert Dávid is abszolút rossz háttérből jött. Nem tudom, honnan jössz – szegénycsaládból, rossz háttérből, nem volt jó neveltetésed, nem vagy képzett, nem tudsz jól beszélni –, de azt, hogy esélytelen, ne mondd! Mert Dávid sem volt képzett.

Péter, János – ApCsel-ben azt mondja róluk az Írás, hogy látták rajtuk, hogy tanulatlan emberek, ostoba halászemberek. Esélytelenek voltak. Miért? Mert rossz háttérből jöttek. Nem tudom, honnan jössz. Lehet, hogy a családod túl kulturált ehhez a keresztény izéhez, ehhez a keresztény „ostobasághoz”. Nem számít! Esélytelen, de Isten elhívta őt, és Dávid az ő idejében szolgált Isten akarata szerint. Ez lenyűgöző nekem.

Másik dolog. Esélytelenül, de Dávid olyan helyre került, ahol megvolt a lehetősége, hogy rálőjön egy óriásra – 1Sám 17. –, és esélytelenül győzött. Nem tudom, hogy voltál-e ott. Úgy hívjuk ezt: hitbeli kalandozás. Amikor bevállalod ezt a kockázatot a hitedben: lehetséges, hogy leégek, lehet, hogy megpróbálom, és nem fog működni a dolog, lehet, hogy nekimegyek, és kiderül, hogy nem én voltam az ember erre a feladatra; akkor aztán időnként azt találjuk, hogy Isten megáldja, és mi vagyunk az emberek a feladatra.

Voltál már itt? Tudod, hogy miről beszélek? Remélem, hogy tudod, miről beszélek. Arról, hogy Istennel kalandra mentél. Ez lehet nagyon kicsi dolog. Például, emlékszem, amikor először hangosan imádkoztam. Az izzadság, az idegesség… Nem tudom, hogy másnak volt-e ez problémája, vagy csak én vagyok ilyen. Vagy lehet nagyobb a dolog. Nincs senki a vasárnapi iskolában, és P. Laci nyakon csíp: Gyere csak velem egy pillanatra! Aztán megtanulod, hogy nem szabad hátra ülni az istentiszteleten. 🙂 Elmész oda, szolgálsz, és Isten használ téged. Hitbeli kaland.

Úgy értem, hogy vannak kicsi „óriások” és nagy „óriások”, kicsi dolgok és nagy dolgok. Neki kell mennünk ezeknek. Lehet, hogy valaki másnak az kicsi dolog, amivel küzdesz, de neked hitre van szükséged, hogy nekimenj. Tudom, úgy érzed, hogy esélytelen.

Úgy értem, hogy Dávidnak volt egy sokkal nagyobb óriása később az életében. 1Sám 24-ben azt olvassuk, hogy Dávidnak megvolt a lehetősége, hogy megvédje magát Saul ellen úgy, hogy megöli Sault. Dávidnak meg kellett harcolnia ezzel a kísértéssel. Dávid megvédte magát, óvta magát. Elmenekült, elbújt, megkereste a helyet, ahol Saul nem találná meg, színlelt, de nem volt hajlandó harcolni Isten munkája ellen, Isten embere ellen. Tyűha! Ez nagy dolog! Dávidnak volt egy jóval nagyobb „óriása”, és nekiment annak is.

Tetszik ez a gondolat: az életünkben vannak nehéz óriások, mint a bizonytalanság, a gyűlölet, vagy a félelem, és vannak könnyebben legyőzhető óriások, mint Góliát… külső dolgok. Itt a jó hír! Mindegyik fölött győzhetünk. Tudom, hogyan vagy ezzel kapcsolatban, mert én is úgy vagyok időnként. 🙂 Amikor több századszor, ezredszer buksz el ugyanabban a dologban, és azt mondod: „Esélytelen! Nem győzhetek. Ez nem megy sehova. Én nem szolgálhatom Istent.”

Viszont az élete végén Dávid azt mondta 2Sám 22-ben: „Te általad az ellenség táborán keresztülfutok, Általad a falon is átugrom!” Ez volt a bizonysága: Minden „Góliátot” le lehet győzni Teveled. Olyan könnyű azt mondani: „Esélytelen! Esélytelen! …” Ez olyan könnyű! Dávid annyiszor mondhatta volna! Esélytelen volt, de Isten odatette, ahol megpróbálkozhatott az „óriás” ellen, és győzött.

Még egy. Esélytelen volt, de Dávid hű maradt. Ez miért érdekes? Azért, mert iszonyúan elrontotta, rettenetesen eltolta a dolgot. Időnként annyira idióta volt! Amnón és Támár dolgát soha nem rendezte le, hagyta a dolgot elromlani. Betsabé, aztán a tettét Úriással megpróbálta eltakarni, 2Sám 11. Azt látom, hogy iszonyúan elbukott. Ennyi bukás után én azt mondanám: esélytelen, hogy ez az ember továbbmenjen. Mégis továbbment.  Hűséges maradt és továbbment.

Így van velünk is. Vágyni egy másik nőre / férfira helytelen módon. Vagy a gyerekeinkkel nem tudunk jól bánni. Ezért van a gyülekezetünkben vasi isi, tizenéves szolgálat, iskola, mert segíteni akarunk. A kérdés viszont az, hogy amikor eltoljuk, akkor mi történik? Hűek maradunk-e? Dávid ez maradt. Nem volt folt nélküli a dolog, de továbbment. Hűséges maradt. Jak 5:17 olyan ember volt, mint mi, hibákkal, problémákkal, bizonytalansággal, elbátortalanodással, de hű maradt. Akármilyen esélytelen volt a dolog.

Lenyűgöző, hogy Dávid szolgálta az ő nemzetségét, az ő nemzedékét az ő idejében Isten akaratában. Mert esélytelen volt, de megtette. Mi is ma így szolgáljuk Őt. Ugyanezen a módon. Azt mondja valaki: „Pásztor! Nem kell túldramatizálni a dolgot. Ez túl sok. Túl nagy, amit előadsz!” Rendben. Ne dramatizáljuk túl!

Tudod, mit mondok mégis? Valahányszor egy ember megtér, akkor ahhoz az egész mennynek az összesített ereje kellett. Mert a pokol odateszi minden erejét ez ellen, Eféz 2:1-2 az ember a halálból az életre megy. „Ez nekem elég drámainak tűnik! Szerintem, az elég esélytelen.” Viszont megtörtént velünk, és ez csoda! Újjászülettünk. Minden ember, akivel ez megtörténik, esélytelen. Viszont megtörténik, mert Isten akarata!

Vagy amikor egy hívő megragadja a kegyelmi üzenetet, akkor az a Szent Szellemnek minden ereje. Teljes erővel nyomja őt a Szent Szellem abba az irányba, a múltjának a törvénykezésével szemben, a lelkének az önvádjával szemben, a neveltetésével szemben. Amikor egy hívő megragadja a kegyelmi üzenetet, felismeri, hogy mi ez, és kezd abban élni, az a Szent Szellem teljes munkája kellett, hogy legyen az egész. Mert annyi minden szól ellene! Olyannyira, hogy azt mondanánk: esélytelen!

Esélytelen, hogy a hívő szeretetből szolgáljon. Esélytelen, hogy hűséges legyen. Esélytelen, hogy Isten szolgája legyen. Esélytelen. Mindnyájunkra elmondhatnánk ezt. Nem dramatizálom túl a dolgot. Lehetetlen egy értelemben. Ugyanakkor van egy másik oldal, az, hogy Isten dolgozik. Amikor egy hívő felismeri Krisztus Testének az értékét, megragadja ezt, élvezi a közösség örömét, és élvezi, hogy együtt van, hogy szolgál, akkor a másik oldalról ott van a világnak a nyomása minden elfoglaltsággal, minden ambícióval, minden ígérettel, minden hazugsággal.

Nem dramatizálom túl, csak próbálom azt mondani, hogy Isten mire szán minket. Isten arra szán, hogy legyél a kavics, ami elindítja a lavinát, hogy Isten rajtad keresztül elindítson valami elképesztőt. Mondjuk ki: ez esélytelen. Azt mondhatod: „Pásztor, én nem! Miről beszélsz? Igen, tudom, vannak, akik tudnak új gyülekezetet kezdeni. Ők különlegesek. Én azonban nem vagyok olyanok, mint ők. Én nem!” Tudom, esélytelen.

Persze, én is tudom, hogy esélytelen. És akkor mi van? Épp ez a lényeg! Isten nem azt akarja, hogy mi megcsináljuk, egy értelemben. Róm 12:4-5 azt mondja, hogy nekünk nincs meg minden egyenként, de Isten arra hív minket, hogy szolgáljunk a mi részünkben. Milyen könnyű azt mondani az életem végén: „Hát, igen. Nem lett lavina. Nem az én felelősségem, én csak egy kavics vagyok.”

Lehet azonban, hogy éppen te vagy azon a helyen, és ha felvállalod, hogy szeretsz, ha felvállalod, hogy szolgálsz, ha felvállalod, hogy az esélytelenség ellenére továbbmész, ha felvállalod, hogy elengeded a sértettségedet, ha megbocsájtásban élsz, ha felvállalod, hogy utánamész az Igének…, ha felvállalod ezt, hogy teszed,hogy mész előre, akkor lehet, hogy Isten pont téged használ arra, hogy elindítsa a lavinát.

Mát 16:18 Jézus azt mondja Péternek: te vagy a kő. Kavics vagy Isten akaratában. Lehet! Ugyanakkor, ha hitben vagy, és ha Isten akaratában vagy, akkor egy kavics le tud dönteni egy óriást. Egy kavicsot Isten használhat. 1Kor 3-ban ott volt Pál, egy senki, ugyanolyan hívő, mint te és én. Esélytelen az, ahonnan jön, az, amit képvisel, az ő képességei; és Isten használta őt 1Kor 3:10-ben, hogy alapot vessen. Igazán az egész kereszténységnek. Isten használta őt, egy kavicsot arra, hogy elindítson egy lavinát.

Hányféle hívő van? Csak egyféle hívő létezik, Róm 8:29. Tudod, hogy milyen fajta hívő vagy? Ugyanolyan, mint a melletted lévő. Olyan, akit Isten eleve ismert, olyan, akit Isten eleve elrendelt, és olyan, akit Isten elrendelt arra, hogy az Ő Fia képéhez hasonlatos legyen. Te olyan hívő vagy, akit Isten elhívott. Nincs ilyen hívő: a másikat elhívta, engem nem.

Mondhatja valaki: „Azt a hívőt Isten elhívta Kínába, engem nem hívott Kínába. Akkor ezek szerint engem nem hívott el Isten.” Ez nem igaz! Isten elhívott engem is, csak engem ide, vagy oda, ahol élek. Csak egyféle hívő van, akit Isten elhívott. Ha elhívott, akkor meg is igazított, és csak az fajta hívő létezik, akit meg is dicsőített.

Mit jelent ez? Ha hívő vagy, az azt jelenti, hogy a múltunk biztonságban bele van horgonyozva Isten örökkévaló múltjába, és a jövőnk bele van fonva a mennynek a történetébe. Az egyetlen dolog ez, hogy mit csinálok itt és most. Az a kettő nem kérdés, de mit csinálok ebben az időben? Csak egyféle hívő van, akinek ma döntenie lehet: ebbe a szálba teszem be az életem; vagy: élem az életem magamnak, élem az életem a világnak, vagy – ne adj Isten! – élem az életem Sátán akaratának. Ez a mi döntésünk.

„Pásztor! Te nem érted. Ez annyira esélytelen az én életemben.” Én értem. Amikor azt mondjuk mi, pásztorok: ha én tudok prédikálni, bárki tud; akkor az nem duma, azt komolyan gondoljuk. Ha Isten elhív téged, akkor nem kérdés, hogy tudsz-e ebben járni, mert felhatalmaz rá. Nincsenek különböző kasztok, nincsen a misszionáriusok kasztja, a pásztorok kasztja, és nincs mezei keresztény kaszt. Nincs ilyen.

Csak egyféle hívő van. Mind el vagyunk hívva, mind ki vagyunk választva, mind meg vagyunk igazítva, mind meg vagyunk dicsőítve. Mindannyinknak megvan ez az életünk. Esélytelen? Rendben, az én esetemben is az volt. Te is ugyanolyan csodálatos hívő vagy, mint Billy Graham, Watchman Nee,… Csodálatos, mert ez Isten munkája az életedben. Ez gyönyörű! Ez annyira nagyszerű. Leírhatatlan. Annyira tele van a szívem ezzel, és bárcsak el tudnám mondani mindenkinek, hogy mennyire igaz ez, hogy mennyire nincs távol tőled ez az élet, és ez a szolgálat.

Azért mondom, mert tudom, hogy milyen könnyen gondoljuk úgy, milyen könnyen érezzük úgy, hogy ez távol van tőlünk, hogy ez elérhetetlen, hogy ez nem a miénk. „Ez a másiké, meg azé, aki a pulpitusnál áll.” Nincs ilyen! Ez mindannyinké. Ez az egész gyülekezeté. Isten, Aki vezette Dávidot az Ő akaratában, ugyanaz az Isten vezet téged, ugyanaz az Isten használ téged, ugyanaz az Isten tett téged a szomszédjaid közé, a lökött munkatársaid közé, az idegbeteg kasszás néni elé… Ugyanaz az Isten, és használni akar bennünket.

Ha megkérdezed, mi van a szívünkön, mi a látásunk, akkor azt mondhatnánk: rengeteg dolog van a szívünkön. Van, aki azt kérdezi: „Minek kell ennyi mindent csinálni? Nem kéne kevesebbet csinálni?” Értem, hogy miért mondod. Ugyanakkor, mi van a szívünkön? Emberek vannak a szívünkön. Ha emberek vannak a szívünkön, akkor van egy teher újra meg újra a szívünkön.

Jövök vasárnap reggel istentiszteletre, látok állni egy lányt a buszmegállóban, és arra gondolok: „Miért nem gyülekezetbe megy? Miért nem jön a gyülekezetbe?” Vagy, amikor győz egy sportoló egy versenyen, és ott áll a dobogón, arra gondolok: Mennyivel dicsőségesebb lenne, ha azt mondaná, hogy Istené a dicsőség. Vagy mennyivel dicsőségesebb lenne, ha felhúzná a mezét, és oda lenne írva, hogy Jézus az, Aki megment. Nem? Arra gondolok, hogy mennyivel nagyobb lenne az élete, ha ismerné az Urat! Mennyivel dicsőségesebb lenne!

Nemrég magyar filmet reklámoztak. (Kettőt is egymás után, láttam mindkettőt. Nem bírtam nézni, annyira undorító volt!) Arra gondoltam, hogy ez annyi tehetség, annyi pénz, annyi kemény munka. Miért nem Isten dicsőségére megy?

Amikor azt hallom, hogy az iskolákban a hittanórán arról beszélnek, hogy a Biblia nem megbízható, akkor elborzadok. Erről egyformán gondolkodunk. Miért gondolkodunk így? Űzöttek vagyunk? Félünk? Dolgoznunk kell Istennek? Kötelezettségből csináljuk? Nem! Ez Isten szeretete az emberek felé. Arra vágyom, hogy ismerjék ezt az Istent, bármennyire esélytelen.

Nagyon nehéz számokba foglalni azt, ami a szívünkben van. Ha arról kéne beszélni, hogy mit szeretnénk elérni, akkor azt mondanánk: szeretnénk minden nagyobb magyar városban jelen lenni. Ami manapság azt jelenti, hogy Londonban is. 🙂 A szívünkben az emberek vannak, róluk gondolkodunk. Pál az Újszövetségben egyfolytában emberekről beszél. Róm 16-ban a római gyülekezetben huszonhét embert üdvözöl, azt hiszem. Olyan gyülekezetben, ahol nem járt. Ez volt a szívében: emberek, emberek,…

Még egy dolog, Pál nagyon komolyan beszélt a gyülekezetekről: „Legyen gyülekezeted! Légy egy gyülekezetben! Élvezd a gyülekezetet! Legyen békesség a gyülekezetben! Oldjátok meg, bánjatok a problémákkal a gyülekezetben!” Miért? Azért, mert Isten úgy szánta, hogy a hívők a gyülekezetben növekedjenek, hogy a gyülekezetben szolgáljanak, hogy legyen szellemi otthonuk a gyülekezetben. „Ez esélytelen ilyen tökéletlen emberek között, ilyen lehetetlen alakokkal körbevéve!” Igen, értem. Mégis ez a szívünk, mert ez Isten szíve. Ez a vágyunk.

Csak egyféle keresztény van. Az a fajta, akit Isten elhívott, akiről Isten azt akarja, hogy szolgálja az Ő nemzedékét Isten akaratában, bármennyire esélytelen. Bármennyire is esélytelen.

Ámen.

Kategória: Egyéb