A napjaink Isten kezében vannak

2017 február 22. szerda  18:30

Most volt a gyülekezet 27. születésnapja, és aztán nyilvánvaló, hogy kihívó időkön is megy át a gyülekezet. Mivel sokan nagyon szeretjük a gyülekezetet, és szeretjük Isten munkáját, ami zajlik a gyülekezetben, azért ez személyesen is kihívó sokunknak. Nyilván ez kihívás, van, aki össze van zavarodva, van, aki meg is sérül. A nagy kérdés azonban, ami mindnyájunknak számít, az ez: Megtalálom-e Krisztust ebben?

Ezek nem csak a kihívásnak a napjai, hanem a bátorításé is, és ezek olyan napok, amikben Krisztust ismerjük meg jobban. Ez a titka annak, ahogy nézzük a napjainkat; bármely napot igazán, és ezeket a napokat is: Megtalálom-e Krisztust jobban, mint azelőtt? Ha nem, akkor át kell gondolnom a gondolkodásomat, azt, hogy hogyan ragadom meg a dolgokat, mire nézek, és hogyan nézek rá. Ez annyi mindent fog meghatározni az életünkben!

Azt hiszem, ezért beszélt p. Schaller arról, ezért emelte fel annyira azt: a tanban gondolkodni. Ami egyszerűen csak annyit jelent, hogy felemeljük a Bibliát az életünkben. Az érzelmeink hasznosak – Isten nem adta volna, ha nem lennének hasznosak –, megvan a céljuk, megvan a hasznuk, de nyilván nem azok vezetik az életünket. Ezeket a napokat, a kihívásokat, a nehézségeket, a küzdelmeket… mindent, ami jön, azt így kell néznünk. Fontos, hogy így nézzük: a tannal. Ami azt jelenti – csak hogy világos legyen –, hogy Isten szíve szerint, és Isten gondolataival. Ezt értjük rajta.

Szeretnék mondani valamit p. Schaller itt töltött idejéről. Nagyon kihívó, nehéz volt nekem is, mint sokaknak, személyesen, ugyanakkor áldás is volt. Azért volt áldás, mert úgy vettem az üzeneteket, amiket hallottam, hogy ezek nekem szólnak, ezek rólam szólnak, ahogy hallgatok bármilyen üzenetet. Mit keresünk egy üzenetben? Megengedjük-e, hogy Isten szóljon a szívünkhöz? Ő szólt a szívemhez. Ez azért fontos, mert könnyű az üzenetet egyenlő szintre helyezni, vagy alávetni annak a problémának, ami van az életemben. Ha ezt tesszük, akkor nem kapunk belőle semmit szellemileg, akkor nem tud felépíteni, nem lesz személyes. Nagyon rossz lenne, ha te úgy mennél tovább, hogy a hétvége p. Schallerrel esetleg úgy telt el, hogy nem kaptál semmit belőle. Arra gondolok, hogy nem úgy veszem az üzenetet – amit már említettem is egyszer régebben –, hogy beleillesztem a problémámba, hanem fordítva: a problémámat fogom egyszer majd beleilleszteni az üzenetbe, Róm 12:21. Az üzenet nekem szól, hozzám szól. Legyen nagyobb megértésünk, mint a probléma! Fogadjunk el szellemit!

Aztán szeretném még elmondani, hogy meg vagyok győződve, hogy ez a hétvége nem arról szólt, hogy ki téved és kinek van igaza. Ha így hallottad esetleg, akkor hallgasd meg újra, csak állítsd át a hallásod előbb, kérlek. P. Schaller üzenetei arról szóltak, hogy az Úr oldalán vagyunk mindnyájan és az Úr munkájában vagyunk mindnyájan.

Nem arról szóltak az üzenetei, hogy ne munkálkodjunk együtt abban, hogy jobbá tegyük a gyülekezetet, vagy élőbbé. Nem arról szólt, hogy ezt állítsuk le. Arról beszélt, felhívta a figyelmünket arra, hogy ennek van szellemi oldala. Ez nem mind emberi; ez nem rólad szól, és nem rólam szól, hanem Isten munkájáról, ami persze rólunk szól. Ebben benne vagyunk mindnyájan. Ez Isten munkájáról szól, erről beszélt.

Aztán láthatóan azt is kitűzte célul, hogy szabadságot adjon az elöljáróknak arra, hogy cselekedjenek. Mert sok tapasztalata van ilyen helyzetekkel kapcsolatban. Úgyhogy arra bátorított minket, hogy legyen türelmünk, és legyen egységes látásunk, szívünk a gyülekezetért továbbra is.

Azt próbálom mondani, hogy p. Schallernek nem az volt a célja, hogy becsukja a könyvet, hanem az, hogy nyisson egy új fejezetet. Azt pedig én szeretném mondani, hogy a te részvételedre, a te segítségedre szükségünk van az új fejezetben. Szeretettel látunk arra, hogy segíts nekünk. Csak azért fejezem ezt ki, hogy világos legyen, mi elöljárók soha nem azon voltunk, hogy kizárjunk benneteket ebből. Ha mégis így érezted, sajnáljuk. Szeretnénk, ha világos lenne, hogy szeretettel látunk ebben a folyamatban, úgyhogy nyugodtan keress meg minket.

 

Ef 5:16-17 Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok. Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata.

Ismered ezt a verset? Olvastad már, ugye? A gondolat az: megvenni az alkalmat, megvenni a napokat, megvásárolni azokat, hogy azok a napok a mieink legyenek, hogy ne fosszon meg minket semmi a mai naptól, és aztán a holnaptól, aztán az azutáni naptól… hanem a miénk legyen, hogy meg tudjuk ragadni azokat. Egy kicsit erről szeretnék beszélni, azt hiszem, de először szeretném ezt elmondani:

Zsolt 68:19 (20) Áldott legyen az Úr! Napról napra gondoskodik rólunk szabadító Istenünk! [Szela]

Napról napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene. Napról napra! Minden nap. Nagyon fontos ezt megragadni az életünkben hívőkként: az én napjaim Isten kezében vannak. Ha hívő vagy, a napjaid Isten kezében vannak. JSir 5:21 újítsd meg napjainkat! „Istenem, Te csináld ezt!” Ez Istennek a munkája. Ha hívő vagy Krisztusban, akkor megvan az a kivételes kiváltságod, hogy minden nap az életedben az Ő eszköze. Olvassuk Ef 2:10-ben, hogy Isten munkálkodni akar rajtunk keresztül, értjük ezt, ugyanakkor JSir 3:22-23-ban azt olvassuk, hogy az Ő irgalma új minden nap a számunkra. Ami azt jelenti, hogy Ő bennünk is munkálkodik minden napon.

Minden napom Isten eszköze, Isten kezében van. Ami egyik oldalról azt jelenti, hogy Isten használni fog téged, engem, de a másik legalább olyan jó hír, hogy Isten használni fogja ezt a napot az én életemben és a tiédben is. A napjaink Isten kezében vannak, Ő gondoskodik rólunk napról napra. Ő újítja meg a napjainkat. Ő ad azoknak új értéket. Ő ad azoknak igazi, örök értéket.

Ami azért olyan jelentős, mert hány és hány könyvet írtak arról – nem azt mondom, hogy haszontalanok –, hogy hogyan használd a napjaidat, hogyan oszd be az idődet, hogyan élj, hogyan ragadd meg a napodat arra, amire való! Hány és hány ilyen könyvet írtak! Rengeteget! Ezek a könyvek hasznosak, mert gazdaggá teszi az íróikat. 🙂

Ugyanakkor hogyan lesz a te napod értékes? Hogyan lesz a te napodnak értéke, örök értéke? A válasz: az én napom Isten kezében van. Az én napom Őtőle kapja az értékét. Az én életem így megy, hogy 2Kor 4:16 nem csüggedek, habár a külső emberem romlik – ráncosodik, kopaszodik, hízik… –, de a belső emberem napról napra megújul. Ez Isten munkája. Isten használja a napjainkat a mi életünkben és mások életében. Az én napjaim az Övéi és az Ő céljaira vannak. Hatalmas dolog így élni az életet! Ha hívő vagy, akkor ez a tiéd.

Ha nem vagy hívő, akkor higgy Jézusban, Aki érted halt meg a kereszten. Dönts Ő mellette! Bízd Őrá az életed! Mert neked is szükséged van arra, hogy a napjaid Isten kezében legyenek. Mert ha nem, akkor valaki gonoszabbnak a kezében vannak, és azt nem szeretnéd.

Egy gúnyolódó azt mondhatná egy szegény testvérünknek: „Négy gyereked van, nincs elég pénzed. Isten mit tehetne rajtad keresztül? Isten mit tehetne benned?” Aztán arra gondolok, hogy hány és hány ilyen bizonyság van a kereszténységből. Jonathan Edwards jut eszembe, aki az egyik hithősünk. Nagyszerű szolgálója volt Krisztusnak. Az édesanyjának – azt hiszem, Esthernek hívták – a fia, Jonathan mellett volt még tíz lánya. Azt mondhatná róla valaki: „Teljesen el van foglalva a gyerekeivel, semmit nem tud csinálni az Úrral! Ugyan már!” Ő azonban felnevelte a gyermekeit az Úrban, befektetett az életükbe. Olvashatsz erről, sok mindent tett értük. Erre adta az életét, befektetett az életükbe. Óriási hatása lett az életének a gyerekein keresztül.

Azt akarom mondani, hogy az nem a mi dolgunk, hogy felmérjük a körülményeinket, és azt mondjuk: Én haszontalan vagyok Isten országában mostantól, mert gyermekem születik. Vagy: Hasznos vagyok Isten országában, mert ilyen ügyes vagyok. Nem! Azt érdemes mondanom: „Ez a napom az Ő céljaira van az Ő országában, és Ő gondoskodik rólam. Ő újít meg engem, Ő ad értéket ennek a napnak.” Merjük ezt mondani? Ez a házi feladat minden reggel! Csak beszélj Istennel erről! „Uram, tényleg értéket akarsz adni ennek a napnak? Kérlek! Legyen ez a Te napod az életemben!” Bizonyos vagyok abban, hogy Isten hatalmasan válaszolni fog a kérdésedre, kérésedre.

Egy másik dolog ezzel kapcsolatban:

Préd 7:10 Ne mondd ezt: Mi az oka annak, hogy a régi napok jobbak voltak, mint ezek? Nem vall bölcsességre az ilyen kérdés.

Ez a kérdés csak egy ostoba nosztalgia, haszontalan hasonlítgatás. Amikor nosztalgiázom, azt mondom: Ó, azok a régi szép napok! Emlékszem, egyszer ’91-ben azt hallottam, a gyülekezetben valaki azt mondta: „Ó, már százhúszan vagyunk! Milyen szép is volt, amikor még csak nyolcvanan voltunk a gyülekezetben!” 🙂 Nem értettem, hogy miről beszél. Mert arra gondoltam: „Mi a baj a jelenlegi helyzettel? Ez Isten munkája. A szívünk növekszik, és ez egy másik időszak a gyülekezetünk életében.”

Nagyon fontos – azt hiszem, ebből a versből ezt fontos leszűrnünk –, hogy melyik napokra nézek, hogy milyen napra nézek. Ha a figyelmem kizárólag a mai napra összpontosul, ha a jelen pillanatra nézek csak, az nem jó terv. A versben azt olvastuk: nem vall bölcsességre. Mit értek ezen? Nézz egy napra! Csak a mai napra! Lehet, hogy kétségbeesel. Még az is lehet, hogy jó okkal. Aztán nézz egy évre Krisztussal az életedben, és hiszem, hogy bátorodni fogsz. Nézz öt évedre Krisztussal, ahogy jársz és élsz Ővele. Tudod, mit? Szerintem bizonyosságod lesz. Nézz húsz évre az Istennel járásodban, és azt hiszem, sok békességet kapsz ebből.

Ahogy így nézem, egyre inkább látom Isten hűségét, egyre inkább látom Isten valóságát, egyre inkább látom Isten személyességét, egyre inkább látom az Ő közelségét. Visszaemlékszem a bizonyságokra, visszaemlékszem a gondoskodására, és békességem lesz.

Nézzünk vissza száz évre Krisztus munkájából! Megéri, mert felkavarodik a szívünk. Látjuk az ébredéseket. Látjuk, hogy nem lehetetlen. Látjuk, hogy az evangélium előrehaladt, látjuk, hogy milliók tértek meg. Bátorítja a szívünket. Nézzünk rá a kétezer év kereszténységre! Azt gondolom, hogy az alázat helyén és a várakozás helyén leszek Istennel.

Igen, fogadjunk el nap mint nap Istentől, persze. Ez az életünk, igaz. Ez a normális életünk. 2Móz 16:16-tól azt olvassuk, hogy a mannát minden nap össze kellett szedniük. Nap mint nap kapunk Istentől, és ez a napi felfrissülésünk, ez a mindennapi friss levegőnk. Erre van szükségünk. Kell nekem, hogy kapjak Istentől. Szükségem van rá újra meg újra. Ez nem változik.

Abban a történetben azt olvastuk, hogy Mózes megmondta nekik, hogy ne tegyék el másnapra a mannát. Ők megpróbálták persze, és megrohadt. Mert Isten minden nap újat adott. Ez arról szól, hogy én szeretném, ha lenne valami holnapra, de a manna mára van. Meg kell ragadnom ezt a mai nap. Isten azt akarja, hogy friss legyek ebben. Ez minden nap megvan.

Van egy másik történet. 2Sám 9:13-ban azt olvassuk, hogy Mefibóset napról napra a király asztalánál evett. Sok olyan ember, aki példa nekünk a hitben, azért példa, mert ezt tette az életében. Nap mint nap leültek Istennel, és nap mint nap elfogadtak Tőle. Leültek Isten asztalához, és nap mint nap elfogadtak Tőle.

Aztán tudod, még mit? Nap mint nap tettek egy lépést hitben. Nagy dolog-e egy lépést tenni hitben ma Istennel? Nem! Nem nagy dolog, de ha sok éven át csinálod, akkor nagy távolságokat fogsz bejárni az Úrral. Ez az, amit meg kell értenünk, hogy nap mint nap elfogadunk Istentől, de nem nap mint nap értékeljük az életünket. Nem napról napra nézünk, amikor felmérjük annak az értékét, hogy hogyan élünk, hanem arra nézünk, hogy Isten mit munkál az életünkben hosszabb távon.

Végül még szeretném ezt elmondani. Hol van a szívünk? Egy értelemben azt mondhatnánk, hogy a szívünk nem itt van. Itt vagyunk ezekben a napokban. Istennel akarok járni, de hol van a szívem? Gyakran gondolok erre a napra:

Mát 25:34 Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva.

Az a nap, amikor majd Őelőtte állok, amikor ott leszek Krisztussal, örömmel, izgatottan, elfogadottan, szeretetten, megszentelten, minden, amit ígért nekem, valóra válik addigra – gondolsz erre a napra? Hadd bátorítsalak, hogy tedd ezt! Gondolj arra a napra! Legyen az a nap a szívünkben.

Róm 14:4-ben azt olvassuk, egészen konkrétan az ítéletről: Miért ítélném meg a testvéremet, nem az én szolgám, az ura előtt áll vagy bukik; és itt a fontos rész, amiről ma beszélünk: az Úr meg tudja őt tartani. A hívő nem találtatik bűnösnek aznap, hanem az Úr képes őt Maga elé állítani szentségben, hibátlanul szeretetben, Ef 1:4. Isten képes erre. Isten képes odaállítani téged, Isten képes megadni neked azt a helyet. Az a nap fontos nekünk.

Egészen őszintén, majdhogynem azt mondhatnám: Az a nap számít nekem! Az a nap érdekel engem. Ez a nap, amiben vagyok, azt igen, helyesen akarom csinálni, de azért, mert előre nézek arra a napra, amikor a megváltásom teljes lesz. Gondolj arra, amikor egy olimpikon átszakítja célszalagot, az az a nap, amire ő gondol, az az a nap, amiért dolgozik, az az a nap, amiért edz, azért csinálja. Elkötelezett, komolyan bánik a napjaival, de nem ezekről a napokról szól ez, hanem arról a napról. Arról a napról szól, amikor a nyakába akasztják az érmet. Az a nap számít neki. Ez te vagy! Az az a nap, ami igazán számít az életünkben.

Miért olyan valós nekünk ez a nap?

Ján 20:19 Már este volt azon a napon, a hét első napján, és a zsidóktól való félelem miatt az ajtók is zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: Békesség nektek!

Ez az, amit Jézus csinált. Ott voltak a tanítványok, eljött hozzájuk, és azt mondta: Békesség nektek! Azt akarta, hogy tudják. Nemcsak hogy feltámadt a halálból, hanem utána még eljött a tanítványokhoz, és azt mondta nekik: „Itt vagyok. Élek. Ez a valóság.”

Ez az, ami megtörtént velünk, és ezért tudom, hogy egy nap, aznap, amikor Őelőtte állok, akkor az annyira élő lesz, annyira valós lesz, annyira személyes lesz! Mert volt egy nap, amikor Jézus eljött hozzám, és azt mondta nekem: „Én élek. Én feltámadtam.” Mivel megvolt ez a nap az életemben, azért tudom, hogy meglesz az a nap az életemben. Minden nap, ami közötte van, azt tudom mondani, hogy nekem nagy várakozásom van. Mert tudom, Kinek hittem, és tudom, hogy minden nap, amit leteszek az Ő kezébe, azt Ő meg tudja őrizni.

A napjaim nem úgy lesznek az enyémek, hogy elveszem mástól. A napjaim nem úgy lesznek az enyémek, hogy megküzdök a világgal, hogy az az enyém legyen. Hanem úgy lesz az enyém ez a nap, hogy az Úrnak adom. Mert tudom, hogy egyszer ott leszek Ő előtte, és az az enyém lesz. Ő azt akarta, hogy tudjuk ezt, és azért jött el hozzánk. Azért mutatta meg Magát nekünk, hogy legyen reménységünk, hogy legyen bizalmunk, hogy legyen várakozásunk arra a végső napra. Legyen örömünk és bizalmunk, amikor Őelőtte állunk.

Igen, tudom, hogy Ő munkálkodik ebben a napban. Igen, vigyázok, nem akarom megítélni az életemet könnyen, nem akarom napról napra azt mondani: Ó, vacak!; mert olyanok az érzéseim. Mert az érzéseim azt mondják: „Ez a nap értéktelen! Teljesen.” Könnyen ezt mondanám rá. Vannak ilyen napjaim, de azt mondom: „Nem! Igen, én itt élek, de valójában én találkoztam Vele, és tudom, hogy Ő vár rám a végén.” Tudom, hogy eljön az a nap. Ez a várakozásom, és így élem az életem ma: Ez a nap az Övé! Neki adom. És ha Neki adom, akkor megvásároltam. Ha Neki adom, akkor igazán az enyém.

Ámen.

Kategória: Egyéb