Mekkora a szeretet, ami egybeilleszt és összetart?

2015 április 15. szerda  18:30

Ma reggel, ahogy szokott lenni szerda reggelenként, volt egy imaalkalmunk. Valaki imádkozott, és azt mondta: Add Uram, hogy ne legyünk olyan szégyenlősek, ne legyünk olyan képmutatóak. Aztán megállt kicsit, és megismételte: Uram, add, hogy ne legyek olyan képmutató, ne legyek olyan szégyenlős… Arra gondoltam, ahogy Isten tanít minket imádkozni, és az annyira nagyszerű, mert a szívünkhöz viszi a dolgot.

Az imáink nem ismétlődőek, nem bevásárló listák. „Van egy nyomtatott listám. Csak elsorolom, eldarálom Istennek, és megvagyunk. Megcsináltam a dolgomat. Uram, áldj meg mindenkit, ámen.” Az imáink nem ilyenek, hanem Isten tanít minket imádkozni, és úgy tanít minket imádkozni, hogy a szívünkhöz közel viszi a dolgot. Valahogy úgy kezdődik: „Uram, kérlek, tegyél a másikkal valamit. Uram, változtasd meg, hogy normálisan tudjunk kommunikálni.”

Aztán Isten közelebb hozza hozzám imában, imádkozom, és azt mondom: Uram, add, hogy legyen alázatunk. Aztán végül: Uram, add, hogy nekem legyen alázatom. Ez zajlik a szívünkben, Isten közel hozza hozzánk, szól hozzánk, és szolgál felénk. Ezért olyan csodálatos az ima, ezért van nagyon nagy szükségünk rá, mert Isten dolgozik az életünkben ezen a módon.

Eféz 2:19 Ezért tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe,

Ez hívőkről szól. Azokról, akik megismertük az Urat. Elmondja nekünk, hogy milyen pozíciónk van. Nem távolvalók vagyunk, már nem vagyunk idegenek, nem vagyunk messze onnan, ahol lennünk kéne, hanem már Benne vagyunk. Sokszor vannak kételyeink. Lehet, hogy úgy érezzük: Nem vagyok idevaló.

Nem tudom, hogy érzeted-e már. Valószínűleg igen. 🙂 Van, aki inkább: „Én túl öreg vagyok ide.”; „Túl fiatal vagyok ide.”; „Túl szép vagyok ide.”; „Túl csúnya vagyok ide.”; „Túl gazdag vagyok ide.”; „Túl szegény vagyok ide.”… Egyszer, talán ’91-ben beszélgettem egy emberrel. Állt az ajtóban, benn ment a dicsőítés, és mondtam neki: Tessék bejönni! Idősebb férfi volt. Azt felelte: Nem, nem. „Jöjjön csak be!” Aztán azt felelte: Én nem vagyok idevaló. Még egy kicsit beszélgettünk, aztán bementem.

Azt láttam meg, hogy ez a szívemben dől el. Felismerem-e, hogy idevaló vagyok, hogy Istenhez tartozom, hogy Istenhez való vagyok, vagy pedig elhiszem a hazugságot, hogy nem vagyok  Isten akaratába való? „A bűnöm miatt én nem tartozhatok az Ő akaratába. A gyengeségem miatt én nem vagyok szent. Amiatt, hogy nem olyan a jellemem, mint szeretném, Isten terve bizonyára szétesett a számomra.” A 19. vers erről szól: Ezért tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe.

Ef 2:20 akik az apostolok és próféták alapkövére épültetek, ahol a szegletkő maga Jézus Krisztus.

Ez bizonyos alapról beszél. Erről olvasunk 1Kor 3:10-től. Ez az alap Jézus Krisztus. Ez az alap nem az apostolok, hanem alattuk is van valami, Jézus Krisztus. Ő a lényeg, Ő az alap. Ő miatta vagyok befogadva. Nem az én jóságom, tökéletességem, alkalmasságom, szuper voltom miatt, hanem amiatt, hogy Jézus Krisztus elvégezte értem. Úgyhogy mindegy mennyire rontom el, ha Jézusban vagyok, akkor van alapom, amiben be vagyok fogadva. Nem számít, mennyire vagyok összezavarodva. Ez gyönyörű dolog az életünkben.

Ef 2:21 Benne van az egész épület összeillesztve, és benne növekszik szent templommá az Úrban,

Benne van az egész épület összeillesztveEbben a szóösszetételben az összeilletve kifejezés három szóból jön össze a görögben, ami a szünarmologeo: együtt és ragasztani és illeszteni. Mint ahogy a téglát rárakod a malterra, és teszel közé is, hogy összetapadjon minden oldalról. Együtt ragasztani és illeszteni. Ez a munka, amiről szól, és arról beszél, hogy Őbenne van az egész épület összeillesztve.

Ef 2:22 akiben ti is együtt épültök a Szellem által Isten hajlékává.

Ez a Gyülekezetről szól, Isten munkájáról, arról, hogy Ő épít bennünket.

Mennyire szeret téged Isten? Van egy egyszerű válaszom, és itt az illusztráció:

 

tovis

Mennyire szeret téged Isten? Ennyire. Ez egy tövis, és fontos szeretet-kifejezés. Mennyire szeret téged Isten? Ennyire. Nagyon fontos, hogy ezt így értsük és lássuk, mert ez valós. Ez nem elvont. Ha piszkálom, vérezni fogok. Fájdalmas. Nem elvont. Ára van, szóval nem elvont.

A legtöbb ember, amikor a szeretetről beszélünk, nem ezekben a kategóriákban keresi. A legtöbb ember nem fogadja el, hogy a szeretet költséges. A szeretet költséges! Úgy értem, ha gyermeket nevelsz, gondolj bele, hogy mennyibe kerül neked egy gyermek. Persze, ezt nem szoktuk számolni. … Remélem, hogy nem számolod. 🙂 Egyszer mentünk hazafelé az autóban, és beszélgettünk valamiről a fiammal. Már nagyon régen történt ez. Rövid fejszámolás után mondtam neki: Legalább három és fél millió forintba kerültél nekünk eddig. Emlékszem arra, ahogy elkerekedett a szeme: Mennyi?! Gondolom eszébe jutott: „Hol az a pénz? Hova tettétek?”

Naná, hogy nem gondolkodunk így, de igaz, hogy a szeretet költséges. Igazából jobban szeretünk így gondolkodni: Amíg úgy lehet az életem, ahogy vagyok, addig szeretlek téged. És még egy, ahogy gondolkodunk: A szeretet nem lehet fájdalmas. A mi magyarázatunkba nem fér bele, hogy a szeretetben legyen fájdalom.

Mennyire szeret téged Isten? A válaszunk az lenne, hogy ennyire – a tövis –, vagy inkább azt mondanánk, hogy annyira – a kereszt. Viszont a kereszt a fejünkben annyira vallásos szimbólum, hogy inkább most nem azt használom. Isten ennyire szeret téged. Ez az, amiről beszélünk, hogy a szeretet csodálatos dolog, de van ára, van fájdalma, van mindennapi valósága, és – habár ezt nem szeretem elismerni – a dolog így működik: nem elvontan.

Könnyen mondjuk, szeretjük ezt mondani dolgokra: Ez így nincs rendjén az életemben. Valami történik velem, és: „Ez így nem lehet rendben. Ez így nincs rendben. Biztosan!” Pedig valójában csak azt kéne mondanom, azt lenne helyes mondani: „Ez nekem így nem tetszik. Ez nagyon távol van attól, ahogy lennie kellene – nem tetszik!” Ezt lehet mondani. Ez igaz lehet. Ám amikor azt mondod: Ez így nincs rendjén!; biztos vagy benne? Nagyon sokszor a problémám pusztán annyi, hogy nem az én akaratom van meg. „Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg az én akaratom…” Ez nagyon sokszor így működik a fejemben és a szívemben. „Jöjjön el a Te országod… a Te akaratod.” Ez nem fér bele, nekem. Így könnyen mondom: Ez nem lehet helyes.

Úgy értem, Krisztus a kereszten, a fején a koszorú ilyen tövisekből, erre azt mondanám: „Ez így nem lehet helyes. Hát, ez … ez … ez így nincs rendjén.” Ugyanígy az én életemben, amikor a bajban, a problémában vagyok: Ez így nem lehet rendjén. Nincs azonban igazam. A valóság az, hogy ez így lehet rendjén. „Nekem nem tetszik.” Nem kell hazudni efelől, nem kell úgy tenni, mintha tetszene, nem erről szól a kereszténység, hanem arról: „Nekem ez nem tetszik, de Uram, a Te akaratod legyen meg. Szeretnék megszabadulni ebből, de a Te akaratod legyen meg.” Ez óriási kihívás nekünk.

Az efézusi gyülekezet nagyon gazdag volt a tanban, nagyon jól értették a Bibliát. Jel 2:4-ben azt olvassuk, hogy elhagyták az első szeretetüket. Ez arról szól, hogy ők nem voltak összeillesztve. Hadd használjam a következő illusztrációt. Lehet, hogy megvan nekem az Ige. Megvan, de úgy van meg az életemben, hogy attól még valahogyan nem férek össze a testvérekkel. Megvan az Ige gazdagon, bőven, értem, amit mond, össze tudom kapcsolni a dolgokat, le tudok vezetni belőle következtetéseket, miközben „használom a könyökömet is” teret, pozíciót, elsőbbséget követelve magamnak a gyülekezetben. Ha testvérek is ugyanígy vannak (hogy nem férnek meg), és mindannyian ugyanígy kezeljük egymást, akkor bajban vagyunk. Az lenne ám a nagyszerű gyülekezet!

Ez volt az efézusi gyülekezet. Jel 2:4 odavolt az első szeretet. Ennyire szerették egymást: „Ó, az nem volt annyira fontos. Tudom azonban az igazságot, tudom a tant.” Mi van viszont a szeretettel? Mi van a közösséggel? Az ismeretük, a tan nem illesztette, nem ragasztotta őket össze. Nem volt meg ez közöttük. Megvolt nekik az Ige, mégsem illesztette őket össze az az Ige. Olyan veszély ez, ami velünk is megtörténhet. Lehet, hogy szellemi gyülekezetben vagyok, ahol az emberek be vannak töltve a Szellemmel, ahol alávetik magukat az Igének, ahol hitben járnak, élnek az Úrral, de van, aki nem. Úgyhogy ő egészen másként jön ide be, nem illik ide, és valami baj van vele. Nincs rendjén, nem illik bele ebbe a közösségbe.

Ez a probléma szétdobhat gyülekezeteket. Nyilván. Ezért szakadnak gyülekezetek, mert nem Isten Igéje és a szeretet – nem ez, amiről itt olvasunk – illeszti őket össze, hanem valami más. Valami más érdeklődés, valami egyéb dolog, valami olyasmi köti őket össze, ami nem a lényeg. Mondhatnánk néhány dolgot, például tetszik neki a zene, vagy tetszik az, ahogy beszélnek, mert logikusan beszélnek, vagy hangosan beszélnek, vagy bátran kimondanak dolgokat, vagy alázatosak, vagy tetszik, ahogy mondják, vagy vannak csodák, vagy vannak kapcsolatok. Külső dolog, ami összeköti a gyülekezetet. A baj ezzel az, hogy ez sem végzi el, nem illeszt össze és ragaszt egybe. Mindet nem fogja megcsinálni. Nem fog összetartani, amikor jön a próba, amikor jön a kihívás.

Ezért olyan fontos, hogy Kol 3:16 az Igében gazdagon legyünk kiképezve, hogy abban növekedjek, hogy amikor meggyengülök, akkor az Ige jön velem, a gyengeségemben velem van. A másik oldala pedig a szeretet, Isten munkája az életemben, és Isten szeretete az én életemben, ami lecsiszolja belőlem azt, amire nincs szükség, azért, hogy beilleszkedjek, és összeragadjunk együtt. Isten beilleszt minket, összeilleszt minket a gyülekezetben az Ő akaratában. Erőteljes gondolat, hogy ezt kellene keresnünk.

Bátorítalak, keresd Isten Igéjét, keresd Isten Szellemét és az Ő vezetését az Igében, az Igének alávetve. Annyira szükségünk van erre! Miért? Azért, mert a testvéremnek, amikor bajban van, kell egy Ige az ő szükségében. Kell neki egy “helyén való” Ige, kell egy helyén való gondolat Istentől, Ézs 50:4. Ha Isten nem tanít meg engem, akkor ugyan honnan lenne nekem olyan? Ezért van az a vágyunk, hogy az Igét kapjuk. Ezért nem akarom, hogy valami eltávolítson engem az Igétől. Vannak emberek, akik kiakadnak, hogy a bibliaiskoláról mennyit beszélünk. „Túl sok, hagyjátok abba!” (Gyors számolás. A bibliaiskola úgy ezeregyszáz óra. Jézus a tanítványokkal, ők három évig együtt voltak minden nap. Ez inkább tizenháromezer óra. Az igazság, hogy vissza vagyunk csúszva. Bajban vagyunk. Nem törődünk az Igével eléggé. 🙂
Ám az igazság, hogy ebből sosem lehet elég. Mindig szükségem van rá.

Tudod, mi a nagyszerű ebben az összeillesztésben? Az, hogy ez nem csak itt van meg, nem csak akkor, amikor itt vagyunk, hanem akkor is, ha hazamegyünk, és otthon vagyunk. Megvan, amikor otthon vagy a házastársaddal, aki nemhogy nem akar gyülekezetbe jönni, hanem azt sem akarja, hogy te gyere. Lehet, hogy otthon vagy a betegségeddel, vagy a gyermekeddel, vagy nem vagy képes szolgálni olyan módon, ahogy szeretnél, de ettől még, ha Isten Igéje van a szívedben, és Isten Szelleme van az életedben, Jézusban vagy, akkor ez összeilleszt bennünket, összeköt minket ezen a módon, és bárhol vagy, megvan a közösségünk.

A szeretet az, ami összeilleszt bennünket. Nem elvont dolog. Nem az, hogy kifejezem azt, amit én akarok. Nem az én célom. Isten azért mutatta meg nekünk az Ő szeretetét. Azt mondta nekünk: „Figyelj! Ha nem találod meg az Én szeretetemet, akkor minden motivációd mindig csak szét fog húzni benneteket.” Minden futballcsapat, akiknek nagyon jól együtt kéne dolgozni, mégis  minimum tizenegy irányba mutat. Minden cégben, nem számít, hogy hány ember van benne, mindig szanaszét mutatnak az irányvektorok. Minden házasságban, minden családban mindig jelen van egy széthúzó erő. „Az én akaratom, az én gondolatom, az én céljaim…”

Isten azt mondja nekünk: „Találd meg az Én szeretetemet. Lehet, hogy nem olyan csinos, mint szeretnéd. Lehet, hogy nem néz ki olyan jól, mint szeretnéd. Lehet, hogy nem néz ki olyan jól, mint két filmsztár a plakáton, akik mélyen szerelmesen néznek egymásra. Lehet, hogy nem néz ki ilyen jól, mégis, erre van szükséged. Ha ez a szeretet megvan neked, akkor az összeilleszt téged a testvéreddel, összeilleszt téged az Én akaratommal.” Ehhez kell a kereszt, kell az ár, hogy félretegyem magamat. Mit csináltak a tanítványok, amikor Jézus azt mondta nekik: „Megyek a keresztre, fizetek a bűneitekért. Minden áldozatot hajlandó vagyok vállalni értetek.” Mit csináltak a tanítványok épp akkor? „Uram, ki a nagyobb? Ugye, én vagyok a nagyobb! Ugye, én vagyok a fontosabb!” Aztán jött a Szent Szellem, jött Istennek ez a szeretete az életükbe, és azután össze voltak illesztve, kötve, ragasztva helyesen, ahogy arra szükség van.

Mennyire szeretett minket Jézus?
Luk 13:34-ben ott volt Jeruzsálemnél, lenézett a városra, és oda tartott. Ment, hogy megfeszítsék. Azt olvassuk, hogy Ő arra fordította az arcát, és nem lehetett elfordítani. Oda tartott. Minden oka meglett volna, hogy elmeneküljön, igaz? Tudta, hogy a kereszt vár Rá, tudta, hogy el fogják utasítani, és mégis. Ott állt, nézett Jeruzsálemre, és sírt. Azt mondta:

Luk 13:34 Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, és ti nem akartátok!

Mennyire szeret téged Jézus? Annyira, hogy bevállalta, hogy tudott sírni érted. Hány ember van, aki azt mondja a házastársának: „Nem vállalom! Nem vállalom a sírást! Nem vállalom a küszködést. Nem vállalom, úgyhogy megyek.” Hányan futnak el? „Én nem fogok sírni! Itt a vége! Nesze, itt a gyűrű, hagyjuk az egészet.” Jézus mennyire szeret minket? Őneki mennyire könnyű lett volna elfordulnia! Ő azonban bevállalta a konfliktust, és tudva azt, belement. És sírt. Tudta, hogy elutasítják, de mégis belement.

Mennyire szeretett téged Jézus?
Luk 22:44 a Gecsemáné kertben van. Tudjuk, hogy onnan is milyen könnyen elmehetett volna. Nagyon közel laktak Lázárék, talán húsz percnyire, talán egy órányira. Nem messze egy szempillantás alatt eltűnhetett volna, átmegy a hegyen, le a másik oldalon, és soha nem találják meg. Ő nem ment el. Hanem imádkozott, miközben vért izzadt. Ami egy feljegyzett fiziológiai dolog, hogy elképesztő nyomás alatt megrepednek az apró vérerek, és vér keveredik az izzadsággal. Jézus ahelyett, hogy elmenekült volna, bevállalta ezt.

Mennyire szeret téged Jézus? A válasz az, hogy képes volt imádkozni érted és értem így. Képes volt így imádkozni. Milyen könnyű feladni az imát, amikor imádkozom néhány másodpercet: „Uram, kérlek, add meg! Ámen.” Lehet, hogy Isten többre hív minket, és azt mondja: „Merj szeretni! Merd bevállalni a konfliktust imában! Merj könyörögni! Merj követelni! Merd ostromolni a trónomat!” Merd azt mondani: Igen, nyíljon meg a menny! Merd azt mondani: Uram, kérlek, tegyél csodát! És merd azt mondani: Többre van szükségem a közönségesnél, az egyszerűnél, a magától értetődőnél!

Isten messzebb hív minket. Mennyivel? Nem tudom. Nem sokkal. Csak, hogy tegyünk még egy lépést Vele, és ne adjuk fel könnyen.

Mennyire szeret téged Jézus?
Ján 19:2 rátették ezeket a töviseket. Ő volt az egyetlen, Aki a kereszten azt mondhatta volna: „Rendben. Elég volt belőletek, emberiség! Lejövök a keresztről.” Annyi erőfeszítésébe sem került volna eltörölni a világegyetemet, mint nekünk egy csikket eltaposni. Ő Isten! Ám ahelyett, hogy lejött volna a keresztről, bevállalta a fájdalmat, és bevállalta a konfliktust. Hányan és hányan vannak testvéreink, akik napjainkban az életükkel fizetnek a hitükért Afrikában és a Közel-Keleten? Bevállalják a fájdalmat.
Akkor valaki errefelé: „Elromlott a telefonom. Már megint?! Isten, miért sújtasz engem?” Vagy: „Elveszítettem az órámat. Isten nem szeret engem. Elhagyom a hitemet!” Nevetségesek tudunk lenni!

Tudom, hogy vannak valós problémáink is, ne érts félre!, mégis gondolj bele: Mennyire szeret minket Jézus? Annyira, hogy bevállalta a fájdalmat, a konfliktust, az egészet. Isten azt mondja nekünk: „Figyelj! Ez nagyobb, mint az összes többi dolog az életedben. Ezt megéri követni.” Mennyire szeret téged Jézus? Ennyire – nézz a tövisre!

 

Akkor itt a kérdés: Mire vagyok én elhívva? A válasz az, hogy könnyen elnézem a dolgot, és elrontom. Ránézhetek a másik hívőre, és azt gondolom: „Az én dolgom az, hogy elviseljem. Úgyhogy dolgozom ezen, igyekszem. Próbálom elviselni. Próbálom elviselni az istentiszteletet. Próbálom elviselni a testvéreket. Persze, egyszerre csak az egyikre összpontosítok. Majd, ha már megy az egyikkel, megpróbálom a másikkal is.” El van rontva az egész, hibás teljesen. Mert nem erről szól. Ha ránézel a testvérekre, látod, hogy úgyis lehetetlen, nem tudnád elviselni őket. 🙂 Éppezért nem erről szól! Hanem arról, hogy én Krisztusban vagyok, és hogy Ő ennyire szeret engem. Ennyire – nézz a tövisre! Valósan, ha kell, árral, fájdalommal, Ő szeret engem. Itt közöttünk ez a szeretet az, ami működni tud. Ez az, amiért nem igyekszem megalapozni a sorrendiséget közöttünk.
E másik dologról szól az életünk: az Ige és Isten Szelleme ebben a szeretetben összeilleszt bennünket. Ez távolabbra nyúlik, mint a fizikai közelség, ez magasabbra nyúlik, mint bármi, amit össze tudnánk rakni, ez szélesebb, mint ahogy mi el tudnánk képzelni, és mélyebbre hajlandó lenyúlni, mint amennyire mi hajlandóak lennénk. Mert Isten ennyire szeret minket. Ilyen az Ő szeretete. Ámen.

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged, hogy leplezd le nekünk a Te szeretetedet, mert természetszerűleg annyira elrontjuk, annyira elnézzük, annyira elmegyünk mellette! Olyan könnyen nézünk a külsőségre, a kedvességre, a csodára, vagy egy válaszra, ami tetszik, vagy egy személyre, akit kedvelek. Ez nem illeszt és köt és épít engem egybe a testvérekkel, a Te akaratoddal. Kérünk, taníts minket a Te Igédre, a Te szeretetedre.

Jézus nevében köszönjük, Urunk!

Kategória: Egyéb