Istennel találkozni a bajban is

2014 szeptember 17. szerda  18:30

1Móz 14-ben látjuk Ábrahám életének egy szeletét. Ez különleges időszak az életében. Ábrahám – itt még Abrám – bajban volt. Igazából nem volt bajban, de volt egy rokona, aki bajban volt, és ő össze volt kötve ezzel a rokonával. Nem jogilag, nem várhatta el tőle, hogy segítsen neki ez a rokona, de Abrám szerette Lótot. Ezért, amikor Lót bajban volt, akkor Abrám is bajban volt.

1Móz 14:12 Lótot, Abrám testvérének a fiát is elvitték – elrabolták – jószágostól együtt, és elmentek. Ekkor Lót Sodomában lakott.

Lót nem a legjobb helyen lakott, hanem Sodomában. Nem tudom, hogy én hogyan tanácsoltam volna Abrámot. „Abrám, neked nem kell ez a probléma az életedben. A te életed jól megy. Sikeres vagy, gazdag vagy. A birkák ellenek, a fű nő, ahova mész, a kutakból jön a víz… minden rendben van. Minek foglalkozol Lóttal? Nincs rá szükséged.”

Ezen gondolkodtam, hogy Ef 4:16-ban, amikor arról olvasunk, hogy a Gyülekezetet Isten Szelleme egybeszerkeszti, akkor ez nagyon szépen néz ki. Azt mondja: összekapcsolja, összeilleszti. Ez azt jelenti, hogy összefűzi Isten Szelleme a gyülekezetet. Ez nagyon tetszik nekem addig, amíg meg nem történik. Amíg meg nem történik!

Mert amikor megtörténik, akkor kiderül, hogy „az egyiknek nem bírom a dezodorját”, a másik számára kiderül, hogy „szúrós az arcom”, és egyébként is, túl közel vagyunk egymáshoz. Kiderül, hogy nem tudunk egyszerre lépni. Igazodni kellene, de ez zavar mindnyájukat. Ráadásul az egyik azt gondolja, hogy ő tökéletes, úgyhogy azt várja, hogy mindenki őhozzá igazodjon. Közben mit csinál a Szent Szellem? Ő összenöveszt minket.

– Uram, biztos, hogy jó ez így?

– Nem. – mondja Isten.

– Én is azt gondolom. Szerintem innen ki kéne lépnem.

– Nem! Én úgy értettem, hogy még közelebb kéne lenni egymáshoz. – feleli az Úr.

A Krisztus Teste gyönyörű elv, de időnként kellemetlen gyakorlat. Miért? Azért, mert lehet, hogy a testvérem bajba kerül. Lehet, rossz helyen lakik – mint Lót –, és akkor bajba fog kerülni. Mi fog történni akkor? „Nekem nincs rá szükségem!” – ez könnyű lenne.

Viszont annyira gyönyörű, ahogy Abrám gondolkodik! Tulajdonképpen nem is gondolkodott, hanem csak hopp, ahogy meghallotta, azonnal összeszedte az embereit. Azt olvassuk: Amint Abrám meghallotta, hogy a rokona fogságba esett… Amint meghallotta! Nem várakozott. Nem tűnődött sokáig. „Ez az unokaöcsém, nincs kérdés. Segíteni fogok neki.”

Egy értelemben – azt hiszem – sok ember ezért nem akar nagyon közel lenni a gyülekezethez, mert „ott van benne ez az ember is, az az ember is, és a harmadik, és a negyedik…” Mi a baj? Az, hogy lesz problémájuk, és lehet, hogy Isten egy nap kopogtat a szívemen. „Mi van már megint, Uram?” „Te lennél az, akinek vinnie kéne ma valamit annak az embernek.” – és nem biztos, hogy akarom ezt.

Abrám viszont azonnal mozdult rá. Nem tudom, tudtad-e, Róm 4-ben le van írva: Ábrahám a hitünk atyja. Ő az, akitől vesszük a hitnek a mintáját, ő az alappéldánk a hitünkre, és őtőle vesszük, hogy milyen hitben járni, és milyen a hitbeli élet.

Kihívás lehet, amikor olyan közel vagyunk egymáshoz. Úgy érezhetem: „Miért üti bele az orrát? Ez az én ügyem.” Lehet, hogy tényleg nem kéne beleütni az orrát. Még ez is lehet! Még az is lehet, hogy tisztelni kéne a magánéletemet. Ez is benne van, hogy neki is növekedni kell, és nekem is növekednem kell. A másiknak is növekednie kell, és nekem is. Az egyikünknek érzékenységben, a másiknak pedig megbocsájtásban. Nagyjából minden helyzetben ez történik. Ez nem annyira tetszik nekünk, de gyönyörű dolog és jelentős, mert van, hogy az egyik oldalon vagyok, és van, hogy a másik oldalon. Isten – ez a gyönyörű – így szerkesztette egybe.

Ha megnézem Abrám életét, könnyen rávágnám: „Lót csak egy probléma volt neki. Örökké csak a gondot jelentette. Soha nem hozott áldást Abrámnak. Micsoda hiábavaló kapcsolat! Kerüljük az ilyen kapcsolatokat!” Nem! Mindjárt meglátjuk, hogy miért.

1Móz 14:14 Amint Abrám meghallotta, hogy rokona fogságba esett, fölfegyverezte a házában felnövekedett háromszáztizennyolc kipróbált legényét, és üldözte őket Dánig.

Ez nagyszerű! Abrámnak volt háromszáztizennyolc embere. „Honnan volt ennyi embere? Tudta, hogy baj lesz? Tudta, hogy szüksége lesz rájuk?” Nem, nem tudhatta, de készen volt. Miért? Azért, mert kihasználta az idejét, amije volt. Megvásárolta az időt.

Emlékszel? Az evangéliumokban újra és újra olvassuk, hogy Jézus elvonult egész éjszakára és imádkozott, az Ő Atyjával volt. Néha azt kérdezhették: „Jézus, miért mész el ennyi időre? Jézus, miért kell ennyit távol lenni? Valami bajod van velünk?” Ugyanígy kérdezhetné valaki: „Minek neked bibliaiskolába járni? Minek neked ima-összejövetelre elmenni? Minek neked Bibliát olvasni?”

Emlékszem, egyszer valakit meglátogattam a kórházban. A mellette lévő ágyon morgolódva megjegyezte az ember: „Micsoda bolondság! Még nem haldoklik. Nem kell ennek pap!” Ránéztem: „Tyűha! Micsoda gondolkodás! Akkor kell, ha…?” Mi nem így gondolkodunk.

Mi úgy gondolkodunk, hogy mindennap szükségem van rá, kell a felkészülés. Ha Jézusról azt olvasom sok helyen, pl. Luk 6:12 elvonult, és egész éjszaka imádkozott, és az Ő Atyjával volt; akkor mennyire kell ez nekem, hogy a következő nap miatt ma imádkozzak! Ha Neki kellett ez, és Ő tanult az Ő Atyjától, mennyire kell ez nekem!

Ha Pálról azt olvasom Gal 1-ben, 2-ben, hogy három évet eltöltött Istennel, és Isten felkészítette a szívét, akkor nekem mennyivel inkább szükségem van a bibliaiskolára és arra, hogy tanítsanak engem az Igére gazdagon, intenzíven, és arra, hogy ez átformálja a szívemet!

– Miért? Baj van az életedben?

– Nem. Még nincs. Viszont aznap, amikor elrabolják Lótot, akkor hiába is adnék fel hirdetést: harcos kedvű legényeket keresek; vagy: kiképzés indul! Mert késő lesz. Lótot addigra feldarabolják, mire én odaérek.

A felkészülésre szükségem van! Nem azért, mert félelemben élem az életem, hanem azért, mert biztos vagyok abban, hogy Isten a mai nap szolgálni akar felém, és valamire fel akarja készíteni a szívemet. Azért vagyunk itt, mert hiszem, hogy Isten fel akar készíteni. Nem tudom, hogy mikor lesz hasznos, de várok Tőle, és kérem Őt: Uram, szólj Hozzám!

Jel 2-3-ban mit olvasunk sokszor? „Akinek van füle, hallja, amit a Szellem mond a gyülekezetnek!” „Ah, én nem járok gyülekezetbe. Én csak úgy hallok Istentől!” Biztos vagy benne? Biztos vagy abban, hogy nem vagy szubjektív? Biztos vagy abban, hogy nem válsz furcsává? Mert nincs, akivel megbeszéld, és nincs, aki kiigazítson. „Akinek van füle, hallja, amit a Szellem mond a Gyülekezetnek!” Ez része a hitünknek.

Szükségem van a felkészülésre. Nem a félelem miatt, hanem a világ miatt. Amiatt, hogy van egy Ellenségem, Sátánnak hívják. Nem kell olyan messzire sem mennem, van egy ellenség a szívemben, sajnos, régi bűnös természetnek hívják. Van egy ellenségünk, itt van körülöttünk, úgy hívják: világ. Szükségem van a felkészítésre, a bátorításra.

Nem csak magamért, hanem azért is, hogy ha a testvéremet megtámadják, akkor mellé tudjak állni, és az imámnak súlya legyen, a szeretetemnek tartalma legyen, és a szavaimban legyen Ige, és a tanácsomban legyen bölcsesség. Ha a szívemet nem készítem fel, akkor honnan lennének ezek? Akkor hogyan történne meg velem, hogy másik módon állok hozzá a dolgokhoz és beszélek és kommunikálok? Nem fog megtörténni, hanem természeti leszek a kommunikációmban, és nem lesz áldás benne. Isten ments!

Ezért mondja nekünk Isten újra és újra: Ragadd meg az időt! Nem véletlen, hogy ez az idő most a tiéd. Eféz 5:14-16 megvásárolván az alkalmat a mai nap, hogy az Igéhez forduljak. Vagy például, ahogy vége van az istentiszteletnek, leüljek valakivel és imádkozzak, azért meg kell fizetnem, igaz? Abban az időben nem fogok tudni csacsogni valaki mással, nem fogok tudni felhívni valakit, nem fogok tudni elintézni valamit. Egy értelemben fizetek érte, de megéri-e? A válaszunk az, hogy igen. Ha nem ez lenne a válaszunk, nem lennénk itt.

Honnan volt Abrámnak háromszáztizennyolc legénye? Felkészült, amikor itt volt az ideje. A csapattalálkozón beszélgettünk erről, hogy ez az időszak, az ősz, a tél, a tavasz kb. áprilisig kiváló időszak a tanulásra. Kiváló időszak arra, hogy Isten összekösse a szívünket. Kiváló időszak, hogy felemeljük egymásnak a kezét, Zsid 12:12. „Látom, hogy gyengélkedsz. Gyere, menjünk együtt. Hadd segítsek neked!”; és Isten összeköti a szívünket.

„Ez annyira unalmas időszak! Rövidülnek a napok. Minden esik, fúj, hideg van, nyálkás…” Ez kiváló időszak arra, hogy közel húzódjak Istenhez a szívemben, a gyülekezethez az időmben, a testvéreimhez szeretetben. Isten erre vezet minket. Abrámnak megvoltak ezek az emberei.

Tegnap volt egy eset, ültem egy testvérrel, beszélgettünk. Mesélt az életéről, a hitelükről, amit nem tud törleszteni, arról, hogy küzdenek a feleségével ebben a dologban, a gyerekükről a világi iskolában, ahol nem olyan könnyű. Ahogy beszélt, közben annyi hit volt a szavaiban, annyi szeretet, egyszerűség, igazság! Annyira felépültem! Annyira bátorított az élete, a gondolkodása! Erre gondolok, hogy mi történt ezzel az emberrel? Az történt, amit itt látunk, hogy amikor eljött az idő, akkor fel volt készülve. Készen volt rá.

Talán tudod, Daisy elesett a fürdőszobában. Eltörte a lábát, egy bordáját. Egy e-mailben az írta: „Biztos vagyok benne, hogy Isten a javamra használja.” Tudom, hogy nem vallásos szöveg ez, hanem ez a szívének a bizonysága. Hogyan történik ez egy emberrel? Tudom, hogy történik, mert velem is megtörtént. Mindnyájunkkal történik.

1Móz 14:16-18 Visszahozott minden jószágot. Visszahozta az ő rokonát, Lótot jószágával együtt meg az asszonyokat és a népet is. Miután pedig visszatért Kedorláómer és a vele levő királyok megveréséből, kiment elébe Sodoma királya a Sávé völgyébe, azaz a Király-völgybe. Melkisédek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő a magasságos Isten papja volt.

Ez a gondolat, hogy Zsid 7-ben össze van kapcsolva Melkidések Jézus Krisztussal. Ő a képe Jézus Krisztusnak. Ez az, amiről beszélek, hogy Lót mindig csak problémát jelentett Abrámnak. Egy értelemben mondhatnád, hogy igen. „A juhászaik verekedtek egymással, a föld nem volt elég, hogy eltartsa a jószágaikat, Abrámnak utána kellett jönnie, megmenteni őt. Abrám nem tudta követni az Urat Lóttal együtt. Lót csak nyűg volt, csak teher volt. Értelmetlen.” Nem!

Abrám hű volt Lóthoz, és igazán bajba keveredett, csatába keveredett, de utána találkozott Melkisédekkel. Azért, mert elment, hogy megszabadítsa Lótot. Szeretnélek bátorítani ebben. Mert könnyű azt mondani, ahogy ránézel a testvéredre: „Annyira elegem van belőled! Torkig vagyok veled.” Annyira könnyen megcsináljuk ezt!

Isten azt mondja: „Figyelj! Ha nem félnél megvallani, hogy ő a testvéred, ha nem félnél felvállalni a terhet – Gal 6. hordozni egymás terhét –, ha nem sajnálnád magad, ha nem őriznéd magad annyira, hogy távol tartsd magad tőle, akkor tudod, hogy mi történne? Lehet, hogy találkoznál Velem, amint mellé állsz. Lehet, hogy felépülnél Bennem, ahogy segítesz neki. Lehet, hogy megismernél Engem, ahogy az ő baja megtörne téged is.”

Nem azt mondom, hogy kényelmes mindig, de csodálatos, mert Jézussal találkozunk. Lehet, hogy abban, ahogy megbocsájtunk, lehet, hogy abban, hogy érzékenységet tanulunk; attól függően, hogy melyik oldalán vagyunk a dolognak. Isten használja ezt az életünkben. Igazából ez az áldás az, amit keresünk.

Annyian beszélnek a boldogságról, igaz? „Hogyan lehetnél boldog?” Mi azonban valami mást keresünk. Mi többre vágyunk. Nem csak boldogságra vágyunk, mi örömre vágyunk, mi áldásra vágyunk, mi Isten jelenlétére vágyunk. Nagyon sokszor azt ott találom meg, amikor szolgálok, leteszem az életem valakiért, aki kellemetlen, és aki az idegeimre megy, és akivel bajom van, és akihez nincs türelmem, és akire rá sem akarok nézni. Isten azt feleli:

– Akarsz Velem találkozni?

– Igen, Uram.

– Akkor arrafelé vezet az út.

– … Uram, biztos?

Ahogy látjuk ezt a történetet, Abrám annyira lenyűgöző volt ebben a történetben! Olvassuk, hogy kijött Sodoma királya – aki ennek a világnak a képe, e világ urának a képe –, aztán kijött Melkisédek. Olyan érdekes, hogy mást és mást mondanak. Kijön Sodoma királya, és ő mit mond? Azt mondja Abrámnak: „Hé, sikeres vagy! Gratulálok, jól teljesítettél. Üzleteljünk!” Akkor odajön hozzá Melkisédek, aki Jézusnak a képe. Nem azt mondja neki: Ha adsz egy kis aranyat, akkor megáldalak téged; hanem azt mondja: Megáldalak téged. E világ királya üzletelni akar Abrámmal, Jézus pedig csak meg akarja áldani.

Ez annyira gyönyörű, mert ilyen az életünkben, hogy a mi Istenünk nem árucserében gondolkodik velünk. Nem azt mondja: „Te imádkozol egyet, és akkor Én egy szinttel jobban szeretlek. Te fizess Nekem, és aztán megáldalak.” Hanem egyszerűen csak megáld bennünket. Egyszerűen csak megáld bennünket, ilyen az Ő szíve. Ilyen az Ő gondolkodása.

Ez egyrészt gyönyörű, mert ez a kegyelem. Valami, amit nem tudunk megérdemelni, nem tudunk kicsikarni, valami, amire Istent nem tudjuk rákényszeríteni: „Uram, szeress engem! Uram, csináld meg ezt az életemben! Uram, tedd meg ezt! Márpedig meg kell tenned!” Nem tudjuk kikényszeríteni, és ez nem tetszik.

Hány és hány könyv íródik erről a kereszténységben? Hány ilyen könyvet olvashatunk? „Hét módja annak, ahogy megkaphatjuk az áldást” – ezzel, és ehhez hasonlókkal van tele a kereszténység. Tudod, miért? Mert ezt a rendszert értjük. Így működik: „Én fizetek neked, te pedig megcsinálod, amit akarok. Te fizetsz nekem, és kapsz érte valamit.”

„Isten! Látod, milyen jó vagyok! Adósom vagy.” Isten azt feleli: „Nem! Rossz csatornát nézel. El van csúszva a hang és a kép. Nincs kapcsolat a kettő között. Tudom, miről beszélsz. Az áldást értem, de rosszul mondod. Nem úgy látod, ahogy valójában van. Így nem működik. Nem úgy működik, ahogy te gondolod, hanem csak bízz Bennem. Én szeretlek így is, úgy is, de nem tudod irányítani. Én adom, ez a kegyelem.” Ez gyönyörű.

Mert amikor a legmocskosabb, a legostobább vagyok, amikor akkorát buktam, amikor a legrosszabb állapotomban vagyok, Isten kegyelme akkor is valós felém. A másik oldalról, nincsen az a módom, hogy ki tudnám követelni. „Isten! Ide azzal az áldással! Mire vársz?” – ez nem működik. Ez a csoda az életünkben, hogy Isten egyszerűen csak meg akar áldani minket.

Aztán mi történt? Abrám ad Melkisédeknek tizedet. Fizetség? Nem. Már megkapta az áldást. Nincs miért fizetnie, így is, úgy is övé az áldás. Ez a csoda az életünkben, hogy a dolog fordítva van. Ef 2:6 előbb van az üdvösség, és aztán Ef 2:10-ben utána jönnek a cselekedetek. Nem fizetségként. Nem előre fizetségként, nem utólag fizetségként, hanem megkapom az áldást, az az enyém ingyen, fizetség nélkül. Egyszerűen csak hiszek Jézusban, és Ő az enyém. Aztán utána járok Vele. Utána járok Vele. Utána élvezem ezt. Ez a csoda az életünkben.

Abrámnak nem csak az emberei voltak készen, hanem a szíve is. Péld 16-ban beszél az ember szívének a felkészüléséről. Azt mondja: ez valami, amit teszünk, és ez fontos nekünk. Mert amikor Abrám ott volt, akkor Sodoma királya kezdeményezett felé: „Hé! Üzleteljünk.” A másik oldalról ott volt Melkisédek, és meg akarta áldani őt.

Lehetne összekavarodni, és azt mondani: „Bocsánat, Melkisédek, csak egy pillanat! Itt van egy üzlet, amit le kell rendeznem.” Megtörténhet, hogy összekeveredem, megtörténhet, hogy nem veszem észre, hogy Isten tartogat nekem valamit. Mert el vagyok foglalva azzal, hogy éppen üzletelek. (Nem az üzletemberek ellen beszélek, ha az vagy, ne érts félre!)

A papoknak 3Móz 10:10-ben különbséget kellett tenniük a szent és a közönséges között. Azt kellett tudni mondani: az egyik szent, a másik közönséges. Előtte, a 9. versben mondja, hogy ezért nem ihattak. Szerintem ezért érdemes nekünk is távol tartani magunkat az italtól, mert egyébként nem biztos, hogy különbséget tudok tenni.

Abrám ránézett, és azt mondta: ez szent, és az közönséges. Hogyan? Úgy, hogy a szívében megvoltak húzva ezek a vonalak. A szívében világos volt, hogy mi a szent és mi a közönséges. Amikor kárhoztatok, amikor kritizálok, amikor leírok, amikor támadok egy testvért, mi az? Amikor piszkos gondolataim vannak, az vajon szent?

Mi a szent és mi a közönséges? Abrám azt tudta mondani: Melkisédek, beszélj hozzám. Sodoma királyának csak annyit mondott: „Engem nem érdekel. Te nem fogsz gazdaggá tenni. Szia!”; és aztán Melkisédekkel volt közösségben, és erre volt szüksége.

Igazán ez az, amiről szó van, hogy a szívünkben ismerni ezt a valóságot, Istent, Aki keres minket, Aki eljön hozzánk, Aki meg akar áldani minket, és azt felelni a közönségesre: „Nem érdekel. Nem akarok arra menni. Nem akarom megtölteni ezzel a szívemet.” Persze, kifizetem a számláimat, elrendezem a dolgaimat, megkérem az engedélyt, bemegyek a hivatalba… de ha ezzel van tele a szívem: Ah, ez a sok elintézendő!; akkor az mi? Nem hiszem, hogy az a szent lenne.

Isten erre vezet minket. Azt mondja nekünk: „Merj járni Velem, az Én tervemben! Nekem jó tervem van az életedre. Én meg akarlak áldani. Bízz Bennem.” Aztán tényleg megáld minket, és vezet minket, és szolgál felénk. Annyira hálásak vagyunk ezért!

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked Abrámnak ezt a példáját. Köszönjük Neked az ő hitben járását. Köszönjük, hogy megáldottad őt, még akkor is, amikor be kellett vállalnia egy ilyen problémás embert, mint Lót. Istenünk, köszönjük Neked, hogy megmutattad nekünk, hogy találkoztál vele ebben a helyzetben. Olyan sokszor kerülgetjük a problémákat és a problémásokat azért, hogy kényelmesebb maradjon az életünk. Adj nekünk bölcsességet, Uram, hogy halljuk a Te hangodat, amikor hívsz minket közel valakihez, akinek szüksége van a Te szolgálatodra rajtunk keresztül. Köszönjük, Istenünk.

Ámen.