Ne maradj le Isten munkájáról! (A gyülekezet 25. születésnapja)

2015 február 8. vasárnap  18:00

P. Kende

2Kor 8:9 Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.

Persze, ez az üdvösségről szól, Krisztus munkájáról a kereszten, arról, amiről szólt az Úrvacsora. Bátorítja a szívünket, hogy Ő hajlandó volt annyit feladni azért, hogy nekünk ilyen sok lehessen! Nem volt büszke, nem őrizgette, nem védekezett, hanem odaadott mindent, tényleg örömmel. Nem volt komoly alkudozás a mennyben – „Ha megcsinálod, ezt kapod.” –, hanem Ő szeretetből tette ezt értünk. Mekkora csoda ez!

Örülünk, hogy p. Matti itt van! A saját útját fizette, mert mi most nem tudtuk kifizetni. Annyira örülünk neki, hogy ebben dologban hajlandó volt „szegénnyé lenni”, hogy megáldhasson minket.

P. Matti

Amikor Magyarországra jöttem, sok mindent láttam, amit azelőtt még soha. Izgalmas új dolgokat látni, főleg addig, amíg az ember fiatal, és levesz a lábadról. Valami, amit azelőtt még soha nem láttam, az a kormány egyik bürokratikus hivatalában történt. Próbáltuk a gyülekezet bejegyzését elintézni. Valamilyen papírügyet kellett intézni ott, és el kellett mennem abba az épületbe.

Láttam egy liftet ajtó nélkül. Amikor először láttam ilyet, teljesen ledöbbentem. Annyira ijesztőnek látszott! Állandóan mozog, és ha menni akarsz vele, be kell ugranod a megfelelő pillanatban. Szerintem legalább fél órán át bámultam ezt a páternosztert, teljesen lenyűgözött. Aztán láttam, hogy az emberek gond nélkül belépnek és kilépnek, felmennek és lejönnek. Én meg mint egy öregember: Legyen szíves, segítsen valaki beszállni! Aztán beléptem, és megtanultam, hogyan kell használni.

Ez olyan, mint Isten munkája. Ez is ilyen, folyamatosan megy, mozog, megy előre, és mi ezzel együtt mozdulunk. Ha az ember nem mozdul, akkor valamiről lemarad. Akkor lemarad valamiről, amit Isten készített neki.

Ma visszatekintettünk, emlékeztünk néhány nagyon érdekes történésre, alkalomra, hogy milyen volt, amikor elkezdtük a munkát itt Magyarországon. Persze rengeteg sztorit nem mondtunk el, lehet, hogy kellemetlen lenne, lehet, hogy inkább nem is érdemes emlékezni azokra. Amikor visszatekintünk, akkor picit óvatosnak kell lennünk. Emlékezz Lót feleségére! Túl sokáig nézett vissza, és aztán sóbálvány lett belőle. Pillanatra visszatekintünk, és már nézünk is előre, és szaladunk a hegyre. Ideje, hogy továbbmenjünk. Luk 9:62-ben Jézus mondta, hogy aki az eke szarvára teszi a kezét, és visszatekint, az nem alkalmas az Isten országára. Mert ha visszafelé néz, akkor nem fog előre mozdulni.

1Kor 13:5-ben – persze az egész fejezet gyönyörű – az angol fordítás (KJV) azt mondja, hogy a szeretet nem gondol gonoszt. A finn Bibliában azt mondja, hogy a szeretet nem emlékezik vissza arra a gonoszágra, amit elszenvedett. Ez gyönyörű, nem? Ugye, mennyire jó a finn Biblia?! 🙂 Fantasztikus a finn Biblia! Mindenféle kijelentéseket kap belőle az ember. Ez csodálatos, hogy a szeretet nem emlékszik vissza az elszenvedett gonoszságra!

Mert amikor az ember túl sokáig néz vissza, akkor mindenféle dolog előkerül, és nem szabad ott maradni, hanem tovább kell lépni. Mert Isten folyamatosan továbbra is használ bennünket. Isten még nem fejezte be veled. Még nincs kész velem kapcsolatban, még nem fejezte be, ezért vagyok itt. Ezért ülök itt a gyülekezetben ma este. Ezért nem vagyok egy bárban és iszom le magam. 🙂 Ez már önmagában nagy csoda. Nézd meg Paivit, itt ül a gyülekezetben ahelyett, hogy leinná magát egy kocsmában. 🙂 Ez csodálatos! Fantasztikus. Csoda mindnyájunk számára. 🙂 Ahogy az emberek élnek Isten nélkül, az elképesztő! Ezért ez csodálatos.

Néhány gondolatot szeretnék megosztani.

Mát 20:20-24 Ekkor hozzá ment Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Ő pedig azt kérdezte: Mit akarsz? Az így felelt: Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől üljön a te országodban. Jézus pedig így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet nekem kell majd kiinnom? Azt mondták: Kiihatjuk. Ekkor ő így szólt: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette. Amikor ezt a tíz meghallotta, megharagudott a két testvérre.

Nagyon szeretem a Bibliában, hogy sok bukás van benne. 🙂 Ez nagyon tetszik! Annyira bátorító! Két tanítvány itt elbukott. Nyilvánosan és valóban szégyenteljesen. A másik tíz megharagudott rájuk.

Ezt szeretem annyira Isten tervében, hogy nagyon sok hely van benne, hogy elbukjunk. Minden valószínűség szerint Isten terve olyan helyre fog téged elvinni, ahol látszólag kudarcot vallasz. Ezt a képtelenség helyének is nevezhetnénk. Ahol nem tudod megtenni, amit kellene, vagy azt csinálod, amit nem kéne. Nem tudsz az lenni, aminek lenned kéne. Ez a kudarc helye. Nem csak egyszer, hanem van hely arra, hogy sokszor kudarcot valljunk, hogy sokszor elbukjunk. Ezt nagyon szeretem! 🙂 Komolyan! Teljesen beleszerelmesedtem ebbe az alapelvbe. Szerintem ez fantasztikus. Ez abszolút felszabadít engem, és igaz.

Na, most néhányan úgy néznek rám! Tudom, mi van a szívekben! „Tehát akkor ez azt jelenti, hogy úgy tervezzük, hogy elbukunk, és úgy tervezzük, hogy kihasználjuk Isten kegyelmét.” Nem kell tervezni :-), ne aggódj, megtörténik amúgy is! 🙂

Amikor bizonyos módon nézel vissza, akkor látod a kudarcokat, és amikor a jövőbe tekintesz, az sem néz ki jobban. Kudarcot látsz, bukást, képtelenséget arra, hogy valamit megtegyél, hogy legyél valaki. Tudjuk, hogy erről szól Isten kegyelme. Mert ezzel a bukással, ezzel a kudarccal sok csalódás jár, sok harag, sok frusztráció, tehetetlenég, konfliktus, szégyen… Ez összefügg. Istennek viszont csak egyetlen válasza van a bukásra, és ez nem a kárhoztatás, nem a büntetés, nem szigorúbb szabályok, nem jó cselekedetek, amik majd kiegyensúlyozzák, hanem a kegyelem. Ezt nagyon szeretem. Isten egyetlen válasza a kudarcra, a bukásra a kegyelem, és ezt tanuljuk.

A művészeti vállalkozásom miatt sokat járok szállodákba.  A szállodák nagyon különleges helyek, főleg az öt és hét csillagos szállodák, amilyenekbe én is járok. 🙂 Ez csak vicc! Le akarnak venni a lábadról, és olyan benyomást szeretnének kelteni benned, hogy az a tökéletes otthon, ahol nincs bukás, nincs kudarc, nincs hiba. Belépsz, mindenki mosolyog rád, szolgálnak, mindenki barátságos. Csak azért vannak, hogy a te kényelmedet szolgálják, és mindenki mosolyog. Nekünk azért ennél több eszünk van, tudjuk, hogy őket ezért fizetik. 🙂

Olyan emberekkel működtem együtt, akik ilyen szállodákban dolgoznak. Annyi sok fájdalom van ott. Elképesztő ilyen helyen lenni, ahol az ember ilyen tökéletes környezetet alakít, ahol nincs hiba, nincs bukás, nincs kudarc, de igazából belül csak kudarc van.

Egy bizonyos szállodában az emberek gyakran váltják egymást, néhányan elveszítik az állásukat. Az elején még elkövettem azt a hibát, hogy rákérdeztem valakire, aki már nem volt ott, hogy mi van vele. Furán érzik magukat ilyenkor, mert az illetőt kirúgták. Persze, ezt senki nem mondja meg nekem. 🙂 „Ó, hát már nem dolgozik itt. Nem volt alkalmas.”

Ez tényleg elképesztő, hogy Krisztus alkalmassá, elfogadhatóvá tett minket Isten számára. Elfogadottak vagyunk a Szerelmesben. Éppen úgy, ahogy vagy. Ahogy vagy, ahogy voltál, és ahogy leszel, el vagy fogadva a Szerelmesben. Már el vagy fogadva a Szerelmesben. Ez hatalmas dolog. Mert csak ez tesz képessé bennünket arra, hogy részt vegyünk Isten munkájában. Csak emiatt tud bennünket Isten használni.

Amikor Isten terve olyan helyre visz minket, ahol megadjuk magunkat, és azt mondjuk: „Ezt nem tudom megtenni. Nem megy. Én soha nem leszek pásztor. Én nem tudok misszionárius lenni… Nem tudok tanár lenni… Nem tudok hívő lenni… Belőlem soha nem lesz semmi, ami lennem kellene.” Isten azt mondja: „Ez tökéletes. Tökéletes. Ez gyönyörű! Itt megjelenhetek az életedben. Gyönyörű dolog fog történni.”

Már nagyon hosszú ideje vagyok misszionárius, és nem dicsekszem, de azért egy kicsit igen. Mert ez számomra is elképesztő. Majdnem harmincöt éve vagyok misszionárius. Nem elképesztő ez? 🙂 Ez csodálatos! Nem is annyira a harmincöt év, hanem inkább az, hogy most itt állok. Még mindig itt állok. Tényleg ez csak a csodálatos kegyelem által lehet.

Mi a missziós munka? Életstílus, olyan életmód, amikor az Úrral járunk, amint vagyunk. Ha egy vezető Istennel jár, az emberek követni fogják őt. Lesznek olyan emberek, akik ezt felismerik, és azt mondják majd: „Ez az ember Istennel jár. Őt tudom követni.” Ezt történt velem Finnországban, amikor életemben először találkoztam p. Schallerrel. Rendkívül alacsony elvárásaim voltak az amerikaiakkal kapcsolatban. 🙂 Komolyan. Igazából nem vártam semmit.

Aztán jött p. Schaller, és az összes ilyen elméletemet lerombolta. Hogyan? Azzal, hogy Istennel járt. Láttam, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy az ember amerikai, magyar vagy finn… Mert Isten szólt hozzám rajta keresztül, és tudtam. Tudtam, felismertem! Nem kellett senkinek megtanítania ezt nekem. Amikor Isten szólt hozzám rajta keresztül, tudtam, és azt mondtam: „Ez az ember Istennel jár. Ő tud a lelkem felé szolgálni.” Erről szól a misszió. Ez gyönyörű!

Szoktunk beszélni isteni találkozásokról. Nagyon tetszik nekem ez az elképzelés, ez a fogalom. Majdnem hogy hiperszelleminek hangzik ez az isteni találkozás. Isteni találkozások! Isten valóban összekapcsol bennünket emberekkel, és ezt nem lehet programozni. Ezt úgy lehet megtapasztalni, hogy Isten rendelkezésére állunk. Ezeket az isteni találkozásokat nem lehet beprogramozni. Meg lehet próbálni, de nem fog működni. Ez olyasmi, amit Isten rak össze. Van ilyen elképzelésünk, hogy amikor magas pozícióban lévő emberrel találkozunk, az aztán az isteni találkozás! Ugyanakkor isteni találkozás lehet az is, amikor olyan emberrel beszélsz, akinek a nevét senki nem tudja. Mégis Isten országában ez számít, Isten tudja.

A múlt héten Muscatban egy kis faluban voltunk. Ez része az új ötletünknek, hogy szeretnénk a vidéket jobban elérni. Gyakorolhatjuk az arab nyelvtudásunkat, mert olyan helyen lehetünk, ahol igazából senki nem beszél angolul. Gyönyörű egzotikus helyek vannak, olyan az egész, mint egy tündérmese: pálmafák, az emberek fehér ruhákban… Ahogy meglátogattuk ezt a falut, Isten odahozott embereket hozzánk. Tényleg csodálatos volt.

Aztán egy velem egykorú férfi odajött hozzám, hogy beszéljünk. Azt mondta: Tulajdonképpen Pakisztánban, Karachiban lakom, csak hazalátogattam a szülőfalumba. Micsoda meglepetés, én jártam már Karachiban! Úgyhogy beszéltünk kicsit a városról, és nagyon izgatott lett: „Találkoznunk kell! Most azonban valaki vár rám, mennem kell!”; és megadta a telefonszámát.  Arra gondoltam, hogy ez isteni találkozás volt. Valószínűleg tényleg az volt.

Aztán később egy másik férfi, aki a faluban fogadott bennünket, azt mondta: Egyébként az ember, akivel beszéltél, az ománi nagykövet Pakisztánban. „Igen?! Ez az ember, aki csak úgy megadta a telefonszámát?” Igen! Úgyhogy, azt mondom, hogy soha nem tudod, hogy Isten kihez vezet oda. Előfordulhat, hogy valaki egy faluban, akiből nem nézel ki túl sokat, mégis nagyon befolyásos személy.

A Biblia televan ilyen történetekkel. Ahogy olvassuk az Apostolok cselekedeteit, nagyon tetszik, ahogy az apostolok rendelkezésre álltak. Nem építgették a misszionárius karrierjüket, nem a saját vállalkozásukat építgették, hanem rendelkezésre álltak, hogy Isten vezesse őket.

Emlékszel, hogy jött el az evangélium Európába? Pál Kis-Ázsiában utazott, a mai Törökország területén. ApCsel 16-ban Bitíniába szeretett volna menni, és a Szellem nem engedte, hogy arra menjen. Aztán egy álmot látott, és az álomban egy macedón férfi azt mondta neki: Gyere, és segíts nekünk. Képzeld el Pált, ahogy rendelkezésre áll az isteni találkozásokra. ApCsel 16:10 Pál megértette, hogy Isten Macedóniába hívja őt, mivel látta ezt a macedón férfit, aki azt mondta: Gyere el hozzánk, és segíts nekünk! Úgyhogy elment.

A városba értek, néhány napot töltöttek ott, és nem történt semmi. Ezt nem mondja, de nem jegyeztek fel semmit, szóval ebből rá lehet jönni, hogy nem történt semmi. Aztán szombatnapon elmentek oda, ahol imádkozni szoktak, és ott találkoztak Lídiával. Hol van a macedón férfi? Soha többet nem hallunk róla. Nem úgy tűnik, mintha Pál valaha is találkozott volna vele. Egy asszony volt ott. Azt hiszem, hogy ez nagyon fontos.

Én úgy képzeltem el, hogy amikor Pál látta az álmot, ha Lídiát látta volna az álomban, azt mondta volna: „Ez nem Istentől van! Ajaj, ez egy nő, aki arra kísért engem, hogy Macedóniába menjek. Dehogy megyek oda!” 🙂 Úgyhogy Istennek ezt a macedón férfit kellett használnia, aki aztán soha többé nem került elő. Helyette Lídiával volt az isteni találkozás, és ő nagyon fontos személy. Nagyon tetszik ez. Nekünk, európaiaknak ez nagyon tetszik, persze! Ez nagyon szép bizonyság arról, hogy Isten valamit előkészített, és arról, hogy Isten hogyan mozdít bennünket.

Szerintem Istennek rengeteg kreativitásra van szüksége ahhoz, hogy megmozdítson minket. Azt nagyon is hajlandóak vagyunk elhinni, hogy Isten hegyeket tud mozgatni, de az, hogy minket meg tud-e mozdítani, az már más tészta. 🙂 „A hegyek? Naná! Ugráljanak a tengerbe! Ám Isten, az én magánszférámat ne érintsd! Ne próbáld megváltoztatni az életmódomat!”

Pontosan ezt csinálja Isten! Tönkreteszi az életstílusodat. Teljesen összetöri, és felszegezi a keresztre. Darabokra zúzza, bedarálja, átszitálja, és: „Tessék! Itt az életmódod, nesze!” Nagyon tetszik! Isten ezt fogja csinálni, számíthatsz rá. Aztán azokból a pici darabokból lesz valami, ami gyönyörű. Csodálatos! Ez Isten munkája.

Annyira hálás vagyok ezért a szolgálatért, mert megmentette az életemet, főleg saját magamtól, és közösségben vagyok, ott ahol kapcsolatban állok Isten népével, és használhat engem Isten. Néhányan megkérdeztek, hogy milyen Ománban. Azt feleltem, hogy kiváltság ott lenni. Mert tudom, hogy sokan az országomból, a gyülekezetemből, akik velem egykorúak, nem lehetnek Ománban. Lehet, hogy az egészségük nem engedi, vagy problémák nem engedik, lehet, hogy a családi helyzetük nem olyan… lehet ezer más oka is, de én Ománban vagyok. Micsoda kiváltság!

Volt egy egészségügyi problémám, és néhányszor Muscatban bevittek az ügyeletre. Nagy fájdalmaim voltak és halálfélelmem, és nem tudták, hogy mi a bajom. Próbáltam mondani nekik, hogy ez mentális dolog. 🙂 Azt felelték: Igen, ezt tudjuk. 🙂 Aztán amikor már harmadszor vittek be az ügyeletre az éjszaka közepén, akkor már megszokták, hogy mindig jövök. Akkor eszükbe jutott, hogy kéne csinálni egy ultrahang vizsgálatot. Találtak epeköveket, az volt a gond.

Azt mondták: Meg tudjuk műteni. „Rendben. Mibe kerül?” Úgy hétezer euró körüli összegre becsülték. Azt feleltem: „Finnországban ingyenes az egészségügyi ellátás. Ezért az összegért tízszer elutazom oda és vissza Finnországba.” Úgyhogy hazamentem. Ott azt mondták: „Nagyon egyszerű eset. Két pici lyukat csinálunk, kiszedjük a kövecskéket, és másnap már haza is lehet menni.” „Rendben, jól hangzik. Csináljuk!”

Megcsinálták a lyukacskákat, és nem tudták kiszedni a köveket. Úgyhogy félbe kellett vágniuk. Végül egy hétig voltam a kórházban, és még két hétig otthon nyöszörögtem, lábadoztam. Megértettem, hogy micsoda kiváltság Ománban lenni. 🙂 Majdnem egy hónapot töltöttem Finnországban, és egyszer sem láttam napfényt. Még egy halvány napsugarat sem láttam. Azt mondtam: „Én húzom innen a csíkot! Isten azt mondta, hogy menjek vissza Ománba.” 🙂

Az én drága nagynéném – a művirágos nagynénim, nagyon szellemi ember – naponta felhívott, megkérdezte, hogy a megfelelő dolgokat teszem-e. Még ő is azt mondta: „Tegnap imádkoztam. Szerintem Isten azt mondta nekem, hogy vissza kell menned Ománba.” 🙂 Úgyhogy visszamentem, és már az első napon teljesen felgyógyultam. Sütött a Nap! „Köszönöm, Úr Jézus! Itt maradok, amíg vissza nem jössz.” Ezt értem a kiváltság alatt.

Kicsit dicsekszem is. Kiváltság. Ha Isten megadja neked, micsoda öröm! Igen, van benne sok fájdalom is. Nem fájdalommentes. A missziós munka nem fájdalommentes, mert halál, és a halál mindig fájdalmas. Folyamatosan olyan sok dolognak meg kell halni, de mégis nagy öröm.

Azért vagyok itt, hogy bátorítsalak titeket. Ahogy ültem, láttam, ahogy jöttök venni az Úrvacsorát. Annyi sok drága magyar ember! Annyira megérintette a szívemet, ahogy láttam a fiatal fiúkat és lányokat… és persze az idősebbeket is. 🙂 Milyen drága a hitetek! Nem megy kárba. Gyönyörű napsugár vagytok ebben az országban.

Ahogy mondtam előző alkalommal is, annyira büszke vagyok, hogy a fél csapatom Muscatban magyar. Mert nagy csapat van, két ember, és az egyik magyar. Pirgi üdvözöl benneteket. Neki is nagy kiváltságban van része. Isten nagyszerű embere, öröm vele együtt szolgálni.

A harmadik csapattagunk Vanita. Ő az indiai mumbai gyülekezetünkből egy drága hívő. Az ottani bibliaiskolában végzett. Az édesapja a szultán portréfestője volt. Fantasztikus, nagyon tehetséges művész. Ha a muscati múzeumba elmész, amit ott látsz festményt, az összest az édesapja készítette. Vanita bátyja kb. öt évvel ezelőtt balesetet szenvedett és lebénult. A család emiatt hazaköltözött Mumbaiba. Vanita viszont úgy érezte, hogy az ő elhívása az, hogy Muscatban legyen. Autista gyermekeket tanít az ottani nemzetközi iskolában. Évek óta imádkozik azért, hogy legyen ott Nagyobb Kegyelem gyülekezet. Most kezdődik a gyülekezet a nappalimban. Csodálatos! Fantasztikus, Isten ajándéka!

Most újévkor voltam Mumbaiban, és abban a kiváltságban volt részem, hogy p. Carllal és a feleségével, Sue-val lehettem. Mint tudjátok, p. Carl nagyon beteg. Ez olyan dolog, amit nem értünk, hogy miért történik. Nem értjük, hogy miért van így. A fantasztikus személye mégis látszik. Annyira nagy öröm volt vele lenni!

Mumbai egy kihívásokkal teli város. Bárhova megy az ember, mindig két órát utazik. Két óra döcögés riksával. Soha sehova nem értem oda két óránál hamarabb. Óriási város. Elképesztő, mindenféle ember van ott. Meztelenül mászkálnak az utcán, és ez senkit nem érdekel. Fakírok, guruk… mindenfelé. „Nincs rajta ruha!” „Észre se vedd!”

Aztán vannak transzvesztiták az útkereszteződéseknél, egész tömeg, és körbeveszik az autódat. Kicsi én ülök ott az autóban, csak nézek rémülten kifelé, és pénzt kérnek. Kérdeztem az ottaniakat: „Miért nem csinál valamit a kormány? Miért nem állítják le őket?” Azt válaszolták, hogy az emberek félnek tőlük, mert azt hiszik, hogy hatalmukban áll áldani vagy átkozni. Nagyon beteg ország! Olyan sok értelemben beteg, de ott van a gyülekezetünk, egy fantasztikus Nagyobb Kegyelem gyülekezet. A legcsodálatosabb emberek.

Meglátogattam Vanita bátyját is. Öt éve lebénult, és azóta egyáltalán nem tud mozdulni. Olyan érzés volt, mintha megint Jézussal találkoztam volna. Az a férfi egyszerűen fantasztikus! Ragyog, bátorít, telve van hittel, misszióval, Isten Igéjével. Ámulatba ejtő! Hogyan lehetséges ez? Isten munkája. Ő ott van a képtelenség helyén, ahol semmit nem tud tenni, és Isten használja őt.

Ma, ahogy itt ültem, Gombos Zsuzsa jutott eszembe. Paivi találkozott vele először a kórházban. Valamelyik kórházban látogattunk, és ott találkoztunk Zsuzsával. Ebben a gyülekezetben tért meg. Aztán azt mondta: Szeretnék Bakuba elmenni, és misszionárius lenni. Mondtuk neki: „Ó, nagyon drága vagy! Ez valóban szép dolog.  Nagyszerű gondolat! Isten áldjon!” Zsuzsa pedig, ahogy fekszik: „Komolyan! El akarok oda menni!” Azt feleltük: „Jó! Majd imádkozunk efelől.” 🙂

Végül p. Ty. L. belegyezett, hogy elutazik Zsuzsával. Elrepültek Moszkvába. A repülőből ő vitte le a karjában Zsuzsát egy szörnyű autóba, amivel átmentek a másik repülőtérre, ahonnan továbbrepültek Bakuba. Annyira boldogok voltunk! Mindenki őt akarta szolgálni, mert látták, hogy itt a lehetőség, hogy hősök legyenek.

Zsuzsa viszont Zsuzsa volt. Azt akarta, hogy a haja pontosan úgy álljon, ahogy kell, és a ruhája is, és minden más is. Mindennek rajta illenie kellett egymáshoz. Úgyhogy senki nem bírta sokáig mellette. 🙂 Mindig felkészült az istentiszteletekre, és nagyon sokszor a fiatal srácok elfelejtették őt. Odaértem az istentiszteletre, és nézem: Zsuzsa hol van? A srácok akkor kaptak a fejükhöz. 🙂 Zsuzsa csak ült otthon az ágyán, és várta, hogy valaki érte menjen. Az otthona valóban nagyon szegényes volt. Kis lyuk volt az egész. Mégis ő volt a mi hercegnőnk. Folyamatosan mentek az emberek hozzá. Nagyon művészi beállítottságú volt. Nagyon jól ismerte a keleti szőnyegeket.

Aztán elveszítette a látását. Beszéltünk Zsuzsával, hogy talán itt az ideje hazamenni Magyarországra. Azt felelte: Imádkoztam felőle, és Isten azt akarja, hogy maradjak. Egy vak hölgy, aki igazából magatehetetlen, de még mindig érdekli a ruhájának a színe, annak ellenére, hogy megvakult… komolyan szükség volt rá ott? Teljes mértékben!

Isten elvitte őt a képtelenség helyére és Isten használta őt. Ez a hölgy annyira bátorított engem Bakuban! Fel sem tudom mérni. Aztán hazaköltözött, Bakuból a mennybe. Annyira gyönyörű! A sírja Bakuban van, az egyik legkülönlegesebb hely. Tudtátok? Egy magyar misszionárius, akit Bakuban temettek el. Gyönyörű bizonyság Isten munkájáról. Része vagyunk ennek az Ő kegyelméből.

Ámen.

Urunk! Annyi mindent nem értünk, de azt igen, hogy a Te szereteted nagyobb, mint a miénk, és még nem értünk a végére. Köszönjük! Köszönjük, hogy semmit nem kell elrejteni Előled, Te mindent tudsz. Te tudod, hogy kik vagyunk akkor is, amikor mi nem ismerjük önmagunkat. Átvetted a büntetésünket, amikor meghaltál a kereszten. Az a mi helyünk lett volna, átvetted, és azt mondtad: „Elvégeztetett! Nincs több bűn, nincs több szégyen, nincs több bűntudat, nincs több büntetés. Én vagyok a bűnös, és ők szabadok.” Ámen.

Kategória: Egyéb