Jézus Krisztus az örökségünk & Meghívás új életre – imádatban (A gyülekezet 25. születésnapja)

2015 február 8. vasárnap  10:30

 

P. Csaba

Az alábbi egy üde vers, hála Istennek! Köszönjük, Úr Jézus!

1Thessz 1:1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikai gyülekezetnek, Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: …

A thesszalonikai gyülekezet Istenben van, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban. Tyű! Ez nekem már elég! A gyülekezetünk Istenben, az Atyában van, és az Úr Jézus Krisztusban.

Hab 3:19 Az ÚR, az én Istenem az én erősségem, olyanná teszi lábamat, mint amilyen a szarvasoké, és magaslatokon járat engem.

Magaslatokon vagyunk? Magas helyeinken járat minket? Hol vagyunk? Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban. Az Úr Jézus Krisztusban! Mát 16:18-ban azt mondja: Én felépítem az Én egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. Mert hol vagyunk? Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban. Az Úr Jézus Krisztusban! Minden hívőnek kétségbeejtően szüksége van egy kijelentésre, egy megvilágosításra a szívében az Úr Jézus Krisztusról. Azért, hogy a szívünkben a Szent Szellem szolgáljon, és hogy ízleljük Őt, hogy lássuk Őt, hogy csodáljuk Őt, az Úr Jézus Krisztust. Ez helyre tesz mindent az életünkben.

A szent sátor kívül borzbőrökkel volt fedve, négyféle takaró volt rajta, négy különböző szín. A legbelső, amit a papok láttak, amint szolgáltak, négy színből volt összetéve, és kerubok voltak rajta. Ez belül volt, de kívül borzbőrök voltak. Ilyen az Úr Jézus. A természeti szemekkel nem csodálatos, semmi különöst nem látunk Benne, a meg nem mosott gondolkodásunkban semmi csodálatra méltó nincsen benne. Aztán, amint belépünk a szent sátorba, mint papok, mint Áron fiai – a főpap Jézus, Áron fiai a gyülekezet, és a papi imádatunkban vagyunk –, belül minden aranyból van.

Aranyház. Szentély – minden az Úr Jézusról beszél. Az Úr Jézusról beszél a gyertyatartó, amely az egyedüli fényforrás. Zsolt 18:28 Te gyújtod meg az én mécsesemet. És meggyújtotta. „Te adsz nekem világosságot a sötétben.” Jézus azt mondta: Én vagyok a világosság; és most az Ő világosságában látunk világosságot.

Odamegyünk a szent kenyerek asztalához, amely arról beszél, hogy Ő a mi kenyerünk, Ő a mi táplálékunk, Ő tartja fenn a mi életünket. „Te éltetsz engem. Te táplálsz engem. Beszédeiddel a szívemhez szólsz.” Az Úr Jézus Krisztus az örök élet szavait szólja hozzánk minden nap, és mi tanítványok vagyunk, benn vagyunk a szent sátorban, papok vagyunk, és Ő a mi eledelünk.

Aztán ott van az arany illatáldozati oltár, amely a közbenjáró imádságról szól. Aztán ott van a szövetség ládája, Isten trónja, ahova járulunk. Azért, mert a kinti bronzoltáron el lett végezve az áldozat. Az Úr Jézus a legnagyobb dicsőségből a legnagyobb gyalázatba ment, hogy mi az Ő vére nyomán a legnagyobb dicsőségben lehessünk, hogy jöhessünk. Az Úr Jézus Krisztus – minden Ő felőle csodálatos, és a szívünknek egyre csodálatosabb. Énekek 1:3 „A Te neved kiöntött drága kenet.” Tízezer közül is kitetszik. Arany. Isteni természet.

Aztán a Gyülekezet elválaszthatatlan az Úr Jézus Krisztustól. Szükségünk van egy látásra – szükségünk van! –, amely az Úr Jézus Krisztusból fakad, és a gyülekezetet érinti. Mert mi belépünk az aranyházba, és nem csak azt látjuk, hogy az Úr Jézus csodálatos, hanem a Gyülekezet Vele van. Ott van Benne, mint élő kövek.

1Pét 2:5 Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.

A szentélyben ugyan nem kövek voltak, hanem deszkák voltak bevonva arannyal.  A deszka az emberi mivoltunkról beszél, de be vagyunk vonva Jézus Krisztus tulajdonított igazságával. Ahogy a papok ott szolgálnak, és világosság jön a gyertyatartókból, az arany visszatükröz mindent. Elválaszthatatlanok vagyunk Őtőle örökre.

Ez az a szemüveg, ez az a szív, ez az a megszentelt gondolkodásmód, amelyet Isten leleplez nekünk, hogy mi, a Gyülekezet Istenben, az Atyában és az Úr Jézus Krisztusban vagyunk. Milyen csodálatos örökség! Ámen.

 

P. Kende

Arra gondoltam, hogy akik ma szolgálnak – p. Musztafa, p. Csaba, p. Matti –, van bennük valami közös, ami nagyon nyilvánvaló, és ez az, hogy nem csak beszélnek. P. Zoli mindig megy, vagy Pécsre, vagy Debrecenbe, vagy Miskolcra. Ha tudna, mindhárom helyre menne egyszerre. Aztán p. Csabáék szolgálatáért annyira hálásak vagyunk, hogy elköltöztek Szegedre, és mások is megtették ezt.

P. Matti ugyanez. Több, mint harminc éve misszióban van. Szolgált Svédországban, aztán szolgált Azerbajdzsánban, aztán Üzbegisztánban, aztán Kazahsztánban, utóbb Törökországban, most pedig Ománban, Muscatban van. Igazából nagyon különleges az élete. Menet közben, valahol Svédország és Azerbajdzsán között itt is szolgált. Mi nagyon-nagyon hálásak vagyunk ezért, hogy jött, hozta az első csapatot, és elindították itt a munkát. Többünknek ő volt az első lelkipásztora. Nagyon hálásak vagyunk ezért, és nagyon hálásak vagyunk Istennek az ő életéért.

A gyülekezetünkben sokat szolgálunk az Igével. Mondhatnád, hogy sokat beszélünk. Ez igaz, sokszor nyitjuk meg az Igét, és sokszor beszélünk. Ahogy itt vagyunk, és várunk Istentől, fontos érteni ezt, hogy az a szív, amelyik ma beszél hozzánk, az ugyanaz a szív, amelyik eljött ide, az ugyanaz a szív, amelyik elment a misszióba. Amiatt, hogy hallunk Istentől, azért megyünk is. Ez a csoda az életünkben. Vegyük így, amit hallunk: „Uram, hova akarsz vinni ezzel? Mi a szíved vágya? Hova mehetek Veled azzal, amit most kapok?”

 

P. Matti

Csodálatos, hogy itt vagytok. Értem, hogy ez lehetne másként is. Az imént gondolkodtam ennek a gyülekezetnek a bizonyságán. Sajnos nagyon sok olyan gyülekezet van, ami lekerült a térképről egy s más ok miatt, de Isten kegyelme által – és csakis Isten kegyelme által – itt vagyunk ma. Ez rendkívüli, elképesztő, valóban csodálatos!

Valaki megkérdezte tőlem, hogy milyen Ománban lenni. Azt feleltem, hogy az nagy kiváltság. Mert az én országomból, az én gyülekezetemből nem sok ember – aki olyan idős, mint én – lehet Ománban. Nekem azonban megvan az a kiváltságom, hogy Ománban élhetek. Úgy, ahogy megvolt az a kiváltságom is, hogy Magyarországra jöhettem egy csodálatos csapattal. Ez huszonöt éve volt, és az is kiváltság volt. Isten ad nekünk kiváltságokat, és mi hálásak vagyunk valóban. Hálás vagyok nektek, hogy folytatjátok.

Urunk, dicsérünk Téged, és magasztaljuk a Te neved! Köszönjük, hogy Te elbújtattál minket Tebenned. Köszönjük, hogy megmutattad az örökkévaló terved részeit nekünk, és hogy a sötétségből a Te királyságodba vittél minket, és megtörted a láncokat, szabaddá tettél, hogy Téged imádhassunk. Köszönjük, Úr Jézus, hogy minden elmúlt, és minden újjá lett Benned. Köszönjük, hogy ma az élet új voltában járhatunk.

Amikor visszanézünk, akkor a Te kezedet szeretnénk látni, a Te hűségedet, a Te szereteted, a Te irgalmadat és kegyelmedet, ami hordozott minket. A Te győzelmeidre szeretnénk emlékezni, azokra a drága pillanatokra, amikor Te szóltál hozzánk, azokra a fájdalmas és drága pillanatokra, amikor kijavítottál minket, amikor kiszerettél minket a bűnünkből, amikor hallottunk Tőled, és a Te Szent Szellemed meggyőzött minket. Milyen drágák ezek az emlékek!

Köszönjük, Úr Jézus, hogy Te vagy az élő Megváltó, és van várakozásunk, hogy halljunk Tőled, hogy láthassuk a Te eljöveteled, hogy szemtől szemben láthassunk. Várjuk ezt a napot. Nagyon izgatottak vagyunk efelől. Semmi sem számít ahhoz a naphoz képest, amikor a Te jelenlétedben vagyunk. Annyi dolog nem számít, amit valaki mondott, vagy nem mondott, vagy amit valaki tett vagy nem tett. Ezek a dolgok nem számítanak, amikor Téged imádunk a Te jelenlétedben bűntudat, kárhoztatás és félelem nélkül biztosan. Köszönjük, Úr Jézus! Köszönjük ezeket a kiváltságokat! Szeretünk és imádunk Téged! Köszönjük, hogy elhoztál ma minket erre a csodálatos helyre, és áldd meg az Igédet a számunkra! Jézus nevében ámen!

Ján 4-ben olvassuk Jézus híres beszélgetését a samáriai asszonnyal.

Ján 4:21-24 Jézus azt mondta neki: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Szellem, és akik őt imádják, azoknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk.

Szeretem azt mondani, hogy az imádó ember a leggyönyörűbb teremtmény a világegyetemben. Erre lettünk teremtve. Azért lettünk teremtve, hogy imádjunk. Mi imádók vagyunk, erre vagyunk elhívva. Jézus nagyon erősen reagált arra, amikor azt látta, hogy a templom piactérré vált. Ez megtörténhet gyülekezetekkel, megtörténhet hívőkkel.

Néhány hete Dubaiba kellett látogatnom (néha megyek oda), és elmentem ott egy gyülekezetbe. Amikor beléptem, nagyon sok frissítőt láttam, tortákat és italokat, és rengeteg papírt adtak a kezembe. Úgy éreztem magam, hogy belefulladok a sok papírba. Aztán találtam magamnak egy helyet, ahova le tudok ülni, és csak elárasztott engem ennek a gyülekezetnek a profizmusa.

Mondtam Istennek: „Uram, én csak imádni szeretnélek Téged! Nekem nem kellenek ezek a papírok, ezek a programok! Tudom, hogy ez mind nagyon szakszerű, de nekem hallanom kell Tőled! Szükségem van arra, hogy szólj hozzám a mennyből, hogy megrázd az életem! Szólj Hozzám, Uram! Imádni szeretnélek! Olyan gyülekezetben szeretnék lenni, ahol imádhatlak, ahol a jelenlétedbe léphetek!”

Nem dobtam el a papírokat, és a frissítőket sem, de: Uram, hallasz Engem? Erről szól a gyülekezet. Érted a lényeget, ugye? Tele lehet a gyülekezet jó programokkal, és az üzleti élet is nagy hatással volt a gyülekezetekre a világban, de ha az emberek nem lépnek be Isten jelenlétébe, akkor a gyülekezet elveszítette a célját. Az újszövetségi elképzelést a gyülekezetekről Zsid 10-ben láthatjuk, ahol az író gyönyörűen leírja, hogy mi kik vagyunk:

Zsid 10:19 Mivelhogy azért, testvéreim, bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által

Mostmár bemehetünk a szentélybe Jézus vére által. Ez meghívás egy új életstílusra. Ez meghívás arra, hogy imádók legyünk.

Az az ember, aki nem bocsájt meg, nem fog imádni. Az önigazsága összeszűkíti az életét, és megöli az összes imádatot az életében. Ha nem bocsájtok meg, akkor nem tudok imádni. Mérges ember nem fog imádni. Az érzelmei nem fogják engedni. Az érzelmei olyan nehézzé teszik a kezét, hogy nem fog felemelkedni. A büszkesége nem fogja megengedni, hogy imádhasson. Egy sértődött ember nem fog imádni. Mert a sebe túl fontos számára, és nem fogja ezt feladni. Nem fog imádni. A kettős elméjű ember nem fog imádni. A büszke ember nem fog imádni. Az ön-igaz ember nem fog imádni. A törvényeskedő ember nem fog imádni. A kárhoztatott ember nem fog imádni.

Az imádat kiváltság, istentudatosságot jelent. Róm 5:5 Isten szeretete kiöntetett a mi szívünkbe. Ez az imádat. Kifejezzük azt a szeretetet, ami a szívünkbe kiöntetett, és Isten jelenlétében vagyunk. Annyi minden nem számít akkor hirtelenjében! Isten nagysága megmutatkozik. Ezért van az, hogy az imádó emberek győzedelmesek. Mert a fényük nagyobb, mint a saját életük. Ez nagyon tetszik nekem.

Ezt nagyon szeretem a szellemi életben, hogy az életem nagyobb, mint én. Valami olyasmit viszek magammal, ami túl nagy nekem. Ez az új élet gyorsabban megy, mint én, és közelebb van Istenhez, mint én. Ez az imádó élet gyönyörű!

Mát 25-ben Jézus beszél, és azt mondja az igaz embereknek: Amikor éhes voltam, akkor megetettetek, amikor szomjas voltam, adtatok inni. Mát 25:37-ben az igazak azt kérdezik: „Mikor láttuk, hogy éhes vagy, és mikor adtunk enni? Mikor láttunk szomjasnak, és mikor adtunk inni?” Ilyen életstílusról beszélünk.

Isten jelenlétében vagy, és annyira istentudatos vagy! Nem saját magad vagy a központ, nem azt számolod, hogy miket csináltál, nem a saját lelkedben ásol mélyre, hanem istentudatos vagy. Így eljutsz emberekhez és szolgálsz feléjük. Úgy, hogy megfeledkezel erről, és észre sem veszed. Mert Isten jelenlétében szolgálsz. Nincs is időd arra, hogy megszámold az embereket. Ez annyira másodlagos. Mert Isten jelenlétében vagy, és ez az, ami tényleg számít. Nem az, hogy önközpontúak legyünk, hanem az, hogy istentudatosak. Erről az életmódról beszélünk.

A Biblia sok módon szól Istenről. A Biblia beszél Isten arcáról, és – hála Istennek! – Neki emberi arca van. A Biblia beszél Isten kezéről, az Ő szívéről. Ez mind arra vezet minket, hogy megértsük Isten nagyságát. Szeretek Isten elkerülhetetlen jelenlétről beszélni. Zsolt 139:7-ben a zsoltáríró azt mondja: Hova mehetnék a Te jelenlétedből? Igazából azt mondja: „Hova mehetnék a Te Szellemedtől? Hova menekülhetnék a Te jelenléted elől?” Ez Isten nagysága.

Az iszlám országokban halljuk a hívást az imára napjában ötször. Akkor azt mondják: Allah akbar. „Isten nagy.” Hallom Ománban is. Isztambulban is hallottam, a minaret éppen az erkélyem mellett volt. 🙂 Úgyhogy mindig hallottam, és Ománban is hallom.

Az utcánk száma 661. Az előző utca valamiért hatszázhatvanhatos, és abban az utcában van a minaret. 🙂 Amikor elmondom az embereknek, hogyan jöjjenek hozzánk, akkor mindig azt mondom: Először elérsz a hatszázhatvanhatos utcához, ahol a minaret van, aztán továbbmész a következő utcára, ami valamiért 661. Kicsit furcsa logika számunkra.

Mondják, hogy Allah nagy, Isten nagy. Isten nagyságát azonban soha nem lehet megérteni a kereszt nélkül, az Ő áldozatának nagysága nélkül, annak a hatalmassága nélkül, hogy Ő emberré lett. Ez Isten hatalmassága. Ebben a nagyságban imádjuk Őt.

Emlékszel? Amikor Jákóbnak az Ószövetségben találkoznia kellett a testvérével, akkor előtte voltak mindenféle bajai. Aztán volt az a látomása, amiben az angyalok fel s alá jártak. Utána felébredt, és azt mondta: Isten itt volt, és én nem tudtam, 1Móz 28. „Isten itt van ezen a helyen, és én ezt nem ismertem fel!”

Ott voltak a tanítványok a viharban, és Jézus megjelent, ahogy járt a vízen. Mit gondoltak? Azt gondolták, hogy Ő egy szellem. Aztán Jézus azt mondta: Én vagyok, ne féljetek! Lehet, hogy voltunk már ilyen helyzetben, amikor történt valami furcsa, valami nem úgy ment végbe, ahogy gondoltuk, hogy kéne lennie, történt valami váratlan; valami olyan, ami az én megítélésem szerint nem kéne, hogy megtörténjen velem, de megtörtént; akkor gondolkodunk, hogy mi a baj. Aztán halljuk a Szent Szellemet: Ne félj, ez Én vagyok!

Aztán később, amikor Ján 21-ben a tanítványok megint szorult helyzetbe kerültek, Péter azt mondta: Én megyek halászni!; a többiek is azt mondták: „Jó! Akkor megyünk veled.” Visszamentek a régi életükbe halászni. Próbálkoztak, de semmit nem fogtak. Aztán Jézus a parton, Akit nem ismertek fel, mit mond? „Fiaim, van valami ennivalótok?” Azt felelik, hogy nincs.

Én úgy hiszem, hogy János, aki nagyon közel volt Jézushoz, azt suttogta Péternek: „Ez az Úr! Ő az Úr!” Kicsit növekedtek, kezdték felismerni, hogy ez nem csak úgy történt, hanem az az Úr. „Az Úr tesz valamit az életemben. Isten elhozott engem erre a helyre. Isten engedte, hogy ez megtörténjen.”

Majdnem két hete Olimpia Kirgizisztánból a mennybe ment. Nem értettem egyet ezzel. Már régóta tudtam a helyzetről, és nagyon nehezen tudtam ezt elfogadni. Mert volt egy gyermekük, aki körülbelül öt hónappal ezelőtt született, ő volt az első, aztán az anyuka rákos lett. Harmincnégy éves, új anya, új feleség, és elvitte az Úr.

Nem értettem, és nem értettem egyet ezzel. Imádkoztam efelől, és ez a gondolat jött a fejembe a tanítványokról a hajóban. Ez a Szent Szellemtől volt, úgy hiszem, hogy Isten azt mondja: „Ez Én vagyok. Ne féljetek! Én vagyok az. Teszek valamit, ami nagyobb, mint a te elméd, mint a te terveid, mint a te programjaid, és biztosan nagyobb, mint a te képességeid. Ez Én vagyok. Ne féljetek!”

Ez az imádat, hogy az Ő jelenlétébe jövünk, és megtaláljuk Őt a bajunkban, a bukásunkban, a képtelenségeinkben, a kétségeinkben. A pillanatokban, amikor félünk, megtaláljuk Őt, és imádjuk Őt, dicsérjük Őt, és telve vagyunk Vele. Erről beszélünk! Ez az imádat életmódja.

Hiszem, hogy ez a missziós munka. Én nem vagyok ellene a programoknak, a terveknek, a rendnek – az én életemben is lehetne több ebből –, de hiszem, hogy Isten jelenléte több ennél. Legyünk imádók! A többi csak úgy jönni fog. Járj Istennel, és Isten ki lesz jelentve számodra. Járj Istennel, és Ő gyümölcsöt fog teremni.

Olyan időben és korban élünk, amikor sok zavaró tényező van. Nagyon ki van hívva az imádatunk, az elmélkedésünk és az imánk. Ez kihívás valóban, hogy ma megtanuljuk imádni Istent. Csak szeretnék megemlíteni néhány dolgot, amiről úgy gondolom, hogy nagyon fontos. Ezek gondolatok az imádatról. Miért olyan nehéz koncentrálni az imádatra?

1) Még néha az imádat is hókuszpókusznak hangzik, hogy ez csak mutatvány. Azt hiszem azonban, hogy a kulcs az istentudatosság. Az idő nagy tényező ebben. Ha az időnk nincs meghatározva, akkor a gondolataink nagyon könnyen kikerülnek az irányításunk alól, és zavaros elmét leplezünk le. Néha, amikor túl szigorú vagy túl kontrollált az időnk, akkor ezzel jön a stressz. A vallásos stressz az szörnyű, az nem Istentől van. Valóban megvan a hatalma arra, hogy a mélyebb motivációkat elpusztítsa.

Én úgy hiszem, hogy el kell választani időt az elmélkedésre, az imádatra és az imára a mindennapi időrendünkben, hogy amikor imádni, imádkozni akarunk, azt ne kelljen külön elrendezni. ApCsel 17:11 a béreabeliekre úgy tekintettek, hogy nemesebbek, mint a thesszalonikabeliek, mert ők minden nap kutatták az Írásokat. Ez benne volt az időrendjükben. Így van az imával is.

A muzulmánok mindig azzal dicsekednek, hogy ők naponta ötször imádkoznak. Néha megkérdezik: Te hányszor imádkozol egy nap? Azt felelem: Én mindig imádkozom!; de hazudok, mert ez nem igaz. Úgy gondolom, hogy mindig imádkozhatok, de gyakran nem így teszem. Persze nekünk teljesen más az elképzelésünk az imáról, mint a muzulmán vallásos gondolkodásban.

Viszont jó, ha van bizonyos idő félretéve az imára. Úgy tűnik, hogy Dávidnak az Ószövetségben volt ilyen rendszer az életében. Zsolt 55:17-ben azt mondja: Este, reggel és délben dicsérlek. Háromszor egy nap. Dániel is ezt mondta Dán 6:10-ben, hogy háromszor imádkozik Istenhez egy nap. Zsolt 119:164 a zsoltáríró azt mondja: naponta hétszer dicsérlek ez igaz ítéletedért. Igazából a korai római gyülekezetben ez alapján megalapozták a napi imát a gyülekezeti hagyományban.

Lehet, hogy nem ezt a hagyományt képviseljük :-), de azt mondom, hogy ha nem választasz el külön időt erre, akkor valószínűleg nem fog megtörténni. Nem csak az imára vonatkozik ez. Például, mielőtt lefekszel aludni: „Uram, áldd meg az egész világot! Vigyázz mindenkire!”; és már alszol is. Nagyon rendszeres, erőteljes ima. 🙂

Én úgy gondolom, hogy ezek az idők nem engedik meg, hogy imádkozzunk. Van egy rendszer az ellen, hogy elválassz erre időt. Az imádatot – bármit jelent is számodra, lehet ez éneklés, kiabálás, elmélkedés… lehet nagyon sokféle – tegyük bele a programunkba, és imádjunk.

2) A második, amik megzavarhatnak minket, azok az élet részletei, természetesen. Mit együnk vagy mit igyunk? Főleg az, hogy mit együnk. Egész este azon gondolkodunk, hogy mit együnk reggelire. 🙂 Aztán amint befejeztük a reggelizést, azon gondolkodunk, hogy mit ebédeljünk, aztán arra gondolunk: Most enni kéne még egyszer? 🙂 Így telik az egész nap – persze, csak magamról beszélek 🙂 –, és ez nagyon elbátortalanít. Elképesztő, hogy mennyi idő és energia kell az evészethez!

Lehet még ez is: „Mikor javítod meg a porszívót? Már másfél éve elromlott.” Ez csak elveszi az időnket az imádattól. Lehet, hogy azt mondod a feleségednek: Most éppen imádok, most nem tudom megjavítani! 🙂 Van azonban erre egy helyes rend. Mát 6:33 először Isten országát keressétek!

Harcolni kell ezért a rendért. Automatikusan nem fog megtörténni, ezt tudjuk mind. Lehet, hogy követik majd a részletek, de lehet, hogy nem, viszont ne hagyjátok, hogy ellopják az örömötöket és az imádatotokat. A nyugalmunk, ami Isten jelenlétében van, az kell ahhoz, hogy legyen szellemi gondolatunk. A szellemi gondolatok nem csak úgy történnek, hanem azok kifejlődnek a kapcsolatunkban Istennel, amikor az Úrral vagyunk közösségben.

3) A harmadik dolog, ami megzavarja az imádatunkat és imánkat, az az, hogy kifejletlen olvasási és írási szokásaink vannak. Ez kicsit furcsán hangozhat, de főleg ebben a számítógépes korban a módszeres gondolkodásra nincs idő.

Törökországban – nyolc évet éltem ott – nagy kihívás volt számunkra, amikor a török emberek felé szolgáltunk, mert ők egyáltalán nem olvasnak. Adsz nekik egy cédulát, összesen három sor írás van rajta, ami koncertre hív, fogják a papírt a kezükben, nézik, és megkérdezik: Ez micsoda? Akkor mondhatod: „Oda van írva! El tudod olvasni?”; de a papírt nem nézik meg, nem olvassák el, hanem rád néznek, és kérnek, hogy mondd el, mi ez. Ez tragikus egy nemzet számára.

Mert természetileg a mi elménk kaotikus, televan impulzusokkal és reakciókkal, és nem rendezett. Isten szereti a rendet. Ez Tőle van. Ő szeretné, hogy szeressük mi is a rendet. Lehet, hogy egyszerű gyakorlatok segítenek abban, hogy rendszerezett elménk legyen.

Lehet, hogy énekes vagy, és a gondolataid az egyik dologtól a másikhoz cikáznak. Vehetnél egy régi himnuszt, aminek több mint tíz versszaka van, és az elejétől a végéig megpróbálod elénekelni. Ehhez fegyelmezettség kell. Nagyon sokan napközben énekelünk, de nem énekeljük el a dalokat az elejétől a végéig, hanem csak egy sort itt, egy sort ott. Mert ma ilyen a világ, nincs idő arra, hogy ilyen hosszú himnuszt elénekeljünk. Lehet, hogy vissza kéne térnünk ezekhez.

Amikor fiatal hívő voltam, abban az időben váltak nagyon népszerűvé a rövid dalok. „Ez az a nap, amit az Úr szerzett!”; és ennyi. Nagyon népszerűek voltak, mert ezeket könnyű volt megtanulni, és voltak hozzá kézmozdulatok is, hogy meg lehessen jegyezni. Bármilyen dal, ami kicsit hosszabb volt, az kihívás volt az emberek számára. És a mély gondolatok is, az is túl sok volt! 🙂

Tetszik azonban az a gondolat, hogy himnuszok azok elmélkedések. Én hiszem, hogy Isten szeretné, hogy rendszerezett elménk legyen.

Még három dolgot megemlítenék.

1) A kreativitás a kedvenc témám. Ez Istentől van. Biztosan egyetértetek velem abban, hogy Isten nagyon kreatív. Persze! Nézz magadra! Vagy nézz a testvéreidre! Annyira kreatív! Odarakta az ember füleit, és a lányoknak – manapság néhány fiúnak is – az elméjébe ültette a gondolatot, hogy fülbevalót tegyenek bele. Kreativitás. 🙂 Ez gyönyörű! Elbűvölő!

A legutóbbi hírlevelemben volt néhány kép, amit egy faluban fotóztam. Az egyik olyan, hogy csak muszáj volt lefényképeznem valamit. Mert egy nagymama ült a földön, és úgy nézett ki, mint egy húsvéti tojás. 🙂 Annyira színesen fel volt díszítve, és csak ott ült. 🙂 Megkérdeztem, hogy lefényképezhetem-e. Általában a muszlim nők nem engedik meg, hogy lefotózzák őket, de ő kegyesen azt felelte: Igeeen!; és megigazította a homlokán a hajtincset. 🙂 Nagyon tetszett ez a kreativitás. Miért legyen fekete ez az egész? Miét lenne betakarva feketével egy gyönyörű teremtés?

Ez bizonyos fajta szabadságon alapul, ami a kreativitás szabadsága, és bizonyos fajta biztosság is jár ezzel. Mert ez a kreativitás, hogy új megoldásokat és új felhasználási lehetőségeket keresünk. Ám olyanok, mint a bukástól való félelem, a tökéletességre való törekvés, a törvényeskedés, a befelé fordulás… nagy ellenségei a kreativitásnak.

Lenyűgöző, hogy Isten a személyes kapcsolatunkban Ővele mennyire különböző módokon vezet mindnyájunkat. Személyes. Ez része a mi imádatunknak. Senki nem imádja Isten úgy, mint te. És nem kell olyannak lenned, mint bárki más. Úgy gondolom, hogy ez tetszik Istennek. Mi imádók vagyunk.

Az imádat nem csak a rendről szól. Mert a rend az Istennel való személyes kapcsolat nélkül nagyon unalmas. Amikor minden rendben van, és minden helyesen működik, az unalmas lesz. Mert akkor túlságosan rendben van az egész.

Amikor p. Schaller eljött Finnországba – ami nem huszonöt éve, hanem negyven éve volt, és lenyűgöző, ahogy ez működik –, ez nagyon kihívó volt számunkra. Mert a finnek azt mondták neki, hogy menjen Afrikába. „Ide nem kellenek misszionáriusok! Mi jobban tudjuk. Főleg amerikaiak nem kellenek!” Őt azonban Isten elhívta, úgyhogy ott maradt.

Beszélt az első napjairól Finnországban. A finnek nagyon szeretik a rendet. „Minden legyen egyenes! Minden álljon derékszögben!” Azt mondta, hogy néha úgy érezte magát, hogy csak fogni kéne egy szemetest, és kiborítani az egészet az utcára, hogy felébressze az embereket. Ez kreativitás? 🙂 Azt hiszem, hogy Isten megengedi, hogy ez megtörténjen.

Tegnap találkoztam néhány fiatallal a gyülekezetből. Beszéltem nekik Ománról. Azt mondtam nekik, hogy azt csinálom most Ománban, amit Magyarországon csináltunk huszonöt évvel ezelőtt. Tegnap este, ahogy ezen gondolkodtam magamban, eszembe jutott az első találkozó Mátyáshegyen, Óbudán. Az volt az első házunk, de már nem is tudnám megtalálni. Ott volt az első szerda esti istentisztelet. Egy magyar ember volt ott, Rita. A következő találkozóra eljött Mariann is. Ő volt a második ember. Ezeket a találkozókat a nappalinkban kezdtük.

Most van egy házam Ománban, és ugyanezt tesszük ott is. Egy ománi ember van, és nagyon sok indiai, és vannak emberek Bangladesből és a Fülöp-szigetekről. A csapatomnak a fele magyar! 🙂 Ez izgalmas! Így kell, hogy legyen. Az, hogy Istent imádjuk, az kiváltság. Amikor imádunk, akkor új dolgok történnek. Ez gyönyörű!

2) Van folyamatosság – ez egy másik dolog az imádattal kapcsolatban –, ami érettséghez vezet. Ez egy minta, egy életmód. ApCsel 2:42 buzgón folytatták az apostoli tanokban és a kenyér megtörésében. A görög proszkartereo azt jelenti, hogy erősnek lenni valamiben, ragaszkodni valamilyen tevékenységhez. Ezt tesszük az imádatban, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy folytassuk, és ragaszkodunk ahhoz, hogy időt szakítsunk rá.

A mai időben van egy követelés arra, hogy sok feladatot végezzünk egyszerre, hogy eredményesek, hasznosak legyünk. Írsz valamit, közben hallgatsz valami mást, közben nézel valamit, ugyanakkor főzöl is, és a babára is vigyázol – egy-két lábmozdulattal „ringatod”. Szegény baba! 🙂 Mindent egyszerre próbálunk csinálni. Ez a menő ma, mert annyira hatékony vagy!

Jézus azt mondta Máté 6:6-ban: Amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és amikor becsuktad az ajtót, akkor imádkozz a te Atyádhoz. Becsuktad az ajtót! Becsuktad. Ez az imádat. Kapcsold ki ezt is, kapcsold ki azt a berendezést is, csukd be azt, utasítsd el amazt… Korlátozd be az életed, csukd be az ajtót, és imádj! Imádj! Ez nagyszerű élet.

Ne hagyd, hogy a tested és a tested vágyai megállítsanak. Pál azt mondta: Én megfegyelmezem a testem, 1Kor 9. Ez érdekes. Nem engedte, hogy a teste vezesse. Ő imádott. Semmi sem szabad, hogy megakadályozzon minket. Legyünk imádó emberek. Legyünk erősek ebben, és Isten vezetni fog minket. Ez gyönyörű gyülekezet. Gyönyörű gyülekezet vagyunk, mert Isten rakott össze minket.

3) Ahogy visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor Magyarországon voltam, annyi becses emlék eszembe jutott, annyi édes pillanat, annyi nevetés, és közvetlenül mellette ott voltak a keserűség gondolatai. Emlékeztem néhány dologra – nagyon furcsa volt – rossz dolgokra, amik történtek, amikor valaki mondott valamit, valaki tett valamit, valaki nem tett meg valamit, és kezdtek ezek a dolgok is visszatérni. Ez megdöbbentett. Azt gondoltam, hogy ezekkel elbántam, de hát úgy tűnik, hogy nem.

Erről szól a szellemi háborúság, hogy a keserűségnek annyi magja ott van a légkörben. Ha megengeded, hogy bármelyik is helyet találjon a lelkedben, akkor a keserűség gyökerévé válik, és ez el fogja lopni az imádatodat. Nem fogja megengedni, hogy imádj. Meg fogja állítani az imádatot.

Legyünk imádók! Ismerjenek minket úgy, hogy mi imádók vagyunk.

Ámen.

Kategória: Egyéb