Miként vágsz utat az élet dzsungeljében?

2015 március 15. vasárnap  10:30

1Kor 12:31b És ezenfelül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.

1Móz 3:17-ben Ádám átkot kapott. Most nem Éva átkáról beszélünk :-), mert Ádámnak ez az átka mindenkire kihat, nyilván. Az ő átka az volt, hogy a föld tövist és bogáncsot fog teremni, haszontalanság lesz a munkájában. Minden erőlködésében zsákutcára fog akadni. Igazából mindig azt fogja találni, hogy megcsinál valamit, és újra meg kell csinálni.

P. Bendegúzzal beszélgettem arról, hogy a Bibliát tanuljuk. A vicc az, hogy tanulom, és valamennyi idő múlva újra meg kell tanulnom ugyanazt. Rendet rakok, és aztán kis idő múlva megint rendet kell rakni. „Ez egy ördögi kör, úgyhogy az ember inkább nem is rak rendet. 🙂 Ilyen egyszerű a megoldás.” Nem! Nem ez a megoldás. Tizenévesek! Nem ez a megoldás.

Ádám átkot kapott, és az átok a hiábavalóság átka volt. Úgyhogy igazából a következőképpen néz ki minden ember élete. A fiatal elindul az életben. Ha végignéz rajta, szabad a pálya. „Fuss! Nincs semmi az utadban. Szabad a pálya.” Aztán mi történik, ahogy éljük az életünket? Felnő benne minden. Felnő a bogáncs, felnő a tövis, felnő az akadály, felnő az akadálypálya… Minden megnő előtte. Dzsungellé válik. „Hogyan fussak? Folyton beleakadok mindenbe. Folyton problémákba ütközöm, és a dolgok nem annyira könnyűek, mert mindig van valami az útban.”

Azért természetszerűleg kezdünk keresni valamilyen rendezőelvet. Keresünk egy elvet, ami utat vág a dzsungelben. Szabad utat ad, amin járhatok, és nem fogok beleakadni semmibe. Keressük azt az elvet. Természetszerűleg azon dolgok felé hajlunk, amikben jók vagyunk. Nyilván. Ha jó előadó vagy, akkor próbálod ezt használni rendezőelvnek. Ha jó vagy a kapcsolatokban: „A kapcsolataim majd rendbe rakják az életemet. Majd a családom rendbe rakja.” Ha jó vagy pénzügyekben: „Jóban vagyok a pénzzel. Úgyhogy a pénz fogja rendbe tenni az életem.” Vagy: „Okos vagyok. Úgyhogy majd a tanulás, a tudás rendbe teszi az életemet.” Ezt reméljük: „Ez majd valahogy végigvezet engem egy sima ösvényen. Az életem végéig csak sétálok, és nem fogok megakadni többé, minden rendben lesz.”

A világunk tele van azzal a hazugsággal, hogy ezek a dolgok majd rendbe teszik az életedet. A nagy sztárüzletember tanítja a módszereket, és azt mondja, hogy ez megadja neked mindazt, amit szeretnél látni: megfelelő öltözék, a megfelelő jármű, a megfelelő aranyóra, a megfelelő szavak, a megfelelő mosoly, a megfelelő hozzáállás… Azt azonban nem fogja elmondani neked, hogy a gyermeke nem áll vele szóba, hogy túl van a többedik házasságán. Azt nem fogja elmondani, hogy amit ő ígér neked – a pénz, az anyagi siker –, az nem fog neked sima ösvényt adni. Ez a rendezőelv nem elég arra, hogy átvágjon az életed dzsungelén. Problémád lesz. Ha van problémád, akkor nem ez a megoldás.

Ugyanígy sok minden más, pl. az egészség. „Fitnesz! Ez majd rendbe rakja az életem. Rendben vagyok, van erőnlétem, bírom. Le tudom futni a távot. Le tudom nyomni a fekvőtámaszokat. Ki tudom nyomni a súlyt… Ez majd rendbe teszi az életemet.” Nem azt mondom, hogy ezek rossz dolgok, de arra, hogy rendezőelvek legyenek az életemre, ezek elégtelenek. Mert ezek nem fognak nekem szabad tiszta ösvényt vágni a dzsungelben. Nem adnak nekem szabadulást, magasabb utat attól az átoktól, amit kapott az ember a legelején, a hiábavalóságtól. Nem fognak fölé emelni. Nekem kell egy felettébb való út – amiről olvastunk –, egy legkiválóbb út, egy magasabb rendű út, ami fölébe megy a többinek. Nincs baj az előbbiekkel, de ha az a rendezőelvem az életben, akkor kétségbeejtő helyzetben leszek.

Van másik lehetőség, másik csapda. Valamiért nem találom meg, amiben jó lehetnék, nem ismerem fel időben azt, amiben jó lehetnék, úgyhogy nem kezdek foglalkozni vele, vagy valaki lebeszél róla. Lehet, hogy gyerekkorodban azt mondták neked: Hú, neked aztán botfüled van! Lehet, hogy nem igaz, de arra gondolsz, hogy a nagybácsi, aki mondta, nyilvánvalóan szeretett téged, és ezért elhitted neki. Aztán lehet, hogy azt lett volna érdemes csinálnod.

Vagy nincs lehetőséged, nincs pénzed arra, hogy foglalkozz azzal, amiben jó lehetnél, vagy nem voltál motivált. Tudod, mi történik? Az ember úgy érzi: „Kicsaltak engem ebből, pedig lehettem volna jó benne. Miért nem léptem rá az útra?” Tudod, mi lesz. Az ember frusztrált lesz. Mi jelent ez? Könnyen irritálhatóvá válik, irigykedik másokra, akiknek sikerült, vagy nekiáll mártírkodni. Rendszerint a családban ezt így mondják a gyerekeknek: „Én csak gályázom értetek. Hálátlanok!” Ez szörnyű csapda. A másik lehetőség, hogy az ember dühös lesz: „Miért nem kaptam meg a választ? Miért nem volt meg a lehetőségem?”

Vagy: „Megvan, hogy mit kell csinálni. Összetettem az életem. Megtaláltam a rendezőelvet. Nemcsak hogy életerős vagyok, de én vagyok a fitneszedző.” Tudod, mit talál? „Mégsem tudok átmenni az életen bukdácsolás nélkül. Meg vagyok döbbenve. Hazudtak nekem.” – és dühös. Aztán mi történik? Bántalmazóvá válik, visszaél emberekkel, sért embereket szavakkal, vagy más módon. Harag van a szívében amiatt, hogy csalódott. Mert nem bírt átjutni.

Megjegyzés. Most olvastam, hogy egy hónappal ezelőtt az Iszlám Állam megint kivégzett huszonegy egyiptomit. A bűnük az volt, hogy keresztények voltak. Arra gondolok, hogy a harag, a frusztráltság meddig viheti el az embert. Miért csinálja ezt az ISIS? Ez egy marketing-stratégia. Találtak egy olyan piaci szegmenset, amit senki nem próbált meg elfoglalni. Legalábbis nem olyan brutálisan, mint ők. Azt mondták maguknak: „Mi ezt meg tudjuk csinálni. Mi ezt keményebben tudjuk csinálni, mint bárki más, és el tudjuk adni magunkat. Mi vagyunk a 100%-ig hithű emberek. Nem törődünk semmit semmivel. Se élettel, se értékkel, se józansággal, se családdal… Mi 100%-ban hithűek vagyunk.” Így népszerűsítik magukat. Erről szól az egész.
Ha már itt tartunk, miért csatlakoznak emberek ehhez a szervezethez? Tizenévesek, felnőttek Angliából, az USA-ból, Ausztráliából utaznak oda, és csatlakoznak. Miért? Én azt gondolom, hogy az Igében van erre a válaszunk. 2Thessz 2:7-ben azt olvassuk, hogy a gonoszságnak van egy rejtélye. Az emberek érzik azt, hogy van itt valami, ami mélyebb. Ez nem csak bűntény, ez nem csak rossz. Ebben gonoszság van, és van ezzel mélység. Olyan, mint egy szakadék. Az ember beleszédülhet – mert van egyfajta furcsa vonzása. Az ember ezt nem akarja, de belenéz, meg akarja nézni. Voltál-e már úgy, hogy szakadék szélére kiálltál, hogy lenézz? Miért? Miért csinálod? Ez veszélyes, mégis megcsináljuk. Miért? Mert van ott egy mélység. Ugyanez van a gonoszsággal, hogy van rejtélye, van mélység, amit nem értünk meg, és von bennünket. Ez volt Hitlerrel is, és az egész tömeggyilkossággal, hogy volt benne rejtély, ami vonzotta az embereket.
A rejtély vonzza az embereket ma is. „Mi van ebben? Van mélysége, van valami, amit nem értek.” A gonoszságnak van rejtélye és van vonzása. Felénk is van vonzása, de nekünk van több. Nekünk van egy felette való út, egy kiválóbb út. Tudod, hogy miért vonzzák az összeesküvés elméletek az embereket? Azért, mert van benne rejtély, ami körülvesz minket.
Van benne valami, amit nem értünk jól, és ez vonzza az embereket. Ne legyél ilyen buta! Ne legyél ilyen ostoba! Nyilván nem gondolom, hogy valamelyikünk felkerekedik és elmegy harcolni ezzel a szervezettel, de látni kell, hogy van valami több. Nem csak rosszaság, nem csak bűntény, hanem van mélysége a gonoszságnak, és annak van egy szédítő vonzása az ember felé.

Vissza az üzenethez. Szóval, megvan a dzsungel, lehet, hogy van egy jó rendezőelved, vagy lehet, hogy nem sikerült találnod egyet sem, de a végeredmény ugyanaz: „Frusztrált vagyok és haragszom, mert valaki hazudott nekem. Ez így nincs rendben.” – és úgy látod, hogy nem tart sehova. Péld 4-ben olvasunk erről.

Péld 4:18 Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig.

Ez a magasabb út. Ez a felsőbb út. Az az út, amelyik valahogy elkerüli ezt a dzsungelt. Nem lehet kikerülni se balra, se jobbra, de lehet fölé menni. Nem egyedül, de az Úrral igen. Itt van ez a szó: igazak – mi köze ennek az igazsághoz? Mi köze a jog előtti igazsághoz ennek? „Miért oldaná meg az az életemet? Ne viccelj velem! Az hogyan oldaná meg a problémámat?” Isten azonban bedobja ezt az életünkbe. Azt mondja nekünk az Igéjében: Figyelj, az igaz ember ösvénye az másféle ösvény!

Az olyan ösvény, amely egyre világosabb, és amely egyre szabadabb, ahol egyre jobban látsz, ahogy előremegy az életed. Nem vagy egyre frusztráltabb, nem irritál egyre jobban ilyen módon: „Irritálsz engem. Mert fiatal vagy. Még előtted az élet. Még rendben vannak a dolgaid. Te még nem rontottál el annyit, mint én. Az életed jobban rendben van, mint az enyém. Te még nem rontottad el a gyermekedet. Te még nem rontottad el a házasságodat. Utállak ezért. Irritálsz engem, irigy vagyok rád.”

Akkor Isten bedobja ezt a képbe, és azt mondja nekünk: „Idenézz! Én adnék neked valamit, többet, nagyobbat, de választanod kell ösvényt. Választanod kell, hogy merre mész.” Mert amikor elolvassuk a Példabeszédekben, hogy mit csinál velünk a bölcsesség – csak olvasd el az 1-4. fejezeteket –, akkor azt látjuk, hogy ez szabadságot ad nekünk, amikor az Úrral járunk. Péld 2:13 ne hagyjam el az igazságnak az ösvényét! Ne térjek rá a hamisság ösvényére. Ne örvendezzek a gonoszban.

Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Én tartogatok neked valamit. Én leszek a te pajzsod, és másik ösvényen foglak járatni. Az nem a saját erőd.” Lehet, hallod ezt az üzenetet, nem hiszel Jézusban, nem érted az egészet, és azt mondod nekem: „Rendben, értem. A te rendező elved a Biblia. A te rendező elved ez az igazság-dolog, amit emlegetsz. A te rendezőelved ezek a szabályok. Rendben, de miért jobb a te rendezőelved, mint az enyém?” A válaszunk az, hogy nekünk nem rendezőelvünk van, hanem nekünk rendező Személyünk van. Ez egészen más képlet, Jézus Krisztus. Ő valaki, Aki rendez. Nem pedig egy elv, amire próbálunk támaszkodni.

Mert egy elv az személytelen. Az olyan, mint egy kalapács, vagy működik, vagy nem. Lehet, hogy az egyik dolgot megoldja, úgy értem, a kalapács jó dolog, ha szöget akarok beverni, de ha a mézet akarom elkeverni a teámban, arra nem hasznos, arra nem működik. Ezt csak azért mondom, mert így van az elvekkel. Jézus Krisztus, Ő a rendező Személy, és Isten bedobja az életünkbe. Azt mondja: „Figyelj! Neked erre van szükséged, neked ez a szabadság kell.”

Neked nem valami más kell, mert ott mindig bajban leszel. Mész az utadon, és: „Van egy kiváló rendező elvem! Például a vallás, az kiváló rendezőelv nekem.” – Ki tudja, melyik! Pötty van az ember fején, vagy dobálja a kereszteket, vagy muzulmán… – Mész, és azt találod, hogy Péld 4:12 a lépéseid még mindig nem szabadok, megszorulnak a lépteid. Olyan, mint amikor a lábad elakad az aljnövényzetben, és nem tudsz lépni, hanem megbotlasz. Nincs ott válasz, mert ez csak egy rendezőelv. Szép lehet, jól ki van találva, lehet, hogy valaki eladta neked, de nem elég.

Neked rendező Személyre van szükséged, Jézus Krisztusra van szükséged. Megtaláltad Jézus Krisztust az életedben? Mi megtaláltuk és nagy örömünk van ebben. Megtaláltad Őt ma újra? Ez nagyon fontos dolog az életünkben. Újra és újra és újra… rábukkanni Jézusra. Amit ír Mát 6:6.

Valaki azt mondta nekem a házasságról: Szükségem van egy dühöngőszobára! Azt feleltem: Amire neked szükséged van, az a Mát 6:6, a belsőszoba, ahol találkozol az Atyával, ahol imád van, ahol áhítatod van. Ha ott elengeded a haragod, ha ott felengeded a dolgot, megszabadulsz, és akkor nagyobb kapacitásod lesz az életre. Ez az, amit Isten mond nekünk. Nem véletlenül.

Mát 6:33 Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.

Az ember, aki kapkod egyik elvtől a másikhoz, innen oda, és onnan ide, ő azt mondja: „Próbálkoztam a képzéssel, jártam egyetemre, és aztán láttam, hogy ez nem elég, úgyhogy átmentem alkoholistába. Az sem volt elég. A barátok, a buli, az sem volt elég. A család? Elváltam, az sem volt elég.” Isten azt mondja nekünk: „Mi lenne, ha előrevennéd, elsőbbséget adnál annak, amit Én mondok neked? Vedd előre az Én igazságomat! Vedd előre az Én Fiamat az életedben. Vedd előre Őt, Aki a megoldásod, Aki a válaszod, Aki szeret téged.” Figyelj! Ez az, amire szükségünk van.

Aztán Őbenne rengeteg dolog van. Az előbb említettem a gonoszság rejtélyét. Figyelj azonban! Nem kell, hogy a gonoszság rejtélye vonzzon bennünket, ha megtaláltam azokat a rejtélyeket, amiket Isten ad nekem. A mi Istenünk tudja, hogy szükségünk van többre. A mi Istenünk tudja, hogy nem rutin kell nekünk, nem az: „Megyek körbe-körbe, ez az életem. Ezt adta Isten nekem, hogy így éljem az életem. Jövök, megyek, jövök, megyek… ezt csinálom folyamatosan, és ez az egész életem.”

Isten tudja, hogy többre van szükségünk, úgyhogy adott nekünk olyan dolgokat, amiket nem tudunk jól megragadni, de valósak, és tanulunk róluk. Mindig van egy újabb mélysége. Márk 4:11 a királyságnak a rejtélye, Isten országának a rejtélye – tanulmányoztad már? Utánanéztél már? Ismered? Tudod, miről beszélek?

Róm 11:25 Izrael helyreállításának a rejtélye. Tanulmányoztad? Tudod, miről beszélek? Tudod, hogy van ilyen ígéret, hogy Isten helyre fogja állítani Izraelt? Ebben rejtély van, azt mondja nekünk ott. Róm 16:25 a bevégzett munkának a rejtélye. Ezek közül csak egy is elég egy egész életre, arra, hogy csak tanulmányozzam, hogy utánamenjek. 1Kor 15:51 az elragadtatásnak a rejtélye.

Tudod, miről beszélek? Bátorítalak, hogy ismerd meg ezeket. Mert ha nem mész utána, akkor lesz másik rejtély, ami vonz téged, valami másnak a rejtélye, a hatalomnak a rejtélye. A keresztényeket időnként megragadja a hatalomnak a rejtélye, izgatottak lesznek, és beállnak egy politikai lázadásba, vagy valami másba.

Tudod jól, nem prédikálunk politikát soha, és ennek megvan az oka. Az, hogy nekünk másik rejtélyünk van. Nem azért, mert nem tudunk róla, nem azért, mert nem számít az életünkben, hanem mert van másik rejtélyünk. Ef 1:9 Isten akaratának a rejtélye. Tudod, hogy miről beszélek? Tanultad? Utánamentél? Vegyük komolyan a szívünkben, ne vegyük félvállról.

Ef 3:4-ben olvasunk Jézus Krisztus rejtélyéről. Ezt Isten adta nekünk. Ez csoda az életünkben. Jézus Krisztus – Neki van mélysége, amit nem tudunk megismerni, de tanulhatunk. Hívogat bennünket. Kol 2:2 az Ő istenségének a rejtélye. Gondolj bele, hogy Isten itt járt a Földön, itt volt közöttünk. Ő ismert bennünket, átélte az életünket. Micsoda mélysége van ennek! Minden Karácsonykor, minden Húsvétkor – mindjárt itt a Húsvét! – erről beszélünk. (Lesz húsvéti színdarabunk. Tervezz rá, imádkozz érte, kérlek.)

Ám nem csak ennyi. Azt olvassuk Ef 3:9-ben, hogy a Gyülekezetnek van rejtélye. A Gyülekezetnek van mélysége, amit nem könnyű kiismerni. Tanulmányozni és utánamenni – az egész életem eltelhet ezzel. Nyilvánvalóan!

Ef 5:32 a házasságnak van rejtélye. Nagyon sok ember odahagyja a házasságát, egyszerűen csak elengedi, eldobja: „Nem ügy! Nem gond. Nem kérdés.” Mi a hiba? Szerintem az, hogy nem tanult meg Istennel gondolkodni a házasságáról. Úgyhogy gondolkodik anyagilag róla, gondolkodik a szexről, gondolkodik a vitatkozás mennyiségéről, a problémákról, a konfliktusokról. Viszont nem tanulja meg, hogy ennek rejtélye van, amit Isten szeretne leleplezni az ő számára, és nem nyúl mélyebbre, és nincs csoda az életében a házasságában, holott lehetne.

Ef 6:19 van rejtélye az evangéliumnak. Megtanultad? Ismered? Bátorítalak. P. Shane tanítja a bibliaiskolában az evangéliumokat, tanulsz róla? Utánamész? Nyomulsz érte?

Ha nem megyek utána, akkor tudod, hogy mi történik nagyon könnyen? Akkor könnyen megtörténik, hogy van egy másik mélység, másik rejtély. Péld 9:17 azt mondja a házasságtörő nő annak a férfinak, akit el akar csábítani, hogy a titkon evett kenyér édes. „Van egy rejtély az ágyamban, amit nem ismersz. Gyere!” Tudod, mit? Ha nem merül el abban a rejtélyben, amit Isten ad, akkor elkapja egy másik rejtély, és elvonja az. Hazug rejtély. Nincs titok a nő ágyában. Nincs ott semmi. Van egy pillanatnyi gyönyör, aztán csak a hosszú sajnálkozás, és lehet egy tönkretett élet. Csak a hosszú-hosszú sajnálkozás, és aztán semmi. Ha nem ismerem Istennek a rejtélyeit, ha nem ragadom meg, akkor nem megyek mélyre ezzel.

1Kor 2:7 az evangélium prédikálásának a rejtélye. Kimész az utcára, vagy ülsz a munkahelyeden, vagy családi összejövetel van – temetés, esküvő, vagy született egy gyerek – és azt mondod valakinek: Ez egy csoda! Az ember azt feleli: „Igen, ez csoda. Új élet. Hogy lehet nekem gyerekem?” Aztán beszélgettek, és ebben rejtély van.

Kol 1:27-ben azt olvassuk, hogy van még egy rejtély: Krisztus tebenned. A hívőben. Ha hívő vagy Jézus Krisztusban, akkor Ő benned van. Akkor Ef 1:13 bejött az életedbe, amikor hittél. Elpecsételt téged a Szent Szellemmel, amikor hittél, és Jézus bejött az életedbe. Ez rejtély. Hogy működik ez? Tanuljuk ezt, növekszünk benne, remélem.

Mert egyébként találsz egy ostoba rendezőelvet, ami semmire nem jó, ami elég az első két méterre, de aztán még van hetven év előtted. Aztán azt mondod: „Te jó ég! Ezért tanultam öt évig az egyetemen?” Tudhatod viszont, hogy nem vagyok ellene az egyetemnek, nem vagyok ellene az üzletnek.

Mellesleg, nincs olyan, hogy keresztény üzlet. Ezt csak mondanám. A gyülekezetként mi nem támogatunk üzleteket. Szeretném, ha ezt mindenki értené. Ezt időnként elmondjuk, hogy tudhasd. Imádkozunk viszont a cégekért a gyülekezetben, és hálásak vagyunk, ha erre van valakinek ajándéka. Nem ellene vagyunk, de ez nem lehet rendezőelv az életünkben. Mert ha ez az, akkor megrabol.

Hadd említsek még néhányat! 1Tim 3:9 a hitnek van rejtélye. Ezt tudjuk. Van hitetlenségem a hittel együtt – ez hogyan lehet? Mégis megvan. A hitnek van rejtélye. 1Tim 3:16 az Isten szerintiségnek van rejtélye.  Jel 10:7 van rejtélye Isten akaratának az utolsó időkre. Tanulmányoztad? Utánanéztél? Jártál valaha Jelenések órára a bibliaiskolában? Jártál valaha Gyakorlati gyülekezettan órára? Jártál valaha imacsoportba? Volt olyan, hogy imádkoztál? Volt olyan, hogy itt maradtál egy szerdai napon, vagy eljöttél, és imádkoztál, mert meg akartad ismerni jobban Krisztusnak a rejtélyét?

Csak szeretnélek bátorítani! Tizenegynéhány rejtély van, amit Isten adott nekünk. A világ mindig dobálja az álrejtélyeket, az álizgalmas dolgokat, és azt mondja: „Figyelj! Válaszd ezt! Ez a jó rendezőelv. Nézd meg, ő is sikeres lett vele.” Az egyik kedvencem egy nagy plakát. Gyönyörű ló, naplemente, a férfi fehér cowboykalapban lovagol, bizonyos cigarettamárkát reklámoz, ami ott lóg a szájából. Az ember meghalt rákban, persze. Emberek tényleg elmennek ebbe az irányba. Nem főként a cigarettáról, vagy az alkoholról beszélek – nyilván. Lehet, hogy az életemben ráakadok valami ilyesmire, és Isten azt mondja: Válassz! Ám a világ is ezt mondja. „Pásztor! A jó állás nevű rendezőelv! A kapcsolatok! A pozíció, a helyezkedés nevű rendezőelv annyit ígér nekem! Azt mondja nekem, hogy az egész életemet rendbe teszi, és a legjobb része az, hogy még csak meg sem kell változnom hozzá.” Hát ez az!

Nem járhatok azon a felsőbb úton, hogyha Isten nem dolgozik a szívemben. Nem járhatok azon az úton, ha nem változik az életem, ha nem növekszem. Vannak emberek, akik azt mondják, hogy a bűnözés az út. Ez lenyűgöz engem, hogy emberek ezt mondják. Vannak viszont, akik azt mondják: Az lesz az én egyenes utam. Igen, valahova vezet, az biztos!
Mondhatod: „Ezek a rendezőelvek nekem annyit ígérnek! Isten pedig csak azt mondja, hogy világosabb lesz az ösvényem, és az egy felsőbb út. Nem is tudom. Nekem jobban tetszik, amit a világban ígérnek.” Ezért nevezzük hitnek. Döntened kell, hogy kiben bízol. Döntened kell, hogy kinek hiszel. A világnak nincs gondja, a világ nem problémázik azon, hogy ígérjen neked valami újabbat, adjon neked még egy játékszert, szórakozz még egy kicsit. Nem probléma. Mosolyogva eladja neked az újabb ostobaságot.

Döntened kell azonban, választanod kell személyesen: „Mit hiszek? Mi a hitem?” Erről beszélünk nagyon egyszerűen. Figyelj! A csoda, ami történik az életemben, ahogy Isten dolgozik bennem, és tudod, mi történik? Amikor ezt az utat, Jézus Krisztust választom, és Ő vezet engem azon az úton, akkor tudod, hogy mi történik? Azelőtt félelem volt az életemben, Zsid 2:15 a halál félelméből kiindulva nagyon sok félelem volt az életemben, és aztán, ahogy Jézussal jártam, Ő kivezetett engem, Ő túlvezetett, egy értelemben fölé vezetett, és ami még jobb: még bátoríthatok is valakit ebben. Isten ezt csinálja az életemben, hogy továbbadhatom.

Hány és hány ember van ebben a világban, aki vigasztalhatatlanul gyászol hosszú éveken át? Ezek tragédiák, persze. „Elveszítettem a fiamat.” „Elveszítettem az otthonomat, és az utcán élek.” „Elveszítettem a házastársamat!” Igen, értem ezeket, de azon az úton Krisztussal – 2Kor 1:4 – nemcsak hogy vigasztalást nyersz, hanem még ráadásul te vigasztalhatsz valaki mást, akinek szüksége van. Nemcsak hogy neked elég lesz, hanem még te adhatsz.

Ef 4:28-ban nem csak azt mondja: Kövess Engem a pénzügyeidben!; hanem: „Kövess Engem a pénzügyeidben, és azután még te leszel az, aki adni fog. Ne fecsérelj, tegyél félre, élj bölcsen – le van írva, megvannak a gondolatok rá –, és aztán még te leszel az, aki megáld másokat.” Miét mondom ezt? Azért, mert Mát 6:33 szerint keress először, tedd előre, legyen ez az első!

Annak idején a feleségemmel hoztunk egy döntést, hogy itt leszünk minden istentiszteleten, hogy nem lesz fontosabb senki és semmi más. Nem számít, hogy a fiam zongorázik-e vagy sportol-e. Csinálhat bármit, nem érdekel, itt leszünk. Nem bántuk meg. Miért? Egyrészt a gyermekem nem sínylette meg, nem lett sérült, nem lett szörnyű az élete. 🙂 Aztán lettek barátai, akik nem lettek volna, ha nem jártunk volna minden szombaton együtt evangelizálni. Ráadásul nagyon sok jó történetünk van Fehérvárról a harang mellől, ahol együtt evangelizáltunk: egyszer csak hallom – talán öt-hat éves lehetett – “Papa, papa!” Nézek körül, hol van, honnan szólít. „Itt, itt, papa!” Nézek föl, még följebb… Van ott egy nagyon magas fenyőfa, és a fiam felülről integet. „Le tudsz jönni?” „Igen!” „Jól van, csak gyere!” – és letörölgettem a homlokomról az izzadságcseppeket. 🙂 Szóval, nem bántam meg.
Még valami: Ezzel tanítok neki valamit. Azt mondom neki, hogy fontos, hogy nincs ennél jelentősebb. Ez annyira értékes! Továbbadok valamit. Nem egy ostoba rendezőelvet, ami nem lesz elég nekem semmire hosszútávon, hanem remélhetőleg azt a Személyt, Aki számít. Akkor nem fog elkapni engem a másik mélység, mert itt megtaláltam a mélységet Jézus Krisztusban. Ámen.

 

Ha még nem ismered Jézust, akkor szeretnélek hívni erre. Pál azt mondta: Mindenek felett való út a szeretet útja. Ez a legfelső út. Valószínűleg csalódtál már. „Igen, a szeretet szép dolog. Főleg, ha működne.” Figyelj azonban, Isten szeretete működött. A szeretet tényleg csak úgy működik, ha Isten benne van a képben. Hívd be Őt az életedbe. Jézus érted halt meg a kereszten, a te bűneidért fizetett és az enyémért is. Ha hívod Őt a mai napon, ha Neki adod a szíved, ha vágysz Rá, ha Őt akarod, akkor Ő új életet ad neked. Ő bejön, és mindenek felett való utat ad neked.

Mondd azt Neki a szívedben, egyszerű szavakkal szólítsd meg Isten a szíved csendességében: „Jézus! Gyere az életembe. Legyél az én Megváltóm, ments meg engem. Nem értek mindent, de vágyom Rád, hívlak Téged, adj nekem új kezdetet, új életet. Jézus, gyere az életembe!”

Ha életedben először meghoztad ezt a döntést, küldj nekünk egy e-mailt (iroda@nullbibliaszol.hu), hadd örüljünk veled.

Kategória: Egyéb