Isten szeretete lehajol hozzád

2014 szeptember 7. vasárnap  18:00

Ahogy most jöttünk az istentiszteletre, Isten azt mondta:

–          Az üzenet, amit előkészítettél,…

–          Igen, Uram?

–          (cicceg) … felejtsd el!

Úgyhogy, én is nagyon izgatott vagyok az üzenet felől – ahogy te is –, de ez nem szokatlan.

Arra gondoltam, hogy megérteni a kegyelmet, megragadni Isten kegyelmét, mennyire jelentős ez nekünk! Megérteni friss módon, kicsit rácsodálkozni, rátekinteni: „Tényleg? Ez ilyen?” Ha nincs ez: Jé, ez ekkora!; ha a kereszt munkájára nézve csupán: ah, persze, megvan ez…; az egy ijesztő hely. A vér beszél, a munka el lett végezve – ez hatalmas kijelentés a szívemben, nagy ereje és jelentősége van, és megragadja a szívemet. Egy értelemben, megragadni ennek a mélységét és szeretetét, annyira szükségem van erre újra és újra!

Megesik, hogy nem vagyok kapcsolatban a Bibliámmal, a gyülekezettel, a Szellemmel, és akkor megtompulhat ez a felismerés. Lehet, hogy itt vagyok, lehet, hogy hordom a hónom alatt a Könyvet, de nincs meg a kapcsolat, és akkor Isten kegyelmére csak vállat vonhatok. Időnként megtörténik velünk is. Akkor szükségem van arra, hogy kapcsolódjak. Szükségem van arra, hogy felfrissüljek, szükségem van arra, hogy hallgassak; akár az interneten a közvetítést meghallgassam.

Legyünk együtt, és kavarodjunk fel együtt az Igében! Természetileg ez soha nem történhet meg. Ha azonban szellemi elvárásom van, ha Istentől várok, aztán szellemi hallásom van, akkor megtörténik. Róm 8:11 megelevenít engem, életre kelt engem, a tompaság, a közönségesség odavan, és másik módon nézek és értek. Annyira szükségem van erre! Mert az egész kereszténység elszürkülhet, és az rémisztő dolog lenne.

Gyakran gondolok arra, hogy milyen is a Gyülekezet. Ma kaptam valakitől egy levelet – papírra kézzel írott levelet kaptam valakitől! –, ami egy köszönőlevél. Megköszönte valaki a gyülekezetnek a támogatást, azt, hogy mellette álltunk, azt, hogy szeretjük. Ez nagyon megáldott engem.

Igazán gyakran gondolok erre hálás szívvel, hogy milyen is a Gyülekezet, mi is a Gyülekezet. Persze, többnyire erre a gyülekezetre gondolok, mert én ebbe az egy gyülekezetbe jártam eddig. Ez az, amit a legjobban ismerek, ez az, ahol tanítvánnyá tettek – ez az, amiért a leghálásabb vagyok.

Milyen a gyülekezet? Valaki beszélt nekem erről a hétvégén. Azt mondta, hogy egy évig nem tudtak jönni, mert nagyon nehéz helyzetben voltak. Mesélte, hogy jött fel a lépcsőn egy év után, és hallotta, hogy valaki énekel itt a nagyteremben, és nem szólt annyira jól. Kicsit hamis volt, azt mondta. Neki van füle erre. Aztán, ahogy jött befelé, hallotta ezt az éneklést, és akkora öröm volt a szívében, mert arra gondolt: „Ez a gyülekezet az, ahova el vagyok hívva. Nem tökéletes, de áldott.”

Arra gondolok, hogy ez micsoda bizonyság! Egy év után eljön, alig várja, hogy beérjen, és lehet, ahogy belép, odamegy hozzá valaki, és azt mondja neki: „Szia! Most vagy itt először?” Megbántódhatna, de nem, hanem azt mondja a szívében: Nem tökéletes, de áldott, és ez az én helyem.

Szóval, milyen is a Gyülekezet? Nagyon sok dolgot lehetne róla mondani, de érdekes, hogy ha a Bibliából beszélünk a Gyülekezetről, akkor nem azokat mondjuk, amiket a világ. „Mire való az egyház?” A világ válasza ez: „Az egyház legyen benne az oktatásban, legyen benne a karitatív dolgokban, legyen benne a nagy ünnepekben, ennyi!” Miről szól ez? Ez arról szól, hogy kiszorítani a gyülekezetet, legyen csak valahol az élet perifériáján, olyan részen, amivel senki nem törődik. „Oda való az egyház, oda való a Biblia, oda való a hit, oda való Isten, valahova a szélére.”

Egyszer meséltem már ezt a történetet egy filmből. Egy néni azt kérdezi valakitől az utcán:

–          Ez az út a templomhoz vezet?

–          Nem.

–          Akkor mire jó ez az út?

:-), de igaza van! Miért? Azért, mert annyi hang van a világunkban, amelyik azt mondja: a hit, a Biblia, Istennek az említése nyilvánosan – ez szégyenteljes. Televan ezzel a hanggal a világunk, a médiában folyton halljuk, olvassuk, látjuk ezt. Ha azt mondod: hiszek Jézusban; neked esnek: te vallásos fanatikus vagy! Tényleg?! Miért? Miért kéne ennek titkosnak lennie? Nem! A gyülekezet, az egyház, a Bibliám, a hitem nagyon is arra lett kitalálva, hogy az életem központi részében legyen, a szívemben, és legyen értéke előttem.

Ján 8. Arra gondoltam, hogy a Gyülekezet – nyilván! – egy értelemben olyan, mint Jézus volt. 1Ján 4:17 úgy vagyunk itt, mint Ő. Ami azt jelenti: ahogy Jézus szolgált az Atya nevében, ugyanúgy mi is szolgálunk az Atya nevében. Nyilván mi nem vagyunk tökéletesek, mint Ő, de az Ő nevében vagyunk itt, Őt képviseljük itt.

Miért? Azért, mert Kol 2:7 meggyökerezve és Benne felépülve vagyunk. Őbenne! Miért olyan a gyülekezet, mint Jézus? Azért, mert a hívő – aki hisz Jézusban – az Őbenne van. Mondhatja valaki: „Hé, dolgozz keményen! Akkor egyszer majd Jézusban lehetsz.” Nem! Ha hívő vagy Jézusban, akkor – ezt olvassuk – Őbenne vagy. Ez már megtörtént. Miért?

Kol 2:6a Azért amint elfogadtátok a Krisztus Jézust, az Urat,

Ha elfogadtad Őt, akkor Őbenne vagy. Ez a valóság. Ezért Őt képviseljük. Úgyhogy Ján 8-ban – és általában az evangéliumokban – milyen volt Jézus, amikor itt járt? Ez lenyűgöző gondolat, hogy Jézus olyasvalaki volt, Aki lehajolt. Mindig, újra és újra lehajolt. Tudod, miről beszélek?

Amikor Fil 2-ben olvasunk erről, hogy Isten emberré lett, akkor Fil 2:7 ezt úgy írja le, hogy megalázta Magát. Felvette egy szolgának az alakját, egy ember alakját. Nem számított, hogy Jézus istállóban született.  Születhetett volna egy király fényűző palotájában is, akkor is meg kellett volna alázni Magát. Miért? Mert – Zsolt 113:6 – Neki még ahhoz is alázat kell, hogy a mennyben körülnézzen. Ami azt jelenti, hogy vannak tökéletes lények, akik soha nem buktak el, és még ahhoz is alázat kell, hogy őrájuk nézzen.

A mi Istenünk alázatos. Az erről szól, hogy Jézus lehajolt újra és újra. Újra és újra lehajolt a szükséget szenvedőhöz, az éheshez, a beteghez. Újra és újra lehajolt. Tudod, milyen volt egy királyi udvar annak idején? Csak a legszebb mehetett be. Ki állhatott a király előtt? Csak a legszebbek, a legerősebbek, a tökéletesek. Csak ők! Ám ez a Király, a mi Királyunk újra és újra lehajolt.

Ján 9-ben lehajolt a vak emberhez, ahhoz, aki beteg volt, aki vak volt, akit mindenki csak távolról nézett. Azt kérdezték: „Vajon ki hibázott itt? Vajon mi történt itt?” Jézus ehelyett nem állt távol, nem ítélgetett, hanem csak lehajolt és törődött. Ján 4-ben ugyanez: lehajolt az idegenhez, a külföldihez. Ami nekik nagyon távoli dolog volt. Úgy értem, ez az asszony – még ráadásul asszony is volt, másodrendű abban a kultúrában – egy értelemben ellenség volt. Jézus lehajolt hozzá, és szolgált felé. Megmentette őt, és megváltoztatta az életét. Ez a Király nem azoktól várja, hogy jó napja legyen, akik az udvarában állnak.

Nem azt várja, hogy Neki attól legyen jó napja, hogy az udvarában szép emberek állnak – ami jó hír nekünk. Nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk szuperhősök, és nem adjuk mindenben csúcsot. Nem vagyunk ilyenek, de a mi Istenünk nem tőlünk várja, hogy jó napja legyen. Ő másféle Király. Ő az a fajta Király, Aki szeret lehajolni, és felemelni valakit. Beszéltünk a beteg emberről – és sokszor szükségünk van erre az érintésre –, aztán az idegenről. Úgy értem, volt egy nap, amikor nem ismertük Jézust, és Jézus lehajolt hozzánk, és azt mondta: „Járhatnánk együtt is. Gyere Velem!” – aztán igent mondtunk. Ez az Ő munkája volt. Köszönjük, Urunk!

Ján 8-ban mit csinál Jézus? Lehajol valakihez, aki elrontotta. Lehajol valakihez, aki teljesen eltolta a dolgot. Lehajol valakihez, aki fogta a legdrágább dolgot, és aztán a sárba vágta, kicsit megköpködte, megtaposta, aztán otthagyta. Mindezt megcsinálta ez az asszony, házasságtörő volt. Mit csinál Jézus? Lehajolt hozzá. Úgy hiszem, hogy ilyen a Gyülekezet. Ilyen ez a gyülekezet és más gyülekezetek – ez a hitem, ez a meggyőződésem, ez az imám. Nem vagyunk tökéletesek, de ugyanakkor ezt keressük. Ez jelentős a szívünkben.

Nézzük meg a történetet (Ján 8:1-11) néhány szakaszban.

Ján 8:3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen értek, …

Miben jók ezek az emberek? Az ítélkezésben. Miért hozták ide ezt az asszonyt? Azért, hogy Jézust lehúzzák. Azért, hogy Jézust elpusztítsák. Azért, hogy Jézust tönkretegyék. Miért hozták ezt az asszonyt? Az asszony nem számított. Az, hogy meghal-e vagy sem, nem érdekelte őket. Az, hogy igazságot tegyenek, az nem érdekelte őket. Nekik az számított, hogy elpusztítsák Jézust. Elpusztítsák Őt, csak ebben voltak jók. Az ítélkezésben, a kárhoztatásban, a kritikában, a pusztításban – ők csak ebben voltak jók.

Miért mondom ezt? Azért, mert azt találtam, hogy a vallásosság ilyenné tesz. Nem áll távol tőlünk, egyikünktől sem. Amit tanítunk a gyülekezetben, az éppen a vallásnak az ellentéte. Amit találtunk a gyülekezetben, az kapcsolat, az barátság, és közösségünk van. A vallás más lenne. A vallás távolságtartó, és figyeli a környezetét. Ha én felemelem a kezem, akkor a másik is azt teszi, mert „biztosan ezt kell csinálni”. Ha letérdelek, akkor a másik is gyorsan térdre rogy, „biztosan így kell viselkedni”. Elvárások, kötelezettségek, ceremóniák… másik fajta világ.

Mi azt találtuk, hogy van barátom, hogy van szeretet, hogy Krisztus van közöttünk. Ez másik világ. Úgy mondjuk sokszor, hogy ez a kegyelem üzenete, vagy másképp: a bevégzett munka üzenete. Valójában arról beszélünk, hogy személyes kapcsolatom van Jézussal. Ugyanakkor lehet, hogy ülök egy gyülekezetben – jó gyülekezetben, Bibliában hívő gyülekezetben –, és még sincs meg ez a fajta kapcsolatom, csak a vallás.

Azt találtam, hogy jöhetek ide – és tudom, hogy Isten ide hívott el –, de ugyanakkor lehetséges számomra, hogy ülök valaki mellett, aki szellemi, imádkozik, és közössége van Istennel, de én csak azért csinálom ugyanezt, mert ő is ezt csinálja. Lehetséges, hogy csak vallásos vagyok, és üres a dolog. Ez lehetséges a gyülekezetben is.

Honnan tudjuk? Luk 15:8 az asszony elveszített egy érmét valahol a házában. Hol van az érme? A házban. Megvan? Nem, nincs meg. Lehetséges, hogy itt vagyok közösségben, de a szívemben el vagyok veszve, hogy a dolgok tompák és szürkék, a színek nem élesek, nincs izgatottság, és miközben a pásztor beszél, mással foglalom el magam.

Megtörténhet, hogy itt vagyok közösségben, itt vagyok a házban – ez Isten háza, ez Isten gyülekezete, Isten közössége –, de ugyanakkor a szívemben a dolgok tompák. Nem élesek. Hogyan veszem észre? Azt találtam, hogy úgy veszem észre, hogy akkor könnyen ítélek, könnyen kritizálok. Ez lehet a piros lámpa a fejemben: „Hoppá! Baj van! Valami baj van! Mindjárt vége mindennek!” Miért? Mert nem élhetek így.

Nem lehetek olyan, mint ezek, akik csak abban jók, hogy megítélnek, hogy kritizálnak, hogy hasonlítanak, hogy felmérnek. Hogy volt Jézus? Mi volt Jézus vágya? Az, hogy felemeljen. Miért hajolt le? Azért, hogy felemeljen valakit, hogy felemelje őt, az életét, hogy meggyógyítsa, hogy bevonja az idegent, és ebben a történetben azért, hogy aki elbukott, annak segítsen továbbmenni. Vigyázzunk a szívünkre ebben a dologban!

Róm 14:10 a testvérem Isten szolgája, az Ura előtt áll vagy bukik. Nem az a dolgom, hogy ítéljem. Mert ő nem az én szolgám. Ezek az emberek viszont csak ebben voltak jók, hogy lerontsanak, hogy megítéljenek. Ez nem a Gyülekezetnek a szíve, ez nem a Gyülekezet, ez nem Krisztusnak a szíve.

Jézus nem válaszolt nekik, hanem valamit csak írt a földre. Mindenki azon tűnődik, hogy mit. Szerintem nem volt olyan fontos, különben le lenne írva. 🙂

Ján 8:7 De amikor tovább faggatták, felegyenesedve azt mondta nekik: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.

Valahányszor ezt a részt olvasom, mindig úgy érzem magam, hogy tapsolni akarok: „Igen, Uram! Ez az! Ez annyira örömteli! Nagyszerű gondolat! Tökéletes válasz.” A kép: Jézus ír valamit, és addig piszkálják, hogy felegyenesedik, felemeli Magát. Igazából nem Magát emelte fel, hanem az asszonyt emelte fel.

Ez kicsit lehet ilyen, mint a következő kép. Valaki bibliaiskolába jár, és megvan ez a hang: „Hé! Mit képzelsz magadról? Mi vagy te? Azt hiszed, hogy nagy szám vagy? Miért emeled fel magad? Azt gondolod, hogy számítasz? Azt hiszed, hogy te vagy a következő Billy Graham? Minek neked a bibliaiskola?” Hallottad már ezt a hangot?

Figyelj! Ugyanez történik. Bármikor, akármikor hozol egy hitbeli döntést, bármikor Isten megragadja a szívedet, és kezd vonni téged: gyere Velem!; akkor ott van ez a hang. Teljesen mindegy, hogy mi az – lehet, hogy a vasárnapi iskolában kezdesz tanítani, vagy kezded tanítani a gyermekedet esténként, vagy félreteszel egy rossz szokást… bármilyen hitbeli lépés lehet, mert Isten vonja a szívedet –, akkor ott van ez a hang: „Hé! Minek emeled fel magad? Hova emeled fel magad?”

Persze, nyilván, lehetne a szívem büszke, de a másik oldalról Jézus, amikor Ő felemelte Magát, akkor igazán az asszonyt emelte fel. „Miért jársz bibliaiskolába?”  Azért, hogy egyszer majd a gyermekemnek legyen mit tanítani. Lehet, hogy semmi más haszna nem lesz. Lehet, hogy ennyi fog történni. Nem tudom, de nem magamért teszem. Nem magamért teszem, hanem azért, mert szeretnék felemelni valakit.

Annyi a kritikus! „Minek misszionáriusokat kiküldeni? Nem lenne szükség rájuk inkább itt?” A válasz az, hogy igen. Gondolhatod! Amikor valaki azt mondja: „Pásztor! Isten elhívott engem misszióba.”; ilyenkor lelki pásztorként mosolyogni kell, miközben úgy vagyok, mintha valaki gyomorszájon vágott volna. „Nagyon örülök! – mondom kényszerű mosollyal. – Tényleg? Elmész?… Ó, persze, örülök! 🙁 Isten akarata, rendben.” A másik oldalról: azok az emberek mennek misszióba, akik nagyon aktívak voltak itt is, de rendben van.

Viszont itt van a hazugság, a kritika, az állandó támadás: „Minek küldünk embereket misszióba? Mik vagyunk mi?” Ez nem rólunk szól, félreérted. Ez arról szól, hogy felemelni valakit, akinek szüksége van rá, és aki nem képes. Lehet, hogy beteg, vagy lehet, hogy kívülálló, vagy lehet, hogy elbukott nyomorultul, de ez Isten munkája. Ez Istennek a munkája, és ezért szeretnénk növekedni a szolgálatunkban, ezért szeretnénk előre menni.

Ján 8:8 Majd újra lehajolt, és írt a földre.

Hagyta, hogy átgondolják, amit mondott.

Ján 8:9 Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a vénekkel; …

🙂 Az idősebbek már jobban tudták, hogy mi van a rovásukon.

Ján 8:9 … egyedül Jézus maradt ott és az asszony középen állva.

Ez Jézus. Ott maradt egyedül ővele. Annyira tetszik ez a gondolat, hogy Jézusnál nincsen sor. (Egykor sorba kellett állni mindenért.) Istennél nincs sor, mind elsők vagyunk. Mert mindentudó és mindenható és mindenütt jelenvaló. Őnála mind elsők vagyunk. Ott van ez az asszony, egyedül Jézussal, és van kapcsolatuk. Ez az, amit Jézus keres.

Ez az, amit a Gyülekezet keres. Ez a célunk. Ezért vagyunk itt. Mind csinálhatnánk valami mást. P. Graham mondta ezt ma: „Ha csak kidobnám ezt az egészet, annyival egyszerűbb lenne az élet. Ám ez Istennek a munkája. Ez Istennek az akarata. Ez az én helyem.” Ez az a hely, ahol van egy örökkévaló gondolat számomra. Ez az a hely, ahol Isten megváltoztatja a szívemet. Ez az a hely, ahol felfrissülök az igazságban.

Jézus meg akarta menteni ezt az asszonyt, de nem csak a kövezéstől.

Ján 8:10b-11 Asszony, hol vannak a te vádlóid? Senki sem kárhoztat téged? Ő így válaszolt: Senki, Uram!…

Ez volt az egyik mód, ahogy megmentette, de aztán:

Ján 8:11 Jézus pedig azt mondta neki: Én sem ítéllek el, eredj el, és többé ne vétkezzél!

Nem csak a vádlóitól akarta megszabadítani, hanem a bűntől is, és a kárhoztatástól is. Ez a csodálatos munka, amiben benne vagyunk. Ilyen a Gyülekezet, ez a célunk. Nem csak az, hogy felépítsük az embereket, hanem ez is, hogy megszabaduljanak, hogy növekedjenek, hogy továbblépjenek. Nem csak az, hogy bemutassuk őket Jézusnak, hanem az, hogy továbblépjünk, hogy előremenjünk a hitünkben, hogy legyen élő közösségünk, és növekedjünk valamiben, ami nagyobb.

Minden alkalommal, amikor jövünk, ez Isten szíve vágya, hogy lehajoljon hozzánk és kihúzzon minket, hogy megmentsen minket, hogy helyreállítson minket, és hogy gyengéd szeretettel felépítse az életünket. Ez a szíve vágya. Ne mulasszuk ezt el, mert Jézus ezért van itt. A Gyülekezet erre van itt. A Gyülekezet, a hit, a Bibliám, az imám, az imádatom, a dicsőítésem, a közösségem – ezek nem a margóra való dolgok, hanem arra, hogy ezek valóban érintsék, gyógyítsák és változtassák az életemet. Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy a Te Fiad ennyire gyengéd és csodálatos módon szolgált felénk. Ezt látjuk újra és újra az evangéliumokban, hogy Jézus újra és újra lehajolt. Újra és újra lehajolt: a megszállotthoz, a haldoklóhoz, a meghalthoz, az idegenhez, az ellenséghez… Urunk, köszönjük Neked, hogy Te ilyen Isten vagy, Aki lehajolsz hozzánk a nyomorunkban, az ostobaságainkban, a közönségességünkben, a megszokottságunkban! Istenünk, vágyunk nem elmulasztani ezt a pillanatot, ezt a vonzást, ezt a szeretetet, ezt a kapcsolatot, mert erre van szükségünk.

Ámen.

Kategória: Egyéb