Jézus mellett szolgálunk (János 2:1-11)

2017 január 1. vasárnap  16:30

Jézus életéről szeretnék beszélni.

Az evangéliumok annyira drágák nekünk! Annyira szeretem! Annyira gazdagok, annyira egyszerűek, annyira mélyek! Nem tudom, hogy érzed magad az evangéliumok olvasásával kapcsolatban, de hadd adjam a következő tanácsot: válaszd ki az egyiket… mármint a Bibliádban (ez fontos, mert írtak mások is), és kezdd el olvasni 1:1-től, aztán olvasd el a végéig. Ne aggódj azon, hogy mennyi időt töltesz eggyel, meddig tart, hanem csak élvezd! Tanuld újra Jézus életét! Mi lehetne jobb kezdete 2017-nek? Azután, ha majd elolvastad, miért ne folytatnád tovább?

Ján 2:1 Harmadnapra menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja,

Nagyon szeretem ezt a történetet Jézus életéből. Ez az a történet, ahol a vizet borrá változtatja. Úgyhogy mindenki, aki szereti az alkoholt, szereti ezt a történetet, és ezt szereti kiemelni belőle. Ez kicsit olyan, mint a vasárnapi iskolában, hogy a gyerekek megragadnak egy mellékes tényt, és az egész történet erről szól számukra. Kiemelik, hogy a királynak palástja volt, és mellette az egész történet elvész.

Nézzük meg most együtt! Akik szeretik a bort emlegetni, azok általában elfelejtik, hogy ez egy esküvőn volt. Jézus az első csodáját egy házassággal kapcsolatban tette meg. Megtisztelte a házasságot az első csodájával.

Ha a házasságra gondolunk… Itt egy kérdés: Mit hoztunk magunkkal az Éden kertjéből a bukás előttről? Sajnos nem túl sokat. 🙂 Nekünk van betegségünk, ahogy nekik nem volt. Úgyhogy nekünk nincs egészségünk, ahogy nekik volt a bukás előtt. Azt nem hoztuk magunkkal. Van bűnünk, az ártatlanságot sem hoztuk magunkkal. Rövid életünk van, épp csak elkezdődik, aztán már indulunk is lefelé a lejtőn huszonévesen. Nem vagyunk olyanok, mint Ádám és Éva voltak, hogy ők nem ismerték a halált, ezt a fajta romlást. Mit hoztunk magunkkal? A szabad akaratot és a házasságot. Olyan, mint az utolsó emlékeztető egy igazán gyönyörű dologra, amit Isten adott nekünk. Gondolj bele! Isten a házasságot még a bűnbeesés előtt adta. A házasság célja nagyobb, mint a bűn. A házasságnak nincs köze a bűnhöz, mert a bűnbeesés előtt kaptuk Istentől. Független tőle. A házasság nem csak arra van, hogy jobban bánjunk együtt az élettel, vagy hasonló.

Nemrég egy ABT órán beszéltünk arról, hogy a házasságban mélyebb módon tanulunk bizonyos dolgokról: az egységről, mert azt nem tudjuk másként így megismerni, és az életünk feladásáról is sokat tanulunk a házasságban. Tanulunk erről a gyülekezetben is, persze, de a házasságban másik módon tanulunk ezekről. Jézus az első csodájával egy házasságot tisztelt meg.

Ján 2:2 és Jézust is meghívták tanítványaival együtt a menyegzőre.

Mária ott volt, őt nem így hívták meg. Ami azt jelenti, hogy valószínűleg családtag volt, vagy nagyon közeli barát. Jézust meghívták, de nemcsak Őt, hanem azt az öt vagy hat tanítványát is, akik már követik Őt, holott még nem tett egy csodát sem! Mégis követték Őt! Ezek hívők voltak, nem láttak csodát, de hittek Jézusban, bíztak Benne, követték Őt. Azok, akik meghívták őket, valószínűleg bőkezű emberek voltak. Nem csak Jézust hívták meg, hanem a tanítványokat is. Valószínűleg nem voltak túl gazdagok, hiszen közben elfogyott közben a boruk.

Kána viszonylag közel van Jézus falujához, de félreeső hely. Igazából ez gyönyörű szerintem, hogy Jézus az első csodáját ilyen helyen tette. Nem népszerűséget keresett, nem ismertséget keresett, hanem mást csinált. Nem azért tett csodát, hogy büszkélkedjen, hogy megmutassa Magát. Hanem miért tette a csodát? Azért tette, mert szükség volt rá. Meghívták őket, Őt és a tanítványait. Többen lettek, mint amennyire terveztek az esküvőn. Aztán szükség volt arra, hogy Ő csodát tegyen. Azt gondolom, hogy ez mutat valamit. Azt, hogy a csodái nem Önmagát szolgálták, hanem a csodái szolgáltak másokat. Gondolj Mózesre! Szétválasztotta a Vörös-tengert. Miért? Azért, mert szükségük volt rá. Jött a manna a mennyből kb. negyven éven át. Miért? Azért, mert szükségük volt rá. Nem szórakozásból, hanem azért, mert szükségük volt rá. A víz jött a sziklából. Miért? Ugyanezért. A saruik nem koptak el negyven éven át. Miért? Mert szükségük volt rá. Ezért történtek csodák. Mózes nem önmagát szolgálta.
Igazából Jézus is ezt tette, szolgálta az embereket. Mennyire alázatos? Nagyon alázatos. Jézus szolgálta az embereket. Ezért jött el. Azt mondja Mát 20:28-ban, hogy nem azért jött, hogy Őt szolgálják, hanem azért, hogy Ő szolgáljon, és az életét váltságul adja sokakért. Jézus szolgálta a Királyságot, és azzal együtt minket.

1Kor 14:26-ban azt olvassuk az ajándékokkal kapcsolatban, hogy minden épülésre legyen. Minden a gyülekezet épülésére legyen, minden a hívők épülésére legyen! Erről szól a dolog. Nem engem szolgálnak a csodák, a szolgálatok, az ajándékok. Nem engem szolgálnak, hanem egymást szolgáljuk. 1Kor 12., 14. fejezet a szellemi ajándékokról szól. Melyik szó fordul elő gyakrabban? Az ajándék? Nem, hanem az építés. Az építés többször fordul elő ebben a két fejezetben, mint az ajándék. Micsoda téma, és mennyire fontos nekünk!
Itt a kérdés: Szenvedsz-e magánytól? Túl kevés barátod van? Akkor lehet, hogy ez a válasz, amit Jézus csinált, hogy szolgált másokat, és nem azt várta, hogy Őt szolgálják. Óriási hatása volt emberek életére.
Emlékszem, a korai bababölcsire – a feleségem vezette akkor, és p. Brian és Paula sokat segítettek benne –, igazából olyan érdekes volt, hogy mindig voltak emberek, akik elvárták, hogy őket szolgálják, de ők nem akartak senkit szolgálni. Az valahogy túl alacsony szintű volt nekik. Azt kellett mondanunk: „Ez akkor működik, ha mind beszállunk. Mert mindnyájan szülők vagyunk.”
A nagyszerű azonban az benne, hogy ha beszállunk, akkor abban személyes áldás van. Nem csak “megcsináltam a dolgomat”, hanem többről beszélünk. Van szellemi oldala az egésznek. Szolgálunk, és van áldás benne. Olyan gyakran megtörténik ez, hogy van áldás. Ahogy szolgáljuk egymást, ahogy Krisztust követjük ebben, úgy jobban megismerjük Őt. Nem lenyűgöző ez?

Gondolj bele, Isten úgy csinálta meg, úgy rakta össze a dolgokat, hogy ha Őt akarom szolgálni, akkor a legtöbb dolog, amit tehetek ez ügyben, úgy történik, hogy szolgálom a testvéremet, vagy szolgálunk egymás felé, szolgálunk a gyülekezetben. Nem érdekes, hogy Isten így csinálta meg? Mintha Istennek lenne egy kis cinkos mosoly a szája sarjában: „Akarsz szolgálni Engem? Akkor szolgáld a testvéredet! Hogy tetszik?”
1ján 4:20, 3:17 ha a testvéremet szeretem, az működik, de ha azt mondom: Ó, én csak Istent szeretem, és ezt a testvért utálom!; arra János azt mondja: Miről beszélsz? Isten így csinálta meg, hogy ha Őt akarom szolgálni, akkor nagyon sok úgy működik, hogy építem a testvéremet.

Ján 2:3-4 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja azt mondta neki: Nincs boruk. Jézus így válaszolt: Asszony, mi közöm van ehhez nekem vagy neked? Még nem jött el az én órám.

Miért mondta ezt? Itt az örökkévaló Isten beszél. Úgy értem, ez az asszony az édesanyja, igen, de a másik oldalról Ézs 9:7 Ő Dávid Fia. Ő Mária Fia, igen, de Mát 22:42 Ő nem csak a Fia Dávidnak, hanem Dávidnak az Ura, és Istene is, Zsolt 110:1, és Máriának is. Igaz, hogy ő Jézus anyja, de ugyanakkor Krisztus az ő Ura.

Van ebben a mondatban – „Asszony, mi közöm van ehhez nekem vagy neked?” – egyfajta feddés. Nyilvánvalóan. Miért? Azért, mert Jézus azt mondja neki: Én vagyok Isten, és nem te hozod meg az Én döntéseimet. Szerintem az Úr direkt nekünk mondta ezt. Tudod, miért? Azért, hogy ne próbáljuk ezt tenni. Úgy értem, nézd meg, Mária hogyan vette! Nem ellenkezett, egyszerűen csak elfogadta. Nem azt mondta: „Jézus, én vagyok az anyád. Csináld, amit mondok.” Nem mondta azt: „Kisjézus, emlékezz, hogy ki vagyok! Emlékezz, hogy Te ki vagy!” Hanem egyszerűen elfogadta, amit mondott. Miért? Szerintem Mária tanítvány volt.
Hány és hány hívő van, akinek azt tanítják ma a kereszténységben: „Parancsolj Istennek! Utasítsd Isten!”? „Megvallom, ez az enyém! Isten, engedelmeskedned kell!” Hadd mondjam ezt nagyon egyszerűen: A megválaszolt imák Isten akaratában nyugszanak. Isten akaratát pedig csak úgy ismerhetem, ha nagyon személyes a kapcsolatom Vele, ha meghitt a kapcsolatom Vele.

Hadd mondjak egy példát! Van egy jó könyvem az imáról. Fogom ezt a nagyszerű könyvet az imáról, olvasom, és sokszor azt találom, hogy nem a könyvvel van baj, nem a szerzővel van baj, hanem az olvasóval. Azt találom, hogy olvasok egy jó könyvet az imáról, de gond van az olvasóval, vagyis velem. Lehet, hogy olvasok egy jó könyvet, és az írónak, a szerzőnek nagyszerű kapcsolata van Istennel, és abból ír, de nekem nincs meg az a szívem, nekem nincs meg az a bizalmam, nekem nincs meg az az egyszerűségem, és akkor mi fog történni?
Olvasom azt a nagyszerű könyvet, ami bölcsességgel van tele az imáról, olvasom, de az én szívem miatt egy módszert veszek le belőle, és az én fejemben az egész könyv egy módszerről szólt. Aztán egy nap csalódottan azt fogom találni, hogy a módszer nem működik, és haragudni fogok az íróra, a könyvre, és lehet, hogy még Istent is megfeddem. „Kisjézus, mi a baj Veled? Úgy csináltam, ahogy mondva volt, akkor miért nem történik meg?”
Ugyanígy lehetséges, hogy hallok egy nagyszerű prédikátort egy nagyon drága üzenettel, mint ahogy most a konferencián hallottunk, de ha a szívem tele van magammal, akkor lehetséges, hogy csak magamat fogom hallani. Lehet, hogy az Úr beszélne nekem az Ő szeretetéről, de én átugrom azt a részt, mert annyira tele vagyok haraggal. Lehet, hogy az Úr tenne nekem egy ígértet, de én nem fogadom el, mert nekem most kell.
Mária nem így volt, ezért nagyszerű ez a történet. Mária nem így volt, nem bátortalanodott el, nem aggódott, nem ment ellene. Milyen nagyszerű tanítvány! Figyelj!, te is így vagy! Ilyenek vagyunk mi is. Imádkozunk, és aztán készülünk arra, hogy Isten cselekedni fog. Imádkozunk, hogy valaki megtérjen, aztán amikor velük vagyunk, akkor keressük a lehetőséget, hogy beszéljünk velük. Imádkozunk egy nehézségben, és aztán reménykedünk, bízunk, és várjuk a választ. Mária épp ezt tette: azt mondta a szolgáknak az 5. versben, tegyétek meg, amit mond! Az imában kell, hogy legyen türelmünk! Kell, hogy ne veszítsük el a bátorságunkat, a reményünket, a hitünket, az örömünket. Kell, hogy azt merjük mondani: Kérem, aztán számítok arra, Uram, hogy válaszolni fogsz.

Ján 2:6 Hat kőveder volt ott elhelyezve a zsidók tisztálkodási szokása szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért.

Mostmár tudod, ugye? 🙂 Két vagy három métréta – mindenki tudja, hogy ez mennyi. 🙂 (1 métréta 39.5 liter). Általában azt mondják, hogy ez a mennyiség kb. négyszázötven liter. Sok! Nagyok voltak ezek az edények. Magas űrtartalom.

Ján 2:7 Azt mondta nekik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. Megtöltötték azokat színültig.

Nagyszerű rész. Jézus a leghétköznapibb dolgokat használta. Mosakodásra való edényeket használt, vizet használt és szolgákat. A legközönségesebb dolgokat használta. Azt gondolom, hogy van, akit ez zavar. Van, aki túl gazdag, túl fontos, túl jelentős, túl okos, túl szép, túl… ahhoz, hogy ezt így el tudja fogadni. „Nem tudom, hogy nekem kell-e ilyen Jézus, Aki ilyen közönséges dolgokkal foglalkozik. Sehol semmi luxus. Miről beszélsz?! Ez nem komoly, nem lehet Istentől. Ez túl egyszerű!”
„Túl egyszerű!” Hányszor halljuk ezt, amikor elmondjuk az evangéliumot?! Nagyon sokszor emberek azt mondják: „Ez nem lehet ilyen egyszerű! Nem lehet csak egy döntés. Nem lehet csak az, hogy hívom Istent, és Ő válaszol. Ez nem lehet ilyen egyszerű! Nem! Biztos dolgozni kell. Biztos kell valami még, ami különleges. Biztos be kell áldoznom még valamit!” Nem kell. Hanem egyszerű és közönséges. Szívvel hiszek, a számmal megvallom, és üdvösségem van. Ilyen egyszerű a dolog. Ez az, ahogy Isten csinálja!

Itt a kérdésem annak, akit zavar a közönségesség: Melyik a nagyobb cselekedet, megetetni ötezer embert úgy, hogy sok pénzből nagy bevásárlást teszek, vagy megetetek ötezer embert, és jól laknak mind két halból és öt kenyérből indulva? Melyik a nagyobb? Az, ahol nincs benne pénz. Nyilván ez a nagyobb. (Az is tiszteletre méltó, ha vesz valaki ötezer embernek kenyeret, és megeteti őket. Gyakran szükség van erre. S mellesleg könnyen lehet, hogy amúgy annak az embernek önző szíve volt, ám Isten csodát tett a szívében, így az is lehet csoda.) Azonban a kenyerek és a halak, nyilvánvalóan túlhaladja azt, ami emberileg lehetséges. Az nyilvánvalóbb csoda, egy értelemben nagyobb.
Az jut eszembe – nem tudom, hányan emlékeznek rá –, amikor volt egy év, hogy a Khárisz keresztény iskolánk még itt volt az épületben, és a téli fűtési szezon összességében huszonegy millió forintunkba került. Máig nem vagyok biztos abban, hogy hogyan fizettük ki. Nevetségesen sok pénz! Messze túl mindenen, ami nekünk lehetséges lenne. És kifizettük, holott nem volt meg ez a pénz. Ez az, amiről beszélek. Nyilván szeretném, ha a gyülekezetünk gazdag lenne, és alkalmazhatnánk több embert, ha viszont Isten úgy rendeli, hogy minden, amit teszünk, azt így tegyük, hogy minden, amit szolgálunk, azt így szolgáljuk, ha minden, amit szeretünk, azt így szeressük, ha Isten úgy rendelte, hogy minden, amivel törődünk, azzal így törődjünk pénz nélkül, alkalmazottak nélkül, politikai befolyás nélkül, akkor azt gondolom, hogy ez a nagyobb csoda, nem? Ez a nagyobb csoda, hogy nincs nagy erőnk, de mégis teszünk, de mégis szolgálunk, de mégis összejövünk, mégis felépülünk, mégis hatásunk van ebben a világban, ebben az életben. Ez a nagyobb csoda, nem? Ez a nagyszerűbb.
Nyilvánvalóan szeretnék tökéletes pásztor lenni, ahogy a tolmács szeretne tökéletesen fordítani, ahogy a hangosító szeretne tökéletesen hangosítani, és a segítő szeretne tökéletes segítő lenni, és szeretnénk, hogy ha a büfénk a tökéletes büfé lenne. Viszont gondoljunk bele a következőbe! Ha Isten minket így hívott el, hogy szolgáljuk Őt, és szolgálhatjuk Őt ezen a módon, akkor nem ez nagyobb, hogy gyengék vagyunk, és mégis Őt szolgáljuk? Nem ez a nagyszerűbb? Jézus használhatott volna nemesebb dolgokat, de mégis inkább kézmosó vödröket használt, vizet és szolgálókat. Ugyanilyenek vagyunk mi is. Közönségesek, de ugyanakkor Ő használ minket. Emiatt minden más.

Arra gondolok még ugyanebben a versben, hogy meg kellett tölteniük. Isten szeretné, ha az életünk telve lenne. Azt szeretné, hogy az életünk telve legyen, mint azok a vödrök. Van kapacitásod. Minden hívőnek van kapacitása. Nem tudom mennyi az. Lehet, hogy úgy érzed, a tiéd kicsi. Lehet. Nem baj, nem ez a kérdés, hanem az a kérdés, hogy van-e befogadó készséged. Van képességed arra, hogy befogadj. Neked is van, nekem is van. Eldönthetem, hogy mivel töltöm meg. Megtölthetem bolond dolgokkal, vagy – ne adj Isten! – gonosz dolgokkal, vagy épp csak semleges dolgokkal, töltelékkel. Megtehetem, hogy megtöltöm az életem ezekkel. Tehetem azonban azt is, hogy megtöltöm Isten Igéjével.
Ne várj vele holnapig! Ma, ahogy teheted, ragadd meg a Bibliádat, nyisd ki Mát 1-nél, és kezdd el olvasni. Olvass el valamennyit, és élvezd! Ha nem bírod letenni, olvasd, amíg tudod, persze. Aztán másnap reggel, amint felébredsz, megint olvass egy kicsit. Aztán a következő nap is. A hét minden napján! Tegyük ezt! Töltsük meg az életünket az Ő Igéjével! Mert ha ez megtörténik, akkor lehet, hogy megtörténik a csoda is, hogy Jézus megváltoztatja az egészet. Nem csak szavak lesznek a lapon, vagy a fejemben, hanem szavak lesznek a szívemben, az Ő élő szavai, az Ő élő beszéde. Vesz valamit, ami közönséges, megváltoztatja, és csodálatos lesz belőle. Azután ez a Könyv nem csak egy könyv, hanem ezek Isten szavai, Isten gondolatai számunkra.
Mint tegnap, Szilveszter este. Annyira örülök, hogy P. Bendegúz mondta ezt a bizonyságot, hogy nem gondolta, hogy el kéne jönnie a konferenciára. Mert tegnap este én is így voltam. Fáradt voltam, azt gondoltam: „Jól meglesznek nélkülem is. Minek menjek? Inkább kimaradok ebből!” Így éreztem magam. Nem voltam biztos abban, hogy jönnöm kéne. Aztán mégis eljöttem, és Isten tényleg gyönyörűvé tette. Tényleg nagyszerű volt, örömteli, egyszerű, tiszta, mulatságos, építő, szeretetteli. Nagyszerű volt! Annyira köszönjük mindenkinek, aki részt vett benne! Hálásak vagyunk.
Nem ez a nagyszerű? Teszünk valamit, ami egy értelemben annyira közönségesnek tűnik – lufikat kötni egy damilra, fellógatni a fényeket –, aztán Isten rálehel, és minden megváltozik. Tudod, miről beszélek! Ez a csoda az életünkben. Összejövünk egy istentiszteletre, ami lehetne olyan unalmas, mint gyerekkoromban a bélyeggyűjtő szakkör, de Isten rálehel, és aztán minden más.

Ján 2:8-10 Akkor azt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! És vittek. Ahogy megízlelte a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, szólította a vőlegényt, és azt mondta neki: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat, te pedig a jó bort mostanáig tartogattad.

Jézus megtiszteli a házat, az ünnepélyt. Lehetne ez egy lehetőség, hogy azt mondja: “Nézzetek ide, Én voltam az! Ők elszámolták, nem lett elég a bor, de Én…!” Itt lenne a lehetősége, de nem ezt teszi. Csak a szolgák és a tanítványai tudják, és az édesanyja tudja. Ennyien tudják, más nem, de ez elég, mert Ő nem Magát szolgálja.

Így vagyunk mi is. Így csinálunk egy ilyen alkalmat, mint a karácsonyi koncert vagy a húsvéti színdarab. Meg van áldva, és nem mondjuk: „Én…! Én…! Én…!” Hanem azt mondjuk: Dicsőség Istennek! Mert ezért történik. Ez a lényege. Amikor valaki meggyógyul, akkor nem azt mondjuk: „Én imádkoztam érte! Én voltam az! Én voltam!” Hanem azt mondjuk: Dicsőség Istennek! Igaz? Így gondolkodunk róla.

Itt a fontos mellékkérdés. Jézus a vizet borrá változtatta. A kérdés az: Erjedt bor volt, vagy új, ami még nem erjedt? Mellékes kérdés, de szívesen beszélgetek bárkivel róla, aki szeretne az alkalom után. Ha azonban az az érvelésed – próbálom helyesen elmondani – „Én berúghatok, mert Jézus Ján 2-ben a vizet borrá változtatta.”; akkor hajlandó vagyok egyetérteni veled egy feltétellel. Egyetértek veled, berúghatsz azért, mert Jézus a vizet borrá változtatta Ján 2-ben, ha te egyetértesz velem abban, hogy csak akkor fogsz inni, ha Jézus eljön, és a vizet a poharadban borrá változtatja! 🙂

Ján 2:11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, így mutatta meg dicsőségét, és tanítványai hittek benne.

Persze ebből a történetből most sok alkalmazást vettünk le az életünkre, sokat is lehetne még, de kik vagyunk mi ebben a történetben? Olyanok vagyunk, mint a tanítványok. Mi látjuk, ahogy Jézus keze dolgozik. Jézus megfog valamit, és odébb teszi. Jézus megindít valakit. Valaki, aki soha nem adott volna Isten munkájára, most ad, és mi látjuk ezt. Valaki, aki soha nem jött volna el egy gyülekezetbe, az most eljön, és látjuk Jézus munkáját. Valaki, aki beteg volt, meggyógyult, és látjuk Jézus munkáját.
Olyanok vagyunk, mint a tanítványok; vagy mint a szolgák, akik részt vettek ebben a tevékenységben. Erről szól az egész. Jézus megmutatta az Ő dicsőségét, és a tanítványai hittek Benne. A csodák, amiket Isten tesz, nem azoknak szólnak, akik kigúnyolnák. Legyünk azok, akik közel jövünk és hallunk, és látunk, és áment mondunk egy bizonyságra, és gyönyörködünk a másik hívő életében.

Mindig lesznek azonban emberek, akik messze állnak, és azt mondják: „Véletlen! Vallás. Tömegpszichózis.” Mindig lesznek, akik ezt mondogatják, de közben isszák a bort, azt, amit Isten csinált, közben élvezik az életet, amivel Isten megáldotta őket. Mi azok vagyunk, akik közel vannak, akik keressük, akik követjük Őt. Akkor is, ha nem látunk csodát. Ezek a tanítványok eddig nem láttak egy csodát sem, és mégis követték Jézust. Amikor látták a csodát, akkor örültek. Így vagyunk mi is. Követjük Őt csoda nélkül is, de amikor látunk egyet, akkor örvendezünk.
Móninak volt egy autós balesete, és csoda, hogy rendben van. Annyi érdekes dolog volt abban az eseményben! Örülünk, és hálásak vagyunk, hogy Isten megtartotta őt. Miért? Mi látjuk a csodát ebben, hogy Isten megőrizte az életét, az egészségét. (Voltak benne mókás dolgok is: a baleset végén a szemüvege ott volt a motorháztetőn összehajtva, holott előtte a fején volt.)

Miért fontos ez nekünk? Nem a csoda miatt, hanem azért, mert Jézust követjük, és látjuk az Ő dicsőségét, és élvezzük az Ő dicsőségét. Látjuk az Ő hatalmát, és felismerjük. Élvezzük az Ő hatalmát, és látjuk az Ő szeretetét, és élvezzük az Ő szeretetét, és felismerjük azt. Ezt azért látjuk, mert közel vagyunk Hozzá, Vele vagyunk, és szolgálunk, és benne vagyunk az eseményben. Aztán áldás van rajta, és le vagyunk nyűgözve. Ez Istennek a nagy munkája. Ez a gyülekezet igazán, 1Tim 3:15 oszlop, ami felemeli Isten dicsőségét. Ez a dolgunk.

Ámen.

Kategória: Egyéb