Mások hasznát keresni & Áldott imaélet

2014 október 19. vasárnap  18:00

P. Farkas Laci: Mások hasznát keresni

Fil 2:4-5 Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt,

Azt mondja a 4. versben: Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Ha a világban ezt teszed, akkor hamar bolondnak vagy furcsának fognak nézni. Mert a világ a saját hasznát keresi. Ezért őrültnek tűnhet valaki, aki éppen az ellenkezőjét csinálja.

Aztán még arra is gondoltam, hogy az is elég sűrűn előfordul, hogy ha valaki ezt teszi, akkor baleknak nézik. A mások hasznát keresi, ezért azt gondolják sokszor, hogy ki lehet használni. Megesik ez velünk hívőkként.

Akár két testvér között is megesik ez. Van két lányom. Néha családi bíróság van otthon. 🙂 Mert többet szeretnénk, és mindenki védi a saját igazát. Hála Istennek, hogy van bölcsesség, mert különben nagyon nehéz lenne bármerre hajolni.

Péld 18:17 Igaza lehet annak, aki első a perben, míg el nem jön az ellenfele, és megcáfolja őt.

Ez jó válasz, jó kérdés kapcsolódhat hozzá: Meddig lehet igazad? Amíg el nem jön a másik peres fél. Mert valószínű, hogy ő éppen az ellenkezőjét fogja mondani. „Akkor ez azt jelenti, hogy egyikünknek sem lehet igaza?” Igen, lehet. Viszont Fil 2:5 és Fil 4:2 lehet egyenlő indulatunk az Úrban. Lehet, hogy nem lehet egyszerre mindkettőnknek igaza, de lehet több. Ez van Fil 4:2-ben, hogy egyenlő indulattal lehetünk az Úrban.

Nemrég beszéltem egy kislánnyal a Kháriszban. Annyira drága volt, ahogy mesélte, hogy a testvéreivel összevesztek, és dúlt benne a harag. Kérdeztem: Mit tettél vele?  „Odamentem az Úrhoz, elmondtam Neki. Aztán megkérdeztem: Melyiket válasszam, Uram? Utálom, de tudom, hogy az a helyes, hogy szeressem.” Aztán az utóbbit választotta, hogy szeretni akarja.

Péld 17:9 Elfedezi a vétket az, aki a szeretetet keresi, aki viszont ismételten szóba hoz egy dolgot, elszakítja egymástól a jóbarátokat is.

Annyira örülök, hogy egyre több gyerek van a Kháriszban, akik a szeretetet választják. Ez arról szól, hogy a dolog több, mint az, hogy kinek van igaza. Szeretetről, az egységről, a kapcsolatról szól, valami többről.

Van egy másik lány, akin egyik reggel, amikor bementem, nagyon meglepődtem. Az osztályában rajta kívül még nem volt senki, de ő kirakott minden osztálytársának az asztalára egy-egy almát. Mondtam magamban: „Hát, ez nem normális!… De nem egy keresztény iskolában vagy?” Akkor sem „normális”, tudom, mert Isten az, Aki munkálja a szíveket.

Ez a lány annyira különleges egyébként! Egy éve jár hozzánk az iskolába, és a szülei nem hívők. Az osztálytársai ott, ahonnan jött, nem engedték, hogy tanuljon. Aztán a Kháriszban ő lett az osztály egyik legjobbja. Most végzős, és volt két olyan iskolában nyílt napon, ahol szintén keresztény oktatás van. Ami azt jelenti, hogy hatással volt rá az, amit kapott az iskolától, és ebben akarja folytatni. Ez Istennek a munkája.

Aztán hallottam egy tanártól, amint pozitív dolgot mondott az iskoláról. Azt mondta: az iskolánkból nincs kitiltva Isten. Ez annyira ámulatba ejtő! Nem a magunk hasznát keressük, hanem másokét, és közben egyenlő indulattal vagyunk. Ámen.

 

P. Kende: Áldott imaélet

Hálás vagyok a gyülekezetért!  Mennyire különleges hely, és a miénk, hála Istennek ezért! A miénk!

– Mi jövünk. Nem valaki mástól várjuk, hogy jöjjön, hanem mi jövünk.

– Mi szeretünk. Nem azt várom, hogy a másik szeressen, hanem az én elhívásom ez.

– Mi teszünk. A gyülekezet nem azért működik, mert valakik nagy pénzeket kapnak az egyháztól, és azért működtetik. Hanem önkéntesen szolgálunk.

– Mi megyünk a vidéki szolgálatokba, látogatni, bibliatanulmányt tartani… vagy ahova csak az Úr hív.

A minap egy könyvesboltban voltam, és felfigyeltem egy fiatal srácra, aki álomfejtő könyvet nézegetett. Nem bírtam ki, odamentem hozzá: Ha akarsz konkrétumokat az életedre, akkor ne ezt olvasd!

Mi megyünk, mert mi vagyunk elhívva erre. Hálásak vagyunk a gyülekezetért! Jöttök, leültök, és egy irányba nézünk! Mi ez az irány? Az Úr. Megtanuljuk Őt keresni. Egyfelé nézünk, aztán amint kimegyünk innen, és megyünk szanaszét, megtanulunk az Úr felé menni. Igazán egy irányba megyünk. Még akkor is, ha rengeteg irányba megyünk. Még akkor is, ha sokfelé lakunk, még akkor is, ha más és más dolgokat csinálunk, megtanulunk Őutána menni.

Ha Őt keressük – ez is egy érdekes gondolat –, ahogy közelítünk Jézushoz, úgy egyre közelebb kerülünk egymáshoz is. Ez a helyes sorrend, hogy Mát 6:33 Őt keressük először. Aztán annyi minden pluszt találunk, amire nem is számítanánk! Például barátot egy életre. Erről nem is volt szó, amikor elkezdtem Jézust követni. Annyira hálás vagyok ezért!

Luk 18:1-8a Mondott nekik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és nem szabad meglankadni. Ezt mondta: Volt egy bíró egy városban, aki az Istent nem félte, és az embereket sem sokra becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és arra kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig nem akarta, de azután így szólt magában: Én ugyan nem félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, de mivelhogy terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne jöjjön szüntelen, ne zaklasson már engem. Majd így szólt az Úr: Halljátok, mit mond ez a hamis bíró? Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjelnappal hozzá kiáltanak segítségért, vajon megváratja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamar.

Érdekes ez a rész. Nem éppen udvarias imáról szól! Ez egy példázat, ami azt jelenti, hogy ez a példa egy helyen találkozik az igazsággal, ami az, hogy Isten válaszol-e az imáinkra. Egy hamis bíró, akinek az idegeire ment valaki, azt mondta: „Jó! Akkor inkább megcsinálom.” Mennyivel inkább az igaz Isten! Mennyivel inkább a szerető Isten! Mennyivel inkább a mi Atyánk! Ő mennyivel inkább válaszol!

Itt ebben a részben az özvegyasszony szemtelen. Kopogtat, „Adj nekem igazságot!” „Jó, jó! Majd egyszer.” Megint kopogtat. „Mit akarsz? Már mondtam, hogy majd egyszer!”; és nem hagyta abba. Jézus azt mondja, hogy ez nekünk példa.

Gondolj bele, Eszter könyvében mi történt volna a zsidókkal, ha Eszter nem ment volna be, és nem szakítja félbe a királyt. Mi lett volna Dán 2-ben, ha Dániel udvariasan végigvárja, amíg kivégzik mindannyijukat? Nem ezt tették azonban, hanem közbeszóltak, és megállították a dolgot. Volt azonban mögötte valami, ami fontos. Eszter is előtte három napot imádkozott, és Dániel is imádkozó ember volt. Dániel könyve tele van ezzel, hogy ő imádkozik és imádkozik és imádkozik. Amiatt, hogy ez megvolt az életükben, azért képesek voltak beleszólni, és megállítani a pusztítást. Képesek voltak megállítani, megszakítani a helytelen dolgot.

Nem mindig kapjuk meg ezt a jogot. Úgy értem, hogy Dániel életében is volt ilyen. Dán 6-ban egy hasonló helyzet volt, el akarták őt pusztítani, és nem tudta ezt megállítani. Amikor Dán 6:10-11-ben ő imádkozik, akkor megy a kivégzésére. Aztán nem hal meg, de ez másik kérdés.

Nem mindig van meg az a jogunk, az az erőnk, hogy megállítsuk a gonoszt. Viszont figyelj, ha nincs ima az életemben, akkor meg sem fogok próbálkozni vele. Ha nincs ima az életemben, ha nincs közösségem Istennel – nincsen ez a meghitt, ez az arcátlan, ez a hangos ima, vagy nincsen ez a halk, az a bezárt szobában Mát 6:6 módon történő ima –, akkor nem lesz tekintélyem Istentől, hogy imádkozzak egy betegért, és gyógyulást kérjek. Akkor nem lesz bátorságom imádkozni egy gonosz dolog ellen. Ez annyira kell az életünkben!

Gondolj bele ebbe kicsit, hogy az életünkben mennyire szükségünk van buzgó imára! Úgy értem, milyen Isten a mi Istenünk? Horkol egy függőágyban? Nem! Ő nem ilyen. Zsid 12:29 a mi Istenünk megemésztő tűz. Nem csendes, békés, biztos, könnyen behatárolható, hanem Ő megemésztő tűz. Ez a mi Istenünk.

Hogyan lehetnék Vele imában? Ásítozom? Megszokottan, lagymatagon elsorolok egy mondókát, és belealszom? Lehet, hogy még Isten is elalszik közben, annyira unalmas a dolog? Persze, nem arról beszélek, amikor néha úgy imádkozom, hogy nagyon álmos vagyok már, de mégis imádkozom, mert a szívemben tudom ennek a fontosságát, és van teher.

A buzgó ima nem azt jelenti, hogy nagy cirádás szavakkal imádkozom. Tulajdonképpen, mi legtöbben nem így tanultunk meg imádkozni. Nem arról szól, hogy nagy cirkalmas szövegeket mondjunk, ékes szóvirágokat használjunk. Nem erről szól az, hogy buzgó vagyok. Nem nagy érzelmekről szól, hanem teherről. Arról, hogy valakit hordozok, hogy valamit hordozok, és viszem Isten elé. Van egy súly rajtam, amit át kell adnom Istennek azért az emberért. Kell, hogy kommunikáljam. Tudom a fontosságát. Ez a buzgóság. Ez az, amiről beszélünk.

Amikor így imádkozunk, akkor Jak 1:6-7 nincsen kétszívűség, megosztottság, kételkedés. Hanem tudom, mennyire szükségben vagyok, tudom, hogy az én Atyám az egyetlen, Aki válaszolni tud. „Uram, kérlek! Uram, könyörgöm! Uram, tégy csodát!”

Ha Luk 18. elején megnézed, amikor Jézus ezt mondta, hogy mindig imádkozni kell, nem szabad meglankadni, akkor ez nem azt jelenti-e visszafordítva, hogy ha nem imádkozom, akkor meg is fogok lankadni? Szerintem, igen. Ha nem imádkozom, akkor meg is fogok lankadni, akkor el is fogok fáradni a hitemben. Ki is fog ürülni, el fogom veszíteni.

Lehet, hogy fizikailag friss leszek, mert elég kávét ittam, lehet, hogy ilyen módon rendben vagyok, de a tűz a szívemben kialszik, az öröm megszűnik, a cél valahova eltűnik, a látás elhalványul. Miért? Azért, mert alszik a gyülekezet? Mert Istennek nincs terve? Mert a Biblia már bezáródott? Nem! Az én szívem lankadt meg, és szükségem van az imára. Szükségem van arra, hogy keressem Őt, és jöjjek Istenhez. Nem azért, hogy tájékoztassam az eseményekről, mert szerintem tudja :-), hanem azért, hogy Ő adjon nekem valamit az Ő szívéből, és felkavarjon engem.

Néha mondjuk ezt, hogy az ima az új ember lélegzete. Amikor azt mondja 1Thess 5:17-ben, hogy mindenkor imádkozzatok, szüntelen imádkozzatok, akkor nem egy furcsa dolgot mond, csak azt mondja, hogy ne szűnj meg lélegezni. 🙂 Mi a hosszú élet titka? Nem szabad abbahagyni a légzést, ilyen egyszerű. 🙂 Ugyanígy van a szellemi életünkkel, hogy nem szabad abbahagyni a légzést. Ne hagyd abba a légzést, hanem menjünk Isten elé, és imádkozzunk, és kérjük Őt.

Sok minden van az imában, amit nem értünk. Persze! Viszont azt tudjuk, Jel 8:3-4-ben azt olvassuk, hogy az imáink Isten előtt olyanok, mint a tömjén. Őelőtte édes dolog, drága dolog az, amikor imádkozunk. Ő komolyan veszi azt, nem kis dolog Neki. Ő ezt keresi, amikor keressük Őt ugyanazzal a szívvel, az új szívvel.

Nyilván nem arról szól, hogy mennyire izgatott tudok lenni az ima felől, nem arról szól, hogy mennyire tudok hinni az imámban. Ez nagyon fontos kitétel, hogy nem az imámban kell hinnem! Hanem az Úr az, ez Őróla szól! Ján 16:24 az Úrban bízunk. Nem a magunk kívánságaira keresünk, Jak 4:3.

Ez a gondolat annyira fontos Luk 18-ban! Azon tűnődőm, hogy vajon ez az asszony mindig úgy érezte, hogy még kéne kérnie tovább. Lehet, hogy nem. Figyelj azonban! Ha csak akkor imádkozom, amikor úgy érzem, hogy most jó lenne imádkozni, akkor az egyik dolog az, hogy nagyon ritkán fogok imádkozni, másrészt valószínűleg, amikor a legnagyobb szükségem lenne az imára, akkor nem fogok imádkozni. Akkor nem fogok imádkozni, amikor a legfontosabb lenne.

Amikor a leginkább úgy érzem: Ah, most ne!; szerintem, akkor kell a leginkább. Amikor leginkább úgy érzem: Ah, most nincs időm rá!; akkor van a leginkább szükségem arra, hogy időt szorítsak rá. Ugyanígy van a Bibliámmal, ugyanígy van a gyülekezetemmel, ugyanígy van a közösséggel, ugyanígy van a szolgálattal. Ha csak akkor csinálom, amikor úgy érzem: Na, most jó lenne!; akkor nagyon ritkán fogom csinálni, és valószínűleg a legfontosabb pillanatokban nem fogom tenni.

Amint erre gondolunk, Dán 10-ben beszél erről, hogy Dániel beszélgetett, és ez természetfeletti dolog volt, Dán 10:17. Azt mondja: nem volt erő bennem, nem maradt lélegzet bennem. Szeretném erre alkalmazni. Nagyon sokszor annyira el vagyunk foglalva, annyira tele van az életünk, annyi mindent kell tennünk, annyi mindent kell olvasnunk, annyi mindenre kell válaszolnunk, annyi döntést kell hoznunk, hogy nem marad bennünk lélegzet az imára.

Nem marad bennünk lélegzet az imára. Dániel azonban ott volt Isten jelenlétében akkor is, amikor gyenge volt és erőtlen volt és nem volt lélegzet benne. Mi történt vele? Isten megérintette, megerősítette, szólt hozzá, és képességet adott neki, hogy még elfogadjon. Szeretnélek bátorítani ebben. Amikor minden hektikus, zaklatott, merjük azt mondani: ez nem az időről szól! Ez nem arról szól, hogy nincs időm rá, hanem arról szól, hogy van-e rá szívem. Ha van szívem rá, akkor van időm is. Úgyhogy veszek rá időt, mert azt mondom: Ez kell nekem! Szükségem van rá! Isten ezt keresi.

Valaki egyszer azt mondta – emlékszem, hogy olvastam – talán Spurgeon: Az imának a cselekedete áldott, az imának a szokása még áldottabb, de mi többről beszélünk. Nem így van? Erről beszélünk. Mi úgy mondjuk: imaélet. Szükségem van imaéletre, állandóan meglévő imára. Nem agyatlan monoton versike megy a fejemben, nem mantrázok, hanem az, hogy hordozok embereket és helyzeteket és dolgokat a szívemben. Spurgeon ezt úgy mondta: Az imának a szelleme a legáldottabb. Mi úgy mondjuk, hogy imaélet, de ugyanarról beszélünk: a szívről. A szívemben ott van ez a könyörgés, ez a szükség, felismerem és keresem.

Ez jobb, mint egy szokás.  Mert egy szokás lehet monoton, és lehet csak rutin. Mi azonban vágyunk többre, elveszni ebben a kapcsolatban Istennel. Amint elveszek ebben a kapcsolatban Ővele, az több, minthogy imádkozom, vagy az, hogy szokásom imádkozni, hanem az imának a szelleme van bennem, élet, ami telve van imával, ahol szüntelen imádkozom. Ránézek valakire, és egyből ott az ima a szívemben, és ez a dolog nem szűnik meg, és maradandó.

A szokásról le lehet szokni. Nem csak a rossz szokásokról, hanem a jó szokásokról is le lehet szokni. Ha imádkozom időnként, arról megfeledkezhetek. Ám ha ez a szívemben van, ha megragadom ennek az értékét – bárcsak el tudnám mondani, bárcsak meg tudnám osztani! –, akkor ez maradandó, hosszú távú és hatalmas.

Mélyen meg vagyok győződve, hogy Isten munkája nem mehet végbe Isten népének az imái nélkül. Ránézek valakire – aki nagy szent, hálásak vagyunk érte és nagyon szeretjük –, és gondolhatom azt: „Ó, ha ő imádkozna! Az igazán jelentene valamit! Én? Nem tudom, hogy az jelent-e annyit. Aztán a másik! Róla már ne is beszéljünk…” Ez ostobaság.

Mindannyian megkaptuk ezt a kiváltságot, ezt a hatalmat, hogy pimasz módon azt mondhassuk: „Uram, kérlek! Uram, kérlek!…”  Nem a kívánságaim miatt, nem a magam felemelése miatt. Hanem azért, mert az Úrral járok, és Mát 21:22-re Benne bízom, az Ő nevében kérek, aztán van válaszom. Isten válaszol nekünk. Ez lenyűgöző!

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked azt, hogy adtad nekünk az imának a kiváltságát, lehetőségét, csodáját. Uram, el vagyunk képedve, hogy megvan ez a lehetőségünk, és Uram, nem akarunk megszokottak lenni. Urunk, kérünk Téged, hadd legyünk olyan emberek, akik nem csak akkor imádkoznak, amikor úgy érzik, vagy amikor kényelmes, vagy amikor elfogadott, hanem mindenkor, szüntelenül. Köszönjük, Istenünk a Te Fiad munkáját. Köszönjük Neked!

Ámen.