Istentől kapott azonosságunk

2013 november 10. vasárnap  10:30

Ha valaki bejön a gyülekezetünkbe, láthatja jól vagy láthatja rosszul a dolgokat. Lehet, hogy rosszul méri fel, hogy ez miről szól. Látja a cselekedeteket, dolgokat, amiket csinálunk, és aztán azt gondolja, hogy viselkedést tanulunk, és azt reméljük, hogy a viselkedésből megváltozik az életünk. Ez azonban hibás látásmód lenne arról, ami itt történik. Ez nem igaz, mert ez a vallásnak a területe lenne.

Itt viszont arról beszélünk, hogy az Ő élete munkálkodik bennünk. Úgyhogy, igazából sok dolgot tanulunk együtt. Az egyik, amit tanulunk, az az, hogy az igazság abszolút. Ez a kezünkben van, ez a Biblia. Ez jelentős. Mert ahogy kimész, nem csakhogy az igazság nem abszolút, de még azon túlmenően, ha azt mondod, hogy egy igazság van, már akkor bigott hülyének neveznek. Mi ezt tanuljuk, hogy az igazság az abszolút.

A másik dolog, amire gondoltam, hogy tanulunk járni a Szellemben. Isten tanít minket erre. Tanulunk válaszolni Isten szeretetére. Ennek van egy hatása a mindennapi életünkre. Az a következménye, hogy a hitünk nyilvános. Mindenfelé a légkörben a gondolat az: higgy, amit akarsz, amíg nem kell látnom, amíg nem csinálsz semmit, ami nyilvánvaló belőle. Egyre inkább ez lesz a légkör: Ezt tartsd meg magadnak! Ebben hazugság van és próbálkozás arra, hogy elfojtsák az üzenetnek a nyilvánosságát.

Még egy dolog: az életünk minden területére elhat. Nekünk fontos, hogy ez ott legyen a munkaetikában, az iskolában, a családi életben, a gyereknevelésben. Ez nagyon fontos nekünk igazából az életünkben. Ahogy erre gondolunk, annyira hálás vagyok a helyi gyülekezetért!

Egyszer régebben volt itt egy testvért, felhívtam. Arról panaszkodott, hogy a gyülekezet soha nem hívja fel. „Várj, most felhívtalak, én is a gyülekezetből vagyok. Tudom, hogy egy másik testvér is felhívott a gyülekezetből.” Csak szeretném mondani, hogy akkora jelentősége van az életednek! Annyira fontos az, hogy itt vagy, az, hogy közösségünk van, az, hogy együtt gondolkodunk, hogy hiszünk, hogy együtt szolgálunk.

Volt egy találkozóm a minap vidéken. Beszélgettem egy testvérrel. Nagyon régen nem láttam, régóta nem jött már egyik gyülekezetünkbe sem. Most nagyon el akart jönni. Mondtam neki: már nincs itt gyülekezetünk. „Miért nincs? Én most jönnék.” Azt feleltem: „Figyelj! Bocs, hogy ezt mondom, de tíz éve volt. Akkor jöttél, aztán nem jöttél. Minek folytattuk volna? Nem jöttél, nem jött más sem. Most azt mondod, hogy most jönnél.”

Miért mondom ezt? Azért, mert van szerepünk ebben, van részünk. Nem az, hogy itt ülünk és melegítjük a széket, hanem a szívünk. Fogadjuk, amit hallunk. Halljuk a dalokat, és válaszolunk a szívünkben; halljuk az imákat, együtt megyünk azzal; halljuk az üzenetet, áment mondunk, és forgatjuk a szívünkben és járunk vele. Ne hidd azt, hogy mellékes a részed!

Nem szeretném, hogy egy nap azt mondd: Most jönnék!; és aztán nincs itt már semmi. Szeretnélek bátorítani ebben, hogy nagyon jelentős a részed, és mindnyájunknak bátorítás az életed.

Beszélgettem valakivel, amikor ma bejöttem ide. Azt mondta: elég romosan nézek ki! „Nem látszik rajtad!” Azt felelte: „Ha látnál belül!” Szeretnélek bátorítani: az, hogy ennek ellenére itt vagy, hogy hallani akarsz, ez annyira jelentős mindnyájunknak. Bátorítalak, hogy ne hagyd abba! Legyél hűséges! Menj tovább! Mert a gyülekezet te vagy, és én vagyok, mi vagyunk mindnyájan. Hálásak vagyunk az Úrnak ezért!

P. Csaba

Már több mint tizenegy éve Szegeden lakunk. Nagyon izgalmas Isten elhívásában járni. Az idő gyorsan telik. Könnyen lehetünk megszokottak. Könnyen gondolhatjuk úgy, hogy amink van, az természetes, az áldásaink, a testvéreink, az életünk, a lehetőségeink. „A lehetőségeim, amik ma vannak, azok meglesznek holnap is. Meglesznek évek múlva is!” – de ez hazugság. A lehetőségek, amik ma vannak neked, áldásaink, testvéreink, ezek Istentől vannak mostanra, és ha Ő akarja, akkor később is.

Nem a mi kezünkben vannak a kártyák, hanem az egész életünk egy nagyon-nagyon vékony szálon függ, és az életünknek a részletei is. Az a szál Isten kezében van. Úgyhogy nem vagyunk olyan nagyok, mint gondolnánk. Jó dolog azonban elfoglalni a helyünket. Megtalálni a helyünket az univerzumban Isten gyermekeként 2013-ban Magyarországon az Ő elhívásában.

Ennél nincs megelégítőbb dolog, minthogy Isten akaratának az epicentrumában lehetünk. Ez megelégítő, örömteli. Nem azon forog az agyunk, és nem azon megy el az energiánk: „Mi lenne, ha mást csinálnék? Mi lenne, ha máshol lennék?” Az életünk végén, pedig nem vagyunk telve sajnálkozással: „Bárcsak…! Bárcsak…!”

Ez Isten kegyelméből adott számunkra. Isten kegyelméből adott ez, hogy ilyen életet élhetünk, és éljünk. A legfontosabb dolog az, hogy ismerjük Istent. A legfontosabb az, hogy tudjam, kicsoda Ő, hogy tudjam, milyen is Ő valójában. Amikor tudom, hogy kicsoda Ő és milyen Ő, akkor tudom, hogy kicsoda vagyok, és mi mindenem van. Ez az azonosság. Azt hiszem, utoljára, amikor itt voltam, akkor is az azonosságról beszéltem (2013.09.15. de. P. Csaba: Az új azonosságunk képességet hoz létre).

Valahogy még mindig benne vagyunk ebben a témában, és lehet, hogy nem is kecmergünk ki soha. Mert ismerni Isten szívét, hogy kicsoda Ő, ez a legfontosabb, és utána tudom, hogy kicsoda vagyok én, és biztos vagyok abban, hogy kicsoda vagyok én. Ha nem tudom, hogy ki vagyok én, hogy ki vagyok Őbenne, Jézusban, akkor nem lehetséges járnom Isten akaratában, akkor nem tudok járni az Ő céljában.

Ezt figyeltem meg az én életemben, és más emberek életében is, hogy amikor nincs az a biztonságom, ami megvan Jézusban, akkor valahol keresem a biztonságot. Akkor elkezdek az azonosságomért élni. Elkezdek dolgokat tenni azért, hogy legyek valaki. Az egész életem bizonyítássá válik. Lehet, hogy tudok róla, tehát tudatos, de legtöbb esetben ez öntudatlan.

A dolgok, amiket mondok, dolgok, amiket teszek, az egész azonosságkeresés: legyek valaki, váljak valamivé, megalapozzam azt. Aztán más emberek, a szolgálat, a gyülekezet, a testvérek, az emberek, akik távol vannak Istentől, mindezek csak eszközzé válnak, hogy legyek valaki. Mindezek valamilyen módon szolgálnak engem, hogy váljak valakivé.

Jézus viszont épp az ellentettjét mondta. Az Igében épp az ellentettje van, az, hogy nem kell bizonyítanom, nem kell megpróbálnom lenni valakivé, mert vagyok valaki. Vagyok valaki, és Isten ezt kijelentette: Isten a saját képmására teremtett, Isten megvásárolt, megváltott, Isten megmosott, megtisztított téged. A múltadat teljesen megtisztította és eltörölte. Isten mennyei helyekre ültetett, Eféz 1:3, Eféz 2:6.  Azonosított minket örökre Jézussal. Ezek vagyunk.

Minden problémánk az Ő kezében van. Mindenegyes részlete az életünknek Isten örökkévaló kezeiben van. Mert Isten gyermekei vagyunk. Isten gyermekének lenni, ez a világegyetem legnagyobb titulusa, amit egy teremtmény hordhat. A legnagyobb titulus Isten gyermekének lenni.

Amikor bemerítkezünk, akkor elhangzik ez a bűvös szó, ahogy Jézus tanította: megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak, és a Szent Szellemnek a nevében. Ez nem liturgia, hanem ez az egész az azonosságról szól: mostantól új azonosságod van, azonosultál Jézussal az Ő halálában, azonosítva lettél Jézussal az Ő feltámadásában, és most azonosítva vagy örökre az Atyával, a Fiúval és a Szent Szellemmel.

Amivel régen voltál azonosítva, vagy ami régen voltál, az az azonosság megszakadt. Annak meghaltál. Nem létezel számára. Gal 6:14 nekem ne legyen többé semmi másban dicsekedésem, mint Jézus Krisztus keresztjében, Aki által meghaltam a világnak, és a világ is énnekem.

Többé nem az vagy, akinek gondolod magad. Többé nem az vagy, akinek mások mondanak. Többé nem az vagy, amit érzel magad felől. Amint épp most vagy, igazából azonosítva vagy az Atyával, a Fiúval és a Szent Szellemmel, és mennyi helyeken ülsz a dicsőség trónján, Krisztusban. Ez vagy te. Ez hihetetlen!

Emlékszem, amikor tizenéves voltam, Isten megragadott engem. Megtértem ateista háttérből, nem hittem Isten létezését. Aztán később kaptam egy Bibliát, de még nem kezdtem olvasni azonnal. Szép lassan kezdtem, Máté evangéliumánál. Minden este, amikor lefeküdtem, olvastam a Bibliából. Aztán amikor befejeztem, bezártam, és megpusziltam: ez a Bibliám!

Aztán azt mondtuk néhányan: Versenyezzünk abban, hogy ki olvas többet. Úgyhogy P. Bendegúzzal versenyeztem. Hat éves kora óta ismerem őt, de most nem fedem fel a többit. 🙂 Nem fedem fel, mert én megyek vissza Szegedre, de ő marad, és együtt kell élnie dolgokkal. Jóllehet a múlt el van törölve, de… 🙂

Olvastuk, és ő azt kérdezte:

–         Figyelj! Te hol tartasz?

–         Én még egy könyvet sem olvastam el. Máté-t olvasom a vége felé.

–         Én már kettőt elolvastam. – dicsekedett Bendegúz.

–         Melyik kettőt?

–         János harmadik levele és Júdás levele.

–         Tyű! … Te győztél!

:-))

A sztori azonban nem ez. Utána kezdtem tanulmányozni a Bibliát. Közben iskolába jártam, ami azt jelenti, hogy volt időm. 🙂 Úgy emlékszem, hogy napi két órát tanulmányoztam. Csak azért, mert Isten megragadta a szívemet. Ilyeneket olvastam, mint Kol 2:10 teljesek vagytok a Krisztusban, és ti Őbenne vagytok beteljesedve. Teljesek vagytok! Vagy: mennyei helyeken ülünk. Fogtam, lapoztam és kerestem más verseket, hogy kik vagyunk mi Jézusban. „Én ezt nem hiszem el!”

Régen volt ilyen elképzelésem a kereszténységről, mint a vallás: eléggé kemény, nehéz, szabályok vannak. „Nem hiszem, ezt ember nem írhatta! Ez igaz sem lenne, hacsak nem olvasnám: miközben lógatom a lábamat, teljes vagyok Jézusban. Mennyei helyeken ülök. Fogalmam sincs arról, hogy ki vagyok én valójában. Fogalmam sincs, hogy mit jelent az, hogy Isten gyermeke vagyok. Örökre azonosítva vagyok az Atyával, Fiúval, Szent Szellemmel, és ez az azonosságom. Nem az azonosságért kell élnem, hanem mostmár az azonosságból élek. Nyugodhatok, bízhatok, hitnyugalmam lehet. Rátámaszkodhatok Istenre és az Ő Igéjére. Milyen nagyszerű! A belső őrlődés, a belső szaladás, nyughatatlanság nem kell, hogy ott legyen. Megérkeztem. Hazaérkeztem. Új ember vagyok! Vagy értem, vagy nem értem, vagy érzem, vagy nem érzem, ez független tőlem.”

Ugyanakkor mindennap van egy azonosság-lopás. Vannak dolgok, amik el akarják lopni: a körülmények, emberek, ahogy mondanak dolgokat, helyzetek, az Ellenség. Ahogy olvassuk a Bibliát, azt látjuk, hogy az első dolog, amit Sátán akar: ellopni az azonosságunkat. Nyilván ezt nem tudja ellopni, de az azonosságtudatunkat igen.

Emlékszel Dánielre és a barátaira? Dán 1-ben megérkeznek Babilóniába, és mi az első dolog, ami történik? Dán 1:6-7-ben át vannak nevezve. Csodálatos nevük van egyébként, még akkor is, ha nekünk nem hangzik annak feltétlenül. Csodálatos, mert mind a négynek a nevében ott van Isten. Az egyiknek, Dánielnek: Isten az én bírám; a másiknak: Isten kegyelmes; aztán: kicsoda olyan, mint Isten?

Ilyen csodálatos neveik vannak, mert azonosítva vannak Istennel. Itt új nevet kapnak, és mindegyik nevében benne van Baál, vagy valamelyik babiloni bálvány, hogy amint gondolkodnak magukról, az új nevükről, ez ellopja az azonosságukat. Ahogy telnek a hónapok, az évek, többé ne tudjanak Isten akaratában és elhívásában járni.

Jézussal is megtörtént ez. Mát 3:17-ben amikor Keresztelő János bemerítette Jézust, a Szent Szellem galamb formájában rászállt, és a mennyei hang szólt: Ez az Én szeretett Fiam, Akiben Én gyönyörködöm. Azonosság, kijelentés, kinyilatkoztatás: Ez az Én szeretett Fiam. Utána rögtön bemegy Jézus a Szellem által a pusztába, és megkísérti az ördög. Az első mondat: „Ha az Isten Fia vagy… Ha az vagy… de lehet, hogy nem. Talán. Talán nem.”

Azt akarja, hogy jöjjön be a kétség, hogy kezdd el mérlegelni a kijelentést, hogy kezdd el megmérni az érzelmeid mérlegén, az emberi bölcsességednek a mérlegén, a büszkeségednek a mérlegén. Jézus nem teszi. Jézus nem bizonyítja Magát, és nekünk sem kell. Nekünk sem kell! Ez Sátánnak az első dolga, hogy ellopja az azonosságtudatunkat.

Aztán emlékszel Góliátra, amikor 1Sám 17-ben színre lép? Ott van Izrael serege, és Góliát jön. Ez egy kép a démoni seregről, a szellemi hadviselésről, Sátán munkájáról. Góliát jön, negyven nap és negyven éjjel, reggel és este megadja az üzenetét. Az egyik kifejezés gyakran van használva 1Sám 17-ben: gyalázza Isten seregét. Gyalázza! Az első dolog, amit mond, az azonosság: ti, Saul szolgái.

Amikor Dávid színre lép, odaszalad a patakhoz, felvesz öt sima kövecskét, és ott van a válasza: te gyaláztad az élő Isten seregét. Ő tudja, hogy ők kik. Szerintem Saulnak a serege, Izrael serege beazonosította magát amúgy is Saul szolgáiként. Saul szolgái nem bírják megverni Góliátot és a filiszteus seregeket. Mert kicsoda Saul? Senki.

Ám az élő Istennek a serege, amikor ez az azonosságuk, amikor tudják, hogy ezek ők, akkor lehet, hogy Góliát áll ott, de mi messze többre vagyunk képesek, mint amire képesek vagyunk önmagunkban. Ez igaz ránk nézve. Mi nem csak, hogy többek vagyunk, mint akik magunktól vagyunk, hanem mi többet tehetünk, mi képesek vagyunk, mert Isten velünk van. Mert Isten ereje bennünk van. Mert elhívottak vagyunk, és az élő Isten serege vagyunk.

Mindig van gúnyolódás. Ma reggel, ahogy jöttem a vonaton, Nehémiás könyvét olvastam. Mindig van gúnyolódás. Tóbiás, Szanballat, Gesem – van egy gúnyolódó szellemiség, ami lekicsinyli, lenézi Isten munkáját. Lekicsinyel téged, lenéz téged. Bennünk is ott lehet valamilyen módon ez az érzet.

Főleg bennünk, magyarokban. Ránézünk a kis életünkre, ránézünk a körülményeinkre, ránézünk a metrónkra, hogy mennyi ideje készül – a jó munkához idő kell! Aztán legtöbben nem nézünk még a metróra sem. Legalábbis mi, akik Szegeden lakunk vagy máshol. Csak könnyen így a lelkünk beszűkül.

Vannak ezek az impulzusok: te senki vagy, értéktelen. Van ez a lenézés, van ez a szellemiség, és könnyen azonosulunk vele. Góliát végzi a munkáját. Reggel megadja az üzenetet a napra. Felkelsz reggel, megszólal az ébresztés, kinyitjuk a fülünket, utána szemünket, és Góliát már üdvözöl is bennünket: „Jó reggelt, kis nyomorult! Jó reggelt Saul szolgálja! Te semmirekellő.” Megvan reggel ez a szellemiség.

Olykor felkelek reggel, és van bennem hála is és van más is. Vannak időszakok, amikor felkelek, és annyira leterheltnek érzem magam. Vagy csak úgy érzem, hogy az agyam csak szalad, és megtalálja a problémákat és a napnak a gondjait, és leterheli a lelkemet. Ott van Góliátnak az üzenete a napra. Pedig ott van Isten üzenete is a napra! Meghallom Góliátnak az üzenetét, és olykor úgy tűnik, hogy közelebb áll hozzám. Ez hazugság.

Sátán tényleg hazugsággal operál. Hazugsággal működteti a rendszerét. Ott van Góliát, és szól reggel a napra, este az éjszakára. Egy idő múlva a lelkünk ezt rezonálhatja, és azt látjuk, hogy nincsen bennünk csodálat, és nincsen bennünk még csak képesség sem, még csak akár az akarat sem, mert elvesztettük szem elől, hogy kicsoda Isten és hogy kik vagyunk mi. Nehémiásnál is ez volt. Szóltak nekik, lenézték.

Aztán tetszik nekem az, ahogy Dávid fut. Fut a patak partjára. A patakból kivesz öt sima kövecskét. Erre szükségünk van: öt sima kövecske.

Az azonossággal kapcsolatos téma, vagy bármilyen más téma az Igéből, arra négy gyors pont:

–         Hallom. Fontos hogy halljam.

–         Tanulmányozom. A tanulmányozáshoz hozzátartozik, hogy elmélkedem róla. Mert fontos, hogy ezek sima kövecskék legyenek, amik beleillenek a tarisznyámba. Beleillenek a szívembe. Ezek az igazságok beleillenek az elmémbe.

–         Hiszem. Igen, hiszem, hogy ez igaz. Hiszem, hogy azonosítva vagyok Jézussal örökre.

–         Beleteszem a parittyámba, és megvallom. Élek vele, élek eszerint, élek ebből. Aztán fogom, és amikor élek ezzel, akkor Góliátot fejbe találja. Ott a győzelemnek a megnyilvánulása.

Tetszik ez nekem, hogy nem kell megalkuvóknak lennünk, nem kell lecsúsznunk a székünkbe, nem kell kicsi életben élnünk, nem kell beszorulnunk a sarokba a bűntudat miatt, a kárhoztatás érzése, a képtelenség, vagy alkalmatlanság érzése, a méltatlanságnak az érzése miatt. Ezek annyira ott lehetnek az életünkben.

Ott vannak viszont ezek a kövek. Elfogadott vagyok, meg vagyok áldva minden szellemi áldással, új teremtés vagyok Krisztusban, a régiek elmúltak, íme, minden újjá lett, Teljes vagyok Őbenne, elfogadott, szeretett, szent, Istennek a gyermeke vagyok, a Szent Szellem bennem él. Futhatok ahhoz a kegyelemhez, amelyben állok. A nevem fel van írva az életnek a könyvébe. Tekintélyem van, hatalmam van. Megkaptam ezt. Az enyém. Góliátnak nincsen joga, nincsen része, nincsen öröksége énbennem. Nincsen emlékezete sem.

Fontos, hogy hitben kilépjek ezekből. Csak megpörgetem a parittyakövet, és célba veszem Góliátot. Csak mert nem akarok úgy élni, hogy be vagyok szorulva egy sarokba, és kicsi helyen élek. Dávid azt mondta: tágas helyre helyezted a lábamat. Dávid tudta, hogy Isten kedveli őt. Azt mondta a zsoltárban: kedveltjévé választott engem az Úr.

Ez volt a különleges Dávid felől. Dávid biztos volt Isten irgalmában.  Dávid tudta, hogy mindig Isten könyörületes kezébe fog esni. Tudta, hogy az Ő jósága és kegyelme kíséri őt élete minden napján. Éppen ezért, ahogy megélte a nehézségeit, ahogy megélte a kapcsolatait, ahogy döntéseket hozott, teljesen más volt, mert tudta, hogy kicsoda. Nem volt bizonytalan.

Amikor elveszítette a trónt, fia, Absolon elvette tőle, akkor nem volt bizonytalan, nem kapkodott a trón után. Biztos volt abban, hogy Isten cselekszik és munkálkodik. Amikor Saul meghalt, és előtte volt a trón lehetősége, és Saul fia küzdött ellene, Dávid csak tudta, hogy kicsoda ő, és tudta azt, hogy elvégzi majd érte az Úr. Ez volt az egyik kifejezés, amit többször használt: elvégzi értem az Úr, Ő meg fogja cselekedni; mert tudta, hogy ő ki.

Aztán amikor Góliát ott volt a földön, akkor Dávid odament hozzá, kihúzta Góliátnak a kardját és levágta Góliátnak a fejét. Aztán Saul azt mondta Abnérnak: „Kicsoda ez a fiú? Melyik családból való?” Abnér azt válaszolta: Fogalmam sincs! „Tudd meg, hogy ki ez.” Úgyhogy a csata után Abnér, Saul fővezére viszi a tizenhat éves Dávidot Saulhoz. Aztán Dávid pedig húzza Góliát fejét. El tudod-e képzelni? Még vérzik Góliát feje… húzza Góliát fejét. Utána még elvitte Jeruzsálembe is!

Úgyhogy ma, amint megyünk, viszed a metrón Góliát fejét, viszed a lépcsőházban. Viszed magaddal nem csak ma, mert vasárnap van, hanem holnap reggel is. Hétfőn reggel kinyitod a szemed, Góliát üdvözöl téged. Ismerős, régi hang. Veled van már jó ideje ez a hang, de semmi köze hozzád. Annyi ideje szól hozzád, amióta élsz.

Olykor ismerősebbnek tűnik, mint Istennek a hangja, de semmi köze hozzád. Mert be lettél merítve az Atyának, Fiúnak, Szent Szellemnek a nevében. Ami azt jelenti, hogy amikor hittél, örökre azonosítva lettél az Atyával, a Fiúval és a Szent Szellemmel. Úgyhogy reggel Góliát szól, és te fogod magad és megállsz abban az azonosságban, amelyet ingyen kegyelemből kaptál Istentől, és nem csúszol bele Góliát propagandájába.

Aztán mész a munkahelyedre és húzod Góliát fejét. Aztán ott is hagyhatod valahol – hagyd is ott valahol! – és kinyilvánítod. Az egyik dolog, amit ez tesz, az az, hogy hihetetlen bátorságot ad az életünkben. Ad őrültséget. Bátrabbak vagyunk az imában, bátrabbak vagyunk abban, ahogy a jövőnkre nézünk, mert tudjuk, hogy kik vagyunk.

Van az altatás, a nyomás, és van bátorság. Minél inkább ismerjük Istent, és minél inkább tudjuk, hogy kik vagyunk mi Őbenne, annál nagyobb az örömünk, annál nagyobb a békességünk, és annál nagyobb a bátorságunk, hogy járjunk abban az életben, amelyet Ő eltervezett számunkra az Ő örök céljában. Ámen.

Kategória: Egyéb