Legcsodálatosabb szeretet

2017 január 18. szerda  18:30

Hallottam egy bizonyságot a bibliaiskolából. Ez a lány beült az első ABT-re, és az megszabadította valamitől, ami kezdte kiszorítani Isten dolgait az életéből. Aztán hazament, nagy öröme volt, és úgy érezte, Isten még akar adni neki, úgyhogy visszajött, és beült a Bevezetés a teológiába c. órára, és annyira felépült, hogy arra is beiratkozott. 🙂

Minap beszélgettem valakivel, és egyikünk felhozta, hogy a gyülekezetünk mennyire egy „lehetetlen” hely. Bármilyen közösségben – munkahely, iskolai osztály… –, az a két tényező, hogy mit tudok és mit cselekszem, megszabja, hogy ki vagyok ott. Mennyit tudok, tudom-e, hogyan működnek dolgok, értem-e, hogy mi történik, és mit teszek, azokat teszem-e, amiket ott elvárnak tőlem? Ezt be lehet hozni a gyülekezetbe is. Mit tudok? – ezért elvégzem a bibliaiskolát, kipipálva. Aztán szolgálok – ez a cselekvés, kipipálva. Ezzel van egy nagy pipa, az egész életemen rendben van. Tényleg így működik?

A gyülekezet nem arról szól, hogy mit tudunk, mit teszünk, hanem arról, hogy mi a szív, igaz? Bármi, amit teszek, tehetem kényszer miatt – muszáj megtennem félelem miatt, muszáj megtennem bűntudat miatt, muszáj megtennem, mert manipulálnak rá, vagy mert megfizetnek érte –, de nem ezért vagyunk itt. A gyülekezet nem ezért létezik, hogy azokat tegyük, amiket kényszerből kell tenni.

1Kor 3-ban a hívő ítéletéről beszél Jézus előtt.

1Kor 3:12-13 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra, mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert az a nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek milyen a munkája, azt a tűz teszi próbára.

Ez a minőségről szól. Arról, hogy teszek valamit, de milyen szívvel teszem, arról, hogy tudok valamit, de milyen szívvel ismerem azt. Ha jövök a gyülekezetbe, akkor bátorítani fognak arra, hogy tanuljak, hogy megértsek, hogy tudjak dolgokat. Isten nem azért adott nekünk elmét, hogy ne használjuk. Ha eljövök a gyülekezetbe, akkor bátorítani fognak engem arra, hogy szolgáljak, hogy legyek aktív. Isten azért rakott annyi embert körénk, szerintem.

Ugyanakkor a gyülekezet nem egy tudás-gép és nem egy cselekvés gép. (Azt hiszem, ezt könnyű félreérteni, és nem is tudom, hogy el tudom-e mondani jól, de azt igazán sajnálnám, ha nem tudnám jól elmondani.) Ez egy alapigazsága a hitünknek. Mi azért vagyunk itt, hogy Isten a szívünkkel bánjon. Úgy értem, azt, hogy tanulok, ki lehet kényszeríteni, azt, hogy teszek valamit, ki lehet kényszeríteni, de a gyülekezet nem tölti be a célját, ha a dolgokat azért teszem, azért tanulom, mert muszáj. Ez nem erről szól. Tehetek sok mindent, ám ha nem törődöm, akkor az nem ér sokat. Tudhatok sokat, de ha nem törődöm, akkor az nem ér sokat.

Ha valaki azt mondaná: Pásztor, tudom, hogy a gyülekezet ezt várja el tőlem!; az olyan, mintha pofon ütnének. Mi másért vagyunk itt, ha nem azok a dolgok miatt, amiket nem lehet kényszeríteni? A szeretet miatt, a törődés miatt. Hogy történik ez az életünkben? Bár tudnám! Csak viccelek! 🙂 Az én életemben is megtörtént. Hogyan? – ha sikerül, szeretnék erről beszélni.

Hogyan történik ez az életemben? Szerintem a válasz az, hogy akkor fogok szeretni és akkor fogok törődni, ha először azt találtam, hogy engem szeret Isten és velem törődik Isten. Ez az, amit találtam, ez az, amit találtunk. Tulajdonképpen 1Kor 3-ban van egy utalás erre. 1Kor 3:10-ben beszél egy alapról, és ez az alap Jézus Krisztus, 1Kor 3:11. Ha esetleg Krisztus még nincs jelen az életedben, ha nem hiszel Benne, akkor nem alapra építesz.

Mát 7-ben van egy történet erről. Van, aki homokra építi a házát, aztán jön a vihar, és összeborul az egész. Van, aki a sziklára, alapra építi, és annak megáll a háza a viharban is. Mi, keresztények nem mondjuk, hogy nincs vihar az életünkben, de van alapunk. Ha nem vagy hívő Jézusban, akkor szükséged van Rá, mert Nélküle mindent alap nélkül építesz az életedben. Higgy Benne!

Isten nagyon világosan vezetett arra, hogy erről beszéljek. Nem először beszélek erről. Baltimore-ban prédikáltam már erről néhány hónapja. Egy szerelmi történetről szeretnék beszélni, a legkülönlegesebbről. Melyik ez?

– Énekek éneke.

Nem! Nem az Énekek éneke a legkülönlegesebb, hanem a következő.

Ezék 16:4-5 Ilyen volt a születésed: azon a napon, amelyen megszülettél, nem vágták el köldökzsinórodat, és nem mostak meg vízzel, hogy tiszta legyél. Sóval sem dörzsöltek meg, és be sem pólyáztak. Szem meg nem szánt téged, hogy ezekből valamit is megtett volna veled, és könyörüljön rajtad. Hanem kivetettek a nyílt mezőre, mert utáltak, amely napon megszülettél.

Itt Isten nyilván Izraelhez beszél, de ez a történet nagyon igaz az életünkre, minden emberre. Azt olvassuk itt, hogy értéktelennek ítélték: szem meg nem szánt téged; senki nem értékelt téged. Ez a helyzet minden emberrel. Mennyi értéket ad a világ egy életnek? A válasz az, hogy nem ad.

Hány olyan árvaházban voltál, ahol minden márványból volt és aranyból volt, mindent selyem borított, és mindenhol porcelán díszek álltak? Hány ilyen árvaházban voltál? Miért nem ilyenek ezek a helyek? A válasz az, hogy azért, mert nincs nagy érték adva egy életnek. Ez mindenkinek a helyzete. Mert Ján 8:44 Sátán gyilkos, nem ad értéket egy életnek, és ő ennek a világnak az ura. Úgyhogy a világ nem tulajdonít nagy értéket egy emberi életnek, amikor megszületik.

Ezék 16:6 Ekkor elmentem melletted, láttam, hogy véredben vergődsz, és azt mondtam neked, amikor véredben voltál: Maradj életben! Majd újra azt mondtam neked, bár merő vér voltál: Maradj életben!

Isten az, Aki azt mondja az embernek: Élj! Azért van életed ma, mert Isten azt mondta, hogy élj. Ez nagyon egyértelmű. Ha megnézed ebben a történetben, az a csecsemő a mezőn mit várhatott? A válasz az, hogy csak a halált, nem? Semmi mást, csak a halált, mert nem volt megtisztítva, nem törődtek vele, csak ki lett dobva. Csak a halálra várhatott. Az az ajándékunk, hogy Isten életet adott nekünk. Azt mondja nekünk: Én életet adok neked!; és adott nekünk éveket, hónapokat, napokat. Micsoda ajándék ez! Az, hogy van életünk, hogy vannak napjaink, az egy ajándék!

Még egy fontos! Nem csak Péld 3:16 életnek napjait adta nekünk, hanem van még valami. Fiatalon lehet jobban kinézni, tíz év múlva lehet rosszabbul bírni az életet. Itt a kérdés: Hogyan élem az életem? Mire várok? Mire számítok? Mi jön? „Ketyeg az óra, jön a halál.” Itt a kérdésem: Hívőkként ezt várjuk? Várjuk a halált? Jézus azt mondta Ján 11:25-ben, ez az Ő ajándéka nekünk: Aki Bennem hisz, még ha meghal is, él. Ő azt mondja nekünk, hogy van más, amire várhatunk. Nem kell a halálra várnom, nem kell arra számítanom, hogy egy nap jön majd a halál, hanem örök életem van Őmiatta. Életre várhatok. Ez lehet a várakozásom, ahogy előre nézek.

Isten életet tartogat nekem. Micsoda hatalom van ebben! Mert természetileg csak a halált várhatom. Persze eltolhatom egy darabig, élhetek egészségesen, sportolhatok, vigyázhatok a súlyomra, rendben, de akkor is egy nap jön a halál. Jézus azonban azt mondta nekünk: „Állj! Én mást adok neked.” Ez az, amit Isten mondott itt: „Élj! Maradj életben!” Ezt mondja nekünk is: Élj!

Senki nem tulajdonított neki értéket. Senki nem gondolta, hogy az a csecsemő drága volna. Isten azt mondta neki: Élj! Ugyanígy veled is és velem is, azt mondta nekünk: Élj! Ezért van életünk.

Ezék 16:8 Ekkor elmentem melletted, és megláttalak. Íme, a szerelem korában voltál, és kiterjesztettem föléd szárnyamat, és elfedeztem mezítelenségedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – ezt mondja az én Uram, az ÚR –, és az enyém lettél.

Arra gondolok, hogy ezt az üzenetet minden nap elmondhatnánk, minden nap hallhatnánk, és minden nap kaphatnánk belőle frisset. Újra és újra. Mert annyira jelentős ez az életünkben! Ahogy azt mondja Isten: Az Enyém lettél.

Itt már felnőtt. Készen áll a házasságra, van egyfajta érettsége. Kívánatos. Megvan az érettsége arra, hogy ismerje Istent. Van azonban valami, ami hiányzik. Mi hiányzik? Meztelen. Ezt látjuk itt, hogy van egyfajta érettsége, de nincs védelme, nincs betakarása. Még mindig túl nyitott. Lehet, hogy kívánatos, de nem illő a helyzet. Tulajdonképpen szégyenteljes a helyzet, mert meztelen. Ez a betakarás nélküliség beinvitálja a támadást. Természetileg őrá szégyen várna. Jönni fog valaki, aki megtámadja a meztelensége miatt, és ott a szégyen.

Aztán Isten betakarja őt. Ez a védelem. Ez az, amit Isten csinál az életünkben Krisztusban. Amikor megtalált minket Krisztus, akkor mi történt velünk? Megismertük az Ő szeretetét, ezt a szeretetet, hogy Péld 10:12 a szeretet minden vétket elfedez. Az Ő szeretete betakarja a bűnöket, és ez takar be minket.

1Kor 12:13 amikor hittünk, akkor Ő bekeresztelt minket Krisztus Testébe, a Gyülekezetbe. Miért tette ezt? 2Kor 8:14-ben egy felajánlásról olvasunk. A felajánlásban arról szól: A ti bőségetek, amit ti adtatok, az áldás legyen nekik, aztán amikor nektek van szükségetek, akkor fordítva legyen.

Ez nagyszerű kép nekünk a Krisztus Testéről. Mert amikor a testvérem imádja Istent felemelt kezekkel, az azt jelenti, hogy éppen sérülékeny, mert nem védi magát. Ez történik velünk, amikor imádjuk Istent, amikor szolgáljuk Istent, amikor járunk Vele; sérülékennyé tesszük magunkat egy értelemben. Mi nem vagyunk tökéletesek, de én nem azért vagyok itt, hogy a másikat támadjam, hanem azért, hogy védjem őt, hogy ahol neki hiánya van, ott betakarás lehessek neki; és viszont: ott, ahol nekem szükségem van, ahol nekem kimarad valami, ott ő legyen az az ember, aki véd.

Ugyanez minden taggal. Ami azt jelenti, hogy Isten azért adta a gyülekezetet, hogy meglegyen ez a fajta védelem az életünkben, hogy legyen olyan hely, ahol 2Kor 4:2 nem kell takargatnom a szégyent, hanem élhetek, szolgálhatok és szerethetek, ahol Fil 1. szerint el vagyok fogadva, ahol a szeretet annyira betakar engem.

Arra gondolok, vannak-e hibái a testvéremnek? Mi a jó hír? Az, hogy mástól itt nem fogom megtudni. Arról beszélünk, hogy a gyülekezetben betakarom a testvéremet, és szolgálok felé.

Emlékszem egy húsvéti színdarabra. Nagyszerű volt, csodálatos és hatalmas volt. Jézus tényleg megérintett embereket. Gyönyörű volt az egész. Utána beszélgettem egy látogatóval. Az az ember nézte a segítőket, a kellékeseket, egyes szereplőket, és azt mondta: Micsoda embereket használtok ehhez! Nem pozitívan értette. Úgy értette: „Ezek?! Ezek csinálták ezt? Miért őket használtátok?” Lenyűgözte, hogy a játék milyen nagyszerű volt, mégis azt kérdezte: „Miért őket? Nyilvánvalóan tele vannak problémákkal, hibákkal! Nyilvánvalóan alkalmatlanok erre a feladatra.” A válasz az, hogy azért mert Istennél nincsenek megvetett tagok.

Isten nem veti meg a kicsit. Ezt látjuk itt. Természetileg a szégyent várnám, de nem az jön, hanem Isten betakar az Ő szeretetével.

Ezék 16:9-11 Megmostalak vízzel, lemostam rólad véredet, és megkentelek olajjal. Hímzett ruhába öltöztettelek, bőrsarut adtam rád, … Ékszerekkel ékesítettelek föl, karpereceket adtam kezeidre és láncot a nyakadra.

Mi ez a kép? Az, hogy Isten betakarta a szégyenét, de még mindig nem tiszta, még mindig nem szent, még mindig nincs rendben. Így lehetek én is, Isten szeretete betakar, de természetileg még mindig annyira tudatában vagyok a hiányosságaimnak, annyira tudatában vagyok annak, hogy mennyi mindent elrontok! Aztán Ef 5-ben olvassuk, hogy mit tesz Krisztus a Gyülekezetért:

Ef 5:26-27 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.

Isten munkája az életünkben nem karperecek, hanem az, amit a szívünkben tesz, amit csinál bennünk.

Kol 1:11 és hogy minden erővel megerősödjetek dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre, örömmel.

Ez Isten munkája a szívünkben, ez nem külső, hanem belső. Lehet, hogy még mindig találkozom a gyengeségeimmel, a természeti hiányosságaimmal. Ugyanakkor ránézhetek arra, amit Ő adott nekem, az Ő szövetségére, az Ő értékeire az életemben, az új életre, amit kaptam, az új szívre. Ez az, ami történt ezzel a lánnyal, igazából Izraellel. Amit Isten csinált: értéket adott neki, életet a halál helyett, betakarást, védelmet adott neki a szégyen helyett, aztán tisztaságot és ékességet. Az Ő értékeit adta az életébe.

Ez történik velünk is. Így vagyunk másféle emberek. Ez az, amiért másként élem az életem. Nem azért, mert valaki rákényszerít a tanulásra, arra, hogy tudjak, vagy arra, hogy tegyek valamit – „Muszáj tanulni a Bibliát, azt mondják. Azt várják tőlem, hogy szolgáljak!” –, hanem ez a hely az, ahol tudom, hogy be vagyok takarva, ahol tudom, hogy értékem van, ahol tudom, hogy kaptam az Ő értékeiből és Ő felékesített engem.

Olyan a lelkem, mint a szita. Mintha csak folyna át rajta, ahogy Isten önti bele, és kezdek úgy élni, mintha az Ő szeretete nem lenne mellettem. Ezért van szükségem a Bibliámra. Ezért van szükségem a gyülekezetemre. Ezért van szükségem imaéletre. Ezért van szükségem valakinek a bizonyságára, látni valakinek a hűségét. Ezért van szükségem egy testvérre, aki betakar, hogy emlékezzek Isten szeretetére, és visszamehessek ide.

Az elején azt mondtam, hogy ez a legkülönlegesebb szerelmi történet. Miért? Miért nem az Énekek éneke? Azt gondolom, hogy az Énekek énekében a lánynak van egyfajta értéke, ebben a történetben úgy indul, hogy semmi értéke, hogy csak a halál vár rá, semmi több, és nincs értéke. Ezért annyira különleges, mert az egész kegyelemből van, ahogy a mi életünkben is. Nincs érték belőlem, hanem csak a halált várhatnám, de kegyelemből életet kaptam. Örök életet! Csak a szégyent várhatnám, de kegyelemből szeretetet kaptam. Ez az, amit kaptunk.

Csak a hibáimat várhatnám, a bukásaimat, mindent, amit elrontok: egy újabb nap és ezer újabb hiba. Nem! Isten adta az Ő szeretetét, az Ő szívét, az Ő Szellemét nekünk. Azt gondolom, hogy ezt tényleg mindennap hallhatnám. Azt gondolom, el lehetne mondani ezt az üzenetet minden hónapban egyszer, és akkor sem értenénk úgy, ahogy Isten ezt kommunikálja felénk. Újra és újra hallanom kell! Mindig van valami, amiben növekedhetek ebben.

Ámen.

Kategória: Egyéb